DRÁGA MACKÓM

 

 

Áldott angyali érintés túrt előbb hajába, és kellemes búgó, turbékolni vágyó, édeni hangokkal ébresztgette melyben megértés, és szerető aggodalma vibrált. A még üdítő, és pihentető álomkép, mely fogva tartotta hosszú órákig képzeletét egyszerre, mint a ködgomolyag oszladozni kezdett, és tudatában kissé fanyar keserűséggel, és bosszúsággal bámult a még elszalasztott álmai után. Most úgy menekültek előle a gyönyörűséges, ábrándos, zsongító képek, mint a tolvajok, akiket betörésen érnek.

- Drága Mackóm! Szeretnék gyerkőcöket mielőtt testem végleg kiöregedne! – hallotta imádott kedvese lágy, és finoman bájos hangját duruzsolni kedveskedő méhecskeként fülében, s most mégis olyan érzése támadt, mint aki számonkérést kap, és nem dorgálást, valami elmulasztott dologért.

Pillanatokon belül ott találta magát a hálószobájukban az ágyban, és agya összekuszált, bonyolult labirintusai pillanatok alatt helyreigazították a kérdések-válaszok hálószerű összefüggéseit. Kedvese gyermekeket szeretne már, és neki viszont fogalma sem volt arról, hogy honnan is teremthetné elő egy gyerek felneveléséhez a szükséges pénzt?

- Mit akarsz még tőlem, mondd?! – kérdezte ágyára hanyatlón. – Még mennyit dolgozzam értünk, és a felépített közös életérért? – hangjában semmi nyoma nem volt a neheztelésnek, kisebb megbántott komorság viszont annál inkább érződött benne.

- Gyermeket szeretnék te is tudod! Te nem is tudod, mit jelentene végre, ha testemből adhatnék valakinek valami fontosat, és lényegeset, akkor talán úgy érezném, hogy fontos vagyok, és az élet körforgásából én is méltán kivettem a saját részemet! – vallottam reszkető hangokon.

- Az utóbbi időben minden éjjel arra gondolok, hogy boldog család vagyunk, ezt te sem tagadhatod le, de a teljesség igényéhez nagyon is hiányzik egy gyerek! Nézd… - tétovaságában kereste a megfelelő, alkalmasabb szavakat -, én mindent megpróbálok neked előteremteni, és helytállni az unalomig feszített hétköznapokban, de azért te is mutathatnál némi-nemű támogatást, hogy megmenthessük törékeny lábakon ingadozó kapcsolatunkat!

- Nézd, szívem! Te egy fantasztikus pasi vagy! Az én hapsim vagy, s erre naponta mérhetetlenül is büszke vagyok! Már a gondolat is büszkeséggel tölt el, hogy melletted vérbeli hús-vér nőnek érezhetem magam, és te pedig önzetlen engedelmességgel eltörőd az én kislányosságig fokozott hisztizéseimet, és kisebbfajta rigolyáimat! Ezért is míg élek örökké hálás leszek neked! Amit viszont képtelen vagyok megérteni – már megbocsáss – kicsit benedvezte cseresznyepiros ajkait -, az az, hogy miért nem szeretnél végre már egy saját trónörököst? – tapintatosan, és kedveskedőn szeretett volna beszélni, de hangja reszketett, és néhol még el is csuklott, s a vége az lett, hogy a meghatottságtól piszés orrát kezdte törülgetni.

A meg nem értettség ábrázatával térdelt le engedelmesen imádott kedvese lábaihoz; két hattyú kezével megfogta ura ormótlanra kifaragott, göcsörtös, tölgyfakezeit, és gyengéden mellkasára helyezte: a fiatal férfi pedig átható, halhatatlansággal tapasztalhatta milyen is az, ha egy érte dobbanó, rakoncátlan szív türelmetlen, dörömbölő hangokat hallat…

- Te is hallod? Hallgasd csak! – s kezét még mélyebbre vezette már egyenesen a szövet alá, hogy még intenzívebb, talán még magával ragadó lehessen az adott élmény, mely pillanatokon belül talán mindkettejüket magával ragadhatja.

- Édesem te drága vagy! Fölbecsülhetetlen jelenvalóságot képviseled, és ha melletted vagyok úgy érezem magam, mint aki még hibáival, és elcsépelt baklövéseivel is képes számot vetni! Ezt soha nem felejthetem, és örökké hálás leszek érte! De mi a véleményed az anyagi bebiztosításról?

A hölgy mogyoróhéj szembogara bosszúsan, hirtelen kikerekedett. A levegőt a mellkasából kifújta, engedni látatva finom, szülőfürthöz hasonlatos melleinek emelkedő-süllyedő ringatózását.

- Mit értesz az alatt, hogy anyagi bebiztosítás?! – emelte rá kérdező szemeit.

- Hát tudod, kincsem, az állásommal kapcsolatban beszélnék, mert te is tudod, hogy különösen a mai munkaerő piacon nem olyan könnyű a magamfajtának! – busa fejét leszegte, mint aki valaki megbocsáthatatlan törvénytelenséget csinált éppen.

- De egyetlenem! – ragadta meg ismét mackós kezeit az asszony. – Te is nagyon jól tudod, hogy minden csöppet sem számít, hisz az élet kitermeli saját magából a maga pofonjait. Mi majd közös erővel mindent megbeszélünk, és megoldunk! Csak az a fontos, hogy ne verjen le lábunkról a kölcsönös önsajnálat, és a világban betöltött telhetetlenség egyetemes érzete! Nem igaz?! – s megpróbált egy bájos mosolyt szájára erőltetni.

A férfi kiugrott az ágyból, ahol szerelmük örök emléke szinte minden pillanatban fogva tartotta, és fellángoltak érzelmeik, és abban a pillanatban, mikor lába a padlót érintette valami furcsa, kacagó zaj hallatszott háta mögött.

- Mondd csak, drágám? Ez most valami vicc, vagy tényleg komoly, hogy tréfálkozol velem?! – maga se vette észre, de kimondottan imponált neki az asszonyka laza, és ugyanakkor kacér stílusa.

- Szerintem egészen jól meglennék, ha te aranyom nem csinálnál folyamatos aggódásoddal még a szegény bolhából is elefántot! – s bátran nagyokat kuncogott.

- Szóval így állunk! Pimaszkodsz velem! – igyekezett bosszús, és megbántott lenni, pedig az erőltetett grimasz álcája mögött, belső terében talán már jó maga is nevetett. – A saját párom elárul engem!

- Ugyan menj már az örökös kétségbeesett magadat sajnálásoddal! Dehogy is árultalak el téged! Különben gondolod csak meg! Akkor hol lehetnék most, ha annak idején nem kosaraztam volna ki azt a macsó Adoniszt, akiről később kiderült egy és más?

- Ebben tökéletesen igazad van szívem! Kérlek, bocsáss meg! – odament hozzá, letérdelt, és csókokkal halmozta el bronz barnára érett lábikráit. –Nem haragszol nagyon, ugye?!

- Jaj, ugyan menj már, te kis butus! – közelebb emelkedett a fotelből, ahol eddig kényelmesen bevackolta magát -, majd lágyan odahajolt kedveséhez, és belsőséges csókkal köszönte meg kitüntetett figyelmességét.

- Szóval, akkor szent a béke, angyalom?

- Hát persze drágám! Micsoda kérdés ez már megint?!

- Akkor azt javaslom, hogy tegyük át a munkát holnapra, és mindketten vegyünk ki mára egy feledhetetlen, és bizonyára tartalmas szabadnapot! Na, mit szólsz, életem?

- Lebilincselő ajánlataid vannak, édes uram, de sajnos be kell mennem a munkahelyemre, mert tudod, máma én vagyok a soros! Tényleg ne haragudj rám, de megígérem, hogy amint időm engedi közösen felejthetetlen élményekkel bepótoljuk ezt a kis hevenyészett kellemetlenséget! – megvillogtatta lebilincselő mosolyát.

 

 

 

 

 

          

                       

               

 

 

 

                                 MEGTALÁLÁS                                 

 

Jó lenne lassan megállapodnunk:

Valami titkos jelenben, bizalmas kézfogásban,

öntudatlan Morze-kódok védelmében,

lefegyverző tekintetek kereszttüzében!

Valami titkos hangulat-helyben ahol otthon lehetünk,

s ahol nem ellenségként nézünk farkasszemmel barátként!

S ahol a létbizonytalanság is könnyedén levetkezhető!

 

Tömegnyomorban nem nyomorgatja egymást

tétován s tolakodón de válaszainkra,

lelki közös titkainkban:

Szeretet s megértést megérthetjük!

Bizalmunk két ősi titka:

Tetteink megismétlődő baklövéseit őrizgeti buzgón

a gyorsuló Idő,

s minden perc s tekintet,

gesztusok beszédes cselekedetei táncra kelnek,

halkan ígéreteket zengnek:

,,Veletek leszek!”

– S az mind gyanús ki szilárd makrancossággal

dédelgetve őrzi a Múltat:

Mint vétkező örökségét s nem menekülhet,

mert nincsen hova!

S hányszor mondjam még el követelésre

hogy légy már ember a gáton – vetkőzd önsajnálatod le

 

s dobd vígan szemétbe!

Kellő közönyösséged mutasd a tékozló világhoz,

ha van kedved!

– Botolva s tápászkodva mind egyre megingunk,

bizonytalan hajóként s nehéz parancsokat várunk:

Bábáskodó sírásunkra azért gyenge pillanatunkban

is belecsimpaszkodunk!

Béke-hordozó arcokban feltöltődni,

feloldódni egészen:

Igazság-tartalmaktól ne kelljen rettegni!

A szorgalmas napok sorsunkat ölelgetik,

inda-csapdaként fogságba ejtenek:

Válaszokat kellene találni, hogy megbékélhessünk…

                                    

 

 

 

 HARMADIK FELVONÁS

 

 

Pár hét múlva.

(Szín: mint az első részben. Nappali szoba. Florencia hálószobája; ízlésesen berendezve. Nyári délután, fülledt levegő.

Félix jön; hóna alatt aktatáska, üzletemberes külseje van.)

 

FÉLIX Szervusz.

FLORENCIA Szia cunci mókus. Mi van?

FÉLIX Ez az átkozott értekezlet kicsit elhúzódott…

FLORENCIA Hát, aki már felelős beosztásban van, nem panaszkodhat igaz-e?!

FÉLIX Majd igyekszem, hogy büszke légy rám!

FLORENCIA Azzal már most sincs különösebb gond!

FÉLIX (figyelmesen megnézi feleségét) Hogy te milyen csinos lettél! Nahát! Még vonzóbb vagy, mint amikor elsőre megláttalak! Ez igen!

FLORENCIA …És Annamarival mi a helyzet? Őt már nem szédítgeted annyira! Felteszem!

FÉLIX Csak nem tudsz titkos telepátiáddal máris olvasni gondolataim között?! Ez ám az újdonság!

FLORENCIA (nyúl a szennyesláda után, készülődik a mosáshoz)

Kérlek, ha lenne pár perced, akkor segíthetnél nekem a ruhák körül!

FÉLIX (azonnal kikapja kezéből a szennyes kosarat, megindul vele a fürdőszoba felé)

Bízd csak ide! Hu, ez aztán nehéz! (leteszi a kosarat, megtörli verejtékező homlokát) Bizony jó volna megint kicsit lefogyni, mert attól tartok már nem úgy bírom az iramot, mint rég!

FLORENCIA Nekem bejön ez a mostani fazonod cunci! (erotikusan megnyalja szája szélét, ami felhívás is lehetne egy keringőre)

FÉLIX (mint aki álomból ébred, és megvilágosodik) Jaj, hát mi van ma?

FLORENCIA Kigyulladt a ház?

FÉLIX Ugyan dehogy! Ma van az évfordulónk te kis butuska! (odamegy hozzá, megpaskolja a popsiját, és megcsiklandozza az arcát) Isten éltessen minket még – remélhetőleg -, nagyon sokáig!

FLORENCIA Éljen! Mikor veszed ki a megérdemelt szabadságot a hivatalban?

FÉLIX Hát… (egy jelentős pillanatig erősen gondolkozik) az a helyzet kincsem, hogy még nagyon új vagyok a vállalatnál, és attól tartok, ha már az első hónapban kivenném a szabadságot, mit mondana a főnökség? A végén még meg lenne a véleményük rólam, és lehet, hogy akkor úgy adagolnának a szabadnapokat is, mint a könyöradományokat!

FLORENCIA Jaj, nem legyél már ennyire tutyimutyi! Mi lenne, ha egyszer már a sarkadra állnál?! Mindent én csináljak helyetted is?!

FÉLIX Azt nem mondtam!

FLORENCIA De ne is tagadd! Gondoltad!

FÉLIX Helyben vagyunk!

FLORENCIA (valósággal szenvedéllyel) Attól még jobb ne lesz semmi, ha mindent félvállról veszel!

FÉLIX Már bocsánat, de honnét tudod, hogy nekem közben mennyi mindennel kell foglalkoznom?!

FLORENCIA Inkább az meglátszik rajtad, hogy te mintha még élveznéd is saját, önző kiszolgáltatott helyzetedet!

FÉLIX Neked drágám mindig olyan kitűnő meglátásaid vannak! Csak ámulok tőled! (színpadiasan levegőbe ugrik, ujjong)

FLORENCIA Ha így folytatod, azonnal befejezem a meghitt csevegést!

FÉLIX Emlékszel még az esküvőnkre drágám? (mint aki kedvére nosztalgiázik)

FLORENCIA Annyira még azért jó a memóriám!

FÉLIX Életem legjobb dolga talán ott volt; minden ingyen volt kaja, pija, éhes és mohó hölgytekintetek!

FLORENCIA Ne csábítgasd magad feleslegesen édes Casanova!

FÉLIX Pedig fogadni mernék, hogy neked is nagyon jó volt!

FLORENCIA Mikorra kell a szennyes?

FÉLIX Szerintem jobb lenne, ha hétvégére készülne el, mert attól tartok Szombaton is be kellene néznem: tudod csupán egyszerű rutin ellenőrzés!

FLORENCIA Majd igyekszem járatni a kezeimet!

FÉLIX Nem is hiszem el, hogy annyi év után kimondták a válást! Egyszerre megkönnyebbül az ember, de el is veszít valami nagyon fontosat: lelki támaszát! Te hogy gondolod szívem?!

FLORENCIA Kisebb erkölcsi mélypontnak is felfogható!

FÉLIX Holnap akkor beugornék az ingekért, ha szabad…

FLORENCIA Ha jól sejtem te nem csak a szennyes miatt jöttél most ide! Mást is szerettél volna mondani!

FÉLIX Így van! Minél jobban távolodunk egymástól, annál inkább érezzük, hogy összeköt minket a közös múlt!

FLORENCIA Hallgatlak! Mit akarsz mondani?

FÉLIX Milyen más lettél te! Mintha az egész emberi hozzáállásod egyetlen szempillantás alatt változott volna meg!

FLORENCIA Furcsa vagy különös szerinted?

FÉLIX Szerintem egyszerűen csak más, de megjegyzem jól áll, és nagyon bejön!

FLORENCIA (leül a nappaliban az egyik fotelra; elővesz egy zacskó gumicukrot, az édesség a gyengéje, rágcsálni kezdi) Tehát! Hallgatlak!

FÉLIX (előtte fel-alá járkál, látszik, hogy feszélyezve érzi magát az új helyzetben)

Mondd csak, drága exem? Mi lesz majd, ha azt mondom, hogy szeretnék miattad megváltozni, és tiszta lappal mindent elölről kezdeni? Ezzel a lehetősséggel talán egyikünk sem számolt! Rászokhatnánk a változatosság kedvvért a reményre is vagy nem?!

FLORENCIA (élénken, meghatottan)  Komolyan beszélsz? Mert már annyit tűrtem és nyeltem, hogy sokszor magam sem tudom mi a valódi, és mi a hamis!

FÉLIX (folytatja) Itt az ideje, hogy végre a hamisság álcája helyett az őszinteség ösvényét válasszuk! Tegyük fel, hogy mostantól kezdve igazat fogunk egymásnak mondani, még akkor is, ha sebezhetőségünkben újabb sebeket kell, hogy kapjunk, de ami a legfontosabb: többet már ne kelljen értelmetlenül menekülnünk, és elfutnunk megalkuvó problémáink elől!

(kicsit vár) De hadd mondjam el, hogy lenne számodra egy ajánlatom! Nagyon sokat rágódtam rajta, és ezt elhiheted!

FLORENCIA Ezt most gyorsan verd ki a fejedből! Még véletlenül sem maradunk együtt!

FÉLIX Honnan tudod, hogy egyáltalán mit akartam…

FLORENCIA Nézd… én nem akartam semmi rosszat, de… amikor te a világos, és józan meglátásaiddal könyörgsz annak, sohasem lehet valami jó végre! Ezt te is jól tudod!

FÉLIX Szépen kérdem tőled drágám! Mi lenne akkor, ha itt maradnék! A légynek se ártanék, sőt azt is vállalnám, hogy beköltözöm a spájzba, ha neked ez jobban megfelel! (hízelkedően)  

FLORENCIA Látod-látod! Egy felnőtt férfiember nem így viselkedik!

FÉLIX Az önállóság buktatóit is csupán csak most tanulom!

FLORENCIA Az a meggyőződésem, és most ne hergeld fel magad fölöslegesen, mert tudom milyen vagy, hogy menned kell innen! Hidd el szívem, jobb lesz mindkettőnknek, és ha eltelik egy kis idő, mondjuk tíz év, utána eljöhetsz látogatóba, és úgy foglak köszönteni, mint legrégebbi jó barátomat!

FÉLIX (szelídebben, letompított hanggal) Drágám, szükségem volna rád még most is! Mi ebben a baj?!

FLORENCIA Ne haragudj rám mókuskám! Tudod, hogy nem akartalak megbántani, csak az van, hogy…

FÉLIX Csak az van, hogy pont, amikor a legjobban szeretnék veled lenni, akkor dobsz ki, és fikarcnyit sem érdekelnek az érzéseim, amik a szívem mélyéről táplálkoznak!

FLORENCIA Te is nagyon jól tudod, hogy nem ragadhatunk bele az érzelmek mocsarába, sem a szenvedélyek sokszor süllyesztő züllésébe! Nagyon aranyos, és rendes vagy, hogy megpróbáltad az őszinteséget, de lássunk tisztán!

FÉLIX Férfibecsületem megkívánta, hogy utoljára békét nyújtsak neked! Ezt nem tagadhatod!

FLORENCIA Gondoltam is mindjárt!

FÉLIX Attól függ, most mit szeretnél felelni?

FLORENCIA Hát… nem bánom, na! Tehát azt akartad mondani, hogy benőtt a fejed lágya, már nem hajkúrázod a bigéket, és eszed ágában sincs, hogy újabb szoknyavadászatot tarts!

FÉLIX Nézd drágám! Néminemű gyakorlatunk azért van hozzá, hogy felnőtteknek látszunk! Csak egy kis kölcsönös megbecsülés és tapintat a dolgok lényegének titka!

FLORENCIA Az alkonyati boldogságnak is megvannak a maga szeszélyei… Félixem! Hagyjuk meg másoknak a boldogságot, mi már kiöregedtünk belőle, hajunkat is fűrészelni kezdte már a dér! Különben is még-még sok mindenben nem tartunk ott… (elrévedezve, kicsit melankóliásan)

FÉLIX Én ajánlottam, hogy kössünk különbékét, ne kívánjuk egymástól lehetetlent, csak amennyit ténylegesen adni tudunk egymásnak! Ez még nem színlelés, sem kölcsönös megalkuvás!

FLORENCIA De Félix! Hát nem veszed észre?! Ha most nem állítjuk meg saját magunkat, attól tartok, már nem is tudunk leszokni róla! Én felelőtlen, buta fruska voltam, te pedig nőcsábász tapasztalt macsó! Ha azt mondod, hogy kiöregedtél azt még valahogy elfogadom, de én nagyon vágynék a csendesebb boldogságra, melyben már fokozatosan perzsel a tűz, mint egy nyugodt, harmóniára kész tábortűz! Értesz engem?!

FÉLIX Megpróbálom!

FÉLIX Van még bármiféle reményem arra vonatkozólag, hogy megmenthetném töredék boldogságunkat? (esedezve)

FLORENCIA Mit szeretnél belőle megmenteni?! Aki egy álomképhez ragaszkodik görcsösen egész életében, talán az álmait sem tudja igazán elengedni!

FÉLIX Tévedsz, drágám! Az álmok azért vannak, hogy az ember ragaszkodjon hozzájuk, mert alkalom adtán még megvalósíthatók!

FLORENCIA Mondd csak életem? Hová lettünk mi az emberi arcok mögött? Mintha folyton lepleznénk valamit, vagy valakit!

FÉLIX Ez már valami! Még soha nem láttalak téged ennyire tisztának, és őszintének!

FLORENCIA Ne haragudj, de már olyan régen nem éreztem magamon egy férfi érintését…

FÉLIX Képzeld el, hogy mi is kísérletezni kezdenénk!

FLORENCIA Hiába! Úgy látszik, nem tudod megmagyarázni vagy megérteni!

FÉLIX Azért, ha megengeded, tennék rá egy halvány kísérletet!

FLORENCIA Csak parancsolj!

FÉLIX Köszönöm! (leveti zakóját, mert bemelegedett a beszédben, feltűri ingét, mely már tajtékosan verejtékes)  

Tehát, akkor! Én itt maradtam egyedül elhízva és cinikusan! Igaz?!

FLORENCIA Hát, ami azt illeti… Igen!

FÉLIX Na látod, megy az őszinteség, csak mindkettőnknek akarnia kell!

FLORENCIA Látod, ezt is olyan cinikusan mondod! Ezért van, hogy lassan megint migrének kezdenek el terrorizálni!

FÉLIX Azt jó jelnek veszem, mert az azt jelenti, hogy valamicske közünk még mindig van egymáshoz!

FLORENCIA Azért volna jó, ha egy Óceánnyi távolság választana el minket egymástól!

FÉLIX Mit ért a mi szerelmünk mondd?!

FLORENCIA Mindennél többet!

FÉLIX Téged valaki, vagy valami megbolondított, és most teljesen félre beszélsz!

FLORENCIA De Félix most már szálljunk le a körhintáról, mielőtt mindketten elszédülnénk. Meddig folytatható ez mondd?!

FÉLIX Már mint, mire célzol?!

 

Hosszú csend lett

 

FLORENCIA Meddig fogunk még így együtt vergődni egymás szeme láttára?! Kész kupleráj az egész!

FÉLIX Engem viszont ne ugrasson bele senki semmibe! Valamikor imádtam terveket szővőgetni, most meg már az se megy, mert belekényszerültem a munka monotóniájába!

FLORENCIA Felnőttek vagyunk, tehát témánál vagyunk!

FÉLIX Együtt kissé primitívek vagyunk szívem! Nem gondolod?

FLORENCIA Tessék??? Talán nem voltam veled mindig megértő, és tapintatos? Hogy érted ezt?! (kissé idegesen)  

FÉLIX (elfordul, hogy Florencia csak félig lássa a fényben az arcát)

Én csak azt szerettem volna, hogy megpróbáljuk ketten a boldogság töredékét! Érted ezt?!

FLORENCIA (kissé lemondóan) Azt hiszem igen! Én is megkívántam már a családi békét, mert semmi kedvem kisfiúkat beavatni a legelső szexuális gyönyörükbe.

FÉLIX Csakhogy ki tudtad mondani végre! Én meg már azt hittem kétszeresen is ebben a lakásban fogok megöregedni!

FLORENCIA Addig rendezhetnénk sorainkat… Nézd! Te most felajánlottad nekem a boldogságot, ahol nincs több tányértörés, sem kenyértörés, sem egymás torkának ugrás! Ha te is jónak látod, és beleegyezel, akkor elfogadom szívesen! (mint aki megkönnyebbült)  

FÉLIX Nekem megfelel! Áll az alku!

FLORENCIA Csak hogy figyelmeztetlek drága Félixem sajnos nem veled!

FÉLIX (mint aki bamba, idióta, érthetetlen képet vág, mert nem érti a helyzetet) Bocsánat! Hogyan??? Hogy értsem ezt?! Nem úgy volt kagylócskám, hogy együvé tartozunk?!

FLORENCIA Úgy volt… persze, elméletbe! De vedd észre magad mucus! Ez itt már a nyers valóság! (kezével körbemutat a színpadon)

FÉLIX Úgy érted azzal a surmó suhanccal akarsz együtt lenni, aki a minap…

FLORENCIA Hát miért is ne! Ő legalább még érezteti velem, hogy én is emberi lény vagyok, és amellett NŐ!

FÉLIX Már megint te kezded!

FLORENCIA Éppen azért van ez, mert már tisztába jöttem vele, hogy te azt a kis falmelléki boldogságomat is bizton elfuserálod, amit még együtt tölthettünk volna!

FÉLIX …És mi van akkor, ha én összejövők azzal a másik őzikeszemű szépséggel, aki kicsit butuska fruska, viszont veszettül bolondul értem?

FLORENCIA A boldogsághoz tehetség is kellene, nem gondolod! Minden egyes napért keményen meg kell dolgozni, de úgy hogy az emberben ez ne legyen kötelességszerű tehertétel!

FÉLIX …De ha megígérem, hogy ezentúl minden rendbe jön, és normálisak leszünk?

FLORENCIA Az sem lenne számunkra egy életbiztosítás; talán, ha életünk húszas éveinek a végén még próbálkoztunk volna egy újabb gyerkőccel… talán, esetleg… már nem is tudom! (lemondóan)

 

(gyönyörű nyárias jellegű ruhát vesz fel, legalább tíz évet letagadhat eredeti korából, enyhén kisminkeli magát, kiengedi haját, és most tényleg úgy fest, mint aki randevúra készül)

Hát akkor én már mennék is! Pá!

