EGY TANÚSÁGOS VAD ÉJSZAKÁJA

,,Egyáltalán nem kellett volna vel annyira szigorúan, következetesen bánnia, mint annak idején az anyai nagyanyjának ővele?“ - futott át sebtiben az agyán, amikor egy fülledt, párás hajnali órán a karosszékben már félig alva várta meg tizenhat éves lányát, akit elengedett bulizni, mert másnap lesz a születésnapja. ,,De persze mi van akkor, ha valami nagy baja esik, estleg megsérül, mert valamelyik barátnője nem vigyáz rá eléggé?!“ - kusza kérdések sorozata cikázott át hasogató, kínzó fejfájásént agyának fogaskerekei között.
- Szívem? Miért nem jössz lefeküdni? Biztos vagyok benne, hogy Kira tudja mi csinál! Már kiskorában is talpraesett volt! Szerintem jól neveltük! - jegyezte meg álmos hangon a még mindig gyönyörű asszony, aki most kótyagosan lépkedett ki a tökéletesen koromsötét nappaliba. - Nem szeretnéd felkapcsolni az olvasólámpát, édesem?! - érdeklődött.
- Jó így! Menj csak vissza nyugodtan és próbálj megnyugodni! - válaszolta, holott sokkal inkább neki lett volna szüksége rá, hogy nyughatatlanul kalapáló szívét megkímélhesse a stressztől. Az utóbbi orvosi kivizsgálás alkalmával az orvos még figyelmeztette is, hogy kerülje el nagyívben a stresszt, mert másként akár még az életével is játszhat, amit ő meg is ígért, dehát a mindennapi hajtós hétköznapok még az egyszerű embereket is arra kényszerítették, hogy messzemenően átgondolják az élet összefüggéseit.
A gyönyörű asszony adott egy csókot a párjának, majd álmos kedvvel visszament hálószobájukba. Holnap neki is nagyon megterhelő, viszontagságosnak ígérkező munkanapja lesz, nem hagyhatja a kollegáit cserben.
Azt egyszer csak váratlan hajnali négy óra felé óvatosan kinyílt a bejárati ajtó ajtaja. A férfi pontosan fülelt. Szerencsére a hallásával még semmi probléma nem volt. Két kamasz lányhangot hallott az egyik a részegebbnek tűnő volt lányáé. ,,Vajon mit művelhettek ezek abban az átkozott buliban?!“ - jött rá a mérges aggódás, mégsem tudott igazán haragudni egyetlen lányára, mert születésétől kezdve rajongásig imádta őt, még ha a valódiérzelmek terén hiányosságai adódtak, hogy ezt ki is merj mutatni.
- Óvatosan csajszi! A végén még fellármázod itt az egész jó népet! - hallatszott a csitrihang. - Te aztán bírod az italt, hallod-e?! Nem hoztál szégyent magadra!
Kira alig állt a lábán. Jóformán csak betámolygott barátnője segítségével a bejárati ajtó melletti gyerekszobájába, ami most leginkább egy vad rockerbanda búvóhelyére hasonlított, és koromfekete falaival valósággal a masszív bűnt, és alvilágot testesítette meg.
- Ne vonszoltasd magad csajszi! Próbálj meg lábra állni! Sikerülni fog! - barátnője érezhetően egyetlen percre sem veszítette el hidegvérű, józan gondolkodását, még akkor sem, ha jócskán berúgott barátnője szó szerint mindent kiokádott, amikor az ágyába akart feküdni. Még szerencse, hogy csak a szőnyeg lett masszív alkoholos hányásszagú.
- Figyu, csajszi! Egy jótanács! Szerintem a holnap ne gyere suliba, mert eléggé másnapos leszel! Az ilyesmit ki kell feküdni! - jegyezte meg halkan suttogva barátnője, nem mintha Kira bármire is képes lett volna odafigyelni, mert azonnal elaludt. A barátnő becsukta óvatosan maga mögött az ajtót.
,,Hát akkor most mit csináljon?! Ha kérdőre vonja, vagy egy hónapnyi szobafogságra ítéli ő lesz a szemétláda felnőtt, aki parancsolgat, és elvárja, hogy mindenki az akaratának engedelmeskedjen, viszont ha nem, akkor fennáll a veszélye, hogy lánya továbbra is kiélvezi a lázadás, és még nagyon sok bajba keverheti magát!“ - valósággal vívódott önmarcangolón magában mire felismerte a tényt, hogy holnap reggel kipihenten majd részletesen visszatérnek sok mindenre ezzel a ,,görbe estével“ kapcsolatosan.
