Új vers
VISSZATARTOTT TÜRELEM
Bár tudnám, hogy vajon meddig s miért?
– Magam elé kellene állnom. Elzsibbaszt s önsajnálóvá tesz a Tudat:
Egyedül vagyok s majd leszek!
Önzőségekhez legfeljebb csupán részben van közöm!
Jó volna tán érdemesebb,
létösszegzőbb dolgok után iramodni:
Barátok, közös ismerősök után a családi békességet újból felfedezni,
s lehetőségek nyitott még-kapuin merészen bekopogni!
– Furcsa, hogy mindennapok értelmetlen,
s nyüzsgő közöny-játékát újrakezdjük – csupán arcátlan szobrok:
Roncs-romok között rohangálsz naponta magad is
visszatartott türelemmel,
beszívott fogakkal:
Megsebzetten is tűrő lélek gyomok
s tarackok virágos gyomjai között?
– Senki észre se veszi:
Bölcs s megelégedett türelem majd csak kikezdi tagjaidat.
S sokszor tüsszentésnek indult nevetések is úgy sebeznek,
akár a hétkilométeres tüskék!
Alázatosan gyávának lenni még most is könnyebb,
s megvalósítható,
mint a józan gondolatok puskacsövében kilövetni
magunk lehetséges célok felé s szállni akár a sötét golyók!
Ezért, ha meglepetten ér az örömhír,
hogy nyertem, vagy valaki helyett győztem – meglehet,
hogy a puszta véletlennel egyenértékű – csodálkozom,
hogy saját magam hamar kétségbeeső szippantós pesszimizmusa
az értékekben gazdag nap után is velem marad!
Bárhogy is próbálnék
– ha lehetne kitörni az összetorlódott gátak közül – de nem lehet,
félő:
A lehetőségek megragadhatósága
naponta gyorsvonatként tovaszáguld!
Gyarló vagyok, s tétova! Igaz!
– Mint mindenki más:
Hiányzik az örök megváltásban bizakodó segítség,
s kitartott barátság!