I. RÉSZ
(Teljesen üres színpad; fény-árnyék hatások villóznak, de nem irritálóan! Mégis a szereplők egész arca, fizimiskája a fények segítségével nyeri el egész megjelenésüket! Egymás mellett két közönséges szék szemben a közönséggel. A színpad háttere leginkább a börtön cellarácsaira emlékeztet. A színen egy fiatal hófehérlepedőbe öltözött hölgy látszik, akinek lecsatolható angyalszárnyai vannak; Ő jelenti meg a Jóságot, a fetrengő Gonoszság ellentétét!
ANGYAL Hát ide kerültem? Hogy miért is?! (kíváncsian, érdeklődően körbe néz) Az most nem lényeges! De ha már itt vagyok, nem adom meg magamat! Nem fogom sajnáltatni magamat! Világos?! Elvégre gyönyörű, kiegyensúlyozott, felnőtt, érett, fiatal Nő vagyok! (figyelmesen megnézi önmagát, majd tapogatni kezdi mellkasát) Van szépen feszülő popsim! (párszor előnyösen megütögeti fenekét) Van szépen gömbölyödő cicim! És természetesen a nőiesség minden kifinomult, és kecses praktikáival rendelkezem! (párszor körbefordul)
Jó lehet, hogy elhagytak azok a gazember férfiak, akiknek csak egyéjszakás kaland lehettem! De akkor is! (körbefordul mintha keresne valamit) Vagy talán nincsen jogom a megérdemelt Boldogságra?! Vagy ez mindig is egyenlő volt az adott, kiszámítható percek, és pillanatok kacérkodásával? Nevetséges! (legyint)
Ez itt az egyik part! A dolgok bonyolult véglete! Én szúrtam el az életemet? Mert őszintén, és feltétlenül megpróbáltam szeretni?!
(szembefordul egy nagyobb méretű tükörrel; molett tükörképével flörtöl, kacérkodik) Miért, ha valakinek ennyire formás idomai voltak, annak csak a Mennyben jár kompenzáció?!
(kis nevetéssel) Ne csacsiskodj már Abigél! Te is tudhatod, hogy a mostani pasik a dögösebb macákra buknak! Te egész egyszerűen nem jöttél be és itt a pont! Ez van! Törődj csak bele!
VÉDŐANGYAL (besétál a színre; és leveszi lecsatolható szárnyait, hogy pihenhessen egy kicsit) Jaj! Hú! Ez ám a sok munka! Nem is érthetem az emberi gondolkodást, pedig egykor én is közéjük tartoztam! Ha valakinek annyi jókívánságot, bugyutácska kérdést kell napjában legalább milliószor teljesítenie mint nekem – hát annak legalább is kötélből kellene hogy legyen az idegrendszere! (Angyalhoz) Vagy te nem értesz egyet?!
ANGYAL Tudod engem az ilyesmi sose szokott lázba hozni! Inkább dumáljunk csajos dolgokról! Mikor voltál utoljára pasival?
VÉDŐANGYAL …De drága kedves Abigélem! Hajlamos vagy megfeledkezni róla, hogy csak a halandók teste gerjeszthet, és élvezhet nemi vágyakat! Mi angyalok halhatatlan Lelkek anyagából lettünk gyúrva és nálunk ez nem működik! Viszont testetlenül szerethetünk! Azért ez is valami, vagy nem?!
ANGYAL Tényleg! Ha nem mondod észre se veszem! Ezt a megtiszteltetést! Baromság az egész! Okádnom kell! (cinikus, enyhe hisztériás hanggal) Miért nem kaphatom vissza a régi testemet? Miért kellett nekem meghalnom?! MIÉRT???
VÉDŐANGYAL Miért kérdezel olyasmit, amire már úgy is tudod a választ? A dolgok kifürkészhetetlensége folytán kerültél ide hozzánk! Vagy inkább szeretnél egy beutalót Luciferékhez? Ha gondolod, elintézhetem! De nem lesz valami kellemes foglalatosság találkozni a Sötétség birodalmának legfelsőbb Urával!
ANGYAL (megreszket, és jéghideg borzongás fut végig egész testén) Azért nem kell mindent annyira komolyan venni!
VÉDŐANGYAL Haj! Kedves Abigélem! Sajnos nagyon úgy tűnik nekem, hogy neked még nagyon sok mindent meg kell értened, és meg kell tanulnod, hogy elboldogulj itt a másvilágon!
ANGYAL Azért csak nem annyira bonyolult! Vagy mégis?!
VÉDŐANGYAL A legegyszerűbb kérdésekre is akadnak nagyon bonyolult, és kifacsart válaszok! Ne feledd! Miért nem leszel önmagad? Hátha úgy könnyebben megkedvelnek majd, akiket ide száműztek!
ANGYAL (mereszti szemeit; nagyon csodálkozik) Hogy érted azt, hogy száműztek?! Ez valami ostoba tréfa, vagy netán jó vicc?! Azt hittem csak kettesben leszünk, és kellemesen eldiskurálunk!
VÉDŐANGYAL Jaj, ifjú Hölgy! Úgy látom, hogy mikor az észt osztogatták te a sor legvégére kerültél!
ANGYAL Azért nem kell mindjárt becsmérelni! Tudod, hogy földi életemben sem tudtam ilyen kijelentésekhez hozzászólni! Különben is mi a fészkes fene bajod van?! Mi?!
VÉDŐANGYAL Ezt pont te kérdezed?! Hány éves is vagy te egyáltalán? Huszonkilencnek saccollak, nem lehetsz több!
ANGYAL Nem tanultad meg, hogy egy nőtől illetlenség a korát kérdezni, mert még ideje korán elhervad!
VÉDŐANGYAL Jaj, de buta vagyok! Úgy látszik, ha veled beszélgetek hajlamos vagyok mindent szándékosan törölni a tekervényeimből!
ANGYAL Ezt kivételesen bóknak tekintem, ha megengeded!
VÉDŐANGYAL Ne vedd magadra ez nálam is csak így jött!
(A Főangyal jön be a színre; valamivel idősebbnek hat a másik kettővel ellentétben; lépései egyszerre nemes kifinomultságról, jelleméről árulkodnak, és mégis van a tartásában valami nőies gerincesség)
FŐANGYAL Nahát! (csodálkozik) Kit látnak szemeim? Abigél? Csak nem te vagy az?! Ezer éve nem láttalak! Mesélj hogy kerülsz te ide?!
ANGYAL Drága Teri néni! Hát te is? Jaj, nem hiszem el, hogy itt kellett nekünk összefutni! (kislányos könnyezéssel odaszalad hozzá, és vállalira borul) Téged is ide száműzött ez az átkozott Élet?!
TERI MAMA Bizony kedveském! A Sorsát senki sem kerülheti ki! De annyira meglepett engem, hogy ennyire fiatalon te is ide kerültél! Mondd csak? Nem történt veled valami szörnyűség a földi létben?! (kíváncsiskodva, kutató pillantást vet rá)
ANGYAL Jaj, nagyi! El se hinnéd! A földön örökké csak csúfoltak, hogy miért nem tudok azzal a hájas seggemmel lefogyni pár kilót, mert úgy nézhettem ki, mint egy kövér tehén!