,,Talán jobb lesz, ha most egyelőre hagyja pihenni, aztán majd holnap reggelinél óvatosan előhozakodik vele!“ - vélekedett majd óvatosan visszalopakodott a nappaliba, és jószerivel együltő helyében elaludt kedvenc foteljában.
Alig pár órán belül ébren volt, és muszáj volt lefoglalnia éber gondolatait ezért kiment a kiskonyhába kávét főzni. Néhány perccel később gyönyörű, álmos párja is kibotorkált köntöst véve.
- Szia drágám! Hogy aludtál?! - kérdezte, de már előre tudta a választ. Párját bizony-bizony jócskán felzaklatta a tegnap éjjel történtek, és ha csak arra gondolt, hogy éppen mára esik nagylányuk születésnapja az egészre ráfeküdt valami zsigeri abszurditás. - Szóval ennyire rosszul?! - ölelte át, és megpróbálta megvigasztalni, mert tudta a férfi ezt mindig is nagyra értékelte.
- Kira születésnapja van! Szerintem ma nem kellene iskolába mennie, mert szeretnék vele részletesen elbeszélgetni! - fogalmazott határozott komolysággal a férfi.
- Igen, ezen én is gondolkoztam! Akkor jobb lesz, ha betelefonálok a gimibe, hogy ne írják be igazolatlan hiányzónak! - vélekedett az asszony.
- Kérsz kávét?
- Köszönöm, már ittam egyet! - hárított.
Reggelire mindketten pirítóst ettek vajjal. A férfi még paprikás szalámit is csipegetett. Talán az evés majd segít átvészelni a problémák özönét. Aztán felébredt kamaszlányuk. Olyan másnapos volt, és totálisan elcsigázott, hogy szinte zsibongó végtagjaiban érezte, hogy tegnap jócskán felöntött a garatra, holott megígérte a szüleinek, hogy nem keverik bele semmi balhéba, sem bonyodalomba. Most kínzó bűntudattal egybekötött lelkiismeret-furdalás marcangolta szívét.
- Jó reggelt... - azt hihette hogy csöndesen, lábujjhegyen meglapulva majd kikerülheti a részletes kioktató, aztán ordítozó hangokat, ami várható lett volna jogosan szülei részéről. Most azonban jócskán meglepődött, amikor anyja kirakta elé a pirítóst, meleg citromos teával, és egy kis vajjal, majd mindketten leültek vele szemközt az étkezőasztalhoz.
- Hú... köszi anyu! Ez istenien néz ki! - igyekezett nagyot harapni a pirítósba, mint aki máris farkaséhes, bár valójában ételre sem bírt nézni, annyira kiszívta a tegnap esti bulizás maradék energiáit.
- Úgy gondoltuk, hogy ma maradj itthon! Egyébként is ma van a születésnapod kincsem! - kezdte beszédét az anyuka.
- Talán igazad lehet... nem érzem magam valami túl jól... - mentegetőzött lesütött szemekkel. Nem mert a szülei arcába nézni, mert azt érezte elárulta megelőlegezett bizalmukat, ami felnőttségének lett volna az egyik feltétele.
- Akkor én elindulok szépen lassacskán dolgozni, és ha hazajöttem akkor fogunk ünnepelni! - azzal előbb megpuszilta lánya homlokát, majd a férfi száját, és öltözködni kezdett, majd el is indult a munkahelyére. A férfi kettesben maradt makacs, és talpraesett lányával. Gondolataiba mélyedt, bár azért fél szemét még így is folyamatosan lányán tartotta.
- Jaj, apu! Ne csináld! - kérlelte szépen. - Tudom, hogy egy hatökör idióta vagyok, és hogy visszaéltem a bizalmatokkal! addig semmi baj sem volt, amíg a barátnőim el nem kezdték szabályosan vedelni a koktélokat! Úgy éreztem, hogy csatlakoznom kell hozzájuk, hiszen mire való a barátság?! De igazad van! Oltári nagy hiba volt! - a végén már folytak az üveggolyó nagyságú könnyek a szeméből, és annyira védtelennek, és ugyanakkor törékenynek látszott, akárcsak kislány korában, ha bántotta a többi gyerek.
- Kicsim! Megértem, hogy kamaszként most még keresed a saját utadat, és hibákat is el kell, hogy kövess, amiből később - remélhetőleg -, tanulni fogsz. Tudom, hogy most te is haragszol elsősorban önmagadra, de ha logikusan elgondolkodsz azon, hogy kik a valódi barátaid szerintem előbb-utóbb megtalálod a helyes válaszokat. Figyelj édesem! A barát nem azt jelenti, hogy az embert csak akkor fogadják el, ha leissza magát a sárga földig, aztán nyilvánosan megszégyenítik mindenki szeme láttára. A barátság ennél sokkal több! Az igazi barátok kicsit még emberi tartást is kölcsönöznek az embernek... - értesz engem.