 

(Ajtó felé megindul határozott léptekkel, Félix ügyetlenül, csetlőn-botlón átbukdácsol a bútorok halmain és igyekszik útját állni)

 

Egy lépést se tovább! Kérlek, ha van még benned egy jottányi emberi érzés, akkor még nem hagysz magamra!

FLORENCIA (megtorpan a lépteivel, megszánja exét, de azért kinyitja az ajtót) Igen! mondhatod! Talán tud még várni tíz percet!

FÉLIX Akkor most mi lesz?! Elbúcsúzunk egymástól örökre? (kétségbeesetten)

FLORENCIA Jaj de butuska kelekótya vagy! Azt nem mondtam! Csupán annyi jegyeztem meg, hogy ezentúl majd bele kell törődnöd, ha esetleg más pasi oldalán látsz!

FÉLIX Ez nem igazság!

FLORENCIA Látod! A létezés egyik sarkalatos alaptörvénye hogy sosincs egyetlen, végletes igazság, mindig csak morzsák akadnak, melyet az ember fölcsipegethet, ha akar! Lásd be, hogy szabadulnunk kell ebből az ördögi spirálból, melybe önmagunkat is kis híján elsüllyesztettük! 

FÉLIX (félreáll az ajtóból, hagyja, hogy volt felesége távozzon)

Azért időnkét ugye majd felhívsz, és talán beszélgethetünk még együtt hármasban is akár – mármint a legújabb barátoddal!

FLORENCIA (csöndesen) Látod nem olyan rossz dolog az őszinteség, színlelések nélkül!

(kimegy az ajtón, mire azt az enyhe húzat becsapja)

 

FÉLIX (kivesz a zsebéből egy megcímzett borítékot, és művészi gonddal elhelyezi a nappaliban a kis asztalra, ahol általában újságokat szoktak tartani, de most üres, és tiszta, kiszól Florencia után)

Keresztúton állunk szívem! Ha továbbra is ennyire bizonytalankodunk jövőnket illetően belehasadhatunk, mint az érett mag a magházba! (hangosan mondja, hangja erőteljesen visszhangzik, és ettől olyan kísérteties)

FLORENCIA (halkan, távolodóbban) Ne emészd magad, hisz egyikünknek sincs oka rá!

FÉLIX (odaballag a nappaliban az üvegezett szekrényhez; kivesz belőle egy esküvői fényképalbumot, és megnézi még utoljára az esküvői képüket, melyen bizakodva tekintenek mindketten a jövőbe, és bűbájosan mosolyognak…)

 

 

 

Függöny 

 

         

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                     

 

 

 

 

MÁSODIK FELVONÁS

 

 

(Néhány hónap múlva. Fülledt, nyárias este. Ugyanaz a lakás, de a másik szobája. Egészen leengedett redőnyök, vagy reluxák, hogy a napfény késhegye csak pár éles sugarakat vetítsen a színre. A reluxák résen a vakító, kánikula füstölgő házfalai látszanak… Tipikusan forró éjszaka, amikor senki sem tud normálisan aludni, és mindenki, mint valami holdkóros, vagy másnapos föl-alá járkál, tesz-vesz a színen.

Kényelmes bútorok, de a meleg, és fülledtség miatt egy idő után verejtékes bennük a kényelem. A nappali szobában van a társaság, beszélgetések középpontja. Pár lampion is ég, hogy még hangulatosabb legyen a szín.)

 

 

FLORENCIA (könnyű nyárias ruhát visel, a ruha alatt látszik, hogy a hasa gömbölyödik, plüssmackót simogat a kezével, dédelgeti, becézgeti) Na, mit kap a kisbaba? Ha jó gyerek volt az én kincsem? Te vagy a világon a legimádnivalóbb csöppsége anyának! Nagyon szeretlek, ugye tudod?!

 

(Félix a fürdőszobában éppen fürdik, és törülközőt csavar a meztelen testére, kisebb úszógumival érzékeltetjük az idő múlását. Mögötte a fürdőszoba félhomálya. Gúnyosan mondja)

Látom már! Az alma sem esett messze a fájától! Inkább segítenél ledolgozni ezeket a fránya kilókat!

FLORENCIA Hát mi vagyok én mi? Kedves nővér?! Ha nem vetted volna észre édes uram! Most életem legcsodálatosabb korszakát szeretném minden tartalmas pillanatban megélni, aztán az, hogy neked súlyproblémáid vannak, arról én nem tehetek!

FÉLIX Hát ezt a szemtelenséget! Nahát! És ki könyörgött nekem éjt nappallá téve, hogy hozzak neki jégbe hűtött csoki fagyit a szupermarketből? Ki itt az édesszájú kettőnk közül?! (csipkelődve)  

FLORENCIA (mentegetőzve) Hát vedd csak nyugodtan tudomásul, hogy nekem most két ember helyett kell táplálnom karcsú testemet, mert fontos, hogy a gyerek fejlődni tudjon!

FÉLIX (Nem tudja, hogy sírjon-e, vagy nevessen) A gyerek fejlődése valóban fontos eben igazat adok neked! De nem hiszem, hogy ez a töménytelen édesség és miegymás, ami csak úgy termeli a kalóriákat, egyéb károsító anyagokról, és melléktermékekről már nem is beszélve – hogy ez használna is a csöppségnek, akit magadban dédelgetsz! Ne mondd nekem ciccám!

FLORENCIA Na, jól van már! Lehet, hogy igazad van, és egy kicsit megszaladhatott velem a ló!

 

(Kiveszi a bárszekrényben tartogatott csokoládékészletek közül egy nagy táblás csokit, és gusztusosan, pikáns erotikával majszolni kezdi)  Zavar angyalom?!

FÉLIX Épp ellenkezőleg! Csak nyugodtan fogyaszd! (majd meghal az irigységtől)

 

(Még gusztusosabban majszolni kezdi; odasettenkedik hozzá és megkínálja, de Félix elhárítja, mert érzi úszógumijainak feszülését)

 

FÉLIX Köszönöm ciccám! Drága vagy! De ezt a fogyókúrás dolgot is már vagy ezerszer megbeszéltük!

FLORENCIA Hát te tudod! Ha mindenáron mártírt akarsz magadból csinálni, én, nem gátollak meg!

 

(Félix leoltja a villant a fürdőben, majd ott áll meztelen, kissé molett felsőtesttel exe előtt, várja a hatást)

 

FÉLIX Nos, hallgatlak?

FLORENCIA Nohát! Ez igen! Még sohasem láttam ennyire feszes, kisportolt férfitestet! Mondd csak, szívem? Hogy csinálod? (csábosan párszor megtapogatja a másik elhízott hasát)  

FÉLIX Egészen egyszerű titkaim vannak drága: Nátriumszegény, és szénhidrátmentes diéta, plusz, ha még nagyon akarom betonozás, vagy erdőirtás! Majd gondolod kicsim, hogy konditerembe fogok járkálni, amikor úgy is olyan drága a jegy!

FLORENCIA Most olyan izgató vagy szívecske!

(Hevülten, izgatottan, kicsit közelebb megy hozzá, és megint megtapogatja a hasán a zsírpárnákat)

 

Azt hiszem elkövettem már megint azt az ócska, szánalmas hibát, hogy megint kezdek beléd szeretni!

FÉLIX … És ez miért volna olyan nagy baj? (ő is meglepődik)

FLORENCIA Az őszinte érzelmek sohasem bajok, az igazán nagy bajok talán ott kezdődnek, ha szándékosan leplezni igyekszünk az igazságot!

 

(lágyan átöleli, és megpuszilja)

 

FÉLIX Valósággal fölforralod szívem a vérem! Már érzem is hogy pezseg! (boldogan, felszabadultan)

FLORENCIA Ne szokj hozzá túlságosan! Tudod, mindent csak szépen mértékletesen illik végigcsinálni! Semmit sem szabad elkapkodni már így negyvenhez közel!

FÉLIX Ahá! Hát csak kibújt már megint a szög a zsákból!

FLORENCIA Hát most meg mi van már megint?!

FÉLIX Muszáj neked folyton a klimaxal jönnöd! Na és! Ha telik ez a rusnya idő, hát a mennykűbe is csak telik! Inkább élvezzük kicsit a pillanat megszentelt gyönyörűségeit!

FLORENCIA (lassan vetkőzni kezd, és megindul a fürdő irányába, kezében már kikészített fürdőköpeny) Szeretném, ha volnál szíves és kicsit magamra hagyni! Leköteleznél!

FÉLIX Szóval már a legintimebb helyekről is ki lettem utasítva! Hát ez szép! (álcázott felháborodással)

FLORENCIA Na jól van, jól! Ha nagyon szeretnéd, megmoshatod a hátamat, mert tudom, mindig is az volt a gyenge pontod! (csábosan párszor feléje kacsint)

FÉLIX (óvatosan, mint aki lopakszik követi) Mindjárt itt vagyok galambocskám!

FLORENCIA Most vettem csak észre, hogy mióta nem ordibálunk, és veszekszünk egészen jól élvezzük a másik társaságát! Vagy te nem így gondolod drágám?! (kérdő pillantással néz rá)

FÉLIX Már megint ügyesebb vagy, mint én!

 

(Mindketten bemennek a fürdőszobába; Florencia a törülközővel óvatosan becsavarja testét, majd Félix leül a fürdőkád szélére és lágyan masszírozni kezdi felesége lábikráit; az asszony ezt nagyra értékeli és látszólag élvezi is)

 

 FLORENCIA Jaj… oh… ez… most nagyon jó… igen… abba ne hagyd nekem… szorgalmas kis csődöröm! (ujjaival gyengéden a szájába harap)  Olyan finoman csinálod! Hol tanultad ezt te szőrös Tarzan-állat?!

FÉLIX Mint azt már említettem szívecske, régebben én sem voltam még olyan kikupálódott, mint mostanság, és sok helyett megjártam, hogy a női prakatikákban is kellő szakértelemmel rendelkezzek!

FLORENCIA (élvezi, hogy a férje kényezteti) Jaj, ez az… ne hagyd abba! Mennyire nehéz a másikban felfedezni a teljesebb értékű embert! Te is egyetértesz?!

FÉLIX Ezzel határozottan igen! Nincs is puhább párna, mint egy finom női láb, mely gyönyörűen ível, és szinte finom formáival a tenyérbe simul!

FLORENCIA Mondd csak Félix? Csak nem akarsz megint udvarolni nekem? (huncuttul elmosolyodik)  

FÉLIX (szabadkozva) Ugyan, ugyan! Hát hova gondolsz? Miért összedőlne különben a világ?

FLORENCIA Mitől lettél te ennyire barátságos?!

FÉLIX Szívecském adj kérlek, helyet a másik lábikrádnak is jó?

 

(Finoman, gyöngéden masszírozni kezdi, és látszik, ez nagyon megnyugtatja a felesége idegeit)

 

FLORENCIA Drágám?

FÉLIX Igen? Hallgatlak!

FLORENCIA Szerinted mi hibáztunk, vagy csupán a végzet ostoba, és körmönfont játéka szórakozott velünk, amikor szegény gyerekünket is elvette?!

 

(Hangjában érezni a remegést, reszketést Félix kicsit közelebb hajol hozzá a fürdőkád szélére ülve, és nyugtatni próbálja)

 

FÉLIX Jaj, Kedvesem! Nem szabad kíméletlenül csak saját magadat hibáztatnod! Nézd… én is már éppen elégszer rágódtam magam miatta, és azzal, hogy önmagunkat emésztő, kiállhatatlan alakok leszünk mindketten csupán csak a környezetünk szemében leszünk gátlástalanok, és alattomosak! Az lenne a fontos, hogy újra megtanuljuk egymásban felfedezni a még ember közelibb értékeket! Én igyekszem minden támogatni!

FLORENCIA (egy jelentőségteljes könnycseppet töröl ki a szeméből) Jaj, most egészen Drága vagy!

FÉLIX Nézd… én nagyon sajnálok már mindent, de a legjobban azt, hogy a gyermekünk is… (elakadt, elfullad a hangja és szégyellősen sírdogál)

 

(Florencia kikel a kádból, és testével óvatosan átöleli, nagyon érzelmes pillanatok következnek, miközben egymást vigasztalják gyászukban)

 

FLORENCIA Drága, kérlek… megértelek, hidd el tökéletesen, de annyira szerettem volna, ha mi is… ha mi is igazi család lehetünk! A mi házasságunk a gyerek után már csak kölcsönös áltatás volt! Azt hiszem, jobb lenne, ha mindketten már új életet kezdenénk!

FÉLIX Bocsáss meg, de szerinted mit mondhat erre egy sebezhető férfi?!

 

(Lekuporodik a fürdőszobában egy székre, és hosszasan nézi feleségét, aki még mindig olyan fiatalos)  

Te voltál az első szerelmem ezt te is tudod! És attól félek… annyira nehéz lenne újból szerelembe esni!

FLORENCIA De drága! Ne hibáztasd magad! A szerelem vulkánkitörés, és mi sem tehetünk ellene semmit: egyszerűen csak… megtörténik!

FÉLIX Azt hittem, hogy a dolgok majd jobbra fordulhatnak! Isten látja lelkemet! De most minden olyan zavaros és minden annyira összejött – tudod!

FLORENCIA (tapintatosabban, mint eredetileg gondolta) Hidd csak el, megértem!

 

Csend

 

FLORENCIA (kikel a fürdőkádból, Félix már nyújtaná felé a törülközőt, hagyja hogy mint egy kincset betekerje testét a törülközővel, kicsit bocsánatkérő mosollyal) Köszönöm, szívem! Ez igazán nagyon figyelmes tőled!

FÉLIX Nem tesz semmit! De tényleg szeretném veled megbeszélni a kettőnk dolgát! (csendesen kicsit közelebb megy hozzá)

FLORENCIA (a másik székre telepedik, és türelmesen hallgat) Igen? Hallgatlak!

FÉLIX (tapogatja, keresgéli a szavakat, nehezen szólal meg) Mondd csak, életem? Tulajdonképpen hogy szerethettünk mi egymásba?!

FLORENCIA (kicsit töpreng, majd megszólal) Azt hiszem túlságosan fiatalok voltunk még, meg maflák. Nem tudtuk eléggé értékelni közös dolgainkat, sem pedig a magunkét! Mitől félsz?

FÉLIX Még hogy félek?! Kikérem magamnak! Én még az árnyékomtól se ijedek meg! (hangja mégis reszketőbb)  

FLORENCIA Tényleg?! És akkor mi volt az a múltkor, amikor a postán a Kenderesnek a kutyusa jócskán megfuttatott?!

FÉLIX Az csupán csak egy kis technikai baleset volt aranyom!

FLORENCIA Hát ez nagyon érdekes, mert én másként hallottam!

FÉLIX Most megint mit vársz tőlem?! Nyíljak meg, tárjam fel lelkem kráter-tárnáit?! Megteszem! Te is jól tudod, hogy gyerekkorom óta halálosan rettegek a kutyáktól! Így már jobb?

FLORENCIA Na, látod így már sokkal könnyebb! Az igazság tudod, mindig szabaddá tesz minket!

FÉLIX …De drágaságom! Csakis a saját nevedben beszélj, kérlek! Ha már kikötötted, hogy megegyeztünk!

FLORENCIA Látod-látod! Erről el is felejtkeztem! Bocsánatot kérek!

FÉLIX Szerinted hol hibázhattunk cicám?

FLORENCIA (mélyen megérinti az őszinte kérdés; hosszasan töpreng)

 

Csönd

 

Szívem! Tudod, az évek múlásával oly sok mindenről megfeledkeztünk; születésnapok, névnapok, évfordulók, pillanatnyi örömszerzések egész összefüggései, és szegény gyermekünk is… nem is tudom! Talán elfelejtettünk szeretni is?! (óvatosan, tapogatózva megvakarja a fejét) talán közösen most ütközik ki rajtunk, mint a pattanás a klimax?!

FÉLIX (visszafojtott kuncogással) Hát ez olyan jó! Drága vagy! Mondtam már?

FLORENCIA Drága uram! Másként is lehetett volna! Te is tudhatod, hogy ezen a dolgon, akárcsak a múlton már nem változtathatunk, de talán a jövőt képesek volnánk még akarattal, és kisebb lelkierővel befolyásolni! Mit gondolsz?

 

(megsimogatja szépen gömbölyödő pocakját, egy új élet reményében bizakodva…)  

 

FÉLIX Sajnos sohasem voltam egy tipikus filozofálgatós fajta, mint a bölcsészek többsége! De miért ne! Próbáljuk ki!

 

(Hirtelen talpra pattan, felugrik, és össze-vissza gyűrögetni kezdi a törülközőt a kezei között, mint aki csinál is valamit)

 

FLORENCIA Hát ekkora vétket ártott neked egy nyamvadt törülköző? Nézd csak meg… össze-vissza kell marcangolnod?! Hová tetted azt a maradék eszedet?! (kissé neheztelő)

FÉLIX (szépen összehajtogatja most, leakasztja a fogasra) Így már csak pofásabb! (elégedetten szemléli a végeredményt)

FLORENCIA Két összezárt rabbá silányodtunk öreg harcos! Ez a tiszta igazság! Most csupán még azért tudjuk egymásból is kierőszakolni az utolsó, eltévedt fellángolásokat, mert minden percben és minden pillanatban mesteri módon értünk egymás áltatásához, és megtévesztéséhez!

FÉLIX Látod! Ez olyan tipikusan lélektanos, tudatelemzős, Freud-i rizsaduma! Mintha az összetört, és megsebzett szívek kálváriáját föl lehetne érni ésszel! Talán ésszerű volt-e egyből friss ifjoncokként megházasodnunk? Miért, hadd kérdezzem meg? Te talán megtudnád, ezt magyarázni?!

FLORENCIA Persze, hogy jön majd a briliáns, falrengető rábeszélésed, ahogy szoktad! (Félix harsány, flegma modorát utánozva) ,,Anyukám ne mondogass itt nekem zöldségeket, meg sületlenségeket, inkább készít tisztességes és bőséges vacsorát! És hagyd csak a gondolkodást egyedül rám!” Mire én: ,,Oh! Hát persze bogaram! Máris nekilátok, és megkopasztom azt az árva csirkét, amelyik az udvaron úgy siránkozik, akár egy kismacska, pedig tyúk”

FÉLIX Kicsit kezdesz megrémiszteni aranyom! Mondd csak? Minden rendben van nálad a tudatalatti működését illetően?! Kezdek berosálni tőled! (helyeslően jegyzi meg) De kezd izgatni is a gondolat!

FLORENCIA Régebben pedig megvolt a közös kémia, vagy nem?! Olyannyira működött, hogy mindenütt képesek voltunk egymáshoz érni, és átfűtötten csak szerelmeskedni!

 

(Apróbb táncmozdulatokat végez, és párszor körbetáncolja a fürdőt)

 

FÉLIX Minket megvezettek és becsaptak! Azt hiszem szívem, mi egy fatális tévedés idióta áldozatai vagyunk! (mint aki nagy életbölcsességet mondott ki)

FLORENCIA Ne mondogasd már te is, mert a végén a hazugságból is könnyedén igazság származhat! Mégis kikre gondolsz?!

FÉLIX Emlékszel még egyetlenem, hogy utáltam a rokonszenvesnek beállított, kedves barátaidat akik, amikor még utolsó egyetemisták voltunk folyamatosan figyelmen kívül hagyták a ház szentségét és össze-vissza füstölték füstjükkel a lakásunkat, csak mert az olyan menő! Akár egy istenverte házibuli! Emlékszel még ugye?! Mikor mindenki a maga jó pofizós rokonszenv-álcáját felöltve elmesélte, hogy szerinte kinek mi a hiába? Mintha komolyan mondom önkéntes, és amatőr pszcihológusok lettetek volna! Sírtam! Tudod, amikor te kicsit túl sok pezsgőt vedeltél, én akkor hátramentem a konyhába azzal, hogy hozzak neked egy kis kijózanító hidegvizet, de igazából elveszettségemben hullattam sebzettségeim ócska bizonyítékait! Úgy örültünk akkor egymásnak az éjszakában, mint akik komolyan mondom… élve fölboncolják egymás ösztöneit, legtitkosabb érzelmeit. S másnap, mint a másnapos hullák, már magunk is kezdtük észlelni a megkerülhetetlen változást: Alig tudtunk egymás szemébe nézni, azok után, amit tegnap egymás szemébe mondtunk ki! Emlékszel még arra a pufók, nagyon duci srácra, aki gyönyörű szerelmes vallomásokat tudott fejből ráadásul citálni; az ember igazából sohasem tudhatta, hogy éppen a pillanat szülte ihlette-e meg, vagy másoktól veszi babonázó idézeteit… és aki amiatt, mert nem mondta meg neked, hogy szerelmes volt beléd… fölakasztotta magát egy villanypóznára! Reggel a zsaruk, is alig tudták levágni a szerencsétlent! Én nagyon sajnáltam a srácot!

FLORENCIA Igen, már én is emlékszem! Olyan különös, és titokzatos emberke volt… a társasággal igazán, mint sohasem tudta volna megértetni magát, hiszen úgyse figyelt fel rá a kutya se!

FÉLIX Nagy, vállas, erős, pirospozsgás.

FLORENCIA Hát igen… szegénykém! Fel nem foghatom, hogy miért lett öngyilkos?

FÉLIX Pedig, ha jól tudom, Antal, vagy Ádám biztosan elmondta neked is! Csak nem vetted észre!

FLORENCIA Milyen jó még mindig az emlékezőtehetséged!

FÉLIX Talán csak a megfelelő szakmai tapasztalat a felelős érte!

FLORENCIA Engem tényleg nem bánt! Sőt! Néha egészen… kifejezetten vonzó bír lenni!

FÉLIX Engem néha nagyon idegesít az emlékezéssel járó herce-hurca! Képzeld csak el! Antal, meg Ádám, amint ott állnak és miközben nagyban megy a traccs party te egy különös, pufók emberkével kezdesz flörtölgetni, meg szemezgetni! Hát magam is meglepődnék, de a szó legjobb értelmében természetesen!

 

(Feláll, komolyan, majdnem elszántan mondja)

Talán jobban járnánk mi is, ha a felejtés gyógyszerével tudnánk függetlenedve új életet kezdeni…

FLORENCIA (élesen) Azt szeretnéd, mi?

FÉLIX (bocsánatkérően) Kérlek! Muszáj már megint elkezdeni?!

FLORENCIA Jellemző! Te is tipikus férfi vagy, aki csak a hasával, meg legfeljebb a szerszámával tud gondolkodni!

FÉLIX Na jól van, jól van! (kicsit ideges) Tessék, parancsolj! Mit is követtem el?!

FLORENCIA Azt hiszem, ha már magadtól is ezt kérdezed, akkor mégsem annyira lenyűgöző a memóriád, mint az előbb! Én vagyok az egyetlen tanúja gyönyörű bohém ifjúságunknak! Könnyelműek voltunk, viszont – te sem tagadhatod -, bájosan bűntelenek is, mert ragaszkodtunk önző szeretetünkhöz!

 

(Állnak egymással szemben, csend.)

 

FÉLIX Hát hogy mondhatsz ilyet??? (mímelt felháborodással) Neked csupán ennyit jelentett a kapcsolatunk?! (fityiszt mutat)  Feltételezem már akkor is csak az érdekelt, hogy jólesik egymással a csók, meg a kis hancúr, amit útközben beiktattunk! (nevetségesen viselkedik, és ezt nagyon jól tudja)

FLORENCIA Ha valóban így érzel drága, akkor nem ismertél meg a hosszú évek alatt semennyire sem! (lemondóan, beletörődötten)

FÉLIX (lassan közelebb megy feléje) Hát akkor készítsünk egy kis statisztikát? Mit tudunk eddig? Na, valami ötlet! (szimbolikusan a közönséghez fordul) Esetleg ott a hátsó sor felé félúton?!

FLORENCIA Na látod, ha van valami amivel aztán a végletekig az őrületbe kergetsz, akkor ez az; hogy lehetsz ennyire könnyelmű, hogy az már komikusan veszélyes?!

FÉLIX Születésemtől belém kódolták ezzel rendelkezem kis cicám! Mit gondolsz kedves? Különben hogyan tudtam volna annyi világszépét ágyba csábítani?

FLORENCIA (méltó felháborodással) Erről inkább hallani se akarok!

FÉLIX Ahogy gondolod! Nem leszek annyi tiszteletlen, csupán amennyire az feltétlenül szükséges!

FLORENCIA (mintha brutális hangja lenne) Mikor szerelmeskedtünk körbe az egész házat csak úgy önfeledten utoljára?! Még hány hónapig várjak, amíg a fiatalember kegyeskedik végre a felesége kedvére tenni?! Szerinted nekem ez olyan könnyen ment?

FÉLIX (gyöngéden törülközőt vesz feléje) Ahhoz előbb talán a megfelelő alkupozíció felvétele lenne szükséges!

 

(Florencia meggondolja magát és az ajtóra szerelt fogasról hanyagul, ami már szinte női tüntetés, leemeli a köntösét, pedig odakint még mindig érződik a fülledt, nyárias levegő)  

 

Nem ebben egyeztünk meg, és ezt te is nagyon jól tudod, hiszen világ életedben képben voltál!

FÉLIX Szerintem pedig azt tudtuk már eddig is egymással kapcsolatban, hogy függetlenek, és nagyon szabad szelleműek vagyunk! De kérdem én, miféle függetlenség az ilyen, amikor még mindig itt társalgok veled, ahelyett, hogy már rég csajozhatnék?!

FLORENCIA Drágám! Ugye megbeszéltük, hogy utálom azt, ha nyíltan kinyilvánítod előttem alattomos szándékaidat!

FÉLIX Alattomos??? (elkerekedett, tágra nyílt szemekkel nagyot néz, meglepődik) Ezt már megbocsáss úgy, mégis hogy értsem?!