TERI MAMA Jaj, kicsikém! Egyáltalán nem voltál kövér – legfeljebb csak vastag csontozatú! Te nagyon értékes Ember vagy, még ebben a megtestesülésedben is, mert őszinte vagy, és aranyból van a szíved! Higgyj végre kicsit magadban is!
ANGYAL Drága mamikám! Te mindig annyira drága, és megértő voltál! (unokásan odadörgölőzik hozzá, miközben meghatottan szipog egyet-kettőt)
TERI MAMA Na ebből elég volt! Félre most minden szomorúsággal, elvégre barátok, ismerősök között vagy! Tessék boldognak lenni, és kicsit felszabadultan viselkedni!
ANGYAL Te is úgy gondolod, ha akkor… ott a földön mások lettek volna… az adott körülmények… talán én is megtalálhattam volna a páromat… (hezitálva, bizonytalanul)
TERI MAMA Kicsim! Az élet nem tündérmese! Ezt mindannyian tudjuk, de ez még nem lehet ok arra, hogy mindent feladjunk, és kidobjuk az ablakon érzéseinket! Meglásd vannak itt az angyalok kara között is nagyon szemrevaló, bájosan kedves férfiak!
ANGYAL Talán kicsit élhettem volna tartalmasabban, felszabadultabban! Azt hiszem, hogy a saját önző, begyepesedett félénkségem sok mindenben… meggátolt! (elmélázik, töpreng)
TERI MAMA Szívecském! Hát te még nagyon fiatal vagy! Nem is tudod, hogy milyen jó dolgod lehet itt! A halhatatlanságnak, testetlenségnek is megvannak a maga áldásai!
ANGYAL mondanál egy példát, esetleg?
TERI MAMA (mint aki hirtelen kap észbe, és mégis tanácstalan) Már mint, hogy… példát?
ANGYAL Tudod te azt! Ami gyakorlatiasan megvilágítja az egész helyzetet!
TERI MAMA Á! Hát… lássuk csak! Ugyebár Angyalok vagyunk! Tehát halhatatlanok, de azért érző lelkek! A mi egyik kötelességünk, hogy felelősséggel őrködjünk, és vigyázzuk a Jóságot az emberek esendő szívében, miközben azért nekünk sem árt, ha megtanulunk boldognak lenni! Aztán, hogy a gyakorlatban ez hogy néz ki? Majd megtudod, előbb, vagy utóbb! Nincs miért izgatnod magadat! Nem kell már rettegned a holnapok miatt! Egy örökkévalóságig is eldöntheted, hogy mit szeretnél csinálni, és még meg sem öregedsz közben! Hihi! (aprókat kuncog)
ANGYAL Drága mamikám! Nem is tudod, mennyit jelent az nekem, ha ebben a bizonytalan világban van valaki, aki vigyázz rám, és gondomat viseli! Igazán köszönöm!
TERI MAMA (megnézi óráját, ami most jelez neki; útra kell kelnie, mert várják) Hoppá! Bocsáss meg kicsim! De jelzett az órám, hogy lassacskán itt az ideje, hogy induljak, mert várnak még rám, és tudod a pontosság királyi erény!
ANGYAL (mint egy kislány sírva beléje csimpaszkodik) Jaj, mamikám! Kérlek, ne hagyj el! Ugye mindig velem maradsz?
TERI MAMA De drágaságom! Érezni fogod, hogy mindig melletted leszek, mert drága szíved arany, és nemes! Ezt jegyezd meg jól! Nemsokára majd visszajövök… megígérem! (felcsatolja angyalszárnyait, azzal fölszáll, és elrepül)
ANGYAL Jaj, jaj nekem! Most aztán hogyan is boldogulhatnék egy szál magam! (földre ül, törökülésben; töpreng, erősen gondolkozik; két kezét az arcába temeti)
(Megjelenik egy jóságos, nagypapakorú Angyal, aki angyalszárnyakkal jön, de kedves sétabottal, aminek bicegő lábával most nagy hasznát veszi; megáll fölötte, majd letelepszik melléje, és kibontja elemózsiás kosarát)
NAGYPAPA Szervusz gyermekem! Kérsz egy falatka csokit? Nagyon finom! (óvatosan, mintha valóban értékes kincs lapulna kosarában kibontja a táblás csokit, és széttördeli) Minden darabkája vétek! (közönség felé) Talán ezért vitt el a cukorbaj! Nem tudtam parancsolni a mohóságomnak s a torkosság alattomos bűnébe estem!
ANGYAL (felnéz; meglátja a nagypapát. Megörül, hogy végre nincs egyedül, és elvesz egy falatka csokit) Míg lent éltem addig is imádtam a csokit, mert roppant édesszájú vagyok, akárcsak drága anyácskám! Nagyon kellemes és finom! Szerintem a tejcsokinál nincsen jobb dolog a világon! (kedélye életvidámnak tűnik, és meg is nyugszik)
NAGYPAPA Kedves kincsem! Meséld el ennek az öregembernek, hogy hogyan kerültél ide erre a sivár és elhagyatott helyre? (körbemutat a kezével)
ANGYAL Talán meghalhatott bennem valami… vagy balesetem volt, és nem emlékezhetem semmire… Most ide teremtettek, és a nagyim szerint meg kell tanulnom létezni a másvilágon is!
NAGYPAPA Hátrább az agarakkal! Nem a másvilágon vagy aranyom! Csupán csak az Angyalok általános gyülekező pontján! Innen még nagyon hosszú az út, mire megtanulsz boldogulni, és újból talpra állni!
ANGYAL Tetszene esetleg segíteni nekem? (bizonytalanul, esdeklően)
NAGYPAPA Meglátom kicsim, hogy mit tehetek, de amint láthatod engem sem kíméltek a kegyes Istenek! (végignéz magán; méregeti magát, miközben lecsatolja angyalszárnyait) Tudod, ha csak egyetlen örök napra visszamehetnék mit kívánhatnék?
ANGYAL Nem tudhatom…
NAGYAPA …Bárcsak még karomba zárhatnám drága Kedvesemet utoljára, és magamhoz ölelhetném unokáimat! Bizony még egészen kicsik voltak, mikor eljöttem hazulról, és tessék, ma már kész felnőtt mind a három… (fátyolos lesz, megrázkódik a hangja; mint aki érzékenyen nosztalgiázik)
ANGYAL Őszintén gratulálok! (próbálja megvigasztalni) De kérem papácska! Nem érdemes keseregni! Hiszen nézzen csak meg engem! Mit gondol? Én mikor jöttem ide?
NAGYPAPA (erősen töpreng, majd kiböki bizonytalanul) Pár ezer éve?
ANGYAL Hát azt én is megnézném, mert kíváncsi lennék, hogy az örökkévalóság számára mennyit nyomnak súlyban az ember arcán az évek, de tévedni tetszik – csupán alig hogy földi időben mérve legfeljebb, ha nyolc órája lehetek itt! (észreveszi, hogy valami elfelejtett) Tényleg papácska! Kérdezhetek valamit? Nincs véletlenül egy karórája, mert előbb jött a nagymamám, és neki is volt egy jelzős karórája, aki valami furcsát mutathatott, mert ő azonnal angyalszárnyakon elrepült!
