I. RÉSZ

 

 

(Modern, extravagáns bútorokkal berendezett szobabelső, kicsit túlságosan is fiatalos, és kreatív, mintha egy műterem lenne. A hátsó falon egy festett kép látható; egy hölgy aktképe, érett, részeges nyár van, odakint tombol a kánikula. Szó szerint megrekedt a levegő, s ez fokozott stresszet, és feszültséget teremt a szereplők viselkedésében. Olyan nézetet kellet a helység, mint ahol fontos tanácskozások, és sorsfordító döntések megszületése zajlana le. Edit, az anya ötvennégy körüli asszony, még mindig fiatalos, elegáns ruhákban, ruhája elegáns, és modern divat szerinti.

Háttal áll a nézőtéren. Fanni jön be, apácának öltözve, alig múlt tizennyolc, nagyon ártatlan, és őzikeszemű, bájos jelenség. Nagyon mozgékony, és idegeskedő egyszerre. Koromfekete ruháját folyvást rendezgeti, igazgatja. Mellette kikészített, nagyon hangsúlyozott ruhában jön be Edina. Teste többet enged láttatni, mint az megengedett. Hangsúlyozottan kívánatos jelenség. Haja zabolázhatatlan borostyán-zuhatag. Karcsú, és mozgékony csábító egyszerre.)

 

EDINA Hát mi a csudát izgulsz már megint, te kis idióta? (megáll szemben Fannival egy pillanatra, hangjában mégis kedveskedés érződik)

FANNI Nagyon látszik rajtam… ugye nővérkém?! (hangja túlfűtött, és ideges, reszketőn tördeli törékeny kezeit)

EDINA Hányszor megmondtam már neked, hogy zavar, amikor ezt az idegesítő szertartást gyakorlod! Ráadásul pont előttem! (kicsit keményebben, anyásan rászól)

FANNI Bocsáss meg drága nővérem! Megígérem, hogy igyekszem úrrá lenni zavaromon! De tudod… most hajthatatlanul emészt belső lelki hívásom gondolata… (hangja magasztossá lesz, szinte túlvilági)

EDINA Hát persze! Hogy ez nem jutott eszembe! Az én bugyuta, tökkel ütött hugicámnak mindig is világmegváltó gondolatok jártak a fejében! Igaz-e?! (gúnyosan)

FANNI Jaj nővérkém! Ha egyszer te is hallgatnál a megtalált, belső hangjaidra, bizonyára könnyebben láthatnád a bonyodalmas dolgok összefüggéseit!

 

(imára kulcsolva összeteszi mindkét kezét, majd letérdel)

 

EDINA Ezt most fejezd be, de rögtön, mielőtt valaki még meglát! (ráparancsolva fölrángatja a padlóról, mégis szelíd, és megbocsátó vele) Hát hogy képzeled, hogy mindenki meglássa?

FANNI (odalép nővéréhez, aki legalább egy fejjel magasabb nála, átölelné, de az elfogódottan elhárítja magától.) Drága nővérem… Kérlek szépen ne légy mindig ilyen velem!

EDINA Mert különben mi lesz?! Csak nem lesújt majd rám az ég haragja, és hatalmas, pusztító förgeteg támad idelenn! Mi a bajod, az ég áldjon meg?! Mi történt azzal az életvidám kis csajszival, aki egykor még a játszóterek rettegett hercegnője volt? (kérdőre vonva)

FANNI Azóta sok víz lefutott már a Dunán. Azt hiszem felnyílt a szemem!

EDINA Hát ez aztán remek! Mondd csak melyik falba kellene jól bevernem a fejemet?!

FANNI Édesanyám, te egyetlen, te drága! Megkérnélek, hogy fegyelmezd egy kicsit nagyobbik lányodat! (türelmesen, lassan anyához sétál, aki még mindig a nézőtérrel szemben hátat fordítva áll)

EDINA Persze, te voltál mindig is, a kis házi kedvenc a családban! Neked mindent elnéztek, és megbocsátottak, mert te voltál a legkisebb! Hát nem ironikus? A sors kiszámítható fintora ismét jócskán arcul köpött és pofon vágott!

 

(Edit most megfordul, arcán meglátszik minden egyes sóhaj, és levegővétel, kicsit szarkalábas szeme arról tanúskodik, hogy tegnap is sokáig kellett dolgoznia, valósággal szeretetéhséggel csöng, és csimpaszkodik a lányain)

 

EDIT (kedveskedve) Drágáim! Muszáj nektek folyvást civakodni? Mondjátok csak?!

EDINA Ki beszélt itt civakodásról? Nem látod drága anyám, hogy mi csak ugratjuk egymást!

 

(most szó nélkül odamenne kisebbik húgához, és megölelné, az viszont mereven elzárkózik előle)

 

Hát ezt meg miért csináltad?

FANNI Gondolkozz el rajta nővérem, és tanuld meg levonni a konzekvenciákat! (bölcsen)

EDINA Anyám! Kérlek, erősítsd meg a beszédemet! Te leszel a tanúm rá! Legkisebbik lányod, mit, azt már magad is láthatod, zárdába akar vonulni, mert büdös neki az evilági élet! Nem akar se családot, se gyerekeket!

EDIT Ugyan felejtsd el ezt a marhaságot! Már miért ne szeretne! Csak még fiatalnak érzi magát, és nem készült fel a lelki érettség fázisára! Ugye így van angyalom? (megsimogatja Fanni frufrus haját, és kapcsolatuk, most nagyon belsőséges)

EDINA De hát kis anyám! Nem veszed észre, hogy mi folyik itt körülötted?! Igenis! Ez szerintem ez csöppet sem elhanyagolható dilemma! (mint akit megbántottak)

EDIT Neked aztán beszélhet az ember drágám! Neked semmi sem jó!

 

(durcáskodva kimegy az egyik ajtón)

 

EDINA Na, most aztán ezt megcsináltad, te kis vakarék! Hát kellett ezt, te kis semmirekellő?! (kissé fenyegetően)

FANNI DE hát nővérem! Már magad sem tudod, hogy mit cselekszel?! Megkérlek, hogy légy szíves uralkodj, és fékezd az indulataidat!

EDINA Te engem ne hergelj tovább, te kis gézengúz, mert jócskán ráfaragsz ezzel a szenteltvíz szövegeddel! Okés?!

FANNI Talán az emberi dolgok is éppen annyira kifürkészhetetlenek, mint az égi hatalmak akaratosságai…

EDINA Miattam már felesleges aggodalmaskodnod! Tudok én magamra vigyázni! Hisz mást se csináltad egész életemben! Vagy nem?!

FANNI Légy mindig jó, és engedelmes nővérem, akkor elnyerheted bebiztosított jutalmadat!

EDINA (jóízűen elkacagja magát) Szerintem azt már eddig is jócskán betermeltem magamnak, nem gondolod?! Szerinted az a sok pacák, akik majd megnyalnák a tíz ujjukat is, hogy röpke tizenöt percért a mennyországban érezhessék magukat velem, szerinted, hogy vélekednének? (érzékien megnyalja a szája szélét)

FANNI Nahát! Nem is találok szavakat! Ennyire olcsó módszerekkel képes vagy megfosztani magad áldott nőiességedtől?! Nem érzed azt, hogy ez mennyire megalázó?! (fölháborodottan)

EDINA Hát kedves hugicám! Az itten a nagy büdös helyzet, hogy sajnos erkölcs ide, vagy oda, de az embernek a mai világban is boldogulnia kell, ha tetszik neki, ha nem! (mint aki keserű igazságokat összegez)

FANNI …És ez neked a megtalált karrier? Persze mit is beszélek! Hiszen te sosem szerették itthon őgyelegni! Majd most megint elrohansz, valamelyik alkalmi szeretőd karjaiba veted magad, és akkor esetleg megnyugszol! Itthon neked minden olyan rossz volt?

EDINA (mint aki zabos odamegy Fannihoz, és meghúzza haját, Fanni hirtelen felsikolt a meglepett fájdalmában)

FANNI Auuuu! Ez fájt drága nővérem! Ezt miért kaptam?!

EDINA Hát nem tudod? (megint meghúzza coffját, ezúttal indulat, és harag nélkül) Mindennek ellenére azt hiszem, igazad van, de én mégsem tehetek másként! Talán, ha annak idején hallgattam volna a bölcsebb koponyákra és tovább képzem magam! Lehettem volna akár egy jól menő fodrász is!

FANNI Nővérem, még most is lehetsz! Vagy te még nem hallottad azt az ősi mondást, hogy: Minden csupán elhatározás kérdése!”

EDINA Ne röhögtess! Még hogy minden elhatározás! Te itt gagyogsz nekünk ebben a kis mini, belső világodban, miközben odakint az életben valódi, farkastörvények uralkodnak, és akárhogy is szeretnéd, de az emberek nem fognak neked megváltozni! Mert ma már mindenki csak magára gondol! Ezt jól jegyezd meg!

FANNI Én akkor is szeretném hinni nővérem, hogy az emberek józan, ésszel, és jó irányban még befolyásolhatók!

EDINA Tudod mit! Nem fogok veled itt vesződni! Ha neked ez kell, hát tessék! De emlékezz rá, hogy mindenki csak a maga hasznát lesi, és senkit sem érdekel, hogy hányan lesznek napjában öngyilkosok, vagy halottak! Ha neked az kell, hogy parádézz és maskarába vágd magadat, megígért megváltás gyanánt – ám legyen! Rám ne számíts!

EDIT Tudtam, úgy tudtam, hogy egyszer még visszaüt! (fel-le járkál a szobában) Hogy ennek már semmi se jó! Nahát, nézze meg az ember! (kicsit bosszankodik)

EDINA Te is tudod, kedves anyusom, hogy egy asszony mindig megteszi azt, amihez éppen kedve van! S hogy két összetételből még bevétel csak ritkán származott!

