LUXUS ÉS SZÍVÜGYEK

Annyira álomszerűnek tűnt az egész.
A fantasztikusan jóképű, gazdag, valósággal hercegi tartású álompasi – aki nem mellesleg –, egy híres külföldi focista csatár, és menő üzletember is volt egy személyben egyszer csak betoppant Deák Arabella életébe, és – ahogy mondani szokás –, fenekestül felforgassa szinte mindent, ami eddig kiszámítható, és megszokottnak tűnt.
Az egész egy pezsgős fogadáson történt, ahol jobbára az újgazdag, és tehetősebb elit, a felső tízezer híres, prominens ünnepelt emberei tették tiszteletüket, és – ahogy az lenni szokott –, valami magától értetődő prüd prüdantéria és arrogánsan pöffszekdő sznobizmussal igyekeztek lenézni a középosztály tagjait és elsősorban azokat, akikről már messziről látszott, hogy soha ebben az életben nem emelkedhetnek fel a mindig kiváltságos, és törvényeket, szabályokat csak és saját maguk számára alkotó és teremtő társadalmi rétegek közé.
– Annyira liftezik a gyomrom, és szabályos hányinger kerülget ebben a ruhában! Majd megfulladok! – Arabella utált panaszkodni, nem is volt egyébként szokása, de látván ezt a felszínes embertömeg sokadalmat bizony nem kis elhatározás hiányzott hozzá, hogy végképp otthagyja ezt az egész dáridozó, és csupán csak egymásnak gazsuláló, kicsinyeskedő bagázst.
– Ugyan már csajszi! Hogy mondhatsz ekkora hülyeséget! Vadító bombázó vagy, aki akármelyik jóképű seggfejet megkaphatja magának! Egyáltalán nem értem miért kell neked állandóan farkast kiáltanod?! – vetette óvatosan a szemére másik szupermodell-testű barátnője, akinek egzotikus szépségért megint csak nem kellett plasztikai sebész segítségét igénybe vennie. – Tessék drága barátnőm! – adott máris egy kristályszínű pezsgőspoharat a másik nő kezébe. – Ezt most azonnal felhajtod, és meglátod, hogy egy csapásra elszáll majd minden gondod, és ha mégsem akkor legfeljebb majd közösen keressük meg aztaz átkozott vécét. Azzal megvárta, míg Arabella a pezsgőspohár tartalmát egy húzásra kiissza, és gondolatban kicsit még elismerően is gratulált magának amiatt, hogy sikerült rávennie barátnőjét ekkora lezser, és kissé provokatív viselkedésre.
Arabellának kicsit fejébe is szállt a buborékos alkoholos nedü, hiszen egyáltalán nem fogyasztott alkoholt, még szilveszter vagy ünnepnapokon is alig.
Nem lehet pontosan tudni, hogy vajon az irtóra jóképű, és vadítóan srámos, enyhén borostás külföldi csatár focistának mikor akadhatott meg rajta a szeme, mindenesetre az este egy halálosan unlmas pontján egyszer csak ott állt a két jócskán megdöbbent estélyi ruhás nő előtt méregdrága Armani öltönyében, ezüstözött, szintén kisebb vagyont kóstáló, vízhatlan karórájával kezén, és ellenállhatatlanul mosolygott:
– Buonasera care signore! Come ti senti? – köszönt kellemesen mélyülő, férfias hanggal, és érdeklődött, hogyan érzik magukat?
