A LÉTEZÉS GROTESZK KÉPLETE



Egy temetés - főként a XXI. században korántsem olcsó. Nem mindegy ugyanis, hogy az elhunyt földi maradványai koporsóban, vagy urnában várják az örökkévalóságot.
Dr. Bujdosó Balázs volt egyetemi tanár, író, műfordító - akinek hitvallása volt, hogy elsősorban ismeretlen költők fordításával megismertesse diákjait, és az irodalomszeretőket a költészet változatos, széleskörű kultúrájával mivel felesége, és hozzátartozói nem voltak, és kicsit maga is úgy érezhette, hogy minden egyes nap, amit a föld nevű bolygón kell leélnie közelebb került az elmúláshoz egyik nap úgy ébredt, hogy ma végre megteszi, és eltemeti saját magát.
Egyik magánklinikán búsás pénzösszegért cserébe az illetékes főorvos közölte vele, hogy testében rákos daganat burjánzik, ami olyannyira előrehaladott státuszban van, hogyha még sikerülne is megoperálni idős korára való tekintettel szervezete alig egyetlen hónapon belül feladná az embertprónáló, gigászi küzdelmet, és ezért az orvos azt tanácsolta paciensének, hogy használja ki-ki soványra szabott, még hátralévő idejét az életből.
- Hát... tisztelt tanár úr! Őszintén sajnálom, de sajnos az Ön szervezete önmaga ellen fordult. Én az Ön helyében elrendezném a dolgaimat, és még megpróbálnék örülni az életnek! - közölte kimért fensőbbséggel, mintha számára ez is valami kényszerű feladat, vagy kötelesség volna és úgy veregette meg az idős tanárember beesett, kissé görbe vállait, mintha a legjobb barátok lennének, majd kezet szorítottak, és az idős tanár inkább elbújt a magánkórházhoz közeli erdős bokrok egyikében, hogy elsirassa saját kisiklottnak gondolt életét.
Egy ásóra, lapátra mindenképp szüksége lehet, hiszen a föld minőségét illetően korántsem mindegyik, hogy hol kezdi el a talajmunkálatokat. Egyszerre mélyíteni, tágítania kell az adott legalább három méter mély üregű gödröt, ahová önakaratából szépen, komfortosan berendezkedve befekszik.
A családi házához közeli kis utca végén volt egy afféle barkács, mindenes bolt, és miután itt mindenki már régóta ismerte a művelt öreget szívesen segítettek neki.
- Jó reggelt Balázs bácsi! Mit parancsol?
- Jó reggelt! Szeretném egy ásót, és egy lapátot vásárolni!
- Hobbi kertészkedés, vagy valami komolyabb, háztáji munka? Ha gondolja én szívesen feláshatom a kertjét? olcsón megszámítom!
- Köszönöm, nem! Már régen megígértem, ha egyszer rászánom magamat akkor ezt szeretném egyedül megcsinálni!
- Értem! - a boltos odaadta a vadonatúj nyelű ásót, és lapátot, és kicsit csóválva nagy búsa fejét, meg hümmögve hozzá jó hosszút nézte, amint az aggastyán ember felszáll a villamosra, és elutazik a temető irányába.
,,Ugyan mi a csudában törtheti a fejét ez a habókos öregember?!" - töprengett magában.
A tanárember már pontosan tudta, hogy hol fogja megásni saját sírját. Az újköztemető háromszáz egyes parcellájánál viszonylag érintetlen fás-bokros madárlátta erős rész feküdt, ahová nem sok kíváncsi látogató tévedt, vagy ha mégis azokat az esetek többségében általában mindig autóval fuvarozták.
A temető fekete, kormos színű kovácsoltvaskapuja - akárcsak egy vadnyugati filmben -, a lézengő, bámészkodó, éppen kávéjukat szürcsölgető biztonsági őrök jóformán ügyet sem vetettek a nyári kalapot, rövidnadrágot viselő időskorú férfira, aki komótos kedvvel két nélkülözhetetlen szerszámot cipelt egyik kezében. Gondolhatták lehet, hogy sírgondozó.
Észre se vette, hogy fürge, szúnyogszerű lábaival valósággal szaladt a háromszázegyes parcella irányába, mire egy kiöregedett vadgesztenyefa mellett hamar megtalálta az erőd-bokros részt, ahol majd örök álmait alussza.
