APU KIS HARCOSA

A férfi aznap jócskán késésben volt. Három üzleti konferenciája is lett volna, és a kivétel nélkül mindig arrogáns, pöffeszkedő, rabszolgagyáros főnöke egész biztos, hogy leordítja a fejét, ha megtudja, hogy megint nem tud idejében megjelenni a szinte már létfontosságú üzleti konferencián, ahol az illetékes vállalat számára keresnének befektető, együttműködő partnereket.
Lábujjhegyen, nagyon halkan kiment a konyhába, és mobilján felhívta az egyik kolleganőjét:
- Szia, jó reggelt! Ne haragudj, de úgy néz ki, hogy sajnos ma semmiképp sem fog menni a dolog! - suttogta nagyon halk, bizalmas hangon.
- Ugye te most szívatni akarsz Péter?! - kérte ki magának a kollegina. - Te is tisztában vagy vele, hogy óriási üzletről van szó! Most nem szállhatsz ki! Ez nem egy idióta kívánságműsor! - érződött a nő hangján, hogy az állásával játszik, és bármikor baj történhet.
- Megmondanád a főnök úrnak, hogy igyekezni fogok, de sajnos beteg lett a kis hercegnőm és emiatt... - elharaptam idegességében a mondatot.
- Ó! Én... ezer bocsánat... nem is tudtam... - döbbent meg a vonal másik végén. - De azért őszintén remélem, hogy semmi komoly?! - váltott át máris aggódó, részvéttel teli, emberi hangra.
- Kira! Figyelj! Semmi gond, tényleg, csak mondd meg a főnöknek, hogy ne számítson ma rám százhúsz százalékosan!
- Rendben! Esetleg... segíthetnék valamiben? Ha gondolod én nagyon szívesen... esetleg... munkaidő után beugornék, ha nem nagy baj... - a csinos nő hangja hirtelen elakadt, mert nem igazán tudhatta, hogy vajon ilyen helyzetben mi lenne a célravezető megoldás?
- Semmi probléma! Nagyon rendes vagy, hogy érdeklődsz! Nagyra értékelem! Ha változik Maya állapota azonnal értesítelek, de most mennem kell! Kellemes napot! - azzal bontotta a mobilvonalat, és visszatért a fantasztikusan berendezett, hangulatos gyerekszobába, ahol egy kis lenszőke hajú kislány feküdt az ágyában gondosan betakarva, kis fején hidegvizes borogatással. Úgy néz ki influenza, vagy nátha lesz! - gondolta a férfi. Talán jobb volna felhívni a gyerekdokit biztos, ami biztos alapon, nehogy ténylegesen valami komolyabb baj legyen. Mindenesetre a citromos, gyömbéres tea állítólag jót tesz, és a legfontosabb, hogy a szervezetnek a folyadékpótláson túl meleg hőmérsékletre van szüksége, hogy megbirkózzon a bacilusokkal. Ezt már ideje korán megtanulta, miután gyerekkorában gyenge volt az immunrendszere, és jóformán egész nap a betegágyban feküdt. Lehetséges, hogy kislánya is örökölte tőle a betegségekre való fogékonyságot? Csak nem! - gondolkodott el egy pillanatra.
- Apuci! Fáj a torkom... - vékony, berekedt egérkehangon szólalt meg a kislány, és apának türtőztetnie kellett magát, mert látszott rajta, hogy nagyon megviseli a gyerek állapota.
- Tudom kis hercegnőm! De majd együtt, közösen rendbe fogjuk hozni! Gyere, segítek! Sok teát kell innod, hogy meggyógyulj! - azzal óvatosan, nagyon gyöngéden felültette a kislányt az ágyából, és máris tartotta a forró műanyag, szívecskés matricás teásbögrét, amíg a kislány meg nem itta az utolsó cseppig a forró gyömbéres-citromos italt sok-sok mézzel.
- Apuci? Miért lesznek az emberek betegek? - kérdezte Maya egy idő után, amikor az apja óvatosan visszafektette az ágyba, jól betakargatta, és frissítette a hidegvizes borogatást a fején.
- Látod kicsim ez nagyon jó kérdés! Sajnos magam sem tudom, pedig én már negyven is elmúltam! Tudod gyerekkoromban én is minden kisebb-nagyobb nyavalyát elkaptam, de aztán tíz éves korom után alig-alig voltam csak beteg.
