III. FELVONÁS

 

 

(Másnap reggel fél nyolc felé; szín: ugyanaz. Milán egyedül gubbaszt egy karosszékben kényelmesen, pizsamában van, és köntösben. Ébren van. Dorka bejön. Fantasztikusan stílusos-csinos ruhában. A mozdulatai egy ízig-vérig végzet asszonyáról árulkodnak, de nem nyersek. A hangja egyszerre szelíd és kellemes.)

 

DORKA (meglátja Milánt) Óh! El is felejtettem, hogy még mindig itt vagy édesem!

MILÁN (nem Dorkára néz hanem az órájára; figyeli hogyan kattognak a másodpercek) Már reggel fél nyolcra jár, és azt hiszem… már minden rendben lesz!

DORKA (végigméricskéli, fürkészi az arcát kutatón) Drágám? Minden rendbe van? Olyan furcsán viselkedsz! Kicsit, mintha megváltoztál volna!

MILÁN Hm? Bocsáss meg kérlek! Nem figyeltem! (ráemeli a tekintetét) Hallgatlak! Tessék csak! Parancsolj!

DORKA Egy idegen járt a szobánkban éjszaka!

MILÁN Biztosan a csincsillád rendetlenkedik már megint! (könnyelműen legyint) Amikor milliószor, ha nem többször megmondtam, hogy kutyuskának semmi keresnivalója sincsen se a hálóban, sem a konyhánkban!

DORKA Mégis jólesett, hogy legalább figyel minket valaki! Ez annyira izgató, és megnyugtató egyszerre! Te mit gondolsz?!

MILÁN (halvány mosollyal) Hm?

DORKA Milyen könnyen el tudtam aludni akkoriban, mikor mindketten egymás szívdobbanásait hallgattuk és álomba szenderedtünk egy-egy félreérthetetlen bizalmas érintés közelségétől is… ha összeértünk, mint a bizsergő molekulák! Mintha csak gubóban lettünk volna! Te nem így gondolod? De a mostani éjjel – mennyire kiszolgáltatott és izgató -, milyen szomorúan idegen voltál, és én kénytelen voltam melletted ébren maradni!

MILÁN Bocsáss meg, ha bármivel megbántottalak volna!

DORKA Drága! Azért legalább ugye aludtál valamit?!

MILÁN Nem sokat!

DORKA Kérlek, én több alkalommal is megpróbáltam, de mindig felriasztott… a szokatlan közelséged. Mégis azért újra meg kellene, hogy szokjalak!

MILÁN Igen?

DORKA Csak hangosan gondolkodtam!

MILÁN Elmaradt a hosszúnak ígérkező beszélgetésed Mirandával – a hajnalig is eltartott babusgatásod!

DORKA Te sokáig nem is vetted észre; azt mondogatta, hogy ,,neki ugyanúgy joga lett volna pasifogó műveletbe, meg, hogy én vettem el tőle a lehetőséget, hogy normális élete lehessen!”

MILÁN Mikor mondta?

DORKA Azután hogy… megtörtént a tegnap esti kis csetepaté… mikor már mellettem feküdtél.

MILÁN Majdnem az ő szobájába nyitottam be merő véletlenségből! (halkan, bánatosan felnevet) Majdnem a saját szobámba mentem be… aztán rájöttem, hogy Miranda már lefeküdhetett, mert teljesen kimerült…

DORKA (odamegy hozzá, megsimogatja a halántékát) Szegény, kis Drágám! Én is ébren voltam akkor, mikor kimentél a szobámból!

MILÁN (szelíd szemrehányás) Igazán szólhattál volna életem!

DORKA (szeretné tudni, hogy mi az igazság) Igazán nem értem, miért vagy ennyire kis duli-fuli?

MILÁN (kellemesen meglepődve) Hm? Hogy mondod?!

DORKA Mirandához mentél?

MILÁN Én most nem hozzá mentem!

DORKA Bementél hozzá beszélgetni? (kérdőre vonva)

MILÁN Én sosem mentem még Mirandához!

DORKA Tudod ez roppant érdekes, mert annyira jól megértitek egymást, és remekül el tudtok beszélgetni!

MILÁN Te is tudod, hogy régi, kedves barátok vagyunk! Ne legyél kérlek gyerekes!

DORKA (könnyed, szellemes mosollyal) Persze, persze nagyon régi barátok vagytok, akik kívül-belül nagyon jól ismerik egymás határait!

MILÁN Igen!

DORKA Nem lehet, hogy mindketten olyasmihez ragaszkodtunk egészen amihez aztán semmi közünk?! Saját önző szerencsétlenségünket is javarészt saját magunk gyártjuk! Ebben legalább szorgalmasak vagyunk!

MILÁN Miket beszélsz? Ez egy rendezett lakás! Szükségünk van egyfajta egészséges bűntudatra!

DORKA Tudod-e, hogy megint nagyon hiányozni fogsz, amikor majd újból el kell válnunk egymástól!

MILÁN Igaz is! Te nem azt említetted, hogy el akarsz tőlem vállni?! (fonja keresztbe a kezét a mellkasánál)

DORKA Jaj, te is tudod, hogy annyi mindenen járkál az eszem egyszerre! Nem mindegy!

MILÁN Hát… drágaságom, ha már így érdeklődsz… igenis egy ilyen magamfajtának – ahogy mindig is emlegetni szoktad -, sajnos egyáltalán nem mindegy!

DORKA Te ittál valamit?!

MILÁN (nemet int a fejével) Te is tudod, hogy az egyik nagyapám – a sok közül -, alkoholista volt!

DORKA Jaj! (elgondolkozik, mint aki megbánta a dolgokat) Drágám! Kérlek… ne haragudj! Te is tudod, hogy nálam a szavak, és a tettek is sajna… egyszerűen kicsusszanak! De attól még…

MILÁN Ha szeretnéd, hogy a lelkiismereted kiegyensúlyozott maradhasson ám megbocsáthatok… ez szerintem annál sokkalta fontosabb, és komplikált ügy!

DORKA …Te mihez akarsz kezdeni?!

MILÁN (nem panasz) Néha annyira mocskosnak, és émelyítőnek érzem magam! Mintha csak egy tonnányi szappan, vagy tussfürdő sem volna képes eltűntetni az egész élet összes bűnét, és kicsinyes vétkeit!

DORKA De édesem! Ezen felesleges magad emészteni! Ez butaság! Tudod te, hogy amikor a gimiben az összes fiú be volt indulva rám, én is egészen nyugodtan érezhettem volna lelkiismeret-furdalást, de én előrelátó voltam, mert ügyesen a javamra tudtam fordítani az adott, felkínált helyzetet!

MILÁN Mondd csak?! Emlékszel még amikor…

DORKA (csak mondja a magáét) Nagyon fiatal voltál, amikor először találkoztam veled, és a szüleiddel laktál! Tizennyolc éves korodban a legnagyobb bátorságod addig terjedt, hogy végre felkértél táncolni, és végre azt gondolhattad, hogy te vagy a legmenőbb srác a környéken! Ugye honvágyad van azokért az időkért, amikor még mindketten szinte gyerekek voltunk… és romolhatatlanok…

MILÁN (emlékei közül) HMMM

DORKA (szomorúan, megpróbál kedves lenni) Nahát, édeském! Most már egyikünk se fiatal, és talán ki is nőttük a túlzottan gyerekes dolgokat!