EDIT Nahát. Igyekezz akkor! Csak szaporán, csak szaporán! Ha szerencséd van, akkor pár hónapon belül lebabázol és kapsz egy csipet állami juttatást! Ez is egyfajta karrierlehetőség! Nemde bár?!

EDINA De anyusom! Hát hogy mondhatsz ilyet, mi?! Nem szép dolog, valakit csak a hivatása alapján megítélni! Vagy nem ezt tanítottad nekünk, míg kicsik voltunk?

EDIT Tökéletesen igazad van! Hát akkor kérdezem: Mi lett volna jó? Mert itthon semmiképpen sem fértünk volna el, már ennyien! Vagy igen?! A gyerkőcök össze-vissza szaladgáltak te folyvást megráncigáltad szegény húgod hajfonatát, és nem voltatok restek rosszcsontok módján éldegélni! Csak egyet mondd meg, édes lányom: minden az én hibám? (élesen, kérdőre vonva)

EDINA De anyus! Ne butáskodj már!

 

(odamegy hozzá, letérdel előtte, és mélységesen átöleli lábait, majd azokat csókolgassa)

Te is tudod, hogy a mindenem vagy! Számomra te vagy a legfontosabb ember, akiben feltétel nélkül megbízhatok! Ugyan ki másra is bízhatnám kétes természetű ügyleteimet?

EDIT Elég legyen már, kérlek az érzelem-gőgöségedből, mert a sírás kerülget, és az egyetemes könnyzápor! (ironikusan)

EDINA Nahát akkor! Elmentem a munkába, későn jövök úgy körülbelül éjfél felé (elegánsan fölhúzza nyári ruháját, és megnézi óráját, mint valami fontos ember) Ha esetleg valami hiba csúszott volna be, vagy fontos teendőim akadnának valamelyik kórházban, vagy orvosi ügyeleten megtaláltok! (van valami tudatós baljóslatúság szavai mögött…)

EDIT Kérlek ez kicsit morbid volt! Ezzel nagyon kérlek, soha többet ne merj viccelődni, mert te is tudod, hogy apáddal együtt halálra aggódjuk mindig magunkat, akárhányszor te kiteszed a lakásból a lábad!

EDINA Tudom drága anyus, és hidd csak el nekem, hogy nagyon jólesik az a csupa szív, megértő gondoskodásotok, amivel mindig is elhalmoztatok engem, de nem gondolod, hogy azért már felnőtt nő lennék, aki hál’ istennek tud magára vigyázni? (szépen ívelt szemöldökével kérdő pillantást vet az anyára)

EDINA Jól van lányom! Csak annyit mondok: Mindig légy résen!

 

(Terka jön be 41 éves, felmosórongyait szorongatva, felmosó vödörrel, és moppal, időnként nagyokat csavarint a keze ügyében lévő rongyon. Fejét egy babos kendővel kötötte be, hogy hajfürtjei ne akadályozzék serénykedő munkavégzésében. Korához képest már egy megfáradt, kiszikkadt anyóka benyomását kelti, szinte észre szem veszik, csak általános, figyelemfelkeltő átkozódásaira lesznek figyelmesek)

 

 

TERKA Hát ez aztán a keleti kényelem, mondhatom! (mérgelődik) Már megint nekem kellett a teljes negyedik emeletet, és a másodikat is teljesen egyedül kitakarítanom! A mindenségit ezekben az átkozott üzleti igazgatókba! Legalább megköszönhették volna, hogy én így töröm magamat nap nap után! Vagy nincs igazam?! (kérdően a többiekre sandít, szemeiben az elégedetlenség, és a telhetetlenség szikrái csillognak)

TÖBBIEK (kórusban felelnek neki) De igen Terkám! Nekem mindig igazad van!

TERKA Csak ne jópofizzatok nekem! Megértettétek! Azt szeretném én látni, hogy az én kifinomult testvérkéim hogy serénykednek tizenhat konyhával, és nyolc mellék helységgel a hátuk mögött, amikor határidőre mindennel el kell készülniük, mert jön ám a főnök úr ellenőrizni! Azt meghiszem! Még a hátatokon is csorogna a nedves veríték! Ott úgy kell ám tüsténkedni, akár a panírozott nikkelbolha! Szerintem rajtam kívül esélyetek sem lenni azon a helyen! (derekát kiegyenesíti végre, mint aki megérdemelten büszke eddigi teljesítményeire)

EDIT Igazad van Terka! (elveszi tőle a fölmosó vödröt, és hátul lerakja, a moppot is elvenni, de Terka ezt nem engedi) Kérlek, ülj csak le szépen, addig is ideiglenes keretek között legalább együtt lehet aprócska, komfortos családunk!

TERKA Hát az már biztos, hogy meglehetősen aprócskára sikeredett, annyi szent!

EDIT Nem kell mindjárt megsértődni! Tudod, tőlem távol áll a fölfortyanás! De, inkább te mesélj! Veled mi újság?! (érdeklődőn rámereszti ibolyakék szemeit)

TERKA Nem vagyok a szavak embere, így csak annyit mondhatok megelőlegezetten: Szeretem a pontosságot, a precízséget, és a rendet!

 

(körbenéz, és fölméri a disznóólhoz hasonlatos művészlakás minden zugát. Majd megdöbben, és elszörnyed)

 

Mondjátok csak, a takarítónőtől szabadságot vett ki?! Hogy engedhetitek meg magatoknak, hogy ennyire nem törődtök legalább az alapvető tisztasággal!

 

(kezét, amin gumikesztyű van, vastagon végighúzza az egyik asztallapon, majd figyelmesen szemléli az ujjbegyeire lerakódott kosztömeget) 

 

Ez aztán a tisztaság, no meg az elhivatott elkötelezettség, mondhatom!

EDIT No, nem kell mindenért már ajtóstul rontani a házba! Ezt te is tudod! Megígérem, ha egy kis időm lesz… kitakarítok! De most annyi munkám van, hogy köpni-nyelni sem tudok, a naponkénti teljesítményrendszer miatt! (sóhajtozik, megkeseredetten)

TERKA Drága Anyuka! Már megbocsáss, de akkor a többi lányodat minek hoztad a világra, ha azok sem veszik legalább a fáradtságot arra, hogy tisztességgel kitakarítsanak?! Nézze meg az ember! (itt körbetekint, és villámló szemeinek jól esne, ha valakin tornáztathatná nehezteléseit)

EDIT Te csak csináld a magad jól bevált dolgát, amihez a legjobban értesz! Én addig megnézzem a többi húgodat is!

 

(fogja magát, kimegy. Florencia jön be, 23 éves tanítónő, szemüveges, de mindig roppant választékos, elegáns, és csinos)

 

FLORENCIA No, nézd csak! Hát te? (odaugrik hozzá, szinte majd megfojtaná az ölelgetéseivel idősebbik nővérét: puszilgatja, csókolgatja) Hogy utaztál, mesélj csak? Hogy vagy Terkám? Hogy lesoványodtál, már megbocsáss! (kicsit távolabb megy, miután kölcsönösen üdvözölték egymást, és mindenre kiterjedően végigméri)

TERKA Én is örülök neked mindig húgocskám! Te mesélj! Te hogy vagy? Amint látom, még nem legyeskednek körülötted a férfiak, igaz-e? És mondd csak? Van már igazi, befutó hős hapsi, akire kivetheted a hálódat?

FLORENCIA De kérlek Terka, hogy jut ez eszedbe?! Nem is találok szavakat a viselkedésedre! Egy polgári mentalitáshoz szokott lány azt hiszem legalább jogosan elvárhatná, hogy -  legalább is udvaroljanak neki! Nemde?! Nem lehet, csak úgy ukmukfukk, ajtóstul rontani a házba! Ezt te is jól tudhatnád! Vagy fölemlegessem azt a kis… mindek is nevezzem… futó kalandodat! Igen! Ez az! Azzal a senkiházi Lacival, aki csak azért tette neked állandó jelleggel a szépet, meg, hogy így-úgy ő mennyire, de mennyire kedvel, és szeret, és körbeudvarolta a bugyidat, mert csak a keservesen megkeresett pénzed kellett neki! És mi lett a vége?! Otthagyott, amint sarkadra állva kijelentetted, hogy nem vagy pesztrája, sem csicskása senkinek! (hangjában szabadon alkalmazható szellemes gúnyolódás vibrál, de nem elmarasztalón, sokkal inkább különösen, de megértőn)

TERKA Hát igen! Látom már, ha annak idején szegény anyánk nem ösztönöz, és nem fogja kezdet, hogy tanuljál, és menj az egyetem védett, falaki közé, akkor több mint valószínű, hogy sokkal inkább te is elkanászodtál volna! Vagy tán nincs igazam?! (kérdőre vonva)

FLORRENCIA Hát ebben igazad lehet! De azért én legalább megkövetelem magamtól a nőiességem ismérveit! Igenis! Egy hölgy soha ne adja oda magát, pusztán csak a nemi kapcsolatok kedvért: fontos, hogy minden apró részletet, és lélek-mélységet föltárjuk, mielőtt a mindenség egyesülése a szerelem ősi nemében bekövetkezik! Neked mi erről a véleményed?

 

(elegáns, mondhatni hanyag eleganciával leveti a szemüvegét, és ebben a pillanatban lélegzetelállítóbb, mint valaha)

 

TERKA Igen! Szóval így állunk! Hát akkor hadd kérdezzem már meg, hogy ki vigyázott rátok, míg szegény anyánk a dolgozóban volt szombat-vasárnap is? Ki volt az, aki szülinapi zsúrt szervezett a gyerekeknek, mikor jó volt, ha egyáltalán a rezsit be tudtuk csengetni? Ki volt az, aki anya helyett is úgy szeretet titeket, mint szegény anyánk? És ha még mondhatok valamit, ki volt az, aki helyetted is megette a szilvás gombócból a szilvát, mikor azt utálod? (hangja neheztelő, és számon kérő egyszerre)

FLORENCIA Ne haragudj kérlek, eben most kivételesen igazat kell adnom neked, bár jómagad is tudhatod, hogy mint pedagógus magam körül hivatali ártalom, hogy szinte mindent megkérdőjelezek! De mégis jó lenne már végre, ha beindulhatna ez a fránya, és ócska karrierem, ebben a nyerészkedő, érdek orientált, magával törődő világban!