- Én is szeretnék tíz éves lenni apuci! - felelte alig hallhatóan a gyerek.
- Leszel is kis virágom! Majd meglátod! Most pihenned kell minél többet, hogy legyőzd a bacilusokat, és egy-két nap múlva olyan leszel, mintha kicseréltek volna!
- Apuci? Olvasnál egy esti mesét?
- Természetesen drágám! - már nyúlt is a nagyméretű gyerekképeskönyv után, ami a könyvespolcon árválkodott, és kinyitotta annál a fejezetnél, ahol éppen tartottak.
- A hercegnő és a koboldok jó lesz? Vagy szeretnél valami mást kincsem? - érdeklődött.
- Apuci, mesélnél mikor olyan kicsi voltál, mint én? - kérdezte.
- Persze! Hú! Lássuk csak! vett egy mély levegőt, és mesélni kezdte régen feledésbe merült gyerekkorát. Hogy mennyire félt az éjszakától, a villámoktól, és gonosz emberektől, hogy mennyire egyedül érezte magát mindig is, miután a szülei nagyon sokat dolgoztak, hogy rendesen megéljenek, és mire a gyerekkor feléhez ért kislánya aprócska feje párnán szuszogott nyitott szájacskájával, hiszen az orrán nem tudott levegőt venni.
A férfi most óvatosan megnézte hogy tényleg alszik-e kislánya, vagy csak mímeli, bár miért füllentene, amikor most ténylegesen betegnek tűnik, és nagyon gyengének. Óvatosan felállt a kiszékről, melyben valódi óriásnak tűnt, majd újfent kiment az étkezőbe és felhívta anyját, hogy ilyenkor mi a teendő?
- Szia anya! Ne haragudj, hogy zavarlak!
- Szia édes fiam! Hogy vagytok? Mayácskával minden rendben? - érdeklődött közvetlen hangon az anyuka.
- Szerintem elkaphatta a fertőző influenzát, mert ágyba tettem, és gyömbéres-citromos teát itatok vele, és hidegvizes borogatás is kapott a fejére. Szerinted szoli kellene az orvosnak?
- Hát... amíg nem láttam addig szerintem felesleges pánikolni! Úgy egy bő óra múlva ott vagyok nálatok! válaszolta az asszony és bontotta a vonalat.
,,Lehetséges, hogy egyedül csak ő kerekít nagyon nagy feneket ennek az egésznek?! - gondolta. De hát egy valamire való szülőnek igenis az a dolga, hogy aggódjon a szeretteiért és a gyerekéért! Nem?!“ - minél inkább rágódott kicsit önmarcangolón ezen annál inkább frusztrált, és ideges lett hogy Mayával ne történjen semi, és mihamarabb gyógyuljon meg.
Egy órával később - ahogy ígérte -, tényleg betoppant anyukája, aki igyekezett olyan csöndesen közlekedni, amennyire csak bírt mert rögtön meglátta, hogy be van hajtva a gyerekszoba ajtaja.
- Szia kicsim! Hogy van Mayácska? - érdeklődött. - Hoztam neki egy kis finom húslevest, mert ez nagyon jót tesz ilyenkor. - pakolta le az acélszínű hengeres ételhordót, és néhány csomagját, amit a férfi azonnal átvitt a tágas konyhapultra.
- Ilyenkor jó forró dolgokat kell inni, és enni, és muszáj levinni a lázát! - javasolta. - Adtál neki valami lázcsillapítót? - jött egy újabb kérdés.
- Féltem, hogy baja lehet tőle... Szerinted szólni kellene az orvosnak?
- Kivárjuk, hogy mi lesz, és ha az állapota továbbra sem változik majd akkor cselekszünk! - javasolta a határozott asszony. A férfi rendkívül hálás volt az anyjának, mert szinte egész betegeskedő gyerekkorán át mindig az anyára számíthatott, és minden esetben ő tudta, hogy mit kell tenni, ha az életben történnek olyasfajta dolgok, amire az ember nem lehet eléggé felkészülve.
- Nemrég aludt el megint! Szerintem az használ, ha sokat pihen! - jegyezte meg a férfi. Idegességében tördelni kezdte az ujjperceit, amit viszont az anyja ki nem állhatott.
- Légy kedves és ne tördeld az ujjaidat, mert attól én is ideges leszek! szólt rá kimérten, de kedvesen.
