A MAGÁNY REMÉNYSÉGE

 

Új éltető műhely-lehetőséget építeni a szellem elefántcsont partjain:

 Ifjú, eddig különös s ismeretlen művészlelkek

 a megbabonázott ihletek

 alkotási ítéletével megújult termékeny

 Atlantisz-szigetekre találhassanak!

 Szomjazva is kutatni s fölfedezni megértőn,

 tanúságos elfogadás mellett a jól bevált

 s megszokott alkotási szabály-formákban

 is az egyedit, különlegest, s Igazit!

 A maradandó irányt az új cél felé mutató elgondolkodtató üzenetiséget!

 

nem figyelni süket fülekkel azokra kik

 saját görcsös-ítélet törvényeikre esküsznek,

 s véleményeiket is megváltoztathatatlanság börtönében

 hagyják szorgalmas börtönőrökként

 raboskodni idők végzetes fogságaiban!

 A múltakról, jelenekről krónikás

 s mégis irodalmi hittel remete-hírmondók

 társaságaként tanúskodni, úgy, hogy elmúlás esetére

 a kéziratok örökségértékei a megértve

 befogadó szellemek számára fennmaradjanak!

 

Titkos átjáró-gondolatokat s értelmet,

 s elgondolkoztató sorok mögötti

 szellemiséget nyújtani,

 meg nem alkuvó számadással, s poros íróasztalfiókok

 gondosan elrejtett s felbecsülhetetlen

 szellem- kincseit minden áron

 a halhatatlanság Pandora-ládikájában

 dédelgetve meg kellene őrizni!

 Némaságra ítéltetve is emberséges lelkiismerettel

 meghallgatni megértve új összefüggéseket,

 s új ötleteket dédelgető műhely-hangokat,

 s bekötözött élettel is a magány szinfóniáival

 felelni bizakodó reménykedést átadva rájuk!

 

 

 ELFELEJTETT SZAVAK

 

Gondolati műhelyekben lekapcsolták

 az elmélkedni vágyó szentjános fényeket,

 melyek új gondolatok kihívásaira méltóképpen felelhetnének.

 Most beköltözött bágyadt tespedésével

 a tevékenykedést is teremtő profit-lelkű sötétség!

 A kultúra hajótöröttei hevernek

 egy kihalt rom-tengerpart utolsó szikla-zátonyán,

 s csak morfondírozó s újrafogalmazható kérdésekre

 felelnek egymás között s egymásnak!

 

A koponyákat új ötletek felé ösztönző

 alkotói fejtörések ellen mesterséges pirulákat

 s fogalmazást gátló tablettákat tömködnek

 naphosszat torkuk kígyózó alagútjaiba,

 s hogy fölfigyelni s meghallgatni

 önzetlen elfogadás tanúságtételeiként

 ne kelljen az újításra törekvő szellemi sorokat,

 szándékosan behunyják látó szemeik világ-mécseit,

 s bereteszelik mindent meghallgató szomjas füleiket!

 S az értékeket, mint gondosan megfontolt

 alapossággal hangyaakaratú tücsökszorgalmasság mellett

 az emberi koponyák szellem-labirintusai

 

mint jól működő műhely-újszülötteket

 a világra hoztak, hogy elgondolkodással tanúskodást fakasszanak,

 a kultúra régen kiszáradt termés-köveiből,

 jó ha az íróasztal, vagy

 a légmentesen elszigetelt belső kamra poros mélyén kallódva pihennek,

 s semmittevően nyugosznak.

 Egyszer – meglehet, hátha -, felfedezi őket valaki!

 

Pandora-bizakodással még kitartok,

 a reménység utolsó ítélete mellett:

 Egyedül a hit az, mely legvégül mindent

 felfedve légneművé váltan,

 örökre elveszti súlyát, hogy tanúskodni vágyó tenger

- irataimat a mulandóság kártékony pusztítása

 ellen megértő aggodalommal még meg lehet menteni, s fenntartva a lehetetlent megőrizni!

 

 

INTELMEK

 

Önfeledt boldogság honol szüntelenül újjászületve

 azok lélek-udvaraiban a harmónia-egyensúlyt megteremtve

 akik az erkölcsi ember-rend emberséges kódex-törvényét

 örökölték s igyekeztek önmaguk

 gerincességéhez igazítani a lehetetlent:

 Az emberszámot elfeledő pénzorientált korban

 is minden szívhangú tanáccsal Embernek megmaradni, hisz ez a legfőbb!

 

Irigység féreg-nyelvein: mint kritikai megjegyzések mérgező elixírjei

 sebzik gyilkos s nyomdafestéket nem tűrő szóáradatukkal

 az igazhitűek erkölcsi fogmérőjét, s az el nem követett

 s ártatlan skarlát-vétkeket:

 Azt, hogy színt mertünk áldozni tiszta számadással,

 s az áldozatból is legkönnyebb szándékkal cinkost farag a merénylő!

 

Akiknek fejéhez vérgöröngyök helyett

 tanúságtevő s elgondolkodtató vétkek tapadnak

 melyeket némasága börtönrácsaira ítélve

 is akaratos ragaszkodással hirdetni igyekszik az ne futamodjon meg hiába

– csak, ha már futva menekülni hasznosabb lesz -,

 mint harcban az értelmetlenség nyűgétől s semmiségekért elhullani!

 

Itt most vakhitű parancsoló aki megvesztegetve

 is befolyásolható érdekeket könnyű aprópénzen megveszi

 a több átszellemült s gondolkodni semmiképp

 nem szándékozó emberek tömegeit!

 Mert a Pénz: Főleg, ha alig tudtuk gondos gazdálkodással

 megbecsülni hamar süllyedni kezd

 s lába kél, de hát a közös költséget,

 s a rezsit valahogyan csak be kell fizetni.

 Nincs apelláta, vagy fellebbezés korgó gyomrok

 csikorogni vágyó törvénykezése ellen. Mindhiába a pénz hűséges sakkfigurái vagyunk!

 

Aki benső énjében őrzi szabad akaratát

 a lélek egyensúlyában Igazi független értékőrző

 s tanúskodva is gondolkodó lehet!

 Ragaszkodjunk illendő erkölcsi felfogásunk

 iránytű szabályaihoz, s a mérték etikettjéhez,

 mert emberek volnánk az embertelenségben s nem vadállatok!

 

 

 SZEMBENÉZVE

 

Farkasszemet kell görcsös s hipnotizáló szándékkal néznem

 folyvást a rohanó s ráncbarázdákat örökségbe

 hagyó halandó idő összetett homokszemcséivel.

 Harmóniám teljesség-igénye alkotásra sarkall, s ahhoz,

 

hogy kutatva s aprólékos felfedezőn

 s a türelem megfizethetetlen örök kincseivel tudjam csöndben,

 s türelemmel szemlélni az engemet körbevevő zsúfolt,

 s önmagát sem tisztelő emberi érték-világot:

hadilábon állok az elmagányosodás vákuum-perceivel!

 

Ringatja s pesszimista gondolatokra kényszeríti

 agyam összerendezett s precíz könyvtárszobáiban

 hideg kimértséget óhajtó józan eszemet a kétség:

 hogy lesz-e értelme s érték-folytatása hírmondó

 s számadó feladatomnak amik üzenet-lábnyomait

 máris megsárgult papírlapok tenger-kincs tömegei hívatottak őrizgetni?

 

Kétkedve s önmagamban sem igazán bízva

 néha nehezen viselem a töprengve gondolkozás lánc-terheit,

 melyek állandóan béklyóba kényszerítenek:

 Az önsajnálat s önbizalomhiány, mint élősködni vágyó,

 s vérnedveimet rágcsáló alattomos piócák marcangolnak

 kitartó nyugalommal legbelül félszeg tutyimutyiságomat

 elrejteni szándékozó termékeny lelkem éléskamráiban!

