ÉRZÉSEK TÁNCA



Délelőtt.
Klári éppen bohóckodni készül valami újabb félig irodalmi, talán félig kreatívkodó, digitális nomádokra jellemző posztot készül kitenni közösségi oldalára, mert titkon azt reméli, hogy ezzel nem csupán rengeteg követőre tehet szert, akik – reméli -, érdemi, építő jellegű hozzászólásokkal árasszák majd el, de ha még szerencséje is van, lehet, hogy ez lesz az első-utolsó korszakos jelentőségű áttörés, amióta csak számítógépek uralkodnak a digitális XXI. században.
Eszter – ezzel szemben -, szinte mániákus önhittség-fóbiában szenved. Mindenről precíz, pontos kritikát fogalmaz meg, és nem hajlandó még csak mérlegelni sem annak a kockázatát, hogy egyáltalán tévedhet bárki is egy-egy véleménynyilvánításban. Szinte valósággal szúrós, vaksi, szemüveges vakondokszemeivel valósággal belebámul notebookja képernyőjébe, mintha egy olyan varázslónő volna, aki pontosan megtudja mondani mikor mi fog történni a nagyvilágban.
Eleinte úgy tűnik, hogy a legnagyobb egyetértés uralkodik a hölgyek koszorúja között, amikor váratlanul, mintha isteni szikra lenne betoppan egy mézes-mázos hangú, latinos férfi-ideál. Mint később kiderült minden bizonnyal ő Kata új üdvöskéje.
Szándékosan úgy slasszézik egyik fotelről a másikra, akár egy sziszegő kígyó, aki előbb becsalogat, é csupán csak a megfelelő pillanatban fogyasztja el zsákmányát. Katának valósággal eszeveszett ütemben, hevesen dorombolni kezd a szíve. Teljesen természetesnek mondható, érzelmi válaszreakció ez, - már amennyiben valaki úgy isten igazán szerelmes lesz.
Kata felugrik, majd akárcsak egy csimpaszkodni vágyó, fürge majomlány máris valósággal a veszettül jóképű, kopasz félisten nyakába veti magát, és semmitől sem zavartatva magát szenvedélyesen csókolózni kezdenek. Arra már fittyet se hánynak, hogy mindeközben a többi egyetemista egész végig őket bámulja, és naná, hogy fantáziálnak is közben.
Eltelik jó fél óra is mire abbahagyják. Klári befejezte az irodalmi posztolást, majd könnyed, csevegős hangnemben odafordul Eszterhez, és kérdőre vonja:
–Szerinted egy félig-meddig határozott, és független gondolkodású, modern nő megengedheti magának, hogy randizzon egy hóbortos sráccal, aki – igaz ugyan -, hogy még nem merte elhívni, de legalább próbálkozott? – hangja sokkal inkább izgatott, és kíváncsi, semmint leereszkedő.
– Jaj, ne nyaggass már! Te ugye nem az Ádámra gondolsz?! – fakad ki, és szinte érződik, hogy pápaszemüveges tekintetén bosszúság suhan át.
– Ne csináld ezt! Mégis mi baj történhet?! Te is hallottad retorika szemináriumon, vagy nem? A beszéde egyenesen nekem szólt! Volt valami a hangjában, amitől… mintha… megváltozott volna… Érted? Még sohasem láttam ilyennek!
– Hát ha már kérdezed szerintem a te Ádámkád egy nagy seggfej! Hogy lehet olyan esztelen baromságokat összefirkálgatni, aminek se füle, se farka? Méghogy a „levegő vulkán-izzású, meg éjfél-ragyogású hajába belekapott a büszke szellő?” Szerintem komplett idióta, ha engem kérdezel! – felállt, és mintha valami sürgős dolga lenne inkább bement az oktatási intézmény saját, külön bejáratú könyvtárába, ami az alagsorban volt, közvetlenül a menza mellett, ahol az ember egyaránt ínycsiklandó, és kissé irritáló illatfelhőkbe ütközhetett, ha nem vigyázott. Azért is volt a lenti Markó utca felőli könyvtár komfortosabb, és sokkalta csendesebb is, mint a felső emeleten, mert a felső emeleti könyvtárban valósággal tíz óra után már hemzsegtek, és akkora hangzavar keletkezett, hogy képtelenségnek tűnt minden további tanulási kísérlet, vagy elvetélt koncentráció.
Klári követte Esztert. Szintén lement a könyvtárba.
– Hát ez nem igaz! Csajszi! Megszabadulok én tőled valaha is?! Olyan vagy, mintha a húgom lennél! Rosszabb vagy, mint egy pattanás az ember seggén! Könyörgöm!
