Új vers

 

 

SAVANYÚ ERJEDÉS



Didereg a parázs pisla mécsvilág-szemek legmélyén: pille-tébolyság maradhat-e részegítő szerelem, vagy megcsalt remény?! Összetett gondolatok labirintusában vonulók tiszavirágéletű, halvány gondolatjele: intésre emelt megfeszített csont-kezeken stigma-ékezetek! Ki lehet már az, ki többet elbírt? Többet vétkezett?! Lüktető szívdobbanások fair-érzéseiben szétválnak s külön kopognak már a ritmus-gondok, kicsinyes problémák emlékei! Derékba eltört karrier-pályákon önmarcangoló lehetőségek elé kutatva nyílegyenes hírnév-villanásban a még több haszon is olcsó kártyavár-sírt épít!

Vérvörös, felsebzett, farkasvak alkonyatban Idők kitaszított homlokán gyáván köveket görgető, méltatlan Sziszifusz is megáll; megszólítja őt önző végzete! Bukott angyalokként szándékosan már mindenki más maszkokat visel; elrejti sebezhető lelke hagymahéját! – Emlékeink megérlelt örvény-tajtéka könnyeinkkel folyton felzubog! Rózsaszín-szirmos felhőködökben eldobott csikk táncol fel az égre tangózva! Változó ingaként működteti megígérhető, adott szavát a kimondott, majd elfelejtett ígéret!

Életünkre rátelepült vérző-keblű, elátkozott parazitaként mindennap tartósan megfenyeget bennünket a Hóhér-keblű Halál! Ön-nemző szerelemtől tudatosan ezért félünk s remegünk talán mindannyian! – Belső égések, külső önemésztések idején még jó lett volna hinni a megváltó vigasztalás egy dédelgető drága Angyal képében utolérhet! Elfáradt álmainkat szeretnénk utolsó pillanatban is megmenthető cserepekkel összekaparni még; szennyező flegmaság s hiú arrogancia mocsárkéje borít szabad-gondolkodó koponyákat el! Csupán érző empátia-tolerancia repeszthetné szét a jég-szívűeket!