 

Igaz! – Nincsen létezésemben egyetlen apró szikra,

 vagy pillanat-perc se,

 amit tartogatni vagy rejtegetni kellene,

 a nyugalom békesség-szigetén – ha megtehetném -,

 minden értelmetlen szópárbajt

 s kritikai háborúskodást esendő lelkemből

 menesztve nyomban kikerülnék, gyáva

 s nyúlszívűek kudarckerülő módjára!

 Önfényük mindent jobban tudó

dicsőségében sütkéreznek

egyesek, de róluk valóban elmondható,

 hogy valóban megismeri az esendőségükben

 is felemelt fejjel küzdő embereket!

 

 

 IDŐ TOVÁBBLÉPÉSSEL

 

Az idő lét-állomásai: Egymással s a mindenséggel

 egységes egészt alkotó az elrendelés szerint forgo

 s kimért türelmesen járó, apró fogaskerekek!

 Jól megérlelt barázdák egy megtöretett s vezeklő ember arcán

 

 

Az idő kilométerkövei: iránytűk, jelzőlámpák

 s útmutató tanácsok, amiket, ha csak olyan kedvük van

 fontolunk meg hidegfejjel s józanul.

 Az idő mértékegység-percei:

 Önmagukat hazugságok s megbocsátható gyarló

 emberi hibáikkal együtt leleplező tükrök,

 amibe, ha tiszta s igazságos lecsupaszított lelkiismerettel

 belenézünk megláthatjuk esendve vétkezőn hogyan

 s milyen fondorlattal csaptuk be s vezettük tévútra saját magunk!

 

Az idő tanúskodó lehelete:

 Az őszinte beismerést áhítozó kihallgató,

 bizalmas próféta-bölcsek

 akiknek lelkiismeretük színjózan

 s céltudatos hitvallása s gerinces vállalása számít

 egyszerűsítve s lényegre törőn!

Az idő labirintus-rendszerei:

Erkölcsi ítéletek kőtáblái, melyeknek hasznos

 és megfontolandó intelmeit jobb lenne,

 ha erkölcsös emberség mellett, minden tisztességet birtokló betartaná!

 

Az idő lépései:

Minden egyéni személyiség számára

 más etikett vagy élet-ösvény gondolattal üzennek,

 s néha egyáltalán nem baj, ha igazi s önmagunk valóságos

 

valóját kimutatva türelmes értelemmel

 meghallgatjuk jóságra s továbblépésre buzdító bölcs sóhaj- suttogásait!

 

 

 MEDDŐ, HARMÓNIÁBAN

 

Mit ér vajon, ha az ember folyvást gondolkozik,

 értéktanító üzenetekkel számadásra

 akarja bírni az anyagiasság vétkében tékozlóvá vedlett

 alakoskodó emberi világot?!

 Kisiklanak olcsó balgatag kétkedések özöneiként

 – mint kényeskedő bókok -, az építő, s hódítani vágyó szavak

 elmém alagútjaiból.

Béklyót görget hangyaszorgalmú szerénységgel maga előtt

 a termékeny gondolat, s minden egyes Damoklész-

perc súlyos ítélethirdetés: Az órák suttogó beszéde!

 

Nincsen harmónia s emberszívű vigasztalás

 asztalra görnyedő hírmondónak,

 aki termékenyítő soraiban rejtette el

 az embert gondolkodtatni vágyó erkölcsi ítéleteit,

 s személyisége etikett- panaszait!

 Nem adhat számot arról sponteneitásba

 s abszolút függetlenségbe kapaszkodva,

 hogy vajon mit is érezhet

 a szavak mindent eláruló érzelmei nélkül,

 legfeljebb csak lelkén át a szív- telepátiájával

 megsúghatója annak a fonendoszkóp lelkiismeretnek:

 ami féltve rejtegeti még mindig baklövésének titkait,

 amit csak tiszta őszinteséggel halló szívdobbanások sóhaj-hangjai érthetnek meg!

 

Nem élvezheti szabadon

a napsugár Küklopsz-egyetlen szembogarának

 vakhitű, perzselő akaratát, hisz aki

 

sorokba rejtett apokrif-betűkkel

 tanúságtevő krónikása szeretne lenni

 korszakának annak létezése gazdagságával

 is egyre nagyobb s minden agy-gondolatot megérintő felelőssége van!

 

Ki írástudásával betű hangyaseregeiben

 önvizsgálatra adja fejét,

 az kevésszavú cinkos némaként kivonul,

 s kénytelen maga mögött hagyni a környező világ egészét

 

– hogy a részleteket beengedje -,

s kivonuljon szabad felelőssége törvényei szerint,

a mindig rohanó időből ami maga is felbecsülhetetlen kincs!

 

 

SODRÓDÓ SZEMÉLYISÉGEÓ

 

Újra s újra felötlik agyam mindent egybegyűjtő

 s termékenyen befogadó pókháló szöveteiben

 mit sok kicsi szentjános bogár-fóbia csillogása,

 mely azt jelzi meggyőződésében egyre:

 ,,Heuréka, megtaláltam!” – a feledhetetlen

 s tanúságtevő képet, amely a történelemben pesszimizmusomból

 telhetően előbb-utóbb – meglehet -, bosszút esküszik!

 

A képet: az örök tanúságtevőt,

 s felbecsülhetetlent, Budapest elhanyagolt negyedeinek arckép-vázlatát,

 a XXI. század csikorgó küszöbein táncolva az Időben.

 A bűnös esendőség számtalan égbe kiáltó

 s megbélyegzett ítéleteit:

Áldott állapotú, még maguk is gyermek-felnőtteket

 akiknek család oltalmazó menedék-vigasza,

 

helyett egyedül az inkubátorok reményt

 adó jövőképe marad! A garatra felöntő s önmagukat sem ismerő,

 

beszámíthatatlan, mégis jellegzetes párbaj-arcokat,

 amint csak azért is büszke jókedvvel

 dacuk gyilkos voltával mint önműködő automaták,

 jelentős alkoholmérgezéssel öblögetnek,

 s erkölcsi törvény rendelkezéseire:

Azt, hogy embernek megmaradnod kötelező – vadállatokká alacsonyodnak!

– A teli pénzeszsákokat akiket

 nagyvonalú parvenü gavallérsággal

 mint ingyen kapott Midasz- tallérokat

 serénykedő buzgalommal osztogatnak.

 

Látom: Férj s feleség hogyan válik

 egymás bűnsegédjévé, cinkos társává:

hogy az egyik elkövette a félrelépés csalfa hibáját

 – ugyan már – a másik miért ne tenné? – Önmaguk kicsinyes hazugságainak

 hálóiban botladozva képesek csak vergődni,

 mint parti fogságban senyvedő ebihalak!

 Jól hallottam én, hogy minden egyes embert próbáló napszakon,

 míg mások verejtékgyöngyöktől sem

 visszarettenve, vállvetve birokra keltek

 a robothajlamú munkával,

addig iskolás lányok s egyetemi hölgy-dámák

 tobzódva, két tányérral

 

élvezve falták a törékenyen megrövidült életet!

 Itt a cigarettafüst, másutt a töménységbe dúsított agyakat

 

 

 

 ÖSSZEZSUGORODOTT EMBERFŐK

 

 Összezsugorító teqilla, vagy mohitó-koktél füstös

 s izzó lehelete csap meg.

 Emberek tékozló baklövéseik módjára

 öntudatlan

 s kómás letargiákkal egymás

 támogató vigaszára szorulnak!

 Mert máskülönben vad s erkölcstelen orgia-hadjáratok

 s bacháns-kompániákban süllyesztenék el egyébként is sodródó személyiségüket!

 

Kétségtelen Atlantisz-tenger sikoly-szirén

 hangjaként sodródnak az elhagyott utcasarkon

 a felbecsülhetetlen emberi egyéniségek,

 s mert minden cél-akarat

 között a legfontosabb:

 A lelkiismereti emberséget kitartó,

 alakoskodásra képtelen hozzászólással megőrizni!