NAGYPAPA Sajnálom kisbogaram, de karórám az sajnos otthon felejtettem! Tudod így az ember, mikor már betöltötte a millióéves, megkérgesedett kort az Időnek, mint fogalomnak sincsen, s nem is lehet talán túlzott jelentősége!
ANGYAL De azért valamit csak mérnek, vagy nem?! Mégis mivel tölthetik az Angyalok az unalmas hétköznapjaikat? (kíváncsiskodva)
NAGYPAPA Hát az attól függ! Itt kérlek, mióta csak az eszemet tudhatom, és testem szervesen elvált halhatatlan lelkemtől, hogy egyedül csak szellemem maradjon fönn – csupán a testetlenül lebegés ősi művészetével foglalkozom! (kicsit szomorú, önmagán szégyenkezik) És te aranyom? Hogy s mint éldegélsz?
ANGYAL De drága papus! Hát csupán még csak most jöhettem fel ide közétek! Tudod nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy amíg Ember voltam a földön, vajon mindent megtettem-e, hogy elfogadjanak, és hogy a megtalált boldogság fejében viszont szeressenek?
NAGYPAPA Igen-igen komoly fejtörő kérdéseket teszel fel gyermekem, amire a legtöbb angyal is legfeljebb jó, ha ötszáz évenként tud válaszolni! Hogy érzed? Mi az, amit életed során megtettél, és mit szalasztottál? Légy nyugodt! Van bőven időnk!
ANGYAL Tudod nagyon kövér és gátlásos voltam abban az időben… azt hiszem hibás vagyok, mert amikor felkínálta magát a váratlan lehetőség, hogy végre őszintén megnyílhassak egy bizonyos Valaki számára… nem is tudom! Azt hiszem elvesztegettem az önbizalmamat azzal, hogy folyamatosan csak sajnáltattam magamat!
NAGYPAPA Jaj! Ugyan, ugyan! Ne légy ennyire szigorú önmagadhoz! (vigasztalni próbálja) Miért nem folytatod történeted?
ANGYAL Hát azt hiszem, nincs mit folytatnom! megtörtént hogy elgázolt egy zebrán átkelő kocsi, és aztán hirtelen támadt nagy sötétség és végül itt találtam magam a fönti világban!
NAGYPAPA Azért ez a világ még mindig szerencsésebb, mint az alattomosabb másik fele!
ANGYAL (érdeklődően) Úgy érted, hogy létezik egy másik rosszabb világ is?! (kétségbe esik)
NAGYPAPA Miért? Egy egyszerű pénzérmének is két oldala van! Nem igaz?!
ANGYAL Kezdesz megijeszteni papus! Mire akarsz kilyukadni?!
NAGYPAPA Pusztán csak arra drága gyermekem, hogy az ember kicsiny, szánalmas élete során szinte mindig azt érzi, mire útjának végéhez közelít, hogy mennyi mindent nem tett meg, mennyi mindent szalasztott el ahhoz, hogy maradéktalanul boldog lehessen!
ANGYAL …Ne haragudj rám, de mégis… ezt hogyan kell érteni?!
NAGYAPA Minden napodat úgy éled le, hogy bármi történjék is, akármilyen sérelmet kell eltűrnöd, vagy elszenvedned – de mindig legyen annak értelme, hogy a világon vagy, és boldogulni, szeretni szeretnél!
ANGYAL Igen hasznos tanács! De nézz rám! (végignéz magán) Nem hiszem, hogy hozzám kegyesek voltak a fukar Istenek! Vegyük csak számításba! Mit csináltam én eddig?!
NAGYAPA Szerintem egy ilyen bájosan viruló, ifjú Hölgy mindent elérhet még az életben! Lehetsz még akár Főangyal, vagy Védangyal is!
ANGYAL (ironikusan) Micsoda csodás karrierlehetőség lehetne! És mondd csak lelkekkel fizetnek?
NAGYAPA Ne szemtelenkedj! Nem áll jól!
ANGYAL (bocsánatkérőn) Ne haragudj! Csak tudod hosszú, és nehéz napom volt! Még annyi mindenhez nem tudtam hozzászokni!
NAGYPAPA (megértően, támogatóan) Igen, kicsim! Én ezt mind megértem, de most még itt kellene boldogulnod, és tudom, hogy nehéz, de meg kell tanulnod úrrá lenni a feltörő érzelmeiddel szemben!
ANGYAL Nagyon hiányoznak a szüleim, akik mindenben segítettek, és támogattak… (hirtelen elcsuklik a hangja, sírás környékezi; a Nagypapa angyal odamegy hozzá és megértőn vigasztalja)
NAGYPAPA Jól van kincsem! Jól van! nincsen semmi baj! meglásd ez a hely sem olyan rossz! (órájára néz) Hoppá! De elszaladt a maradék kis időm! Kincsem! Kérhetek tőled valamit? (bizalmasan hozzáhajol,suttogón) Ha jönnek a vén házisárkány főnököm akkor mondd azt neki, hogy én mindent csak azért csináltam, hogy megkönnyíthessem számodra a hatékony beilleszkedést! Rendben lesz így?!
ANGYAL Persze, természetesen megbízhatsz bennem!
NAGYPAPA …Hát ez nagyszerű! Akkor… én már… megegyek is, mert várnak rám, tudod, és utálok késni! (föltartja botját, felcsatolja angyalszárnyait és lebegve elszáll)
ANGYAL Vár még kérlek! Marad-e még kísérőm, aki vezetget a bizonytalanság mezején? (kicsit kétségbeesett hangon)
NAGYAPA Ne félj Kicsim! Érkezik a segítség! Minden jót! (elsuhan, majd eltűnik)
Kis Szünet.
ANGYAL Na jól egyedül maradtam! Azt kellene kitalálnom, hogy hogyan tovább?!
(Egy perc múlva egy másik fiatal Angyal, szinte gyerek táncol be a színre; csalafinta kíváncsiság ül az arcán, miközben tetőtől-talpig tüzetesen szemügyre veszi az Angyalt; kerülgeti, és tétován bámul rá, majd megáll néhány lépésre tőle)
GYEREK Hát a néni mit keres itt? (kíváncsiskodva, nagy szemekkel bámul rá gyermeki kíváncsisággal, naivsággal)
ANGYAL (észreveszi a gyereket, majd kedvesen szól hozzá) Hát, szervusz bogaram! Hogy vagy? Hogy hívnak? (lehajol hozzá bizalmaskodva kedvesen)
GYEREK Bogika… (félénken, kissé riadtan)
ANGYAL Kérlek drágám, nem kell tőlem félned! Én is nagyon megvagyok ijedve, de hidd el semmi baj nem történhet, ha együtt vagyunk!
GYEREK A nénit is sokszor bezárták…
ANGYAL Téged ki bántott?! Csak nem vertek?! (meglepődik, meghökken)
GYEREK Egyszer egy hatalmas szekrénybe zártak a gonoszkodó bácsik, és eldobták a kulcsot…
ANGYAL …És a szüleiddel mi történt? Hol voltak?
