Kortárs ponyva


2025.jún.04.
Írta: Tasi83 Szólj hozzá!

Új Novella

EGY KÜLÖNC TANÁR DIADALA   Aznap megint késésben volt, pedig soha az életben nem késett még el szinte sehonnan sem. Sőt! Szándékosan tíz-húsz perccel igyekezett mindenhova előbb odaérni, ahova várták, vagy ahova éppen jelenése volt. Még egy utolsó simítás az előszobai egész alakos tükörben. Kicsit…

Tovább

Új Vers

HALÁL-TÁNC   Pufók csontvázam, e hitvány, emberi szerkezet lassacskán felemészti testemet. Már naponta ropogva, fájva, nyúzva, akár aggastyán-átok meggyötör – s hangulatok otromba, tompa ördög-görcs ingadozásainál tán jobb volna az üres szemgödör. Testem már így is egyre nehezebb s minduntalan…

Tovább

Új Novella

  BEVÁSÁRLÓKÖZPONT BLUES   A családfő rendszerint minden egyes pillanatban úgy feltudta magát semmiségeken, pitiáner, bagatell dolgokon idegesíteni, hogy azzal jóformán kis híján az agyára ment szűkebben vett kis családjának. Éppen kapott egy szabadnapot – amikor kivételesen nem kellett mások…

Tovább

Új Novella

  BULVÁRÁLMOK SZATÍRÁJA   Sajnos jelen ultramodern korunkban egyöntetű tendencia, hogy a huszas-harmincas korosztály hölgy tagjait - ki tudja miért -, elsősorban és főként az anyagi megfontolások vezérlik. Az átlagember jóformán csupán csak kapkodni képes a fejét, ha bekapcsolja bármelyik…

Tovább

Új Vers

KOZMOSZ-BÁNAT   Az üvegfalon hirtelen váratlanok milliónyi, aprócska fényszilánkja pislog, terjeng szét. A szőke, őzike-szemű leány, mint egyiptomi istennő, egzotikus Artemisz a kirakatok üvegében fintorog. Kacagtató grimaszt vág önző, babonázó tükörképe elé. Fejem még babusgatón lehanyatlana egy…

Tovább

Új Novella

    A PANELHÁZ KÜLÖNÖS REMETÉJE   Oszkár bácsi a lakótelepen lakott, mely egykoron szebb napokat is megélt, és persze nyugodtan el lehetett mondani, hogy elegáns kerületnek számított. A felújított játszótéren számos gyerekbarát játék, és biztonságos mászóka hirdette, hogy azért amire ténylegesen…

Tovább

Új Novella

  HÁROM ÉV EGY BŐRÖND, EGY ÚJRAKEZDÉS   Körülbelül három évig szédítette a gyönyörű bombázó az átlagos, keveset kereső férfit. Aztán úgy körülbelül a harmadik év vége felé, amikor egy amolyan jellegzetesen kicsit giccses romantikus DVD-t néző, vacsizós estét terveztek a bombázó, miközben a férfi…

Tovább

Új Vers

VISZÁLY-FORGÓ Árva-hidegre sírják magukat az ikrásodott kráter-szemek. Retinák bonyolult ág-labirintusaiban csonkolt csontváz-fák remegnek. Alant hamvas barackarcokon igazmondó, tanúskodó könnycsepp-hosszantartón világol; tán még maga sem igen tudja hazudjon-e egy-egy újabb mihaszna, céda-szerelmet…

Tovább

Új Novella

  EGY ÓVSZER, EGY VÁRATLAN TERHESSÉG   Aznap valahogy már minden mindegynek tetszett, már minden csak úgy összejött. Számos olyan szituáció előfordul az emberek életében, amikor egész egyszereűn csupán csak rosszkor voltak rossz helyen. – Nálad van koton?! – kérdezte az alig százhatvannégy…

Tovább

Új Novella

  TÖRÉKENY BÉKE   A ház vagy – vagy ha tetszik –, valóságos mini kastély leginkább egy olyan megközelíthetetlen, már-már tökéletesen szupertitkos, és maximálisan biztonságos erdőszélen terült el, melyet a legtöbb kémfilm rendezője első szemrevételezésre nagyon is megkedvelt volna. Mintha a maffia…

Tovább
süti beállítások módosítása