KÍSÉRTET ÓRA

      (Apámnak szeretettel)

Az ember talán akkor a legmegelégedettebb saját magával – minden beképzeltséget, és egyúttal nagyképűség mellőzése nélkül -, ha a kemény, és sokszor nagyon is fárasztó munkanapot követően elvégezheti kötelezően előírt tisztálkodási szokásait, majd pizsamába bújhat és a jól megérdemelt párnák kellemes dombjaiba fészkelheti magát, de éppen csak addig a jellegzetes és meghatározó pillanatig amint a sokszor fölöslegesen kellemetlen, és csak a többieket fölébresztő ébresztő óra bosszúságot le nem nyomja, hogy aztán ismételten munkába induljon. Az egész lakótelepi társadalomra érvényes volt a jól megérdemelt álom sokszínűsége, és mélyülő álomi öntudata Még szerencse, hogy álmában az ember meglehetősen ritkán gondolkozik el az élet legfontosabb gondolatain, és marad éppen elég ideje arra, hogy valóban a pihentető, és a feltöltődést szolgáló álom szolgálatába állíthassa saját szervezetét.
Sajnos nem ilyen egyszerű a helyet azokkal a minden tiszteletet, és elismerést megérdemlő emberekkel, akik még jóval a hajnalok előtti szürke órákban kellenek, veszélyes sötétségben, csakhogy munkavégzésükkel bizonyos szolgáltatásokat vigyenek végbe az emberek számára S akkor, ha már éjfél is jócskán elmúlt és egy óra felé közeledik a bús óra számlapja szinte már mindenki régen elfeledve saját magát éppen a gondtalan öntudatlanság kicsiny szigetén piheg, és csak arról ábrándozik, bárcsak soha ne érne véget az álmok zsongító, és egyszersmind megnyugtató varázslata Nem így a buszvezetőkkel Ugyanis Kapitány Mihály már jóval az ébresztő óra kellemetlen, és sokaknak fülsüketítő lármájára ébren volt, és tökéletesen tudatában volt annak az elkeserítő ténynek, hogy munkába kellett mennie, hogy még déli fél egy óra előtt az éjszakázó műszakot tisztességgel befejezhesse, és aztán, mint jól megérdemelt melós ember hazatérhessen, és egy kiadósat szunyókáljon, hátha sikerülne esetleg bepótolnia azt az egy-két elveszteget órácskát, amit éjnek évadján szükségből kihagyott. Az éjszakás műszakkal az a baj, hogy sok esetben az emberi idegrendszer egyáltalán nem képes különbséget tenni az éjszaka és a nappalok megkülönböztethetősége között Minden összemosódik Az éjszakás nem függ attól, hogy ha szerencséje van, még láthatja a felkelő, és lustálkodásban jeleskedő napsugarat a dombok mögött, és sajnos abban sincsen túl sok szerencséje, hogy huzamosabb időt mondjuk úgy egyvégtében és kellő rendszeresség mellett legalább tíz órát együtt tölthessen azokkal, akiket szeret elsősorban családtagjaival Az éjszaka azonban annyira tökéletességre fejlesztette bizonyos érzékszerveiket az éjszakázó embereknek, hogy a hallásuk rendkívüli mértékben kristálytiszta finomságúra csiszolódott, olyannyira, mintha csak éjjeli denevérek lennének, akik radarlátással közlekednek, és nincs is szükségük a saját szemükre, hogy meglássák az éppen előttük tornyosuló, és egyvégtében vigyázzban tisztelgő villanypóznát Kapitány Mihály húszévesen már gépjármű lakatos volt, és egész eseménytelen életét egy hangárszerű gyárüzemben töltötte, ahol buszokat, és teherkocsikat szerelt össze, vagy éppen helyrepofozta az elhasználódott alkatrészeket Értett is hozzá, hiszen mindenki, akinek pályafutása alatt volt szerencséje vele dolgozni minden jó pofizás, és nyalizás nélkül áradozott róla hogy milyen jól kijön a munkatársaival, és hogy milyen isten áldott tehetséggel rendelkezik Minden megspórolt fizetését, és kapott prémiumát is szüleinek adta oda, hiszen kellett a pénz, sokszor még hétvégén sem ettek egyebet, mint krumplilevest, vagy krumplis tésztát, és éppen ezért a sivárság, és az a bizonyos elfecséreltség érzete mutatkozott meg egyre inkább Kapitány Mihály lelkiismeretében Ahogy végighaladt a kihalt, madárlátta lakótelepi utcán hajnali három órakor, hiszen éjszakásként megszokta, hogy mindig ekkor kezdett állandó jelleggel morgott a szájában valami fölösleges, és nagyon is csúnya káromkodás félét.