Ásni kezdett. A talaj homokos volt, csupán az első két méter mélyítése után váltott nehezebb, tömörebb agyagos állagúra. Egyszerre feltűnt egy öreg teherautóval egy cigányember, aki hangosbeszélőt szerelt a teherautó tetejére. Időnként be is kapcsolta, hogy a már előre felvett, gépesített hangfelvétel azok fülleit is jól elérhesse, akik messzebb, vagy a temető eldugóttabb részeiben vannak.
- Jónapot kívánok! Érdeklődnék kedves Uram, hogy elfogadná-e a segítségemet?! - kérdezte közvetlenül.
- Üdvözlöm! Köszönöm! Boldogulok magam is!
- Halja-e jóember! Hát minek áss gödröt egy ilyen kifinomult uraság, amikor erre a feladatra vannak a temetősök?
- Hát... az az igazság, hogy most csak lemérem a dolgokat, hogy fog ez az egész kinézni! - megtörölte egy zsebkendővel erősen verejtékező homlokát, majd folytatta az immáron szélesedő gödör mélyítését.
A cigányember értetlenkedve megcsóválta a fejét. Ajkán grimaszos, visszataszító mosoly bujkált, majd beült a rozzant teherautóba, és elhajtott. Gondolhatta: egy újabb bolond hiányzik még a világnak!
A tanár úr pedig komótosan folytatta a megkezdett kubikos munkát. Kicsivel tizenegy óra körül el is készült a téglalapalakú gödör. Gyorsan ki is próbálta vajon milyen érzés lesz majd, ha örök időkre itt kell töltenie életét?
Óvatosan befeküdt, majd a lapáttal szorgalmasan magára kezdte lapátolni a kiásott, friss földet. Valamelyik családtagja, vagy hozzátartozója már élesen megfedte volna, hogy micsoda dolog az, hogy valaki rövidnadrágban, nyári kalapban, és rövidujjú ingben akar sírba feküdni, ahelyett, hogy tisztességgel felöltözködött volna. Bujdosó doktor ezzel viszont a legkevésbé sem foglalkozott. Érezte a sziklaszilárd, meleg, friss anyaföldet, majd szépen lassacskán ellepte őt. Mintha egy képzeletbeli tengerparton lenne, ahol a csalafinta, játékos gyerekek előszeretettel temetik be az embert homokágyba. Igen ám, de azok az emberek tréfának fogják fel ezt az egészet, míg az aggastyán tanárember ezt halálosan komolyan gondolta.
A temető szépen, lassacskán megtelt. Kezdetben főként nyugdíjas özvegyasszonyok sereglettek szinte mindenütt, később feltűnt egy-egy kíváncsi bámészkodó autós is, akik majdhogy nem a közelben parkolták le autóikat.
- Jó napot! Hát maga meg miért fekszik egy gödörben jóember? - köszöntötte egy idős, kotnyeles özvegyasszony, aki csinos, filigrán termetével nyugodtan meghazudtolhatta volna akár saját kortársait is.
- Kezét csókolom kedves asszonyom! Csupán csak kipróbáltam, még éltemben, hogy milyen érzés lehet majd itt feküdni várva az örökkévalóságot! - adott kimerítő magyarázatot.
- Egy idős embernek bizony mondom magának hamar megbomolhat az a kevés esze! Jöjjön szépen! Tápászkodjék ki abból a gusztustalan, piszkos pók rágta gödörből, és menjen szépen haza! Mit fognak szólni a gyerekei, és az unokái?! - az öregasszony szeretett mások magánéletébe beavatkozni annyi szent.
- Köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet kedves asszonyom! Mindjárt be is veszem a gyógyszereimet! - Bujdosó azzal földhalmos, koszos kézzel kinyúlt a földhalom alól, és megpróbálta aktatáskájából kihalászni gyógyszeres műanyag dobozát. Rövid időn belül meg is találta a pirulákat. Úgy döntött, hogy legalább hármat vesz be! Biztos, ami biztos! Hiszen ugyan ki is ellenőrizhetné a helyes adagokat, amikor valaki öngyilkos akar lenni, nem igaz?!
Mivel semmilyen folyadékot nem talált, ami megkönnyíthetné a nyelés mechanizmusát ezért igyekezett úgy nyelni, hogy el ne kapja a fulladás.
