FELÜLÍROTT PARANCS

A kora esti órákban – tekintettel a nap utolsó vérpengével áldozó nyílaira korábban távoztak a horizontról -, egy megvadult, és hirtelen önálló életre kelt autó okozott meglehetősen kellemetlen perceket a forgalomban ácsingózóknak, türelmetlenebb várakozóknak; a türelmetlenség, és bosszúszomjas düh azon képviselőinek, akik előszeretettel alkalmaztak trágár, obcén, és bizonyos szarkazmussal kitarkított kifejezéseket saját önző véleménynyilvánításuk igazolására, és akik sajnos sok esetben nem riadtak vissza a fizikai atrocitásoktól sem!

- Hol a fenében vannak már azok az átkozott fakabátok! – fejezte ki magát meglepően választékosan egy tejfelesszájú huszonéves, aki csupán kölcsönbe kaphatta meg apja vadi új kocsiját, hogy ezzel is imponálhasson, és felvághasson az adott bombázóbb alkatúbb hölgyeknek, akiket a világon minden érdekelt: de az különösképpen, hogy hogyan is lehetne minél hatékonyabban, és szakszerűbben elkölteni az adott pasijuk utolsó vasát is, és ezzel máris elérkeztünk a jótékony ,,megkopasztás” műveleti akciójáig!

- Ne okoskodj, szívecske! – hajolt ki a luxuskocsiból egy afféle műkörmös üdvöske, aki csupán a kozmetikai, és rendszeresen végrehajtott szoláriumok komfortosan berendezkedett lakója lehetett, mert a mesterséges D-sugarak jótékony hatása igencsak meglátott arcocskáján – persze annak ellenére, hogy az égből dühöngő szélrohamok kíséretében jégdarák áldása hullt!

A buszvezető magát átkozó, és az URH-s rádióján a diszpécsert átkozó tehetetlenségében – nem tudván mit is kezdhetne az elszabadult autóval, ami mintha egy önálló akarattal bíró gépmonstrum lett volna szabadon portyázott a forgalom kellős közepén, így akadályozva a szabad mozgást a sávokon belül, elhatározta, hogy megpróbálja valahogy bevontatni a parkolóba, és hogy az ismételt elszabadulás veszélye már ne jelenthessen további kockázatot a kerekek alá rak majd egy kitámasztó éket, ami a megállást tartását segítheti!

,,Igen ez jó lesz! Biztosan jónak kell lennie!” – futott át a komplikált gondolat agyán, és titkon csak abban reménykedett, hogy lehetőleg sikerrel végződjön a terve!

A nagy csődületre, és sürgés-forgásra természetesen a város apraja-nagyja; természetesen itt is azok akik kíváncsiságuknak nem tudtak elengedően parancsolni máris megszállták a legközelebbi utcaszögleteket, és sarkokat, ahonnan a legjobb körülmények között tudták önmaguk számára kissé önzőn biztosítani a kilátást!

- Nézzetek oda! Mekkorát szólt ez az átkozott! - kiáltott fel egy ifjú hölgyhang, de aztán olyan operaénekesnői szólamban, mintha egyenesen a milánói Scálából jött volna!

- Nyugodjanak meg, kedves utasaim! – szólt bele konfuciánus méltósággal a buszvezető a mikrofonba, ami aztán kellemes mélyülő hanggal berezegte pillanatokon belül az étert. – Kisebb forgalmi akadály tornyosodik előttünk, de semmi probléma ura vagyok a helyzetnek! Meg kell várni, amíg a kívánt gépjárművet elvontatják a helyszínről, és helyreáll a forgalom! Akinek ez a megoldás sem lenne megfelelő, annak a további tömegközlekedést javasolhatom! És még egyszer elnézést kérek önöktől a kellemetlenségekért! – azzal kikacsolta a mikrofont, hogy az URH-rádióval történt összeköttetést hallgathassa, és nyelje azt a sok szitkot amit a kedves diszpécser recseg el neki; ti. hogy egy egyszerű forgalmi akadályt, sem tud egymaga megszűntettni, vagy kikerülni!

Nem sokkal a katasztrófa turisták megérkezése után – bizonyára valakinek a jelenlevők színes, és változatos kavalkádjából eszébe juthatott, hogy legjobb lenne talán, ha a rend kinevezett, és törvényes őreivel vennék fel a kapcsolatot: elvégre őnekik ebben van illetékességük, és bizonyára tudják azt, hogy mit is kell pontosan tenni!

Nem telt bele alig tíz perc, és szirénázó, vijjogó rendőrautók kanyarodtak le a sztrádára, hogy majdnem minden irányból elzárják a forgalom útját; ez által biztosítva az adott helyszínt!

- Itt a rendőrség! Megkérném szíves figyelmüket hölgyeim, és uraim, hogy oszoljanak, mert csak hátráltatják a megkezdett munkákat! – szólította fel egy fiatal rendőr az egybegyűlteket, és mivel megafonja nem akadt a tenyeréből formázott kürtbe kellett valahogy beleordítania kívánt szózatát, amit talán az egybegyűlt sokaság is meghallgat!