MILÁN (szomorú kérdés) Mindent megtehetsz egy gyerekkel, amíg játszol vele?!

DORKA (ez is válasz) Már megint kiújult a fejfájásod drágám?!

MILÁN (nyugodtan, szinte szónokias kérdés) Akkor? Mit tegyünk?!

DORKA Én azt gondoltam, hogy most egy ideig talán jobb, ha külön-külön megpróbáljuk! Lehet, hogy aztán jobban megszokjuk, és jobban is megy majd a boldogulás!

MILÁN (megpróbál részvéttel mosolyogni, majd mindketten összenéznek) Ahogy te jónak látod!

DORKA Segítsünk egymáson, és akkor talán könnyebb!

MILÁN Muszáj lenne… megpróbálni!

DORKA (kissé meglepődve) Igen? Gondolkodtam egy kicsit az éjszaka: miközben te itt már mindent elrendeztél, és annyira logikusan át is láttál! Feküdtem a sötétben, és… bejártam a megtörtént lányos életem határvonalait… a hosszúra elnyújtott kis életünket, amiben nem szerepeltek gyerkőcök, sem kisállatkák… Tudod… egy nőnek talán az a leggyönyörűbb személyisége, ha életet adhat egy kis csöppségnek, ezáltal, mintha már a nőiessége, a csupaszív érzékeny, gyöngédsége is megsokszorozódna! Vezeti a háztartást, és gondoskodik, hogy a megváltó harmónia fennmaradjon! A nők így is stílusosak, és csinosak maradhatnak!

MILÁN (kissé zavartan, dörmögő hanggal) Igen! Erről már én is nagyon sokat gondolkodtam…

DORKA (tovább folytatja) …És csak tervezget tovább miközben szoptat, böfiztet, vagy mesét olvas, miközben önmaga is kicsit megint gyerkőccé válik… tisztában van azzal a kockázattal, hogy megesik, hogy egyedül marad, hiszen a férfiakat hajtja a fajfenntartás ösztöne, mégis – vállal minden előrelépést, és kockázatot!

MILÁN (kis ingerültség, majd kihívás szándék) Ugyan már!

DORKA (fokozatos keménységgel) Te is tudod édesem, hogy nem mi szabjuk meg egyenileg a közösködő útirányt!

MILÁN Talán mindannyian kicsit már gyávák vagyunk mindenhez! Belefásultunk az örökös változás medrébe!

DORKA Hát azt már nem!

MILÁN (csendes, de annál markánsabb indulattal) Oh, dehogyis nem!

DORKA (csendes figyelmeztetés) Sose merészelj addig elmenni, hogy kiabálsz egy igazi NŐVEL!

MILÁN Igenis tudd csak, hogy gyávák voltunk mindannyian!

DORKA (csendes, higgadt beletörődéssel) Igen, igyekszünk majd szót fogadni! A döntéseinket is… a férfiakra bízzuk…

MILÁN (nagyon dühösen) Te ugyan nem Drágám! Soha ebben a büdös-egy életben!

DORKA Drágám! Akárhogyan döntesz… én végre fogom azt hajtani; úgy lezavarom az egészet, hogy észre se veszed, hogy voltaképp miről is vitáztunk itt egész álló nap!

MILÁN (már nevet kínjában; fejét rázza, akár egy idegbeteg) Nem, és nem!

DORKA (lezárja a vitát) Légy szíves és ne legyél már ennyire gyerekes! Nem látod, hogy ez mennyire ciki rád nézve!

MILÁN (kicsit még mindig a nevetés küszöbén) Csak tudom, hogy mikor van már az egész perpatvarból elegem! Elvégre felnőtt ember vagyok! Nagyon nehezen aludtam el; itt ültem, és gondolkoztam!

DORKA …És sikerült határoznod?

MILÁN Mondtam az előbb, hogy nem ítélkezem!

DORKA (szinte idegenül) Ahogyan jónak látod! Légy szíves… majd közöld!

MILÁN (tehetetlen düh) KÉRLEK, HAGYJ MÁR BÉKÉN!

DORKA (nyugodt, hűvös) Fölvered az egész házat! Normális vagy?!

MILÁN (dühvel) Jaj, hagyjál már egy kicsit élni! Ha kedvem van a saját házamban ORDÍTVA fogok majd beszélni! Világos?!

DORKA Tudod szívecském az adott pillanat csöppet sem alkalmas rá, hogy megjátszd a törtszívű kisfiúcskát! De nagyon begerjedtem tőled!

MILÁN IGENIS KIBORULOK! Itt ültem a sötétben… a hideg üresség vett körbe… itt ültem egyedül… (dühéből zavarodottság, sóvárgó panasz lesz) átgondoltam már az egész hitvány, szánalmas kis életemet! Tudod sokszor gondoltam Mirandára, és rád, hogy vajon ti hol is ronthattátok el?! Mitől fajult el ennyire ez a szerelmi revanzs?!

DORKA (még mindig hűvösen, kiszámítottan) …És Andira, és Tibire nem?

MILÁN (egy kis pillanat szünet; aztán dühvel) Hát persze, hogy őket is számításba vettem! Elégedett vagy már?!

DORKA (egy csöppnyi mosoly) Nem tudom! Hallgatlak Édes!

 

Miranda megjelenik az ajtóban; lecsillapodva, kissé álmos tekintettel, viszont roppant egzotikus ahogy pizsamában van

 

MIRANDA Jó reggelt Mindenkinek! Gondolom itt hiába is…csinálnak kávét?

DORKA (mint egy úrinő fejedelmien felemeli az állát) Okos gondolat drágám!

MILÁN (kissé meglepődve, zavartan, hogy gyönyörűnek látja Mirandát) Ö… neked is szép jóreggelt kedves…

MIRANDA (látszik rajta, hogy nagyon nehezére esik) Bocsánatot kérek minden kedves jelenlévő személytől a tegnap estéért! Nincs különösebb mentségem csak legfeljebb az, hogy megpróbáltam a szívemre hallgatni!

MILÁN Nagyon aggódtunk te érted, mert furcsán agresszív-izgatottan tomboltál!

MIRANDA (most már csípősen, temperamentumosan) Tudniillik igazán sajnálom, hogy kínos helyzetbe hoztalak! (kifelé indul)

DORKA Egy kávét szívesen meginnék Drágám, persze csak, ha neked sincsen kifogásod!

MIRANDA (hirtelen megáll a bejáróban; visszaszól Dorkának) Te nem sajnálod, hogy kínos helyzetbe hoztál? (vár egy pillanatig, mosolyog különösen, majd kimegy)

DORKA Ugye milyen szuper, hogy Miranda végre észhez tér, és megfőzi a kávét?

MILÁN (kicsit unalmasan) Igen, Drágám! Hát persze!

DORKA Ahogyan én észrevettem Miranda éppen eléggé nagy probléma neked!

MILÁN Nekem??? (megdöbben, érthetetlenül) Nekem probléma!