– Látod egyre jobban ragaszkodunk egymáshoz! – pakolta le könyveit, jegyzetfüzeteit, és holmiját barátnője melletti szabad padra.
A könyvtáros matróna bezzeg alapos őrmesteri-szigorral máris vizslatni kezdte a két fiatal lányt, hogy vajon min diskurálhatnak ezek ketten? Mintha az ember egy örökké figyelő börtönben lett volna elzárva a világ elől. Ez azonban a két összeszokott barátnőt egy cseppet sem zavarta.
– Na akkor ki vele?! Mi a bajod Ádámmal? De tudod, csak őszintén!
– Hát.. hogy is mondjam csak… olyan kisfiúsan elveszett…  nagyon sokszor úgy viselkedik, mintha egy teljesen más bolygón járna, már ha érted, hogy mire gondolok! Szerintem nem százas a srác, és ki is lehet mind a négy kereke!
– Szerintem te most azért mondasz ilyeneket, mert rohadtul féltékeny vagy arra, hogy valaki tud udvarolni, ami viszont a mostani világból totálisan kihalófélben van! Tudod az a baj, hogy mostanság a legtöbben futó egy éjszakára gerincre vágják, akit akarnak, és utána egyszerűen csak megszabadulnak tőle. Ez szerintem rohadtul nem fair! Ádám annyira romantikus! Mindig rendkívül figyelmes és udvarias! – kezdett ömlengő áradozásokba.
– Ha továbbra is a barátnőm akarsz lenni, akkor ezt most fejezd be! Ádám azt se tudja, hogy kell egy nőt igazán megcsókolni úgy, hogy valósággal beleborzongjon! Kész katasztrófa az a hapsi!
– Szerintem tök jól csinálja! Például a múltkor is ettünk a abban a hangulatos, Rákóczi úti kis kínai büfében, és annyira aranyos volt, amikor kihúzta előttem a széket, és szinte gyerekes sóvárgással figyelte milyen jóízűen ettem a rizibizit. A végén én akartam, és követeltem, hogy csókoljon meg! De ennek is megadta a módját. Előbb párszor végigsimított a leengedett hajamon, hogy érezzem a borzongást, majd előbb a nyakamat puszilta meg, csak amikor az ajkaimhoz ért hirtelen elfogta szegénykémet a félelem, mert kicsit nehezen veszi a levegőt az orrán keresztül, mikor a szánk összetapad! – hangja valósággal repdesett a sugárzó boldogságtól.
– Komolyan mondom te nem vagy komplett kisanyám! Neked elment az a maradék eszed is!
– Lehet, de nem érezted még azt, amit én! Én úgy odaadtam volna neki magamat! Mint a csöpögős romantikus fekete-fehér filmeken szokták a főszereplők, amikor a jóképű, délceg pasi karjaiba veszi az imádott nőt, majd következik a vége főcím. Istenem! – sóhajtott. – Talán nem is kellene több a tökéletes élethez! Szerinted?!
– Egy nagy szart! Mondok én neked valamit kisanyám! Az az egész rohadt élet nem több, mint egy rohadt nagy átverés! Érted?! Már az egyetemen elhitetik velünk, hogy különlegesek vagyunk, és bármit elérhetünk, igen ám, csak aztán jönnek a zárthelyik, meg a sok nyilvános megszégyenítésnek is beillő félévi dolgozatok, és az ember könnyen rádöbben, hogy ezen a kurva világon semmi sincs ingyen! Hát ez a masszív, rohadt helyzet! Mondjak valamit? Olvastam Maupassant regényeit és novelláit, és az a pióca sárkány nem hitt nekem, és megbuktatott, csak mert nem voltam neki eléggé nyalizós, meg nyomulós! Tudod minek nevezem én ezt? Egy rohadt nagy szemétségnek! Akkor inkább kapjak diplomát, de én soha se lennék ennyire gusztustalan szemétláda tanár! – könyvei fölé görnyedt, és megpróbálta úgy fordítani fejét, hogy a másik ne lássa szomorúságát.
– Hé, nyugi! Mi a fene bajod van?! Megnyugtatlak én is így érzek! Nagyon szeretnék szerencsét próbálni külföldön, mert azt hallottam, hogy ott sokkalta több kreatív lehetőség mutatkozna a bölcsészeknek is! Gondolj csak bele! Három-négy hónapos próbaidő után egy független kis könyvkiadóban akár még a saját versedet is könnyedén kiadhatnák csak előfizetőket kellene felhajtanod! Míg itt, ha belegondolsz, mit vágnak a fejedhez? Tehetséges és nagy jövőt jósolnak, de ha nem tudsz kapásból letenni az asztalra közel fél milliót akkor már vesztes vagy, mert egy valamirevaló szerkesztő sem foglalkozik veled!