Ahogy elteltek a viszonylag nyugodtnak, csöndesnek mondható délelőtti órák, és elérkezett az ebéd ideje a férfi óvatosan bekukucskált a gyerekszoba ajtaján, hogy meghallgassa kislánya szuszog, vagy alszik-e? Lábujjhegyen beljebb merészkedett, majd óvatosan leült a gyerekágy melletti kis székre, és félő aggodalommal nézte kislányát. Úgy tűnt félrebillenti kis fejecskéjét, és mivel kicsi pisze orrocskája is jócskán eldugult száján át veszi az éltető levegőt. Néhány pillanat múlva kinyitotta gyönyörű aprócska gomb szemét.
- Apuci! Éhes vagyok...
- Hogy érzed magad kicsim?! Fáj valamid?
- A tokom...
Apja levette kis homlokáról a hidegvizes borogatást, és míg újat hozott a fürdőszobából, addig a kíváncsiskodó nagymama is benézett a kislányhoz.
- Hát szervusz Mayácska! Hogy érzed magad?! - telepedett le az ágya szélére. - Fáj valamid?
- Szia mama! A tokom... - felelte fáradtan.
- Értem! Mindjárt eszel egy kis jó finom húslevest attól rendbe jössz egy-kettőre. - legszívesebben agyonpuszilgatta volna huncut, cserfeskedő unokáját, de erről szó sem lehetett, amíg meg nem gyógyul.
A férfi hamar visszajött a hidegvizes borogatással. Ahogy óvatosan megfogta a kislány homlokát, mintha még mindig tüzelt volna a láztól. A férfi anyja is óvatosan megtapogatta, majd elővették a lázmérőt.
Vártak kemény tíz percet, aztán kicsit megnyugodva konstatálták az eredményt: harminchat kettő! Úgy tűnt lement a láza. Akkor most az volna a fő cél, hogy megerősödjön. Muszáj belediktálni a húslevest, mert jó sok folyadékra lesz ám szüksége, ha túl akarja vészelni a betegséget. A nagymama azonnal megmelegítette a mikróban az ételhordóban hozott levest csigatésztával, amit Maya annyira szeretett, majd egy kiskanál segítségével óvatosan megetette unokáját, amíg fia tartotta még mindig gyönge testét.
A kislány megnyugodva, már nem köhögve nyelte a forró levest, majd óvatosan visszafektették, és jól betakarták hadd pihengessen még.
- Apuci? Játszhatok egy kicsit? - kérdezte.
- Előbb gyógyulj meg hamar kicsim! Utána meglátjuk!
A kislány megint hamar elaludt. Úgy tűnt kifárasztotta a kevés beszéd is.
Délután fél kettő magasságában váratlanul megszólalt a kaputelefon. A férfi azonnal odarohant. Ki lehet az ilyenkor? Még az hiányzik, hogy felébredjen a kislánya! Azonnal fölkapta a kagylót, és beleszólt halkan:
- Halló...
- Szia... én vagyok... remélem nem baj! Beengednél? - ugyanaz a női hang volt, akinek a férfi meghagyta, hogy ma semmiképp sem fog összejönni a munkavégzés.
- Ó! - lepődött mg jócskán. - Gyere csak! - engedte be egyetlen gombnyomással.
,,Vajon mit akarhat ez a nő?! Csak nem rúgták ki azonnali hatállyal a cégtől?! Bizony történt már ilyen a történelem során!“ - futott át az agyán. Aztán meghallotta, hogy nyílik a liftajtó. Gyorsan a biztonsági ajtóhoz sietett, hogy kinyissa. És akkor ott állt egy gyönyörű nő, aki kicsit félszegen, felénken egy hatalmas plüssmacit hozott ajándékba.
- Ne haragudj, hogy csak úgy beállítottam, de nagyon aggódtam a kislányért... - bökte ki szabadkozva, őszintén.
- Ez nagyon kedves gesztus tőled! Nagyra értékelem! Fantasztikus ez a nagy maci!
- Remélem nem baj, hogy ezt vettem! Remélem Mayának is tetszik majd! - óvatosan átrakta a férfi karjai közé a nagy macit, aztán el is pirult, amit rögtön meg is bánt.
- Fáradj be tessék! Kérlek maradj nagyon csendben, mert Maya nemrég aludt el megint, és most szüksége van pihenésre, hogy meggyógyulhasson. - figyelmeztette kedvesen a férfi.