– Oh, hello! – köszöntek mindketten, mert csupán csak angolul beszéltek tört akcentussal. A csatár férfi észrevehette, hogy az olasz nyelvvel még valószínűleg adódhatnak próblémáik, ezért inkább ő is átváltott nemzetközi angolra:
– Bocsássanak meg, de úgy vettem észre, hogy két ilyen gyönyörű hölgynek, amilyen Önök is nem volna szabad kísérő nélkül mutatkozniuk egy effajta társadalmi összejövetelen. – közölte egyértelműen, majd mint aki elfejtette az úriemberes jómodort észhez kapott, és úgy döntött, hogy jólneveltsége okán illendően bemutatkozik. – Ó, elnézésüket kérem a faragatlanágomért, még be sem mutatkoztam Fabrizio D'Andrea-nak hívnak, és nagyon örülök, hogy Önökkel személyesen is találkozhattam. – A két bombázó nő számára valószínűleg csak most követkzett el a romantikus pillanatok netovábbja, ugyanis az olasz hódító lovag egyenként meghajolt előttük, és mindkettőnek kezet csókolt, mintha ez egy letűnt, már erősen kikopófélben lévő, ősi romantikus szokás volna.
– Ó, micsoda gáláns úriember Ön! Igazán nagyon örülünk a társaságának beszélt Arabella helyett inkább csacsogni szerető barátnője, aki szándékosan úgy igyekzett előnyesebb testhelyzetében kihúzni magát, hogy mellbősége látványosan nagyobbnak, és teltebbnek hasson, már amennyiben egy óvatolan és kíváncsi szem mellkasát akarná szmügyre venni.
– Bocsásson meg drága hölgyem, de úgy vettem észre, hogy a kedves barátnője valószínűleg nagyon boldogtalannak tűnik, és bár semmi közöm a magánélet szentségéhez, mégis bátorkodnám megkérdezni, hogy mi ennek a valódi oka?! – nézett kíváncsi kérdő tekintettel elsősorban Arabellára, aki – kétséget kizáróan –, tényleg nem festett valami jól, és több mint valószínű, hogy ebben az egy pohárka pezsgő is szervesen közre játszhatott.
– Igazán kedves, hogy aggódik, és érdeklődik! Tudja azén imádott drága barátnőm Arabella nem igazán bírja az alkoholt és kicsit megártott neki… - válaszolta a barátnő. Az olasz focista gáláns úriember lévén azonnal úgy értékelte az adott helyzetet, mintha Arabellát most rögtön egy jól felszerelt kórházba kellene szállítani, vagy azonnal életmentő beavatkozást végrehajtani rajta. Levette méregdrága Armani zakóját, zokszó nélkül a gyönyörű nő szabadon hagyott, kicsit rázkodó vállalira terítette, majd ajánlatot is tett, hogy miért nem mennek ki a friss levegőre, úgy is fent van a hold, és tesznek egy kellemes sétát a parkban?
– Ez ténylegesen kiváló ötlet kedves Fabrizio! Örömmel elfogadjuk! – Arabella barátnője megfogta kissé tétován, ingatagon járó barátnője karját, majd segített, hogy rátámaszkodhasson, míg az olasz focista a másik oldalon kulcsolta át és óvatosan kisegítették a friss éjszakai levegőre. A legtöbb meghívott híres vendéget ez – úgy tűnt –, csöppet sem zavarja és nem is lepődtek meg rajta túlságosan.
Nem is kellett sokat várni, hogy Arabella jótékonyan magához térhessen. Alig tíz perc múltán már kezdett visszatérni belé az élet, és gyönyörű, kifejező, hamvas arcának is kezdett elfogadható színe lenni mind a barátnő, mind az olasz focista legnagyobb megelégedésére.
– Hogy érzi magát drága Arabella? Remélem, már azért jobban?! – Fabrizio folyamatosan aggodó pillantást vetett a jócskán meglepett hölgyre, akit valósággal a tenyerén hordozott, és leste jóformán minden kívánságát. – Hozok Önnek egy pohár vizet! – ajánlkozott és azonnal elrohant az egyik pincérért, akinél lehetett víz is. Alig öt perc múltán már hozta is a kristálypohárban a friss vizet, és ahogy szőrös, erős ujjai váratlanul Arabella ujjaihoz értek, mintha mindkettejüket egyszerre rázta volna meg valami különleges, kifejező elektromos szikra, és kellemes bizsergést is éreztek.