TERKA Mit gondolsz, édes többes hugicám?! Hát szerinted én akartam-e takarítónővé avanzsálni abban a lebujban, ahova most járogatok éjnek évadán ócska, nyomorult hatvanezerért?! Mi?! Pedig én is, de szívesen tanítottam volna a lurkókat inkább írni, és olvasni, mert a számolástól csak megfájdul a fejem! Ne értsd félre a szavaimat! Tudom, mi akarsz ezzel mondani! A számolásban is van némi-nemű logikai alaplényeg, de attól, hogy az ember mindennap kisakkozza, hogy még mennyi kajapénze marad, nem gondolod, hogy ettől csak a kételkedése lesz nagyobb, és a saját magába vetett önbizalma inog meg, ha mindig a döntéseken vacillál?

FLORENCIA Azért csak nem olyan rémes ez, mint te feltételezed! A gyerkőcök imádni valóak, és annyira fejlettek szinte minden szinten, hogy már én is kétségbe vonom a szakmai ismereteimet gyakorta! Képzeld a minap is egy imádnivaló kislány odajött hozzám, és azt kérdezte, hogy a neandervölgyi ember használt-e mikrohullámú sütőt? Hát nem aranyos? Egy imádnivaló, kis tündérke volt az illető!

TERKA Oh, hát ezt ismerem! S minden városlakó szerint a chips is a boltokban, és a nagyobb bevásárlóközpontok polcain terem! Nem tartod ezt egy kissé lejáratott butaságnak?

FLORENCIA Jaj, te vagy a buta! Még csak alig múltak hét évesek! Épp hogy megkezdődött az iskolaérés korszaka!

TERKA (nyersen) Hát az lehet, de én a te helyedben megmondanám a szülőknek is, hogy minek csinálták meg azt a szerencsétlen gyereket, ha még gondolkodni sem képes értelmesen! Ma tudod, mi folyik?! Egyszerű a képlet: Egész kisbabagyárak létesültek az otthoni háztartások számára, melyeknek egyetlen lényege, hogy a kedvezményes, és elsősorban állami támogatásokat fölvegyék! Aztán, hogy ki neveli a gyereket? Hát igen! A hozzád hasonló idillikus álmokat kergető, értelmiségi idióták! (erősen, meggondolatlanul, és keményen odamondogatva)

FLORENCIA Igen! Hál’ isten! Ez egy kicsit erős volt tőled Terkám! De tudod mit! Inkább leszek, és maradok egy életen át álmaimhoz ragaszkodó idióta, mint szánalmas, kiégett emberroncs, akinek már minden mindegy, és aki tesz az egész világra saját, kicsinyes, és önző megkeseredettségében! Na, ehhez mit szólsz kis anyám? Én is tudok ám szemétkedni, ha nagyon akarok!

TERKA Ez nem járja húgom! Azonnal kérj tőlem bocsánatot! (látszik rajta, hogy minden szót gyilkosan magára vesz)

FLORENCIA S megversz, ha nem teszem?! (kérkedőn, kissé szemtelenül)

TERKA Majd meglátod! Megvonásokra kell számítanod!

 

(kiviharzik az egyik ajtón)

 

FLORENCIA Te, hogy én mennyire utálom, amikor ennyire közönséges egy felnőtt, meglett nő! Azt el nem tudom mondani neked! (nagyot fúj, mintha így akarná levezetni a benne felgyülemlett stresszt.)

EDIT De én megértem! De azért nem gondold kedves lányom, hogy egy kicsit kemény és szigorú voltál Terkával szemben?! (feléje fordul bizalmasan, suttogón)

FLORENCIA Ezt ugyan ki is kérhetném magamnak! Ő is egészen nyugodtan tanulhatott volna, és annak idején – még jóval az én időm előtt egészen bátran megcsinálhatta volna a szerencséjét, és önös számításait! De nem tette! Most pedig én kérdezzem, hogy miért nem? Hát azt süthetitek, mindahányan!

EDIT Látom neked a saját maga dolga bizony untig elég! Igazam van (mint aki bölcsességet fogalmaz meg)

FLORENCIA Ez így ebben a formában nem igaz! De kétségtelen, ha ma nem kaparjátok ki egymagatok a sültgesztenyét, akkor hogyan is gondolhatjátok, hogy majd vesz valaki nektek édességet? (finom gúnnyal)

EDIT Hát kedveském azt gondolom, hogy én voltam mindnyájatok számára az értelmi szerző! Ha én annak idején nem nyitottam volna ki a pesztráskodó, abajgatós számat ma szerintem te is másutt tartanál!

FLORENCIA Anya, kélek! Ezt sürgősen fejezzük be, mert kezd migrénes sokkom lenni!

(leül egy székre, és masszírozni kezdi ujjbegyével a homlokát, hogy ezzel tompítsa a fejfájását)

 

EDIT Bizony-bizony hány és hány ezer túlórát kellett vállalnom, hogy a testvérkéiddel együtt ne szenvedélyetek hiányt semmiben! S még így is sokszor megesett, hogy csikorgó jegek, és pusztító hó-orkánok közepette is mennem kellett értetek dolgozni!

FLORENCIA Jaj, drága édesanyám! (minden gesztus meglátszik az arcán, kipirosodik, és odarohan hozzá, ruhája csücskébe temetkezik, mert nem szereti, ha valaki sírni látja) Te vagy az én kincsem! Fölbecsülhetetlen mindenünk vagy, jóságos anyám! (összevissza csókolja arcát, és ruháját)

EDIT (odamegy Florenciához és babusgatón átöleli, mint egy megértő, gondoskodó szülő. Mindketten elérzékenyülnek, és jóformán egymás könnyeit törölgetik.)

 

(Anita és Annamari jön be. Anita rendőregyenruhát visel, meglátszik rajta a katonás, fegyelmezett jellem, arcát összehúzza, mintha soha életében nem tanult volna mosolyogni, és szúrós, árgus szemmel felülbírál mindent, és mindenkit maga körül; ellenben Annamari viszont könnyed, és kecsesen légies nadrágos kösztümöt visel, és meglátszik rajta a roppant elegáns intelligencia, bájosan, és roppant aranyosan mutat rajta a szemüveg. Haját könnyedén hátradobva viseli.)

ANITA MI ez itt kérem szépen?! (kicsit fölfortyanva) Rendbontás? Azt a hétszázát! Mindenjárt rendet teszek itt, csak kerüljetek a kezem közé, ti kis olcsójánosok!

ANNAMARI (nővére mellett, mint aki szemlátomást úgy kerülgeti a konfliktust, hogy közben settenkedik, és sunyin kullogva bujkál) Minek tetézni a bajt? Nem gondolod, hogy egy kissé erős a te hozzáállásod?! Vagy meglehet, hogy előtört belőled a hivatalos rangkomplexus?! (érdeklődőn tágra mereszti felé a szemét)

 

(Edit és Florencia, mint akiket tetten értek gyorsan széjjelrebbentek)

 

EDIT Mik jutnak az eszedbe kedves lányom? Látod te is, hogy csupán egy érzelmes pillanatról van szó! Nemde, angyalkáim? (két lánya felé fordul esengve)

FLORENCIA A számból vetted ki a szót áldott anyácska!

ANITA No hát, akkor! Térjünk akkor vissza oda, amikor még nem voltatok ennyire érzékenyek, és meghatottak a boldogságtól! Jó?! (katonásan hátratett kezekkel föl-le járkál a színpadon, miközben, mint a vizsla mindenkit éberen szemmel tart) Most tessék és hazudjatok csak! Ezt mindig is szerettem a mi kis családunkban! No, rajta hát!

EDIT De hát, kérlek… mi a csudát feltételezel te mirólunk, mi?! Csak nem azt hiszed, hogy valamit is eltitkolunk előled édes gyerekem? (meglepődik, és eltátja s száját)

ANITA Te is nagyon jól tudod mama, hogy sohasem lehetünk elég óvatosak! A kíváncsiskodók, és az idegenek mindenütt ott vannak, és figyelnek bennünket…

FLORENCIA Ha meg nem sértelek drága nővérem! Nincs neked üldözési mániád? Mert most tipikusan olyan vagy, akár csak egy holdkóros merénylő!

ANITA Csak nem azt szeretnéd, hogy elővegyem a gumibotomat, és megfegyelmezzelek! Ha erre kényszerítel én megteszem! (s már azon van, hogy fekete szíjas övéből előhúzza a botját)

EDIT Nyugodjatok meg, drága lányaim! Gondolkozzatok csak józanul! Itt családtagok állnak egymás mellett, és szó sincs egymás ellentéteiről! Nem családi háborúk idején vagyunk, amikor a dinasztikus házasságok címszó alatt bárkit törvényes keretek között kivégezhetnek! Hová gondoltatok?

ANITA Minthogy, ezt a kérdést már egyszer megtárgyaltuk, várom a további észrevételeket! (idegesen jár-kel a szobában, mint aki nem találja a helyét)

 

(Róbert jön be, idegesen sertepertél, laza cuccokban flangál, úgy néz ki, mint egy tipikus rocker, imádja hosszú, hippis hajkoronáját dobálni maga körül, mint aki folyamatosan kemény rockot hallgat, másodállásban tróger, és ócskavasakat szállít)

 

RÓBERT Na, mi a pálya köcsögök?! Buli van (két ujjával nagy békejelet mutat az egybegyűltek felé) Azt hittem ma bulizunk, erre meg ez a szánalmas kriptó-hangulat fogad! Csak nem kinyírtatok valakit macáim?! (élénken pislog, kacsintgat nővérei felé) 

EDIT Édes, egyetlen fiam! Hát hol a csudába jártál mondd?! Itt már mindenki nagyon izgult miattad!