- Azt hiszem igen... annyira sajnálom apu... - hüppögte, mire apja azonnal adott egy tiszta papírzsebkendőt, és óvatosan megtörölte vele lánya arcát. Már egyetlen érintés is elegendőnek bizonyult, hogy a kamasz lány érezze a lelki biztonságot.
- Annyira hülye voltam... bocsáss meg... - borzasztóan el volt keseredve. Úgy tűnt mintha teljesen kiábrándult volna egész életéből, és most valósággal fojtogatná az a helyzet, amibe belekeveredett.
- Tudod mit? Sétáljunk egyet a parkban! Jót fog tenni! Közben bármiről beszélhetsz, vagy akár hallgathatunk is! - javasolta apja, és úgy tűnt a kamasz lány magába szállt kicsit. Megreggelizett, bár nem szívesen, mert nem volt valami éhes, de ha már készítettek neki reggelit, akkor muszáj volt, majd felvett egy viszonylag könnyed, nem sokat mutató nyárias ruhát, és úgy döntött a legnagyobb szalmakalapot veszi fel, amit csak anyukája ruhásszekrényében található, mert képtelen lett volna az utcán lévő többi ember tekintetébe nézni. Így lépett ki apjába karolva a frissítő, nyárias levegőre.
- Apu... kérlek ne legyél mérges, de... szóval az van, hogy tetszik egy srác és már szexeltünk is... - vallotta be Kira.
- Nos... hát... igen... - akadt meg a szó apja torkán, mint akit szabályosan forróvízzel leforráztak. - De azért ugye védekeztek, ugye?!
- Jaj, annyira cuki vagy, amikor ennyire aggódsz! Ünnepélyesen megígérem, hogy nem csinálunk semmit, ami felborítaná az egyébként is problémás hormon komplexusos életünket! - emeli magasba a kezét, és mintha már nem is kamasz lány lenne, sokkal inkább egy határozott, önmagával is tisztába lévő, fiatal nő, aki nem fél semmitől.
- Tudod... nagyon aggódom miattad, mert azt szeretném, ha nem kellene megbánod a tetted következményeit. - válaszolta, mintha csak önmagával folytatna párbeszédet.
- Apu! Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a lányod lehetek, és szeretném, ha megértenéd, hogy én igyekszem mindent úgy csinálni, ahogy anyuval szeretnétek, csak azt érzem sokszor, hogy jó volna már önállóan tenni a dolgomat... - apja vállára hajtotta fejét, miközben sétáltak, majd találtak egy padot egy kis tó mellett, ahol hattyúk úszkáltak, és a festői környezetet használták fel arra, hogy kicsit mindketten átgondolják az élet összetett összefüggéseit.
- Tudod kicsim a hattyúk egy életre választanak maguknak párt, akárcsak a pingvinek. A hím pingvin addig keres, kutat a legfényesebb kő után, ameddig csak meg nem találja, és mikor megvan kedvesen odatotyog a nőstény elé, mintha lánykérést rendezne, és ha a nőstény elfogadja a követ akkor egy életre együtt maradnak. - A férfi nagyon szerette volna megértetni érett, már majdnem felnőtt lányával az élet összefüggéseit, és csak remélhette, hogy Kira minden szavát jól az emlékezetébe véste.
- Igen, erről én is hallottam! Nagyon tetszik nekem ez a romantikus gesztus! - válaszolta. - Jó volna egy hangrögzítő, amire fel lehetne venni a hangodat és anyuét is, mert ha mondjuk az ember válaszút előtt át, vagy ilyesmi, akkor elég lenne lejátszani, hogy tökéletes egyensúlyba kerüljön az egész univerzum.
- Drágám! Kérdezhetek valamit...? - aggodalmasan féloldalasra vette a figurát és fél szemmel lányára kacsintott. Szerencsére lánya már pontosan sejtette, hogy mit akar kérdezni.
- Tudom, mit szeretnél kérdezni! Annyit mondhatok, hogy fantasztikus volt minden vele töltött pillanat, és nem bántunk meg semmit! De nagyon figyelmes és aranyos vagy, hogy ennyire aggódsz!
- Édesanyádnak is elmesélted az udvarlót?! - nézett rá kíváncsian.
- Vele is szeretnék majd beszélni, de négyszemközt! - az utolsó szót szándékosan kihangsúlyozta, hogy apja pontosan érezze az ún. ,,nőies dolgok“ egyedül csakis a nőkre tartozhatnak.