 

 

MENEKÜLŐ TÚLÉLŐ

 

Míg finom keze alkotási lázban égeti

 a tengersok papírlap mindkét szeletét

a kritikák szóhadjáratainak gyilkoló viharaiban,

 a kétségbeesett önbizalomhiány

 mint hirtelen jött riogatni vágyó kísértet

 meglepi sápadt s mészfehér arcát

. Mázsás ólomtömböket dobálnak feléje

 s betonba akarják olvasztani gondolatait,

 hogy senki meg ne értse s ne is hallgassák meg,

 mit is akarhatott bölcs hírvivőként

 e korra hagyományozni az írástudó szerencsétlen,

 

s utolsó halálraítéltként végakarat kívánságát rég elrebegte már:

 ,,Őrizzük meg minél többet a kultúra felelősségéből,

 s kézirataink tenger-tömegeiből, míg csak lehet!”

 – minden hiábavaló próbálkozás csupán!

 Már titkos utakon harapófogó megjegyzésekkel

 körbefogják gyilkos pallos- jogokkal őt a vérengző

 s vért ontani könnyűszerrel vágyó üldözők,

 s mint a parton magatehetetlen hal,

 aki saját meg nem érdemelt

 s ártatlan kivégzését kisírt szemekkel várja, hogy összetalálkozzék a bakóval!

 

Talán csak egy nagy adag szürke por,

 s elázott hamu-tömeg leszek, ha meghalok. Nem tudhatom!

Talán majd kik egykoron vesztemet,

 hirtelen jött elmúlásomat sürgették

 kitüntetett jókedvvel egyszer

 talán még magukba szállnak

 s baklövéseik ártó méregkeveréseiről

 felelősséggel elgondolkodnak!

 

S talán az Irgalom Atlantisz-partjain az örök béke

 csalogató megkísértése vár engem talán,

 ha a Gordiuszi-csomót kibogozni nem

 is tudom, megpróbálom kísérletezési kedvvel megfejteni

 a létezés sorsfordító alap-képleteit!

 

 

MIVÉ LESZ AZ ESENDŐ EMBER?

 

S mivé aljasul vagy magasztosul végül az esendő ember,

 ha beleegyezett, hogy karrierista sóvárgással

 s több jutalom fejében mások becsületes,

s megtöretett munkáját a sárba végleg beletapossa?!

 Cinkosok lehetetlen tömegévé változnak át

 az erkölcsi törvény-könyvek s az őszinte szív panaszkodni vágyó sóhaj-hangjai!

 

Egyesek megrendülten mégis részvéttelen gyilkos közönyben nézték végig

 a semmiről nem tehető őszinte lelkiismeretek

 felemelt hitű megpróbáltatásait,

 mégsem szándékoztak mindent jobban tudó

 értelmi képességeikkel tenni semmit, hisz

 akkor a hatalom ajándék-kosaraiból – meglehet, hogy bizony -,

 könnyedén s fájdalommentesen kihullottak volna!

 

Végül mi volt az ajándékként elnyert

 s felbecsülhetetlen emberi létezés?

 Megsárgult s az idő szüntelen csapdájába senyvedő irat-köteg,

 s tanúságot tevő kézirat-csomó!

 S az ember megszenvedett s igazságra törekvő

 s teljes lelki harmónia-egyensúlyról ábrándozó testi-lény valója,

 megszolgált hamuként megsemmisül,

 s nem lesz elegendő mindent felidézve remélő,

 halványuló töredékes emlék-pillanat,

 melyben az ember önmagát

 megkísértő lelkiismeret furdalásainak leróhatja

 okulható tapasztalat-kegyeletként a saját egyéni vétkező ember-hibákat!

 

Mert szükséges s kell, hogy az ember vallja

 s higgye hogy baklövéssel fenyegető hibáiból

 is mindent megértett s türelmes felfedezőként okulhat,

 s újra átértékelve értelmezheti a nagy filozófiai

 megválaszolatlan kérdés-rejtélyek összefüggő s egységes rendszerét!

 

 

 CSAK TEVÉKENYEN

 

Minden ajándék-reggel mit csak áldott csókjaival

felém hozhat megköszöntve a vörös Küklopsz- alkony,

 magamra öltöm rigolyáim s szertartásaim bonyolult

 s szellemi menedékhelyeit! Igyekszem, mint hangyaszorgalommal megáldott

 s minden kívánságot s furcsaságot

 a részletek legapróbb építőkockáival fölépíteni!

 Változatosságot is gondos aprólékosságával feltérképező

 nyúlszívű gyávaságom, tanúbizonyságot tevő esendő emberkeként

 föltérképezni alaposan az emberi lelkiismeretek tudatosan

 nem látható, érzelemmel meghallgatható

 

fohász-hangjait, s esendő panaszait!

 S minden egyes nap a betűk országának titkos s kódolt szertartásait

 próbálgatom kísérletező aprólékossággal, alkotási kedvteléssel elvégezni:

 Önvizsgálatom tanúságtétele ez, hogy jobban megismerhessem önmagamat!

 S mint ismeretlen s senkit nem háborgató hóbortos,

 de hűséges irodalompróbálgató faragom

 s csiszolgatom alapos megfontoltsággal egymás alá

 üzeneteket tartalmazó soraim s mondataim

 

egyvelegeit!

 S mindenütt az elgondolkoztatni vágyás vezérelne,

 hogy bebizonyíthassam az agyi fogaskerekek alig

 használatos összefüggés-hálózatait,

 s szellemi információ-csatornáit,

 s értékek lábnyomaival talán termékenyebbé

 s gondolkodtatóvá tenni az emberek elszürkült

 s viszontagságos hétköznapjait!

 S ha még lesznek elgondolkodó

 s töprengő gondolati s kultúra-rajongó emberek

 a gondolatok termékeny gyümölcs-koszorúit

 az ő kezükbe is letét gyanánt elhelyezhetem!

 

 

 FELELŐSSÉG SÚLYAI

 

Valami miatt mindig a skarlát-titkosságban jár

 az emberi lelkiismeret:

Befolyásoló, s megnyerhető fizetési csekkeket

 szívinfarktus nélkül zsebre, megvesztegethető hűséges alattvalóként

 a másik ember szájíz-törvényei szerint vall, s ítél!

 Csak a tükörben fojtogat az öntudat beismerésével

 az Igazhitű lelkiismeret-furdalás

 éget vulkán lángszórójával valamit amiről

 már biztosan tudva sejti, hogy maga a megtörhetetlen

 s könyörtelen Igazság.

 

Ezért veri bilincsbe a lelkierő akarat

 s megjavítani vágyó szándék

 a gyarlóvá lett emberi szív-kelyheket:

,,Hogyan segíthetnék – ugyan a megtörtént rosszon -,

 ha egyre fogyatkozik a biztosnak látszó remény,

 hogy nem lehet!” –

A fölösleges tanúságtevő megkönnyebbülés,

 s leleplezést a megterhelt emberi lélek

 könnyűszerrel kikerülje a cinkosság néma-törvényében,

 mint kevésszavú, hallgatag ember beledermed!

 

Így is úgy is rosszakaratú kritikai szemek

 a kákán a csomót felfedezik,

 s hogy inkább fojtogasson újra erőteljesebb akarattal megkötik.

 S hamis nyelvek kereszttűzében

 emberséges emberek pallérozott,

 s megvesztegethetetlen erkölcsi törvény-felelősségén múlik,

 hogy elbotlik-e ki hasztalan bizonygatta

 a süket füleknek gondolatai ártatlanságát.

 S mint a könnyen jött emlékezet,

 mely hajlamos hirtelen meglepetésekként mindent elfeledni:

 korszakokról tanúskodóknak hitvallásszerű felelőssége,

 hogy elveik meggyőződéseivel szövetséget lépve

 mindhalálig elgondolkozásra sarkalljanak!

