Új vers




ZÁR-ÓRA

 

Sakál s Hiéna-arcok között inkábbtitkokat suttogó felszínek alá merülök! Örök Sziszifuz-gyermek vagyok, nyughatatlan bolyongó, ki őszinte kapcsolatra vágyik! Grimasz-mosolyom is szabályok szerinti! Vigyázat! Már minden mi felszínes, groteszk exibicionistaságba fordult nem lehet csupán egyéni produktum és sajátunk! Pettyes cillag-szemekben Gioconda-ragyogások – félő csupán akkor követnek éber kíváncsiság mellett, ha valamicske pénzt adagolok!

Ha a felszín felett van síró szemekben a hajótörött-harag sokan kinevetnek! Nem gondolták végig az erkölcsi emberség megtanulható törvényeit! Romantikus lagúnák felé kalandoz mélabús, tohonya képzeletem; színpompás karneváli maszkok, viselkedő jellemek s könnyed, felelőséggel teli mediterrán hangulatiság! Miért kellett bezárni empátia-toleranciát, mint a biztos oltalmat kínáló, szilárd menedéket?!

Ellenem dolgoztak tán mindig is Pilátusai, kétarcú Júdásai a jövőknek?! Hínáros, zavaros lelkemben sok lett már az algásodott slejm-massza! – Már bőven elég lenne a magamramaradottság tudatából! s ha bátorságom lehetne caflatnék is fölfelé, felszínközelbe! A nyughatatlan hagymahéj-lélek mélyén vulkánok is könnyedébben kitörnek, s fortyogó katlanokként echózik a megtöretett bánatok fohásza! – Még egyetlen, biztos fordulóra nem árthatna fölrakni a tétet, s szétnézni, hátha akadhatna még e világon szikra-Jó!

Tartós fülzúgásom, dobbanó tachicardiám még így is velem marad! Holdfénybe-süllyedt pufók arcomon könny-ejtette vágások nyomai virítanak!