– Ezt igya meg drága Arabella, de nagyon lassan. Nem kell sietni. – válaszolta a focista.
Arabella tette, amire kérték, és amint a pohár tartalmát is kiitta hirtelen olyan melege lett egész bizsergő testében, amire kamaszkora óta nem volt példa. Nem tudta megmagyarázni, hogy miért támadtak fel váratlanul olyan ösztönérzések lelkében, melyeket inkább szeretett volna örökre eltmetni, vagy legalábbis elfelejteni mióta szakított vőlegényével, de úgy tűnik, hogy a sorsnak is jutott egy kártya, melyet aztán az élet most benyújtott és ki is játszott.
– Grazie, nagyon köszönöm… - kicsit erőtlenre és egérke hangúra sikeredett a hangja, amitól a focista markáns arcát is a gondok, és bajok kezdték keresztezni, de végül a két barátnő a focistával középen egymás karjaiba karolva tettek egy hangulatos, romntikus sétát abban a parkban, mely körülölelte azt az épületegyüttest, ahol ez a rendezvény megrendezésre került.
– Nagyon köszönjük kedves, drága Fabrizio, hogy igazi úriemberként megmentette imádott barátnőm Arabella életét! Hálánk üldözni fogja egészen a sírig! – váltott kissé melodramaikus hangnemre a barátnő.
– Kérem, drága hölgyeim! Ha nem probléma szeretnék Önökkel kapcsolatban maradni, márha nem veszik túlzottan is tolakodásnak a személyemet! – ez egy macsó férfitől flhívás volt, hogy szeretne még sokszor találkozni a két barátnővel.
– Ó, ez igazán nagyon kedves drága Fabrizio! – A barátnő máris aprócska retiküljében kezdett egy aprócska jegyzetpapír után kutatni, majd amikor megtalálta látványos szempillarebegtetések kíséretében a focistához fordult:
– Van tolla drága Fabrizio?
– Hogyne, természtesen! – A férfi azonnal benyult zakója egyik belső zsebébe és kihúzott egy márkás tollat. – Tessék, parancsoljon! – nyújtotta át az írószerszámot, hogy a barátnő felírhassa a cetlire mobilszámukat és további elérhetőségüket.
– Nagyon köszönöm drága hölgyeim! Ha nem bánják szívesen elkíísérném Önöket az autójukig. És nem fogadok el nemleges választ! – ajánlkozott készségesen.
– Ön igazi úriember és romantikus lovag egy személyben drága Fabrizio! – A barátnő továbbra is igyekzett támogatni Arabellát, aki bár – kétségtelen –, hogy valamivel jobban érezte magát, de hát azért mégiscsak jobb biztosra menni. Kiértek az autóparkolóba, ahol egymás mellett sorakoztak katonás rendben a luxuskategóriákba tartozó autócsodák, és sportkocsik. Az olasz focistának is volt belőlük bőven pár értékesebb, és különlegesebb darabja.
Arabella barátnője most tényleg félni kezdett, mert ha azt hazudja, hogy a sofőrjük lelépett, akkor az olasz macsó – meglehet –, azt fogja gondolni, hogy mit akar ez a két szerencsétlen hölgyemény. Ehelyett inkább diplomatikus ködösítéssel úgy fogalmazott, hogy sajnos nem autóval érkeztek, így kénytelenek lesznek a tömegközlekedést igénybe venni.
– Arról aztán igazán szó sem lehet! Ragaszkodom hozzá, hogy hazafuvarozhassom Önöket! – jelentette ki kategórikusan Fabrizio, és ebből aztán tényleg nem engedett. Mindkét hölgyeményt gyengéden beültötte tágas és kényelmes Bentley-jébe, és igyekezett olyan óvatosan vezetni, amennyire csak tudott mire a két hölgyet a megadott lakáscímükre vitte.
– Kérem, ha bármire szükségük lenne, vagy bármi probléma adódna ne habozzanak azonnal felhívni, vagy üzenetet küldeni! – kötötte a lelkükre, majd távozott a bejárati ajtójuk elől.