FLORENCIA (a közönség felé) Hát már megint kezdi! A sírba veszi azonnal! Értsd és gondold úgy, ahogy neked a legjobban esik! Érthető?!

FÉLIX Azt hiszem… (még mindig bizonytalan)

FLORENCIA (tüntetően átvonul a nappali másik végébe) Megmondtam, hogy figyelmes kényeztetésre vágyom, és nem csupán arra, hogy valaki megint végigdübörögjön rajtam akár egy felhúzott gyorsvonat! Ide halhatatlan romantika kell, és az ösztönszerű mindenség átélhető, és tartós elmélete!

FÉLIX Kell a fenét! (leinti az egyik kezével)

FLORENCIA (rámenősen, szembefordul vele) Na, most szólj édes uram, ha ki mered még nyitni a szád! Most bezzeg félsz, és remegsz! Ide hallani veszteglő mosógép szíved kuruttyolásait! Vedd tudomásul… igenis Gyáva vagy! Talán mindig is az voltál, és most engem is azzá akarsz süllyeszteni, csupán azzal, hogy nem engeded, hogy egyszer és mindenkorra kiszálljak ebből az örökösen visszatérő mókuskerék életből!

FÉLIX (mint aki készülne, hogy otthagyja szabályosan) Jaj, hagyjuk már ezt anyus! Ezek az örökös, arcpirító, ócska szavaid! Feltételezem jobbat már te sem bírsz kifundálni! Csak a megkeseredett, romba dőltség beszél most belőled! Igazam van, vagy igazam van?!

FLORENCIA Na, hát nem megmondtam! (színpadiasan széttárja kezeit) Mint legutóbb is! Mikor is lehetett… ha jól emlékszem négy éve… ,,lemegyek édes a fagyishoz! Hozok egy-két gombóccal!” Aztán egy hónap lett belőle! Hadd higgyjék csak azok a kíváncsi szomszédok, hogy hűséges hitvesed vagyok, aki éjt nappallá téve csak a szerelmére vágyakozik, mint a levegőre, ami nélkül már létezni is képtelen! Nagy marhaság az egész!

FÉLIX Már megint mit hisztizel itt nekem! Pszt! (csendre igyekszik inteni) Különben is, te is tudod, hogy megegyeztünk! Ezt a szerepet szolgálattal illik vállalni!

FLORENCIA Hát gyönyörű egy szerep azt mondhatom! Miért nem maradhattam édesanya? Ehelyett a szánalmas, ember-roncs helyett, aki vagyok, még mindig jobb lett volna vagy nem?! Hogy lehettem képes már az első alkalommal odaadni magamat egy ilyen megbízhatatlan jampec sutyeráknak, mi?!

FÉLIX Nézd, drága! Én csak őszinte voltam! Te is láthatod, hogy még közös életünk során sohasem fogalmazhattunk ennyire tisztán, egyszerűen, nyíltan és őszintén, mint ezekben a jelentős percekben!

( Florencia megáll Félix előtt és egyetlen mozdulattal körülfogja annak petyhüdt, és kövér derekát)

 

Oh, nézzenek csak oda, apuci mérges lesz! Te beszéltél őszintén! Nézz csak magadra! Te már rég nem az a gigoló vagy, aki voltál! Le kellene már végre szállnod erre a való földre, hogy tisztába gyere a dolgok közötti átmenetekkel! Lássuk csak! (látványosan megpróbálja körbeérni a kezecskéivel, de nem sikerül megmérni) Hány kilócska is vagy? 

FÉLIX Éppen annyi, hogy bármikor felkelthessem az ellenkező nemben a szánakozó rokonszenvet! (igyekszik kihúzni magát, de a tartása így is enyhén görbe, és beesett marad)

FLORENCIA Minden emberben ott kellene, hogy pislákoljon a vágy egy színesebb élet után, mint a jelenlegi!

FÉLIX Még te beszélsz?! És az mi volt kérném tisztelettel, amikor kedves, drága anyádat elkísérted a fodrászhoz, és kérted, hogy festessen ő is körmöt?

FLORENCIA Sohasem mondtam, hogy az idősebb korosztálynak bármiben is le kellett volna mondania az éppen aktuális divatról! Nem értem, hogy mi kifogásod van még ez ellen is!

 

(Félix telefonhoz megy, csöng, felveszi)

 

Igen! Szerbusz… persze hogy… naná! (halkabban) Nem haragszom, de kisebb családi fennakadás! Igen… Azt is tudom mucikám… jó… majd talán később átmegyek! Most le kell tennem! Szerbusz!

FLORENCIA (két karját maga előtt keresztbe fonja számon kérőn, és kíváncsiskodó pillantást vet Félixre)

Ki volt az, ha szabad kérdeznem drága uram?

FÉLIX (hezitál, és látszólag ostobán viselkedik, fel-alá járkál, tördeli a kezét, egy virágvázából, mintha csak csap volna, vizet iszik) Jaj, hát ez nagyon jól esett! Parancsolsz esetleg egy kis vizet drágám? Vagy nem?!

 

(készségesen felajánlja, Florencia elhárító mozdulatot tesz)

 

FLORENCIA Megtisztelsz, de köszönöm most nem kérek! Inkább áruld csak el, hogy ki telefonált? És egyáltalán honnan tudta meg az otthoni számunkat?

FÉLIX Hát… aranyvirágom tudod az úgy volt… (erősen erőlködik, látszik rajta úgy kell minden szót kisajtolnia a fogai közül)

Gondoltam megengedem magamnak, hogy más is udvarolhasson nekem! Ez csak nem olyan nagy bűn, vagy tán mégis?!

FLORENCIA (odamegy hozzá, és könnyed úrinői eleganciával arcul legyinti, mégis ez az arcul legyintés fontos lesz Félixnek, mert megdobogtatja szívét) Te pimasz fráter! Hát ezt érdemeltem annyi év után?! Mostam, főztem, vasaltam, keményítettem azokat az átkozott tökfogós gatyáidat, és akkor te máris olcsó nőcskékkel hetyegsz, ahelyett, hogy hivatásos profikat fogadnál magad mellé!

FÉLIX (tétovázva, félősen) Bocsáss meg mókuskám, de még nem tiszta az előbbi összefüggés; most akkor elítéled, ha én másokkal randizok, vagy csak úgy engedélyezed, ha konzumhölgyekhez futok?! A helyzet kissé instabil!

FLORENCIA (megint csak szembefordul vele) Megijedtél! Valld csak nyugodtan be! Már annyira tohonya, puhány hájpacnivá aljasítottad magadat az évek során, hogy azt a különbséget se vennéd bizonyára észre, ha valamelyik nő önmagadért is szeret! (mintha ő is érezne még valami régi érzelmet Félix iránt, mely egyszerre kitör belőle)

FÉLIX Nocsak, nocsak! Drágám, életem! Hát igaz-e? Igaz lehet?! (döbbent meglepettség tükröződik az arcán)  

Ki vezet meg akkor kit cunci mókusom? (csípőre tett kézzel álldogál)

FLORENCIA (föl-alá járkál) Nem is értem igazán, hogy még mi is köthet engem tehozzád? Itt szerencsétlenkedünk, mint a tévutas holdkórosok, és nem jutunk egyről a kettőre! Pedig én nagyon szerettem volna végre, ha szeretve is vagyok, és nem csak szánalmas kiszolgáltatott állapotomat vetítem a világ elé!

FÉLIX (kicsivel megértőbben odamegy hozzá, arcát tenyerébe fogja gyöngéd hangra vált) Egyetlenem, mátkám! Te is tudod, hogy minden ember vágyik a boldogság után ez mindannyiunk emberi joga. Most átmenetileg talán mi is egy újfajta fejlődési szakaszba értünk! Ez ennyire egyszerű!

FLORENCIA …És az mi volt mi?! Amikor fogyókúrás tanfolyamra jártam kerek hat hónapig, hogy a szülés után visszanyerjem eredeti karcsúbb alakomat, mert neked csak úgy tetszettem?!

FÉLIX (mély megbánást, lelkifurdalást érez) Bocsáss meg bunkó voltam, mert nem is gondoltam arra, hogy neked ez mennyire fáj!

FLORENCIA Az is volt! De a többi barátnőm legalább úgy is elfogadott, és nem kellett egy szánalmas alak önsajnálati kálváriáját hallgatnom éjt nappallá téve! Látod-látod! Az emberek többségével az az egyetlen kézzelfogható baj, hogy önmaguk irigy féltékenysége megöli az igaz szeretet csíráit is – ha még egyáltalán ez valaha is létezett! 

FÉLIX …És most mennyire igazad van drágaságom! (szinte élvezettel nézi, ahogy a fiatalasszony lelki bűnbánatot tart neki)

 

Telefon.

 

FLORENCIA Az Isten megáldjon, pattintsd serénykedve azokat a házsártos patáidat te? Hát még nekem is ezt kell fizetnem?

 

(Félix kényelmesen elhelyezkedett a nappaliban egy fotelben, és lábát felrakta az asztalra, és most újságba mélyed, mintha nem is hallaná a telefon csengését. Florencia tölt egy kancsó hidegvizet óvatosan a háta mögé lopakodik és nyakába zúdítja de csak apránként, hogy tovább tartson a hidegvizet, ami kánikula lévén Félixnek most nagyon jól esik, szinte felfrissül tőle)

FÉLIX Jaj, de figyelmes tündér-drága vagy! Hogy nekem milyen kis gondoskodó, meg szorgalmas asszonykám van!

FLORENCIA Nem azért te ütődött tohonya! Vedd már fel azt az istenverte kagylót! Vagy megteszem én!

 

(Látván, hogy Florencia már a készülékhez közelít, mely egy kis sámliszerű alkotmányon kapott helyet Félix azonnal talpra pattan minden fáradtságát levetkőzve)

 

FÉLIX Igen… halló… Á! Hát szia-mia cicuka! Nem… nem hiszem! Most átmenetileg még nyugi van te is tudod… tudom, hogy hiányoztam… a nap minden órájában csak rád gondolok… jaj, hát egy angyal vagy! Igen… persze!

FLORENCIA (az ajtóból hallgatózik, de csak titokban) Engem keresnek?

FÉLIX (leteszi a kagylót a sámlira, mint akit tetten értek) Ő… Ő… azt hiszem lesz egy esedékes randim, ha nem bánod!

FLORENCIA (visszafordul az ajtóból, átviharzik a színen, megragadja a kagylót, és beleszól)  Na, akkor tisztázzunk valamit kis anyám! Ha neked egy ilyen semmirekellő, alattomos, és velejéig romlott pernahajder hiányzik, hát akkor csak tessék! Viheted! De megkérlek, hogy többet eszed ágába se jusson még egyszer idetelefonálni!

 

(szabályosan lecsapja a kagylót, hallani, hogy a kis sámli is belereszket az emberi indulatokba)

FÉLIX No, milyen volt?! (kíváncsian, mint aki szándékosan nem sejt semmit) Ugye milyen ellenállhatatlan illata van a friss pipi húsnak?

FLORENCIA Á, szóval már itt tartunk! Csak nem azt akarod ezzel sugallni felém, hogy öreg vagyok? Mi??? (vádolón, mint aki féltékeny)

FÉLIX Ugyan drágám, ugyan! Hát mondtam én akárcsak egyetlen rossz szót is ultra csinos testedre?! Csupán megjegyeztem, hogyha nincs ellenvetésed… akkor szeretnék elmenni… randizni!

FLORENCIA Mi vagyok én az anyád, hogy mindenben be kell számolnod nekem?! Felnőtt ember vagy már az ég szerelmére, oda mész és azt csinálsz, amit csak akarsz! Engem nem érdekel! (látszik rajta, hogy megviseli, hogy a Félix le akar mondani róla, élettelen kedvvel odavánszorog a másik fotelba és leroskad törődötten)

 

Megint megszólal a telefon.

 

FÉLIX Ez aztán a kitartó merészség! Nem gondolod?! Na, várj egy percet… (felveszi a kagylót, de Florenciához fordul) Mit üzensz neki drágám?...

FLORENCIA Hát… ha már így alakult: Legyetek csak nagyon boldogok (lemondón)

FÉLIX (telefonba) Hát aranyom, azt felelte, hogy hanyagolnunk kellene – persze csak átmenetileg -, egymás társaságát! Tudom, hogy nagyon fogsz hiányozni, nekem is! Addig bírd még ki egy kicsit jó, a kedvemért tündérbogárka! (helyére teszi a kagylót)

FLORENCIA Ez meg mire volt jó?! Teljesen hülyének nézel mi?! Nem megmondtam, hogy akkor és akárkivel randizhatsz, ha neked úgy jó?! Képzelem most a másik nőd majd úgy könyvel el engem, mint valami hárpiát, akitől külön engedélyt kell kunyiznod!

FÉLIX Látod! Pontosan erről vitatkozunk össze, de mindig; mert te önző vagy, én meg cinikus, és mégis mindig egymás után sóvárog sebezhető lelkünk!

FLORENCIA Próbáld csak ki a nemi együttlétet mással, ha ez téged lázba hoz, vagy bebizserget! Azt hiszed, hogy majd ha magához kaparint egy tejfelesszájú huszonéves fruska, akinek csak a pénzed kell, meg a kapcsolataid akkor majd jobb lesz a sorsod?! (könnyedén legyint) Gyerekes gondolat!

FÉLIX De drágám, én azt feltételeztem, hogy megértettük egymást?! Hát akkor most mégsem?! (megjátszott könyörgéssel)

FLORENCIA Ne játszd itt nekem a nagyokost légy szíves!

FÉLIX Tehát, ha téged akarlak akkor már egyből cinikus is vagyok?!Erről van szó Édes?

FLORENCIA Álljak minden nap minden órájában rendelkezésre, amíg jobb gusztusod nem támad? Csak nem vagy nimfómániás már megint?

FÉLIX Szó sincs róla aranyszívem! Csak hát… ez a túlzásba vitt szexuális energia mely körötted is bizsereg a levegőben a hímeket is… szóval férfi kollegáimat is arra készteti, hogy begerjedjenek tőled! Ez az igazság!

FLORENCIA Én mindent elfogadtam és meg is értettem, ha rólad volt szó! Olyannyira, hogy nézd csak, meg hogy hová jutottunk?! Szerinted ez amink most van olyan jó élet? Néz már magadra! Ki az, aki minden hónap első hétfőjén bepengeti a számlákat, meg a rezsit? Ki az, aki moss, vasal, takarít, keményíti még mindig azokat a csábos mini boxereidet, amikben olyan fokhagyma a segged?!

FÉLIX Ezt most csak úgy mondod! Nem igaz?!

FLORENCIA Hát vedd tudomásul, hogy egyszer végleg betelik a pohár és akkor végérvényesen kiszállok a szánalmas, kisstílű életedből!

FÉLIX (odarohan hozzá, térde borul előtte, könyörgőn)

De drága, hát hogy tehetsz ilyet?! Kamaszkorunk óta jóformán el nem engedtük egymás lelkét, és akkor most sárba tipornál mindent, csakhogy egyedül neked legyen igazad?! Tudod, te most hogy viselkedsz?! (keresgéli a megfelelő szavakat) Akár egy óvis kis hisztérika! Hát nesze neked!

FLORENCIA Egyszerű a képlet; édes egy uram te fogtad magad és úgy döntöttél, hogy megindulsz a züllés süllyedő hajóján! Ennyi! Nem kell panaszkodni, hogy a Kovácsné átszólt, hogy pátyolgasd és ebből is egy újabb kis szaftos kapcsolat kerekedett, mert még mindig nem tanultad meg fékezni a hormonháztartásodat! Anyagi érdekeltségeid is rohamosan zuhannak! Én volnék a legmeglepettebb, ha egyszer csak valahonnét a semmiből örökölhetnénk egy kis pénzt! Juj, de jó lenne! (elkacagja magát groteszkül)

FÉLIX (halkan, ravaszan) Nagyon érdekes ötleteid vannak!

FLORENCIA (kísértetiesen) El se hinnéd, hogy mennyire!

FÉLIX Ha megkérdik, mondjuk az állítólagos barátaink, hogy ,,hogy élünk?” Akkor még a vak is láthatja, hogy számunkra az örökös rendbontás és a perpatvar már hozzánk tartózó, elválaszthatatlan pszichológiai kérdés! Olyan nélkülözhetetlen alkotóeleme a veszekedés hétköznapjain pokoljárásaink, hogy nélküle talán még vadállatibb indulatok gyötörnének minket!

FLORENCIA Te is tudod, hogy rajtad kívül nem feküdtem le senkivel! Nekem is megvan még a szemérmem!

FÉLIX (gúnyosan) …És mondd csak mikor szándékszol beváltani a kis érmeidet a feketepiacon?!

FLORENCIA Na, látod! Most szemétkedsz itt, pedig én a lelkemet teszem ki!

FÉLIX Aki még a hűséget is megkérdőjelezi annak semmi oka rá, hogy egyúttal féltékeny is legyen!

FLORENCIA (fokozatosan elönti az indulat)

Te papolsz itt nekem hűségről kis gigolóm? Te?! Hát hol voltál te, amikor a kisfiúnkat kellett volna a negyvenkét fokos lázával ápolnod? Hol voltál, amikor elfogyott a kamillatea és télvíz idején a csikorgó hidegben sort álltam, hogy szegény áldott gyermekem időben megkapja az orvosságait? Hol voltál, amikor esti mesét kellett volna olvasni neki? Hol voltál, amikor villámlott és meg kellett volna vigasztalnod félelmeit?!

 

(kis szünet)

 

Mondd? Miért vettél feleségül?

FÉLIX Mert csak jó volt veled szexelni!

FLORENCIA Ha csak ezért történt az egész kár volt magadat ennyit fárasztani!

FÉLIX Tudod, egyetlen pillanatig, amíg a fiunkról beszéltél már magam is kezdtem hinni benne, hogy talán… új életet kezdhetünk! Hogy levettél a vállamról a kedvességeddel, és őszinte szókimondásoddal!

FLORENCIA Ha kedves próbáltam lenni veled rögvest jött még aznap a hidegzuhany: ,,Hogy hogy lehetek olyan önző, hogy megfosztalak téged kényes szabadságodtól, és hasonlók”

FÉLIX Ez a ,,minden mindegy” alacsonyított stílus különben sem áll jó nekünk te is tudod!

FLORENCIA Kezdjek el tányérokat vagdosni egymás fejéhez? Vagy hozzam be esetleg a többi evőeszközt és rendezzünk vérre menő csatákat egymással, csakhogy végre eldönthessünk ki hibázott és ki úszta meg olcsóbban a dolgot?

FÉLIX A tányérokat kérlek, hagyd békén! Te is tudod, még szegény áldott megboldogult nagymamáék adták nekünk ajándékba!

 

(Florencia kimegy a konyhába és csak azért is egy pár tányérral jön vissza, amit látványosan táncot járva erélyesen a földhöz vág)

 

Halleluja! Éljen a Béke!

FÉLIX Drágám! Ez nem volt szép! Kifejezetten sértő volt! Ezt most minden kellett?! (fejét fogja, mint akinek fájdalmas görcsei vannak)

FLORENCIA Ez volt okulásod első leckéje!

FÉLIX (hirtelen elkapja a kezét, szorosan) Asszony! Jól vigyázz! Meglásd én se vagyok még annyira szarházi!

FLORENCIA Tessék csak! Csavargasd a neked élelmet adó szent kezet!

FÉLIX (fenyegetően) Ne kísérts!

 

(eltűnnek egy ajtó mögött; veszekedések egyetemes hullámmoraja hallatszik, Florencia sikoltása hallatszik, fogja a nyakát úgy vánszorog be)

 

FÉLIX Na, kellett ez aranyszívem? Hát tessék! Megkaptad!

FLORENCIA Mit tettél velem, te állat? Hát annyi keserves éven át, csak ennyit érdemeltem tőled?!

FÉLIX Igen?! Tudomásom szerint te kényszerítettél a folyamatos, lepcses provokálásoddal!

FLORENCIA (leroskad a székbe, fájdalmasan) Te senkiházi szemétláda!

FÉLIX Itt a pont! Felesleges továbbra is pocskondiáznod! Úgysem hallom meg! (szándékosan bedugaszolja a föleit egy vattacsomóval, hogy ne hallhon semmit)  

FLORENCIA (földhöz vágja az egyik poharat) Nesze a sok szenvedésért!

FÉLIX Csak rajta! Még úgy is legalább ötven darabos a készlet! Legalább úgy sem fogunk unatkozni!

FLORENCIA (odavág egy másikat is) Nesze, te girnyó!

FÉLIX Hozzám vágod?! Mi vagyok én neked?

FLORENCIA (lemondóan) Egy senki vagy! Jobb, ha végre magadtól is rájössz!

FÉLIX (védekező állásba vágja magát, kezeit arcához emeli védekezőn)

FLORENCIA Te kis aljas gyáva! Te nevezed magadat férfinak, mi???

 

(fölemel egy antik típusú vázát, és látványosan a falnak vágja)

 

FÉLIX Nem veszed észre, hogy ez a folyamatos hisztivel csak önmagadnak ártasz! Különben is amióta abbahagytuk a szexuális együttélést, kicsit fölszedtél magadra!

FLORENCIA Végre működnek a feltételes reflexek! Hajrá! Ez szemét megjegyzés volt drágám!

FÉLIX Óh! Uram atyám! (felveszi a zakóját)

FLORENCIA Most meg hová mész?!

FÉLIX Ha már olyan jól ismerjük egymást, gondoltam járok egyet, amíg elkészül a vacsora!

FLORENCIA (Nagyon meglepődve) Csak nem képzelted, hogy én még ezek után főzzek egy olyan simlis-sunyi senkiházi alaknak, mint amilyen te vagy?! Nevetséges megállapítás!

FÉLIX Hát kicsim, akkor törődj bele, hogy a feltétlen boldogságot más szoknyájában fogom megkeresni!

 

(Florencia a színpad elején leül egy kis székre, mintha egyenesen a közönséggel nézne farkasszemet)

 

FLORENCIA Látod! Már én is kezdtem megremegni, hogy egymás kölcsönösen elidegenített érzelmeivel szabályosan agyonkéseljük, és meggyilkoljuk egymást!

FÉLIX (gondolkodóba esik saját könnyelműségén)

Ha jól értettem szavaidat drága, te még mindig kételkedsz valamiben, vagy valakiben?! Csak azt nem tudhatom, hogy tényleg megéri-e ezt a sok mihaszna erőfeszítést, amit egy már leleplezett kapcsolatba fektettünk?!

FLORENCIA Mondd csak édes uram? Mi min vesztünk össze már több mint harminc éve? (reménytelenül, beletörődve)

FÉLIX Kitűnő kérdés! Fogalmam sincs!

FLORENCIA Például mikor csókoltuk, mikor öleltük úgy meg egymást, hogy abban megérezhettük volna a láthatatlan, mégis átérezhető, egymásért való mindenség kozmikus energiáit?

FÉLIX Micsoda kicsattanó szentimentalizmus! Hát nem is gondoltam volna rólad, hogy egy költő veszett el benned!

FLORENCIA Én azért költöztem annak idején hozzád, mert elhittem azt, hogy közösen majd sikerülhet fölépíteni egy egész, teljes közös életet!

FÉLIX Látod! Ez a nagy különbség közöttünk; míg te folyton azt hajtogatod, hogy mindent értem tettél, én azt fejtegetem mi az, amit magamért tettem már meg!

FLORENCIA Nem gondolod, hogy a magunk egyszerű módján mindketten csökönyösen önfejűek és önzőek voltuk?! (elgondolkozva)  

FÉLIX Sajnos ilyen az ember: Egyedüli példány!

FLORENCIA Persze gondolom, a házban most mindenki azt fogja mondani, hogy megtettek mindent, hogy helyrehozzák a helyrehozhatatlant: egy tipikus házasság ócska, rozsdásodott romjaiból akartak üvegpalotát emelni! De ez csöppet sem igaz! Úgy össze voltunk már nőve, és ismertük egymás olcsó, meg aljas praktikáit, hogy azt egy pszichológus is megirigyelhette volna! (fájdalmasabban) …És hová jutottunk, mondd?! 

FÉLIX (találgat jóhiszeműen) Talán… a senki földjére, ahol már minden mindegy kategóriában egyszerűsíthető!

 

(A szomszéd szobából női hang vihog bele a csendbe)

 

NŐI HANG Most megleptelek titeket igaz-e drágáim?!

FÉLIX Nahát drága! Ezt a meglepetést!

 

(Azonnal odamegy hozzá, kezet csókol neki, és úgy bánik vele, mint egy vőlegény: kényezteti, becézgeti)

 

Fantasztikusan nézel ki! Egyszerre vagy dögös és bombázó! Hát én komolyan mondom, meg sem érdemellek téged!

FLORENCIA Hát azt magam is könnyedén elhiszem! De ha már én is itt vagyok, nem úgy illenék, hogy bemutatsz a bájos, ifjú hölgynek?

FÉLIX (feláll) Oh, ezer bocsánat! Kérlek drágám! Hadd mutassam be egy kedves, nagyon régi ismerősömet, akivel olyan közös múltunk van, mintha szinte testvérek volnánk! Ismerjük jóformán egymás minden pólusait! Igaz, kis gézengúzom! (finoman megpaskolja a hölgy fenekét)

NŐI HANG Annamari vagyok, és imádom ezt a nagy, szőrös mackóállatot! (viszonzásul ő is megpaskolja a másik úszógumis pocakját) Bizony, ha egyszer vennéd mucus a fáradtságot, igazán jöhetnél velem Zumbázni egy kicsit! Csak úgy olvadnának rólad a kilók, és szexisebb lehetnél, mint akár fénykorodban! De nekem pont így kellesz mókuskám, ahogy vagy! (csicsergésszerűen elvihogja magát)

FÉLIX Hát nem elbűvölő egy kis fruska! (Florenciához fordul) Ha látnád, hogy milyen új figurákat tud az ágyban, szerintem előző életében balett – vagy rúdtáncos lehetett! Gond nélkül végrehajtja a spárgát is!