DORKA (szelíd iróniával) Igen, drágám! Igenis! Neked mindig ott volt a nők megkegyelmező hada! Nem kis vigasztalást jelenthetett egzotikusabbnál egzotikusabb kicsi virágszál, csacsogó szépségekkel ágyba bújni! A legtöbb férfi igazi kujon, és csábító, amennyiben a saját ágaskodó szerszámja vezeti!

MILÁN (beszélgetni szeretne erről) ,,Te nem sajnálod, hogy sokszor társaságban így viselkedtél velem is?”

DORKA Te most szorakozol?!

MILÁN Úgy nézek én ki?!

DORKA Nemsokára üdvözölhetjük szerény körünkben drága kis hugicámat is! Észrevetted, hogy Miranda még egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy ne a közeledben sertepertélt volna, mint egy kis tüzelő… Senki sem fog hiányozni!

MILÁN …És ti majd itt ültök, és feszülten figyeltek, hogy én mit szerencsétlenkedik itt össze; csináljatok magatoknak orgiát, ha ez jobban tetszik! (most ő is ironizál)

DORKA (derűsen, kissé álmatagon) Igen szívecske!

MILÁN Mindig egyedül csak ti vagytok az értelmi szerzők!

DORKA (nagyon türelmes) Bebeszéled magadnak drágaságom!

MILÁN Itt ülünk mindannyian reggelente, és persze minden arra megy ki, hogy jól fölpiszkáljátok sebezhető idegeimet!

DORKA Ezt most fejezd be, ha jót akarsz magadnak! Vagy azt képzelted, hogy az élet habostorta! Vedd már észre, hogy minden futóhomokra van felépítve; bármikor összeomolhat!

MILÁN (tanácstalanul megvakarja a fejét; töpreng) Ezt most nem egészen értem!

DORKA …Vagy azt képzelted, hogy a mi kis mintaházasságunk majd sétagalopp lesz, és álom luxuskivitelben?! Pedig valamikor nagyon szerettem volna boldog, és kiegyensúlyozott lenni… azt vettem észre, hogy egy idő után gyűjtögetni kezdtem a férfiak skalpjait, mint más a vadásztrófeákat! Szerinted Miranda nem öregecske már hozzá, hogy saját gyereke lehessen? Te ráterelhetted volna a helyes útra… persze csak, ha te is akarhattad volna!

MILÁN Én aztán nem! Különben is… (legyint) Még nagyon korán van kedvesem…

DORKA Persze, most bezzeg eszedben sincs, hogy mentegetőzz! Ezt csak úgy lenyeled!

MILÁN (csendesen, zavartan) Légy kedves és próbáld meg kicsit visszafogni magadat!

DORKA (lelkifurdalás nélkül) Amikor a jó öreg Csöpike meghalt? Lehetett volna egy másik kis csöppségünk, hogy felkészülhessünk a szülőségre, de nem! Megvolt annak már vagy öt-hat éve is!

MILÁN Őszintén sajnálom, ha még mindig fáj, de mégis… mit vársz?!

DORKA Tudod Csöpike halála után amikor nem vetted észre nagyon sokszor simogattam a hasamat, és eljátszottam a gondolattal, hogy mit szólnál hozzá, ha valaki mástól teherbe esnék… Még csak meg sem kérdezted, hogy miért nem! Mintha mindketten úgyanabba a macska-egér játékba ragadtunk volna bele, akár a valódi kisstílű cinkosok! Én meg azon ügyeskedtem mindvégig, hogy meggyőzzelek, és persze megpróbáljalak bent tartani!

MILÁN (kínban) Dorottya, kérlek… nem szeretnék erről beszélni!

DORKA Már pedig akkor is illett volna mindent megbeszélni, ahelyett, hogy fogtuk magunkat, és csak sodródtunk ezzel az istenverte árral! Szeretnék egy kisbabát!

MILÁN (maga elé motyogva, alig hallhatóan) Nem akartam, hogy neked kelljen mindent…

DORKA Mit motyogsz?! Beszélj rendesen, ha hozzám szólsz!

MILÁN Te is nagyon jól tudod, hogy akinek nehéz volt a gyerekkora az a nemi ösztönöket, és a szenvedélyek lángjait is másként éli meg!

DORKA (nevetnie kell) Micsoda váratlan fordulat! Ezt nevezem előadásnak! Mondd csak, édesem? Meddig gyakoroltad a kis magán produkciódat? Mintha két ostoba kiskamaszok volnánk, akik az első szexelésre készülődnek! Ugyan már! Te se gondolod komolyan!

MILÁN (halkan) De igen… mert megkérdezted, és én gyilkosan őszinte voltam…

DORKA Akkor meg miért nem hagytad, hogy segítsek?!

MILÁN (ugyanúgy) Éppen elég volt a saját lelkiismeretemmel viaskodnom, semmi szükségem sem volt, egy újabb veszekedéshez!

DORKA (ironikusan) Ezért inkább fogtad magad, és megint szépen a könyveid kupacai mögé bújtál! Te kis csacsi!

MILÁN (ugyanúgy) Pontosan!

DORKA Hát ez pofon egyszerű! Téged gyötör egy ismeretlen bűntudat – meglehetősen -, ostobán, és még én szenvedjek tőle!

MILÁN (ugyanúgy) Hát…

DORKA (szomorúan, nyugodtan) Akkor már te is határoztál?!

MILÁN (halkan) Igen!

DORKA …És persze én mindenben támogattalak, és tudomásul vettem… Beletörődtem! Vagy nem?!

MILÁN (szünet; kéréssel) Akkor beavathatnál engem is Drágám, hogy most mit tegyünk?

DORKA (nyugodtan, szomorúan, kegyetlenül) Hát nem te vagy a ház ura?!

 

Kis csend. Bejön Miranda; pongyolában van; haja kontyba fogva. Még ebben az állapotában is természetesen sugárzik

 

MIRANDA (felméri egy percig az adott helyzetet) Jó reggelt Mindenkinek! Kellemesen telt az este?

DORKA (Milánhoz, tekintettel Mirandára) Én, drágám csupán a lebonyolításban segédkezhettem… no meg talán, az okfejtést…

MILÁN (kissé feszélyezetten) Ö… Jó reggelt kedves Miranda… Remélem nagyon jól aludt az éjjel, és sikeresen ki is pihente magát!

DORKA Andi éppen valami lötyöt próbál főzni a konyhában, aminek köze sincs a kávéhoz… miért nem csatlakozol hozzá?

MIRANDA Ami, ha jól értettem csak azt jelentheti, hogy most azonnal fogjam magamat, és a foghagyma fenekemet, és lépjek le! Hm? (éppen indulva) Mit mondjak? Olyan vagy, mint egy kis birtokló írányításmániás! Az egyik kezedben éppen naptejet szorongatsz, míg a másikban korbács feszül! (Kimegy)

DORKA (kis mosollyal) Úgy látom Miranda nagyon jó hatással van a kötélidegekre, ráadásul így kora reggel ez már jó előjel!

MILÁN (egyre kihívóbban) IGEN?!

DORKA (mintha nem venne tudomást erről a hangról) Igen! Sőt! Egyre többen állítják!

MILÁN (hirtelen kipattan belőle) Esetleg szóljak neki?

DORKA (pillanatnyi szünet) Mit akarsz már megint?