- Megígérem, hogy nagyon csöndes leszek! - tétován megállt a bejárati ajtó előtt, és megint csak jócskán megdöbbent, amikor a férfi gyöngéden levette mind a két lábáról a magassarkú cipőt, és hozott neki egy mamuszt, amiben kényelmesen ellehet.
- Ö... nagyon köszi... - köszönte meg, majd belépett a lakásba, ahol a férfi anyja szinte azonnal tetőtől-talpig felmérte, mert azt hihette, hogy a csinos hölgy fia barátnője.
- Üdvözlöm asszonyom! - nyújtott kezet. - Radványi Izabella vagyok!
- Én is nagyon örülök! Berkesné, de szólíts nyugodtan Ildinek! Szerintem nyugodtan tegeződhetünk, ha gondolod?!
- Részemről a megtiszteltetés kedves Ildi!
- Mondd csak? Régóta vagytok már együtt?! - kezdett kíváncsi faggatózásba szinte azonnal az asszony.
- Nos, hát... amióta együtt kezdtünk dolgozni a cégnél... - vallotta be, és megint elpirult. Félő volt, hogy ez lebuktathatja.
- Ó, hát... ennek őszintén örülök! Tudod az én felnőtt fiam nem sok mindent szeret elárulni a magánéletével kapcsolatosan! Már gyerekként is csupa rejtély volt előttem! - jegyezte meg kellő bölcsességgel az asszony.
- Igen! Ezt magam is észre vettem! A kislány nagyon beteg, vagy már javulgat? - kérdezett rá nyíltan.
- A láza szerencsére lement, de még nagyon gyengécske. Nemrég ette meg az ebédet. - felelte az asszony.
- Benézhetek hozzá? - fordult Izabella a férfihoz megerősítést várva.
- Várj kérlek egy percet! Mindjárt megnézem, hogy mi a helyzet! - azzal a férfi óvatosan bekukucskált a gyerekszoba ajtaján, ahol Maya ébren volt, és úgy tűnt mintha kicsit jobban lenne. Éppen az egyik Barbie-babája hajával bíbelődött.
- Hogy érzed magad édesem?! - jött be a férfi.
- Apuci! Olyan jó, hogy itt vagy! - jelentette ki rekedt hangon.
- Fáj valamid?!
- Nem... csak... fáradt vagyok...
- Jött hozzád egy kedves néni, aki szeretne látni! Bejöhet, vagy ne?!
A kislány szeme hirtelen csillogni kezdett a kíváncsiságtól, és az örömtől. Úgy tűnt nagyon is érdekli, ha az apukájának új nő van az életében.
- Apuci? Kedves lesz a néni? - kérdezte bizalmatlanul.
- Biztos vagyok benne, hogy azonnal megkedveled! És hozott neked valami szépet! - csigázta fel az érdeklődését.
A kislány már valósággal alig várta a megismerkedésen túl az ajándékot, amit elviekben azért fog kapni, hogy gyógyuljon meg hamar.
A férfi intett a kolleganőjének, hogy nyugodtan bejöhet, mire Izabella kissé tétován bekukucskált előbb az ajtón, majd a nagy macit fogva óvatosan belépett. Még így is vigyáznia kellett, nehogy a csillárt leverje a plüssállattal.
- Szia Maya! Én apukád ismerőse vagyok. Hogy érzed magad?
- Cókolom néni! - válaszolta udvariasan, kedvesen, majd rögtön megakadt a szeme a nagy macin.
- Jaj el is felejtettem! Ő itt maci és neked hoztam... - óvatosan lerakta a termetes plüssállatot a kiságy mellé. a kislány azonnal simogatni kezdte.
- Nagyon tetszik... köszönöm... - válaszolta.
- Nagyon örülök, hogy tetszik! Izabella vagyok, és nagyon örülök, hogy megismerhetlek...
A férfi kolleganője csak most ismerte fel a megkerülhetetlen tényt, hogy sokkal többet jelent számára ennek a kivételes férfinek az őszinte barátsága, mint azt eredetileg gondolta volna. Mintha szíve mélyén rögtön megérezte volna, hogy ezentúl a dolgok megváltoznak, de ha az ember őszintén a szívébe fogad valakit, akkor talán nincs is olyan gond, vagy probléma, amit közösen ne tudnának megoldani.