FLORENCIA Nem gondolod, hogy enyhén szólva is ízléstelen kitárgyalnod a kis enyelgéseteket az én jelenlétemben?! Hogy lehetsz ennyire tapintatlan?!

FÉLIX Kérlek, bocsáss meg! Én csupán megpróbáltam oldani a bennem felgyülemlett gátlásokat!

FLORENCIA Ahogy én látom azt már eddig is gond nélkül végrehajtottad!

 

(Félix Annamari felé fordul, halkan, nagyon tapintatosan, kedvesen közli)

 

 Kérlek drágám, volnál szíves és kifáradnál a hálószobába, amíg a drága asszonyommal elrendezek ezt-azt! Lekötelezel!

ANNAMARI Hát jó kis püspökfalatom! Ha már ennyire szépen kérsz! (Florenciához fordul) Igazán úgy örülök, hogy kicsit közelebbről is megismerhettelek!

FLORENCIA (fogja magát bemegy a fürdőszobába, magára zárja az ajtót, öltözködik, néha ki-kiszól ezzel is ingerelve és feltartva Félixet)

Arra gondoltam felveszem ezt a csábos, kis mini koktélruhámat, amiben bizonyára vadító hatást fogok tenni, még rád is! Azért is elhatározom, hogy szebb leszek, mint ő!

FÉLIX (két nő között úgy fest, mint aki tökéletes csapdába került, ahonnét nincs kiút)

Szerintem a hölgyek nemcsak elragadóan szexisek, de roppant vonzóak is egyszerre!

(fürdőszobába kiálltja) Annamari azt mondja, igazán örül, hogy végre téged is kimozdíthatott nyugalmi helyzetedből! Ezt persze nem szükséges szó szerint venni, csupán, mint ténymegállapítást!

FLORENCIA … És mondd csak, mókuskám! Hová is megyünk?! Szeretném tudni!

FÉLIX Várj a sorodra! Csöppet sem szép dolog, ha egy hölgy türelmetlenkedik! Ugye megérted?!

FLORENCIA Hová is, megyünk?

FÉLIX Elnézhetnék egy jó kis lebujba! Úgy halottam a Kaktusz-bár nagyon menő hely, és a hölgyektől nem kérnek belépőt, csupán az uraktól!

(bekiált Florenciának) Drágám, hogy állsz? A tamponodat is beraktad?

FLORENCIA (kivágja az ajtót, kicsit sértődötten, mint aki megbántódott) Most látod te idióta! Elkenődött a szempillafestékem! Legalább a sminkemet hadd hozzam rendbe! (Annamari készségesen felajánlja, hogy segít neki)

ANNAMARI Csajszi, megengeded, hogy kisegítselek?!

FLORENCIA (nagy önuralommal) Hát nem bánom! Ha már ennyire ragaszkodsz hozzá!

 

(Megszólal a telefon a nappaliban)

 

FÉLIX Mucuskám, galambom! Kicsi szívem! Vársz valakit ma estére?!

FLORENCIA (kiszól a fürdőszobából) Semmi közöd hozzá! Egyébként meg beszélhetsz vele, nem harap!

 

(Félix félszegen odasomfordál a telefonhoz; fölveszi a kagylót tétován, de megvárja, míg a másik beleszól)

 

FÉRFI HANG …Halló… Van ott valaki? Én András vagyok, és csak azt szeretném megkérdezni, hogy Annamari ott van-e maguknál, és… szeretném elhívni randira, ha a szülei is belegyeznek!

FÉLIX Hát ezt a kellemes meglepetést! (mint aki felhorkan) Képzelje drága barátom a hölgynek ma estére már lesz partnere, ugyanis elígérkezett! Különben is más jellegű programja van! Ha megbocsát! (készülne letenni a kagylót)

FÉRFI HANG Az a szemét kis, aljas ribanc! Hát ezt nem hiszem el! Már megint túljárt az eszemen az az ócska, kis lotyó!

FÉLIX Tisztelettel megkérném, hogy tartózkodjék a nyilvános véleménynyilvánítástól, ha én is hallótávolságon belül vagyok, mert ellenkező esetben kénytelen lennék felkutatni magát, és alaposan megleckéztetni!

HANG Leszarom tudja! Idáig vagyok a szarban! Elmehet Kukutyinba zabot hegyezni!

 

(Annamari kiszalad az ordibálós hangra)

 

ANNAMARI Szabad szőrös Tarzanom! Egy kicsit beszélnék vele! (gyöngéden megsimogatja a másik szőrös kezét, elveszi tőle kedveskedőn a kagylót)

 

Halló… Itt Annamari!

FÉRFI HANG Te szemét kis lotyó! Hát mit képzeltél te magadról mi?! Így palira venni engem? Engem??? Hát tudod, te kivel packázol te kis olcsó kurva?!

ANNAMARI (meglepetten) Andriska! Csak nem te vagy az?! Jól vagy? Olyan fáradtnak hallom a hangodat! Csak nem fáztál meg?! Nagyon aggódom ám teérted is!

HANG Ne érdekeljen az egészségem! Inkább felelj te kurva: Miért nem velem találkozol inkább!

ANNAMARI Azt hiszem ez eléggé egyértelmű, és világos! Mert ezek a kedves emberek nem olyan eszement vadállatok, mint amilyen te vagy!

FÉRFI HANG Na várj csak, várj te ribanc! Ezt még kínkeservesen meg fogod bánni! Ha addig élek is! (valósággal lecsapja a kagylót, a vonal megszakad)

FÉLIX Ki volt ez a kedves, figyelmes fiatalember?

ANNAMARI Oh, csak egy nagyon régi, kedves ismerősöm! Akkor mehetünk!

FÉLIX Várj kérlek, egyetlen pillanatig beszólok az asszonynak! (beszól a fürdőszobába) Szívecském? Hogy állsz?! Készen vagy?

FLORENCIA (kivágja az ajtót, csinosabb, és dögösebb, mint valaha, annyi sminket, púder kent az arcára, hogy most legalább tizenöt évvel fiatalabbnak fest; könnyed nőies eleganciával kijön a fürdőből)

Na milyen lett? Tetszem?!

FÉLIX Nahát, kicsikém! Maga a nagybetűs tökély!

FLORENCIA Ugye szép időnk lesz máma?

ANNAMARI Azt hiszem ennél szebb már nem is lehetne!

 

(Mindhárman egyszerre indulnak el a szín belsejébe, közben a színpad kellemesen elsötétül)

 

 

 

 

 

 

  ELSŐ FELVONÁS

 

 

Szín: Szépen berendezett, négyszobás lakótelepi lakás nappalija. Jobbról a bejárat, ami az előszobába vezet. Bejárat mellett van a gyerekszoba; fiúké volt. Hátul egy ajtó, mely egyben a mellék helység is. A szín előterében helyezkedik el a nappali teljes valóságában. A nappali szobát egy hatalmas boltív köti össze az előszobával, és a kis étkezőhelységgel.

A berendezés: Ízléses, nyolcvanas-kilencvenes évek stílusát idézi; meghatározó a hatalmas, beépített sötétbarna ruhásszekrény, mely az ablak mellett van. Olyan az egész szoba, mintha a régi és új stíluselemek egymással rokonszenvesen keverednének. A videó magnó kölcsönhatásban van a DVD-lejátszó harsány, szürke színével. Van egy dohányzóasztal a szekrény előtt, amire virág került, de a családtagok ezen szokták pihentetni megfáradt lábaikat. Két öblös fotel, és egy hosszú kanapé, mely a boltív mellett áll, és szemben van a tévével. A falon egyetlen festmény látható; a párizsi Eiffel-tornyot ábrázolja, és egy másik kép de ez már a sötét beépített szekrény üvegvitrinjében kapott helyett; az egyetlen olyan kép, amin együtt van a háromtagú család. Az egyetlen lámpa, mely estefelé megvilágítja a nappali szobát az ablak mellett alig pár méterre áll, és olvasólámpának is használatos. Kényelmesen az egyik fotelt oda lehet tolni, ha valaki olvasni szeretne.

A nappali melletti kis étkezőnek a falán kapott helyett a telefon. Mellette az étkezőasztal.

Idő: 2014. Nyári, kánikulai délután.

Az udvaron egy meglehetősen káromkodó emberke éppen a szemeteskukákat üríti ki, mert a szemetesek éppen a kukákat viszik el.

Florencia 30-33 év közötti fiatalasszony, sürög-forog a nappaliban, sohasem tud egyhelyben megmaradni. Éppen takarít; gyönyörű hollófekete haját egy kendőbe fogja, hogy ne lógjon a szemébe, lehet fejpánt is. Szekrényajtót törölgeti, és közben a polcokról törölgeti a port. Az egyik fordulónál benyúl az üveges vitrinbe, és megszemléli a régi családi fotót, majd gyorsan visszateszi meghatódva. A kínzó rendszeretet van ebben a rakosgatásban…

 

Kintről nyekergő ajtónyitás.

 

FLORENCIA (abbahagyja a munkát, megáll) Nem hiszem el! Már megint mi van?!

FÉLIX No, de drága libuskám! Hát nem kell mindjárt a fejemet is leharapni! Csak azt gondoltam, hogy megkérdezem, hátha segíthetek valamit! (écelődve, kedveskedőn)

FLORENCIA Ne csak kérdezd drága egyetlenem, hanem cselekedd is!

FÉLIX (belép. Túl van már a negyvenes, kicsit sántítva lépked, mint akinek fájdalmai lehetnek, sokkal idősebbnek látszik, mint gyönyörű asszonya.)

FLORENCIA (szemtől szemben farkasszemet néznek egymással) Hát nézze meg az ember! Hogy mersz sántítani, amikor nemrég vettem neked új cipőt?! (Csípőre teszi a kezét, ellenségesen áll) Azt mondtad az áruházban, hogy kényelmesen érzik benne magukat a lábikráid! Hát akkor? Mi a gond?

 

(megragadja az ormótlan, nagydarab kanapét, és ki akarja húzni, hogy a háta mögött is letörölje a port, de alig bírja megmozdítani)

 

 Látom nagyon kényelmesen elvagy ott egymagadban! Az még véletlenül sem fordult meg abban a széles látókörű eszedben, hogy talán segítened kéne?! (éppen csak kicsit sikeredett elmozdítania a kanapét, ez is arra jó, hogy láthassa, miként reagál férje erre)

FÉLIX Muszáj neked mindig csinálnod valamit? Esküszöm, hogy egy robotot kellett volna feleségül vennem: egy komplett háztartási masinát, mert az csak végrehajtotta volna az utasításokat, és nem hepciáskodott volna annyit, mint ,,egyesek”!

FLORENCIA Inkább fogd be azt a kritizáló, kicsi szád, és inkább segítsd megemelni ezt a fránya kanapét!

FÉLIX Minek kell neked folyton kísérteni a sorsot, mi?! Figyeld csak meg libuskám, ha továbbra is így folytatod, a végén még sérvet kapsz a nagy erőlködéstől! (szándékosan lassan vánszorog a kanapéhoz)

FLORENCIA Az ég szerelmére! Volnál szíves és megfognád ezt az átkozott bútort, hogy tisztességesen kitakaríthassak?

FÉLIX (már a kanapé másik végénél van, egyelőre csendben várakozik) Ennyire sürgős?

FLORENCIA Látom, ám én, hogy mire spekulálsz! Azt akarod, hogy fölidegesítsem magam, hogy te közben éjjel kedvedre bámulhasd azt az átkozott focimeccsedet! De így is jó! Ha most nem segítesz, akkor hidegtál lesz neked vacsorára, és nem is foglak kiszolgálni!

FÉLIX (köszörüli a kényelmetlen helyzetben a torkát, keresi a megfelelő szavakat) Tudod… életem… az csak úgy volt…

FLORENCIA Ez engem a legkevésbé sem érdekel! Értsd meg! Segíts már, a jóisten áldjon meg! Most még mi lelet, ha?! Miért krahácsolsz, mint valami göthös lélek?

FÉLIX (erősen, rázkódva krahácsolni kezd, mint aki túlzásba vitte a dohányzást) Tudod… ez csupán a poratkáktól lehet! Inkább tedd le ezt a förtelmet, és nézzünk meg együtt valami filmet!

FLORENCIA (elengedi a kanapé végét, nagyot puffan az ágy)

FÉLIX Most miért kellett földhöz vágnod! Elment az eszed kis anyám? (dühösen)

FLORENCIA Ha nem vetted volna észre törékenyek, és érzékenyek az ízületeim is, és nem bírtam sokáig tartani!

FÉLIX Persze, persze! Én megértem! Megakarod magyarázni a lehetetlent is!

FLORENCIA (leül a kanapéra, a törlőrongyot még most is a kezében szorongatja)

FÉLIX Egyszerűen fel nem foghatom azzal a híg agyammal, hogy miért kell neked valahányszor hétvégén itthon vagy fölforgatnod ezzel az örökös higiéniás mániáddal a lakást?!

FLORENCIA (Két karját a mellén összefonva, konokul, makacs ellenállással hallgat, minden érzelem látszik most az arcán)

FÉLIX Bocsáss meg drága, nem akartam! (letérdel hozzá, és ölébe hajtja a fejét, látszik, hogy mennyire sebezhető)

Tudom, hogy néma egy kiállhatatlan seggfej is tudok lenni, de szeretném, ha tudnád, hogy a világon mindennél jobban szeretlek!

FLORENCIA (megértőn simogatni kezdi férje haját, és dúdolgat neki valamit, mintha alvó gyereke lenne, meghatódik)

Csicsija babája, elalszik a kis mátka! Drága, kis süke-bókám!

FÉLIX Drágám! Ne áltasd magadat! Hisz tudom ám én, hogy mire megy ki a játék! Most legszívesebben két kézzel fojtottál volna meg!

FLORENCIA Ugyan már szívem! Nem lehet, hogy most is csak képzelődsz? (kedvesen még mindig végigsimítja párszor)

FÉLIX (most feláll, lassan távolodik tőle) Ugyan már! Te is tudod, hogy ez nem igaz!

FLORENCIA Na, jó! Elvesztettem a fogadást! (finom iróniával) Bizony-bizony vannak napok, amikor istenesen elpüfölnélek azzal az anyádtól ajándékba kapott sodrófával! De te azt nem vennéd észre, ha valóban el akarnálak tenni láb alól!

 

(sejtelmesen villogtatja a szemeit, ajkán különös, túlvilági mosoly jelenik meg)

 

FÉLIX Drágám! Ne áltasd magad nekem! Nekem is bőven volt kitől ellesnem a magam kisstílű, szánalmas trükkjeit!

 

(bermudanadrágjának zsebéből most előveszi bicskáját, és látványosan kihajtja a pengéjét; látszik az edzett vason megcsillan a fény, mely egyfajta fenyegetést jelöl…)

 

FLORENCIA Van egy cigid? Most jó volna egy kis baráti füstölés!

FÉLIX Azt hittem ezt már ezerszer megbeszéltük kedvesem! Rendes nő nem dohányzik az ura előtt sem, legfeljebb stikában!

FLORENCIA (odasiet a szekrényhez, felrántja a két ajtaját, és fehérneműi közül kihalás egy szálat, óvatosan rágyújt)

Kösz az önfeláldozásodat bogaram! Rengeteget ér!

FÉLIX Látom, te magad is nagyon jól megtudod magadat oldani!

FLORENCIA Nem hiszem el! Látod! Ha akartam volna már régen itthon hagyhattalak volna, és élhettem volna a magam jól berendezkedett életét!

FÉLIX No! Hát mit hallok? (hegyezi kíváncsian, színpadiasan a füleit) Miért csak nem tűnt máris fel az életedben egy újabb lovagocska, akit kedvedre az ujjaid köré csavarhatsz, amikor csak gondolod?

FLORENCIA Ugyan, drágám! Nekem az a személyre szabott véleményem, hogy erre a kis tiszavirágéletre már nem érdemes, hogy egymás torkának essünk, mint a bennszülöttek!

FÉLIX (a nappali kanapéjára dől átszellemülten, és megkeseredetten)

Jaj, Istenem! Mondd csak? Mikor még nagyon fiatalok voltunk, vajon akkor is azt gondoltuk talán, hogy mikor középkorúak leszünk, kihuny belőlünk a minket éltető láng? Hát, ha száz évig élek sem tudom már visszacsinálni azt, amit egymás ellen elkövetünk!

FLORENCIA Azért drága, nem kell még így hisztériázni! (óvatosan, mintha egy fenevadat akarna megközelíteni, csak lábujjhegyen merészel közelebb lépni a kanapéhoz)

Mondd csak, drága kincsem: Olyan rossz volt együtt végiggürcölni ezt a mostani silány életet?!

 

Hirtelen fojtott csend uralkodik, mindketten némák.

 

Édes uram! Gondolj csak vissza, miféle egyetemes bizalomra épülő összerendezettségben kellett végigvergődnünk szinte már naponta egymás tudatos elviselését, míg az egyikünk csak felmerte emelni egyáltalán a hangját, hogy tiltakozhasson? Ami egykor szinkronnak tűnt, aki derült, hogy tökéletes kakofóniában álldogál! (előtte pukedlizik)

FÉLIX Szívecském! Azt hiszem, te most nem mondasz nekem igazat! (kicsit felül a kanapén; szemléli gondosan)

Minden boldogságban vannak előre el nem rendezett hullámvölgyek, és az emberek annál jobban és elégedettebben szeretik egymást talán, minél hatékonyabban, és célszerűbben tudják kezelni a közöttük lévő esetleges konfliktusokat és súrlódásokat!

 

Kis csend.

 

FLORENCIA Tudod, mit? Inkább beszélgessünk, abból még nem történt semmi galiba! (mint aki szándékosan igyekszik elterelni a másik figyelmét)  

FÉLIX (viccesen, grimaszolva) Nem-e?! Hát akkor a múltkori tollpárna tépegetősdi vajon mi volt?

FLORENCIA Én inkább úgy fogalmaznék, hogy hirtelen fölindulás, esetleg kibékíthetetlen ellentét!

FÉLIX Áhá! No, és a dohányzóasztalt miért kellett ripityára törnöd, ha szabad kérdeznem?! (szemével kíváncsiskodón kacsint)  

FLORENCIA Rossza helyen volt sajnos, a lehető legrosszabb időben!

FÉLIX Hát nekem aztán nyolc, ezek után!

FLORENCIA Látod, édes uram! Mi még egy egyszerű beszélgetéshez is beszámíthatatlanok vagyunk! Ezért nem illettünk össze sohasem! (kicsit neheztel)

FÉLIX Azt hiszem, hogy ezt nevezik a házasság harmóniájának. Viszont az kétségtelen, hogy az utóbbi zaklatott időben kissé… eltávolodtunk egymástól! Te mit gondolsz?

FLORENCIA Hát… (töpreng, fejét töri) Ami igaz, az igaz! Nagyon kevés időt szenteltünk csak egymásnak!

FÉLIX Azért valljuk csak be (körbetekint) Hisz egymás közt vagyunk; ez azért szánalmas nem? És inkább szégyen! Pedig mennyire ujjongtunk még, amikor fiatalabbak voltunk…

FLORENCIA Már megbocsáss, te most az életkoromra célzol?! (mintha megsértődne)

FÉLIX Ugyan dehogy! Én csak… megpróbáltam meglátni a dolgok mögötti összefüggéseket! Miért? Te mire gondoltál?

FLORENCIA Látod! Tipikus pasi vagy! Azt gondoljátok magatokról, hogy az óriási egotok majd kihúz benneteket a salakból, meg hogy a nőstényeknek is csak a háztartás vezetése lehet az egyetlen feladatuk! Mindig is egy puhány pöcs voltál!

FÉLIX (még mindig erősen fogja a kanapé egyik végét) Nem gondolod drágám, hogy ez enyhe túlzás?!

FLORENCIA (kihívó nyugalommal) Hát ebből is láthatjuk, hogy mennyire vagy edzett: úgy erőszakolod azt a szerencsétlen kanapét, mintha valamiről tehetne, vagy jóvátehetetlen bűne lenne!

FÉLIX Csak levezetem a feszültséget, ha érdekel! (fojtott durcásan)  

FLORENCIA Emlékszel? (hirtelen másutt járnak a gondolatai)

Amikor megvettük az áruházban ezt az egyszerű fadarabot mindketten egyetértettünk abban, hogy csodálatos éjszakánk lesz majd együtt… és aztán… nem is tudom… talán bennünk szakadt meg valami!

FÉLIX Butaságokat beszélsz édesem! (elhessentené magától a gondolatot)  

FLORENCIA Igen?! Vajon segítség nélkül meddig bírod tartani nagyapó? (gúnyos)

FÉLIX Ha még veled lehetek, és élvezhetem szellemi párharcodat akár a végtelenségig! (látszik rajta, hogy majd megszakad, feje már lilul, elszíneződik, látszik rajta, hogy erőlködik)

FLORENCIA Mit szólnál hozzá, ha öngyilkos lennék, és az örökségből nem kapnál egy petákot sem?

FÉLIX (elege van már az erőlködésből, kicsit a térdén nyugtatja a súlyos bútort, míg szusszan egyet, felesége odamegy hozzá, megpróbál segíteni)

FLORENCIA Látod! Az az örökös hímsoviniszta egod fogja a magad fajtát a sírba tenni!

 

(megfogja a kanapé végét, és ketten leteszik a földre, aztán Florencia tologatni kezdi a bútort ide-oda)

 

FÉLIX Drágám, drágám! Halló! Föld hívja a boszorkát! Itt vagy még? (ironizál kedveskedve)

FLORENCIA Te ne próbálj szemtelenkedni, mert fenéken billentelek! Ha akarsz valamit, hát most mondd meg! Ki vele! (ellenségesen megint csípőre rakja a kezét)

FÉLIX Igenis, asszonyom! (színpadiasan közelebb megy hozzá, letérdel, és megcsókolja kezeit) Jaj, drága! Hogy engedhettem el egy ilyen rendkívüli asszonyt? Most mondd meg?!

FLORENCIA Azért kedves uram, mert világ életedben magadnak való voltál, és semmi más nem izgatott ezen az egy földön, csakis saját magad!

FÉLIX No, no, no! Nem kell mindjárt így fölfortyanni! És az mi volt, hogy hetente mentél a fordászhoz, meg a manikűröshöz? Miért kellett neked majdnem mindennapra új frizurát csináltatnod? Talán nem volt jó az eredeti hajszíned? (csipkelődve, mégis kedvesen)

FLORENCIA Látod! Ezt szeretem benned! Hát, drágám! Ha nem vetted volna észre társadalmunk, melyben most élni vagyunk kénytelenek, és boldogulni sajnos mindig is a kinézet alapján ítélkezett, és itt már egyáltalán nem számít az, hogy valaki hány szakképesítést, vagy uram bocsá’ diplomát birtokol! Különben is, mikor volt utoljára, hogy a munkaügyi hivatalnál tettél kisebb látogatást?

FÉLIX Szeretem, amikor ennyire tüzes és felkészült vagy, mert ekkor hozod ki belőlem is a maximumot! Szinte jótékonyan izgat, és vibrál tőled a levegő, még a vérem is bizsergetőn felforr!  

FLORENCIA Látod, drága! Megint elszóltad magad! Az életet tartalmaiban kellene megtanulni élvezni, és nem mindig erre az ostoba versenyhelyzetre gondolni!

FÉLIX Ha-ha! Mondja ezt egy olyan, akinek az a hobbija, hogy sziklát mászik, és edzőterembe is jár, mert a végén még túlságosan hamar felszaladhatnak rá a kilók! És azt ugyebár senki sem szeretné! Eltaláltam?!

FLORENCIA Most szemétkedsz!

FÉLIX Kicsim, kicsim! Fáj az igazság igaz?! Az én idegeimen is nyugodtan lehet szánkózni… Nézd csak! Nem megbeszéltük, mikor ma reggel nyugodtan, békésen ölelgetve egymást kikeltünk az ágyunkból, hogy békén hagyjuk egymást, és egy jót beszélgetünk? Ezt szeretném betartani! De, úgy látom kegyed mérhetetlen méregzsák!

FLORENCIA (indulatba jön, megfog egy vázát, fölveszi)

Mindig csak én ugye? És ki mellettem a másodhegedűs? Várjál! Meg ne mondd! Csak nem te?! Hát mi vagy te, mi?! Egy szerencsétlen, munkanélküli tróger lennél, ha én, nem hozlak fel a saját szintemre! Ehhez tartsd magad! Te beszélsz békéről, amikor majd megfulladsz csak, hogy tiéd lehessen az utolsó szó joga! Nézz tükörbe kisapám, jó!

 

(a vázát visszateszi a dohányzóasztalra, majd rámutat az előszobában álló fogasok melletti tükörre)  

 

Látod magad ugye! Teljesen ki lettél égetve! Ez sajnálatos!

FÉLIX Fölösleges hepciáskodnod itt, és adni a fenekem alá a lovat drágám! Én tisztában vagyok kényes helyzetemmel! Te pedig egy erős, rendkívüli, független nő vagy, aki kikövetelheti magának személyiségi jogait! Sajnos megöregedtem! De ha számít valamit, a boldogság, és a megtalált öröm, még mindig létezhet két ember között akkor is, ha összekaptak valami bagatell ügyleten!

FLORENCIA Na, végre kibújt a szög a zsákból! A macsóbőrbe bújt kisfiú végre megmutatta igazi énjét! Dicséretes! Mindjárt sírok! (gúnyos szarkazmussal)  

FÉLIX Kincsem! Tudom, hogy nem vagyok egy szent, vagy angyal, mint ahogy minden embernek van kisebb-nagyobb hibája, mert a hibáinkból tudunk tanulni, és továbbfejlődni! De most akkor még szépen kérdelek, miért ingerelsz engem folyton? Senki nem égeti két végéről azt az istenverte gyertyát egyedül csak te!