MILÁN (kihívóan) Tibi, és Andi! Vagy már nem emlékszel, hogy ők a mi kis vendégeink?

DORKA (aprócska nevetés) Oh! Már egy percig azt gondoltam, hogy Tibi, és Miranda!

MILÁN (szigorúan, kioktatóan) Nem, nem! Tibi, és Andi! Dobjam ki őket?

DORKA (újból elismétli az adott tényeket) Bolondokat beszélsz! Hiszen Tibi a legjobb barátod… már mióta is?!

MILÁN (kissé türelmetlenül) Igen, szívem! Andi pedig a te legravaszabb barátnőd már a gimi óta! Szóval?

DORKA Én nem nagyon törődöm vele szívem, hogy neked mik a lehetőségeid; számomra csupán az a fontos, hogy te mit választasz! Ez azért úgy gondolom nagy különbség!

(Andi és Miranda kedveskedőn betoppannak tálcákat hozva; Andi tálcáján csészék, és egy kis kávé, Mirandájén pedig négy gusztusos koktél-ital kis napernyővel)

Nocsak, nocsak! Hát visszatértek a mi kis elveszett bárányaink?! Mivé is lennék a fantasztikus hölgyek segítsége nélkül! Nem így gondolod kicsi szívem?! (kérdően néz Milán felé)

ANDI (eleven, roppant mozgékony; akrobatikus mozgásokat is végez néhány csészével; meglepően ügyesen egyensúlyozik) Sajnos csak Dolce gustót tudtam készíteni, mert a főzött kávéhoz sajna, nem értek! (nem talál helyet, ahova letehetné a tálcát) Gyere kis hörcsögöm, kérlek csinálj nekem egy kis helyet!

MILÁN H-hörcsögöm?!

DORKA (kezd elpakolni) Igaza van: nem kávézgathatunk kényelmesen itt vannak még a tegnap este maradványai is tömkelegével! Segíts már az ég áldjon meg Milánka!

 

Milán feláll, és átveszi a poharakat a szekrényhez; Dorka pedig segítőkészen a többi poharat a másik asztalra hordja

 

MIRANDA (vidáman) …És lám, nekem még a kisujjamat sem kellett megmozdítanom; éljen a dobozos, jól konzerválható koktél!

ANDI (leteszi a tálcát) Nahát; így azért már sokkalta jobb, nem igaz?

MILÁN (kábultan) Úgy ahogy mondod kedvesem!

 

Andi tölt; most kissé mér ügyetlenebb, és félszegebb; mintha folyton azon mesterkedne, hogy ne öntse mellé a kávét.

 

ANDI Nézzétek csak? Milyen pincér vagyok? Dorka?

DORKA Köszönöm drága barátnőm! Ez igazán nagyon figyelmes tőled!

ANDI Mirandácska?

MIRANDA Egészen nyugodtan add csak ide nekem Andim!

ANDI (Milánt kínálgatja) Édes mucikám, ha már a hörcsög nem jó! Neked adhatok?

MILÁN (nyugtalanul, zavarodottan) Köszönöm Andi! Igazán kedves tőled!

ANDI (Az egyik felesleges asztalra teszi Miranda kávés csészéjét) Itt van a tied drágám, ha téged majd a valóban komoly, és felelősségteljes férfiak hoznak lázba!

MIRANDA (csak a koktélokkal van elfoglalva, de kapja be a horgot) Köszi édesem!

ANDI …És végül utoljára következek én! (megkínálja saját magát egy csésze kávéval)

MIRANDA (kifejezéstelenül még mindig csak töltöget) Miért nem turbozzuk fel egy kicsit ezt a kávét; egy kis vodka martini talán ütős kombináció lehet! Attól ered csak meg igazán az ember nyelve!

DORKA (mulat, felnevet) Andikám, te mit gondolsz?

MILÁN (feddően) No, de légy kedves Miranda!

MIRANDA (felnéz rá, kissé fagyosan) Valami rosszat mondtam kis hajasbabám?

ANDI Vodkát, és martinit egyszerre? Nyolc előtt tíz perccel? Ott egye meg a fene! Üsse kő!

MILÁN (nyugodtan a szekrényhez megy, és elvesz egy csésze kávét) Nem kötelező Andi!

ANDI (kevéske édesítőport tesz az egyik csészébe) Hadd csináljon amit csak akar!

MIRANDA (saját koktélos poharába tölt egy ujjnyi martinit) Igenis ezt szeretném, Milán! Sose feledd el az illemkódexet, ha egy ízig-vérig hölggyel van nézeteltérésed! – Légy mindig kimért, és udvariasan választékos!

ANDI (ugyanúgy) Mellesleg, ahogy én látom kedves barátném te nagyon szeretsz kortyolgatni!

MIRANDA Nos, kérlek! Fogalmazzunk talán úgy, hogy nem vetem meg az élvezeteket! (egzotikusan megnyalja az ajkait) Képzeld csak Milánkám! Ha tegyük fel patkányokat zárnánk egy zárt térbe, vajon mi történhetne velük?! (kíváncsian néz a többiekre)

DORKA Hát… az már egészen bizonyos, hogy nem telne bele kis idő, és mindannyian felzabálnák a másikat!

ANDI (kissé barátságtalan éllel hangjában) Valaki igazán lehet annyira drága, és idehozhatná a narancslémet!

MIRANDA (kecsesen megfog egy koktélos poharat) Nocsak! Nekem úgy tűnik, hogy Andika kezd itt nálatok egészen otthonosan berendezkedni!

ANDI (Kedvesen átadja Milánnak a kávéját) Tessék kis mókuskám!

MILÁN (meglehetősen zavarban) Kö-köszönöm kedvesem!

ANDI …A tied itt maradt az asztalon Mirandám! Ha esetleg szükséged lenne rá!

MIRANDA (látszik rajta, hogy egy jelentős pillanatig tétovázik; majd fogja a koktélt és a maradékot kiönti látványosan a szőnyegre) A tied pedig itt van kis ártatlan kislányka!

DORKA (dühösen) Ezt most mi a jó fenének kellett Miranda!

MILÁN (szelíd szemrehányással) Drága Miranda! Hát miért csináltad ezt?!

ANDI (elmerengve bámulja a kisebb nedves foltot a szőnyegen) Hát igen! Ugyan mi változna ebben a lakásban?

MIRANDA (helyet foglal magának) Különben is… a barátainknak csöppet sem tetszik a lakosztályuk! Ebben az esetben nem árt bizonyos módosítás! Nem igaz?!

MILÁN (zaklatottan feláll; szétteszi terpeszbe a lábát) A Mindenségit már mindenkinek! Az egész társaság leül, és egyszer rendesen végighallgat engem! VILÁGOS?!

ANDI A tiedbe nem kellene egy kis citromlé Dorkám?

MILÁN JÚLIA NE TÁNCOLJ AZ IDEGEIMEN! Ha egy módod van rá!

DORKA Sss! Kis drágám! (Andi felé) Így fogyasztom!

MILÁN Beszélni fogok!

 

Csend

MIRANDA (gúnyolódó biztatással) Ez az! Bújjon ki végre a szög a nagybetűs zsákból Milánka! Valósággal én is begerjedek, ha ennyire temparamentumos vagy!