A következő héten jóformán egyetlen nap sem telt el anélkül, hogy az olasz focista ne hívta volna felhol egyik, hol a másik nőt, és ne érdeklődött volna, hogy hogyan érzik magukat, és nincs-e esetleg szükségük bármire is. Aztán kisebb kitérővel sor került az első randira is egy aprócska, helyi pizzázó kertjében. Arabella kicsit provokatívnak, kirívónak érezte a fekete, kifinomult, letiszultan elegáns ruhát, amit barátnője jóformán reerőltetett, és csupán csak egyetlen aranynyalánca volt minden ékszere, de még így is szemkápráztató látványt nyújtott, ahogy az olasz macsó először meglátta.
Kellemes, nagyon tartalmas, jó hangulatú estét töltöttek el egymás társaságában, és nem is igyekeztek tagadni, hogy valósággal máris szikrázik közöttük a levegő.
– Bocsásson meg, de megenged egy kérdést? – érezhető volt az olasz macsó hangján, hogy még hezitálna legalább vagy fél órát, ha Arabella kedves, közvetlenül meg nem előzi.
– Gondolom azt szerette volna megkérdezni kedves Fabrizio, hogy tegeződhetnénk-e?! – nézett rá azzal a huncut, kislányos, őzikeszemű tekintetével, mely egész biztosan számos férfiszívet hódított és tört össze.
– Lehet? – kérdezett vissza.
– Csak nyugodtan! – újból az a lefegyverző, igéző, varázslatos mosoly volt a válasz, melyre talán csak az igazán különleges emberek képesek.
Fabrizio elvitte Arabellát imádott nagymamájához vidékre is egy kis olasz faluba. Arabella – igaz –, már számos olasz városban megfordult, ám a kis zegzugos, méltán rejtett falvak szinte minduntalan kimaradtak sűrű, és tartalmas elfoglaltságaiból. Amikor Fabrizio megölelte, és megpuszilta imádott, szemüveges, de nagyon is határozott véleénnyel bíró nagymamáját, aki valóságos matriarcha volt a családban, és saját gazdagságot, és vállalkozást is igazgatott, az idős, komoly hölgy máris tüzetesen szemügyre vette a magyar nőt, és arra volt kíváncsi, hogy mennyire is szereti-e az ő unokáját? Fabrizio volt a tolmács ebben a vegyesre sikeredett beszélgetésben, és mire asztalhoz ültek az ebédnél az idős hölgy ragaszkodott hozzá, hogy Arabella mellé üljön. Mire végeztek a családlátogatással Arabella is megölelgette és megpuszilgatta a nagymamát, aki nagyon megörült a gesztusnak, hogy unokája végre egy rendes, és minden bizonnyal jóravaló lányt talált magához. Fabrizioban legalább azért volt annyi tapintat, hogy a házasságról szoló kissé feszélyező részeket szándékosan elhallgatta Arabella előtt, mert azt akarta, hogy ők saját maguk döntsék el vajon jó irányba halad-e kapcsolatuk.
– Tüneményes és nagyon imádnivaló nagymamád van! Annyira kedves és aranyos. – áradozott Arabella, amint az olasz focista sportkocsján átszelték a vadregényesen romantikus olasz vidéket, hogy visszaérjenek a nyüzsgő városba.
– Igen, nekemis nagy, felbecsülhetetlen kedvencem! Gyermekkorom óta mindig támogatott és mindig megvigasztalt, ha a suliban bántottak rendszerint a nagyobb fiúk. – vallotta kertelés nélkül be.
– Ó, ezt sajnálom! A suli nekem is eléggé zűrös tudott lenni… - töprengett el a pillanatra. Később egy hangulatos völgy ölén megbújó zöldszínű tisztáson piknikeztek szedvicsekkel, parmezán sajtokkal, és egy kis jóféle olasz borral, ám Arabella köszönettel visszautasította a bort, hiszen nem akart úgy járni, mint anno a rendezvényen, ahol megismerkedtek.