- Miért kell nekem, éjnek évadján melózni mennem, amikor más még terpeszkedik, és a legkisebb gondja, hogy merre forduljon, hogy kényelmes legyen a párna? – zsörtölődött önmagában – Tiszta bolond vagyok, vagy nyilván csak én őrültem meg, hogy míg más az éjszakából erőt merít, én pontosan azért melózom, hogy a nappalaimat pocsékoljam elmondogatta éjnek évadján Feltehető, hogy aki ekkor látta önmagában bizonyára azt képzelte ez az ember bizonyára nem épelméjű, vagy legalább is valami trauma érhette az idegrendszerét, hogy egyfolytában magában beszélt Még szerencse hogy általában a hajnalok kopottas, és szürkületi fényvilágánál egy-egy eltévedt, és helyét nem találó bulizós, és igencsak ittas fiatalon, és egy -egy rosszabb, és erősen leromlott ruházatú, rongyosabb emberen kívül aligha mászkált valaki is az utcákon Talán éppen ez volt a veszély forrása! Az ember sosem tudhatja, hogy éppen kivel is akadhat össze akkor, amikor a legfeljebb saját árnyéka kóborló kísértete követi ott vakhűségesen a kihalt sikátorokban és ezért a lehető legkörültekintőbb óvatossággal kell, hogy az ember eljárjon – sok esetben éppen akkor, ha munkába megy! Kapitány Mihály azonban pontosan, azaz ember volt, aki éppen azért kelt föl jóval előbb szokásos ébresztőórai berregéseket mellőzve, hogy a tükörben megnézze saját összekócosodott frizuráját Tulajdonképpen saját maga hiúságának hencegett, és próbált kedveskedni akkor, amikor órákig bezárkózott a fürdőszobákba és ki sem jött onnan, csak amíg véghez nem vitte a stílusában bekövetkező változásokat itt elsősorban gondolni kellett a hajára, amit sosem kedvelt igazán, mert sosem úgy állt, ahogyan azt o előre eltervezte A szürke, meglehetősen megkopott nadrágjára, ami gyakorlatilag már siralmasan festett, de azért még mindig nadrág volt, és aminek valami megmagyarázhatatlan módon egyszerre furcsán négy darab éle lett, akárhány alkalommal csak megpróbálkozott azzal, hogy tisztességesen kivasalja Itt volt még nem utolsó sorban a legfontosabb teendő Nevezetesen hogy a megfelelő szendvicseket illetve ételféleségeket - amiket jelképesen csak a munkaidő közötti ebédszünetekben volt hajlandó szigorúan elfogyasztani gerincességére való tekintettel -, valahogy betuszkolja korántsem nagy, és üres dolgozó koporsó fekete táskájába, ami talán sokkal inkább egy szerszámos ládára emlékeztetett semmint normális táskára Általában a futó utcában elhelyezkedő gyárüzemben az éjszakai műszakváltás négy órakor kezdődött majdnem minden nap, és bizony sietnie kellett állandóan, ha azt szerette volna, hogy legalább minden nap délután fél egyre otthona kényelmében sütkérezhessen Annyira megviselte idegrendszerét a munka, hogy ide már tulajdonképpen a kötélidegzet is fölöslegesnek bizonyult Ide az acélidegekre volt szükség! S minthogy állandó idegeskedésben, és stressz okozta agresszióban teltek mindennapjai, ne is csodálkozzunk azon, hogy egyetlen gyerekének Karcsinak a házi feladatait kellő tartalmas rendszerességgel soha sem o, sokkal inkább felesége Jutka asszony egyetlen maga végezte Csodával határos, hogy a folytonos idegi kimerültség jeleinek állandó mutatkozása mellett egyáltalán nem lett elmeháborodott, vagy legalább is cukorbeteg Pedig már erősen közel volt a kettő közül valamelyikhez.
