KILENCEDIK FEJEZET

Bár mindenki tisztában volt vele, hogy a mindig bájosan elragadó, és csupa szív, de igen-igen bölcs előrelátással rendelkező Szilvi szeret ambiciózusnak, és mindenkinek megfelelően viselkedni, és maximalista lévén tisztában volt vele, hogy mindig lelkes – egyelőre csupán kisszámú kedves közönségének is -, mindig a maximumot nyújthassa; sokszor volt bizonytalan, és úgy szemlélte magát, mintha tükröt tartott volna folyamatosan állandósággal szakmai teljesítménye, és a szóban forgó magánélete elé! Már ha lett volna megérdemelt magánélete!

Amikor nem az adott hangstúdióban gürizett és készítette szakmai igényességgel demófelvételeit, amikből egyszer – ha a sors is úgy akarja -, akár még platina lemez is lehet, akkor rendszerint következett a hazarohanás, majd Milánka tisztába tevése, ha két barátnője közül valamelyik esetleg elfelejtette volna e roppant kényes műveletet megcselekedni, aztán ehhez jött még a pillanatnyi szusszanás, mert közös lakásuk tisztán tartásához feltétlen hozzátartozott bizonyos higiéniai elvárások megfelelése is; nevezetesen minden második héten kötelező volt a padlótól egészen a konyhai kövezetig minden felglancolni, és felmosni, hogy a tisztaság egyetemes érezte lenghesse be a házat.

- Akkor mit is kell még csinálnom mára? – igyekezett, amilyen gyorsan csak tudta a bevásárlók kötelezően előírt listáján túl összeállítani a fejében, hogy mi mindennel kellene még foglalkoznia. És sokszor megbocsáthatóan meg is feledkezett róla, hogy egy nap huszonnégy óra!

- …Azt hiszem az lesz a legjobb, ha az adott válogatáskazetta felvételeivel egyelőre várok addig, amíg az a seggfej, meg nem érkezik az új mikrofonommal! – Nem volt valami jó, és kitüntető véleménnyel zenei menedzseréről, és produceréről egy személyben, mert a velejéig sótlan, tudálékos és beképzelt alaknak titulálta, aki egy jó üzleti fogásért még a saját anyát is nyugodt szívvel eladta volna, csakhogy a profitból minél többször részesedhessen! De mivel még nem tudott olyan megbízható, és hangsúlyozottan is segítőkész szakmabeli kapcsolatokra szert tenni, amiből zenei ,,karrierje” szempontjából értékesebben tudott volna építkezni, addig sajnos meg kellett elégednie ezzel a sótlan, nagyokos seggfejjel, akinek – sokszor előfordult, hogy tökéletesen elegendőnek bizonyult saját maga!

,,Akkor gyorsan bemegyek a boltba, megveszem amit kell, és talán még egy újabb peluscsomagot is pakolok, mert egészen biztosan kifogyott!” – amint átrobogott a járdán, hogy a saját kissé ódivatúnak tűnő csotrogányába vághassa magát, és elinduljon hazafelé, amennyire csak lehet igyekezett magában felállítani a szükséges bevásárlók listáját. ,,Csak valamit el ne felejtsek!” – soha sem volt problémája a memóriájával! Sőt! Megesett vele, ha az utcán esetleg összefutott volna valamelyik szegedi gimis osztálytársával kapásból tudta volna a nevét, és azt hogy milyen jelleme is volt, míg csak együtt koptatták az iskolapadot!

Mindig szerette a sebességet, és ha valamit egyszerre kellett a városi közlekedésben utálnia és rühellnie, hát akkor az az volt, hogy a szánalmasan meztelencsiga-lassú tötyögést, és tökölést ki nem állhatta; azt a mozzanatot, amikor az ember azt hiszi, hogy végre valahára már mozgásba lendülhetett az az istenverte, idegesítő forgalom, és akkor azonnal leesik neki a tantusz, hogy a többi autó csak úgy tesz, mintha menne, ám valójában minden, és mindenki csak áll, és várja a megváltó sült galambot!

- Hát akkor várunk még egy kicsit, hátha lemegy addig a nap! – Érdekesen konstatálta, hogy ellentétben a szülővárosával, Szegeddel itt a fővárosban sokszor előfordult, mintha szándékosan megállt volna az idő, hogy azoknak is lehetőséget, előbbre jutási esélyt biztosíthasson akik még nem döntötték el, hogy felébrednek-e az éber hibernáltságból, vagy csupán Pató Pál urakká vedlenek – persze csak jelképesen!