GYEREK Nem tudom! Amikor már kislány voltam egy fehér házba vittek, ahol fehérleples nénik jöttek-mentek, és azt mondták, hogy árva vagyok!
ANGYAL (nagyon szívhez szólóan, meghatóan megsajnálja) Jaj, kis Drágám! Kincsem! Ez borzasztó!
GYEREK Ki lehetett valahogy bírni, mert amikor jó voltam mindig kaptam gumicukrot, meg édességet! Csak a spenótot nem szerettem!
ANGYAL Jaj, de drága vagy! Egyre jobban szeretlek, tudod-e?! (lehajol hozzá, és átöleli a gyerek hagyja)
GYEREK A néninek is volt kisbabája? (kíváncsiskodik)
ANGYAL Nem szívem! Tudod nehezen lehetett volna a földi testemmel, mert akkor nagyon kövér voltam!
GYEREK Senki se szerette a nénit? Ez nagyon szomorú! (bátorító támogatással átöleli a térdeit, mert olyan pici) De én nagyon szeretem a nénit! A néni lehet az anyukám?
ANGYAL (nagyon meghatódik; szemeiből könnyek peregnek, és közelít a síráshoz) Nem kicsim! Sajnos attól tartok nem lehetek a te mamikád! De nagyon jó barátnők azért még mindig lehetünk!
GYEREK A néni most nagyon szomorú! De nem olyan rossz hely ez! A többi bácsi, és néni is mind azt mondja, hogy el lehet viselni, csak a legrosszabb benne a honvágy!
ANGYAL Annak a sok bácsinak és néninek is bizonyára igaza lehet…
GYEREK (kíváncsian tekint rá) Néni! Mi az a honvágy?
ANGYAL (gondolkodóba esik) Tudod kincsem az valami olyasmi, mint amikor az ember elveszít valakit, vagy valamit, amihez nagyon ragaszkodott, és ami teljesen hiánycikk lett az életében!
GYEREK Tehát ez is a szomorúság velejárója!
ANGYAL Igen kicsim! Az!
GYEREK (megfogja kis kezecskéivel az Angyal kezeit; kicsit sétálgatnak a színpadon) Gyere sétáljunk!
ANGYAL Csak óvatosan! Te még pici vagy kicsim! (féltőn fogja meg a kezecskéit)
GYEREK A bácsik azt mondják, hogy a korom alapján én egyidős lehetek az emberiséggel! Akkor mennyi éves is vagyok?
ANGYAL Miért kérded? Kíváncsi vagy rá nagyon?!
GYEREK Nem annyira, csak a többség miatt…
ANGYAL Te vagy a világ letündéribb kis angyalkája, amivel barátságot köthettem! (fölkapja a földről, magához öleli, és nagyon megható pillanat következik)
GYEREK Néni! Inkább sétáljunk jó?
ANGYAL (gyöngéden, szeretettel lerakja kis lábacskáit a földre) Kívánságod parancs! Hova szeretnél menni?
GYEREK Nagyon szeretnék még veled maradni! Azt mondták, hogy meghalt a mamikám, és most nagyon egyedül lehetek!
ANGYAL Biztos vagy ebben?
GYEREK A mamikám mindig azt mondta, hogy hallgassak a jó emberek tanácsaira, ha tehetem, de ne higgyek el sületlenségeket!
ANGYAL A mamid csodálatos hölgy lehetett!
GYEREK Olyan lehetett mint éppen… Te?
ANGYAL …Meglehet (reszkető hanggal)
GYEREK De itt vagyunk még egymásnak, vagy ez is lehetetlen?
ANGYAL Nem hagyom, hogy bárki is elvegyen tőlem! (céltudatosan, szilárd határozottsággal)
GYEREK Akkor lépegessünk együtt jó? (egy képzeletbeli ugróiskolát játszik; ha ugrik egyet csettint aprócska kezeivel; az Angyal utánozza) ,,Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére!”
ANGYAL ,,Száll, száll a pampafű kis pillangót hol talál?”
GYEREK (hirtelen abbahagyja a játékot; távolról egy óraütés hasít bele a csendbe) Drága néni! Ne tessék haragudni, de azt hiszem… mennem kell… (felemelkedik kicsi teste; szárnyakat ereszt, és elszáll a levegőben)
ANGYAL Várjál kis galambom! Kérlek… maradj még… ne hagy egyedül! (leroskad a színre; teljesen magába zárkózik; felhúzott térdeken nyugtatja a fejét, miközben egyre csak gondolkozik)
(kis szünet)
(Egy tinédzserkorú Angyal jön be a színpadra; kezében mindenféle tinik által közkedvelt elektronikus kütyü: van itt okos telefon, android, MP3 stb. Azokat nyomkodja, és látszólag nagyívben tesz az egész világra)
TINÉDZSER Na mi a pálya kisanyám? Hát téged meg melyik lyukból szalajtottak? (lecsatolja átmenetileg angyalszárnyait, amik zavarják a szabad mozgásban, fesztelenségében) Hogy van az, hogy egyedül csak te maradtál itt?!
ANGYAL Szia! Örülök a találkozásnak! (öltő helyéből, begubózottságából felemelkedik; megpróbálna barátkozni) Az én nevem Mira! Téged hogy hívnak?
TINÉDZSER Nem tök mindegy?! Ha az ember ebben a tetves életben egyszer már kinyiffant, akkor nem tök mindegy, hogy mi volt a neve!
ANGYAL Nem! Azt is elmagyarázom, hogy miért! Persze csak, ha érdekel a dolog?
TINÉDZSER Na lökjed a rizsát! Ugyan mi más választásom lehetne?!
ANGYAL Azért fontos a név, mert a megszólítással máris személyesebbé válik a legegyszerűbb tárgy is, amivel az ember kapcsolatot alakít ki élete során! Az érdektelenségből így lesz érdekes és a műből pedig előbb-utóbb remeklés!
TINÉDZSER Á! szóval te is egy elcseszett művészlélek vagy, aki csak löki ezt az értelmetlen handa-banda szöveget, miközben fogja sincs az életről! (mint aki szabályosan megjátssza a mindent tudó nagyokost)
ANGYAL Bocsika, de attól tartok még mindig nem érthetem miért vagy velem ennyire ellenséges? Talán önkéntelenül is megbántottalak?
TINÉDZSER Rendes vagy, ha már így megkérdezed! Kurvára elegem lett mindenkiből, és úgy éreztem mindenki elhagy! Érted te ezt?! Rám tört valami istentelenül szar érzés, hogy már minden el van rontva és nem tudok semmin se változtatni!