- Apu! Gondolod, hogy megünnepelhetjük a szülinapomat anélkül, hogy haragudnátok rám?! - kérdezte kicsit félősen, remegő hanggal. Mintha még mindig tartott volna a retorziótól.
- Édesem! Nyugodj meg! Édesanyáddal nem haragszunk rád, hiszen mi is voltunk kamaszok, és egész biztos sok hibát elkövettünk! A legfontosabb, hogy te beláttad, hogy hibát követtél el, és megmondtad, hogy mi történt! Nincsen semmi, amit meg kellene bocsátani. - gyöngéden homlokon puszilta lányát, és vigyáznia kellett, mert kis híján könnyei is majdnem eleredtek.
- Nagyon sokat jelent, hogy most itt vagy velem... - felelte sokat sejtetőn Kira. - Tudod mit? Etessük meg a hattyúkat aztán sétáljunk haza. Így is tettek. Amikor hazaértek az asszony már várt rájuk. Mint utóbb kiderült kapott egy kis kimenőt a főnökeitől, hogy eltudja hozni lánya szépen feldíszített szülinapi tortáját. Hófehér marcipánkrémes torta volt egy marcipános figurával, amit már kislányként is nagyon szeretett, és most sem szerették volna megszakítani ezt a kedveskedő ünnepi tradíciót.
A férfi és az asszony titokzatoskodva bezárkóztak a konyhába, hogy előkészíthessék az ünnepi dekorációt, addig Kira is visszament a szobájába és átöltözött. Érezte, hogy nem ártana valami ünnepi ruhát felvennie, persze szolid sminkkel, elvégre nem mindennap tizenhét éves az ember, nem igaz?! És szépen kicsinosította magát.
Alig húsz perc múltán beszóltak neki a zártajtójú szobájába, hogy most már nyugodtan, lassan kijöhet. Amikor kijött szikrázó tűzijátékkal, és gyertyákkal feldíszített hatalmas tortával találta szembe magát, és legalább egy tucat léggömbbel.
- Isten éltessen kicsim! Nagyon imádunk és szeretünk téged! - tapsoltál meg könnyektől meghatottan felnőttes lányukat, aki igencsak küszködött a könnyeivel.
- Fantasztikus ez a torta! Igazán nem kellett volna... nagyon köszönöm... - felelte meghatottan, majd két szülőjéhez bújt, mint kiskorában, és összeálltak mosolyogva egy közös fotóra a digitális fényképezőgéppel. Kira joga volt felszeletelni a tortát. Mindenki kapott egy kiadós nagydarab szeletet a finom vaníliás, csoki ízesítésű tortacsodából. még Kira is megnyalta utána mind a tíz ujját, annyira ízlett neki.
Aztán alig fél óra után előkerültek az ajándékok is. Először az asszony hozta elő a gondosan becsomagolt, tetszetős kis hófehér dobozt, amiben egy mutatós aranyékszer lapult.
- Jaj, anyu! Ezt igazán nem fogadhatom el... ez gyönyörűszép... - hatódott meg, amikor felpróbálta.
- Akár egy igazi hölgy! Fantasztikusan áll kicsim!
Ezt követte a férfi ajándéka. Kicsit szégyelősen, már-már gyerekesen adta oda. Egy fényképalbummal egybekötött napló volt, melyet Kira születésétől kezdve gondosan, és rendszeresen vezetett az apa. Amikor Kira lefejtette a nagy albumról a védőcsomagolást, most már nem bírta visszafojtani örömkönnyeit, hogy ennyire szeretik:
- Ó, ez... fantasztikus... el sem hiszem, hogy annyi éven át... Apu nagyon szeretlek... - ölelte meg meghitten, hogy beszívhassa apja illatát.
Hármasban mentek végig a nagy albumon és Kira közben hangosan felolvasta azokat a versrészleteket, melyeket egy-egy kép mellé voltak beékelve.
A születésnap utáni nap Péntekre esett, amikor hamarabb szabadulhatott a gimiből. Elhatározta, hogy bemutatja vagány barátját a szüleinek. Így történt, hogy háromnegyed kettőkor valósággal mindketten kiszaladtak a gimi kapuján, beültek a Kira barátjának kocsijába, és meg sem álltak Kira szüleinek lakásáig. Bár apja nagyon gyanakodva méregette kezdetben a furcsa, különc fiatalembert, később ahogy fokozatosan elbeszélgetett vele rájött, hogy lánya felelősségteljesen, és átgondolt komolysággal választott, és csak remélhette, hogy nem fogják összetörni a szívét.