NEM HÉTKÖZNAPOKRA VALÓ

A barátságot szentnek, és sérthetetlennek tartotta. Valami olyan különös, sírig, mindhalálig összetartozó, emberi szövetségnek, mely a testvériség alapelveit követeli meg. ,,A testvérem a legjobb barátom" - elve jellemezte minden cselekedetét.
Barátnői sokszor kisebb-nagyobb rossz bulikba keverték bele. Heccből föltörték, majd összefirkálták festékes flakonokkal az osztályfőnök tűzpiros háromajtós Suzukiját, csak mert az ofő büntetésből arra kötelezte őket, hogy takarítsák ki szombaton az iskolai vécéket a teljes második emeleten.
- Kati néni! Ez akkor sem igazság! Ez nem fair! - tiltakozott ő is, akárcsak legjobb barátnői. Szándékosan kopaszra borotválta a fejét, és úgy festett akár egy ellenséges, amazon, női punk valamelyik elfuserált rock bandából. A legtöbb fiút - persze -, sikeresen elriasztotta magától, és amíg nem nőtt ki újból kellemesen mézszőke árnyalatú haja, addig szándékosan kerülték, mintha leprás, vagy fertőző beteg volna.
Amikor megtörtént az első szexuális kapcsolata szándékosan a gimi talán legkisstílűbb, legelfuseráltabb, eminens, kockafejű, szemüveges srácával, aki sajnos nem igen tudhatta miként működik az óvszer, ezért neki kellett rávezetnie minden egyes lépésre, büszke volt magára, hogy végre teljesjogú, felnőtt nővé válhatott. Ezután már csak ritkán fogadta el anyja, vagy apja bölcs szülői tanácsait az életre vonatkozóan. Az élethez gyakorlat és tapasztalatra volt szüksége. Világ életében olyan lány volt, aki nem hátrál meg, vagy pánikol be az első komolyabb, nehezebb feladattól, vagy problémától, amit az élet hoz. Megrázta magát, és addig gondolkodott, törte a fejét, amíg rendbe nem hozta.
Az egyik legjobb barátnője viszont már korántsem volt sajnos ennyire szerencsés. A közkedvelt partikirálynő Andika névre hallgató hercegnő jóformán egy elkényeztetett, gazdag, kis liba volt, aki bárkit elcsábított csakhogy megkaphassa, amit igazán akart. Később az érettségi szóbeli vizsgán bukott le, amikor kihúzta a Rákóczi felkelést, és azt se tudta a szerencsétlen fruska, hogy mi az a Szatmári béke. Barátnőinek, osztálytársainak kellett súgniuk, hogy csak meg ne bukjon közvetlenül a finish előtt.
Később Andika hamar teherbe esett, de apja haragjától, és anyagi támogatásának megvonásától tartva inkább úgy döntött elveteti a kisbabát, és megkérte éppen őt, hogy ha esetleg nincs más dolga elkísérhetné szívességből abortuszra. A doki beadott valami injekciós kotyvalékot, amitől kiütésszerű kábulatba került, aztán benyúlt a méhbe, és megsemmisítette az élet folytatását.
- Hogy érzed magad csajszi?! - kérdezték barátnői, amikor kijött a dokitól.
- Mit akit totálisan bedaráltak egy húsdarálóba gyerekek! Kivagyok ütve teljesen! - felelte kábán.
A barátnőjének kellett hazavinnie autóval, és ágyba dugnia, hogy kialudja ezt a rendkívül megviselt, tragikus procedúrát.
- De azért őszintén remélem, hogy szeretnél még gyereket! - búcsúzott tőle ő.
- Ne hülyíts! Hát persze! - vastag krokodilkönnyek szivárogtak szemeiből. Apuci pénze sokat segít.
Zoé sosem hagyta, hogy kihasználják. Amikor egyszerre több meetingre, castingra is járt, és egy-egy szoknyapecér, valóságos nőcsábász igazgató zárt ajtók mögött megtapogatta feszes, sportos fenekét, és kéretlen, gusztustalan ajánlatot tett Zoé elbűvölően mosolygott, majd kecsesen hátra húzta egyik karcsú lábát és úgy tökön rúgta a kanos alfa-hímet, hogy majd összecsinálta magát a pokoli fájdalomtól.