Az öregasszony látván kisebb szerencsétlenkedését lehajolt hozzá, és egy termoszból enyhén forró tejeskávéval igyekezett rajta segíteni:
- Tessék kedves uram! Ez majd rendbe hozza! Ígérje meg, hogy hazamegy, lecsutakolja magát és fölhívja szeretteit! Jó?!
- Megígérem kedves asszonyom! Minden jót!
- Magának is! - azzal az idős nő feltápászkodott a gödör mellől, majd ment a maga dolga után.
Teltek-múltak az órák, és ahogy a temetőben egyre több, változatos fizimiskájú, és külsejű ember fordult meg szinte majdnem mindegyiknek volt egy-két keresetlen, vagy épp baráti szava az idős emberhez.
Egy tüneményes, alig öt éves, lenszőke hajú kislány lépett kíváncsi oda mellé:
- Cókolom báci! Miért teccik itt feküdni? Sereti a gumicukrot? - kedvesen kinyújtotta pöttöm kis markát, amiben pár szem pirosszínű gumicukrot szorongatott.
- Szervusz kislány! Köszönöm kedvességedet! Egyelőre pihenek itt egy picit, és később majd tovább indulok!
- Anyukám azt mondja, hogy betegséget lehet kapni, ha valaki a földön fekszik.
- Anyukádnak mindenben igaza van! Most menj vissza a szüleidhez!
- Cókolom! - köszönt el illedelmesen, de azért pár gumicukrot a gödör mellett hagyott, hátha az idős ember hasznát veszi.
A kora esti órák környékén néhány temetőőr sétálgatott komótosan, fáradtan arrafelé, és miután a nap lemenőben volt elemlámpát használtak, melynek késhegynyi éle szinte mindent megvilágított. Így szúrták ki az öregembert, aki kicsit elszunyókált a gödörben szuszogva.
- Hé öregfiú! Hát maga meg mit csinál itt?! - kérdezte az egyik tagbaszakadt gorillakinézetű őr.
-  Jó estét Tisztelt Uraim! Csak ki szerettem volna próbálni a gödröt, mert sírhelyet szeretnék magamnak vásárolni!
- Annak biza' könnyebb módjai is vannak papa! - vette át a másik őrtől a szót egy gizda őr. - No, kászálódjék gyorsan ki ebből az istenverte gödörből aztán temesse be ezt a szörnyűséget! A halállal nem jó gúnyt űzni! Aztán menjen szépen haza!
- Igen is! Máris azonnal! - addigra már jócskán elzsibbadt, elgémberedett jóformán egész felső teste, és mire kikászálódott volna a gödörből addigra a két temetőőr is régen tovább állt. Úgy határozott, hogy marad még egy kicsit.
Vajon ki fog igazán, és őszintén emlékezni rá? Milyen nyomokat sikeredett hagynia az életben önmaga után? Hiszen nem volt családja, nem voltak gyerekei, vagy szerető felesége, aki gondját viselte volna vén napjaira, akkor meg mi értelme ennek az egész földi macska-egér játéknak, amit életnek neveznek?
Egyszer olvasott egy remek, precíz idézetet egy magyar író tolláiból: ,,Azért vagyunk a világon, hogy otthon legyünk benne!" - Vajon neki sikerült egyáltalán otthont teremtenie? Igaz, ami igaz vásárolt magának egy hatvannégy nézetméteres, összkomfortos garzonlakást, de hát ez volt mindene, és irdatlanul sok könyvei. Egész életében nem utazott sehova, nem nyaralt homokos, romantikus tengerpartokon, és nem is fedezte fel a világot, amiről fiatalon még híven ábrándozott.
A nap lement, és a koromsötét, fullasztó nyári éjszaka, akárcsak egy kísérteties alagút úgy telepedett rá az ember ösztöneire, és érzékszerveire, akár egy nagy, ragadós, feketelevesszerű massza, vagy szurok.
Dr. Bujdosó Balázs egyetemi tanár éppen azon volt, hogy kiszabadíthassa magát a veremből, ahova saját maga szántából került, amikor hirtelen heves, elefántszerű nyomást érzett a mellkasában. Mintha minden lélegzetet ki akartak volna belőle szorítani. Pár pillanat volt az egész, mégis mindent megváltoztatott örökre. Szíve már nem pumpált több vért sem agyába, sem más érzékszerveibe.
Azt beszélték, hogy néhány hónappal később egy csinos, idős hölgy síremléket állított az idős, egyetemi tanárnak, és rendszeresen meglátogatta friss virágkoszorút téve a sírra.