ANGYAL Tudom, hogy most még úgy érzed, hogy nem tudhatom, hogy mit érzel, de hidd el én is átmentem ezeken a jelentős fordulópontokon, amiken most te is! (próbálná vigasztalni, bátorítani nem sok sikerrel)
TINÉDZSER …Hát az lehet kisanyám, de te akkor még életben voltál, vagy nem tévedek?! (erős iróniával, mely egyszerre sért és sebez)
ANGYAL Igen! Bármit odaadnék ebből a mostani életemből, ha csak egyetlenszer visszatérhetnék a földre és megpróbálnám máshogyan alakítani sorsomnak kerekét…
TINÉDZSER Ő, azt a mindenit! Valaki de szentimentális lett egyszeriben! mindjárt sírok! (gúnyosan)
ANGYAL Kérlek! Szerintem sokkalta célszerűbb lehetne, ha megpróbálnák segíteni egymást, semmint, hogy már az első adandó alkalommal elvágnák egymás torkát! Na, akkor szent a béke, te kis duzzogó? (óvatosan megindulna feléje, mint aki barátkozni akar, és elnyerni valakinek a feltétlen bizalmát, de ez kissé nehezen megy, mert Tinédzser hátrál néhány lépést, és helyette elővesz egy cigarettát és rágyújt)
TINÉDZSER Mindenkit magasról leszarok! Világos kisanyám?! Ha tudni akarod még téged is nagyívben! (megvetően köp egyet a nagyobb szippantások után)
ANGYAL Anyád nem tanított meg rá rendesen beszélj?! Nem szabadna ennyire elkanászodnod! Mit fognak szólni a többi angyalok? És arra gondoltál már, hogy mi van, ha a felsőbb hatalmak esetleg egy alvilági szakadékba száműznek?! (próbálja figyelmeztetni)
TINÉDZSER Gondolod, hogy akkor még itt lennék ezen a szánalmas, csenevész helyen?! Hát kérlek, röhejes egy csajszi vagy!
ANGYAL Bocsáss meg de még mindig nem tudom eldönteni magamban, hogy… akkor most sértegetsz, vagy csupán kedvelsz?! (mint aki tanácstalanságában széttárja a kezét, és enyhén toporog)
TINÉDZSER Nevezd ahogy jobban tetszik! De most azt mondd meg pubikám, hogy mi a fészkes fenét lehet itt az embernek a megmaradt szabadidejével kezdeni? Pláne, ha az egy halhatatlan örökkévalóságig tart?! (mint akinek teljesen elvették a kedvét, amiért ide kellett kerülnie)
ANGYAL …Tudod én is már egy ideje vagyok itt és eddig nagyon érdekes lényekkel találkoztam! Emberekként jöttek, és angyalokként távoztak…
TINÉDZSER Hú, de érdekes! (maró gúnnyal) …És szerinted most meg kellene lepődnöm mi?!
ANGYAL Arra gondoltam, hogy addig is, míg egymás társaságának örülünk tanulhatnál sok hasznos mindent!
TINÉDZSER Például mit? (vagány hanyagsággal csípőre teszi a kezét) Azt hogyan legyünk még idiótább pancserok?
ANGYAL Te is tudod, hogy nem arra értettem!
TINÉDZSER …Mert szerinted csak annyira egyszerűen megy ez az egész rohadt, elposványosodott szarság?
ANGYAL Talán egy kicsit meghatározhatnád pontosabban is, hogy mire gondolsz!
TINÉDZSER Miért? Talán azt hiszed, hogy te egy másik örök életig leszel itt?! Egy fenét! A saját érdekedben mondom: Ez egy baromság! S minél hamarább jössz rá, annál elégedettebb lehetsz, hogy nem kell szánalmas, értelmetlen kérdésekkel gyötörnöd a mogyorónyi agyadat!
ANGYAL Nézd! Én megpróbáltam veled összebarátkozni! Ha fene annyira okos vagy, akkor mondd meg nekem, hogyan nyerhetném el a
bizalmamat, hogy végre megtanulj bízni bennem?! Tessék csak! Mondd meg, hogy mi az amit én csinálok rosszul, és kölcsönösen tanulhatnánk a hibáinkból!
TINÉDZSER akkor először is a beavatási rítussal kellene talán kezdeni… (eltöpreng, kis ideig gondolkozik)
ANGYAL (mint aki nem hallotta jól; enyhén megjátssza a süketet) Bocsi, de már… mint mivel, és hogyan…?
TINÉDZSER Hát ez a világ legegyszerűbb dolga! Vagy talán te még erről se hallottál?! (kicsit bambán néz rá; figyelmesen szemügyre veszi, mint aki valamit fel szeretne fedezni, vagy meglátni a másikban) Elsőként következik a cigizés, aztán jöhet egy kis pearcing, majd egy állatáldozat rituális bemutatása, és nagyjából készen is lennék! (kíváncsian az Angyal felé sandít) Na? Hogy tetszik kedves barátnőm?!
ANGYAL (elbizonytalanodik, és kissé félszeg-félőssé válik a hallottak alapján) Hát… tudod… az az igazság, hogy nem is tudom! Biztos vagy benne, hogy ennyi minden kell hozzá…?
TINÉDZSER Tutti biztos kisanyám! Lássunk is hozzá, és ne vesztegessük itten a drága időnket!
ANGYAL (kicsit furcsálja; megcsóválja a fejét, mint aki értetlenkedik) És én hittem azt, hogy halhatatlanok vagyunk, akiknek az idő, mint olyan már nem is létezik! (tanácstalanságában széttárja mind a két tenyerét)
TINDÉZSER Ne izgasson semmi! Nem lesz itt semmi gáz! Nahát, akkor! (idegesen jár-kel a színen, majd rendre elkezd mindenféle holmit behurcolni; elővesz egy ütött-kopott matracot, lehet habszivacsból, majd
egy csomag cigarettát halász elő a zsebeiből, majd ezt követi egy plüssállat, a rituális áldozat véget! A szín közepére megy, és titkos varázsigéket kezd kántálni)
TINÉDZSER Haj rege rege, haj rege rajta… Búj ki közénk te boszorka… (felerősödő dobok dobbanása hallatszik, ami fokozatosan felerősödik)
ANGYAL (hirtelen nagyon megrémül, és vacogni kezd) Bi-bi-biztos vagy benne hogy ez jó ötlet?! Én nagyon félek!
TINÉDZSER Ne rinyálj már nekem itt folyton! Mi vagy te Angyal, vagy leveli béka?! Hát megáll a józan eszem! Nekem kéne rimánkodni hát vedd tudomásul kisanyám, amiért ennyire tök fiatal koromba kifingattak! És? Kétségbeesetem? Vagy talán öngyilkos akartam-e lenni miatta?! Most már egyébként is, ha elakarnám dobni az életemet nem is tudnám megtenni, mert a halhatatlanság átkozott börtönébe vagyok bezárva és még ezer esztendősen is ennyire fiatal és üde maradok! Rajtam kéne kipróbálni az arcfiatalító krémet, csodás varázslatát! Nem gondolod?
ANGYAL Hát tudod, ez nagyon jó vicc! De komolyan! Hogy jutott ez eszedbe? (kicsit felenged félszegsége és félelme, de nem nagyon)
TINÉDZSER (élvezettel rágyújt egy cigire és füstkarikákat próbál eregetni; látszik élvezi a nagykorúságát) Hát ez isteni! Nem akarsz egy áldott szippantást kisanyám? (kedvesen feléje nyújtja a cigisdobozt)
ANGYAL (finom iróniával) Nem gondolod, hogy ez megárthat az egészségednek?!