- Ha megtudom, hogy mással is így viselkednek itt, még visszajövök! - fenyegette meg a lilaképű, fájdalomtól eltorzult arcú igazgatót, majd átlépve vergődő testén kisétált az ajtón, és vissza se nézett többet.
- Végül egyik ismerőse kérte, hogy egy formális divatbemutató rendezvényhez keresnének felszolgáló személyzetet a Gödöllői kastélyba, ahol állítólag lesz valami nagyobb horderejű reklám fotózás. Próbálja meg! Hátha összejön! - javasolták neki.
Zoé elment. Formálisan igyekezett öltözködni minden provokáció, vagy figyelemfelhívás nélkül. Tehát átlagosan, kissé slamposan, de azért még mindig rendesen. Melleit szándékosan nem emelte ki.
Már kislánykorában - amikor szüleivel először ellátogattak a Sisi kastélyba -, szinte ámulattal vegyes varázslat kerítette hatalmába. Mindig óhatatlanul Grace Kellyre gondolt, aki feladva Hollywoodi, ígéretes filmes karrierjét inkább úgy döntött, hogy közkedvelt, és fantasztikus hercegné lesz. ,,Vajon milyen ember lehetett magánemberként a hercegné, amikor nem figyelték árgus fényképező, vizslató tekintetek?" - suhant át a röpke gondolat fején.
- A felszolgálásra jött hölgyem? - állította meg egy öltönyös, biztonsági, mackós ember.
- Ö... hát persze! Hol kell jelentkezni?
- Menjen egyenesen, majd ahol az istállók vannak forduljon jobbra!
- Köszönöm szépen! További jó munkát! - köszönte meg aztán már ment is.
Bár kissé ódzkodott a lovaktól annyira jó volt elképzelni, hogy jön majd valaki lovon ülve, és megkéri a kezét, vagy ha nem telik jegyűrűre akkor is éreztetni fogja vele, hogy ő életének második megtalált fele.
,,Verd ki a fejedből ezt az ostoba álmodozást! Dolgozni jöttél, nem hamupipőkét játszani!" - pirított magára, amint elhagyta az istállókat. - Hogy ti milyen szép pacik vagytok! - köszönt oda futólg, távolságtartón a lovaknak, akik bambán bámulták őt.
Később sürgő-forgó embereket látott, akik kisebb zsúfolt tömeggé dagadva rohangáltak ide oda, vagy éppen dekorációkat, tányérokat rendezgettek. Azonnal leszűrhette jó helyre jött.
- Hát maga meg mit téblából itt össze-vissza?! Miért ennyire későn jött? Nem hallotta még, hogy reggeltől mindenkire szükségünk lesz?! - kezdett vele veszekedni az egyik szervező, mert mást nem talált, akivel ezt megtehetné.
- Ö... bocsánat. Sajnálom... Miben segíthetek? - nézet rá bocsánatkérőn.
- Tegye magát hasznossá kis tündérem, mert ha nem kapkodja nekem a virgácsait, akkor legfeljebb csak gyorsétteremben kaphat munkát! Világos?!
- Tökéletesen! Egyébként Zoénak hívnak, és nem kis tündéremnek! - szó nélkül felvett egy ezüstszínű tálcát és máris cirkálni kezdett vele az asztalok között szinte mesterien egyensúlyozva a csilingelni pezsgős poharakat. Méregdrága pezsgő, kaviár, és elsőosztályú kiszolgálás a tehetősebbeknek, és gazdagoknak! ,,Mikor változhatott ekkorát a világ?!" - töprengett. Majd eszébe jutott nagymamája, akinél kislánykorát töltötte:
- Kislányom! Tanuld csak meg! Mások szolgálásához méltóság és alázat szükségeltetik, de sose engedd, hogy ezek az emberek úgy bánjanak veled, mintha szolga lennél!
- Hé! Ott a hölgyemény abban a zakószerű cuccban! Jöjjön ide! - kiáltott rá egy üzleti macsó.
- Parancsol kedves uram...?
- Egy vodka martinit kevés jéggel sok vodkával kis cicám! Hogy te milyen kis dögös buksza vagy!
- A nevem Zoé! Máris hozom! - legszívesebben azt a faragatlan, kanos ficsúrt is tökön rúgta volna, ám tartózkodott a kellemetlen incidensektől, és inkább visszafogta magát.
- Aztán siess picinyem! Nem akarom sokáig halasztani a dolgot! - szólt utána bunkó stílussal.