FLORENCIA (ingerülten a tévé újsággal megcsapkodja párszor a dohányzóasztalt)

Hát persze, már megint én ugye? Mi vagyok én, egy istenverte házisárkány?! (fölborzolt, zihált hajával most valóban egy kiállhatatlan perszóna benyomását kelti)

FÉLIX Drágám, esetleg most te nézz bele a tükörbe! (kedvesen a tükör felé terelgeti lépteit)

FLORENCIA (kutatón belenéz a tükörbe, és elborzad, kikel magából)  

Már megint? Ez is egyedül csak miattad van! Hová lett egykori önmagam! Teljesen begőzölök, ha melletted vagyok, és elöntenek azok a fránya hőhullámok, meg a hormonok!

FÉLIX Bár csak hasonló jókat tudnék mondani együtt töltött szexuális életükről! (jelentőset sóhajt)

FLORENCIA Persze most én vagyok a terrorista inkvizítor, mi? A férfigyilkos, aki minden asszony rémálma!

FÉLIX Drágám! Bocsáss meg, ha közbevágok, de muszáj ezt ordibálva megvitatni? Amikor neked olyan édi, pacsirta hangod van! Az ember lelke megváltást nyer, ha csak hallgatja!

FLORENCIA Hát vedd tudomásul, hogy akkor és ott ordítok ahol, és ameddig akarok! Ez egyelőre még az én házam is! Világos?! (idegesen föl-le futkos össze-vissza)

FÉLIX (krákog egyet) Nézd drága! Mi ugyebár egy szerződést kötöttünk, ami igazából a lelkünknek volt egyfajta megállapodás! Szólj nyugodtan közbe, ha valamit rosszul mondanék…

FLORENCIA Akkor bizonyára másnapos lehettem, mert nem emlékszel jól a történtekre!

FÉLIX Akkor engedd meg, hogy kicsit felfrissítsem az emlékeidet!

FLORENCIA Házasságot is úgy látszik többször kötöttünk, minden egyes háborúskodás, csatazaj után egyszer! Most már mit számít neked a házasság, mi?!

FÉLIX Oh! Bocsánat! Talán hibádzik egy aprócska részlet ebben a te kis mesédben! Nevezetesen te jöttél hozzám! Hát nem emlékszel szívem?!

FLORENCIA Még hogy én??? Te kis pimasz!

 

(odamegy hozzá, és gyengéden megpaskolja az arcát két oldalról)

 

FÉLIX Jó! Mindent bevallok, és elismerek! Most kissé ideges vagyok! Így már megfelel?!

FLORENCIA Még most sem mondasz igazat, ugye?!

FÉLIX Mi már annyira ismerjük egymás mellékzöngéit aranyom, hogy óramutatót lehetne igazítani minden rezdülésünkhöz! Valld csak be!

FLORENCIA Mondd csak édes uram? Tulajdonképpen mi mire várakozunk egy életen át?!

FÉLIX (magán érzi, hogy erősen verejtékezni kezd, mert sarokba lett szorítva az adott helyzetben, mentegetőzni fog, megpróbálja magát kivágni)

Mi mindig vártunk valakire! Vagy talán… ez így ebben a formában nem is egészen pontos! Mi lehet, hogy csak egy alkalmasabb helyzetre várakoztunk egész hitvánnyá közönyösített, aljas, kisstílű életünkben, remélve azt, hogy helyettünk valaki majdcsak megment minket! Azért még most se harapjuk át egymás torkát!

FLORENCIA De drágám! Ezt a meccset mi már régen ketten játsszuk, mint a sakkjátszmát! Olyanok vagyunk, mint a hezitáló nagyhatalmak, akik, ha megsejtik, hogy kihúzták lábuk alól a talajt azonnal ultimátumot intéznek egymás ellen!

 

(Most a színpad előterébe jön, elhelyezkedik kényelmesen, nem sietve, mintha csak magában, megfontoltan beszélne)  

 

…És majd megtörténik, hogy mindkettőnket hallva talál valamelyik nagyon távoli rokonunk, akiknek csupán csak addig számítunk igazán, ameddig hasznot tud sajtolni belőlünk… Vajon mennyit lehet még egy reménytelenített helyzetben kiabálni? Fölösleges szépíteni a dolgokat Édes! Mi már annyira ismerjük egymás rigolyáit is, hogy fölösleges! A kör bezárult! Talán már csak az számít, az a furcsa érzésféle, mely egykor talán mindkettőnkben mélyen, és intenzív ragyogással lobogott szüntelen… Az egymáshoz vágott ocsmány, szitok-szavak az egyedüli bizonyítékok arra, hogy azért valamilyen módon még közünk van egymáshoz!

FÉLIX (Óvatosan mögéje settenkedik, megértőn átkarolja derekát, és beleszagol hajába)

Ugyan már drágám! Ne hülyéskedj már!

FLORENCIA (rá sem figyel, csak mondja tovább)

Fölösleges finomkodni édesem ezt te is nagyon jól tudod! Hízelkedéssel már nálam semmire se mész! Inkább áruld csak el nekem: Mit tudsz felhozni a mentségedre?

FÉLIX Mit pattogsz kis anyám itt összevissza?

FLORENCIA Ez csak bevezető volt egy újabb háborúhoz, ami csak most kezdődik…

FÉLIX Hát drága! Azt gondolom, ezt már jó régen elkezdtük valahol az őskorban, és mi vagyunk az egyedüli szenvedő alanyai!

FLORENCIA Amit eddig átéltünk talán sokkal inkább összerázódás volt, hogy lefaragjuk egymásról a kellemetlenkedő feleslegeket! Csupán bemelegítés a valódi erőpróba előtt.

FÉLIX Azt hiszem, én átnézek a haverokhoz! Most megy egy jó kis focimeccs az új plazmatévén! Te is tudod, hogy az az a micsoda, aminek síkhorizontú a képernyője! (mint egy ujjongó gyerek)  

FLORENCIA (elé áll, mókásan, de szigorúan) Ilyen könnyedén azért ne hidd, hogy megúszhatod! Nem mész te innen sehova, csakis a holttestemen át!

FÉLIX Kicsi szívem! Mi ütött beléd! Csak nem rossz napod volt! (aggódó arcot vág, mint akit tényleg aggódik valami miatt)

FLORENCIA Nekem mióta csak téged ismerlek édes állandón gyötör a lelkiismeret-furdalás, mert folyamatosan a hibáimra emlékeztetsz!

 

(megszabadul a harisnyájától, hallatlanul erotikus mozdulatokkal)

FÉLIX Vigyázz, drága, jól vigyázz! Nekem is megvoltak már a magam bajai, és gondjai! Szerintem te csak klimaxolsz, mert túl vagy már bizonyos életkoron, és most attól félsz, hogy örökre elhagynak! Valld csak be nyugodtan! Figyeld csak meg a dolgok összefüggéseit! Nem telik bele tíz perc, és te majd az áldott édesanyámmal jössz, hogy minek szült ekkora mihaszna csirkefogót a világra, és meg a te jó apádat, hogy már az első alkalommal túlzottan nem kedveltük egymást! Aztán jönnek a kedvenceim a tányérok, és a vázák! Tudod mit? Ezt nem várom meg! Csinálj magaddal, amit akarsz! Tőlem fel is akaszthatod magad a legelső út menti fára! Csak vigyázz, hogy elegendő köteled legyen, és lehetőleg jó magas pontról vesd magad a mélybe! (már épp készülne rá, hogy faképnél hagyja)  

FLORENCIA (csak áll előtte, teljesen értelmetlenül) Mennyire egyszerűnek tűnik a felállás! De legalább azért néha-néha megkérdezhetnéd tőlem, hogy vagyok? Vagy nincs-e valamire szükségem?

FÉLIX (nagyon udvariasan, tapintatosan odamegy elé, letérdel, kezet csókol)  Nincs valamire szüksége drága asszonyom? Így gondoltad?!

FLORENCIA Jaj, édes! Ha komolytalan vagy akkor a kutyának sincs szüksége rá!

FÉLIX …És megbocsáss asszony! Te megkérdezted valaha is, hogy hogy érzem magam? Emlékszel még a magas lázamra? Ki ment a patikába? Ki inhalált? Ki vonszolta, ráncigálta bele magát a betegágyba? Pontosan! Sajnos egymagam! Ez nem éppen a legszimpatikusabb tulajdonságod!

FLORENCIA Milyen megható, ahogy saját magadat sajnáltatod! Ez aztán az igazi művészet! Belőled egyszer nagy író vált volna, ha nem haltál volna meg!

FÉLIX Látod édesem, látod? Most is te kezdted!

FLORENCIA Csupán egyetlen szál virágot, ha vettél volna nekem! Ehelyett? Egész nap csak lustálkodol, meg heverészel! Hát ebből elég! Vedd tudomásul! Szabad szellemű, felvilágosodott nő vagyok! Vannak bizonyos elveim! (kihúzza magát egyenesen, finom, és kecses idomai mind látszanak…)  

FÉLIX Hát azt már magam is látom!

FLORENCIA Ne merészelj szemtelenkedni, amikor komoly dolgokról folyik bájcsevejünk!

FÉLIX De szívecském! Csak nem ennyire haragszol? Szemlátomást égnek áll a hajad, és füstölsz is! Enyje, enyje!

FLORENCIA (zilált fürtjei az arcába lógnak, de még így is roppant csinos benyomást kelt, mint aki megfáradt)

Hát csodálkozol rajta? Egész napom másról se szól, mint tegyem meg ezt, tegyem meg azt! Egy idő után már teljesen elegem van mindenből!

FÉLIX Ugyan, ugyan! Mondd csak drága? Mit tudok még én tenni, hogy jobban érezd magad?

FLORENCIA Hát… ötletem az volna (csábosan, kihívóan szemez vele)  

De ne erőltesd meg magad, hogy még ellenállhatatlanabbnak tűnj, mert ebben a kétségbeejtő helyzetben úgy sem vagy az!

FÉLIX Ne azért annyira nem kellene ezt a dolgot sem nagydobra verni! Nem gondolod?!

FLORENCIA Talán azt is mondhatnád a szemembe, hogy mindenért a hárpiatermészetem a felelős! Ugye?!

FÉLIX Ne feledd ezt most te mondtad ki!

FLORENCIA Hát csak örülj még egy darabig édes uram, hogy annyira lenyűgöző vagy, hogy neked egyszerre minden sikerül! (kellő iróniával)

FÉLIX Mostanában – tudod -, azon töprengek, hogy hol kellene tartanom? Szerinted?

FLORENCIA (megfordul saját tengelye körül a hatás kedvéért)  

És mit gondolsz, talán én a jókedvemben szedegetem össze naponta harminchat órás felügyeletben a betegek alól a piszkot? Jó vicceid vannak, mondhatom! De hát az embernek valamiből élni is kell! De bizonyára már te is tudsz róla, hogy manapság egy biztos állás sem megvalósult életbiztosítás!

FÉLIX Majd meglátod! Ha egyszer a tőzsde kinyit! Haj, haj! Csak akkor ütjük meg a szerencse fogát!

FLORENCIA Ezt nem egészen értem! De te álomvilágba ringatod magadat édesem, ha azt hiszed, hogy a vakszerencse, majd fogja magát, és hipp-hopp egyszer csak hozzád pártol! Nevetséges vagy!

FÉLIX Jaj, édesem! Annyira jólesik az elismerő dicséreted, hogy sokáig szóhoz sem jutok!

 

(önmaga előtt is meghajol, és ellenőrzi meghajlását a tükörben, tehát egy kissé hiú ember is)

 

FLORENCIA Látom a te optimistaságodnak még egy katasztrófa sem ártalmas!

FÉLIX Ez csak azért van, tudod, mert soha nem hagy cserben briliáns humorérzékem! Talán egyszer te is kipróbálhatnád! Ehelyett mindig úgy vagy feldobódva, akár egy ecetbe beáztatott uborka!

FLORENCIA (járkál egy kicsit, úgy néz ki, mint aki szabályosan vallatja férjét)

És mondd! Mi a garancia arra, hogy ne sikerül a terv? Mert ebben az adok-veszek, érdekközpontú világban sajnos akadnak egyesek, akik még a saját anyukat is eladnák bátran, és önként a felkínált sikerek reményében!

FÉLIX Túlságosan borúlátó vagy drágám! Nem kell mindenkiről a gonoszságot feltételezni!

FLORENCIA Oh, bocsánat! Ugye most azt akartad mondani, hogy ellentétben veled, a nagy, magabiztos, erős, és számító hőssel, aki védi az ártatlanokat, és támaszt nyújt az áldozatoknak… micsoda eget rengető, romantikus illúzió!

FÉLIX Még mindig jobban állok, mint te és az örökös, önsajnáltató nyavalygásaid!

FLORENCIA Te is nagyon jól tudod, hogy már elterveztünk, hogy megszabadulunk egymástól lehetőleg törvényesen! Nahát!

FÉLIX Nem biztos, hogy én ezt így akarom… (erősen hezitál)

FLORENCIA Azt hittem ezt már jócskán kitárgyaltuk, mint hálószobánk közös titkát; amióta a kisfiúnk elment, mert új életet akart kezdeni, már akkor sem bírtuk egymást!

FÉLIX (mint aki látszólag kissé magába roskadt)

Szerintem nem az volt itt baj: mintha kölcsönösen elvesztettünk volna önmagunkban is valami fontosat, és különlegeset, aminek a segítségével megtörtént egykor a varázslat… Talán önmagunkat hagytuk el szándékosan… (morfondírozik hangosan, összetört arcán meglátszik a fájdalom)  

FLORENCIA Hát mi?

FÉLIX Talán az, hogy amikor az ember már maga előtt sem képes felismerni egy célt, mely nemességre sarkallná, önmagát is elsüllyeszti!

FLORENCIA …És te most úgy érzed, hogy megfosztottak ettől a célodtól?

FÉLIX Talán azzal, hogy feladjuk az elképzeléseinket, és az álmainkat talán önmagunkról is fokozatosan lemondunk! Vagy te nem így látod?!

FLORENCIA Milyen szépen fogalmazol! És még te buktál meg negyedikben tollbamondásból!

FÉLIX muszáj neked a legkomolyabb beszélgetéseket is kifordítanod? Meglehetősen bosszantasz vele!

FLORENCIA Amikor képtelen vagy már szembenézni az igazsággal mindig ilyen szép hasonlatokat találsz ki!

FÉLIX Ezt hagyjuk, most kérlek! Ez nem tartozik ide! Nem is értem, hogy hová akarsz kilyukadni?

FLORENCIA Megváltoztál! De ez így van talán rendjén, mert én is észlelem saját magam lelkiismeretében a változás sugallatát: azt hiszem felelősségteljesebb, és megfontoltabb lettem valamicskét!

FÉLIX (félig elnyom magában egy kuncogást, ásításnak leplezve)  

Amíg az ember fiatal telis-tele van csacsibbnál csacsibb eszményekkel… Gondolom, amint kiléptél az ódon gimnáziumod patinás falai közül te is megakartad váltani a világot? Így volt, vagy nem így volt?

 

Kis csend után

 

Nézd! Én tisztában vagyok vele, hogy a nők többsége szinte mindent zokon vesz a férfiak bunkóságától elkezdve gyakorlatilag sok mindenig… Egyszer olvastam valahol, hogy a nők sebezhetősége a legdrágább kincs finomságuk, és gyöngédségük mellett, amit a férfiak valaha is megváltó ajándékba kaphattak tőlük… Az más, hogy szerintem testileg mindig is vonzódtunk egymáshoz! Megjegyzem, amíg a hátam még nem volt ennyire szőrdzsungel, mint egy mon-csicsi baba! Azt érzem, hogy azért lelked legmélyén egy kicsit talán te is bírtál legalább egy hangyányit! S különben is

(föl alá járkál egy kicsit, hogy mozgásban maradjon)

Mit szeretnél? Most már elárulhatnád végre! Tudod jól Drága, hogy a kölcsönös meg-nem értettség és ellenszenv a kapcsolatokat nem erősíti, de totálisan háborúra is  készteti! Nem igaz?!

FLORENCIA Drágám! Ennyire naiv és hitehagyott lettél! Nem tudtad kicsi szívem, hogy a rafinált gyűlölködők talán a legnagyobb haszonélvezői bizonyos dolgoknak? A kölcsönös gyűlöletgombócok azok melyeket, mint a tályogot, vagy a fekélyes sebeket kellene egyszer és mindenkorra kimetszeni a testünkből!

FÉLIX Szóval szerinted, bár nyugodtan kijavíthatod a szavaimat – elvégre velem is lehet még egyezkedni -, fogatlan, vén trottyosként majd tolószékben foglak téged kergetni szobából be, szobából ki, és te majd akkor állsz elő a világmegváltó ötleteddel, miszerint: Itt az ideje hogy meghaljunk?!

FLORENCIA Te pedig már annyira szenilis, és Alzheimeres leszel akkor édes uram, hogy folyton azt fogod hajtogatni nekem: Ki maga? Ki maga? Mintha nem lenne már most éppen elég gondunk és bajunk egymás mellett! (lehanyatlik a nappaliban a kanapéra, és sóhajtozik, mereng)

FÉLIX (odamegy hozzá óvatosan, letérdel, gyöngéden tenyerébe veszi kis kezeit, simogatja, becézgeti)

Mókuskám? Most meg mi a csudáért sírdogálsz?

FLORENCIA Nem hiszem el, már több mint huszonöt éves házasságunk ideje alatt ennyire nem ismertél ki! Pedig lett volna rá alkalmad, ha nem lettél volna akkora szószártyár simlis fejű! Szégyelld magad!  (befelé fordul a kanapén, és még elkeseredettebb arcot vág)

FÉLIX (óvatosan maga felé fordítja a kisírt szemet, majd kezébe veszi Florencia kezét)

Kedves, meglátod drága, kigyógyulunk egymásból is, és akkor már szabadok leszünk! Nem érezzük, hogy kötéltáncot járna alattunk saját, önző függetlenségünk! (kicsit megpaskolja) Te kis csacsi fülű! Te! Fel a fejjel, hékás!

 

Kis szünet

 

Mondd csak? Mikor jött az ötleted, hogy fölbontsd kapcsolatunkat, ami a bizalom alapult?!

FLORENCIA Éppen most, és egyetlen perccel sem előbb! (kicsit szipog érzelmesen) Csak tájékozódni akartam, mielőtt végleg elhatározásra szánom el magam!

FÉLIX Na, és had kérdezzem már meg asszony! Sikerült?

FLORENCIA Hát ez még nagyon ingatag lábakon vesztegel! Miért mi van?!

FÉLIX Semmi, semmi! Csak ha már ennyire tudsz rólam mindent, akkor tudd azt is meg, hogy nemsokára nem tudom, hogy miből fogunk majd kaját venni: mert vagy a kaja, vagy a rezsi, de egyszerre a kettő most nem megy!

FLORENCIA (megdöbben, és kétségbeesik)

Csak nem?! Már megint??? Kirúgattad magad? Hogy lehettél te állat ennyire meggondolatlan?

FÉLIX De cicukám, drága! Ez egész más! Én inkább úgy fogalmaznék, hogy önkéntes alapon eljöttem, és az már egészen másként hangzik!

FLORENCIA Hát akkor tudod mit (fölidegesíti magát) Fizesd csak be akkor önkéntes alapon a rezsit! Jó?! Akkor majd meglátjuk, hogy mennyire jár a szád!

FÉLIX (leveti magát a kanapéra Florencia mellé)

Azt hiszem drágám, hogy elkezdhetünk egyszerre spórolni és nélkülözni, mert máshogy aligha folytathatjuk tovább!

FLORENCIA Jaj, bogaram! Ezzel most mindenki így van! Annyi az egész csak, hogy mint mindenki mást téged is utolért a nyári depressziós krízis! Vagy… csak nem? Ne mondd, hogy neked is kapuzárási pánikod van?! (leül a férfi fejénél)

Csak kínzód magadat ezekkel az alávaló piti ügyekkel!

FÉLIX Hát… nem tudom kis galambom mi lesz majd, ha csengetnek a végrehajtók, és te sem tudsz majd fizetni? Akkor is majd bedobod ezt a bájvigyort?!

 

(Florencia érzi a pimaszságot, ezért gyengéden megcsipkedi férje bőrét)

 

FLORENCIA De hát éppen téged rúgtak ki, akinek aranyérzéke volt a kommunikációhoz? Egyszerűen föl nem foghatom!

FÉLIX (ránéz esdeklő szemeivel, majd elmosolyodik) Ezt épp te mondod?

FLORENCIA Az más… hiszen tudod hogyan értettem!

FÉLIX (feláll a kanapéról) Azért kis tündérem, jó tudni, hogy még egy ilyen borzalmasan rossz házasságban is, mint a mienk valakibe tudunk kapaszkodni, aki igaz ugyan, hogy az öngyilkosság felé terelget minket, azonban mégis valahogy… nem is tudom… megnyugtató a közelsége!

FLORENCIA (Ő is feláll, érzi a helyzet súlyát) Érdekeseket mondasz édes uram! Régebben el nem felejtetted volna megemlíteni, hogy csakis értem kell fel a nap, kényeztettél szép szavakkal! Ezek most hová tűntek?!

FÉLIX Egyszerű aranyom! Elemésztette őket az idők homálya! Mit gondolsz? Fogalmam sincs! Bajban vagyok!

 

Kis szünet

 

Azért vagyunk mindketten önmagunk gyilkosai, mert a múltat képtelenek vagyunk magunk mögött hagyni, és ez megrémiszt…

FLORENCIA Félix, drágám! Én nem is tudtam, hogy…

FÉLIX Kérlek szívem! Ne most! Azt hiszem csak álomképekhez ragaszkodtunk fiatalabb korunkban; neked ott volt a kicsi, nekem ott volt a munka, és jó volt így hármasban éldegélni, mert tudtuk a titkot: azt, hogy egymásért vagyunk! És nézz meg most! Mi vagyunk most?! Szánalmas, kikövetelt helyzetben visszamagányosodott emberroncsok! Mondd, ki lehet ezt bírni? Ebbe fogok begolyózni teljesen! Különben voltam orvosnál… szerinte is a vérnyomásommal lehet valami, mert ha történetesen veled vagyok nincs olyan perc, hogy föl-le ne száguldana szélsebesen! Egyébként jött a szokásos rizsa-dumával: hogy mennyire egészséges a testem, meg hogy mennyire karban vagyok tartva, meg vagyok kímélve!

Csönd

 

FLORENCIA (melléje kerül, leül mellé, ölbe veszi Félix fejét, simogatni kezdi) Csss! Nyugszik ez a rakoncátlan, kis süke-bóka kisbaba! Anyuka szeme fénye…

FÉLIX Hogy mondod, kincsem?

FLORENCIA …És mondd csak apuci? Mennyi pénzt spóroltunk meg eddig?

FÉLIX Hát honnan a fenéből tudjam, mi?! Hát mi vagyok én? Családi kasszatulajdonos? (felnézz rá fekvő helyzetéből)

FLORENCIA Tehát, magad sem hiszed, hogy sikerülne bármit is elérni!

FÉLIX Szerinted bogaram, ha együtt maradni is képtelenség, akkor hogyan gondoltad, hogy ezen majd az anyagi lét segít?!

FLORENCIA Tehát belefáradtál!

FÉLIX Csak akkor, ha már te is kimondtad a végső szót!

FLORENCIA Jaj, hát egy lajhárt könnyebb mozgásra ösztökélni, mint ezt a hétalvót! (ahogy simogatta férje hirtelen horkant egyet-kettőt)

FÉLIX Megijedtél mi? No, szent a béke! Nekem bevallhatod! (kuncog)

FLORENCIA Ne felejts el drágám, hogy már rég elmúltál harmincöt és te már nem változol meg soha! Különben sem lehet mindig potyázni, meg seftelni, mert ezt a kuncsaftok is hamar kiszagolják! 

FÉLIX Ne haragudj drága! Szerintem ebben sincs igazad! Az ember – ha kíváncsi vagy rá -, egy életen keresztül folyamatosan mozgásban, tehát változásban is áll! Aztán, hogy ez mennyire jó, vagy mennyire rossz az az igazán fontos kérdés!

 

Kis szünet

 

Én már ott tartok tubicám, hogy magamban beszélgetek az utcán, és az emberek kiguvadó szemekkel csak bámulnak rám, mert azt gondolják: Megörültem! Hát tudod, ebben lehet valami!

FLORENCIA (élesen) …És reám már nem is gondolsz, csak mindig magadat fényezed?

FÉLIX De drágám! Miket is beszélsz? Hát egyáltalán nem erről volt szó, ha hallottad azt, amit mondtam!

FLORENCIA (könnyed, erőltetett, csevegő, csiripelő stílusban) Már most a szomszédok szerint is egy szipirtyó vagyok! De figyelmezetlek én még fiatal, bombázó, harmincas hölgy vagyok, és nincs szükségem ilyen kriptaszökevényekre! Vedd csak tudomásul!

FÉLIX De hogy mondhatsz ilyet nyíltan aranyom?! Mégiscsak a férjed vagyok! Vagy nem?!

FLORENCIA Előttem még ott áll az egész élet! Biztosítalak, hogy tartalmasan ki szeretném élvezni! (különös hanggal)  

FÉLIX Látod szívem! Te pont úgy megtudsz hatódni magadon, amennyire a hiú ember a saját tükörképe látványától!

FLORENCIA Még hogy én??? (szenvedélyesen meglepődik)  

FÉLIX Hát ez az! Pontosan te!