 

 

 

 MI VAGYOK ÉN?

 

Könyvek Atlantisz-menedékébe bezárva ráébredek,

 hogy a végtelen tágas tér már csak szórványosan

 tartogat számomra értékes s megragadható kincseket!

 Mint Atlantisz-kincseket őrző Földnélküli Jánoska

 próbálok minél több értékőrző sort hagyni

 a mindenből pénzt csináló utókorra!

 Bennem termékenyen tőr elő az alkotási kedv, s a dac akarat:

 Na lássuk a nemes anyagból vajon miféle ábrákat,

 alakítgat s formáz Főnix-újjászületésként a szikraként

 előtörő hirtelen meglepett ihlet- gondolat?

 

Pedig valahol legbelül legbelső

 énünk szeizmográf lelkiismeretében

 meg akar minket páncélöklök kétségbeesésével

 rohamozni a bűntudat s gyilkos hitű morfondírozás:

 hogy még nincs s nem lehet vége,

 mert dzsungelindákkal folyvást létküzdelemre szólítanak

 minket makacskodó s rátarti akarattal

 a szürke ólomsúlyos hétköznapok küzdelmes pillanatai!

 

Olyan vagyok mint tengerek poklait

 régen túlélő, s újra felbukkanó hajótörött ki

 érzi félszeg s akarattalan lábai alatt

 a biztos talajú homokösvényt, de megtöretett lelkében

 a nyugodni vágyó béke folyvást csatákra indul!

 Egyszer felnézek Pandora-reménységgel,

 s minden egyes érték-nap új megfogható bizakodást,

 ötletet iránytű-határozatot s számtalan elrejtett

 filozófiai kérdésre feleletet ad,

 máskor mint a megtörtént hiba-baklövésein rágódó,

 önmagát lélek-korbáccsal gyötrő,

javíthatatlan pesszimista a világot ködfüggöny

 s hamuvá érett sötétségen keresztül egymagamban kutatom s látom!

 

Önmagunk kishitű, s megbocsátható bűnei elől

 nincs értelme mindent hátrahagyva menekülve eliszkolni.

 Az ember hogy lelkiismeretének tartós

 s örökérvényű egyensúly-harmóniát elérhesse,

 kristálytükör tágas periszkóp-szemein át

 farkasszemmel kell önmagával szembenéznie,

 hogy az igazhitű személyiség béke-kompromisszumra léphessen

 az értékes emberi lélek-élet kódex- szabályaival!

 

 

 

 LENCSE-SZEMEKKEL

 

Mikroszkópon át nagyon is érzékeny lencseszemekkel

 vizsgálnám az emberi lélek dédelgetett,

 s szándékosan eltitkolt titkait, érzelmi szabályzatait!

 Magamat megismerve s félszeg

 lelkiismeretemen keresztül nézőszögemet

 a kevésbé szerencsés megtöretettek s

 

napról-napra létezők felé irányítanám,

 föltéve magamnak az örök s megválaszolandó kérdéseket:

 ,,Minden elromlik, meghibásodik, s tönkremenve elsüllyed,

 vagy csak egyetlen s örökérvényű dolog számít,

 az hogy az ember esendő, s így az anyagi s földi dolgok

 folyamatos pergőtüzeiben ő a megkísértett

 s a szenvedő s kisemmizett kísérleti alany egy személyben?

 

Szememet már túlzottan vizslatják a sebtében összeszedett

s hangyaszorgalmú mégis megújult ötleteket

 lecseréli vágyó kifogások,

 minden ember elveszít valamilyen felbecsülhetetlenül fontosat,

 s pótolhatatlan értékeset:

 személyes jó barátot, nagyon közeli kedvest,

 vagy hozzátartozót, s hiába minden ha megjött már a fizetési felszólítás:

 ,,Adós rögvest fizesd kifizetetlen s bélyegként bűntudatodat

 terhelő tartozásodat,

 mert ha nem talán rögtön minden ingó

 s ingatlan értéked elveszítheted!

 

Az Élet baklövéseivel az elkövetett bűnös

 vétkekből való talpra állásaival pofonütésekkel

 teszi mérlegre az emberek céltudatosságát

 s jellemességeiket, csak az egyes embereken áll vagy bukik,

 hogy oroszlánakaratú törvényesség mellett,

 vagy szégyellni való alakoskodásokkal találja-e

 meg számára milyen elképzeléseket s ötlet-terveket tartogat a nagybetűs Létezés?

 

 

 EGYETLEN MENNYEI ARC

 

Lassan múltam elkopott s lelkiismeretem elhasznált

 emlékeiből egy őzikeszemű,

 ismeretlen angyal türelemmel s lassan földereng,

 rajta glóriákat fakasztó, kacagó jókedv s derű,

 mivel egyetlen megbabonázó s örök

 meghatározott pillanatra elfeledteti velem

 a kőkemény létezés korántsem megkegyelmező,

 sőt fojtogatni vágyó viszontagságos megpróbáltatásait!

 

Ez az üde s kevés gyötrelmet látott karakán angyalarc

 a teljesség egységeiben akár az árvalányhaj,

 vagy minden földi vétket megbocsátó hóvirág

 a lelkiismeret egyensúlyában kivirágzott.

 Ezen az arcon minden annyira ismerősen felelget:

 egy régen hamu s üszökké lett mennyország-érzés válaszára,

 a szív örökre hétlakattal bezárt kapuit

 a halhatatlan szerelmi szövetségkötés,

 talán még megnyithatja, s az örök kétségbeesés harapófogói között

 vergődő lelkem megújult Prométheusz- hitvallással:

 hogy ne adjam fel, bármi áron, s soha

 

újultan lélekerőre kaphasson, ez az arc hattyútoll bársony tapintásával,

 az idillikus s hinni akaró boldog álmok

 csalatkozó Atlantisz-szigetei felé vágyakozott

 s szállt tovább, s szerette volna a benne rejtőzködő

 csalafinta öntudatot s vitéz-erkölcsi őszinteségét

 a lehető legteljesebb formában egész vért-lelkiismerettel megmutatni!

 

Csókjainak bódítón nyugtató

 s édenkert ambróziáit, s mint szorgalmas szerelmi elixíreket,

 s gyógyító balzsam-kenőcsöket imádott

 kedves angyal szájában a földi mennyország átérezhető töredék darabkája fénylett!

 Hallotta mélyen elrejtve Röngten-szívének

 minden átható s tapintható dobbanásaival

 mit is érezhetett vajon iránta vakhűséges kedvese,

 s megvárta a türelem béklyóba szorító pillantásaival

 az őszinte s igazmondó vallomást:

Két földi csillag szavak nélküli megzenésített telepátiáját!

 

 

 

 ÉRTÉKŐRZŐ LELKIISMERET

 

Már csak a szavak igazi értelmeit

 kutatgató kiégett túlélője vagyok korszakomnak!

 Egykor sem voltam másszemélyiségű s furcsa idegen,

 csak nyúlszívű bájgúnár,

 s szeretni való félszeg pojáca.

 Lélek kit hibáztatni könnyűszerrel lehet, de megvetni sohasem!

 Kulturális értékőrzők missziós soraiba vágytam én,

 hátha ott könnyebben rábukkanhatok

féltve dédelgetett s saját egyénem sóhajaira,

 s panaszaira: valójában mit is szeretnék a élettöredék perceiben?

 

Valamiféle számonkérés ült törvényt fejem felett,

 skarlát-bűnös lelkiismeretem:

 Múltam régi adósságait egykönnyen

 azt hiszem aligha törleszthetem,

 s mikor az igazmondásom vallatására került sor,

 éreztem fogcsikorgató meggyőződésemmel

 az ha néma hallgatagnak tettetném önmagam,

 mint egykoron bölcs kapucinus felekezetek:

 A bölcsen fogadalomra ítéltetett szótlan barátok,

 talán kevés lett volna mindennemű emberi erőfeszítés,

 ami megkegyelmezve az utolsó gondolati

 tett előtt szilárd könyörületességével megmenthetett volna!