,,Hogy a fenébe engedhetnek be ilyen bunkó alakokat?!" - töprengett.
Amikor visszatért a kért alkoholos italokkal hirtelen éles, fájdalmas sikoltásra lett figyelmes. Mint amikor sorozatban húzzák az ember fogát. Egy nyári ruhát viselő, terhes, középkorú hölgy feküdt az egyik hófehér sátor mellett a füvön. Úgy tűnt, hogy a mellette levő tanácstalan barátai, és ismerősei jobbára csupán azért voltak mellette, hogy biztassák, legfeljebb bátorítsák, ám szinte senki sem tudhatta, hogy egyáltalán mi fán terem világra segíteni egy új életet.
Zoé másodpercek tört része alatt reagált, rutinszerű reflexmozdulatai most sem hagyták cserben. Máris odarohant a kissé elveszett, sikoltozó nőhöz.
- Szia. Bocs, hogy zavarok, de úgy látom, hogy neked elkélne a segítség! Szép, gömbölyű pocakod van! - óvatosan megtapogatta a kismama hasát, majd egy modern, rúgós késsel szétvágta a méregdrága nyári ruha szoknyarészét.
- Bocs, hogy összekaristolom a méregdrága rucidat, de ezt muszáj megtennem!
- Bármit, csak múljon már el ez a pokoli fájdalom! - verejtékben úszott egész eltorzult, fájdalmas arca a fiatalos nőnek.
- Figyelj! Vázolom a szitut! Úgy néz ki, hogy szülni fogsz! Most azonnal! Hány összehúzódásod volt eddig?
- Fogalmam sincs! Kinek van arra ideje, hogy mindent fejben tartson!
- Magzatvized elfojt már?
- Azt sem tudom... Kérlek... segíts...
- Nyugi! Akkor lássuk! Mindjárt felpockoljuk a fejedet valamivel, hogy kényelmesebb legyen. - azzal fogta és lerántotta a hófehér alabástromszínű abroszokat az asztalokról a legtöbb meghívott vendég megdöbbenésére.
A kismama feje alá tette az összegyűrt abroszokat, hogy megtámassza fejét.
- Kéne még forró víz, és egy két apróság, de egyelőre ha megint érzed a fájásokat akkor próbálj meg olyan erősen nyomni, ahogy csak bírsz! Rendben?!
- Rendben... - nézett rá kétségbeesetten.
A fájások egymás után sorrendben érkeztek.
- Hu! Ez halálciki! De ez nagyon fáj...
- Tudom! Most csak üvölts, ha van kedved hozzá, de erősen nyomjál! Gyerünk! - megszorította a kezét.
A középkorú hölgy olyan erősen próbált nyomni, amekkorát csak bírt. Néhány percen belül Zoé már pontosan kivette a kis emberke fejét.
- Na még egyszer! Gyerünk!
- Oh! Anyám! Ez rohadtul fájdalmas! - nyomott fájdalmában a kismama.
- Hát... igen, de végső soron megéri! Még egy utolsót nyomj! Gyerünk! - továbbra is szorosan szorította, fogta a nő kezét.
A nő beleadott apait-anyait, és jócskán harsogva üvöltött torka szakadtából, mint akit nyúznak. A legtöbb vendég bizony jócskán kíváncsi lett arra, hogy vajon mi történik a sátorpavilon melletti füves területen. Egyre többen, és többen jöttek, míg végül már mint a kíváncsi, izgatott gyerekek valósággal körbe állták Zoét, és a megilletődött kismamát.
- Gratulálok anyuka vagy! Makkegészséges kisfiú! Már csak keríteni kéne egy kis forróvizet meg törülközőt! Hé? Valaki szólhatna a mentőknek! - törölte le a sok verítéket homlokáról.
- Jaj, annyira imádni való! - valósággal örömmámorban úszott a kismama. - Hogy lehet valaki ennyire gyönyörűséges? Sokkal jobb mint a szex!
- Hát... valahogy úgy! Na, én akkor léptem! Várd meg a mentősöket ők majd ellátnak a picivel együtt!
- Nagyon köszi a segítséget! Egyébként Maya vagyok, és ha gondolod meglátogathatnál minket egyszer!
- Zoénak hívnak! Örültem! - azzal fogta magát és az ujjongó, kíváncsi tömegből kiválva inkább úgy döntött ennyi kaland bőségesen elég erre a napra.