- Na, ezek sem tanulták meg, mit is jelent a valódi intézkedés! – méltatlankodott a sorokból kilépett idősebb anyóka, aki bizony mind a két bedagadt, és kék-lila foltokkal tarkított karjaiban súlyos szatyrokat cipelt valahová! – Bezzeg az én időmben! – azzal fogta magát, és mivel már kiutat nem talált gyalogmenetben kezdett komótos kedvvel végig slattyogni az Erzsébet-hídon.

- Te Gézám! Szóltál az őrmesternek? – kérdezte a kocsiban üldögélő kávét kortyolgató, másnapos hangú másik. – Tudod te mekkora balhé lesz ebből, ha a vezetőség megsejt valamit?! – vált egyre baljóslatúbbá a hangja.

- Ne izgasson az ilyesmi Pisti! Majd én intézkedem! – szólt vissza a másik rendőr, azzal beszédbe elegyedett a buszvezetővel, hogy megtudja a kisebb közúti baleset előtörténetét, ami megint csak jó pár percig eltartott! Amikor ezzel végeztek, nem tudván, hogy mit is akarnak pontosan tenni, eszükbe jutott, hogy a szolgálati szabályzat alapján abból még senkinek, semmi problémája nem származott, ha felhívta feljebbvalóját, és megtudakolta tőle az általános intézkedés szabályait – így mind a hét ember, akiket azzal bíztak meg az előfizetők, hogy intézkedjenek sürgetően telefonálgatni kezdtek, miközben az elszabadult autó egy árokba menetelve meghibásodásában, és önműködően pihente ki felébresztett álmát!

- Itt Fűrész tizedes! – szólt bele a telefonba az egyik fiatal rendőr. – Főhadnagy úrnak alázatosan jelentem lenne itt egy csöpp forgalmi akadály!

- Mit motyog itt a fülembe, fiam?! Beszéljen érthetőbben az istenfáját! – szólt a vonal másik végéről egy afféle dörmögő, medvehang.

- Főhadnagy úrnak jelentem, hogy nincsen közvetlen veszélyhelyzet, viszont az Erzsébet-híd pesti lábánál egy elszabadult gépjármű eltorlaszolta a bevezető útszakaszt! Kérek engedélyt kérdezni: Mit is cselekedjek?

- Ha jól értettem a szavait tizedes, egy ártalmatlan autóval sem tudnak megbirkózni? Ez azért kissé tragikus nem gondolja?!

- Igen uram! Mi a felsőbb parancs? – tudakolta tovább.

- A tűzoltóságot egyéb utasításig ne riasszák feleslegesen! Továbbá felhatalmazom magát, így minden felelősség magát terheli, hogy az adott útakadályt megszüntesse! Megértett fiam?!

- Igen uram, érettem!

- Akkor további jó estét! – dörmögte a hang, azzal lecsapta a kagylót, mint általában azok a fontos emberek, akiknek halaszthatatlan tennivalóik akadtak!

,,Most aztán jól föladta nekem a leckét ez a pimasz, és cinikus ember! – méltatlankodott. Csak bátorság barátocskám nem lesz itt az égvilágon semmi baj! de mi a fenét találhatnék én ki?!” – s miközben ezen agyalt a társa is időközben kiszállt a kocsiból, és kérődre vonta, mi is történt a főhadnaggyal.

- Hát ez remek, pajtás! – ujjongott -, hát akkor az intézkedés egyedüli joga csak téged illet. – Tudod te, mi is jelent ez? – s valósággal jó kedvre derült, mint akinek a hatalom szikráiból is elég egy kis láng, hogy aztán beláthatatlan következmények elindítója lehessen.

- Ne is mondd! Most aztán a felelősség is engem terhel, minden cselekedetemért! – válaszolta lemondóan, és keserűen! – De azt mondd meg nekem, barátocskám, most mihez is kezdjünk?

- El kell sürgősen vinnünk azt a fránya kocsit az útból!

- Ez igaz, és helyes zsenikém! De azt mondd meg azzal a briliáns agyaddal, hogyan?

- A világ legegyszerűbb dolga pajtás! Hallottad már a vonóhorgos storyt! Annyi az egész, hogy minden kocsin kell lennie egy kampószerű bizgentyűnek, amire rákötözzük a kötelet, és ha ez megvan, a kötél másik végét a mi kocsinkhoz kötjük és egyszerűen kihúzzuk azt a fránya kocsit az árokból, majd riasztjuk az autómentőket! – vigyorgott, és szemlátomást máris tetszett neki saját ötlete, mint általában a kissé túlbuzgó egoistasággal megáldott embereknek!

- Akkor rajta csak! Láss csak hozzá! – felelte a másik, kissé bizalmatlanul, és hitetlenkedve.

- Jól van, akkor megpróbálhatom! – azzal megfogta és a járőr kocsi csomagtartójából egy kisebb, kampós jellegű tárgyat emelt ki, amivel beakasztotta a másik szerencsétlenebbül, árokba zuhant kocsiba, hogy elvontathassák. Viszont az adott biztosítókötélre sajnos már kevésbé gondolt, mert az egyszerre csak gondolt egyet, és amikor a kocsi már csak pár centire volt a gödör kezdetétől, és széleitől reccsenve, foszladozni kezdett, és elszakadt!