 

 minden tévutakon mendegélő, tétován félszeg lépésem amit

 a létezés lépcsőin felfelé a helyes ösvényen megtettem

 baklövések sorozata, elvetélt tévedések hiba-halmaza volt,

 noha a hitvallás: Gerincességgel s őszinteséged

 páncélzatával tartsd mindig magadat,

 egyetlen végzetes Damoklész-pillanatra cserben nem hagyott!

 

Mit csak a könyvárak hasznos porkupacai

 s értékes üzenet-lapjai közt az értelem forrásaiként felkutathattam

 az lett mindennapi áldott s megvigasztaló táplálékom,

 s éltető kenyerem!

 

Most otthonom könyv-labirintusaiban

 a kultúrák menedéket adó,

 egyetemes válasz-döntés összefüggéseivel próbálok

 védekezni a barbarizmus újjászülető kihívásaival szemben!

 

 

 BALJÓSLATÚ ÁLOMLÁTÁS

 

Soha nem is gondoltam szilárdan bizakodva magamban

 s önzetlenül is hinni akarón, hogy tartós érzelem-anyagból tákoltak

 gondos hangyaszorgalommal valaha is össze engem!

 Reméltem, hogy legalább törékeny szívemnek

 nem szükséges naphosszat megküzdeni

a lét szikla-pofonjainak leckéztető

 s okítva tanító tanúságaival,

 hanem az erkölcsi magabiztosság

 oroszlánhitű páncélzatát kapom

 örökségbe áldott szüleim nevelési eszközeiben!

 

Sohasem hittem, hogy életem közepére már őszbe vegyülő,

 megtöretett s megélt félszeg kisemberke leszek,

 kinek mondvacsinált kisebbrendűségi komplexusa

 valóságosan is időszerű s éppen aktuális.

 Nem reméltem, egyetlen mindenről tudó árgus percre

 sem hogy a világban mint kellemetlen

 s kívülálló bogarat közönyös hidegvérrel semmi perc alatt eltaposhatnak,

 s még csak nem is fáj, hogy furdal senkit önös bűnbe

 eső s vétkes lelkiismerete, hogy egyetlen becsületes kisember

 nyomorúságán megtollasodhat, páváskodni van éppen kedve,

 vagy csak nagyon könnyen meggazdagodhat.

 Azt sem igen terveztem el, hogy fiatalon máris összetört öregként látnom kell,

 magam körül az emberi személyiségek kicsinyes,

 s önérdekű marcangolásait, pusztításait,

 hogy az ember az adott igazmondás becsületbeli válaszát, s titkos igét:

 A Szót, - amihez mindhalálig,

 s hűségesen tartja magát, természetes módon karrier, érdek, pénz,

 s előrejutás címszók csábító kísértései miatt

 rögvest s meggondolatlanul elkótyavetyéli!

S mégis tűrnöm, küszködnöm, s reménykednem illik,

 s mert az erkölcsi kódex-szabályzat ezt így kimondta:

 

Ember légy az embertelenségben,

 mindig valld meg ami szíved nehéz terheit tüskéivel szurkálja!

 

 

 

 ALKOTÓK FELELŐSSÉGE

 

Manapság kordivat lett előszeretettel,

 hogy csak a megtisztelt s holt művészlelkek műveit,

 kéziratait verik nagy dobra!  S hogy az élőkét meg ne sértsék,

 rövid, diplomatikus válaszukban hadat üzennek

 eltökélten a könyvkiadók a már így is

 roskadásig megtelt s termékeny íróasztaloknak!

 

,,Egészen nyugodt, s megelégedett szívvel

 csak alkossatok, hassatok, s a sorok mondatok,

 s strófák formájában, akár a megérdemelt győzelmi trófeák sokasodjatok!”

 – Nem számít, hogy a mindent elfelejtő

 s szapora perceivel pusztító Idő,

 majd elrágcsálja értékes irataitok, új ötleteket,

 s megújítani vágyó üzeneteket, ha lehetőség nyílik

 – természetesen, mert az érdek törvénye így kívánja -,

 a legmodernebb korban digitalizálunk mindenkit,

 aki még az iratcsomók hűséges táborából megmaradt,

 de addig is türelem! –

 

mondják, a szakértő kritikus kezek,

 akik kéziratokat temetni előbb megtanultak,

 mint az élők szerzeményeit segítő jellegű

 s nem pusztán csak szidalmazó

 s korholó kritikai észrevételekkel s tanácsokkal ellátni!

 S ha nem viszik – mert gyakorta ez sajnos előfordul,

 s megesik -, akkor a még lélegző kultúremberek

 remekeit is vagy bezúzzák vagy fél áron adják akcióban,

 hisz senkit nem érdekelnek!

 S ha el nem keltek a szerencsés kiválasztottak

 kénytelenek tanácstalan árvasággal a polcokon rostokolni!

 

S ha a bevételek arányszám-mutatója

 még mindig nem javul, s nem a kívánt értéket mutatja,

 hát akkor az ajándékkönyvek is újra feldolgozott halálukra mulandó sorsára jutnak.

 Mint sokan hittel rebesgettek:

 ,,Felelős írók, gondolkodó emberek!

 Csak írjatok s igyekezetek mindent megőrizni amíg lehet!

 

 

 IDŐ-HÁBORÚSKODÁS

 

Nap-napot követve a hatalmat jelentő pénz-eszközével

 ütik ki az embereket figuraként a lét sakktáblájáról,

 szakavatott s bűnös kezek,

 akik karrierjük önös érdek-pozícióit

 minden áron átgázolva emberek lelkiismeretességén

 s mindent jelentő erkölcsi határon – meg akarják gyilkos fukar módon tartani!

 

Csak a kisemberek: A kis légypiszkok,

 s a kispolgárok számára érthetetlen hogy

 a valóban egységes

s felbecsülhetetlen Igazi értékeket a nagyobb

 s befolyásosabb halak szándékuk

 olcsó s fösvény módja szerint elkótyavetyélik, vagy sinkófálják

 – s egyedüli e nagyméretű élet-halál csatában tanúskodók

 tábora elsüllyed beteljesületlen álmaik

 idillikus összefüggéseivel egyetemben!

 Mégis a végső lényeg, s a belső lélek-rezdülések összefüggő

 s Egy-meghatározó lényege:

 nincsen senki emberfia s lánya

 számára megbocsátható Irgalom!

 

Nincs irgalom senkinek sem,

 sem a parvenü mindent jobban s okosabban

 gondoló mutogató spanyolviasz-gyárosoknak,

 sem a rangos luxuséletet majmoló sznob elit-dámák,

 s hercegnők krémjeinek,

 sem a mindenben csak szőrszálhasongatásként

 kapirgáló kritikus értelmiségieknek

 kik ugyan a kákán a Gordiuszi csomót felfedezik,

 de kibogozásának titkos rejtelmeit

 már nem tekintik beszámítható feladatuknak!

 

S akik a kellemes s sült galambokat remélő

 tétlen tunyaságban ez idáig önfeledten lubickoltak,

 azok számára már csak töredékes Atlantisz-halvány

 remények ha még maradtak!

Nincsen könyörület osztó Irgalom a kultúra aggastyánjainak,

 kik mint különös üzenethordozói az értelem Főnix- lángjainak

 egyes egyedül önmagukra számíthatnak.

 Gondolom én is így végzem majd,

 hajdan rég volt neveim elátkozott skarlát-betűit

 bérgyilkos-hirtelenséggel betemeti a mindent feledni szándékozó Idő-kozmosz!

 

 

 A KRITIKA SÍRÁSÓI

 

Az íráshoz s az adott Szép szó esztétikájához

 való felelősséget manapság csak egy-két

 még időnként felbukkanó hóbortos irodalomkedvelők,

 s a betűket tisztelve szeretők értik.