TINÉDZSER Bocsika, de jól hallottam??? Ne essünk már át a ló túlsó oldalára hé! Mindketten döglött angyalkák vagyunk! Egy szippantással több, vagy kevesebb szerintem az édes mindegy! Vagy tán tévedek?! (kérdőn végigméri a még mindig hezitáló másikat, miközben rágyújt egy cigarettára)
ANGYAL Igazad lehet… (elmélázik, eltöpreng; kivesz egy cigarettát a másik dobozából, majd rágyújt) Nem is rossz! Hallod-e?
TINÉDZSER Ugye! Nem is hinnéd, hogy ezt a mi jó kis halhatatlan mivoltunkat mennyi számtalan praktikus dologra fel lehet használni! Khm, khm! (kicsit krahácsolni kezd az erős, maró dohányfüstre)
ANGYAL Azt hiszem, akkor jobb, ha nem tüdőzzük le a füstöt! (ő is kissé fulladni kezd, de csak komikusan, majd látványosan megpróbálja eloltani a csikket, aztán végül földre dobja és eltapossa;mely égeti a lábát) Auuu! A fene vigye már el! Nem azt mondtuk, hogy az angyalok nem éreznek semmi fájdalmat?!
TINÉDZSER Ezt meg kitől hallottad édes kisanyám?! (csodálkozó pillantást mereszt rá) Még hogy nem érezzünk fájdalmat?! Dehogy is nem! Csak várd ki a végét! Attól még, hogy a kegyeskedő Istenek megajándékoztak minket a halhatatlanság nemes ajándékával még éppen úgy éreznünk illik, mint a többi átlagos emberi halandóknak! Mégis téged meg honnan a fenéből szalasztottak!
ANGYAL Bolondokat beszélsz te lány! Még hogy honnan? Hát szerinted?! (csípőre teszi a kezét, majd kérdőre vonja; a tinédzser angyal hirtelen fokozatosan a levegőbe emelkedik angyalszárnyain, és éppen indulni készül)
ANGYAL Hé! Most meg m van? Csak nem kihúztam valahol én is a gyufát?! (mint egy saját magának, mintha belső monológot mondana) Miért érez azt folyton, hogyha valamit kicsit is jobban megismerek máris ideje korán meg kell válnunk egymástól?! Felfoghatatlan!
TINÉDZSER (emelkedik, mert neki is jelzett a kezén viselt karórája) Bocsika kisanyám, de sajnos engem is szólítanak a nagyobb hatalmak! Azért, ha esetleg téged is majd szólítanak ne feledd: Csak légy mindig őszinte és add önmagadat – akkor nem eshet semmi bajod!
(A tinédzser angyal elszáll; nem sokkal ezután megjelenik az első törvényhozó; magas, cingár, angolos úriember külsővel és nagy ernyővel; megáll egyenesen az Angyal előtt. Kicsit körbevizslatja, megszemléli, mintha méregetné miközben arca töprengő, és morfondírozó)
ELSŐ TÖRVÉNYHOZÓ Üdvözlöm szeretettel eme átmeneti helyen! (illedelmesen meghajol) Szólíthat ahogyan önnek jobban tetszik! Egyébként míg ember külsőt hordtam Albert voltam tisztelettel!
ANGYAL igazán örülök a találkozásnak kedves… Albert! Mondja csak régen van itt?! (kíváncsian, érdeklődően végigméri, méregeti, próbálja megfejteni a titkát)
ALBERT …Hát, ami azt illeti… (zsebórájára néz, melyet egy óraláncon a zsebéből emelt ki, és nagy gondossággal megtekint) Százmillió perccel ezelőtt… jézusom, ha csak rá gondolok, már öregnek, és tehetetlen aggnak érzem magamat! Szóval! (kedvesen angyalra tekint) Bocsásson meg kérem, de megesik néha, hogy előfordul velem is, hogy túlzottan gyorsan vesztem el a történet fonalát, és akkor bizonyos könnyen megesik, hogy mindent elölről kell kezdenem!
ANGYAL (kedvesen, bájosan súgni próbál neki) Százmillió évvel ezelőtt…
ALBERT Igen, hát hogyne! Hogy ez nem jutott eszembe! (fejét megkopogtatja párszor az esernyője szárával) Tehát! Maradjuk a sok-sok éve mellett! Már nagyon régóta szerettem volna egy barátféleséggel sok mindenféléről beszélgetni, s miután – ahogyan én látom -, kiskegyed is hozzám hasonló cipőben járhat, szerintem miért is ne lehetnénk mi barátok?! Nem igaz?! Elvégre ezen a szent helyen kinek van arra ideje, hogy a halhatatlanságát is megszámolja, mintha években, évtizedekben lehetne egyáltalán létezni! Nincs igazam?!
ANGYAL …De, de! A leghatározottabban!
ALBERT Nahát akkor! Most pedig akkor beszélgessünk egy kicsit!
ANGYAL (még mindig egy kicsit értetlenül bámul rá; nem érti, amikor beszélgetnek) Bocsásson meg kedves… Albert, de most nem azt csináljuk?!
ALBERT Hát, látja ebben igaza lehet… De viccet félretéve! (körbesétál nyugodt tempóban a színen, és mintha aprólékos detektív lenne, mindent részletesen szemügyre vesz) Hát ide jutottunk! Pedig, fiatalabb koromban mindig azt hittem, hogy drága feleségemmel együtt fogok majd meghalni, és ő hűsége jeleként mindig megszorítja reszkető kezeimet, és akkor már nem fog számítani, hogy vajon hány évesek is vagyunk, mert egymás halhatatlan lelkét láthatjuk! (belső monológként, mintha csak önmagának mondaná)
ANGYAL (nagyon meghatódik, elérzékenyedik) Ez gyönyörű gondolat volt kedves Albert!
ALBERT Ugyan, ugyan! (igyekszik könnyelműen, mégis jelentőségteljesen leinteni, mintha nem is történt volna semmi) Miért van az, hogy az emberek többsége talán sokkal inkább emlékszik egy régi képre, mint egy megtörtént eseményre?!
ANGYAL (töpreng, mint aki ténylegesen sejti a választ) Csak tippem van; talán azért kedves Albert, mert az emberek manapság inkább a szenzációval és a túlhajszoltsággal vannak elfoglalva és a valóban lényeges dolgok felett önkéntelen is elsiklik a tekintetük! Nem biztos, de így lehet!
ALBERT Ebben látja drága ifjú hölgyem tökéletesen igaza van! Oh! (mint akinek hirtelen kipattant valami a fejből, vagy elfelejtett valamit) Hogyan is szólíthatom drága Kegyedet?
ANGYAL A földön úgy hívtak, hogy Dorka, de kedves Albert nyugodtan hívhat, aminek csak akar! Azt hiszem rászolgált! Aki ennyire figyelmes és mindig kedves a nőkkel az rossz ember nem lehet!
ALBERT Látja drága! Ez még soha eszembe nem jutott! Tudja… amikor még halandó ember lehettem, folyamatosan olyas érzések kerítettek hatalmukba, mintha szándékosan elmenne előlem az élet!
