VÁRATLAN ROMANTIKA

Mintha folyékony méz csorogna előbb szőkés hajára, később tökéletesen lebarnult, bombázó vállaira, melyeket mintha szándékosan hagyna nyitva, hogy az Alfa-hímek kedvükre legeltethessek magukat rajta.
Persze, ha mondjuk neki, napbarnított arca elpirul, és - ugyan, ne ugrassatok! - elhárítja irigységgel vegyes bámulatunkat.
Én nem csodálkozom: két hetet töltött nyáron valamelyik egzotikus óceáni szigeten.
Előtte érdekes módon sokszor előfordult, hogy egy olyan kiálthatatlan, egoista, hisztizős hárpiára hasonlított, akit tökéletesen kielégít, és meg is nyugtat a saját maga pöffeszkedő arroganciája.
Azóta, hogy visszajött a Paradicsomból szinte kedves és segítőkész lett.
Mint akit tökéletesen kicserélt, és fel is töltött az egzotikus hely spirituális szellemisége. Bármi gondunk van, figyelmesen meghallgat, bizakodó derűvel bólogat, aztán térül-fordul, és kész a kávé, edények elmosogatva, fejfájás kikúrálva.
Magával szinte nem is törődik, csak néha-néha áll meg egy pillanatra a tükör előtt, tétován megigazítja haját, s közben lopva fölfelé sandít.
Ma szombaton különösen elemében van, gondolatunkat is kitalálja, s ahogy négyet üt az óra, megigazítja a fotelokat, kikészíti az aprósüteményt: jönnek a vendégek. Az állítólagos, felszínes barátai, amikből egy tucat minden emberre bőven akad.
- Most komolyan szívem! Hogy festek?! - néz rám szinte támadásra készülő, feszülten izgulós hiúzszemeivel. Mint aki át akarná harapni hájas torkom ütőerét.
- Kirobbanó formában vagy! Igazi bombázó! - felelem, mert valami miatt most ragaszkodott hozzá, hogy magán hagyja a tetszetős narancssárga színű bikinijét, mely jótékonyan kiemeli gömbölyded melleit, és megmutatja hasizmát is.
- Te tényleg ennyire idiotának tartasz?! - förmed rám, mintha megbocsáthatatlan vétséget követtem volna el ellene.
- Az a partnertől függ! - vágom oda félvállról, int akit tökéletesen hidegen hagy, hogy jó pár ismerős, és barát fogja perceken belül tiszteletét tenni nálunk.
- Miért kell neked mindig a bolhából elefántot csinálnod?! - mér végig csípőre tett kézzel. S ebben a halhatatlan percben tényleg olyan, akár egy istennő, akit most azonnal ölben kellene bevinni a hálószobába, hogy aztán a nap hátralévő részében szerelmeskedni lehessen vele.
Szomorú, és bamba ábrázatom - úgy tűnik -, hogy mégiscsak viselkedése megváltoztatására sarkallja őt, mert gyöngéden megsimogatja előbb zilált hajamat, később pufók arcomat, aztán később már gyöngéd csókot is ad, amiben úgy tűnhet benne van egész addigi sóvárgó élete.
- Édesem! Ne haragudj rám! Tudod... néma nem bírok magammal... mentegetőzik, majd nem sokkal később azt vesszük észre, hogy berreg a kaputelefon és megérkeztek az első vendégek.
- Nagyszerű! Engedd csak be őket! Én addig szervírozom a ,,welcome drinkeket” - majd fürge, szexis gazellaként felpattan, és kiviharzik kisebbfajta tornádóként a konyhába, hogy legalább az italokra ne legyen senkinek se panasza.
Odagaloppozok a kaputelefonhoz, majd megnyomom a hívás fogadása gombot. Egy barátságtalan, már-már fenyegető hang szól bele:
- Na mi az faszikám?! Engedj be, mert leszakítom a töködet! - harsogja.
Nem tudni, hogy csupán egy olcsó viccet akart elsütni, vagy egy csak egy filmjelenetet akar utánozni gyatra színészi képességekkel.
- Ö... kit tetszik keresni...? - szólok bele, mint akinek ténylegesen fogalma sincs az egészről, nemhogy az illetőről.
- Ne szórakozz hapsikám, mert úgy tökön rúglak, hogy a következő évszázadban sem térsz majd magadhoz! Hol a picsában van Flóra?! - harsogja, de most már követelőn.
- Ö... pillanat türelmét szeretném kérni... - szólok bele, majd hátra kiáltok a konyhába, ahol barátnőm még mindig a különleges koktél-italokkal bíbelődik.
- Szívem... tudnál egy kicsit segíteni...? - érezem, hogy ennél kimértebb, és udvariasabb bizonyára ritkán lehetek.
- Mit akarsz már megint?! - förmed rám. - Nem megmondtam, hogy engedd be őket! - már az ő hangja is tele van rizikós stessz-faktorokkal.