RÓBERT Hát mutterkám, tudod hogy van az! Előbb a sitkón téptem egy kicsit gyeppel az agyamat, majd utána jött a mariskás lazulás! (élénk, szemlátomást bőbeszédű, míg családtagjai csak pislogni tudnak, mert alig értenek valamit szlengesített beszédéből)

EDIT De hát édes, kicsi fiam! Mégis börtönbe kerültél?! (izgatottan kezeit tördeli, látszólag nagyon feszült, és ideges lett, amint ezt meghallotta) De hát, hogy történhetett ez veled?! Nem ilyennek ismertelek! (tétován ingatja fejét)

RÓBERT Muterom, aranyos! Hát nem ugattam mindig, hogy az én mutterom egy istennő a sok köcsögagyúnak!  Semmi probléma nem történt, csak lazultak egyet ezekkel a gyökerekkel odabent! Csak bevarrtak egy kis ügylet miatt, amit igazából az egyik tüdőfejű haverom követett el, de amúgy kiirtottam a dikicset a farosból, aztán móresre szabdaltam!

ANITA (gumibottal egy kicsit megkocogtatja nagy hajú fizimiskáját, hogy rendre, és fegyelemre intse) Már hogy mit csináltál, te kis tökmag?

RÓBERT Na nekem aztán gyorsan húzzá’ el innen, mint a vadlibák, te luvnya! Mer’ nem állok jót magamér’!

 

(fenyegetően megrázza karpereces öklét, karján látszik egy koponya mintás halálfej)

ANITA Hát ezt a gusztustalan ocsmányságot, hol szerezted?!

 

(odamegy hozzá, és készül arra, hogy pofon veri, de aztán nagy nehezen meglátva anyuk aggódó arcát lenyugszik)

 

RÓBERT Má’ hogy eztet? Ja, egy kis picsa csinálta valami szalonkába dolgozik, és imádja, ha előjátékozok vele egy kicsit!

ANITA Na akkor itt a pont! Megkérlek, ha én itt vagyok, ilyen gusztustalanul ne beszélj, hanem mindig add meg a kellő tiszteletet! Megértetted?!

RÓBERT Megígérem kis anyám! Na, akkor mikor folytathatom?!

ANITA Folytasd csak egészen nyugodtan! Én nem állok az utadba! (félreáll, mintegy ezzel is jelezve, hogy engedélyt ad a beszédhez)

RÓBERT Na szóval, annyi volt az egész kalamajka kisanyám, hogy ez a kis spiné tüzelve rám gerjedt, és a begerjedésével majdnem kitörtem a nyakam miatta, és ez a kis tetkócska elégtétel volt tőle! Na, most már boldog vagy?!

ANITA Azonnal fogod magad, és leszedeted! Világos?! Hát hogy nézel te ki? Mint egy huszadrangú szalasztott, tipikus koldus, akit valamelyik utcasarokról szalajtottak! Most azonnal bemész a fürdőszobába! Engem nem érdekel, most meddig kell suvickolnod, szenvedtetned, nyüstölnöd a fizimiskád, de így hogy akarsz te állást vállalni?! (idegesen villámokat szór a tekintete)

RÓBERT Kisanyám! Te is tudod nem, hogy már van melóm! Én vagyok a roncstelep új, ügyeletes, és nagymenő trógere (piperkőcösen kiveszi a szemüveget, és felteszi) Na, skubizzatok meg, mindnyá’ dobok egy csulát! (mint aki nagy hadművelethez készülődik, köpő állásba helyezkedik)

EDIT Ebből elég volt drága szentem! Eszedbe ne jusson, hogy a nővéreid jelenlétében fogsz majd itt össze-vissza köpdösni! (kissé alázatosan is, de azért rendre utasítja) 

RÓBERT Okés zsoké! Akkor mi a további pálya, mer az az igazság, hogy tepernék ebből a hervasztó szituból, amibe most keveredtem! (leveszi szemüvegét, kicsit bűnbánó képet vág)

ANITA Mi lenne a te istenverte dolgod most?! Hadd halljam?! (két kezét erélyesen csípőjére teszi, komoran összeráncolja szemöldökét) Azonnal menj a fürdőbe, és amíg emberi formád nem lesz, látni sem akarunk!

RÓBERT Na kisanyám! Nem gondolod, hogy egy ilyen magamfajta szőrös tökű is megtud már állni a saját lábán?! (nővérét utánozza, és most látszik csak, hogy úgy fest, mint egy tökéletes balfácán) Ez az új vagányabb stílusom! Vagy tán te még nem hallottál róla?

ANITA Na akkor aranygyerekem… (gumibottal suhint egyet) Ugye te sem szeretnél behatóbban az én kispajtásommal megismerkedni, mert ez könnyedén elintézhető!

 

(még egyszer megsuhintja előtte, majd erőszakosan betuszkolja öccsét a fürdőszobába, de előtte a kezébe nyom egy nagyadag tusfürdőt)

RÓBERT Nem gondolod kisanyám, hogy nem vagyok már sittes! És ez most egy kicseszett börtönszitu?! (türelmetlen és nagyon mérges)

ANITA Engem az cseppet sem érdekel! Mars de rögtön befelé, míg szépen beszélek!

RÓBERT Jól van kisanyám, megyek megyek! (közönség felé elejt egy tétova mondatot) Látom, hogy mire fogják vinni az unokák, ha senki nem fogja meg a kezüket! (tiltakozón fürdőszobába vonul)

 

(Ferenc jön be sietve kezében puccos aktatáskával, látszik rajta, hogy patyolat tiszta, és makulátlan, tehát bizonyára roppant fontos ember lehet, ötvenhat éves múlt, és egész életében két dolog érdekelte öltönyei, és a minél több pénz, mindig elegáns)

Hölgyeim, szeretettel üdvözlöm önöket! Hát hogy vagyunk, hogy vagyunk? (buzgolkodón érdeklődik)

 

EDIT Ön az drága Sümegi úr? Minek köszönhetjük a megtiszteltetést, hogy körünkbe üdvözölhetjük most magát? (odalép hozzá, és kezet nyújt)

FERENC  (illedelmesen meghajol, mint egy úriember, és kézcsókkal üdvözli Editet) Oh, részemről a szerencse drága asszonyom! Ön még most is annyira igéző, és hallatlanul csinos, mint harminc éve, mikor a sors úgy határozott, hogy először vezérelte utamba! Szemeinek izzó, horizont-kékje az évek múlásával csupán egyre intenzívebb lett, és semmit sem vesztett eredeti, erotikus vonzásából! (folyamatosan bókol, igyekszik a ház asszonyát levenni a lábáról)

EDIT Jaj, drága doktor úr! Kérem ne is folytassa, mert a végén még elpirulok! Miért fáradt ide, ennyi hosszú útról, ha megkérdezhetem?! (tovább érdeklődik)

FERENC Drága asszonyom! Bizonyára ön is értesült róla, hogy az albérletek, és a hiteltartozások országában vesztegetjük értékes időnket már évek óta, és minél nagyobb tartózás súlya alatt nyögdécselünk, annál inkább eladósodhatunk, amennyiben nem vagyunk hajlandók vigyázni magukra! (aktatáskájában kotorász és kivesz egy hatalmas paksamétát)  

EDIT (kicsit idegeskedve a paksamétára pillant) Mit akar ez jelenteni drága Ferenc?!

FERENC (kissé hebeg-habog, önmaga sem érti az ideges, és kellemetlen helyzetet) …Izé… én csak azt szerettem volna elmagyarázni… kedves Edit… (hirtelen elakad a hangja,   odamegy az asztalhoz, és tölt magának egy pohár vizet)

EDIT (leesik neki a tantusz) Ne is folytassa kedves Ferikém! Jól tudom ám, hogy miben is sántikál magácska! Az adóhátralékkal van némi-nemű gondocska, nem igaz?! Eltaláltam!

FERENC Hát… ha már ennyire egyértelműen rá tetszett kérdezni drága asszonyom, akkor igen! Azzal a bizonyos pénzecskével, amire rajtam kívül az államnak is fájna a foga!

EDIT Mondja csak Ferikém drága, meddig kaphatnánk még haladékot? Egyáltalán lehetne-e még tenni valamit az ügy érdekében? (előveszi a legcsábosabb mosolyát, és szempilláit merészen rebegteti)

FERENC (nyakkendőjét kioldja, egész teste, és háta teljes hátsó fele is már verejtékben úszik, meglátszik rajta, hogy ő csak a szerencsétlen körülmények kiszolgáltatottja) Jaj, drága asszonyom! Hát hova a csudába gondol? A végén még zavarba tetszik hozni!

EDIT (kicsit kacérabban közeledik hozzá, kibontja sliccét) Igazán?! Magát zavarba lehet hozni?!