ANGYAL Igen! Ez velem is megesett! Azt hiszem, hogy a többi ember nagyon felületesen ítéli meg a másikat, mert olyan az egész, mintha csak egy külső emberi húsmasszát láthatna egyedül, ahelyett, hogy az értékes, kincs lelket fedezhetné fel igazán magának! Ön is így gondolja? (kíváncsian figyeli)
ALBERT Nocsak! (lepődik meg) Kegyed csak nem olvasta valamelyik ókori nagy filozófus munkáját a létezés értelméről? Arisztotelész, Xénon, vagy esetleg Nietsche?
ANGYAL Ó! Nem vagyok azért én annyira művelt! Azt hiszem, hogy nagyon hamar, talán… túlzottan hamar szálltam ki e földi élet fogaskerekéből! Még túlságosan friss volt az emlék arról, hogy milyen is embernek lenni, és boldogulni! Ön szerint, én mit kezdhetnék ezzel a vadonatúj angyali lényemmel? (mint aki hirtelen nagyon kétségbeesett, szomorú lesz)
ALBERT Ugyan, drágám! Felesleges emiatt emésztenie magát! Az ilyesmi szerintem minden kezdő halhatatlan Angyallal előfordul, és megesik! Szerintem azon próbáljon meg kicsit gondolkodni, hogy most hogyan fog majd boldogulni, amikor már a napok is egyetlen, egységes örökkévalóságba összeforrnak!
ANGYAL …Hát igen! Ezen még bizony jócskán el kell gondolkoznom! Ön szerint mit lehetne itt csinálni? (kíváncsian néz rá)
ALBERT Tengeri szép, és értékes dolgot kedveském! Hiszen már a mulandó idővel is szabadon rendelkezhet!
ANGYAL …De akkor mért pont Ön jelent meg, mint egy törvényhozó? Csak nem ítélkezni jött felőlem?! (pánikba esik, kicsit megrémül)
ALBERT Hiszen bizonyos értelemben szolgák vagyunk! Csak az a kérdés, hogy ki mennyire hajlandó alávetnie magát bizonyos kompromisszumoknak!
ANGYAL Szerintem az is fontos, hogy az ember bármelyik élethelyzetben próbálja meg megtalálni az általa képviselt legjobb döntést! Persze helyzettől függően!
ALBERT Ön meglepően talpraesett drága Hölgyem! Őszintén sajnálom, hogy ennyire fiatalon erre a helyre kellett kerülnie, de ha már választania kell akkor inkább egy közkedvelt helyre kerülhessen az ember, mint bárhova máshova! Nem igaz?!
ANGYAL Miért? A másik oldalon még halálosabb veszélyek lehetnek?! (kicsit rettegőbb, baljóslatúbb hangulattal)
ALBERT El se hinné kedveském! Bizonyára Ön is hallhatott róla, hogy egyik bukott angyalunkat, akire odafönt megharagudtak (itt jelentősen felfelé tekint az egekig) Lucifert száműzték a Pokol mélyére! Ha már választani kell nevezzen nyugodtan gyávának én nem szívesen lennék az ő helyében!
ANGYAL Talán engem is… elfognak… vinni?! (félszegen, reszket, megremeg a hangja)
ALBERT Ha életében nem tett semmi rosszat, akkor nem feltétlenül! Legalább is nem hinném! (töpreng) Másfelől viszont szerintem drága Hölgyem ön egy csodálatos emberi lélek még most is, mert adakozó, és elismeri saját sebezhetőségét! És ez ritka, nemes adomány!
ANGYAL Nos hát… igazán nagyon örülök, hogy ezt mondja! (kissé tanácstalan, bizonytalan lesz) Akkor most mit csináljunk? (kíváncsian néz rá)
ALBERT Hát talán jobb lenne megvárni a többi felettesebb hatalmakat! Bár én itt elviekben, mint törvényhozó szerepelek… (pár lépést hátrál, a színpadi fény homályos, ám egyedül csak ráesik; megvilágítva cingár alakját. Fölemeli az esernyőjét; kinyitja, mintha enyhén cseperegne az eső, és mintha készülne valamire)
Nincs kedve esetleg velem jönni drága hölgyem?
ANGYAL Mégis, hová megyünk?
ALBERT Látja, az egyszerre titok lesz magácskának, és meglepetés! (kedvesen kinyújtja karját) Nyugodtan kapaszkodjon belém! Ha elég erősen kapaszkodik csak nyugodtan szóljon!
(Angyal igyekszik amilyen erősen, és stabilan csak tud megkapaszkodni a Törvényhozó angyal ruhájában)
ANGYAL Azt hiszem, készen vagyok!
ALBERT Nem akarnám megkérdőjelezni az állítását, de azért, ha megengedi ezt a kis biztosító övet magácskára tenném, csak a biztonság kedvéért, hogy ne eshessen semmi baja! (táskásából segítőkészen egy biztosító övféleséget csatol fel gyöngéden az angyal karjaira, majd a saját övéhez rögzíti) Ha készen áll csak szóljon!
ANGYAL Készen állok!
(A törvényhozó angyal lassan, fokozatosan emelkedni kezd, majd amikor már a levegőbe felemelkedtek fokozatosan gyorsítja a sebességet, míg végül el nem érik a csillagokat)
ALBERT Ha fél a magasban, csak próbálja meg lehunyni gyönyörű szemét. Úgy talán kicsit jobban sikerül!
ANGYAL (bár valósággal retteg a magasban mégis bátran dacolni mer az émelygő magassággal, és figyeli maga alatt az elsuhanó felhőket) Köszönöm aggodalmát kedves Albert! Nagyon jól érezem magam! Semmilyen élményt sem szeretnék elszalasztani!
ALBERT Hát akkor csak kapaszkodjék belem szorosan drága Hölgyem! Nehogy még bajok történhessenek! (egyre magasabbra szállnak, hogy már csak a tágas, leginkább vattacukorra emlékeztető felhőket lehet látni) Hogy érzi magát? Szeretne esetleg pihenni?
ANGYAL (kicsit félősen körülnéz, mint aki nem nagyon biztos a dolgában) Nem tudhatom, hogy… lehetne-e a felhőkön egy kicsit szusszanni?
ALBERT Már miért ne lehetne? Elvégre itt mi vagyunk a halhatatlanok! Vagy már eltetszett felejteni? (óvatosan lejjebb ereszkedik, majd az Angyallal leszáll az egyik felhőre) Így talán valamivel kellemesebb, nem igaz?!
ANGYAL De nagyon is! Úgy érzem, mintha friss, hegyi levegőt szívnék!
ALBERT …Hát, ami a hegyi levegőt illeti, abban nem tetszik sokat tévedni, ugyanis a hegyek között vagyunk!
ANGYAL S mennyire megkönnyebbül az ember önmagában is lelki békés és szabadság van!
ALBERT …Vagy talán éppen ez lenne a létezés tulajdonképpeni egyetlen, ősi titka? (esik máris gondolkodóba a hallottakon)
ANGYAL Már mint micsoda?
ALBERT Hogy az ember tanuljon meg önmaga lelkében feltétlen békét és harmóniát teremteni, és akkor már kicsit talán könnyedébben veheti a lelki akadályok gátjait, és torlaszait!
