DERENGÉSEK


Félelmes magányba mindennap egyre görcsösebben fogadkozom; erőszakos hajótöröttként korhadó fák tiszavirágéletű deszkája még életmentő gyógyír is lehet! Tétova szándékoltságokon már mindenki mossa önös kezét s ismét összeesküszik! Homályos vermekhez, kétértelmű-csélcsap szándékokhoz hasonlítanak már a másoktól ajándékba nyert ígérgetések! Harmatok gyémánt-gyöngyeivel egyre nehezebb tisztára mosni sebzett arcok redőnyeit! Echozó csöndektől visszhangos a befelé töprengő szív; körbe-körbe gyűrűznek rajta a láthatatlan-hangtalan fény-árnyak; önmagán is elidőzött pillanat röpke pazarlást végez szeszélyes akaratom lábnyomán!

Hajnalok álmaira ócsudik sokadszor vizslató szemem: kutat, pásztáz valami megfoghatatlan, elnyerhetetlen után hogy Tél-tisztaságúra vetkezhessen az őszinte Igazság! Időtlen földi létezéseink a kabát-árnyak így cipelik: önző látvány-őszinteségét gyakorta felfedik! Súlytalan súllyá nehezedik a kisfiús szomorúság tapétája; sóvárgó, könnyesedő szemeidben vacogva még utolszor felkiáltana fél-árvaságom stigma-bélyege! Derengő üregeknek tűnhetnek folyamatosan lyukasodást szenvedő, dübörgő szívkamráim is!

Néma gyilkosom követelő dobbanásom, s minden másodperc már egy újabb érthetetlen visszaszámlált bomba, mely robbanó készül! Tevékeny agytekervényeimen átcsapong ezernél is több összerendezett gondolat s mégis a létező, megvalósítható Jövő – még annyi évvel történtek után is -, egyre a bizonytalanság derengéseivel fogad!