FERENC (már menekülne, és finoman eltaszítja magától az asszonyt) Kérem szépen drága… asszonyom! Ne kényszerítsen engem olyasmire, amit később meg kell majd bánnom! A lehet leghatározottabban tiltakozom! (kicsit hátrál)

 

(kellő tétovasággal, kissé esetlenül, és szerencsétlenkedve belép a színre Albert is, jó harmincas éveiben járhat, bölcsész volt, és író lett, jelenleg munkanélküli, és reménytelenül romantikus, és szerelmes ember, bár még egyetlen hölggyel sem volt kapcsolata)

 

ALBERT Üdvözletemet küldöm a legyőzötteknek! Drága mindenki, most mi következzék? Egymás ellenségeiként torkon ragadjuk egymásban a bosszúszomjas indulatokat, vagy megtanuljuk tisztelve is elfogadni egymást?! (óvatosan, settenkedőn, félszegen körülnéz, arca grimaszain szinte összes belső félelme ott lappang) 

EDIT Drága, kedves, aranyos, egy szem barátom! Hát te meg kihez is jöttél? (kíváncsian a társaság jelenlévő tagjai mind feléje fordulnak)

ALBERT Hát nem is tetszik sejteni? Hát kihez is jöttem volna, mint egyetlen beteljesülhetetlen, halhatatlan kedvesemhez Fannihoz, aki talán most énmiattam arra készül, hogy elkövesse talán élete legbalgább baklövését, és apácának szegődik! (elepedve kesereg, szabadon stilizálható)

FERENC Azért hallja-e édes, egy komám! Csak nem annyira kilátástalan, és szörnyűséges a helyzet, mint amire gondol! Vagy tán mégis?! (türelmesen végigméri, majd odamegy hozzá, és biztatásként párszor hátba veregeti)

ALBERT (Az ügyvéd biztató hátba veregetésétől elkapja egy kisebb, heves köhögési roham)  Khm, khm… oh… elnézést, ezt csupán heveny légúti panaszaimnak deklasszált katarzisa! Semmi az egész! Talán hamarabb is elmúlik!

FERENC Hát azt remélem is, mert nem ok nélkül adtam magának elsősegélyt! (kissé neheztelő, gunyoros a hangja)

         

                

 

                                  

 

 

ERDŐK KERESZTEZŐDÉSE

 

    

Valami erdőféleség lehetett – ha homályos emlékeimben kutatok utána -, de ez még akkor volt, amikor Vácdukán csak jószerivel építésre váró, elhagyatott, és tökéletesen lakatlan, tehát ősi eredetű, vadonjellegű, beépítetlen telkek voltak. De nekem sokkal inkább fontosabb volt a hely szinte misztikus, ködbevesző, és titokzatosabb varázslata.

Amikor odamentünk, hogy egy szilárdnak mondható, valójában azonban egy megerősített, és masszív facölöpökön álló, kis kunyhót építhessünk fel immáron, mint megelégedett telek tulajodonosok a saját földünkre; anyai nagyanyánk közkedvelt, akkor még zöldes színű fagarázsát alakítgattuk tódoztuk-fódoztuk át erre a nemesebb célra!

Az aprócska kis kunyhó – alig egy teljesen munkanap után -, máris elfogadható állapotba került, és mindenütt szinte bevert szögekkel lett megerősítve, ahova csak a kalapács agya elhatolt. Minirezsón, és kimustrált földgáz palackos gáztűzhelyet is beletettünk, amire gonddal csak akkor kellett igazán ügyelni, ha – főleg ősszel kicsit lecsökkent az éjszakai középhőmérséklet.

A szomszédunkban – ez is a sors egyik furcsa közkedvelt tréfasága volt -, ugyanaz a szomszéd fiúcska lapott, akkor még bolyhos, szőke hajú, és szemüveges, aki társasházunk második emeletén, és akivel a legkönnyebb volt barátkozni mindig is!

S mivel ez idáig a kisebbfajta erdőség – mely ezidáig még bevehetetlen, ősi vadonnak, érinthetetlen helyszínnek számított -, meghódításra várt, ezért elkéreckedtünk mind a ketten, hogy méltó ellenfelére akadjon az erdő is végre. S mivel a hely madárlátta volt, és sehol egyetlen emberi hangot nem hallhattunk; kivétel persze a mi egetrepesztő, huncut, gyerekes sivalkodásunk, amitől aztán még szegény erdei madarak is bátran menekültek, ha tudtak, így nem is kellett félnük, sem pedig tartanunk semmitől!

- S mondd? Szerinted látunk majd igazi lovagokat, akik sárkányokkal, és egyéb veszedelmes állatokkal, és földi teremtményekkel birkóznak? – kérdeztem barátomat fölcsigázva, mint aki az első bevetésre vár hevesen és izgatottan.

-Bizonyára! – felelt beletörődötten, és egykedvűség álcája mellett, ahogy megszokhattam.

- Akkor jó! – hagytam rá, és már fogtam is bringámat, hogy elsőként érhessek végre a természet vadregényes, és mind ezidáig még kiaknázatlan és szelídítetlen peremvidékére.

A szüleim természetesen most is abszolút partnereknek mutatkoztak, mert kertelés nélkül elengedtek, és hagyták, hogy akkor még gyermeki énem azt csinálhassa amihez csak kedve szottyan – persze a tisztesség, és láthatóság, és egyéb galibák nélkül! A kalandozásokat is szigorúan felügyelték, ám abban a korban, mikor már az éppen kamaszodó gyerek is megengedhet magának néminemű kicsinyke független teret a szülő felügyelet nélkül ez magától érthetődik. Én mindig is vágytam, szinte valami megmagyarázhatatlan, holdkórosokra jellemző fanatizmus mellett hajszoltam az egyedül levést, és azt a bizonyos kettőzött magány belső tudatot; melyben én vagyok az egyik közreműködő fél, és a másik pedig a termékenyítő magány. Persze épp ezért kellő rendszerességgel meg is kaptam a magam jellemzését, miszerint: ,,Ez a gyerek nemcsak hogy teljesen magának való, de hermetikusan, és elszigetelten él a többi embertől, ami egyáltalán nem egészséges, és károsan befolyásolja további szellemi fejlődését!” – hát ehhez hasonló, kicsit negatív megjegyzéseket csatolt – akkor még katonom lapjai közé a szakszerű iskola pszichológus, aki amellett, hogy magasan képzett, és bizonyára megkérdőjelezheteten szaktekintélynek számított szakmáján belül, talán még életében nem találkozott a külvilág számára kicsit másként, sebezhetőbben, és talán félősebben reagáló kisgyerekekkel!

Nekivágtunk az ismeretlen erdőnek, ahol a megbonthatatlan harmónia szinte testetlenül őrködött az erdő vadlakói, fenevadjai felett, és újongva örültünk, hogy legalább azt a kis időt még, ami a szünidőből hátravolt együtt tölthetjük, mint talán a legjobb jó barátok.

Ahogyan megközelítettük az ismeretlen, szinte teljesen elhagyatott területet, ahol egyszerre két egybe függő pajta ágaskodott: elhasznált, ezért kellően berozsdásodott motorokkal, traktorokkal, és egyéb gépalkatrészekkel – szinte teljesen ismerős területnek éreztük, és kineveztük magunkat mint a Sherwood-i erdő ügyeletes felügyelőinek. S ha már mi voltunk az őrző-védők, akkor a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy fegyvereket, parittyákat, kezdetleges fakardokat, és íjakat gyártsunk. S ezzel nem is tétlenkedünk olyan nagyon sokáig. A legelső teendőnk volt, hogy kedves barátom kirántotta mindig zsebének belső mellényrészében hordozott svájci bicskáját, amivel egy méretes tölgyfa éppen még elérhető ágát szemelte ki íjnak. Le is metszette, majd a gondos tisztogatás után együtt kuncsorogtunk vissza a házba, és kértünk annyi cukorspárgát, amennyit csak tudtunk, és amennyi a kunyhó építéséből még megmaradt! Ugyanis a cukorspárga – mint később kiderült -, kiválóan helyettesíthette az ideget, amire később a nyílvesszőket erősítettük fel. A nyílvesszők többségével is csupán egyetlen próbléma akadt, amellett, hogy tyúk – vagy kakastoll nem volt a közelben, amit bátran, és könnyűszerrel a végére erősíthettünk volna, az, hogy meglehetősen csili-csálénak, és szemmértékkel szemben roppant görbéknek mutatkoztak, ami egyet jelentett a ténnyel, hogyha az ember esetleg ki akarta lőni őket, akkor egy idő után, miután a kilővési művelet sikeresen lezajlott az adott nyílvessző rendszerint nem abba a kiszemelt fába fúródott, amit akartunk, hanem más, egyedi, és függetlenebb röppályát választott makacs céljainak elérésére. Mintha önmaga is életre kelt volna.

A fakardokkal, és dárdákkal szemben azonban szemeink már nem csaptak be bennünket: azok úgy álltak szálfa egyenes hittel, akár a cövek, és olyan erősek is voltak kihegyezett felükkel, hogy azokkal egy kisebb vaddisznót is bárki elejthetett volna, - amennyiben városi gyerkőcök révén -, nem rettegtünk volna már akkor is, aztán több alkalommal az állatoktól.

- Na, jössz már haver, vagy késő estig itt akarsz rostokolni?! – s mivel barátom önkéntelen is meglátta, hogy kissé hezitálok még az adott tölgyfa árnyékában, hogy vajon melyik lenne az adott ideális ág, amit kinevezhetek ünnepélyes keretek között immáron saját íjamnak, kiválasztott egy éppen nekem való kissé termetesebb, mégis egyedibb darabot, és azon mód lecsupaszította, és mindent meg is csinált ügyetlenebb, és lébecolós kezeim helyett. És én, mikor már végre lövő, és támadó fegyverrel is fel voltam szerelve, valóban úgy éreztem magam, mint azok a hajdani legendás, és csodás történetekben tanúskodó középkori lovagok, akik megpihentek, és lovaikat leszerszámozva, megitatva behatoltak bátran a kerek erdőbe!

- Reszkess, te bitang útonálló! Itt jönnek az erdő ügyeletes hősei! – harsogtam bele a levegőbe, s miután erősen már akkor is mutált a hangom, aki meghallotta volna bizony nagy valószínűséggel jócskán felnevet, mert egyfajta orrhang, és nagyon magas hang sajátságos keverékének hangozhatott.

- Már megbocsáss haver! De mi a frászkarikát jelent az, hogy ügyeletes? – kapta fel a fejét a különös szóra barátom.

- Jaj, te lökött, hát ezt sem tudod? - méltatlankodtam, igaz csupán egy hangyányit. – Az azt jelenti, hogy jelenleg egyedül mi vagyunk az erdő felvigyázói, és rajtunk kívül itt már nem parancsolhat senki más, csakis mi! Érted már?! – adtam meg a választ.