MILÁN (kérés) Légy szíves Miranda! Ne most, ha megkérhetlek rá! (Csend. A nők az esedékes italjaikkal bibelődnek, vagy kévájukat kavargatják; mindenki feszült éberséggel figyeli az eseményeket. Olyanok így együtt akár a kíváncsiskodó gyerekek; fészkelődnek kicsit, és semmi jó nem néz ki belőlük)

Tegnap este több mint valószínű, hogy ebben a lakásban történhetett valami! Itt most szíves engedelmemmel eltekintenék a Miranda-féle kisebb hisztériától, és egyebektől! Habár részben arra is! Hallgass Dorka! Arról lenne szó, hogy… (mélyet lélegzik) Tibi és Andi idejöttek…

JÚLIA (felhorkan) Tessék?! Ezzel mire akarsz már megint célozgatni?

MILÁN Talán mondani szerettél volna valamit Andi?!

ANDI Nem egészen…

MILÁN (folytatja, mintha mi sem történt volna) Én itt ücsörögtem egész éjjel órák hosszat, és bármennyire is furcsa, de próbáltam gondolkodni!

DORKA (szelíden) Ne haragudj életem, de te is tudod, hogy ez nem volt szép!

MILÁN …Szóval elgondolkoztam azon, hogy Tibi, és Andi eljött vendégségbe mihozzánk, és szerettek volna tanácsot, vagy segítséget kérni!

ANDI Hát… azt azért nem mondanám!

MILÁN (Andihoz) Megengednéd kis szívem, hogy befejezzem?

ANDI Ez nem igaz! Mi sosem kértünk a barátainktól semmit! Ráadásul éppen tőletek nem!

DORKA No, de légy szíves Andikám!

MIRANDA Csak megmutatták magukat, és máris rendelkezni kezdtek mint az összes többi kispályás Celebecske! (felemeli poharát) Ez a kis társaság sajna, már csak ilyen!

MILÁN Ha valaki még nagyon büszke, és ne adj’isten kunyerálnia kell!

ANDI A büszkeséget és a felszínes flegmaságot azért még nem keverném össze!

DORKA (szelíd ellentmondással) Azt gondolom, hogy ez bizony nem egészen így van Andim!

MIRANDA Itt mindenki megjátsza a nagyokosot, de valójában egyiktek sem ért semmihez sem!

ANDI (kissé bosszús) Ehhez senkinek semmi köze!

MILÁN …De kedveském! Azt hiszem, ha már ide tévedtetek akkor nekünk is lehet hozzá egy-két szavunk!

MIRANDA Akkor fogadd csak be magatokhoz ezeket a… betolakodókat!

ANDI (Mirandához keményen)  Mondd kedves barátném? Tegnap este nem volt már éppen elég a megleckéztetésekből?! Nem tanultad még meg, hogy akinél az erőviszonyok, és kapcsolatok diminálnak az visz mindent!

MIRANDA (Tobiáshoz) Ha ideveszed őket Drágám! Attól tartok nekem sürgősen távoznom illik!

MILÁN (kihívóan) Ugye ezt te sem gondoltad komolyan?!

ANDI Én mindig is azt gondoltam egy ezeréves barátságról, hogy az ember úgy jöhet-mehet, ahogyan csak kedve tartja, miközben a légynek sem tudna ártani!

MILÁN (tehetetlenül) TIBI ÉS ANDI MINDKETTEN A LEGJOBB BARÁTAINK!

MIRANDA (ő is) Mitugrász kis BETOLAKODÓK!

 

Csend

 

MIRANDA (habókosan nevetve) A döntő helyzetek mindig a legjobb tulajdonságokat buktatják a felszínre az emberekből! Nem igaz Milánka?! Látod már a formálódó, ördögi kis szövetségeket? Olyanok, mint az alattomos macska-egér játszmák, vagy kisstílű szövetségek!

DORKA (nyugodtan megfontolt) Köszönöm drága barátnőm… Köszönöm, csak gondoltam előbb befejezitek… gondoltam egyvalaki maradjon józan, és remélhetőleg megfontolt! Úgy beszélgetünk, mintha tényleg a legjobb barátai volnánk a másiknak! Sok minden átfutott a fejemen; Tibi, és Andi, és az egész kis brancs!

MILÁN (szünet) Ne haragudj drágám, de egy kicsit furcsán viselkedsz!

MIRANDA (kortyol egy nagyot, és cuppanósan megnyalja ajkait) No, persze!

ANDI Ugyan édeseim! Ugyan!

DORKA A baráti brancs – vagy ha jobban tetszik a barátnők csajos szövetsége!

MIRANDA (halkan, jóízűen kuncogva)  Hihihaha!

ANDI (kicsit dühösen) RETTEGÉS?

DORKA (zavartalanul) Igen! Barátnők szövetsége, ha tudni szeretnéd! Andika, és Tibike is eljött hozzánk, mint kedves, jóságos barátaink, és attól tartok, hogy magukkal hozták a perpatvart, és a velejáró ellentéteket! Erre szegény Milánka egészen kivetkőzött magából, és gyengéd érzelmeket kezdett újból táplálni ,,egyesek” iránt (félreérthetetlen pillantás Miranda felé)  és viaskodott az erkölcsi problémáival!

MILÁN (dühösen, tehetlenül) Én nem valami… elvont érzelmi problémával viaskodtam… Itt komoly, felnőtt emberekről van szó! Nem tehetek róla, ha egyesek gyerekek maradtak! Tibi, és Andi is a barátaink! Az isten áldjon már meg!

DORKA Igen, ez így van! De magukkal hoztak valamit, amit talán jobb lett volna örökre elfelejteni, és a múltba eltemetni! Akkor talán egész más lenne a helyzet! Most a modern korban az a nagy büdös helyzet, ha tudni akarjátok, hogyha a patkányokat egy kis helyre összezárják se szó, se beszéd rögtön egymás torkának ugranak, és felzabálják a másikat! Tudod kedves Milánkám a te idióta emberi tartásod talán sokkal inkább valakinek szólt, semmint a közösségnek, amibe belecsöppentél! Hozzánk már nem barátok jöttek – hanem vérszívó vámpír-piócák!

MILÁN (halk szorongással) Tudod drágám, hogy neked mi a bajod? Az hogy te sosem voltál halandó elhinni az őszinte-igaz barátság intézményét, mely minden akadályt képes kezelni, és megoldani! Azt szokták mondani, hogy az ember a legönzőbb lény! Mondd csak meg nyugodtan, hogy szerinted én most mit csináljak?! Mondjam azt, hogy ,,drágáim! Őszintén sajnáljuk, de a barátnőmmel kissé betelt a pohár és talán jobb volna, ha mindenki menne a maga dolgára, és szépen mindenki hazamenne? Vagy, ha már egymásnak sem vagyunk hajlandóak elmondani, hogy kettőnk kapcsolatában mi az igazán fontos… akkor üres fecsegés volt csupán az eddigi összetákolt életünk!