A következő alkalommal Fabrizio esjtóernyős ugrásra vitte Arabellát, ám mivel bekötötte mind a két szemét, mert meglepetést akart szerezni Arabella kissé félni, és gyanakodni kezdett. Aztán, amikor kiszálltak az ajtóból, és Arabella fejéről is lekerült a vászonkendő már egy hangulatos kis reptéren voltak, ahonnét kis gépek, és csesznák, vitorlázógépek indultak egethódító útjukra.
– Fabrizio! Kérlek nyugtass meg, hogy ez nem az, amire gondolok?! – Arabella érezte, hgy jobb ha nyugodtan megpróbálja lenyelni a méretes gombócokként feszítő félelmét a torkából. Fabrizio azonban megfogta a kezét, mélyen a szemébe nézett és szavak nélkül is valami olyan belső nyugalmat sugárzott, amitől valósággal szinte azonnal elmúlt minden további idegessége, izgatottsága, végtagjaiban áramló feszültsége.
Előbb Fabrizio vette fel az ejtőernyősruhát, és a szemüveget, és a bukósisakot, majd ezt a műveletet kellő tapintattal, és gyöngéséggel Arabellával is megismételte, aztán amikor készen voltak jöhetett a felszállás. Fabrizio olasz nyelven baráti hanggal bszélgetett, viccelődött a pilótával. Nagyon úgy tűnt, mintha már régi ismerősök, és barátok lennének, majd az egyfedeles cseszna típusú repülőgép fokozatos gyorsulással pillanatokon belül a levegőbe emelkedett, és bár Arabella nyugodtságot igyekezett erőltetni lelkére, rájött, hogy kisebb émelygés és hányinger kerülgetni valószínűleg tartósan liftező gyomra következtében.
A pilota elérve a megfelelő kiugrási magasságot bekapcsolta a piros lámpát, ezzel jelezve, hogy meg lehet kezdeni az ugrást, és persze a mikrofonba sok szerencsét kívánt utólag aggodó utasainak. Fabrizio azt találta ki, hogy a hevederét összekapcsolja Arabella ruhájával, így közösen mint egyetlen összekapcsoldó test fognak kiugrani a gépből. S mielőtt Arabella egyáltalán tiltakozhatott volna Fabrizio egy hatalmas ,,Genorimo” felkiáltással már ki is ugrott vele együtt a repülőgépből több száz méternek tetsző magasságból. Arabella úgy sikoltozott, akár egy jócskán meglepett kislány, és turbo töltöttségű adrenalinbomba mely másodpercek alatt újabb lökéseket pumpált szívébe és sejtjeibe – úgy tűnt –, hogy egyre fokozódik. Később amikor Fabrizio kifeszítette mindkét karját, hogy a gyorsulást, és a szabadesést is lassítsa végre Arabella is szemügyre vehette az ég páratlanul szikrázó óceánkékségét és a szikrázó napsugarakat, mely annyira közelinek tűntek.
Az ugrás nem tartott tovább, mint huszonöt perc, s mikor Fabrizio hirtelen megrántotta az ejtőernyője zsinórját és kinyílt a hatalmasra duzzadt szrányas ernyő végre Arabella is vehetett egy mély lélegzetet. Azt beszélik, ha az ember valami jelentős, vagy sorsfordító élményt él át, akkor ezt követően a boldogsághormonok megtriplázódása miatt frenetikus lehet a szexuális együttlét. Bár Arabella önmagában most hálát rebegett, amiért baleset, és sérülés nélkül földet értek.
Amikor Fabrizio kioldotta a hevederét és lecsatolta Arabella ruháját is, majd megszapadult az ejtőernyőtől is ruhájából egy tetszetős kis kockaalakú dobozkát húzott elő, majd fél térdre ereszkedett. A pillanat halhatatlan ünnepélyességét – még ha akarták volna –, sem lehetett félreérteni.
