IDŐTLENSÉGEK ÁRNYAI

Időtlenségek néma, szobor-árnya mindenkire köztörvényesen árborul, ha egyetlen kifejezhető mozdulatban ásít a száj, sugárzik a szem – könnyelmű, hangtalan szemfedőként emlékeink boldogult aranykorát igyekszünk minnél valósághűbben megragadni, s a Valóságban létrehozni! Lágyan magához ölelget bennünket a Tavasz-váró madárraj-zene. Csobogón futkosó, aprócska s hívogató csermelyek szent-szelíd dallama megdobogtatja lüktető szíveinket!

Hosszantartó távolságok is bármikor lecsökkenthetők – hála -, digitális korszakunk hiper-hálózatainak! Örömosztások kettős hír-pendülését echózza gazdagon dobbanó szívritmusunk! Balzsamos, komorló éjszakák próféta-trónusát megérinti a bimbós, szerelmi légyott; s már nem számít, hemzsegő, nászi vágyai között csókok halhatatlan metamorfózisait vajon mikor s ki kezdhete?! – Elvesztettnek gondolt önazonossághoz már mindenki visszatalál!

Egyetlen mozdulatból már felsejlik az egyetemes kozmikus részvét, vagy némaságba benragadt nagy színjáték! Csalfán megmaradhatott még Remények üldöztetése, s hajszolása! Mindenkinek a lelkébe kellene vésni a Jóságot, mely mindenkiben ott lakozik, mint újabb különös áldozat…