– Látom azért te se vesztegetted a drága időt, és elmélyültél a témában!
– Na, de visszatérve az eredeti témára! Mit gondolsz? Mit kéne tenném?! – nézett rásóvárogva, túlzott kíváncsisággal.
– Jaj! Tudod kész lökött csajszi vagy, ha arra vársz, hogy majd mindig mások mondják meg neked mit csinálj, vagy hogy mit kezdj az életeddel! – letette tollát, behajtotta kinyitott könyvét. – Nézd! Nem vagyok se bölcs, se mindentudó! Ha szereted Ádámot, akkor haladjatok lassan, fokozatosan! Biztos neki is vannak trükkjei! Mindent ki kell próbálni egyszer, nem igaz! A jelszó: fokozatosság! Ha engem kérdezel! – most pedig szerintem jó volna ha te is tornáztatnád a változatosság kedvéért az agyadat, mert holnap megint zárthelyit írunk nyelvtörténetből, és te is tudod, hogy a Kalász egy hóhér!
– Igazad lehet! De képtelen vagyok kiverni a fejemből Ádámot! Szerintem ő lehet az igazi!
– Jaj, ne kezd már megint! Tudod mi a véleményem az igaziról? Szerintem az az „igazi” kifejezést valaki kitalálta, majd elterjedt ezen az átkozott földön akárcsak a legtöbb fertőző betegség! Tudod te mit jelent egy egész életet csakis egy valaki mellett leélni! Szerintem az kurvára sok idő! Gondold csak meg! És akkor csak egy pasiról beszéltünk, és nem próbáltál ki másokat!
– De amikor te is tudod, hogy mit érzek!
– Igen most ezt érzed! De gondolj bele, hogy öt-tíz év múlva mi történne? Ádámka – ha szerencséd van esetleg megkapja a diplomáját, de kétlem, hogy eltudna helyezkedni a tanári szakmában, mert olyan gólam-feje van! Kettő! Te egy automata háztartást vezető feleség lennél, aki mondjuk szül két gyereket, és aztán fel is út, meg le is út! Úgy élnétek mint azok a házaspárok, akik nem hajlandóak önmaguknak se beismerni, hogy problémájuk van saját berendezkedett életükkel, ezért folyamatosak az acsarkodások, állandósulnak az érthetetlen konfliktusok, és ráadásul még nyakukba szakad a gyerekek mindennapi gondjai is! Azért mondom, mert az őseim is állandóan csinálták a balhét, és fesztivált, míg otthon laktam, és rohadtul elegem lett egy idő után az egészből!
– Ezt megértem, és együtt érzek veled! De azért én úgy gondoltam… mégiscsak adok egy esélyt magunknak! Mit szólsz?
– Semmi közöm hozzá, hogy hogyan tedd tönkre a magánéletedet! A te dolgod! Azért biztos, ami biztos, ha eljön a nagy pillanat óvszer és fogamzásgátló mindenképp legye kéznél! – válaszolta Eszter kimérten, majd visszatért, hogy az aznapi unalmas tananyagot magolja.
Klári valósággal elpirult, amikor meghallotta a két „tiltott szót”. Elvégre még egyetlen valamire való barátnője sem akadt, aki ennyire nyíltan megmerte mondani neki, hogy a védekezés, és a biztonságos szex igenis rendkívül fontos! Persze ő sem volt az a tipikus tanulatlan, naiv kislány. Pontosan tudhatta – már ideje korán -, hogy mit művelnek a szülei a hálószobában, mikor azokat a furcsa, különös hangokat adják.
Klári visszatért bokros teendőihez, és Eszterrel együtt készültek a másnapi zárthelyi dolgozatra.
A másnapi dolgozat mindenki számára kész istencsapásának bizonyult, hiszen élő ember aligha akadt, aki csupán csak azért kedvelte volna az átkozott nyelvtörténet órákat, hogy Kárász tanár úrnál mindenképp bevágódjon.
A teszt megírása még a legnagyobb koponyáknak is jócskán beletelt tartalmas ötven percben, és míg egyesek egyenesen a pad fölé görnyedtek, izzadtak, és rágták tolluk szárát, addig mások – mint Eszter és Klári -, még így is megpróbáltak magabiztosak, és határozottak lenni, hadd lássa a rettegett tanár úr kikkel is van dolga. Bár a vizsga kimenetele még így is számos kérdést, és kérdőjelet magába foglalt.
