Új vers
LEGNEHEZEBB DÖNTÉS
Az volt a legkeményebb: Berendezkedett csillagszemekben
lélek-kontinenseket meglátni,
felfedezni! Megszokott sallangos,
rizs-beszédektől mentesülten őszinte telepátiával is
szerelmesnek lenni elveszett tévhitbe:
Valahol boldogok lehettünk! Jól körbekerített börtönfalak,
álarcos takargatott mosolyok leplezve arcomon az ős-kitaszítottságot!
Behegedni vágyó sebek, balzsamos-szavak ellenére sem gyógyulgatnak!
Az volt a legkeményebb: Osztály elé állni kitárt,
felvállalt páncélos eszmékkel, az Igazságot
is vallomásra bírni miközben röhögve torzsalkodtak feletted
az erkölcs-ítélet nevében!
Szemek boltozatán ekkor csillogni látszottak
a megbocsátás együtt érző gyöngy-függönyei.
– Könny hullott árkokba, száj-szakadékok partvidéke
is már nehezen bitorolt
nevetést, s a szomorú beletörődöttség is meghasadt fájdalmában
a lélek borostyánfátylán át burjánzásnak indult a fájdalomban!
Az volt a legkeményebb: Hajszolva erőltetni a jogosan tudott
reménytelen szerelmet,
miközben mindkettőnk biztosan tudta:
nem ismertük még eléggé a másik gyengéit,
rejtett titkát, s hibáit!
Egy félszeg kisgyerek vidított fel naponta könnyező arcomat:
Tékozló bolond rab-álmait! A ragaszkodást szívből szőve,
ami csak sajátja lehetett!
Az volt a legkeményebb: Bamba boci-szemekkel tűrve
bámulni a beteljesületlen csókokat,
titkos megcsalatást, alkonyi-ajkak csók-ítéleteit
egyetlen szívdobbanásban,
mintha az ki felfedte volna igazságait előtted,
csak örökké hazudott volna: minden egyes szava vétkező
Szív-törésnek hatott!
– Meghátrálni soha nem létezett plátói kapcsolatból,
s kezdi újra minden elhibázott baklövést az éretlen fiatalságnál!
Mégis tudni, hogy önmagadhoz ragaszkodó szigorúságodban
a szeretettel biztosan megváltottál valakit!