Amikor hazatérhetett fél egyre délután a fiának egyetlen soványka sziát, vagy szervuszt lökött oda tessék-lássék módjára, és rögvest végigzuhant a pamlagon, természetesen csak azután, hogy előzetesen el nem fogyasztotta mohó kortyokban lenyelve kedvenc sörmárkája közül az egyiket, illetve egy-két szál cigaretta mellett csak úgy nagy vonalakban átfutotta a napi híreket az újságban Kapitány Mihály egyetlen fia maximum csak egyetlen dolgot kérdezhetett tőle - Hogy telt a napod apu? – és utána jobb volt, ha rögvest a szobájába ment, és elszámolt diákfejjel az aznapi házi feladatok stóc halmazán meditálva, mert az apja akkor már régen aludt Így teltek a dolgos, és embert próbáló hétköznapok Kapitányék  családjában, és csak az ég a megmondhatója, hogy a hétvégék hogy a csudába sikeredtek mégis annyira felszabadultan, és a lehető legjobb hangulatban? Vélhetően ebben nagy szerepe lehetett Kapitány Jutka asszonynak, aki amellett, hogy kellő rendszerességgel vezette a háztartást, és szinte mindent megtett a fiáért és uráért, így az sem volt meglepő, hogy gyakorlatilag Kapitány úr kényelmesen hátradőlhetett és élvezhette a jól megérdemelt pihenést, amíg a figyelmesen gondoskodó felesége bevásárlástól kezdve a mindennapi betevő vacsoráig szinte mindent megcsinált.
A szomszédban bizony sokszor összesúgtak-búgtak- Ezeknek a Kapitányék bizony megfogták az isten lábát! Ez a Kapitány megütötte a főnyereményt ezzel a kis tőről pattant hangyaszorgalmú mennyecskével ,aki szinte mindent előteremt neki Mások épp ellenkezőleg úgy vélekedtek, hogy lehet, hogy csak a kiszámíthatatlan véletlenek összejátszásáról van szó, és megeshet, hogy a társasházban – ahol már lassacskán huszonhét éve éltek együtt -, nem egy, hanem egyenesen két Kapitány Mihály nevezetű ember is létezik, csak eddig a másik ezek szerint arra sem vette a fáradságot, hogy megtisztelje a nagyobb szomszédságot azzal, hogy udvariasan bemutatkozott.
Később, amikor már erősebben érzete Kapitány is éveinek múlását és benne volt abban az úgymond bűvös ötvenes korban, egyre inkább a társadalom számára támasztott megfelelési listán meglehetősen előnytelenül, és nagyon akaratos módon feleslegesnek kezdte magát érezni! Ez a legtöbb esetben a külső szemlélőknek legfeljebb, ha annyiban nyilvánult meg, hogy különböző nyomdafestéket egyáltalán nem tűrő epés, és bizonyos szarkasztikus megjegyzésekkel halmozta el szűkebben vett környezetét, és igazság szerint fütyült a nagyobb világra, amely ott körbevette Egyik nap azonban – vélhetően azért mert Jutka asszony ahhoz becsülettel, és tisztességgel ragaszkodott -, hogy az ő urát aztán senki emberfia ne nézze kor hely, és dolga kerülő embernek, megkövetelte, hogy hetente legalább egyszer tisztességgel és kellő precizitással felmossák – általában ezek a napok csütörtökre estek -, továbbá, hogy fiában próbálja megtalálni azokat az ún emberi tulajdonságokat, amelyeket ez idáig jelentősen elkerült.
- Papa! – szólította fel őrmesteri hangnemben, és jogosan férjét Jutka asszony –  Emberséggel próbálj meg bánni azzal a gyerekkel! Tudom, hogy a te fiad, és azzal is tisztában vagyok, hogy büszke vagy, hogy ilyen, de egy kicsit mostanság lenézed és hanyagolod is ezt! Nem gondolod?! – vonta kérdőre férjét. Kapitány erőteljesen elkezdett lilul ni, mintha csak az ádámcsutkájára tévedt volna egy éppen oda nem illő falat, és abban a telhetetlen indulatban ami az esetek többségében általában akkor jelentkezik, és fertőzi meg a még épen maradt agyszöveteket, amikor azok még a nyugalom állapotában pihennek,hirtelen robosztus erővel megszólalt:

- Hogy mersz engem kérdőre vonni, mi? Egész nap gürcölök, mint az igásbarom, és akkor jössz ilyen lehetetlen ostobaságokkal, hogy hanyagolom a gyerekedet! – fortyant fel. – Mit gondolsz, lopom én a drága időt? más még javában a legjobb álmát alussza, míg én hajnali négykor már a buszon vagyok, hogy a sok vénséget elfuvarozzam! - Ebben igazad van! De akkor is egy kicsit lehetnél a fiaddal megértőbb, alig múlt el tizenkét éves éppen hogy kamaszodik. Te is tudod milyen nehéz a kamaszkor kezdetén - Jutka asszony a lehető legjobb stratéga lett volna –

ha történetesen éppen a szívek háborúját kellett volna megvívnia -, hogy konkrét és megvalósítható

elképzeléseit elérje, annyira érzékennyé vette a

hangszálai rezgéseit, hogy sírást mímelt, és abban reménykedett, esetleg a gyanútlan, és bizonyára mit sem sejtő férje bekapja a csalit Éppen ezért halkan

elkezdett csak a jobb érzelmi hatás kedvéért krokodilkönnyeket hullatni mint a díjakat nyert

színésznők a filmvásznakon, és abban reménykedett

szinte magabiztos öntudatlanságban, hogy Kapitány beveszi ezt a kis művészi kitérőt!

- Na, ne anyus! Azt gondoltad, hogy egy ilyen kis hisz-

tivel nálam bármit is elérhet? - Képzeld azt! – förmedt rá az asszony – Miért te

talán nem szoktál oltári nagy patáliákat csapni, ha

nem kapod meg a napi esedékes sör adagodat?

- Ne kezd már megint! Tudod, hogy az egészen más!

Annyit én is megérdemlek, mint te a puccos, és nagyon is giccses ékszer gyűjteményeddel! – hangoskodott egyre nagyobb visszhanggal a férj

- Jó, ha neked ez kell! – jött velőt rázó indulatba az

asszony. – Hegyezd a füledet, mert két lehetőséged

van:

- Vagy megjavulsz, s ezentúl rendesen viselkedel, és

nem úgy mint akit most szalajtottak valamelyik menhelyről, vagy el fogok válni tőled!

Kapitány úr ezen egy kicsit meglepődött – tekintve

persze, hogy az egyetlen o volt a szűkebben vett

családban, aki úgy gondolta hogy egyes egyedül csak

neki lehet ahhoz joga, és ítélete, hogy a férfi parancsolhasson a saját birtokán Éppen ezért természetes

reakcióként azonnal igyekezte menteni a menthetőt!

- De drágám! Kérlek, nem haragudj – vette elő mézes-mázas hangját, mint csábításának egyetlen, még lehetséges eszközét! – Én megértem, hogy te voltál

mindig a fiú mellett – folytatta egyre jobban átélve a

szerepét -, amikor szülinapja, vagy betegsége volt, és

hogy én rendkívül keveset foglalkoztam vele, de tudod az én családomban az a hagyomány, hogy egy

kamasz fiúnak már fel kellene mutatnia bizonyos férfiúi erényeket, és kötelezettségeket ahhoz, hogy

egyáltalában a tisztel etet, és mások megbecsülését

kiérdemelje

- Az a múlt! Érted – kezdte kissé lejjebb higgadva

magyarázni az asszony -, most a jelenben kell mindazt igyekezettel, és hatalmas felelősséggel meg-

valósítani, amit a saját kor osztályában elhibázott az

ember! Én mindenképpen azon leszek, hogy a törékeny lelkű fiacskámnak minden erkölcsi, és

érzelmi támogatást megadjak, amíg még egyáltalán

képes vagyok lélegezni – mondta édesanyai ösztönökkel vezérelve

- Értem! – szólalt meg egyetértő beletörődöttséggel a férfi – Ha ez neked ennyire fontos nekem is szívügyem kell, és illő, hogy legyen Éppen ezért szeretnék mindent elkövetni, hogy a fiamból egy kiegyensúlyozott, és határozott embert faragjak, és nemcsak a magam szigorú fegyelmezési eljárásában higgyek!

Ezzel a házaspár, mintha mi sem történt volna mindketten elindultak a saját maguk élete felé Ki a munkahelyére, ki pedig az értelmi színvonalon helyes irányba!