TÖRT-SZAVÚ FOHÁSZ


Homályok zsúfolt valóságrészleteiben, felkelő hajnalok lámpagyújtógató fényei hamar eltűnnek, fogyatkoznak; mélység s magasság közt aligha létezhet kivezető út csupán kiáltó szakadékkal teli! Hangokká lényegül majd át a Tér; egyetlen szerelmes ujjbeggyel simogató-gyöngéd érintésben ott lüktet a kimondott, örök érzelem: boldogságban sugárzó, tág pupillák szökkenő percek halhatatlanságát sóvárognák vissza, amit látomások varázshatalma szándékosan torzít!

Az igazi Látók mindig megszokott, salaktalan fényben tapogatóznak s élnek! Sebezhető fájdalom még sokáig kitárja szirmát s magához szólítaná hűsége Kedvesét! Mindennapok túlélhető kálváriája ordítva csoportosul miccenő tekintetekben! – Küldetések stációi csengve bongnak fülek kagylóiban, mint elrepedt harangnyelvek kísértő szólamokban! Gyarlón elvadult teremtényeket nem hat meg bűnbocsánat! Önzőn-mohó galádul csakis önmaguknak élnek!

Már mindenhol megannyi önző, számító kézmosó Pilátus házal önként csillagokat-bombázó gázsik fejében; magányos Golgota-emberek így válnak számkivetettekké! – Tört-hangú ítélet-rekviem fohászkodik fel méla-árvasággal az éjszakának: Senki se legyen adós-zsoldosa az alattomos kapzsiságnak! – Kézfogó késekkel mosolyogva már akárkit hátba szúrhatnak; éretten erjed s közben dögszagot áraszt Árulások csöndje!

Mint rossz lelkiismeret kódorgok bolyongva négy fal között önző vétkeimmel: elszalasztott lehetőségeimmel naponta szembesít félelmeim képlete! Folyamatos veszély-érzet kényszerít sürgető ébrenlétre!