– Arra gondoltam drága Arabella, hogyha te is szeretnéd, akkor megkérdezlek, hogy lennél-e életem szerelme, és gyermekeink anyukája?
Annyira édes, és gyerekes volt ebben a pillanatban, hogy Arabella arra gondolt emellett a férfi mellett talán a boldogságot is maradéktalan módon megtudná valósítani. Egyébként is volt bőven tapasztalata kétes, össze-vissza hazudozó, sunyi pasikkal, akik azt ígérték, hogy elhagyják feleségeiket, és vele legyenek, aztán jött a kiábrándító, véresen komoly szakítás.
– IGEN!!! – üvöltötte szét a reptéren Arabella, és azt sem érdekelte különösképp, hogy vajon hányan, és kik hallják ragyogó boldogságát.
Az esküvő szándékosan volt szűk körű. Csupán csak Fabrizio egy-két barátja, és imádott nagymamája vett rajta részt, míg Arabella szüleit repülőre kellett ültetni, és áthozni Olaszországba. De Fabrizio kiterjedt, és szerteágazó kapcsolatainak hála ez nem lehetett a probléma akadálya.
A Szent Barth szigetén lévő álomgyönyörű nászút is maga volt a testet öltött mindenség. Fabrizio még halat is fogott egy kihegyezett fából eszkábált dárdanyéllel, míg Arabella gyönyörű kagylókat gyűjtött. A két hetes varázslatos nászút minden napját végigszerelmeskedték, és többször előfordult, hogy meztelenül is fürődtek, holott a nudizmust a francia törvények szigorúan megtiltották.
Nem lehet pontosan tudni, hogy vajon az apró-cseprő gondok mikor is jelentkeztek. Annyi azonban bizonyos, hogy Arabella egyre kevésbé örült annak, hogy állandóan felszínes, újgazdag emberek társaságában szükséges fordolodnia, mintha valami elfuserált diplomáciai attasé volna, hogy ezzel ünnepelt, és persze méltán híres férfjének még több jópontot szerezzen. Emellett az sem igazán volt vonzó számára, ha a legtöbb focista feleséggel egyetemben állandóan vásárogatni mentek, és vagy egy hribbilis összegű legújabb trendi ruhakölteményt vásároltak, vagy egy újabb pár cipőt, táskát, és gyéb kiegészítőkt, melyek minden korban meghatározták a női divatot. Mintha ezek a felszínes, ugyanakkor semmitmondó értéktárgyak egy kiegyensúlyozott párkapcsolat elengedhetetlen részesei volnának, holott egyáltalán nem ezek lettek volna a legfontosabb dolgok közös életük történetében.
– Drágám? Beszélhetnénk négyszem között, kérlek?! – tette fel a kérdést az egyik nap Arabella, amikor kimosta férje már most vagyonokat érő focimezét, mely az edzésektől jócskán sárosnak, és fűfoltosnak látszott.
– Valami baj van édes egyetlenem?! – lepődött meg Fabrizio, mielőtt elment volna lezuhanyozni.
– Figyelj csak… az van, hogy őszinte leszek, és el kell mondanom sok mindent… - Arabella hangja talán még sosem volt ennyire kimért, és úgyanakor komoly. Nem csoda hát, hogy a férfi kicsit aggódni is kezdett.
– Te vagy számomra a legfontosabb! Mondd el kérlek, hogy mi bánt?! – figyelmesen leült az egyik székre, és hallgatni kezdte felesége mondókáját.