Az alig ötvenöt perces órának hamar vége lett. Mindenki velejéig kifulladva hagyta ott a termet, csupán csak Klári, és Ádám marad a teremben.
– Na mesélj Ádám? Hogy ment? Nehezebb volt, vagy könnyebb? – érdeklődött mosollyal arcán a lány. Talán most se vette észre, hogy pirul, mint a vadalma.
– Hát… ami azt illeti szerintem újfent aláírtam a halálos ítéletemet! – közölte egyértelműen, a maga módján kisfiúsan leverten, és elkeseredve a magas, termetes, kisfiús fiatalember.
– Mindenesetre én nagyon büszke vagyok rád! – előbb óvatosan, majd jelentőségteljesen megszorította a kezét, biztosítva ezzel az együttérzést, és bizalmat. Most különösebben az sem zavarta, ha Ádám kézfején apró, fekete szőrpamacsok éktelenkedtek. Legalább azok kellemes tapintásukat voltak.
– Ö… hát… nagyon köszönöm! – szabadkozott a másik, mert sohasem tudott hozzászokni, ha valaki őszintén dicséri. – Nagyon divatos és csinos vagy ma! Írtam neked újból egy verset!
– Hogy te milyen aranyos vagy! Nagyon köszönöm! – előbb könnyed, fellengzős arcra puszi következett, majd egy váratlan pillanatban átölelte és lecsapott a félszeg srác telt, húsos ajkaira. Azt szerette volna, hogy Ádám pontosan érezze azokat a romantikus érzelmeket, amiket ő is érez.
Húsz perc múltán váltak szét. Mint mindig most is Klári volt a tapasztaltabb, míg Ádám kissé ziháltabban, szaporábban kezdte szedni a levegőt, mert az orrán kellett volna levegőt venni, de valamiért ezt azonnal elfelejtette.
– Ahhoz képest, hogy mintha azt mondtad volna, hogy most csináltad először meglepően jól csókolsz! – nyugtázta kellemes bizsergéssel.
– Te is fantasztikus voltál!
– Figyelj csak! Nem tudom miért, de nagyon bejössz nekem, és szeretném megpróbálni veled a kapcsolatot! Persze semmi kényszer, ha nem akarod, de azért én nagyon örülnék neki! – így kell ezt csinálni. Semmi szükség sincs rá, hogy hazugságokkal, felesleges ígérgetésekkel kábítsák, hitegessék egymást, aztán következzék a szakítás dilemmája.
– Oh! Ez remekül hangzik, és én lennék a legboldogabb ember a földön!
– Jaj, ne csináld már! Csak nem azt akarod mondani, hogy most jön a de, nem lehetünk együtt?!
– Szó sincs róla! Tudod ez az egész nekem is nagyon új, mert… - kicsit közelebb hajolt Klárihoz, és a füléhez hajolva suttogta:
– Tudod én még sohasem voltam úgy együtt nővel… ha érted mire gondolok?
Kálrin hatalmas megkönnyebbülés, és jóleső eufória lett úrrá, amit máris egybekötött kacagó nevetésével.
– Ne haragudj nem rajtad nevetek, de ez annyira izgalmas! Én sem mondhatnám, hogy sok kapcsolatom volt az évek során, de azért igyekeztem némi rutint elsajátítani! Azt mondom, hogy a legfontosabb a biztonságos hozzáállás, a többi meg majd kialakul.
– Igen, igen! Az remek lenne, de… rendkívül szégyenlős vagyok. Különben sem vagyok egy főnyeremény! – mérte végig hurkás testét.
– Látod! A magabiztosságodon, és önbizalmadon még csiszolni fogunk, de az őszinteségeddel nincs baj! Sose változz meg! Beléd vagyok zúgva! – azzal megint kedvesen a nyakába csimpaszkodott, és érzelmesen megcsókolta.
Később együtt mentek haza villamossal, és miközben fogták, szorongatták egymás kezét, és becéző tekintetük valósággal leleplezte kibontakozófélben lévő szerelmüket a világ többi része már nem is tűnt olyannyira lényegesnek, mint előtte. Nem lehet tudni, hogy vajon az éjszaka lefeküdtek-e egymással, mindenesetre amikor a nap első sugarai megcirogatták mindkettejük arcát Klári Ádám mellett feküdt, és kiegyensúlyozottabb volt mint valaha.