 Akik leírják az agyi számítógép által az ihlet Heuréka-szikráit,

 beindítva az adott alkotási kedvű mondatot,

 szégyenkezve kénytelenek meglepődni,

 amikor a túlzsúfolt könyvespolcokon poros

 s elsárgult műveik megszégyenülten s kullogva hirdetik:

,,Sajnálom művészeim!

Ma alig fogy a kínálat, sajnos alig-alig fogyott!”

– ítélőszékben már régen beleültek bíráink: Az olvasók

 

s a könyörtelen kritikákat akárcsak az őszinte

 Igazmondást nem rejtik a szőnyeg alá,

 s ha kell nemes közönnyel – mint aki mindent megtehet szabad

 s épp ezért gőgös s akaratos tudattal

 elmetszik a művek meg sem született centiben kimért lélegzeteit!

 

S kérdem én, ha mindent süllyesztünk

 ami a civilizált életünk mindennapjain értelmes

 s elgondolkodtató szórakozását kitölti:

 verset, prózát s költemények szilárd-szöveg gondolatokra

 serkentő szép sorát, - hová lesz maga az értelmi tudat -,

 ami bizonyos szinteken az erkölcsi felelősségvállalással rokon,

 hiszen egyetlen jól berendezkedett

 s virágzónak gondolt s hitt kultúra sem támaszkodhat,

 pusztán csak a Szépség ajnározására,

hisz az a létezés törékeny fogaskerék-törvényeinek

 értelmében mulandóságunk földi megszámlált alakjában

 van megpecsételt alakban, száműzve, csak az írott szó

 amit a megfontolt hangyaszorgalmú kezek lejegyeztek,

 mindent megőrzésre sarkasztó felelősség szólította őket,

 s ez a legfőbb amit az értékőrzők talán még megtehetnek!

 

 

 ALKUDOZÓ BÉKE

 

Majd jönnek karrierért, pénzért s sikerért megalkuvó kritikusok

 s nyárslelkűek gyülekezete, jönnek mindenben csak hasznot

 szimatolgató mecénások, s pénzemberek,

 s a kultúra hírhedett s hasznos befektetői,

 meglátva gyöngyverejtékben megfogant

 s áldott ihletedet, látva hogy feszíti homlokod

 összezsúfolt ideghálózatait az értelem alagútjaiban

 újjászülető vér s oxigén golyói, jönnek majd halálbiztonsággal sejtem s tudom

 – nyálas s mindenki kedvét leső,

 de önmaguk személyes egyéniségéről lemondó

 spanyolviasz-gyáros ifjak s tömjénkoszorút saját fejükre aggató

 bölcsebbek kiknek nem is elég már

 – hisz maguk sem értik, s tudják amit ez idáig megcselekedve

 

Gazdagon elértek, s rágalmaznak, köpködnek

 s gyalázkodó megjegyzéseik kőzáporaival

 egymás után gépfegyver-kezekkel szaporán

 s hirtelen megdobálnak.

 Várják a türelmes győzelemben bizakodva,

 hogy megsemmisülten s lélekben

 megtöretetten feladd különbékét

 remélve a hiábavalóságnak tűnő lét-harcot,

 hogy hitvallásod s erkölcsi magatartásod

 kódex-szabályait némaságra ítéld,

 s rögvest agyad mikro- közegeiből kipattant visszadobd,

 hogy meghunyászkodva mint biztonságban elkönyvelt örök vesztes

 valld be értékvesztett esendőségedet, akkor majd esetleg megfontolják,

 hogy megkíméljék olcsó s kidobni való vacakoknak

 titulált kézirataidat, élet-emlékeid meghatározó

 s pótolhatatlan betű-alkatrészeit,

 s akkor némaságra ítélve,

 hisz minden műhely- fórumot elvittek alkotói kedved előtt –

ahol a termékeny gondolataid lábukat megvethették volna

 – önmagad semmiségének egyedüli foglya leszel,

 s nem lesz értékőrző nyelved – mert

 

erőszakkal azt is kiirtották,

 ami értékmentési célzattal tájékoztató üzenetet küldhetne szerte szét,

 hogy legalább valamicskét észrevegye rombolni vágyó,

 makacs akaratait, az emberi, vétkező emlékezet.

 Mohó hangyaszorgalommal s kicsattanó jókedvvel

 csak azt várják hogy hitvallásod emberségét elvesztve megrokkanva

 eltűnj örökre az emlékezés tablójáról azzal hogy

 alaposan máris tűz martalékává tékozolják el fennmaradt,

 utolsó kézirataidat. Lehet, hogy végképp nincs

 

 

 

 

ALKUDOZÓ BÉKE

 

Ha nem vigyázol gondos megfontoltsággal magadra,

 felőrölnek s hangyaszorgalommal körbe kerítenek,

 múltadban is kísértő s békés nyugodalmat feldúló démonaid,

 mint kiásott frontvonalakban a lapuló ellenség félék

 s bunburnyákok hadsereg-tömegei

 akik fenyegetéseikkel hogy biztosra menjenek

 őrző sikereikben könyörtelen szövetséget

 kötnek legbelsőbb félelmeiddel!

 

Ha nem vigyázol s figyelsz

 mindig résen mindig kutatón lelkiismereted

 bölcs s irányt adó szavaira élve megbolondulsz,

 s elviselhetetlen lesz számodra,

 hogy eltervezett erkölcsi értékrended

szent védelmében füled legkisebb bot-porcait sem mozdítottad!

 – Menekülj el messzi biztos menedéket

 nyújtó óvó-helyre aki arra kényszerít

 hogy az legyél amit mások akarnak

 s nem alját döntéseidben mindig jól megfontoltan

 gondolkodó s tudatos remete-alak,

 aki csak azért karolna fel téged,

 hogy pénztárcájának csekélyke űrtartalmát

 még egy darabig kihasználható naivságoddal gazdagítsd!

 Minden áron tarts ki, s foggal s vasakaratú körmöddel

 ragaszkodj elképzelt gondolataidhoz s ötleteid magányos Atlantisz-elképzeléseihez,

 különben hűséges alattvalója s vakhitű talpnyalója leszel

 sok érdemtelen s parvenü szenteskedőnek!

 

Előbb-utóbb csúszómászó behódolt sakkfigura leszel csak,

 kinek életét s értékes mindennapjait örök

 s értelmetlen rettegés elixírje már ideje korán megmérgezte,

 s nem tudja harapófogóból hogy s mi módon szabadulhatna?

 – Ragadd meg a kitörni vágyás ősi,

 s pallérozott lehetőségét s akaraterő tenni

vágyó páncélzatával vértezd fel magad,

 s soha ne engedd, hogy a dzsungelarcú-világ

 melynek alkotó része vagy véglegesen magába olvasszon!

 Légy önmagad minden áron,

 mégis alkudozó békére kényszerülve a nagyvilággal!

 

 

 

LAKATLAN ÜLDÖZÖTT

 

Ritkábban – csak ha kötelesség kényszerít, s ha feltétlen muszáj -,

 csak akkor merészkedek remegő nyárfalevél akarattal

 a bizonytalan megalkuvások nagyváros rengetegébe,

ahol megriadt üldözöttként is lakatlan számkivetett vagyok,

 hiszen lélek-bensőm, sikátor-titkaiban belső fenyegető démonaim

 még mindig morfondírozásra, kétségbeesésre kényszerítenek!

 

Megtöretett s harcot feladó remete-lélekkel,

 mégis azt érzem hasznosan töltöm munkanélküliségem

 béklyóba kényszerített s bebénult bilincs-hétköznapjait,

 s ilyenkor szinte visszakívánom a mátraszentimrei vadászház

 mindent tudó fenyő-aggastyánjait,

 s megtörhetetlen s sziklaszilárd erkölcsiségük jellemépítő alakjait:

 hogy annyi viszontagságot s embert próbáló

 s zimankós megpróbáltatásokkal szembe szálltak,

 s kinevették makacs-bátran a természet vad

s szelídítetlen csapás-erőit, s zabolázhatatlan viharokat!