– Figyelj csak drágám! Az van, hogy én nem szeretek vásárolni, mást se csinálunk, ha te elmész focizni, vagy üzleti ügyeket intézni, mint valamelyik méregdrága üzletben összevásárolunk egy csomó, fölösleges haszontalanságot, ahelyett, hogy valami hasznos dologra is fordíthatnánk a pénzünket. És itt van még a többi felszínes, kissé ostoba, és előszeretettel manipulatív focistafeleség, akik csupa-csupa értelmetlen dologról képesek naphosszat fecserészni! A minap is adtam egy kis pénzt egy hajléktalan, kedves idős bácsinak, és kártem, hogy üljön le közénk az étterembe ebédelni, amikor megjelnt két idiota hústorony gorilla, és azonnal kivezették a kis öreget, holott felszólítottamőket, hogy az idős ember velm van. A legtöbb focistafeleség még csak közbe se lépett, mert egyáltalán nem érdekelte őket, hogy mi lesz annak a szerencsétlenül járt bácsinak a sorsa. Fölháborító, és annyira szomorú volt ez az egész jelenet!
– Jaj, édesem! Annyira sajnálom… - húzta magához közel a férfi, hogy megvigaszalhassa, de Arabella most egyáltalán nem ért se a vigasztalásból, legkevésbé pedig a pátyolgatásból.
– Kérlek drágám… ezt nem ne, jó?! Inkább áruld el nekem, hogy felszínes semmiségek helyett hogyan lehetne segítni a kevésbé szerencsés embereken?! – a feleség barnaszínű szememost különös, izzó lánggal, és tetvággyal égett, úgy hogy a férfi újra kezdett belészeretni.
– Látod édesem ez egy jó kérdés, de van számos üzleti partnerem, akikkel kapcsolatban állok, és majd találni fogunk rá megoldást. Addig azt mondom, hogy ne is foglalkozz a többi üresfejű libával, ha nem akarsz! Foglalkozz inkább a számodra értékes emberekkel, akik a valóság talaján állnak, és akik kedvesek, és közvetlenek. – ajánlotta ötletként a férje.
– Pontosan ezt fogom csinálni drágám! – Arabellának sem kellett kétszer elmondani a dolgokat, mert amikor at újgazdag focistafeleségek legközelebb meghívták ebédelni, és egyéb programokra Arabella helyette fogta magát, és meglátogatott jó pár hajléktalanokkal foglalkozó menhlyet, karitatív, szociláis alapítványt, és jótékonysági intézményt. Ennek természetesn rövid idő múltán híre ment, és Fabriziot kezdték úgy emlegetni bizalmi körökben, mint egy olyan vállalkozó üzletembert, és focistát, akinek külföldi felesége egy kicsit félkegyelmű, de legalábbis nem százas.
Fabrizio pedig valósággal bálványozta imádott asszonyát, és rendkívül büszke volt rá, hogy az üresfejű luxusfeleségekkel ellentétben Arabella igenis időt, pénzt, és munkát nem kímélve talált magánakegy jó, és nemes ügyet, ami mellé érdemes odaállnia.
A legfantasztiusabb dolog volt, amikor egy szép napon, miután megreggeliztek Arabella titokzatoskodni kezdett, majd egy pozitív terhességi tesztet tolt férje orra alá, miközben éppen az akutális híreket olvasgatta okostelefonján. Fabrizionál aligha lehetett boldogabb kispapa, és a nap hátralévő részét azzal töltötte, hogy játékboltról játékboltra járt és a plüssállatoktól kezdve a repülő unikornisokon át minden apró kis játékszert, vagy csecsebecsét megvett a születőben lévő trónörökösnek. A legfontosabb, hogy a kisbaba és a kismama is egészségesek maradhassanak.
Amikor aztán kiderült, hogy Arabellának ikrei lesznek egy kislány és egy kisfiú Fabrizio még boldogabb volt, és valóban úgy érezhette magát, mintha az élet gondtalan császára lenne. A szülés – természetesen –, egy minden orvosi eszközzel ellátott, modern magánkórházban zajlott le gondtalanul, és fájdalommentesen. A két kis csöppség, és a kismama is nagyon jó egészségnek örveztek.
Később ahogy a gyerekek cseperedtek Fabriziot állandó kételyek kezték gyötörni: vajon jó apa lesz-e? Vajon képes rendesen ellátni szülői feladatait, és kötelezettségeit? Csupa-csupaeldöntendő kérdést igyekezett megfogalmazni, ami – legalábbis –, egyelőre a jövő zenéje volt.