- Rendben! Tudod... csak kérdeztem... - azzal visszafutok sebtében a kaputelefonhoz, és beengedem azt a vadbarom idiótát, aki valószínűleg soha ebben az életben nem lesz képes elsajátítani a megfelelő, és intelligens kommunikáció alapjait.
- Máris nyitom kedves... Uram! - megnyomom a piros gombot, és várok egy-két másodpercet, hogy biztosan bejöhessenek. Már előre tartok magamban a bosszútól.
Amikor nyílik a lift, aztán csöngetést halok tétován Flórára nézek, ő megsejti, hogy rettegek a következményektől, majd vesz egy nagy levegőt, égnek emeli tekintetét, és úgy dönt majd ő ajtót nyit. Így is tesz.
Előbb egy szexesen dögös szupermodell lép be, aki szándékosan koktélruhában feszít, mintha fehérnemű fotózásról tévedt volna ide, és jóformán alig takarja a testét valami. Aztán egy-két pillanat múltán belép utána széjjel dobált lábakkal a megtestesült, kopasz-fejű izomkolosszus Hulk kis tesója.
- Sziasztok! Dobjátok csak le nyugodtan magatokat! Érezzétek magatokat otthon! - mondja barátnőm, majd tűntetően, mint aki máris hencegni, vagy legalább is kérkedni óhajt látványosan belém karol, újfent megsimogatja fejemet, könnyed puszit ad arcomra és kijelenti, hogy a pasija vagyok.
Előbb a dögös szupermodell tátja el csücsörítő, ajakos halakra annyira jellemző, botoxolt szájacskáját, majd jön egy amolyan jellegzetesen fintorgó grimasz, mint amikor valaki utálja a spenót főzeléket, de valamiért csak megeszi, aztán kinyújtja felém kezét, enyhén bedől, hogy jól láthassam díjnyertes melleit, és bemutatkozik kiscicás hanghordozással:
- Kira vagyok!
- Üdvözlöm! Géza... - óvatosan rázok vele kezet, hiszen a testépítő kolosszus árgus, gyilkosan féltékeny tekintetét érzem mindvégig a hátamon. Aztán végül a testépítő úgy megszorítja szándékosan praclimat, hogy csillagokat látok, miközben barátnőm hagyja, hogy egy kicsit fogdoshassa fokhagyma popsiját, mely a gondos edző termi munka eredménye.
- Szóval te lennél az a kis köcsög, mi?! Hát Flóra nem mondom! A pasid enyhén szólva szánalmas!- jelenti ki az izomagyú gorilla.
- Szerintem nagyon cukipofa! - vágja rá kapásból a szupermodell. - És mondd csak jó az ágyban?! - kérdezi huncut ravaszkásan mosolyogva.
- De hát édesem, ez maradjon csak a kettőnk titka! - vágja rá Flóra.
- Tehát akkor a jelek szerint nem valami nagy szám! - szól közbe Hulk.
- Jaj Ákos! Muszáj neked mindig kinyírnod a hangulatot magad körül?! Inkább menjetek a nappaliba, lazítsatok, kóstoljátok meg a koktélokat, és mi is jövünk nemsokára. - azzal Flóra már húz is magával be a konyhába, majd gondosan becsukja az ajtót, és kisebb smár-jelenet következik.
- Drágám! Imádlak, amikor ilyen kis gyámoltalan kisfiú vagy! - bontakozik ki szexis ölelésből, nekem pedig illik vigyáznom, mert most tényleg szerelmeskedni szeretnék.
Újból csöngetnek. Egy házaspár jön. A férfi valami üzletember. Méregdrága sportzakóban, és félrecsúszott nyakkendőben feszít, mint aki éppen egy roppant fontos üzleti tárgyalásról jön, míg barátnője újfent egy gyönyörű, és rendkívül elegáns nő benyomását kelti, aki egy magazin címlapjáról sétált be az unalmas, már-már velejéig átlagos hétköznapok színterére.
Flóra nyit ajtót, és valósággal röpül a lift irányába. A ,,se lát, se hall” fázisában van jelenleg.
- Annyira örülök, hogy végre el tudtatok jönni! A gyerkőcök hogy s mint vannak? - érdeklődik az életük felől. Jól lehet hallani, hogy egyelőre a nő az, aki beszél, majd a férfi is elejt egy-két megjegyzést, majd ők is belépnek a lakásunkba, és üdvözlik a bent lévőket. Végül újfent rám kerül a sor:
- Hát szervusz kedves... Géza - nyújt kezet a gyönyörű nő. - Már nagyon sokat hallottam ám rólad! - annyira átható, szuggeráló a barna szeme, mintha valósággal az ember veséjébe látna. Őszinte, kicsit gyerekes mosolyával valósággal az ember úgy érezheti magát, hogy a bizalmába avatja az embert.