- Hát ez marha jó! Tényleg, hogy nem is nekem jutott ez eszembe! – mérgelődött az eredeti tervvel megbízott tizedes. – Mit is fog majd ehhez szólni az őrnagy? Hát az biztos, hogy mindenki számíthat egy kiadós irgum-burgum, meg leteremtésre.

- Akkor szerinted, most mi a fenét csináljunk?! – tette fel az észkombájn a maga kérdését, miután az autó ismételten visszacsusszant az árokba, és ezáltal le kellett zárni a fél Tabánt.

- Szerinted, mindenre én találjak egyedül megfejtést? Gondolkoznom kell! – azzal föl-alá elkezdett járkálgatni a fiatal tizedes, hátha megjön még az a bizonyos ötletelős gondolkodása. Aztán támadt egy ötlete. Annak idején még a nagyapjától látta a műhelyben, ahogy az hogyan is készítette el a fából kifarigcsált repülőgépmodellnek a kerekét, és hogyan rögzítette azt a szintén fából készült géptörzshöz; egy kisebb damilt, és rézdrótot egybe csévelt, majd ezekkel rögzítette a gép törzséhez a propellert, és annak kerekeit is, és remekül bevált!

- No, hát akkor azt fogjuk csinálni, hogy a tegnapi szortírozási akcióból visszamaradt hulladék anyagokból kellene egy tartósabb, és stabilabb kötélféleséget gyártanunk, de csupán addig, amíg a kocsit ki nem húzzuk a süllyesztőből! – s máris nekifogott, hogy a tegnapi hulladék anyagokat iderendelje az őrsről, és ez bizony jó pár telefonjába belekerült, az autósok mérgelődő nemtetszéséről már nem is beszélve!

- Nyugalom emberek! Nyugalom! Ha szeretnének segíteni, akkor majd az érkező konténerekhez álljanak, és válogassák szét külön a réz, vas, acél, és külön a nem fémes anyagokat! – azt persze nem vette számításba, hogy ezek az emberek csupán a sápítozáshoz, és nemtetszésük általános kinyilvánításához értettek csupán, de ahhoz, hogy valamelyik is érdemben tudjon segíteni bizony nagyon kevesen! Így történhetett, hogy egy kis idő múltán, amíg leapadtak a forrongó kedélyek, és szépen, és türelmesen mindenki megnyugodott gyakorlatilag mindenki eltűnt a környékről, és csupán azok maradtak autójukban ücsörögve, várakozva, aki már ki tudja mennyi ideje szerettek volna innen kikeveredni!

- Akkor azt fogjuk csinálni – fordult most a másik rendőr felé a gyakorlatias gondolkodású tizedes -, hogy te mész az árokba, és én addig elkészítem sodronyból az adott tartókötelet! Megfelel ez így?!

- Még hogy én menjek az árokba?! – hüledezett a másik. – Hiszen azt hittem, ezt már rég megbeszéltük! Klausztrofóbiám van! – ez viszont már konkrét mentségnek, felmentő ítéletnek látszott!

,,Hát most mi legyen?” – tette fel magát marcangolva a kérdést a tizedes.

- Heuréka! – pattant ki fejéből a mentőöv ötlet. - Megkérjük az itt állomásozó tűzoltókat, hiszen egyéb dolguk sincs, hogy ők tartják a kötelet, mi pedig addig megkötözzük a kocsi vonóhorgát!

S midőn végre megfogalmazódott agyában az elképzelés képlete, már utasítást is adott társának, hogy szaladjon el a tűzoltókért.

nem sokkal fél óra után értek a helyszínre a tűzoltók is, akik készséggel segítettek megtartani az adott fémből összeeszkábált kisebbfajta sodronykötelet, amíg a másik kettő leereszkedett az árokba, hogy egyáltalán fölmérje a kocsi lehetséges állapotát! mint később kiderült a kocsinak csupán karcolásai voltak, amik viszont a hirtelen föllépő oxidáció következtében azonnal heves rozsdásodási folyamatba csaptak át,  és nem lehetett pontosan tudni – ami talán a legveszélyesebb volt -, hogy az üzemanyagtartály még mennyi benzint tartalmaz?

- Oké! Fölkészültél?! Ez most egy kicsit húzós menet lesz, de el lehet végezni! – adta ki s fiatal rendőr az utasítást.

- Tőlem mehet! Bár hadd szabadjon megjegyeznem…

- Jaj, csak azt ne! Elegem volt a folyamatos megjegyzéseidből! Egyet akarunk igaz! Azt, hogy végre induljon már meg az az átkozott forgalom, mert az autósok lassan a körmüket is lerágják tehetetlen idegeskedésükben!

- Jól van pajtás! – felelte a másik tetetett közönnyel, és ami voltaképp már az egész szituációra oly jellemző erővel, és rátarti makacssággal bírt! Fölengedte a karját és vánszorgó lajháriramodásban megindulhatott a közforgalom!