 

Igen! – Néha bizony igazhitű s őszinte baráti társaságok

 idült korszakát is visszakívánom,

 - bár soha nem volt benne, legfeljebb cask

 imitt-amott igazán szívjóságú részem -,

 s visszhangra nem felelő szerelmi epekedésekben

 mindig lecsupaszított önmagam Igazság-valóját odaadtam ajándékba

 annak akit őszintén szerelemmel szerettem volna megszeretni,

 mikor úgy állt belém a meg nem értett szenvedés,

 s az élet értelmetlen igazságtalansága,

 akár a tályogos fogfájás:

 Hónapokig csak halogattam,

 hogy beüljek a kivégző orvosi székbe,

 mielőtt a végezetes tüske-tű megfertőzött

alkony-ínyem tomboló erdőségébe szalad.

 

 A féltékenység kínja éppen csak megkörnyékezett,

 s megkísértett, mert mit is tagadjam –

ehhez az érzéshez nem igazán volt semmi közöm,

 s úgy menekültem

s értelmetlen földi versenyfutásban iszkoltam

 problémáim elől, mint túlélők hajótöröttje

 aki érzi nyugalma partjait még nem találta meg,

 s míg nem száll szembe kiváltó, s farkaséhes félelmeinek seregeivel addig

megfejthetetlen rejtély céltalanságában a nagyvárosba

sem merészkedik – csak, ha feltétlen nagyon muszáj -, többet!

 

 

 

ÖRÖKKÉVALÓ ÖNVIZSGÁLAT

 

Bárcsak titkos s soha nem látott,

 s mégis átérezhető lélek-alagút utakon varázshatalma

 lenne az üzeneteket hordozó értékes szavaknak,

 a hirdető eszméknek amikben sokan olyannyira bíztak,

 s elhitték, hogy talán még nincs késő –

s megmenthetik a kulturális civilizáció romhalmazait!

 Életre kellene segíteni a bizakodó

 s tenni akaró nemcsak szószártyár tervekkel

 az elrejtőzködő vagy csak alig mutatkozó tehetségeket,

 s ihlet-lábnyomaikat amiket saját gondosan kifundált

 hangyaszorgalommal nekünk örökségképpen odaajándékoztak!

 

Önvizsgálatra kellene példaadón

felhívni a lelkiismeret régen eltemetett őszinte Igazmondásait!

 – Igen! – Valljunk szint, s ne meneküljünk,

 hajótörött reményveszett emberként

 kik talán soha nem érnek partot,

 mert Atlantiszuk hitvallása rég elveszett,

 s számadásuk egyéni meggyőződését s Igazság-tartalmait,

 gondos keretek között ismertessük meg

az arra érdemes s fogékony lelkek baráti társaságával!

 Könyvtárak halhatatlanságot hirdető könyvkupacai közt

 kellene figyelmesen megfontolva

 s minden részletet mikroszkóp-részletekig

 megismerve nézelődni,

 s tájékozódni agyi labirintusaink megdolgoztatása által!

 S még mindig lesznek elgondolkodtató

 s tovább töprengő üzenetek, gondolatok,

 s eszmék, amik együttesen tanúságtevő korszakról vallanak

 összefoglaló egységekként s csak az számít,

 ami felett végleges ítéletmérföldkövet állíthat fel az ember:

 Amiben saját maga gondolatait elhitte!

 Minden hallható s megbocsátható örök tanúságtevő soraival – gondolom -,

 belső lélek-húrjaink megrezegetéseivel -,

 azt üzenik nekünk alkotási kedvből fölállított

 s szépmívesen megkomponált írásaink összetett betű-hieroglifái,

 hogy valamilyen titkos utakon közünk van

 az örökkévaló Idő kérdés-válasz önvizsgálatához!

 

 

 

ELHALASZTOTT KÖNYVHÉT

 

Félek benyitni az írok boltjának Parnasszus kapuin,

 két megszentelt időben kellene ugyanott lennem,

 s remekelve legjobb formámat mutatnom,

 mosolyogva de nem tolakodó pökhendiséggel

 az ódon s kissé elhanyagolt esős, Liszt Ferenc téren!

 A kultúrák varázslatos pezsgését kellene értelmi-porszívóként

 magamba szippantanom, mégsem merem megtenni

 a vállalható kockázatot mert félő,

 hogy az összes ez idáig összekuporgatott pénzemet könyvekre

 s a Szépirodalom szeretetére költöm!

 

Az Oktogon csilingelő villamosait elhagyva ideje

 korán rohanva szaladok a megbeszélt találkahely felé.

 Rohanvást megállva a volt Japán kávéház bejárati emléktábla romjain,

 kiugró szívveréssel, hogy milyen lehet vajon

 nyolcszáz megszenvedett oldalam után a kritikai bizalom?

 Nesze neked félszeg keblű s tudatlan fiatalság!

 Tudattalan kell, hogy mozogjak!

 Senki s a semmi legjobb hajótörött barátjaként agyamban

 morfondírozások nem kímélő s mázsás terheivel, hogy míg

mások könyvsátrat kapva körömszaggatón dedikálnak,

 én rám legfeljebb volt hőn szeretett irodalom

 tanárom egyedül kíváncsi!

 

Tíz éve nem látott ismerős arcok gratulálnak

 ha felhívnak,

 vagy küldtek volna elektronikus divat-levelet

 számítógép postámra,

 s mégis milliárdszor jajonganak

 akit közvélemény

 s a nagyérdemű közönség túlzott elismeréssel

 s virágeső babérkoszorúval elfogad,

 mert attól kezdve az emberek egyetlen

 nyugodalmas pillanata sem akad!

 Már látom magam előtt:

 Vélhetően magas vérnyomásom

s enyhe lefolyású úszógumi túlsúlyosságom miatt

 csak rég-elmúlásom után

 – mikor tiszteletük termékeivel legfeljebb

 csak egyedül a galamb-fertőző barátok látogatnak

 -, adhatják ki fölhalmozott s egyáltalán nem ismert jócskán megsárgult

 s bomlásra ítéltetett kézirat-csomóimat!

 

 

 

A REMÉNY ALAK-ARCAI

 

Prométheusz-hamuból mindig újjászülető remény nélkül

 talán mi emberek már létezni se bírnánk!

Megásnánk hangyaszorgalmú alapossággal nyugodni akaró sírhelyeinket,

 s végzet lebontó munkálatait a temetőbogarakra bíznánk!

 Minden lét-küzdelem nap, mégis az új lehetőségek

forgandó s meglepetést tartogató Janus-arca

felé fordulunk bizakodó hit-elvhűséggel,

 hogy hátha még nem késő új ötlet-megvalósításba

 s álomittas vállalkozásinkba határozott céltudattal belefogni!

 

Minden léthelyzet s Damoklész-probléma közepette is

 a Pandora-életű reménység csak türelemmel s kitartással hallgat,

 mégis minden áldott vagy reményveszett nap érte rimánkodunk,

 s végső s egyetlen lehetőségként benne hiszünk

 hiszen földöntúli s természetfeletti bizakodó életkedvet áraszt,

 vigasztaló varázslóként meglepi az emberi elcsigázott szíveket,

 amikor nem is számítanánk rá!

 

 

VOLT-E HASZNA?

 

Létrehoztam valami maradandót

 s lélek-értelem gondolatával kristálytisztán megformálható:

 Gyúrható s formázható betűanyagok szilárdnyi hasznos

 s praktikus szó-vegyületeiből valami átérezhető

 s elgondolkodtató újat!