Bombaként robbant később a hír, amint a bulvársajtó persze azonnal meg is szellőztetett, miszerint: a híres üzletember csatár egy V.I.P. partin pár koznum-hölgy társaságában mulatta az időt, miközben terhes felesége egy magánkórházban vajúdott. Amikor ez az egész kitudódott Arabella valósággal azt se tudta, hogy sírjon-e, és hullassa a könnyeit, vagy hisztiskedvűen toporzékoljon, és férjéhez vágja-e az értékes, állítólag Ming-dinasztia korabeli vázakülönlgességet.
– Édesem, drágám! Kérlek hallgass meg, ez nem az aminek látszik… – próbálta mentni a menthetőt a férfi, de már Arabella is eléggé kikészült, és feszült állapotba került hozzá, hogy ne vitatkozzanak többet.
– Most rögtön összepakolom a holmimat, és elmegyek a nagymamához. Viszem a gyerekeinket is! Ne próbálj meg meg állítani! – azzal mindent összecsomagolt, a gyerekek összesruháival egyetemben, hívott egy Über-taxit és máris elutazott a kis olasz faluba az imádott nagymamához.
Fabrizio most aztán valóban nagy bajban volt! Hiszen sosem csalná meg a feleségét, hiszen valósággal imádja őt, és a tenyerén hordozza. Ez egészen biztosan csak valami aljas, lejárató rágalom lehet! – töpengett. Majd azonnal felhívta ügyvédjét, és titkoban máris megbízást adott egy jó nevű magánnyomozónak, hogy minden szükséges, és bizalmas információt derítsen ki ezzel az üggyel kapcsolatban. Nem is kellett okáig várnia, mert a magánnyomozó alig öt nap leforgása alatt jóformán mindent kiderített az üggyel kapcsolatban, és a szálak Fabrizio korábbi, bosszúálló exmenyasszonyához vezettek, aki eldöntötte, hogy egyszer és mindenkora tönkreteszi őt, és a boldogságát, ha már nem lehetett csak az övé.
Fabrizio meglátogatta bosszúszomjas exmennyasszonyát és feljelentést tett ellene. Nem volt nehéz dolga, hiszen a magánnyomozó minden szükséges bizonyítékot képesvolt prezentálni. Fabrizio amilyen gyorsan csak tudott visszament a kis olasz faluba imádott nagymamája és feleségéhez, és mivel vele volt a magányomozó, és exmennyasszonya is tanúk jelenlétében követelte, hogy volt mnnyasszonya mindent meséljen el Arabellának, aki nem győzött meghökkenve hüledezni a történtek miatt, és persze egyre jobban nőtt benne a megvetés most már főként Fabrizio volt barátnője miatt. Amikor a kellőképp kacifántos törénet végére értek, és a magánnyomozóis megerősítette a sztori hitelességét nem volt más hátra, minthogy végre Fabrizio és Arabella újból közelebb kerüljenek egymáshoz.
– Drágám… én nem is tudom, hogy mit mondhatnék…? Olyan hülye idióta voltam, hogy nem hallgattam kapásból a szívemre, amikor éreztem, hogy te vagy a legjobb ember a világon! – kért könnyek közt bocsánatot Arabella.
– Drágám! Én voltam a bolond, mert azt hittem, hogy a volt exemmel békésen is lehet rendezni a konfiliktusokat, de sajnos a jelek szerint mégsem! Megtudsz nekem bocsátani drága?! – nézett felesége sugárzóan szerelmes tekintetébe.
– Micsoda kérdéses ez édesem?! Most pedig inkább üljünk aztalhoz, a gyerekeink már alig várják, hogy imádott apujájukkal lehessenek! – azonnal átölelte férjét, hogy érezze szívdobbanását, mely mindig is érte fog lüktetni, míg világ a világ.