ANGYAL Oh! Albert! Maga roppant művelt lehet, hogyha ennyi mindent sejthet, és tud! (vágyakozna néz rá, mint akit érzelmei megragadják)
ALBERT Sajnos ezt is, mint mindent az életben sajnálom… (kicsit maga elé mered, szomorúan és görnyedve; teste fizikumát is beleadja a merengésbe) Ha visszacsinálhatnám a pillanatok súlyát én megtenném… visszamennék oda, amikor a feleségemmel együtt gyerekeskedtünk, és játszadoztunk a homokozóban, vagy homokvárakat építettünk a gyerekeinkkel a tengerparton… De nem lehet, mert ő nagyon fiatalon… (hangja hirtelen elcsuklik, és sírással küszködővé válik)
ANGYAL (odamegy hozzá; kedvesen, gyöngéden vigasztalni igyekszik) Látja kedves Albert! Mennyire igyekszünk megtanulni, mint angyalok a halhatatlanság nyűgét, és felelősségét, miközben kicsit talán mi is emberek maradhattunk!
ALBERT Mennyire így van ez drága kisasszony!
(Miközben elmélkednek egy vénséges anyóka totyog be a színre; meggörnyedve, recsegő-ropogó csontokkal, és görbebotján is erősen érződik az idő mélyülő vasfoga; kicsit megpihen, mert elfáradt totyogás közben, aztán egyenesen a szín közepére igyekszik, mint akinek valóban sürgős dolga akadt; Ő a második törvényhozó; ráncoktól barázdált, méltóságteljes arcán minden egyes barázdának különálló története van)
ANYÓ No nézd csak! Lustálkodunk édes Albertem! Lustálkodunk? (ironikusan, de csöppet sem bántóan)
ALBERT …És, ha azt tesszük?! Maga már mindenben talál kivetnivalót?! Hallja-e?!
ANYÓ Az örökkévalóságban való egyetemes járkálásban-kelésben az efféle dolgok, egy ilyet sokat szenvedett léleknek, mint amilyen én vagyok, szinte már meg se kottyannak! Inkább Önnek kellene beszámolnia, hogy halad a kis védencével?
ALBERT Hát, amint látja… nagyon is talpraesett, ifjú hölgyet küldtek hozzánk a földről! Mi kifogása van ellene? (csípőre teszi a kezét, és úgy kérdezi)
ANYÓ Nekem ugyan semmi! De a felső erők nekem is parancsot küldtek, és kíváncsiskodnak, hogy a védelmező angyalok vajon jól végzik-e eredeti megbízatásukat?
ALBERT …És mit sikerült ebből a mostani helyzetből leszűrnie kedves asszonyom?!
ANYÓ Hát kedves Albert! Én sajnos nagyon úgy látom, hogy megszédítette fejét az az átkozott szerelem, ami kidobni való haszontalanság, és sajnos semmire sem jó, hiszen csak pillanatokig képes fogságba ejteni az ember szívét, aztán hamar elmúlik, mint egy könnyed fuvallat! (némi gúnyossággal hangjában)
ALBERT Megkérhetném drága asszonyom, hogy tartózkodjon legyen kedves az efféle félreértelmezhető, személyesebb jellegű vélemény nyilvánításoktól!
ANYÓ Csak nem izgult fel máris kedves Albert? Hát ez bizony eléggé meglepő!
ALBERT (mint aki hezitál, és nagyon is tétovázik) Csak nem azt akarja ezzel mondani tisztelt asszonyom, hogy… ferde hajlamaim támadhatnak…? (mintha a levegő egy hatalmas korty lenne, nyel egyet)
ANYÓ Ugyan, ugyan kedves Albert! (igyekszik csitítani, mintha csak viccet mondott volna) Én nem fogalmaztam ennyire szentimentálisan, legalább is úgy hiszem, csak megláttam a dolgok részleteit is!
ANGYAL (közbe szól a dolgok történéseibe, mert úgy érzi ennyivel tartozik Albertnek) Bocsásson meg kedves asszonyom, de úgy érzem… hogy talán nem kellett volna ennyire szigorúnak lennie ezzel az úrral…
ANYÓ (feléje fordul; lassan, kimérten végig méri, mintha egy képzeletbeli mérlegre helyezné fel, hogy megmérhesse valódi, emberibb értékeit) Bocsánat kisasszony, de szólította Önt valaki is?!
ANGYAL …Ö… nem… igazán… én csak… úgy éreztem, hogy kötelességem felemelni a hangomat a jó ügy érdekében!
ANYÓ Akkor, ha megkérhetem majd akkor lesz szíves beszélni, ha én erre engedélyt adok, hiszen itt – akárcsak a földön – szabályok vannak, melyeket nem lehet csupán jókedvünkben megszegni! Ugye világos?! (úgy néz rá, mintha nagyon komolyan, és fenyegetőn beszélne, és ez bizonyos szigorú fegyelmet követelhetne meg)
ANGYAL Ö… bocsásson meg… (kissé tanácstalanul előbb az Anyóra, majd Albertre tekint) Igyekszem úgy viselkedni, ahogyan azt elvárják tőlem, de tetszik tudni… még nekem is nagyon új ez az egész… ismeretlen világ! (hangjából csak úgy cseng az őszinteség, és ezt az anyó is tudja)
ANYÓ Ne higgye kedves, hogy én azért vagyok itt, hogy hátráltassam a magácska angyallá válásának ősi praktikáit! Koránt sem! Sőt! A legfelsőbb felhatalmazás érkezett hozzám, mely szigorúan kimondja, hogy egy öregebb, tehát tapasztaltabb Főangyal segítse mindenben a tapasztaltabb zöldfülűeket, míg azok önállóan nem tudnak talpra állni, így majd ők következnek a sorban, hogy vezethessék, és taníthassák a kevésbé szerencsésebbeket! Eddig érti kedves?! (türelmesen végigtekint az Angyalon, hogy biztosan felfogja magyarázó szavait)
ANGYAL Igen! Azt hiszem… értem!
ANYÓ Volna-e még bármi fajta kérdése mielőtt egy újabb szintet lépnék és a hátunk mögött hagynánk ezt a világot is?
ANGYAL (hitetlenkedve csak bámul rá, nehezen szólal meg) Úgy tetszik érteni, hogy ezen a dimenzión kívül vannak még köztesebb világegyetemek is?
ANYÓ No de kedveském! Hát minek néz magácska engem! Kis csacsi! (kedveskedőn legyint, majd magyaráz) Magácska is nagyon jól tudja, hogy mikor elhagyta a földi világot egy másik légüres térbe került bele, ahol nyilvánvalóan határoztak a sorsáról, már csak azt kellene megfejtenünk, hogy mi lesz a feladata és ebben hogyan tudnám Önt segíteni? Érti már?!
ANGYAL (még mindig tanácstalanul) Hát… még nem egészen!
ANYÓ Jaj, Istenem! Hát hova keveredtem én?! (kicsit bosszankodó, és méltatlankodó) Semmi vész! Inkább adja ide a kis kacsóját, hogy a levegőbe emelkedhessünk, és átvezethessem egy másik térbe! (megértőbben kinyújtja vén, ráncos kezét)
ANGYAL Megígérem, hogy megtanulom a leckét! Igyekszem betartani minden törvényt!
ANYÓ Szerintem magácska ebben már éppen eléggé tapasztalt! Én legalább is úgy gondolom!