DORKA (fenntartva véleményét) Minden mindennel összefügg! És leszel szíves nem elfelejteni, hogy a szalagavatón sem egyedül tel voltál a díjnyertes bikuci! Sokkal mélyebb érzést lehet önmagunkkal szemben táplálni, mint másokkal szemben! Én sohasem akartam a barátaim és a párkapcsolat között választani… a barátaink között…

MILÁN Pedig most pontosan úgy viselkedsz, mint afféle hisztizős, üresfejű libuska!

DORKA (kicsit behúnnya szemét) Én csak azt próbálnám elmagyarázni, hogy itt van egy új, talán érdekesebb helyzet… És megkérdezem: Ki az, aki ebben a baráti társaságban nem mondd igazat?

MIRANDA (fáradt ténymegálapítással) Azt hiszem a főbűnös csakis én lehetek! Pedig igyekeztem rajta mindig túltenni magam, de valahogy mégsem sikerült a dolog!

DORKA Miranda talán a legerősebb nő közülünk; mint általában a gyávább nők, akik elsősorban a nászéjszakájukra tartogatják önző szüzességüket, és még életükben nem láttak pasikat! Szerintem a legtöbben jobb, ha bizonyos kérdésekben szándékosan immunitásra helyezkedünk, mert akkor kikerülhetjük a felesleges lelki sebeket, és az ostoba, közhelyes, költői kérdéseket! Te határozol szívem!

 

Csend. Milán feáll járkál ide-oda egy kis ideig, majd az előtérbe megy; arcát mindvégig árnyék borítja, mintha a sötétségnek beszélne, és enyhe lídérces fénnyel világosodik meg a beszéde végére. Tibi és Andi megjelennek utcai ruhájukban, mint akik készülnek elhagyni a házat.)

 

ANDI (szemtelenül) Szép jóreggelt nektek! Hogy telt a békés éjszaka?

DORKA (rövid szünettel) Óh, máris felkeltek a hétalvók! Nézd csak, drágám! Ezt a váratlan, kellemes meglepetést!

MIRANDA Jó reggelt Andi, és Tibike! (nem néz rájuk, de Milán igen)

 

ANDI (szinte darálja a szöveget) Az én manókám beszélni szeretne egy kicsit Milánkával, ha szabadna! Gondolom az urak szeretnének egy kicsit maguk között lenni…

DORKA Hát ez csak magától értetődő, és természetes! (A három nő feláll, kezdik összepakolni a csészéket, és a koktélos poharakat) A legjobb talán, ha kimegyünk a társalkodóba, és összerakunk valami emberileg fogyasztható reggelit!

TIBI Ne fáradjanak Hölgyem! Nem szükséges…

DORKA Ne butáskodj Tibikém! Ti csak egészen nyugodtan beszélgessetek csak! Milánka?

MILÁN Ö… hát hogyne!

DORKA (Milánhoz, kissé vigasztaló hanggal) Megígérem drágaságom, hogy nem megyünk majd messzire!

(a nők kifelé indulnak) Hogy aludtál Andim? Egyáltalán tudtál aludni ebben a nagy ricsajban?

 

Kimennek

 

TIBI (utánnuk néz; szomorúan nevet) Odanéz öregem, hogy sietnek! Gyorsabbak így együtt mint a kilőtt puskagolyó! (rögtön abbahagyja, mert észreveszi, hogy Milán egyre kínosabban, feszélyezetten érzi magát; szelídített hanggal mondja) Föld hívja a Milán bolygót! Milán jelentkezz!

MILÁN (valamivel hálásabban) Köszönöm, Tibi!

 

Mind a ketten állnak.

 

TIBI (kezeit dörzsöli) Te? Tudod-e, hogy én mit szeretnék? Amit csupán a szalagavatónk után mertem megtenni kis tejfölös tizennyolc éves fejemmel?

MILÁN (nem töri rajta a fejét) Fogalma sincs! Mit is?

TIBI Ha nem bánod egy kicsit lazítanék így reggeli előtt, egy jó jacuzziban!

MILÁN (értetlen, halvány mosollyal a bárszekrényhez megy) Hát… attól tartok azzal nem biztos, hogy szolgálhatok, de keverhetek neked egy bivalyerős italt, amitől tutti biztosan máris jobb kedved kerekedik!

TIBI (kissé félszegen) Te is?

MILÁN (nagyon fiatal) Sajnos úgy látom a jég máris kifogyott, de ez az ital különben sem arra való!

TIBI Akkor csak valami jó erőset, hogy ne kelljen gondolkodni!

MILÁN Értem! De szólj nyugodtan, hogy milyet, mert bőséges a választék!

TIBI Egy kis aggancsos kóla, és egy Jeff Daniels mindig is felszokott dobni!

MILÁN (kissé baljóslatúan) Nahát akkor! Igyunk a kapcsolatainkra, és élvezzük az életet!

TIBI (kortyolgat, iszik) Hú, pajtás! Utoljára emlékszel még hogy eláztunk az érettségi bankettünkön! A csajszik pedig alig várták, hogy kicsit megolajozzuk őket!

MILÁN Tudod az egyik nagyapám alkoholista volt, és azóta… mondjuk úgy… valamivel óvatosabb vagyok, ha erős italokról van szó!

TIBI Mikor is?

MILÁN …Ez még a gyerekkorom környékén lehetett…

TIBI (látszólag könnyedén) Én ezt eddig nem is tudtam! Őszinte részvétem, és bocsánatot kérek, ha esetleg olyasmit mondtam volna…

MILÁN (Könnyelműen legyint egyet) Ugyan! Régen történt! Spongyát rá!

TIBI (savanyú nevetés) Én gyerekkoromban minden balhéban benne voltam! Az anyát! Miért nem nyitsz egy bárt? Ez ütős egy ital!

MILÁN (elgondolkozik) Mi az? Mit mondtál?!

TIBI Tudod te mit csináltam az éjjel?

MILÁN Majd te elmondod! Az ital sokszor megoldja a nyelvet!

TIBI Kimásztam az ágyból és bebújtam Mirandához…

MILÁN (feszülten kíváncsi lesz) És?

TIBI Nem fogod elhinni öregem! Úgy rámakaszkodott, mint annak idején gimis korunkban, mikor elvettem többek között én is a szüzességét! Egy darabig nem csinált semmit, aztán éreztem, hogy odalent elkezd matatni… úgyhogy adtam neki egy kelemes jóét puszit, majd visszamentem a szobánkba!

MILÁN (bólint) Így már egészen érthető!

TIBI Figyelj! Te szereted Mirandát… hm?

MILÁN (zavartan) Hát persze, hogy nagyon szeretem Tibi!

TIBI (zavartan) Figyelj Milán! Ami a tegnap este történt, és aztán ami az éjjel, meg az, hogy csak úgy váratlanul idejöttünk látogatóba hozzátok…

MILÁN Semmi baj! Ez így természetes!

TIBI Sokat beszélgettem vele Andimmal, és megpróbáltam vele megértetni, hogy talán mindannyian hibát követtünk el amikor csacska fiatalok voltunk! Őszintén sajnálom, hogy a gimiben olyan rohadtul szemét voltam veled is!

MILÁN Én pedig egész éjjel fent virrasztottam, és átgondoltam részletesen a múltam minden apró, kis részleteit! A kutyafáját Tibi… megtudjuk csinálni! Elvégre mindketten már tökös legények vagyunk!