- Örülök, hogy személyesen is megismerhettem! - nyújtom ki óvatosan szőrös, gusztustalan mancsomat, és hagyom, hogy megszorítsa.
A pillanat varázslatához szinte hozzátartozik, hogy kisebb pattogó áramütés megy át az én ujjbegyemről, a hölgy ujjai közé. Látni lehet azonnal, hogy felismerte az érzést, mert kissé elpirul.
- Hát mi meg miben sántikáltok? - jelenik meg a birtokló üzletember, és nagyon úgy tűnik, hogy rögtön odalesz a perc meghitt varázsa.
- Éppen bemutatkozunk egymásnak! Ha erre vagy kíváncsi?! - közli a hölgyemény. Hangjában kisebb megvetés árulkodik róla, hogy több, mint valószínű, hogy ez a párkapcsolat sem fenékig tejfel.
Később Flóra is odasündörög közénk, mint aki most lemaradt valami szenzációról.
- Ja, hogy itt vagytok?! - lepődik meg, majd napbarnította pofiját azonnal az üzletember ábrázata elé tolja, mint aki puszit vár el üdvözlésképpen. Az üzletember pedig alig várja, hogy kicsit talán provokatívan előhozakodjék saját macsós nyomulós stratégiájával.
Nem is igazán értem, hogy egy olyan igéző, egzotikus úrinő, mint a jelenlegi párja a pénzen kívül miért pazarolja az idejét egy ilyen sótlan, átlagos pasasra?
- Látom Flóra édes, te semmit se változtál! - jegyzi meg szinte birtokló hangnemben a ravasz, és bizonyára minden tekintetben körmönfont üzletember.
- Jaj, szerintem az utóbbi pár fantasztikus napban egy kicsit minta szűk lett volna rám a bikinim! - Itt tűntetően, hogy mindenki jól megbámulhassa saját tengelye körül fordul meg romantikusan, lassított felvételben.
Bátran mondhatom egy icipicit csakugyan elfog a tartósnak mondható irigység, hogy micsoda egy mázlista fickó vagyok, holott eddigi jobbára ifjúkori életem sajnos egyáltalán nem volt nevezhető mázlistának.
Mindenki a nappaliban helyezkedik el koktélos italokkal a kezükben, engem kivéve, aki a jól begyakorlott Kinley-típusú gyömbéres, kissé fanyar üdítőmet kortyolgatom, és megpróbálok arra gondolni, hogy ezek az emberek nemsokára úgy is elmennek majd, hiszen ha őszinte barátaink volnának egészen bizonyos, hogy betartanának néhány alapvető viselkedésformát. A nap hátralévő része azzal telik, hogy a meghívott vendégek között valóságos ricsajozó, parázs vita, és hangoskodó beszélgetés alakul ki jóformán mindenről, ami az embert egyáltalán izgathatja, érdekelheti. Persze sajnos kivétel az irodalmi téma, így én háttérbe húzódom és inkább onnét figyelem mint érvelnek, veszekednek egymással ezek az emberek.
Az üzletember aktuális barátnőjén is látszik, hogy halálosan unatkozhat, mert váratlanul mellettem terem, és azonnal beszélgetni kezdünk főként kulturális, majd azon belül irodalmi ügyekről. Azonnal elsorolja legkedvesebb költőit, íróit, majd szinte megigézetten bámul rám, amikor óvatosan benyúlok a nappali üvegvitrinjébe, és kiveszem onnét saját nyomtatott köteteimet, melyeket természetesen saját zsebből finanszíroztam, és sajnálatomra a kutyát sem érdekelnek.
- Azt a mindenkit kedves Géza! Ön jócskán lenyűgöz engem! - veszi kézbe azonnal egyik jó vastag verseskötetemet, és szinte érzem finom, angyali ujjacskáinak tapintásait, amint végig húzza kezét az egyes versszakokon.
- De hát nem értem, ha Ön ennyire sokoldalú, és tehetséges, akkor miért nem fedezték még fel?! - kérdése inkább egyfajta beismerés, semmint megállapítás akar lenni. Később töviről-hegyire elmesélem neki az egész szerzői könyvkiadással kapcsolatos munkáimat, míg a hölgyemény úgy hallgat sokat bólogatva, mintha egy valóban híres, és különleges emberrel akadt volna dolga.
Már késő estére jár, amikor a vendégek szedelőzködnek, majd hazamennek. Szerencsére a marcona Hulk-fickó nem akart agyonverni, mert barátnőm és a másik nő is csókolgatni kezdték kétoldalról, és ettől csak megenyhült.
Később Flóra, mintha jótékonyan féltékeny lenne megjegyezte ezúttal már a hálószobában, hogy bizonyára érdekfeszítő téma lehetett az, amiről eldiskuráltunk az üzletember barátnőjével. Mire csak annyit mondok:
- A kultúra mindenek felett! - felelem.