 Mégis hitetlen lelkiismeretem

 – az örök megválaszolhatatlan s filozófiai kérdések

 szorgalmas boncolgatója -,

 újra s újra föl kell magamnak tenni az elkerülhetetlen

 s farkasszemet néző kérdést:

Volt-e haszna s megérte-e hogy szabadidőm

minden percnyi töredék időszemcséit

 s perc-szecundum részleteit elfecséreltem

 egy hiábavaló semmiségnek látszó

 – s egyesek nyílt nyelvvel kimérték fennhangon is jelenteni

 is kinyilatkoztatni a butaság Igéit, miszerint:

,,Összes írogató s firkálgató rigolyáid s hóbortjaid fabatkát sem ér!”

 – Én mégis hiszem s reményveszetten is a sárból fölállva

 üzenetekkel hirdetem, hogy mások hivatottak

eldönteni ezt az eget rengetőn fájó kérdését!

 

 Ezzel mindösszesen pusztán csak egyetlen átütő problémám van,

 hogy a hasztalan semmittevés pusztán

 csak gyomokat s kiirtásra ítéltetett gaz tarackokat terem,

 de a nemes föld melyben az életnedvek

 szilárd s egyöntetű vérkeringése már megindult hozhat s

teremhet – meglehet, még bőséges tevékenységgel -,

 értékes semmiségeket, s felbecsülhetetlen olcsóságokat!

 

Akadályozott s halandóság börtönében

 szenvedő s gyorsléptekkel rohanó Idő,

 s a bennem nem hisz ő,

 csak folyvást gyilkos szószikékkel kritizáló emberek sokasága,

 s kulturáltságom pallérozatlansága:

 Hogy még tengernyi könyvet illene elolvasnom,

 s gondolati titkos csatornák ütőerein át magamévá tennem!

 

Lehet mindhiába kísérleteznem az örök idők

 s a feledékeny emlékezetek számára soraim farigcsálásaival,

 mégis az értelem önzetlen megértéséhez

 s mindent befogadásához szólok:

 Ne ítélkezzünk inkább ismerjük meg figyelmesen az újdonságokat!

 

SEBEZHETŐ MORFONDÍROZÁS

 

Örök morfondírozásban élek!

Rettegek az abszolút felnőttek szigorló s vasakaratú pillantásaitól,

s helyettük inkább nyugodt s alamuszi szívvel

– igenis -, kivonulok csöndes tiltakozásként

a megvehető társadalomból! Legtöbbnyire kellő, s határozott

bizalmat próbáltam akaraterővel önteni s táplálni másokba:

Igaz egyre reménytelenebb s elfásultabb hittel,

s megpróbáltsággal, noha családomban

egyetlen édesanyám az önbizalom páncéljával

emberpróbálón s makacs hittel

nap- nap után fölfegyverez,

de előítéletek falánk s könyörtelen tüskéibe kapaszkodok

 

görcsös s meg nem értett

közöny-hidege cudarul – akár

az egynemű mágnes korong eltaszít magától!

Mit tehetnék? – Igazság csak egyféle alakban képes létezni:

A változástól ódzkodva menekülni kényszerülök!

– Legalább ami megtámadhatatlan

s naiv gyermeki személyiségem illeti,

kezdem úgy értelmezni,

a világ rokonszenvét mint konzervatív,

s el nem fogadó élőítéletet,

mely saját önmaga által kreált jellem-alkotmánytól

egy tapodtad sem tágít, s mégsem talán

 

egyedül rajtam múlna az,

hogyha mindenre figyelő jellem-önmagamból

– mert önmagam egyéni törvényeinek

igás rabszolgája vagyok! Kivet, s megvet!

Pusztán csak azért,

mert egy megengedhető baklövést vétett,

s igazi belső lelkiismereti megismerésemről

túlságosan megfeledkezett! Mégis folyton azt érzem,

hogy az emberek belső lelkiismereti összefüggéseiben:

egyetlen megbocsátható félszegségében

botladozó mackó s erkölcsös vendég voltam!

 

Sokat kellene még az embernek

arról elmélkedve is tanulni, hogy sebezhető,

s érzékeny lelkek szívdobbanásaira

egy kicsivel talán jobban oda kellene megértőn,

s gondoskodva figyelni!

 

 

MEGSZÓLÍTÓ LELKIISMERET

 

Mikor még fiatalabb voltam s álmodozások

tündérmeséiben túlságosan naiv

s bizakodó: hogy a változandó Világ

talán jobb irányba tereli fejlődésének

jól bejáratott Ariadné-fonalát,

hogy emberi személyiségek változatos útvesztőiben

is képes legyen megfontolt megértéssel

s felelősségteljesen különbséget tenni,

sokszor nem hajlottan önkényes akaratosságomban

– akárcsak idővel mind egyre jobban apám is -,

minden üzenetet küldő szívhang-lélek

fohászkodni vágyó panasz-hangjaira,

 

sőt mert hirtelen hangulatom időzített bombaként

néha bizony megesik mit sem törődve

s semmivel sem foglalkozva önkénnyel

felrobbantja agyi idegrendszerem békésen

csikorgó fogaskerekeit.

Sokakat öntörvényű véleménnyel bizonyára megbántva letorkoltam,

mert azt hittem egyedül is talponálló szavam

az egyedül törvényes s hiteles!

 

Most már közeledvén a bűvös harmincasok

családban gondolkodó béke-táborához kimondhatatlan

s áttisztult földöntúli birka-türelem galamblelkű nyugalom

költözött lelkem menedékhelyébe kísértő szelíd angyalként.

Bennem létezik szüntelen iránytű üzenetével:

Az erkölcsi engedelmesség, s az emberség őszintesége!

 

S csak rájuk hallgathatok érzem,

ha kell süket füleimmel mégis tudatosan érzelem-gazdagon,

mert a mindenség emberi színpadán megsokasodtak

a törvénytelen megalkuvók kik árucikké tették

felbecsülhetetlen s megfizethetetlen egyedi kilétük kincseit,

s nincs megszólító s engedelmességet

szilárdan követelő lelkiismeret ami kérdőre

vonhatná felelősségükben az eltévedt embereket!

 

 

 

EGY FÉLSZEG-LELKŰHÖZ

 

Ez a te életed: Megtöretett s nyugodalmas.

Nincsen rajta semmi szégyellnivaló s gúnyolódva nevetető.

A bölcs józanság értékrendje élteti!

Szokatlan csöndességben élsz,

mégis a börtön-magány termékennyé tesz

s nem elítél! Táncolni még úgy ahogy tudsz:

bécsi keringő, csárdás, vagy csújogató!

Kedves hölgyekre hűségesen nemigen nézel,

hiszen elkötelezted volna magad

a bókolás kiveszni hagyott kórdivatjának!

 

elnézem, ahogy mindig rohansz életed különös percein,

s folyvást kísérletezel írásaiddal,

s elgondolkodtatni vágyó soraiddal

s ügyködsz hogy kézirat-lábnyomod kötőanyagát

lerakhasd biztosan kötő kultúra-betonként,

amíg még futja alkotási kedvedből, s amíg még lehet!

S bevallom életed morfondírozó létezésén

többször elgondolkoztam s rájöttem,

hogy nem értelek: Mint gondosan kiszámított hírmondó

vagy percekben éldegélő óra s időzített ember

csak a magad igazsága érdekel,

szüntelen s egyedül a ténylegesen jelenvaló

lényeget vagy hajlandó észrevenni,

s megérteni, hogy az Élet:

Ok-okozatok összefüggésének sorozata,

a lényeg folyton ott lebeg, mint megbocsátó,

segíteni akaró bölcs kísértet az orrod előtt.

Nem tudom még, hogy hová sodor el életem

viszontagságos lét-folyama, s én még bizonyra

még mindig kételkedni fogok magamban

a s abban, hogy vajon fölépíthetem-e magamban

egyszer a határozott karakánság

 

s az akaratos öntudat iránymutató energia-forrásait?!

– Túl kell lépnem önmagam kételkedő rigolyáin

– tudom s érzem -, hogy újra megtalálha