FLORENCIA (sétálni kezd föl-le a színen, továbbra is erőltetett, csevegő beszéddel)  

…És mi lenne azzal a gondolattal, ha megszabadulnék az élet felesleges, komiszkodó terheitől?

FÉLIX (felkiált) Á! Vagy úgy! Nem is gondoltam volna, hogy ennyire biztos vagy a dolgodban!

FLORENCIA Akkor mit csináljak? Most mond meg? Talán álljak négykézláb, és vallassam magamat, hogy hol szúrtam el az életemet, amikor összeálltam veled?!

FÉLIX (gúnyosan) De kicsi szívem, ki kért rá, hogy velem maradj?!

FLORENCIA Így is fel lehet fogni!

FÉLIX Persze aranyom, persze! Ahogy én látom, téged se kell félteni, hogy földre ne ess!

FLORENCIA Nekem egyetlen igényem lenne te szerencsétlen seggfej! Vedd tudomásul! Hogy végre önmagamért szeressenek!

FÉLIX Tehát, csak kibújt a szög a zsákból! Kicsim ezt nevezik önértékelési zavarnak, ami most benned bujkál! Egy kis lelkiismereti mumus, mely mindig suttog egyre a fülecskédbe…

FLORENCIA Vedd tudomásul, hogy már regisztráltam egy társkeresőre is, csak hogy ne kelljen hallgatnom a te megállástalan óbégatásaidat!

FÉLIX De hát ez nagyszerű! (ünnepélyesen, összecsapja a tenyerét) Akkor hát mikor tartjátok a nagy napot? Lesz egyáltalán lakodalom?!

FLORENCIA Talán újból férjhez is megyek! Elvégre még életem virágjában vagyok!

(Akár egy páva kelleti magát, párszor billegtetve vonul el a színen)

 

FÉLIX Mondd csak szívem? Ez ugyebár az a valaki, akivel a hálón szörfölgettetek? (kíváncsiskodva) Hát majd megesz a sárga irigység! Mázlista egy fickó, ugye tudja, hogy egy ilyen rendkívüli nő mellett kötött ki!

FLORENCIA Hát mindenesetre esze van bőven, mert magyar-szakos tanár a lelkem! Értelmiségi!

FÉLIX (meglepetten) Á, csak nem! Azt gondoltam, hogy egy ilyen nagyvilági nő, mint te is, csupán csak a pénzes pacákokra vagytok berendezkedve; ahol elsősorban pénzt szimatoltok! (mint aki beleszagol provokálón a levegőbe)

FLORENCIA Ugyan már! Ne légy ennyire közönséges mókuskám! Te is tudod, hogy az anyagiasság nem minden egy párkapcsolatban!

FÉLIX Tündérem, az lehet! De a pénz akkor is jó, ha van, és tartalékolhatok is! Látod-látod ez nekem sem sikerült!

FLORENCIA Vitát félretéve szívem! Arra gondoltam mégiscsak megbeszélem veled, hogy hozzámenjek a következő pojácához, akit elém vetett ez a rusnya élet, vagy élvezzem a függetlenségem gátlástalanságát?! Te mit mondasz?

FÉLIX Kedves, hogy épp rám gondoltál, ami a kérdésed kivesézését illeti!

FLORENCIA Tudod, cseppet sem árt, ha az ember apránként igyekszik felkészülni az új életére!

FÉLIX Az már igaz! Na, és eddig hogy megy? (iróniával)

FLORENCIA Azért jelentem be neked jó előre, hogy később ne csattanjon pofonként az arcodon a meglepetés nagysága!

FÉLIX Nem is tudtam, hogy te ilyen kis figyelmes is tudsz lenni! (iróniával)

FLORENCIA Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy fogalmad sincs még milyen is tudok lenni!

FÉLIX Mondd csak, édesem? Van már egy újabb jelentkező kakas a tyúkólban?

FLORENCIA Esetleg! Különben is! Mi közöd hozzá?!

FÉLIX Hát attól tartok, mint exednek, bár még mindig együtt vagyunk, bizonyos jogaim azért lennének! Vagy nem?! (kérdőn tekint rá)  

FLORENCIA Szeretem, ha az én kis magánéletem egyedül csak rám tartozik!

FÉLIX Ó, kedveském! Tudod, ezek a szemtelen férfiak néha mondanak ilyesmit; sajnos én is ismerek nem is egyet, aki csak tárgyat lát a hölgyek érzékenységében is, és csupán a látszatot szeretné minden eszközzel fenntartani! Kérlek, ha teheted vigyázz magadra!

FLORENCIA Te most csak… nem aggódsz értem, és féltesz?! (meglepetten, váratlanul)

FÉLIX Kicsi cicám! Nevezd, ahogy akarod, csak még mindig érzek valamit!

FLORENCIA (kicsit csendesebben, méghatóbban mondja) Szóval, még most is kedvelsz? Legalább egy icipicit? Drága vagy! Ez olyan aranyos!

 

(Odamegy hozzá, és megsimogatja a fejét, mintha kutya lenne)

FÉLIX Tehát, akkor kijelenthetjük, hogy szabadok vagyunk? Te is meg én is?!

FLORENCIA Azt hiszem ez már eddig se volt kettőnk között probléma!

FÉLIX Á! Szóval te már mindent elrendeztél! Hát gratulálok! (tettetett lemondással)

FLORENCIA Azt már látom, hogy te önmagaddal sem vagy kibékülve! Mintha folyamatosan kísértést éreznél, hogy meg akarj másoknak felelni! Hát azt tanácsolom kis pajtás; állítsd magad talpra! Döntsd el, hogy mit akarsz, aztán esetleg, ha olyan kedvemben vagyok, majd megbeszéljük!

FÉLIX Látod, bogárkám! Látod! Ez a baj veled! Hogy te mindig csak akkor akarod már rendezni a dolgokat, amikor a veleéig a fejedre nőttek!

FLORENCIA Ezt nem szeretném tovább froclizni! Én csak boldog szeretnék lenni végre!

FÉLIX Hát… kincsem! Azt hiszem ez mindannyiunk egyetemesen berendezkedett célja ebben a kuplerájban, amit életnek nevezünk!

FLORENCIA Sokat gondolkoztam, és még mindig nem tudok a végére kilyukadni, hogy voltaképp minket még mi az, ami egyáltalán összeköt?!

FÉLIX Talán az egymás iránti gáncsoskodó indulatunk, és nemi gerjedelmünk!

FLORENCIA Utálom, hogy folyton ezen lovagolsz! Amikor az ember komolyan szeretne beszélgetni veled!

FÉLIX Csak a szexualitás és a közösen kölcsönös lelkesedés tartotta össze kapcsolatunkat! Hát melyik szobában hagytuk magukra önző érzelmeinket?

FLORENCIA Félek… én már azt se tudom! (belefáradtan)

FÉLIX Azt hiszem, itt van az álmainknak vége! Hirtelen felébredünk a valóságra és rádöbbenünk, hogy nem is mi vagyunk itt, csupán a lehetetlen helyzetbe süppedünk egyre mélyebbre és mélyebbre…

FLORENCIA Látod galambom! Tudsz te gondolkodni, ha akarsz!

FÉLIX Remélem, azért még nem gyűlölsz!

FLORENCIA Csak amennyire tizenöt év házasság után lehet hibáztatni a másikat!

FÉLIX Milyen gyönyörűen tudsz pedig te nézni! Sebzett gyerekarcod szinte mindent megvall magadról!

FLORENCIA Igazán?! Pedig úgy akartam hiúnak, és fennhéjázónak látszani, hogy senkit se engedhessek közel magamhoz utánad!

FÉLIX Azt hiszem ez nem úgy sikeredett, ahogy tervezted!

FLORENCIA Hát nem igazán!

 

(közben az ajtóhoz megy; csörömpölés, és ideges veszekedések zaja hallatszik a falakon át)

 

Te ez megint elkezdte volna verni az asszonyt?! Csak nem?!

FÉLIX Hát nem szeretnék a helyébe lenni, annyi szent! Komolyan mondom olyan az egész ház néha, mint egy berendezett bolondokháza! Össze-vissza adogatják egymásnak az atombomba dühgolyókat, és attól kell rettegnie az áldozatnak, hogy mikor robban fel a másik! Egyszerre szánalmas, és megalázó!

FLORENCIA Még te beszélsz? Te vagy a férfi! Csinálj valamit!

FÉLIX Most azt akarod ezzel mondani, hogy menjek át és törjem be az alkesz Kovács fejét, csak azért, mert párszor megpaskolta az asszonyt a farán?

FLORENCIA Hát igen! Tény végre legalább egyszer ebben a nyomorult életedben valami hasznosat is magadon kívül!

FÉLIX Nézd ez mindenkinek a magányügye! De ha te ettől boldogabban érzed magad, felhívhatom a rendőröket, és feljelentést tehetek! (kicsivel később, már átgondoltan) Aztán mit tudnak – kérdem én -, csinálni a zsaruk? Semmit! Felveszik a jegyzőkönyvet, elkérik a személyit meg igazoltatnak! Slussz-passz! Alig fél óra múlva amilyen hihetetlen nagy agarakkal idetörtettek majd szépen lassan távoznak is!

FLORENCIA Mit gondolsz az a szegény, kis finom nő, hogy védekezik a brutális erőszak ellen egymaga? (sajnálattal, részvéttel)

FÉLIX Azt én nem tudhatom drága édesanyám, de ha benned minden egyes öt percben felébred a szamaritánusi lélek, nem jósolok nagy jövőt a családnak!

 

Kis csönd 

 

Hát miket is beszélek?

FLORENCIA Ekkora önző, egoista pacákot, mint te még nem is láttam!

FÉLIX Mégis randizgatni kezdtél eggyel! Megnyugtatlak drágaságom! Az a másik sem azt akarja, amire vágysz, hanem amit megkaphat!

FLORENCIA Gonosz, faragatlan vagy! Vedd tudomásul!

FÉLIX Csak előrelátó tündérem, mint mindenki más! (tétován elmosolyodik)  

FLORENCIA Ezentúl fogd be a szád inkább! Micsoda szemtelenség! Lehet, hogy segítségre szorul odaát az a finom kis nő!

FÉLIX Látod! mennyivel hasznosabb lett volna, ha minden nő beiratkozott volna egy három hónapos, intenzív önvédelmi tanfolyamra! Kicsit fel is dobhattuk volna a szexuális kalandjainkat!

FLORENCIA Mekkora egy perverz vagy édes uram!

FÉLIX Hallgasd csak! (élénken fülel, kicsit közelebb megy az ajtóhoz) Én már alig hallok valamit! Mi van, ha már el is múlt?!

FLORENCIA Hát persze, hogy elmúlt te sült idióta, te! Az a szegény védtelen nő belefáradt a gonoszkodásba! Azóta már lehet, hogy összetörte minden csontját az a másik vadállat!

FÉLIX Nem a mi dolgunk ne feledd, még ha olyan kegyetlen és szörnyű is!

FLORENCIA De hát azért valahol mégiscsak a szomszédunk nem? És hol marad az emberi felelősség? Az ERKÖLCS?

FÉLIX Félek kiscicám, hogy itt az már semmit sem ér!

FLORENCIA Én akkor is megnézem, mi van vele!

 

(Elkezdi felvenni a nyári ruháját, kimegy a másik szobába egy húsklofolóval jön vissza, párszor meglengeti a levegőben)

 

  Na, szerinted milyen önvédelmi fegyverem van? Elég hatásos lesz a hústorony Kovács ellen?

FÉLIX Drága bogaram! Ugye nem gondold komolyan, hogy egy százhúsz kilós ember ellen ilyen kis cséphadarót viszel? Használj inkább mérget, vagy kést! Az még mindig hatékonyabb! Egyszerre nem tanácsos máris kikészíteni a csuklódat, mi?

FLORENCIA (kis töprengés után) Igazad lehet ebben! Na, jó! (föl-le kezd járkálni) Á! Megvan a megoldás! Ugye megvan még anyádnak az altatója, amit erős fejfájásra írt fel valamikor a múlt század közepén az orvos?

FÉLIX Szerintem a fürdőben, de már rég lejárt a szavatossága! És ha nem válik be, akkor mit csinálsz?! (kicsit idegesebben, izgatottan)  

FLORENCIA Hát azért tartom még magamnál a hús kloffolót te marha! Na, add csak ide nekem a gyógyszeres fiolát! Egy-kettő!

FÉLIX (kiviharzik a fürdőbe, majd egy tégely gyógyszeres dobozzal tér vissza) Bocsi, szívem! De már fogalmam sincs, hogy jó anyám hova tehette a maga készítményét!

FLORENCIA Nem számít! Add csak ide!

 

(Elvesz tőle pár darab gyógyszeres dobozt, majd apróbb kutatás után kiemel pár szem tablettát valamelyik dobozból)

 

Ez is nagyon jó lesz! Úgy fog ettől csicsikálni, mint egy szopós malacka!

FÉLIX Hát, ha te mondod!

FLORENCIA Hogy ezek a szomszédék még nem tanultak meg úgy kiabálni egymással, mint a süketnémák, tudom is én nemzetközi jelzésekkel!

FÉLIX Hát igazán jópofa vagy cicám!

FLORENCIA Azt gondolom, hogy volt kitől tanulnom!

FÉLIX Abban viszont maximálisan egyet kell értenem veled, hogy a tányértörés, és ajtócsapkodás nem éppen a legrokonszenvesebb foglalatosság, amivel kikényszeríthetik egymás iránti feltétlen szeretetüket!

FLORENCIA Inkább fogd be kicsit, és segít!

 

(Pár tablettát tesz egy pohárka üdítőitalba, majd átcsönget a másik szomszéd ajtón, még mindig heves veszekedések zaja hallatszik)

 

SZOMSZÉD Mi köll? (mérgesen, ellenségesen)  

FLORENCIA Bocsánat a zavarásért! Én csak arra gondoltam, hogy egy ilyen forró nyári napon mennyivel jobban esne egy kellemes, hűsítő ital a hűtőből, és ha egy icipicit megnyugodnánk! Ön nem így véli?! (ellenállhatatlan mosolyt villant)

SZOMSZÉD Ma’d én eldöntöm, hogy mi köll, vagy nem! (hátraszól) Te meg fogd be a pofád! Kussoljál kisanyám odabent!

FLORENCIA Kóstolja meg ezt a fantasztikus üdítőt! Higgy el nem fogja megbánni! (csábosan, kecsesen, magát kelletően riszálja magát)

SZOMSZÉD Tudja mit bánom má’n, hogy elvettem ezt a förtelmes házisárkányt! (elragadja a poharat, majd egyetlen húzásra kiissza tartalmát, jólesően pöfög)

 Hát ez jól esett! Nem mondom! Van még?

FLORENCIA Hát, ha az úr kér még egyet, számomra az öröm!

 

(kifarol a megrekedt helyzetből, és hoz egy másik pohár üdítőt, persze altató tablettával)

 

Tessék parancsolni! Kedves egészségére!

SZOMSZÉD Látod, te hülye perszóna! Mikor hoztál nekem egy üveg sört, vagy csak akármit, mi? Most pofázzál, ha kérdezlek?! (ordít hátrafelé, míg felesége valamelyik szobában reszket, és sírdogál)

FLORENCIA Bocsásson meg, nem szeretném háborgatni, de a hölgyekkel finomkodva szokás bánni!

SZOMSZÉD Aztat maj’ én eldöntöm, világos, te kis ribi?! (fenyegetően)

 

(Az altató bevált, mert a szomszéd lassacskán nagyokat ásít, kezd elálmosodni)

 

FÉLIX (odamegy segíteni) Te vén szopós ördög, te! Hát szabad így agyba-főbe egyszerre benyakalni a jó italt, mi?! (lazán megtámogatja, mert olyan sok altatót ivott, hogy járni is alig bír már) De semmi baj! Félix bácsi, majd kezelésbe vesz, és olyan jól fogod magadat érezni, hogy az csuda! Na feküdj csak le szépen a nappaliba a kanapédra! Én addig gondoskodom a háztartásról! Hozzak még valamit: hús, kenyér, tej, vaj, minden van itthon!

SZOMSZÉD Ööööö… jó van má’n! (teljesen ki van ütve, nem tud már magáról, nehezére esik a további beszéd)

FLORENCIA Meddig akarod még feszíteni a húrt! Míg az ágyába is bemerészkednél! Nézze meg az ember! Inkább segítsünk a szomszédasszonynak!

 

(Átviharzik a szobán, és megkeresi a feleséget)

 

FLORENCIA (hangosan) Hurrá! megtaláltam! Elbújt a ruhásszekrényben! (kedveskedőn, megértőn) Na, gyere csak ki bátran! Már elvonult a förtelem, és szent lett a béke! Igaz édes uram?!

FÉLIX (próbálja felpakolni a termetes szomszéd lábait a kanapéra, közben nagyokat nyög, erőlködik) Jaj, ó, te, te… ha tudnád édes szívem, hogy ez milyen nehéz? Hát mit zabált ez össze egy életen át?! Pacalt, meg karajcombokat! Fúj!

FLORENCIA Ne azzal az idiótával foglalkozzál, inkább szabadítsuk ki ezt a kedves teremtést a ruhák fogságából!

FELESÉG Kérem szépen… nyugtassanak meg, hogy a férjem még hibernált állapotban lesz… legalább három-négy órára! (tördeli a kezei, mint aki szemlátomást nagyon megijedt)  

FÉLIX Biztosíthatom drága asszonyom, hogy annyi mennyiségű altatót kapott, amennyibe egy elefánt is bekómált volna könnyűszerrel! Teljesen ki lett ütve!

FLORENCIA Akármekkora pernahajder az uram, ebben aztán – higgyen neki drága -, sohasem szokott tévedni! No, jöjjön ki! Nem éhes? Biztosan kimerült, és el is van már fáradva jócskán!

FELESÉG Hát mi tagadás… Már lassacskán öt napja lesz, ha hogy ide kényszerültem a fokozatos családi perpatvarok pergőtüzei elől való menekülésemben! Sokszor feltettem már magamnak a kérdést, hogy ha nem működik egy kapcsolat, akkor miért kényszerülök arra, hogy eltűrjem a mocskolódásait?! (mint aki teljesen ki van merülve)  

FLORENCIA Nem is kell aranyom! Ön egy ifjú, talpraesett teremtés, és még annyi boldogság vár magára! Meglátja majd, csak nem ezzel a vadállattal! Higgyen nekem! Ha szépen kérem, előjön! Ne izgassa magát, fölöslegesen úgy durmol már az ura, mint egy kis tündér!

 

(A finom, törékeny hölgy előbújik a ruhásszekrényből; látszólag meg van ijedve, rémült, ide-oda tekintget önmaga körül, mintha félne attól, hogy bárki is megláthatja, óvatosan jön ki)

 

FELESÉG Hogy mennyivel kellemesebb idekint a szabadság, mint teszem azt odabent! Ha én ezt valaha elmondhatom… De farkaséhes vagyok!

FLORENCIA Ezen könnyedén segíthetünk! Látja, legalább mi hölgyek alkalmaként igazán összejárhatnánk, elvégre már mióta is vagyunk mi szomszédok?

FELESÉG Hát bizony-bizony már jócskán, egy ideje!

FÉLIX Na látod drágaságom! Máris akadt egy friss barátod, akivel megtárgyalhatod majd a férfiak soviniszta bunkóságát!

FELESÉG Egy tipp-topp úriember! Eltaláltam?

FÉLIX (kézcsókkal köszönti) Állok rendelkezésre drága hölgyem!

FLORENCIA Á! Micsoda szentimentális figyelmesség! Ezt nevezem! (csipkelődve)   

FÉLIX Hát igen! A rang, és főként az illem ezt így követeli meg! Bizonyos dolgokra óhatatlanul kötelez!

FLORENCIA …De most aztán csönd! Pszt! Mielőtt ez az állat felébred a másik szobában! Osonjunk el feltűnésmentesen, és akkor békében lehetünk pár órácskát!

FÉLIX A számból vetted ki a megfelelő szót! Gyerünk, spuri!

 

(Észrevétlen megindulnak az ajtó irányába, a fiatalasszony lakáskulcsát amilyen csöndesen csak lehet, kétszer ráfordítja az ajtóra, bezárva alvó férjét, átmennek az ő lakásukba)

 

FLORENCIA Ugye, hogy itt már sokkal kellemesebb? Fölszabadító érzés, igaz-e?!

FELESÉG Ahogy mondani tetszik!

FLORENCIA Drága barátném! Hát miért nem hagyod ott azt a rossz, részeges uradat? Ráadásul hagyod, hogy naponta elverjen! Hát meddig tűröd még a megaláztatásokat?! (együtt érzőn, mégis hitetlenkedve)  

FELESÉG Jaj, nem is mondja, lelkem! Ez a gazember az egész megtakarított fizetésemet elvitte és még aznap elitta! Egy kanyi megtakarításom nem sok – annyi se maradt! (nekikeseredik, és sírva fakad) Hogy is gondolhattam volna, hogy egy ilyen senkiházi majd megjavul?!  

 

(Florencia kedveskedőn átöleli, vigasztalni próbálja, kicsit tétovázik, hogy mit is mondhatna a fennálló, kényes helyzetben)

 

FLORENCIA Na, hát nézze meg az ember! Ilyen gyönyörűen csillogó karbunkulus szempárja van, és akkor még itt itatod fölöslegesen az egereket is! Hát annyit nem ér az egész istenverte helyzet! Nem lesz semmi baj!

(Dörzsölgetni kezdi finoman a hátát, amíg meg nem nyugszik)

 

FÉLIX (fel-alá járkál, mint aki nagyon ideges) Hát ezt most jól megcsináltunk kincsem, azt mondhatom! Ha egyszer – úgy körülbelül három, másfél óra múlva -, majd felébred ez az állat, mit fog velünk, elsősorban veled csinálni?! Na, mit?! Megmondjam?! (színpadiasan szemlélteti a kezeivel) Megfog és egyszerűen kifacsarint akár egy túlérett citromot.  

FLORENCIA Bökd már ki te féleszű!

FÉLIX Eltöri az a finom kis kifinomult pofikádat, amiért jócskán altatót tettél az italába!

FLORENCIA Ez volt az egyetlen helyes döntés! Vagy te elnézted volna, míg nem riassza a többi szomszéd a halottkémet, mert egy fiatal, reményteljes élet öngyilkosságot követett el? Hát mondhatom! Micsoda emberhez mentem én hozzá! Szégyellem is magamat, hogy ennyire sükebóka voltam!

FÉLIX Mindenki csak a saját nevében… Mindenki csak a saját nevében…

 

(A feleség járkálni kezd kicsit, még enyhén rázza őt a sírás, bekukkant a gyerekszobába)

 

Hogy milyen kis hangulatosra sikeredett ez a gyerekszoba! És hol van a trónörökös, vagy éppen kis hercegnő?

FLORENCIA (hangja elcsuklik, arcán végtelen szomorúság jelenik meg, üresség, és hiányérzet) Jaj, drága! Ezt inkább kérlek, ne bolygassuk!

FELESÉG (arcáról lehervad a mosoly, látni, hogy fölszakította a régi sebeket) Bocsáss meg… én nem akartalak megbántani! Jó! Beszéljünk másról, ha gondolod!

FÉLIX (jön-megy, idegességében rágni kezdi a körmeit) Hát most mit csinálhatnék, mi?! Nemsokára együtt költözünk át a másvilágra!

FLORENCIA (Fölényesen, szinte már könnyedén) Nem is tudtam te kis mindenes ezermester, hogy máris manikűrözteted a kezecskéidet? Ez igen! Gratulálok a hölgyek nevében is!

FÉLIX Hát kis ciccám! Aki már annyi nőcsábász kalandok megélt, mint jómagam annak a legkevesebb, hogy gyakorolja kicsit magát a női fortélyok módszereiben is! Nem de?!

FELESÉG (Senki nem számított rá, hirtelen megszólalva) Szerintem minden párkapcsolatnak szüksége van a mélyen megélt hullámvölgyekre, mert csak ezeknek a leküzdésével tudják a párok újjáépíteni egymás iránti halhatatlan szenvedélyeket! Bár lehet, hogy csak szövegelek itt, és semmihez sem értek elég jól!

FÉLIX No, de hát hogy mondhat ilyet, drága? Ön egy felbecsülhetetlen, megismételhetetlen kincs! Ha Ön nem lenne az emberiség egymást is tönkre tenné!

FLORENCIA (kisebb nehezteléssel) Persze, amikor nekem tetted a szépet, jó, ha egyszer elcipeltél valami három csillagos, kis étterembe, és utána egyből szobára szerettél volna menni! Még szerencse, hogy jómagam sem adtam oda magamat könnyen!

FÉLIX Igen szívem! Ebben egyetértünk! (szembefordul a közönséggel) Egyik hölgyike szemrevalóbb, mint a másik! A döntés legnehezebb része a pillanat kikényszerítése, hogy vajon helyesen döntöttünk-e, és nemcsak utólag választottunk rosszul!

 

                                                              

                                    

 

 

 

 

DON QUIJOTE-MAGATARTÁS

 

Köröttünk vak Bábel-zűrzavar nyelvi torzsalkodás ócsárkodik,

a XXI század, Hangyaboly forgalom,

munkanélküliség s hitehagyott Theirésziász-reménykedés,

még nem lenne késő mindent elfeledni,

új hitvallások gyanánt felemelt tartás mellett

a valódi Igazunkért ölre menni!

 

Hetvenkedő önbizalmunk megtartott mérlegén,

túléltük acsarkodó hadait, s Cassandra-szerelmeket,

s most harmóniában kellene megnyugodni:

Ki édesanyja menedék-ölébe,

ki egy egyenlő remény-kezébe mely kedvesemnek

becéz még belekapaszkodik s bókok életfogytos büntetése

közben önmagammal sem lehetek kibékülve teljesen:

Négy sarki-magány szobám árva kézirat-kupacán:

Kultikus szemétdombon töltöm minden időmet,

csak remélni tudom,

hogy odafentről hol angyalok

megnyugtató telepátia éneke dallamok

 

csillagok gyöngyeiben valaki visszamosolyog rám,

s vigyázva, óvja nyughatatlan álmaim.