- Ja! – csodálkozott, mint kisgyerek, amikor bemegy a cukorkaboltba gumicukorért, és mikor meglátja, hogy több is van az adott fajtából, hirtelen döntésképtelenség lép fel nála, ami tartósnak sikeredik. – Én meg már azt hittem, hogy megint linkeskedsz! – azzal bicajára kötözte az íját, és a többi megszerkesztett fegyverét, és tovább tekert, kicsit távolabb tőlem.

Persze azt már önmagam sem mertem bevallani, hogy akkor még az ,,ügyeletes” fogalommal szinte jómagam sem tudtam mit kezdeni, ezért nem is igen reklámoztam, és nem is szóltam róla!

Később lekuprodtunk egy hajdani legelős, zöld füves részre, ami meglehet, hogy egykor valóban lovagok délceg tanyája lehetett, és heves kutató expedícióba kezdtünk, a vélt erdő elrejtett kincsei után; elsősorban olyan jellegzetes kisebb-nagyobb üregeket, hasadékokat, odvas fákat kerestünk, amiket rendszerint az ifjsági, vagy kalandregények említenek, és amikben kellemesen csengő aranytallérokra bukkanhat bármikor az ember – feltéve, ha eléggé kitartóan keresgél.

-Szerintem át kellene vágunk a gázlón, hogy elérjük a tetőn lévő sziklahasadékot! – javasolta a kíváncsiság fölcsigázott vágyával fegyvertársam.

- Már megbocsáss, de szerintem ez a lehető legfaramucibb, és legostobább ötlet, amit valaha is kitaláltál. Pedig te is nézed az ismeretterjesztő csatornákat vagy nem?!

- Hülye vagy? Hát persze, hogy lelkes rajongójuk vagyok!

- Akkor jó magad is tudhatnád, hogy ide már a mi erőnk kevés! Ide speciális, elsősorban barlangászásra való felszerelés szükségeltetik, és szakemberek hozzáértő segítsége, ha azt akarjuk, hogy biztonságban közlekedjünk a tetőn! – megpróbáltam a Magam józan eszével, és lehetőleg észérvekkel előállni.

- Mekkora eszed van, pupák! Na, ide figyelj! - hencegett, és kötötte az ebet a karóhoz, egyre tovább. –Én most fogom magam, és fölmegyek a tetőre, és megnézem, mi van abban a hasadékba, te pedig nyugodtan itt maradhatsz és gyakorolhatod az éleslövészetet, ha nincs más dolgod, vagy egymagadban kesereghetsz, nem érdekel! – fogta magát, és nagy svunggal megindult egyenesen a megközelíthetetlenség homályába vesző hegytetőre, ami megközelíthetetlen büszkeséggel meredezett felettünk!

- Jól van már na! Ne óbégass annyit! – feleltem. – Én is megyek! – fogtam a bicajomat, és utána iramodtam. Mit is tehettem volna a furdaló kíváncsiságon kívül, mivel mindketten imádtunk a képregények kozmikus, és egészen egyedi világát, közöttük is a rendíthetetlen szuperhősöket, akiknek rendszerint mindig van búvóhelyük, ahol nyugodt szívvel meghúzhatják magukat, mi is egyre követelőzőbbek lettünk, talán törtetőbbek lettünk; legalább is ami nem múló, és mohó tudás szomunkat illette, hogy vajon ki is lakhat egy sziklavájatszerű, fokozatosan mélyülő repedésben, ami üreggé tagolt az évmilliók következtében, és a gondoskodó, és állandó formálódó természet munkájaként?

- Szerinted van bent valaki, vagy valami? – de csak félve mertem megkérdezni, pedig akkor már legalább egy fejjel magasabb is voltam alacsony termetű barátomnál.

- Most mit izélsz itt nekem? Csak nem berezeltél kisasszony? – cukkolt.

- Nem csak, megpróbáltam logikusan gondolkodni! – vetettem ellene.

-Aztán nekem össze ne téveszd a logikát, a félelemmel pajtás, mert később bizony könnyedén megjárhatod! – kinyitotta bicskáját, és megnézte vajon éles-e még a pengéje, mely könnyedén elvágta akár a nádlevelet is.

- Majd észben tartom tanácsaidat! Köszi! – olyan szándékosan alamuszi félelemmel közelítettem meg a barlang sziklába vájt bejáratát, mintha odabent – legalább is -, egy medve, vagy valami nagyobb, talán emberre is sokkalta veszélyesebb ragadozó, veszedelmes bestia tanyázna; aprókat léptem tappancsszerű lábaimmal, amik most nyárias szandálba voltak szorítva, hogy fel ne sebezhesse őket a bizonytalan sziklás talaj.

- Na, mi van öreg harcos? Most aztán cidrizünk mi? Mozogj már az Isten áldjon meg! Vagy azt akarod, hogy én menjek be?! – Észrevettem, hogy azért barátomnak is inába szállhatott a bátorsága, mert végig, amint megközelítettük tetetett lépésekben a barlangot a hátam mögött lépkedett ő is egyre félszegebb óvatossággal fülelve minden aprócska, megrezzenő neszre is, melyet az erdő csak hallatni tud magáról, olyan volt az egész helyzet, mintha ez a kerek nagy egyetemes anyatermészet is jópofa tréfára kényszerítette volna szándékosan eltévedt, és most berezelt ifjú vendégeit – valahogy egyre mélyebben hatoltam be a barlangba. Hátunk mögött már csupán egyre távolabbról, szinte résnyire vágva látszódott a tágas vakítóan fehér tér, ami egykor biztos szabadságba vezethetett.

- Látsz valamit, haver? – hátam oldalába kapaszkodott. Olyan volt, mintha egy második árnyékom nőtt volna vaskos oldalamba az idők során.

- Még semmit, de érzem, hogy közel lehetünk… a kincshez!

- De nagy marha vagy hapsikám! Ha mindezt el is hiszed! Jó vicc! Még hogy kincs! Egy nagy szart! Itt legfeljebb eldobált, ócska konzervdobozokat találni slussz-pássz!

- Hallod-e de megnőtt a hangod a hátam mögött! Akarod, hogy inkább én kövesselek téged?! – vetettem fel.

- Nekem így tökéletesen megfelel, ha nem gond! – csupán azért jegyezte meg, mert így akarta a tudomra adni, ha ő menne elől akkor védtelen maradna a hátunk, és valaminek mindig kicsit le kellett szükségszerűen maradnia, ha valami esetlegesen balul sült volna el, még mindig segítséget tudjon hívni.

- Látsz valamit?

Alig haladhattunk pár aprócska métert, és szinte mindig a fülem mögé duruzsolt éppen mutáló hanghordozásával.

- Még nem, de te lehetsz az első akinek majd elmondom!

- Szerintem jobb lenne, ha visszafordulnánk, én legalább is már kezdek fáradni! – Pedig akinek olyan fürge képességű lábai voltak, mint egy mezei nyúl, és minden nap biciklizett, és akár több utcát is bejárt a lakótelepen annak igazán nem lehetett gond a kondjával, és erőnléte karbantartásával. Csodálkoztam is, amikor megemlítette.

- Szerinted ki lakhatott itt? – reszkírozott meg a kripta sötétben egy újabb kérdést.

- Hát… bármi is volt… ahogy látom már kiköltözött.

Egy-két eldobált sörösüveget, és chipes zacskókat találtunk egy már kihűlt, szénné feketedett hamuban pár darab cigarettacsikket.

- Tehát emberek is járhattak errefelé! – állapítottam meg. – Nem árt azért résen lenni!

A barlang végénél, ahol két nagyobbacska elágazás vitt két útjelzőnek is beillő nagyobbacska sziklába különböző jelzések voltak vésve; arra szolgáltak, hogy az emberek ne tévedhessenek el, és ne kóricáljanak feleslegesen. Bár az ún. túrista jelzéseket csak azoknak ildomos használni akik értenek valamicskét a nyomolvasáshoz, és együtt is tudnak lélegezni a nyers természeti erőkkel!

Rájöttünk magunkban, hogy a további felfedező kutatás a felesleges pánik, és veszélyt provokálhatná csak ki; semmi értelme nem lenne, ha valamelyikünk hősködésre adná a fejét, és a végén úgy eltévedne akaratos és makacs hibájából, hogy hívni kelljen a katasztrófa védelmet.

- Hát eddig tudtunk jönni! – s mivel én voltam az idősebb bizonyos felelősségem volt is volt a kisebbel szemben.

- Igen… aztán hiszem már olyan koromsötét van, hogyha nem volna nálam szegüveg egy hangyát sem tudnék meglátni! – amit úgy értett, hogy ő is kényszeresen belenyugodott a tudatba, hogy ha valódi, kézzel fogható kincset nem is találtunk, de mégis úgy érezhettünk magukat a közösen megélt kalandok során, mint akiknek a felbecsülhetetlen élmények lehetek örök kalandjai, visszatérő, és újból lejátszható gondolatai emlékei…     

 

 

 

 

FÖLD-SZÍVEK, EMBER-CSILLAGOK

 

Csöndes még, újra csöndes a Nagyvilág:

Halottakat úgy nem vigasztalja rózsa-hajnalhasadás,

mint álmainkat gondűző reggel,

mikor ébredezek!

Pattogó autótülkök virradás-sípolását hallgatom naphosszat

– hiába is káromkodnak anyázva egymást a rest gondolkodók

 

acsarkodásra készülgető, megveszekedett farkas-falkák.

– Füleid izgató halló-alagútjaiba súgnám finoman szerelmemet,

vallomásomat mindörökké veled!

Kómásak még a lámpavasak.

Fészkelődő völgyek kitárt tenyerében hatalmasat ásít a szundizó falu!

Mátraszentimrei vadászlakban valaki fürge őzike-szemű angyalt

látott fürgén táncba vinni lobbanó szívdobbanásait!