TIBI Nem… Milán… mi most elmegyünk inkább, hogy kikerülhessük a bajt…

MILÁN (kissé érthetetlenül) Ne haragudj, de nem tudom miféle segítséggel… hogyan…

TIBI Ne csinálj ebből személyes gondot! Mondtam: Elmegyünk, és majd… majd egyszer összefutunk…

MILÁN Hogy, hogy… elmentek?

TIBI (különös mosollyal ajkán) Tudod. Csak el!

MILÁN …De itt is megpróbálhatnátok talán… nem is tudom… talán mindannyiunknak jót tenne egy kis… megkönnyebbülés…

TIBI Mit muszáj megpróbálni? Adjuk fel eddigi életérzésünket? Szerintem már eddig is javában úszunk az adósságban, és hitelekben! Andika persze továbbra is vásárolgat, meg költekezik! Az egész kész labirintus, ahonnan nincs és talán már nem is lehet szabadulás!

MILÁN Bocsáss meg, de Ti jöttetek hozzánk, és nem fordítva történt a dolog!

TIBI Mit akar ez jelenteni?! Csak nem kérdőre akarsz engem vonni annyi év után?! (nagyon meghökken)

MILÁN (szomorúan) Akkor kellett volna megtennem, amikor te lefeküdtél drága Mirandánkkal!

TIBI Én meg azt mondom, hogy ő akarta mindenáron elveszíteni a szüzességét! Na erre varrjál gombot kishaverom!

MILÁN (tűrtöztetnie illik magát) Te is tudod, hogy ez a kijelentés nem volt méltó sem hozzá, sem hozzád! Kérj bocsánatot de azonnal!

TIBI (parádésan vigyázba vágja magát; szalutál) Igenis Kapitány, Óh Kapitányom!

MILÁN Szerintem Miranda csak meg volt félemlítve, mert az osztályban már mindenki átesett bizonyos dolgokon… és talán ő úgy gondolhatta, hogy ezzel a lépésével majd hasznos tapasztalatok birtokába juthat!

TIBI Hát, mindenesetre, ha ez megnyugtat, amikor már az ágyban voltunk sokszor szerelmesen, odaabóbban tette, mint sok csajszi önként!

 

(Milán felemeli kezét, és arcul legyinti barátját)

 

TIBI (sértetten, megbántva) Ezt meg miért kellett?! Különben is annyira régen történt a dolog! Azóta újból meg kellett volna olajozni egyeseket! Annyi minden van mögöttünk már… csalódás, hazugságok, megcsalás! Talán a magunkfajta trófeát birtokló emberek nem is tudnak teljesen, és igazán szeretni, mert az a vágy, amit szeretetnek hívnak számukra az is csupán egy eszköz a birtoklás képlete felé! Tudod Andit azért szemeltem ki magam mellé, mert ő mindig is rendes, jó kislány volt, és volt benne valami tudatos, magától értetődő tétova félszegség… tudod ti vagytok a legjobb barátaink, akik végig kitartottatok mellettünk a többiek csak felszínes idegenek tűnnek a hamiskodó pofikájukkal… (rövid csend; félszegen zavartan) Ugye te sem látsz itt bennünket szívesen?

MILÁN (eljut a teljes lelki megismerés küszöbére, visszafojtotta indulatait. Őszinteség, és virtuózitás keveredik monológjában)

Fogod magad és idejössz a saját önsajnáló, szemétláda kétségbeeséseiddel, rettegéseiddel, és azt kérdezed, hogy szívesen látlak-e itt?! Nem ez a barátság igazi tartóssága? A szeretet? Hiába már a múltbeli baklövések! Ha visszacsinálhatnánk mindent, és biztosan megakadályoznám, hogy te leszakíts egy olyan törékeny virágszálat, amilyen Miranda volt! Ezt sohasem érdemelte volna meg egyik hasonszőrű férfitől sem! Hozd csak be ide mindannyiunkhoz a bájos kis csajodat, ahogy mindig is hívtad a hölgyeket, és lássuk a következő játszmát!

A négy nő megjelenik az ajtóban, és csöndes kíváncsisággal hallgatják a két férfi között lezajlott, bizalmasjellegű beszélgetést.

 

MILÁN Van neked fogalmad arról, hogy nekem hány istentelen pszichológiai foglalkozásba került az, hogy kiverjem a szalagavatós, és a gimnáziumi incidensek sorozatait?!

 

Szótlan csend. Tibi szótlanul feláll; a hölgyek bejönnek a szobába, és némán megállnak. a darab innentől csendesen fojtott.

 

MIRANDA (nyugodtan) Tibike drágám? Segítenél Andikámnak becsomagolni rendesen?

TIBI (szelíden) Ez csak természetes. (odamegy Milánhoz, aki megpróbálja arcáról letörölni a méltatlan, megalázó könnyek maradékait; megfogja bátorítón a vállát) Milán? Segítenél a bőröndökkel?

 

Milán bólint; a két férfi csendesen kimegy. Csend.

 

MIRANDA (kávéját kavargatja kissé erőltetett modorral) Szegény, drága, élhetetlen Tibike! Igazán nem rossz ember, ha sokszor a szerszámát használja gondolkodó esze helyett! (egy kis feloldódás, derűvel) …Az éjjel megint ott éreztem illatos leheletét az agyam lábánál… érdekes most nem bújt be hozzám, és nem csinálta… Gondoltam hadd furdalja csak a lelkiismeret-furdalás, hogy most én fogok majd makacskodni… (kedvesen) Őszintén remélem, hogy valami bátorító dolgot mondhatott Milánkának, hogy sok minden könnyebb legyen neki… A próbatételt sem szabadna túlzottan erőltetni! (szünet, megértő mosollyal)

Ti is azt gondoljátok, hogy szomorú nemde bár, hogy már ennyire a végéhez közeledünk… mennyivel több dolog történt meg, mint amennyit ténylegesen átéltünk… és még mindig nem találtuk meg, amit igazából mindvégig kerestünk, és ami – meglehet -, éppen az orrunk előtt volt mindezidáig! Hol van a határ, ami elválasztja a kislányos bátorságot a talpraesett felnőtt nők magabiztosságától?!

DORKA (kissé gépiesen) Ugyan már drága barátnőm!

ANDI Kicsit számomra is szomorú tudni, hogy végig csináltuk az egészet, és senki… hogy csupán egyvalaki gyónhatta meg bűneit… (megint kissé erőltetett hang) Köszönöm Dorkám! Te igazán… rendes vagy… csak azt tudnám, hogy mennyire nem gondoltuk át azt, hogy mi folyik a mi kis életünk színfalai mögött! (megint kissé erőltetett, társalkodó modorral)

Mik a terveid Miranda? Mit szeretnél kezdeni?