– S megannyi megfejthetetlen Delíla-tekintet,

kacérkodó fejemet elcsavaró pillantás között magam sem tudom,

s értem miért vonzhatott minden láthatatlan

elektronikus iránytűivel engem mágnesként

az egyetlen ember konspirálta érzelem: A Szeretet?!

 

Mindig is ugyanazt kérdezték a fajankós pojácák hadától:

,,Szeretsz-e még?! –

S mélyen gyökerező Don Quijote hallgatás

mögött bújócskát járt: Az udvarias udvarlás!

   

 

 

AZ ÖNZETLENSÉG ÁRVÁJA

 (Anyai nagyanyámnak szeretettel)

 

 

Mikor 1952-ben a falu úgy határozott, hogy beváltó jegyekre fogja árulni az élemet, akkor Zsupanek Terézia a maga alig tizenkét évével, és alig harminc kilójával azt a lehetetlen feladatot, és hősiességet sem nélkülöző vállalkozást kapta, hogy tegyen meg mindent, hogy a szűkebben vett további négy testvérének meglegyen a napi betevő falatja egész hétre, - ugyanis ők vagy később születtek, és így kisebbek is voltak mint Terka, vagy pedig még annyira kereskedelemben egyáltalán nem jártasak, hogy az egyetlen szóba jöhető lehetőség – minek után a szülők, már ideje korán hajnali háromkor elmentek szántani, és markot szedni -, a kamasz lány oroszlánhitvalló helytállásán múlott.

Amikor a kicsiny, és fűzfa vékony termetű, alig ötvenkilós, vézna kicsi leány bement a már felnőttek uralta Kiskunsági Állami gazdaságba, szinte az összes felnőttesebb ember: tehát akik már jócskán meghaladhatták a harmincat, és a negyvenes éveiket is, igencsak meghökkentek, és meg is lepődtek. Egymás között máris két lábon elkezdett járni a bűvös pletyka, és találgatás, hogy vajon honnan kerülhetett ide a senki szigetére ez az alig tizenkét éves, nagyon véznácska, még a gyenge szellő által is elfújható kisleány?

- Hát osztán te meg mit akarsz, te kis töpörtyű?! - kérdezte az ügyeket éppen akkor intéző számadó.

- Jó napot kívánok! A nevem Zsupanek Terézia, és munkába szeretnék állni! – húzta ki magát erényesen, mert a szülei meghagyták neki, hogy nemcsak, hogy mindig az igazat mondja, de ha valamit komolyan is gondol, akkor mindig húzza ki magát, és egyenes tartással álljon meg bírálói előtt!

- Hát osztán gondolod, hogy egy ilyen kicsi lyányt majd beállítók a marokszedők közé a negyven fok melegbe, mi? Ha-ha-ha! – azzal eget rengető kacarászásba kezdett.

- Kérem szépen! Apám most szánt, de amellett vasút mellett van szolgálatba, mint bakter! Tessék nekem állást ajánlani, mert még négy testvérem van, és nagyon kellene az a pénz!  - adta vissza a jogos igazságot, egyenesen a számadó, pufók, vörösesen kövér képébe.

- No, nézd, csak nézd! Ha-ha-ha. De fölvágták neked a nyelvedet hallod-e?! Hát mire is tudnálak téged használni! – most fölállt, szándékos nagyúri kedvvel kidüllesztette hordószerű, pókhasát és feltűnően türelmetlen kedvvel járkálni kezdett a szobában. Aztán mintha csak hirtelen ragyogó ötlete támadt volna fölemelte a telefont, hogy eligazítást kérjen a tapasztaltabb főnökeitől.

- Halló, halló! – szólt bele a kagylóba. – Itt a Betyár beszél! Igazgató elvtárs drága! Bocsássa meg, hogy zargatom, de lenne itt egy csenevész, töpörtyű gyerek aki állást akar, és nem mondom, hogy nem jönne jól, mert minden dolgos kézre, ami csak fennakadhat szükségünk van, de hát egy gyereket?!

A vonal másik oldalán ki tudja miért a hosszú döbbenet miatt, vagy meglehet mások okból hosszú, néha csend hallatszott. Majd egy rekedtes hang kinyögte valahonnan a szoba túlsó feléről: - Felveheti, csak engem hagyjon már békibe! – azzal le is tette a kagylót.

Hogy a testes, és kövér számadó a kislány lelkét megnyugtassa még továbbra is füléhez tartotta a telefont, majd csak ennyit mondott bele: - Igenis főmérnök elvtárs értettem!

Azzal, mint aki már minden tőle telhetőt megtett, odafordult pirospozsgás, és meglehetősen borvirágos arcával a kislányhoz:

- No, te kis töpörtyű! Kaptál állást! A bakter apádnak pedig üzend meg, hogy lesz píze rá se rántson! Megértetted?! – itt hirtelen kiszólt a másik szobába, ahol már kissé türelmetlenül várakoztak a segédek, és behívott magához, egy markos tagbaszakadt legényt, aki teljesen barna volt már, és az egész napos intenzív napsütéstől bizony jelentősen kicserepesedett a bőre, és meg is keményedett.

- No Józsi! A te dolgod lesz, hogy ez a kis mihaszna kapjon eleséget, és ha fáradt akkor csak neki engedélyezett néhány perc pihenő! Megértetted?!

A nagydarab, fiatal, életerős legény most bólintott.

- Osztán, ha a többség elégedetlenkednek, vagy húzná a fogát mondd csak meg egészen nyugodtan, hogy a mérnök elvtárs ezt így rendelte! Rendben lesz?!

- Igen számadó elvtárs! Minden rendben lesz!

- Hányszor megmondtam neked, te melasz, ha itt bent vagyunk az irodába, akkor szinte már feleslegesség számba megy az elvtársozás! Itt még szólíthatsz nyugodtan a nevemen!

- Értettem számadó uraság! – felelte a bösze legény, mert azt a luxust most sem merte magának megengedni, hogy tisztes nevével illesse a munkáltatóját!

- No, te kölök! – fordult oda a kislányhoz megint. – Ebéd rendesen déli harangütésre. Te egy kicsit a naplemente előtt elmehetsz, mert kicsi vagy! – azzal heves, és kissé türelmetlen turkálásba kezdett az íróasztalfiókjában, ahonnét egy össze-vissza karistolt, jelentősen megpecsétezett, bélyeges nyomtatványt sikeredett kihalásznia, amire fölírta a személyi adatokat; elvégre biztos, ami biztos!

- No, aranygyerekem! Mi a becsületes neved?

- Zsupanek Terka vagyok, kérem alássan! – cincogta szinte alig hallható, egérke hangján.

- Kölök jobban teszed, ha ordítasz hozzám, mert nekem már megviselte a sok zaj a fülemet!

- Zsupanek Terka! – ordította, ahogyan a torkán csak kifér.

- No, nézd csak te Józsi! – kacagott a számadó. – Ez a gyerek osztán tud beszélni! Meglásd egy-kettőre lesz majdan pénzetek is! Azzal a másik markos legény gondjaira bízta a felnőttek világában kissé tétován, és árván megmaradt, gyakorlatilag idegen kisleányt!

Amikor aztán kimentek a mezőre a többi felnőtt között rögvest beindult a pletykálgatás, és a suskus gépezete – elvégre senki sem tudta, hogy hogy a csudába kerülhetett ide egy alig tizenkét éves, meglehetősen véznácska gyerek, aki a tonnasúlyú szalmabálákat sem tudja megemelni, hát még akkor, hogy az istennyilába szedné a markot a folyton gabonát köpködő kombájn után?

- Nézzétek! Megjött az új számadó! Ez osztán a munkaerő fiúk! – fütyölt egy hatalmasat elismerősen, és kissé cinikusan hangon egy suhanc, aki viszont épek hogy akkor tölthette be a huszonhatot, tejfelesszájúságában.

- No, csak ne bánd nekem azt a kölköt, mert felnégyellek! Megértetted?! A számadó elvtárs különleges utasítása, hogy nekem köll pesztrálgatni, és vigyázni is reá! Ő is dolgozni fog amennyit csak bír! Megértettétek?!

- Igen Józsikám! Hát persze! – s a másik suhancképűnek már hűlt nyoma se volt, mert azonnal kellett kezdeni a munkát, hogy lehetőleg naplementére mindenki végezzen az örökkévalóság fogaskerék törvényei szerint!     

Hát akkor most mit csináljon ezzel a pöttöm kislánykával a számadó! Ha beállítaná a kombájnhoz a végin még híre menne a faluban is az asszonyok között, hogy gyerekeket is foglalkoztat, vagy ami talán még rosszabb megtudja a felesége, hogy gyerekekkel végeztetik itt is a piszkosabb munkát, és akkor még aznap kap majd a fejére és lesz neki nemulass!

Aztán végül azt találta ki, hogy a gyereket beállítja a gabonaszedőkhöz, és így felesben csak képesek lesznek learatni!

A töpörödött, még egészen aprócska kisleány sem tétovázott túlságosan sokat. Tette, amire utasították; amint a számadók, napszámosok többsége learatta a gabonát, ő kis, hártyavékony kezecskéivel aprócska kupackákba, és bálákba hordta a fölhalmozott terményt, és illőn egymagában várakozott, hogy a kombájn megérkezzen, és a csépléssel is végezhessenek az aratók!

Éppen déli tizenkettőkor – tehát a legnagyobb melegben, ami csak létezett azon az elátkozott, madárlátta pusztaságban, ahol talán még az állatok is kínzó szomjúsággal ügettek egyik enyhet adó árnyékfoltról a másikra, hogy a részeges nap tűhegyeitől menekedhessenek, és szabadulhassanak, Terka jóízűen falatozni kezdte azt a kevéske száraz, fekete, bodag állagú, aprócska kenyeret, és még vékonyabb szalonnadarabot, amit az egyik munkásasszony hozott ki, neki is, mint a többinek a halotti csöndességgel megáldott mezőre.

- No, kicsi lányka! Hogy ízlik a munkásélet? – kérdezte mosolyogva, nem létező bajsza alatt az egyik markos, mackós legény.

- Nekem ízlik! Bírom én a munkát! Engem csak ne pesztráljanak! – vágta vissza, mintha valaki megsértette volna.

- Hinnye, a kiskésedet neked! Hát honnét vetted ezt a beszédet! – kérdezte egy másik napszámos.

- Ja, hogy ezt! Hát ezt tetszik tudni csak úgy hallottam ki a mezőn!

Az egyik számadó munkás gyorsan elsietett a mezőre ottmaradt társaihoz, és a lehető legszigorúbban meghagyta nekik, hogy ezentúl, ha a kislánnyal találkoznak beszéljenek vele a lehető legértelmesebben, és legszebben, mert ő sem akarja elveszíteni nehezen kikunyerált állását a főmérnök elvtársnál!

Így történt, hogy amíg Terka becsülettel elvégezte szinte a hét összes napján – gyakorta szombat, és vasárnapi aratásokkal is a gabona, marok, és a terményféleségek begyűjtését,  nemritkán kiskaszájával maga vágta a rendet, és a tarló sok esetben fölsebezte szegény véznácska, kis lábikráit, az adott számadó, aki melléje volt beosztva feladatul kapta, hogy azért ha jobb dolga nincs – márpedig munka ekkor is akadt bőven -, nagyon vigyázzon a kicsi lányra.

Nemsokára aztán híre terjedt, hogy kint a mezőn dolgozik, és munkába van fogva egy pici lányka, hogy eltartsa többi testvéreit is! Hát, amikor a faluban ez az elöljáróság fülébe jutott, lett akkora felzúdulás, és perpatvar, hogy annak aztán mindenki a csodájára járt szegről-végről!

Ki is jöttek a főjegyzőségi hivatalból is mindjárt vizsgálni ezt az igen különös esetet, hogy vajon mit is akarhat voltaképpen ez a kisleány egymaga? S amikor meglátták, hogy a sok felnőtt ember között már egészen otthonosan berendezkedett, és egymaga is boldogul a sarlóval, kapával, fémegyelővel nem sokat teketóriáztak fogták magukat, és a közgyűléssel karöltve azonnal megszavaztak egy újfajta szociális segélyt.

- Hát apád foglalkozása micsoda? – kérdezte az egyik szorgoskodó elöljáró.

- Bakter kérem!

- Á! Szóval egy újabb vasutas! – megvakarta erősen veretékező homlokát, majd csettintett kettőt kezeivel. – S te pici lányka miért is vagy itt?

- Kérem szépen, most én vállaltam el, hogy eltartom a testvéreimet, mert tetszik tudni édesanyám bizony-bizony a mostani időkben sokat betegeskedik, és nincs is túl jól!

- Hány testvéred van neked, he?

- Velem együtt négyen vagyunk! – lehajtotta aprócska, liliomos fejecskéjét. – Bácsi, tetszik tudni volt egy kisöcsém is, de ő alig pár hónapos korában elvitte a láz!

- Nagyon sajnálom! – Levette szalmakalapját, mint aki részvétet fejez, ki, majd benyúlt látszólag tágas, és öblös zsebeibe, és egy csomag cukrot húzott elő.

- Mondd csak, szereted a cukorkát?

A kislány Terka szeme hirtelen megfényesedett, és úgy kezdett világítani, mintha két fénylő csillag, vagy legalább is üstökös lett volna, amely barna fényével beragyogja az ismeretlen univerzum sötét foltjait!

- No, te kicsi leány! Eljössz-e velem, segíteni egy kicsit kukoricát egyelni? – kérdezte továbbra is kedveskedve a sokat megélt ember.

- Nagyon szívesen bácsi, kérem! De nem tudom, mi az az egyelés! – szabadkozott a kislány, és most igencsak meglátszott rajta, hogy két gömbölyű könnycsepp máris legördült sötét karbunkulus szemeiből.

- Ejnye, ejnye, no! Hát nincsen semmi baj! Nyugodj meg, te kis butám! – vigasztalta az öreg magvető -, majd én szépen mindent elmagyarázok. Neked csupán az lesz a dolgod, hogy a megkapált kukoricaszár mellett a tarackokat, és a gyomnövényeket kipiszkáld, mert ezek oda nem kellenek!

A kis Terka most megnyugodott, és egy idő után hagyta, hogy a bölcselkedő magvető vaskos, markos, és érdes kezeivel megfogja hattyú-fehér és sokkal törékenyebb kezeit. S együtt mendegéltek a másik járásra, ahol egy sokkal nagyobb földterület terült el, mint azt valaha is a kislány hitte volna…

- Bácsi, ezt mind ma csináljuk meg! Édesapám haragudni fog, mert úgy volt, hogy a mihaszna bátyámmal együtt ma mi vigyázunk a kisebbekre!

- Hát ezt csak most mondod?! – kerekedett ki kidülledt, cseppfolyós, kék szemekkel az ember. – No, most hogy tegyük rendbe a dolgokat?! Fogas kérdés? – Terkához fordult esdeklőn, segítségében reménykedve. – Van-e valami ötleted kicsi leány?

- Szerintem csináljuk meg az egyelés egyik felét, majd ebédidő után a másikat! – javasolta csicsergő fecskehangján.

A nagy markos kezű, és érdes öklű ember most mosolyra húzta nagy búsa bajsza alatt a száját, és egy nagyot hahotázott a levegőbe.

- Ha-ha-ha-ha! Hát te osztán jópofa vagy, töpörtyű! – nevetett melléje. – De szerintem sokkal jobb lesz neked, ha szólok valamelyik számadónak, vagy béreslegénynek, hogy vigyen téged haza a szamaras szekérrel!

Terkának már nedvesedett a szembogara, mert azt érezte, hogy kialkudott, önálló, kis keresete veszélybe került, és emiatt még inkább fönnforog a szegénység kockázata. Kézen fogta a nagyember kezét, és alázata jeleként letérdelt hozzá, mintha egy dörgős szavú próféta lett volna:

- Bácsi, nagyon szépen kérem, ne tessék ezt csinálni! – esedezett könnybe lábadt szemekkel. – Muszáj, és köll nekem ez a munka, mert apám egyre kevesebb gubát kaphat csak a vasúttól! Már így is többször megesett, hogy padlást söpörtek nálunk!

A tapasztalt embernek megesett a kislányom a szíve, mert lehajolt hozzá, és óvatosan barackot nyomott annak barna kócos fürtjei közé, majd nekiláttak az egyelésnek.

Nem sok híja volt és már itt is volt az ebédidő! Rendbe kellett tenni a másik jelentős kiterjedésű földterületet is!

,,Hát most mit csináljak én egy szál magamban, teljesen egyedül! Ezt a gyerkőcöt csak nem állíthatom be magam mellé! Kétségtelen, hogy szívós ez, mint egy állat, de szegényke olyan gyenge, és soványka, hogy talán még egy tonnás szalmabálát sem bírnának el csenevész vállai!” – így töprengett magában, amikor hirtelen egy almásderesek húzta lovas kordén, mintha pompázatos álombeli herceg lett volna – legalább is -, meg nem jelent maga az földterület kijelölt járási elvtársa. (hiszen ebben a korban az adott eszme miatt mindenkinek kijárt valamilyen formális megszólítás!)

- Hát jó napot kívánok elvtársak! Szeretettel, és nagy tisztelettel köszöntöm magukat! A haza nagyon büszke azokra, akik mind munkában, mind a földeken gyarapítják hírnevüket! – itt, gyorsan meg kellett hogy törölje vastag verejtékben csorgó homlokát, és már ekkor meglátszott, hogy állandó, lámpalázas feszültségét egy-két kupica égetett szesszel szerette volna feloldani, mert borvirágos volt az arca.

- Hát ez a kislány, meg ki fia-borja? – kérdezte. – Tudsz beszélni te kölök?! – fordult most hozzá.

- Mélyen tisztelt elvtárs! Ez itten az egyik vasúti bakter legkisebb lánykája, és azért van itt, hogy segítse a mi munkákat!

Megdörzsölte vastagon, verejtékben csurgó üstökét a főnök; látszott, hogy erősen töpreng a vézna, új kis munkaerőn, aki még mindig úgy állt előtte, mint egy kis hős az oroszlán előtt.

- Hát… nem bánom! De aztán minden felelősséget áthárítok az elvtársaknak! Nekem nagyon vigyázzanak erre a gyerekre, és mindig tisztességgel fizessék ki a bérét!

Lehajolt hozzá, és megcsiklandozta annak pirospozsgás pofikáját:

- Aztán légy jó nekem te lyány! Ne lehessen rád panasz! S ha elfáradtál nyugodtan pihenhetsz egy kicsit! Veled még nem lehetnek annyira szigorúak!

Így esett, hogy a bakter legidősebb, véznácska lánykája még aznap munkát kaphatott az aratóknál és felügyelhette a kombájnok munkáját is!     

     

 

 

 

 

 KÜLÖNÖS EMIGRÁCIÓ

                                                     (Apai nagyanyámnak sok szeretettel)

              

 

A Bajcsy Kórházban mindösszesen csak két beteg feküdt, egy amolyan ízig-vérig kimustrált kórteremben: amit lehet, hogy pusztán csak a ,,magánbetegek” számára, vagy különlegesen fontos, és foglalkoztatott páciensek számára hoztak létre. Nem lehetett egyértelműen biztosra venni.

Az mindenesetre tény, és biztosan kijelenthető adat, hogy özv. Szencző Mihánynét éppen egy roppant kellemetlen, és has püffedéssel járó epekőműtét miatt kellett a lehet legsürgősebben beavatkozás alá vetni, ellenkező esetben sorsfordító problémák következtek volna, ami egyik családtagnak sem volt ínyére.

- Halló! Halló! Igen… Itt a Bajcsy Kórház ügyeletes osztálya, Horváth főnővér vagyok! Kit tetszik keresni? – érdeklődött egy unalmas és megszokott hang a telefonba, mint aki egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt, és most a hangjával akarná főleg azokat sakkban tartva megfenyegetni, és megbosszulni akik miatt nem tudott egy nyolc órácskát egy huzamba pihenni.

- Halló…Igen… Itt Dobrovics Péterné beszél, és érdeklődni szeretnék, hogy Szencző Mihálynét melyik kórterembe helyezték el, mert ha jók az információim akkor epekőműtétje volt. Hogy van? Milyen az egészségi állapota?

- Ha további felvilágosításra vágyik, akkor azt javasolom magának asszonyom, inkább nézzen be hozzánk, mert fontosabb dolgom is akadna! – adta meg a nem túl udvarias választ, felvilágosítást az ügyeletes főnővér.

Dobrovics Péterné pedig pontosan az ehhez hasonló lekezelő, nyers és alpári stílust tűrte a lehető legnehezebben.

- Hallja-e – emelte most fel a hangját -, ön pedig igen-igen szókimondó nemde?! Hogy merészel így viselkedni, hát nézze meg az ember! És még az ilyenek emberek mentenek életeket! Akkor legalább azt mondja meg melyik épületbe vitték be, ha már a kórterem számát hiába kérdezem, legyen szíves?

- Itt fekszik nálunk a Bajcsy Kórházba! Jöjjön csak ide nyugodtan, majd akkor megmondom magának! – azzal meg se várta, míg Dobrovicsné egyáltalán reagálhatott volna rá valamit azonnal letette a kagylót!

-…Halló, … halló! Hát ez tök süket lett, fiam! – szólt hátra a nappaliban újságot olvasgató férjének (aki történetesen Szencző Mihálynénak volt a legidősebb fia).

- Hát anyusom, ez már várható volt! – szögezte az le. – Ha talán nem volnánk ennyire tolakodóak a végén még azt is meg bocsátanák, hogy egyáltalán érdeklődünk!

- Mondd csak édes uram! Te kinek a pártját is fogod itt voltaképpen, amikor a feleséged mellé kellene állnod! – horkant fel hirtelen keményen az asszony.

- Tudod nagyon jól szívecske, hogy nincs is annál szörnyűbb dolog, mint amikor valakit történetesen epekő műtétre szállítanak be! – itt megállt gondolata a levegőben. – De azért csak lássunk tisztán! Fölkapjuk a cuccunkat, és belibbenünk a kórházba, ott biztosan tudnak segíteni, a gyerek meg már úgy is nagy szőrös cula, tudd magára már vigyázni!

Ennél jobb ötlettel talán nem is szolgálhatott volna Szencző úr. Amilyen gyorsan csak tudták fogták magukat, bevágódtak a zörgő bádogkaszni Lada 1500-as kocsijukba, és meg sem álltak egyenesen a kórház főbejáratáig.

- Mit akarnak ilyen későn?! – állta útjukat egy kellemetlenkedő biztonsági szakember, aki tökéletesen meg volt arról győződve, hogy itt csak ő dirigálhat, és parancsolhat, és a többségnek csönd a neve!

- Jó estét kedves uram! – köszönt, kivéve az üdvözlési gesztust férje szájából. –Szeretnénk egy beteget meglátogatni, amennyiben még szabad!

- Áh! Értem! Nos… előbb, akkor gyorsan telefonálnék egyet, ha nem bánják! Tudják… csak formaság az egész! – azzal sunyi, rókaképével hátrament komfortosra berendezett bódéjába, ahol a kivételesség kedvéért még egy Tv-t is beszereltek, és azonnal tárcsázott.

-…Igen! Persze, hogy értem! Nem, nincsen semmi baj! – hallatszott a helyszínen.

Amilyen gyorsan csak tudott visszatámolygott a főbejárathoz, és már aprócska jelzőgombos automatikával már nyitotta is a sorompót a kései órán fölbukkanó látogatóknak.

- Parancsoljanak csak, be lehet fáradni!

- Köszönjük a lehetőséget! – tette hozzá soványka vigaszként a választ, de ezúttal maga a férj.

- Látod Misikém! Csak egy kis karakánság, és magabiztos fellépés az egész kérdése! – bizonygatta egyre Dobrovicsné, de úgy mintha magának akart volna megfelelni!

Amikor nagy sokára megtalálták a kórtermet – bejárva természetesen Tolnát-Baranyát, az ügyeletes nővér feketére bekarikázódott, és meglehetősen véreres szemeiben meglátszott, hogy már jó néhány napja egy szemhunyásnyit is alig aludt, s csupán a koffein csöppet sem jótékony hatása tartja benne a lelket!

- Jó estét! Segíthetek önöknek? – álmos hangja azonnal elárulta őt magát, és azt, hogy erre a napra tökéletesen elege lehet!

- Igen, kérem! Jó estét önnek is! Mi egy bizonyos Szencző Mihálynét keresnénk! – tudakozódott a feleség.

- Oh, maguk is! – csóválta meg egy pillanatra a fejét. – Nos, nem szükséges messzire menniük, mert itt van közvetlenül a másik kórterembe! De… várjanak egy pillanatot, éppen magam is arra felé indultam, mert ma még vért kellene vennem tőle! Önök a rokonai, vagy hozzátartozói? – bocsátkozott ismételten kérdésekbe.

,,Micsoda agyalágyult kérdés ez már megint?” – futott át az asszony agyán az ismerős gondolat.

- Hát persze, hogy a hozzátartozói vagyunk! Ez itt a legidősebb fia Dobrovics Mihály.

- Á! Értem! Hát, akkor csak kövessenek nyugodtan! – azzal fölpakolta az aznapi kis klinikumát, illetve gyógyszeres dobozait, egy aprócska, hófehérre festett, kis kocsira, és megindult a betegek irányába.

- Csak jöjjenek, jöjjenek csak bátran! Itt van a kedves mama! Remélem nem haragszanak, de itt minálunk azt osztályon mindenkinek van valaki jópofa beceneve, amitől könnyebbé válik a megismerés, és a beazonosítás! – megeresztett egy hahotázó vihogást.

