DON QUIJOTE-MAGATARTÁS

Köröttünk vak Bábel-zűrzavar nyelvi torzsalkodás ócsárkodik,

a XXI század, Hangyaboly forgalom,

munkanélküliség s hitehagyott Theirésziász-reménykedés,

még nem lenne késő mindent elfeledni,

új hitvallások gyanánt felemelt tartás mellett

a valódi Igazunkért ölre menni!

Hetvenkedő önbizalmunk megtartott mérlegén,

túléltük acsarkodó hadait, s Cassandra-szerelmeket,

s most harmóniában kellene megnyugodni:

Ki édesanyja menedék-ölébe,

ki egy egyenlő remény-kezébe mely kedvesemnek

becéz még belekapaszkodik s bókok életfogytos büntetése

közben önmagammal sem lehetek kibékülve teljesen:

Négy sarki-magány szobám árva kézirat-kupacán:

Kultikus szemétdombon töltöm minden időmet,

csak remélni tudom,

hogy odafentről hol angyalok

megnyugtató telepátia éneke dallamok

csillagok gyöngyeiben valaki visszamosolyog rám,

s vigyázva, óvja nyughatatlan álmaim.

– S megannyi megfejthetetlen Delíla-tekintet,

kacérkodó fejemet elcsavaró pillantás között magam sem tudom,

s értem miért vonzhatott minden láthatatlan

elektronikus iránytűivel engem mágnesként

az egyetlen ember konspirálta érzelem: A Szeretet?!

Mindig is ugyanazt kérdezték a fajankós pojácák hadától:

,,Szeretsz-e még?! –

S mélyen gyökerező Don Quijote hallgatás

mögött bújócskát járt: Az udvarias udvarlás!