Új versek
BIZONYTALANSÁG HÁLÓJÁBAN
Apám a bizonytalanság hálójában áll,
szétnéz merengve mint sokat megélt,
tapasztalt s talpig beidőzített férfi,
alig merek már fiatal arcképével farkasszemet nézni
– apám a bizonytalanság hálójában vergődik s áll:
Mint aki hirtelen útnak indult végzetes
s nagy ismeretlenségek bölcs szavára, -
lőrésmagasságból gazdag bércek vonulatait látom,
borzongó, őszies sövényeiket,
s tanulgatom makacsos kedvvel
az örökkön zabolázhatatlan,
természeti leckét:
,,Meg ne add Magad!” – Kutyák csahos kórusa
ordibál az utcán felváltott,
dörgő hangokon – hogy menekülök s visszabujkálók panel-vackomba,
hacsak őket meglátom!
Röhögnek a vérebek szabadon eresztve,
szabadságolt hóhérokként, négylábú veszedelmekként!
– Apám nincs jól!
Asztmatikus rohamok,
orkános oxigén-hiányok fojtogatva
sivatagosítják bozontos tüdejét!
Az orvosok is kedveskedő foglárokként
szerették próbálgatni kitartott türelemmel
betegük tűrőképességének határait!
Púposodik hegyek meggörnyedett háta
– a látóhatáron át, még pattogó ostor:
Villámkés cikáz, nőstény-alkonyatok búja csókjaival alszik el a napsugár.
Holnap majd új megpróbáltatások záporoznak:
Vagy engedelmes fűzként meghajolsz,
vagy tűröd, mint elítélt hogy játékszerként
olcsón s rongyként kibabráljanak veled!
Óvatosan, völgy-mélyek fogságából ércharang szól
– Apám a bizonytalanság hálójában vergődik,
áll egyre nehézkesebben mozdul már,
megtermett s mégis cingáros teste.
Nem hív, nem int, csupán hosszasan torkát tornáztatva,
dörmögve hangszalagokat köszörül
– Az Ember születésében elkezdett végső visszaszámlálással
adózik kölcsönként a halálnak!
Meglehet, apám szépen, lassan megkeseredik,
s mint a nyers citrom megecesedik!