MIRANDA Ez jó kérdés! Nem is tudom! Ha a szívemre hallgatok lehet, hogy megint megsebzem önként magamat, de az ember akkor is a hibáiból tanul a legtöbbet! (óvatosan odamegy Milánhoz; szembefordul vele, majd előbb egyik kezével megsimogatja az arcát, majd kedvesen megcsókolja. Milán kissé meglepődik)

DORKA Azt hiszem, hogy mindannyian az Idővel állunk hadilábom! (szünet. Mindenkire) Nem tudunk vele az adott pillanatban mit kezdeni! Érezzük, hogy múlik, és mégis minden kínálkozó lehetőséget elszalasztunk! (szünet) Kicsit szégyellem magam a kávé, és az egyéb koktélok miatt drága Andikám! Úgy tűnik már a kávé zamata is elszállt akárcsak a boldog békeidők keserédes korszaka…

ANDI (csicsergő stílussal) Ugyan már kis drágaságom! Én sosem tudom, hogyha egészségkoktélt iszom nem-e levest eszem, és fordítva!

MIRANDA Van itt valaki, aki rajtam kívül még szeretne kicsit ellazulni, és esetleg fogyasztani valamit?!

DORKA (halkan, motyogva) De igazán kedves Miranda!

MIRANDA Andim? Esetleg?!

ANDI (csicsergő, idegesítő nevetéssel) Hihi! Ugyan édeském! Már ez is éppen elég volt!

MIRANDA Te esetleg Dorka-baba?

DORKA (felnéz rá kérdő tekintettel, majd meggondolja magát)  Egye fene! Hisz egyszer élünk, nem igaz?!

ANDI (feláll, mert észrevett valami mozgást a színfalak mögött) Azt hiszem jön valaki…

 

Milán és Tibi megjelenik a bejáróban a felpakolt bőröndökkel.

 

TIBI Gondoltuk, hogy megelőzzük a felesleges kellemetlenségeket, és az egész vackot kivisszük a kocsihoz!

 

Sietősen kimennek

 

ANDI (nyájas, mesterséges hanggal) Köszönöm életem Dorka! Te igazán annyira karakán-csajos barátnőm voltál mindig is! Nem is tudom, hogy mihez kezdhetnénk nélküled! Még találkozunk!

DORKA (feláll; az arca kissé megviselt, fáradt, gondterhelt) Hát persze, hogy nem vagytok idegenek! Annyi eltöltött éveken át olyanná edződtünk akár a jótestvérek!

ANDI Olyan, mintha egyforma életet élnénk nem?! (nevetve) Hogyan is képzelhettük anno a gimiben? Nem igaz?!

MIRANDA (mintegy válaszolva egy kialakulófélben lévő kihívásra) Feltétlenül kedves Adika! Amikor tudod, hogy rajongok a szerelmi romantikáért!

ANDI Kedves Miranda! Légy oly drága, és inkább maradj meg jónak!

MIRANDA (egyszerre két poharat is megpróbál egyensúlyozni játékosan) Majd igyekszem egyszerre visszafogni, és türtőztetni is magam!

ANDI Arra gondoltam, hogy szívesen shoppingolhatnánk egy kicsit a hölgyekkel! Persze csak akkor, ha van hozzá kedvetek! Isteni Dolce-kollekció érkezett a napokban!

 

A szükségesnél kicsivel hosszabb szünet; Miranda és Andi Dorkát nézi, és figyeli.

 

DORKA (egy árnyalatnyi félszegéggel) Hát… őszintén szólva nem is tudom, hogy hogyan tudnék szétszakadni, és mindenre időt szakítani! Még a zumba-órámra is gondolnom kell különben hipp-hopp és bátran felszalad a kis popsimra néhány barátságtalan kiló!

ANDI (kissé megbántódva, szomorúan) Akkor talán egyszer majd máskor!

DORKA Hát persze kis szívem! Majd máskor!

 

A férfiak visszatérnek

 

MILÁN (feszélyezetten, tartózkodóan) Minden rendben?!

TIBI Minden rendben! (kifújja a mély levegőt)

DORKA (odamegy Tibihez; átöleli érzelmesen) Tibike kedves! Nagyon vigyázz magadra!

TIBI (kissé botcsinálta ügyetlenséggel arcon puszilja) Te is kicsi Dorkám! Légy-jó!

MIRANDA Viszlát Tibike!

ANDI (megöleli Milánt) Majd… biztosan találkozunk még Milánka!

MILÁN (dünnyögve) Minden jót, és boldogságot Andi!

 

Rövid csend

 

TIBI (erős kézfogással szorítja meg Milán kezét, mint aki nem akar búcsúzni, de muszáj neki) Minden jót Drágáim!

MILÁN (szomorúan, kissé halkan) Minden jót!

 

szünet

TIBI Viszlát a férfiak klubjában! Na? Kicsi kagylócskám? Mehetünk?!

 

Nyögvenyelősen elindulnak

 

DORKA (utánuk kiállt) Óvatosan vezessetek! Biztonsági övet praktikus felrakni!

TIBI és ANDI HANDJA Hát persze! Minden rendben lesz! Ne izguljatok!

 

(Nem sokan maradtak meg a szobában; Dorka és Milán még egy ideig álldogál, Miranda odamegy Milánhoz és bátorítón átkarolja, mintha támaszt szeretne neki nyújtani)

 

DORKA (nagy sóhajjal) …Nahát! Egyedül maradt a kis családunk! Még ilyet! El se hiszem! Jól vagy életem?

MILÁN (torkát köszörülve, mint aki félrenyelt) Hát persze!

DORKA Úgy látom, hogy Miranda nagyon kötődik hozzád édesem! Ez remélem még nem kerülte el a figyelmedet! (mint aki fenyegeti)

MILÁN (otthagyja Dorka szigorú tekintetét; közönyösen) Igen?! Köszönöm, hogy szóltál!

DORKA Talán mindenki máshol kellene, hogy megtalálja a boldogságot! Görcsös igyekezettel ragaszkodunk valami elérhetetlenhez!

 

Csend

 

MILÁN Én megpróbáltam! Én ember szerettem volna maradni! (kis csenddel) Nem próbáltam meg?! Túlzottan gyáva és tutyimutyi voltam?

MIRANDA megsimogatja érzelmesen, romantikusan az arcát) Én még sohasem voltam ennyire büszke rád drágám, mint a mai éjszaka!

MILÁN Nem próbáltam meg Miranda! Talán önmagamat is elárultam ebben az egész istentelen, kiszolgáltatott helyzetben!

MIRANDA (lélekerős vigasztalással) Te mindent megtettél, ami esendő emberiségedből tellett, és millószor úriemberebb voltál, mint mondjuk Tibi!

DORKA (hirtelen megtöri a csendet) Semmi sem lehet annyira meglepő a világon – kivéve talán azt az érzésemet, hogy talán egyszer… megbolondulok ettől az egész kirakat-élettől! Ahogy egyre inkább benne leszünk a korban, és kifelé lépegetünk majd életünkből talán észre se vesszük mennyi mindent szalasztottunk el a megfelelőbb pillanatokban, amikor jogunk, és lehetőségünk lett volna szembenézni tetteinkkel! Aztán amikor hosszú idő múlva mosolyogva visszagondolunk más megvilágításból is láthatóvá válik életünk összerendezett, fontosabb dolgai! Tibikével még adódhatnak gondok, ha fickóssága terén nem fogja vissza magát, a kicsi Andi pedig kénytelen lesz talpra állni így, vagy úgy! Mi pedig talán pontosan ott folytatjuk, ahol elkezdtük… Gyertek reggelizünk nemsokára új nap kezdődik…

 

 

Függöny