- Hát ezt örömmel hallom! És mondja csak… Hogy van a kedves mama? Hogy érzi magát? – érdeklődött a feleség.

- Hát ennél remekebbül már nem is lehetne, csak tudják az epekőműtét után egy kicsit még kába a gyógyszerek egyetemes mellékhatásai következtében! – A nővér most bement a kórterembe, és egy pár adag elhasznált papírtálcával jött ki, amin különböző, de rendszerint apró, vajas, uborkás szendvicsek morzsadarabkái látszottak.

- Ha volnának szívesek követni, azt megköszönném! – intett a látogatók felé.

Bementek a kórterembe. Itt minden mindenütt a patyolattisztaság uralkodott; legalább is, amennyit egyetlen nővér egy szál maga egész éjszaka meg tudott teremteni. Eltekintve attól, hogy jó néhány – elsősorban fekvőbeteg részére a küblit, és az ágytálat is használni kellett, és emiatt a levegőben átható, tömény melléktermékszag áradt, ami miatt a hidegre fordult októberi időben is nem ártott, ha azért kellő rendszerességgel szellőztettek!

- Csókolom, mama! Hát meséljen csak, hogy érzi magát? – vette le téliesített kabátját, és fonott, piros színű sálját az asszony.

- Jaj, lyányom! Hát, hogy volnék?! – sopánkodott egy kicsit pityergőssé lett szájával, és szomorkásan, holott szinte világ életében egy életvidám, töpörödött asszonyságnak számított.

- Jaj, mama! Csak ne lenne ennyire búskomor! Hát látja, hogy nem lesz semmi baj! Ugyan már! Ne itassa itt az egereket, mert megharagszunk!

Ezalatt a mindig hanyag eleganciájáról, és csibészes, kissé rakoncátlan stílusáról elhíresült férj, hanyagul fölült a betegágy melletti, nagy általánosságban orvosságos üvegek tartására használatos asztalra, és mint egy kiskamasz lóbázni kezdte unatkozva, és egykedvűen a lábait.

- Meggyötörtek, mi anyus?! – mosolygott oda nem illően.

- Hát, édes fiam! Amint látod, még azért egy darabban vagyok, de mán’ annyi gyógyszert, és kutyafülét kaptam, hogy egy életre elment a kedvem a kórházaktól.

- Nyugodj már meg anya! – csitította idősebb fia, mert ketten voltak testvérek. – Még egy-két napocska, és jobban összeraknak téged itten, mintha új lennél!

- Az már biztos! De hogy mennyire lepusztultak manapság a kórházak általános színvonala! – vette át a szót a feleség, akinek mindig mindenről megvolt a véleménye. – Nem hiszem el, hogy nem lehetne kicsit rend betenni a kórházak állapotát, hisz valamelyiket jóformán csak a cement, meg a malter tartja egybe. Fölháborító!

- De kis cicám! Felesleges emiatt idegeskedned! Ebben mi nem dönthetünk! Mi kis halak voltunk mindig is és azok is maradunk!

- Az meglehet, de az sem alapot, hogy a betegek egymás elől eszik meg a drága ennivalót, mert senki a másikét nem tartja becsületben!

- lyányom, lyányom! Sok víznek le kell még folyni a Dunán, hogy itt valami is tisztességgel megváltozhasson. Már nekem sem megy a jó, könnyű, tüzes borocska! Nem engedi a doktor úr! – kicsit siránkozott, és kesergett az öregasszony, majd hogy a fiatal házasok némiképp oldják a kiábrándult gondolatot bevitték hozzá ,,nagy unokáját”

- Szervusz, mama! Hát hogy érzed magad? – aggodalmas tekintete nagyon jól kiegészítette pufók arca gödreit.

- Á! Nővérke kérem! Tessék csak bejönni! – szólt át a másik, kisebb, lakályosabb szobába.

Egy ügyeletes, szarkalábakkal teletűzdelt, és mélyülő árokarcú, fiatalabb hölgy állított be a szobába:

- Igen, Bözsike! Tessék parancsolni! Vegyünk még vért?

- Hát nézze meg ezt a talpraesett fiatalembert! Még egyetemista a lelkem, de már most írogat, és nagy ember! – kezdett a dicsekvésbe, és minden közeli hozzátartozója tudta róla, ha egyszer elkezdi, ritkán hagyja abba.

- Jól van anyám, jól van! Elég lesz, mert a végén még elbízza magát a kis suhanclelkű! – az apjában gyakorlatilag mindig is volt egyfajta gonoszkodó, kritikai él, amivel mindenkire megjegyzések özönét zúdította.

- Fiam! Tanuld meg, hogy az ilyesmivel egyáltalán nem kell szerénykedni! Kinek érdemes szerint! – pirított rá helyesen.

A nővérke kicsit türelmetlenkedve köhécselt egy párat, így jelezve, hogy rá is figyeljenek egy kicsit, mert kötést kellett cserélnie, mert a másik géz már átitatódott.

- Ha megbocsátanak! Kötést kellene cserélnem! – szabadkozott.

- Csak nyugodtan! – adta ki a vezényszót a feleség. – Mi csupán azért jöttünk be, hogy lássuk nincs e komolyabb baj, s mert nagyon aggódtunk a mamáért! Amikor elindultak még az ajtóból visszaszóltak:

- Aztán gyógyulgasson nekem mama, és tartsa be szigorúan az orvos utasításait! – hamarabb is távoztak, mint azt eredetileg várták volna

 

 

 

TETETTETT BIZAKODÁS

 

Lehetett volna, de mégse lehetett!

Felnézve rá farkas szemezve az őszinteséggel

megtaláltam volna azt akivel a Lét ezer tört,

apró, csodálatát végigélhettem örökkévalón,

s halhatatlanul a Végtelenben.

– Lehetett volna két szív eggyé forrasztásában

a gondolatnak is

– illenék – legalább egy kicsit agyalnia:

A lassú, fokozatos a Mindenség reszkető együttműködésével

betöltött átlényegülés,

összetartozás – ez a mondhatatlan megváltás

földi Pokol-karmok között!

 

Jaj! – Ma már meg kellett hibám tört bicsaklásai közt tanulnom:

Hiba volt minden könnyes-szemű lélek-nyitogatás.

Sebezhetőségem teljes s tökéletes kivéreztetése,

minden aprócska engedmény megfontolt erkölcse,

elcsépelt diplomáciája.

Minden csupán lehelettel

érzékelhető Csók a száj fölött,

amikor lelkünk pitvarában Cupidók

mohó s telhetetlen nyila záporozott!

 

Minden maradék-szavad – ha volt még egyáltalán:

Nesszusz-méreggel sebzett, bélyegzett, mint elátkozott Káint.

S betölthető harmóniák ölében kiábrándulásom vas-béklyói közt

se mertem ideje korán rájönni izzó,

megváltható angyalképed csupán még szívemben pislákol,

fényeskedik egyre még.

S hogy te már rég lovagod ölelgeted.

S mohó karjaiddal, mint túlburjánzott borostyáninda

körbe fontad fojtogató-erősen lélegző nyakát, harapdált

 

alkonyív-ajkait, de már többet nem:

Nem lehetek hűséges statisztád,

se papucslelkű cinkosod többet –

csupán betűk halhatatlanságával adakozó szorgalmas tanúd:

Önkívületünk titkos Golgota-járása.

Csupán csak most jön el, orvgyilkos-indulattal,

hamar bekövetkezik. Jó lehetett volna, de ajkak, szájak

 

bíbor-üregében fürgén rohangáló bíbor-kígyók táncot jártak

– s nem ihattam én sem kedvemre izzó szíved szelencéjéből

olvadó szívdobbanásaid!

Velem együtt: Ordítva, dühöngve öngyilkosok

halálra szánt kétségbeesésével

vonná felelősségre elkövetett tabu bűneidet a Szív:

 

Miért kellett ezt így cselekedni,

s a megbocsátható kímélet vajon hol bujkált?

Hol Maradt? – Mikor én fejemet,

mint elítélt leszegve hajtom,

tanúskodó méltóság hegyei felé:

Szétesek darabokra: Hús, vér, csont, ér, sejt-molekulákra

s lelkiismereted még egyszer,

utoljára fohász-panaszként

megintem s kérődre vonom!

                                         

 

 

HARMADIK RÉSZ

 

 

(A szín megváltozik; a hangulatosan berendezett nappali szoba hirtelen éles fényszerű megvilágítást kap; mintha az ember egy vallató, vagy vizsgáló helységben lenne, ahol vádlottakként hallgatják ki az embereket. Ha a színészeket zavarja az éles fény lehet kicsit tompítani, de megnőttek a szoba kontrasztjai

Anett, Melinda és Regina arcát láthatjuk; Anett a mindig bájolgó, imád nivaló, szőke naiva, aki tudatlanságában semmit sem sejthet most katonás nő képében áll elénk, mint egy rendőrtiszt uniformisban, Regina az egykori dáma most kislányosan szinte szerény, és nagyon visszafogottan viselkedik, gyönyörű estélyi ruháját hétköznapibb viseletre cserélte fel, ezáltal a jelleme is megváltozott, Melinda pedig, amilyen fellengős és arrogáns volt az előző két részben, most sokkal megértőbb; bírói talárban lép a szobába, és foglal helyet a székében)

 

ANETT (rendőri uniformisban meglehetősen hivatalos benyomást kelt, és mintha hangjából is eltűnt volna a csupa jó pofiság; hangja egyszerre kemény és katonás és roppant kimért) Mikor ismerkedtetek meg vele?

REGINA Ne haragudj drágám, de mégis miről beszélsz? (meglepett, csodálkozó tekintet mereszt rá, mert nem érti)

MELINDA (asztalnál ülve fakalapáccsal nagyot koppint az asztali tartóra) Megkérném a vádlottat, hogy csakis az igazat felelje!

REGINA De drága barátnőim! Hát hol vagyunk?! Mi ez itt? Cirkusz, vagy zsibvásár? (mereszti szempillás szemét, hitetlenkedik)

ANETT (bal kezében ostorszerű fenyegető eszközt tart; párat suhint a levegőbe, mintha ostor lenne) Ha nem felelsz a kérdésemre kedveském, akkor majd gondoskodom róla, hogy megtanuld mi a fegyelem! Világos voltam?!

REGINA I-igen… Azaz hogy… (elbizonytalanodik) Az igazság az, hogy nem is tudom…

 

(Melinda a pulpituson ülve kissé türelmetlenkedik, majd a védőügyvédhez fordul, aki maga Kátya)

 

Megkérném tisztelt ügyvédnő, hogy ismertesse a hölgy személyes történetét!

KÁTYA (férfiasan van öltözve; hosszú, palástszerű, fekete talárt visel, de alatta is öltönyben van) Igen bírónő! (odafordul a védencéhez Reginához, és suttogva vált vele egy-két szót)

…Most a bírónő majd meg fogja kérdezni, hogy mi volt az eredeti indokod, hogy miért követted el azt, amit tettél? Te csak mindenre mondd azt, hogy szíved joga volt, és a szerelem nevében cselekedtél!

 

(megszorítja a kezét, hogy elnyerje a bizalmát)

 

ANETT (mérgesen, számon kérőn) Hát ti, meg mit pusmorogtok? Meg ne halljam, hogy itt még egyszer rendbontás van, mert azonnal kivezettetlek benneteket!

KÁTYA Bocsánatot kérek rendőrnő! Megígérem, többet nem fordul elő!

ANETT Hát arra mérget vehetsz kis csibém! Különben is! (legyint) Ennek minek kellett egy olyan nagymenő ügyvéd, mit jó magad?! Nem látod, mennyire nevetségesen festesz mellette?!

KÁTYA Mert mindenkit megillett a jogi védelem!

MELINDA (odafordul Kátyához) Megkérnem a tisztelt ügyvédnőt, hogyha készen áll, akkor kezdje el a védőbeszédét, és ne zavarja többet a védencét!

KÁTYA Igen! Bocsánat! (bírónőhöz fordulva) Tisztelt bíróság! Tisztelt esküdtek! A fent említett bizonyítékok alapján kérem, engedjék meg nekem, hogy hadd próbáljam meg rekonstruálni a már megtörtént éjszaka eseményeit!

 

(Az esküdtekhez fordul, és igyekszik mindegyiknek mélyen a szemébe nézni)

 

Azon az éjszakán Petrőcz Ferenc meglehetősen kapatos volt, és sokat ivott, ellenben védencem az ő flörtölős rámenőségét kihívásnak, és megtiszteltetésnek vehette, mert titokban úgy tűnt, hogy felébredhetett kettejük között a szerelem halhatatlan lángja!

 

MELINDA (koppint párat a fakalapáccsal) Megkérném a tisztelt ügyvédnőt, hogy szilárdan maradjon a tárgynál, ha kérhetem, és ne kalandozzon el! Figyelmeztetem!

KÁTYA Hát hogyne! Elnézést kérek! Tehát! Tisztelt bíróság! A védencem csupán annak a jogának tett egy engedményt, mely a legszebb emberi érzések egyike a földön! Ellenben a fent említett bizonyítékok alátámasztják, hogy védencemmel súlyos méltatlanságok történtek, amíg az éjszaka együtt voltak…

ÜGYÉSZ Tiltakozom tisztelt bírónő! A bizonyítékok csupán a védenc jogosságát említik, míg a másik felet nem kérdeztük ki!

MELINDA Csöndet! (fakalapáccsal megint üt) Ügyész úr kérem! A másik gyanúsítottat elhalálozás véget meg sem kísérelhetjük kihallgatni!

ÜGYÉSZ Oh! (Mint aki most döbben rá, hogy miről van szó) elnézést kérek! Nincs több kérdésem!

MELINDA Folytathatja ügyvédnő!

KÁTYA Igen! Köszönöm! Tisztelt bíróság! Tisztelt Esküdtek! Ahogyan azt a bizonyítékok is alátámasztották akkor este védencem, és a vádlott is enyhén illuminált állapotukban voltak, viszont még tökéletesen tudatában lehettek cselekedeteiknek; ügyfelem mindösszesen érzelmeinek engedelmeskedett maradéktalanul!

ANETT (idegesen lóbálja botját maga előtt) Ja, persze! Miközben élvezkedett azzal a semmirekellővel!

MELINDA (fakalapácsával ismét koppint párat erélyesen) Felhívom szíves figyelmét a rendőrnőnek, hogy ez itt egy bíróság, és nem vitafórum! Kérem, próbálja meg fegyelmezni!

ANETT Igenis bírónő! Értettem! (igyekszik lecsillapodni, és bűnbánó tekintetet vágni)

 

(Közben jobb szélről bevezetik a színre az egyik tanút: Zselét)

 

ZSELÉ (látszik rajta, hogy meg van rémülve, még soha sem járt bíróságon, és ezért roppant feszélyezi magát; ide-oda toporog, törölgeti homlokát, és az egész figura majdnem kész idegroncs, miközben folyamatosan igazítja nyakkendőjét)

 

MELINDA Megkérném az ügyvédnőt, hogy tegye fel a tanúhoz kérdéseit!

 

(Zselét az egyik őr felvezeti a pulpitus melletti kis részre, ahol eskütétel következik)

 

AZ ELSŐ ŐR Esküszik, hogy az igazat, és csakis a teljes igazat vallja, Isten Önt úgy segélje?

ZSELÉ (tőle megszokott tört, idegen akcentussal) Esküszöm, igen!

AZ ELSŐ ŐR Leülhet!

KÁTYA (közelebb jön a tanúhoz, és egyenesen feléje intézi kérdéseit) Tehát, kedves Zselé úr! Milyen kapcsolatban állt Ön az áldozattal?

ZSELÉ (kicsit plafonra meresztgeti a szemét, gondolkodik, mégis igyekszik mereven fenntartani a szemkontaktust) Szerintem… baráti jó viszony állt fenn közöttünk!

KÁTYA Ön is ott volt aznap este, amikor védencem, és az áldozat között az a bizonyos erősen drasztikus veszekedés lezajlott?

ZSELÉ (elbizonytalanodik, és egyre hevesebben verejtékezik) Azt… hiszem… én akkor talán… a nappaliban lehettem…

MELINDA Kérem ügyvédnő! Megkérném, hogy emlékeztesse a tanút arra, hogy eskü alatt vall, és hogy a hamis tanúskodás szintén bűncselekmény!

KÁTYA Igenis, bírónő! (Zseléhez fordul, suttogva) Ne féljen semmitől, csak is az Igazat mondja!

ZSELÉ Én úgy tudtam… hogy Petrőcz barátom sok pohárral megivott, mert látszott rajta, hogy roppant spicces! De hogy Reginával csináltak volna bármi egyebet a veszekedésen kívül? El nem tudnám képzelni!

KÁTYA Kérem, folytassa!

ZSELÉ A vacsora után az egész társaság átvonult a nappaliba, csupán Botorka maradt odakint Kátya kisasszonnyal a verandán… valami romantikus pillanatot dédelgetve… szerintem fülig egymásba eshettek…

ÜGYÉSZ Tiltakozom, kérem! Nem a tárgyhoz tartozik!

MELINDA A tiltakozásnak ezennel helyt adok! Ügyvédnő, kérem szigorúan tárgyilagosan, ha lehet!

KÁTYA Igen! Bocsánat! (ismét Zseléhez fordul, bizalomkeltően) Tehát… ott voltak mindenki a nappaliban kivétel Botorka és én! Ön kire gyanakszik? Ki lehetett az elkövető?

ÜGYÉSZ Tiltakozom bírónő! Találgatás!

MELINDA (fakalapáccsal lecsap) A tiltakozásnak helyt adok! Ügyvédnő megkérem a bizonyítékokat szem előtt tartva mérlegelje a döntéseit!

KÁTYA Elnézést bírónő! Tehát Zselé úr! Ön sem tagadja, hogy azon a görbe éjszakán az Ön barátja Petrőcz Ferenc erősen illuminált állapotában félreérthető célzásokat, és közeledési szándékokat tett ügyfelem irányába?

ZSELÉ (még mindig bizonytalan, tétova hangon) Hát… sajnos azt nem tudhatom egészen, de… annyi bizonyos, hogy nagyon csúnyán összekaphattak, mert csak úgy zengett a ház.

KÁTYA Tehát akkor, ha jól értettem szavait… igaz az az állítása, hogy hallotta a veszekedés zaját, de magát a veszekedés tartalmát nem ismeri?

ZSELÉ Hát… valahogy úgy, kérem…

KÁTYA (esküdtekhez fordul) Tisztelt esküdtek! Tisztelt bíróság! Amint hallhatták a tanú beismerte a bűncselekmény előzményét, már csak azt kell megfejtenünk együtt itt közösen, hogy mi vezethetett Petrőcz Ferenc tragikus halálához?

 

(a háttérben többen is morgolódnak-zúgolódnak)

 

MELINDA (erélyesen megint rácsap kalapácsával az asztalra) Figyelmeztetem a jelenlevőket, hogy hangoskodásukkal ne zavarják meg a csendet, és ne sértsék meg a bíróságot! Ellenkező esetben kénytelen leszek kiürítetni az egész termet!

 

(dermedt, visszafogott csend a válasz)

 

MELINDA …Folytathatja ügyvédnő!

KÁTYA Igen, köszönöm bírónő! (a nézők felé fordul, és igyekszik felvenni a szemkontaktust) Tisztelt egybegyűltek! Vegyük tehát sorra a tényeket, és bizonyítékokat, melyek eddig összegyűltek, és melyek birtokában megállapítható sok minden!

 

(jobb kezével levegőbe mutat, és számolni kezd)

 

Egy: Amikor az egész társaság megérkezett Petrőcz Ferenc, már akkor ivott egy-két pohárkával, hiszen érződött a leheletén, és ezt az alkoholmennyiséget az est folyamán a tanúk egybehangzó véleménye alapján még továbbra is fokozta!

Kettő: Regina asszonnyal való flörtölgetős kikezdésére is láthattuk az elszaggatott ruhadarabokat, és harisnyát, melyet a tett színhelyén másnap reggel találtak meg a nyomozók!

Három: Regina asszony csupán őszinte, és szilárd érzéseire szeretett volna hallgatni, mint elsősorban nő, aki megérdemli a boldogságot, és aki mindennél jobban vágyott volna rá, hogy valaki őszintén szerethesse!  

MELINDA Ügyvédnő! Az elhangzott védőbeszédek függvényében mégis kire gondol? Ki lehet a tettes?

KÁTYA Tisztelt bírónő! Nem tagadhatjuk, hogy emberek, és halandók vagyunk, akik vágyunk a feltéten, és megszerezhető boldogságra, de mérlegelnünk kell, sőt kötelességünk összefüggéseinket a szilárd tényekbe vetett bizalomra alapozni! Az összegyűjtött bizonyítékok és egyéb adatok alapján szerintem a tettes Anett volt!

 

(A szín hátterében eddig rendőrtisztként posztoló Anett alakja hirtelen élesebb fényű megvilágításba kerül, és ki is emelődik a sötétségből; az uniformisát egyszerű hétköznapi ruhára cseréli fel, és a jelleme is megváltozik, olyan lesz, mint a második részben)

 

ANETT De… én nem csináltam semmit! Ártatlan vagyok!

MELINDA Megkérném a tanút, hogy csak akkor feleljen az elhangzott kérdésekre, mikor az engedélyt megadom! (újabb kalapácscsapás hallatszik)

ANETT Elnézést kérek mindenkitől!

KÁTYA Tisztelt bíróság! Tisztelt Esküdtek! Önök is láthatják, hogy ez az ifjú hölgy látszólag teljesen tudatlan a fent említett eseményekben, és semmiről sem tud! Látszólag! Viszont azt pontosan tudja, mint Regina legjobb barátnője pontosan tisztában volt azzal, hogy Regina asszony mindenkire igyekszik kivetni szerelmi hálóját, és ezzel elnyerni a férfiak kegyeit, hogy később magáévá tehesse őket!

ÜGYÉSZ Tiltakozom, kérem! Befolyásolás!

MELINDA Az ügymenet szempontjából a tiltakozást elvetem Ügyész úr! Folytathatja ügyvédnő!

KÁTYA …Azonban azt nem tagadhatja Anett kisasszony sem, hogy sokkal inkább Botorka úrba lett fülig szerelmes! Az ő sajátságos tétova, csetlő-botló, és roppant bohókás tulajdonságaiba! (maga sem tagadja, de hangja érzelmes lesz, miközben Botorkára gondol)

ANETT Igen… most már én is kezdek érezni valamit iránta… (úgy beszél, mint akit felébresztettek álmából)

KÁTYA Tisztelt jelenlévők! Tisztelt bíróság! Nem tagadhatjuk, hogy Regina asszonynak bár szándékában állt, hogy a gyilkosságot elkövesse ehhez megfelelő elképzelések és tervek szükségeltettek volna! Emellett Anett volt az, aki megszervezte és le is bonyolította, hogy Petrőcz Ferenc gondatlanságból felbukjon a saját lábaiban, és emiatt beverje a halántékát, aminek következtében a halál azonnal beállt!

 

(esküdtekhez fordul, mint aki érzelmi hatást igyekszik rájuk gyakorolni)

 

Tisztelt esküdtszék! Kérem döntésükben mérlegeljék az elhangzott bizonyítékokat, és vallomásokat, és képességeikhez mérten igyekezzen meghozni az önök szerint legjobb döntést! Köszönöm, hogy meghallgattak!

MELINDA A tanúk távozhatnak! Az esküdtszéket arra kérem, hogy vonuljon vissza tanácskozásra, hogy meghozhassák az ítéletet! (fakalapácsával megint egy jókorát sújt az asztalára) A tárgyalást holnap délelőtt kilenc órakor folytatjuk!

 

( a jelenlevők szájából sóhajszerű hangok törnek fel; mint akik jól hallhatóan megkönnyebbültek!)

 

(Másnap. Délelőtt kilenc óra. Kátya ügyvédnőnek öltözve makulátlanul lép a színpadra Botorkával az oldalán immáron, mint férjezett fiatalasszony, mert kezén jegygyűrűt visel; Reginát és Anettet is mindkettőjüket vezetőszíjon, és láncban vezetik be kötelező előírásnak engedelmeskedve a vádlottak padjához; Melinda bírónői öltözékben roppant hűvös és kimért.)

 

MELINDA Üdvözlöm az egybegyűlteket! Megkérném az esküdteket, hogy nyilatkozzanak, hogyan döntöttek? (esküdtek felé fordul szemlátomást nagyon érdeklődve)

 

(az egyik esküdt, aki kicsivel közelebb ül az ügyvédi pulpitushoz felemelkedik, mint aki szólni akar)

 

ESKÜDT Tisztelt bírónő! Tisztelt bíróság! Az esküdtek egybehangzó véleménye szerint a vádlott érzelmei terén nem, és a gyilkosság vádjában sem bűnös! A vádlott barátnője ellenben a gyilkosság előre megfontolt szándékú kitervelésében bűnös! (nagyon megkönnyebbül, és azonnal helyet foglal, hogy ezzel több időt már ne vesztegethessen el)

MELINDA Köszönöm az esküdtek tartalmas munkáját! (fennhangon kijelenti) A kerületi bíróság tehát megállapítja, hogy a vádlott nem bűnös! A vádlott barátnője pedig az előre kitervelt gyilkossági kísérletben bűnös, és ötévi börtönnel, illetve tízévnyi közügyektől eltiltásra ítélendő!

 

(A teremben zsivajgó zúgolódás, morajlás hullámzik végig Anett ügyvédje próbálja menteni a menthetőt)

 

VÉDŐÜGYVÉD (Anetthez hajol, suttogva) Ne izgulj semmit fellebbezünk!

 

(Kátya kijön a nagyalakú íróasztal mögül, és egyenesen Botorkához rohan szerelmesen…)

 

 

                                             

 

Függöny