Új vers
HÉTKÖZNAPOK SÚLYA
Szomszédunk ismét kényeztetett gyermekét bömbölteti.
Szürkére kopogtatott börtönfalak még recsegnek egyre,
beleremegnek.
Az idegpályák folyamatos bombázása
már tűrhetetlenségig elviselhetetlen.
Csillagok fényeskedő szentjánosaitól lámpások,
lampionok-kontinenseivel világít a porosodó éjszaka.
A kissrác hisztis, követelő kedvvel kutatja
eltűnt biciklije keréknyomát,
mint bűvös háromkerekűjét, mely a ég felé is elröpítheti,
de csak sárga pergamenné koptatott alumínium padlót talál,
panelelemek szigeteibe befúrt vasrácsozatot!
Zsebkendőt vagy kellemesen
savanyú gumimacival vigasztalnám,
csakhogy az elvesztett földi harmónia
ismét visszatérhessen,
s kék, piros, sárga, zöld,
finom kis íz-falatkák,
gördülnek le kicsiny torkán mint apró kezeivel
zacskómba hatalmasat markolász!
– De amit elképzelek,
hogy a lehetséges barátság büszke
alapjai igenis lerakhatók,
- már csak magamnak mormolom.
– A fiúcska hisztizve követelőzik tovább – s egyre még tovább,
s a szomszéd; árván maradt fiatalasszony
még most is tanácstalan
a nevelgetés játékosabb kérdéseiben,
és szelíd Dzsokonda-türelemmel tűri
a gyermeki zsarnokságot!