Bekapcsolta az autósrádiót, és igyekezett a híreken túl inkább a megváltó zenére koncentrálni, miközben az egész napos idegőrlős hajtást igyekezett száműzni zakatoló agyából. Kicsit felhangosította azt a Whitney Houston számot, amit ki tudja miért, valahogy nagyon a szívéhez közel állónak talált! S amikor felcsendült az a hamísíthatatlan, magával ragadó halhatatlan hang: ,,Egyetlen pillanat az időben” – valahogy tudta és értette, hogy a lehető legjobb döntést hozta, mikor mindent hátrahagyva önálló életbe kezdett.

S egy kis idő múltán, amikor a forgalom még mindig nem halad már ő is dalra fakadt, és Whitney-vel együtt énekelt szinte a kölcsönös zenei mámor felszabadító, és egyetemes zsongásában:

,,Szeretnék egy pillanatot az életemben, amikor versenyt futok a sorssal, ott abban a pillanatban megérezhetem, megérezhetem az örökkévalóságot!”

- Csak nyugalom! Nyugi! – hallotta, amint igyekszik megnyugtatni magát, mert egy gusztustalanul tolakodó motoros éppen a véletlen előnyét használta ki, és a megszeppent figyelmetlenségét arra, hogy körülbelül öt méteres távot tehessen meg szlalomozva a többi kocsik kereszttüzében.

- Hát te meg hogy a jó anyádba keveredtél ide, mi?! Te kis puha pöcs?! – az egyik ajtós szabadszámú véleménynyilvánítása valamivel kicsit erőteljesebben, és pofátlanabbul sikeredett, mint azt várni lehetett volna tőle! A motoros tett még néhány centimétert, majd leszállt a motorról, kitámasztotta egy acélszínű kis pecekkel, hogy el ne dőljön, és igyekezett – amennyire csak lehetett -, hidegvérű udvariassággal közölni, hogy ő csupán a pizzát szállítja, és nem tehet róla, ha előnyösebb feltételek kínálkoznak. Mire a pofátlan autós is meggondolhatta magát, mert inkább hagyta a francba az egészet, becsapta maga után autója ajtaját, és inkább kerülőutat választott, hogy idejében elérhessen valahova, ahol már várhatták…

- Hát ez igen! – jelentette, ki de ezúttal hangosan Whitney szólójával egyszerre Szilvi. – Ha nekem ilyen stramm, és csúcs pasim lehetne! – sóhajtott vágyakozón egyet, majd, amikor észrevette magát ,,külső szemekkel” hogy ez mennyire gyerekesen, és kislányosan fest, inkább azonnal befogta csicseregni támadó száját, és továbbra is a zenei hullámsávok között kalandozott keze, amíg a dugóban várt.

,,Miért nem jöttél össze azzal a jó fej sráccal a hangstúdióból?! – szólalt meg fejében a kis hang, ami olyan volt, mint egy mindig bölcs és előrelátó lelkiismeret. – Nem tudom! Azt hiszem már éppen elégszer törték össze együtt érző szívemet!” – úgy érezte, mintha szándékosan áltatta volna, hitegette volna magát azzal, hogy saját magának hazudik, mert akkor ennyi erővel soha az életben ne kezdjen bele további párkapcsolatokba, és ami persze a legfontosabb soha ne akarja elhinni egy már több éve nős trágya hapsinak, hogy egyedül csak Ő élete óriási szerelme!

,,Nem késtem le semmiről! Elvégre erős, független nő vagyok! És csupán harminc éves! Még azért ráérek! Vagy nem?!” – s ahogy egyre többet, és többet gondolkozott és morfondírozott az adott témán észrevette, hogy sohasem sikerült a problémák gyökeréig lehatolnia, és megállítani magában a tétlenség betegségfaktorát!

,,Talán, ha marad még egy kis időm, elhívom randira Tomit!” – s ezzel az önmagával való önmarcangoló-vívódó eszmecserének aznapra már végre is volt!

Nem sokkal később ténylegesen váltott a forgalomirányító lámpa és Szilvi végre egyszer legalább az életben azt érezte, hogy magabiztosabb, és csajosabb, mint valaha.