 

Meg kellett volna újra szeretnem valakit:

Pihegő szunnyadását dunnák védelmében,

léptei kimért határozottságát a konyhában,

s hallgatnom ahogy kecsesen kalapálgat piciny billentyűin át,

szíve érzékeny zongorája!

Ha egyszer megtörtént a csoda, tán ismét eljöhet!

S magatehetetlen lúzer-szerencsétleneknek

nem kell örökösen üldözniük önsajnálatuk hiúságait,

amik egyébként is csak örökösen tehetetlen magukat fenyegetik,

de ismét lesznek majd:

 

Önzetlenül mosolyt, segítséget,

érzelme adakozó emberi csillagok,

lélegző föld-szívek, feltámadást áhító dobbanások amikre bátran,

bármelyik időben felnézhetünk,

mert vigasztalnak érzelmi töltéseikkel minket, tetteink!

 

 

 

 

II. FELVONÁS

       

(Nappali szoba, lakályosan, kényelmesen berendezve, ugyanaz a helyszín, mint tegnap. Szandra és Polla)

 

 

POLLA Hát ezek aztán jól elvannak, nem Szandikám? Mit gondolsz, ki van felül, és mi maradt alulra? (sokat sejtetően sompolyog)

SZANDRA (nagyot ásít) Nem tudom aranyom, de én, ha megengeded még aludnék egy kicsit, ha szabad.

POLLA Hát ez jellemző rád! Amikor az ember valami izgis dolgok akarna megbeszélni, akkor neked csak az alváson jár az eszed?

SZANDRA Még olyan korán van! Különben is tegnap elég későn tudtam csak elaludni!

POLLA Ja, mondja ezt egy olyan csajszi, akinek akkora kufferja van, hogy legalább is toronydarunak is bármikor elmehetne.

SZANDRA Kérlek, ezzel ne gyerekeskedj, mert komolyam veszem, és esetleg még megtalálok – sértődni!

POLLA Ahogy azt gondolod! Hát akkor hallgatlak? Miről diskuráljunk?

SZANDRA (horkolást hallat mélyen, és erősen)

POLLA Édesem! Ne lustálkodj már annyit, elvégre már hasadra süt a nap!

 

(kis idő múltán)

 

Hát ez teljesen megkukult, vagy csak fáradt?! (óvatosan megpöcköli a vállát, válasz nem, csak mély horkantás a válasz)

Tényleg úgy alszik a drágaság, mint egy kisangyal! Akkor most mi lesz? Hát, ha én ezt végleg tudnám?

SZANDRA Látod, egy kényelmes otthonban mindenkinek megvan a maga helye!

PANNA Csakhogy végre minden a helyére kerülhetett! Hát fölkeltél csipkerózsika?

SZANDRA Hát a te nyavalygásodtól majd tudok magam is aludni, vagy mást gondoltál?

POLLA Ne haragudj, azt gondoltam beszélgetünk egymással egy jót!

SZANDRA Hát akkor rajta, csak rajta! Beszélj, ha már így voltál szíves és önkéntes alapon felkeltettél álmaim országából! (iróniával)

POLLA Boldog szeretnék lenni valaki mellett! Ez olyan nagy bűn?

SZANDRA Beszélsz itt nekem butaságokat! Hát mindenkinek ez az elsőrendű célkitűzése az életében! Nekem is a leghőbb vágyam, hogy te végre elhallgass!

POLLA Ugyanakkor a boldogsághoz azt hiszem, hogy kell egyfajta alárendeltségi szerep is, vagy te hogy gondolod? Szerintem az lehet a titka a párkapcsolatoknak is, ha a párok közül valamelyik aktuális, vagy legalább is dominánsabb, markánsabb fél – nem feltétlenül a férfi -, alárendeli magát a másik kívánalmainak: no, nem mindenben, de a megalkuvó kompromisszumok ősi jegyében! Elvégre bizonyos fokú, kölcsönösség fokán álló alkukötés nélkül nincsen miről beszélni! (bölcselkedőn, filozófikusan)  

SZANDRA Hát ezt ragyogóan kifundáltad! És mondd csak drágám? Miért nem valósítod meg, ha annyira okosan elmélkedsz róla?!

POLLA Éppen ezen töröm a kis kobakomat.

 

(A hálószobából recsegőn hallatszik, hogyan ropog az ifjú pár alatt az ágy…)

 

SZANDRA Te, ezek aztán nem hamarkodtak el semmit… ahogy hallom igencsak nekilendültek!

POLLA Az élet roppant tömör, és rövid! Hát jobban is teszi a fiatalasszonyka, ha serénykedve iparkodik, mert az ura ez a Kornélka nekem nagyon bejön azzal a kisfiús álszerénységével, amit szinte minduntalan sikeresen megvillant, ha társaságba keveredik.

 

(Kornél jön be, látszólag úgy fest, mint akin mázsás súllyal átdöngetett valamilyen óriási teher, támolyogva, imbolyogva jön)

 

KORNÉL Aj! Jaj! Bocsássanak meg, ha ez idáig drága asszonykámmal kellőképpen hangoskodtunk volna, de már oly hosszú ideje nem lehettünk együtt, és ilyenkor mindig feltörnek az emberekből az idillikus emlékek, romantikus vallomások! (epekedőn)  

SZANDRA Ne is folytassa kedveském! Én is ugyanígy voltam a maguk korában, amikor még zsenge, és harmatosan viruló voltam, mint egy bimbódzó bazsarózsa, és alig vártam, hogy valaki ágyba vihessen! El ne szalasszák az alkalmakat, ragadjanak meg minden kínálkozó percet, amit közösen tartalmasan tölthetnek el!

POLLA Hát ez szép mondhatom! (gúnyosan) Neked van még képed ezek alá adni a bejáratott lovat?!

SZANDRA De hát miről beszélsz drágám?! (értetlenül, naivan) Én csak szerencsét kívántam nekik az újbóli egymásra találáshoz! Hát már ez is baj?!

POLLA A fene egyen meg! Mit játszod itt meg állandóan magadat! Hát vedd csak tudomásul, hogy náladnál köpönyegforgatóbb, és sunyítóbb nőszeméllyel ritkán, ha találkozhattam!

SZANDRA Hát most miért is? Mi a fene bajod van lelkem?! (látszólag semmit sem ért)  

POLLA Azt hiszed, ha mindenkivel kedves bájosság mellett is megnyerő mosollyal viselkedsz majd itt marasztalnak esetleg egész éjszakára: Mi van, ha Kornika azért jött most ki, mert elege van abból, hogy mi most is költői kérdéseket, és filozófiai gondolatokat igyekszünk megvitatni, csak annál tapintatosabb velünk, hogy mindent nyíltan a szemünkbe mondva is közölje?

SZANDRA Igazad lehet lelkem! De miért kérjek bocsánatot, amikor te nem hagysz aludni?!

POLLA Hagyd az egészet akkor a fenébe! Inkább fogjuk be a szánk hétlakattal, és hallgatózzunk!

 

(A lehető legcsöndesebben, mindketten pizsamában mászkálva odasettenkednek lopakodva a hálószoba ajtajához, ahonnét néhány perccel ezelőtt különös zajokat hallottak: a háttérben romantikus zene is hallatszik, benéznek a kulcslyukon, mindkettőnek megakad a szeme egy reszkető gyertyalángon, mintha vonzaná őket a békés melegségével, tovább kukucskálnak, és látják, amint az ifjú pár takaróikba burkolózva ölelgeti, becézgeti, szeretgeti egymást, de mégis mintha csöndesen beszélgetnének is…)

 

ANNA Mondd csak meg nekem, édes egy uram a mindenségben! Nem szeretnéd, hogy tipegő lábak vegyenek körbe, és először mondanák a megszentelt szót:,,Papa, vagy mama”? (suttogja szerelmesen a másik fülébe)  

KORNÉL Ne haragudj rám kedvesem, de még mindig nem tudom mire is gondolsz? Bocsáss meg nekem!

ANNA (ettől a tétova, kisfiús kijelentésétől csak még jobban szeretgeti, és becézgeti csókokkal halmozza el) Ugyan már! Ne szégyelld itt nekem magam, te kis csacsi! (sötétbarna, erősen ritkuló hajába túr lágyan)

Te is tudod, hogy nem erről beszéltem, ugye?! Olyan egyedül vagyok Kornikám! Te állandóan a munkahelyeden vagy, és a munkád tölti ki jóformán az megmaradt életed, és én úgy érzem magam, mint a hontalan hajótörött, akit csupán a hecc kedvérét belekényszerítettek egy helyzetbe, ahonnét csak egy kisgyerekkel együtt szabadulhatna!

KORNÉL Ezzel arra célzol drága, egyetlen Moncer, hogy én semmibe vettem, mert szükségszerűen megfeledkeztem rólad?!

ANNA Hogy mondhatsz ilyet? Te is tudod, hogy dobogó szívem örökké a tiéd, másként hogyan is feküdhetnék itt védelmet kínáló karjaidba zártan? (kicsit fátyolosabbra vált a hangja)

…De meg kellene végre értened, hogy egy nőnek bizonyos életkor után, már kockázatos a gyermekvállalás, és én csak arra gondoltam, hogy mi lenne, ha míg jó egészségnek örvendünk mind a ketten addig csinálhatnánk legalább két kis örököst, vagy amennyit közösen megállapítunk! Mit szólsz?

KORNÉL De drágám! Tisztában vagyok a kellemetlen helyzettel, mert most azt fogod rám mondani, hogy én vagyok a gonoszkodó fél a kapcsolatban, az által, hogy hátráltatni igyekezem a dolgainkat, de higgy nekem kérlek, hogy ez nem így van: Én is rajonganék egy gyermekért, ami szerelmünk egyetemes, kis aprósága, és megérdemelt gyümölcse lehetne, de szépen megkérlek drágám lássunk csak tisztán: a bébi holmik, a pelenkák, a járókák, és az összes babakütyük kitennék a soványka fizetésünket és akkor hogyan tudnánk a közüzemi számláinkkal is elszámolni, vagy ne adj’ isten egyszer-egyszer kettesben, együtt elmenni nyaralgatni egy kicsit? Bocsáss meg, tudom, hogy számodra ez mennyire felkavaró, és hogy most úgy tűnhet, én vagyok a könyörtelen rossz okozója, de higgyed el, hogy én csupán a realitások talaján próbálom értelmezni jelenleg az élet szövevényes dolgait!

ANNA Édes egyetlen uram! Láss te is tisztán, most arra kérlek, kislány koromban megígértem saját magamnak, hogy lehetőleg negyvenéves korom előtt gyermeket fogok szülni, ha másnak nem, legfeljebb csak magamnak, hogy megoszthassam valamivel minden megmaradt boldogságomat, bánatomat, és szárba szökő reményeimet is, így te is igazán megérthetnéd, hogy harmincon túl milyen változásokat élhet át nem csupán biológiai szempontból egy nő!

KORNÉL De addig, mi lesz majd, ha jönnek a létezés főként anyagi pofonjai? Azzal, miként kívánsz megbirkózni Moncer?

(Anna zokogni kezd, és szemét törölgeti)

ANNA Most annyira egyedül érzem magam… üres nélküled a ház… ezért szeretnék tőled egy gyereket! Nézd ez egy nőnél különösen hátrány, hogy már rég elmúlt az az idő, amikor komplikációmentesen lehetett szülni! Nagyon butuska voltam, ma már belátom! Igen! Fölösleges volt siettetnem a dolgokat, mert azok úgy is jönnek saját maguktól. Nem igaz?! Azt hiszem, hogy ettől rémülhettek meg a férfiak igazán, hogy én mindig csak rohantam egy számomra ismeretlen cél felé…

KORNÉL (gyorsan odamegy Annához, és ad neki egy zsebkendőt, szolgálatkészen letérdel)

Drága Moncer! Hát hogy is haragudhatna rád valaki is? Ne beszélj, kérlek ilyen bolondokat! Drága egyetlen Moncer! Úgy állunk egymás mellett, mint a tökéletesen kiegyensúlyozott ellentétek egyetemes harmóniája! S talán éppen ezért nem szabadna neheztelnünk egymás gyengeségére. Én is szeretném, de csak akkor, ha te is drágám! (gyöngéden dörzsölgeti a hátát, mert sírástól rázkódik)

ANNA (aprókat hüppögve) Én meg már azt gondoltam bolondok módján, hogy teljesen elhidegültünk egymástól. Rosszul mérhettem fel a helyzetet.

 

(A másik szobából motoszkálás hallatszik egyre erőteljesebben, mintha a másik szobából lépések zajai visszhangoznának, és a fiatal párnak figyelnék minden egyes kimondott szavukat)

 

POLLA Ez az, hallom, hogy csak most kezdenek bemelegíteni! Mit gondolsz ez nem törvénytelen, amit mi most itt cselekszünk?! (Szandrához)

SZANDRA Dehogynem! Kicsi bogaram, akkor elmagyarázom neked, ha két vadidegen hölgyemény más kulcslyukán keresztül kihallgat egy magánbeszélgetést, akkor az, nemcsak hogy szabálytalan, de van benne valami a megsértett kíváncsiságból is!

POLLA (belátva hogy hibázott)  Na, jó! Ebben igazad lehet! De azért nekünk is jogunk van, mint a ház összes többi, szerves lakója kicsit kivenni a dolgunkat a háztartási pletykálkodásból, vagy nem?!

SZANDRA Te most szándékosan provokálod magad körül az embereket, vagy csupán születésedtől vagy kissé infantilis?

 

(mutatóujjával elkezd aprócska köröket rajzolni a feje mellett, mutatja, hogy barátnéja kissé megbolondult)

 

POLLA Szóval már te is azt gondold rólam, hogy hülye vagyok? Ezt akartad mondani?! (mint aki kissé fölfortyan)

SZANDRA Kérlek, most aztán már végleg ne is próbálj gyerekeskedni, mert ez nem az alkalmas pillanat!

POLLA Tudod, én az őszinte és tisztaszerelmű boldogságot tulajdonképpen sohasem ismerhettem! Ha valaki csak megpróbált hozzám érni, mintha ellenség venne körbe, ami megsértené az én személyes belső teremet. Olyan volt ez az egész, mint valami nyílt provokáció! (kicsivel fontoskodva, bizalmasan meséli) Olyan ez drága, egyetlen barátném, mintha már mi is tökéletesen idegenül éldegélnénk a világon, miközben szervesen is szinte mindenhez, és mindenkihez öntudatlanul is közünk van! Vágyunk a világban a megismerésre, mert fokozatos éberségben tart minket a szüntelen, kielégíthetetlen kíváncsiság, és birtoklási vágy, de az ember nem képes megérteni talán még az egyszerű összefüggések láncszemeit sem, csupán csak akkor, ha mindig résen áll, és szüntelen vizslató szemekkel, koncentráltan figyel! Én úgy képzeltem a szerelmet, mint egyetlen önmagában izzón kibontakoztatott vulkánkitörést, amely hirtelen és hamar jelentkezik, és úgy végződik, mint amikor a láva megkérgesedik, hogy kölcsönös szeretetté, és bizalmas tiszteletté változzék. (sóvárogva valami után, amit nem kaphat már meg)  

SZANDRA Téged bántalom érhetett? Igazam van?!

POLLA …És, ha igen akkor mi van! Talán azért érezem, most ezt a reményvesztett, belső ürességet, ezt a szánalmas, önmagának való kétségbeesést, mert nem mertem igazán gyűlölni, és szeretni egyszerre nem élhettem tartalmasan meg az életemet: már csak ásító, tátongó romok maradtak, amit feltétlenül őriznem kell!

SZANDRA De drága barátném hát te is tudod, hogy maga a létezés hasonlatos a verdeső madárhoz: minél magasabbra szeretne szárnyalni, és egekbe törni, annál jobban elveszti egy kicsit a realitás érzéket. Mintha kicsit meg is semmisülne vágyai pillanatában!

POLLA Hát ez teljesen abszurd! És még ezek után is együtt kell élnem veled Szandrám! (kissé neheztelőn)

SZANDRA Már miért kellene?! Senki nem mondta, hogy annak idején menjünk együtt albérletbe! Te maradtál volna a szüleid házában a fenekeden, és én is a magamén! Legfeljebb csak összejártunk volna! Ez igazán nem lehet közöttünk, vagy a kommunikációnk között gond!

POLLA (tükör elé áll a nappaliban van is egy, hosszan nézi, vizsgálja magát, hasát tapogatja) Nézd csak Szandikám! Nem lettem én egy kicsit testesebb az utóbbi időben?! Pedig egykor mennyire feszes voltam, majd kicsattantam a sportos fittségtől, de mostanság tökéletesen le vagyok topisodva! Nézd ezeket a vastag sonka combjaimat!

(fölrántja pizsamaalsóját, úgy mutatja vizsgálva)

De bennem mégis volt annyi mersz, hogy önként kimertem nyílni a férfiak előtt! (leengedi a ruhadarabot, és visszaöltözködik)

SZANDRA Tudod nekem mi kellett drágám? A férfiak lelke! Mert ha birtokolni vágy valamit, amit meg is szeretnél tartani, akkor a legsebezhetőbb pontot kell szüntelenül, és annál kitartóbban ostromolnod: a sebezhető lelkiismereted, ami szüntelen megakar valamit bánni, vagy vezekelni, mert olyan sok bűne, és gyarlósága akad, amiben elsüllyedne, ha nem volnának a sikeres férfiak mellett még sikeresebb nők is! Én legalább is így gondolom!

POLLA Pedig én mindig azt hittem, hogy egy eléggé karcsú, és formás popsi mindent elárulhat egy emberről, mint annak szánalmas, szégyenfoltos lelke!

 

(még egyszer odakullog a tükör elé, és lehúzza pizsamáját, hogy aprólékosabban szemügyre vehesse testrészeit)

 

Mondd csak ezt mind a saját fejedből pattant ki, vagy azért segítettek is neked?!

SZANDRA Nem drágám! Te már megint tévedsz! Ezt mind én fogalmaztam meg a saját egyéni megfigyeléseim, és tapasztalataim alapján! (kihúzza magát; mellkast ki, hasat be, csak feszesen, és egzotikusan)  

POLLA Pedig ugye te is elismered, hogy gyönyörű popsim van! Hát nem hiába a hapsik valósággal megvesztek érte! (aprókat paskol popsijára, miközben saját magában gyönyörködik)  

SZANDRA Igen szívem! De, ha el akarod kerülni a kiadós fölfázást, és egyéb betegségek káros tüneteit, akkor azt javaslom, hogy minél előbb öltözz fel rendesen, vagy bújunk vissza a jó meleg ágyunkba!

POLLA De ha csak látnám, hogy lehetnek még a férfiak olyan talpig udvarias gavallérok, és roppant figyelmes úriemberek is, mint ez a Kornél! De hát eddig csupa negatívummal találkozhattam! (sajnálkozik)

SZANDRA Bizony sokáig én is úgy hittem, hogy vagyok valaki nemcsak egy idióta lény! De hát, fruska koromban meglepően ostoba voltam, és úgy képzeltem, hogy az élet csupa tejszínhab, és málnaöntet!

POLLA Látod Szandikám! Ezért nem jutottál tovább az orrodnál!

SZANDRA Csak a magad nevében beszélj, ha megkérhetlek!

POLLA Engem is mindig kihasználtak a célcsap, és főként pernahajder férfiak! El kellene végre már számolnunk a gaz férfiakkal! Nem gondolod?!

SZANDRA Látod, ha egy kicsit használod az a kótyagos kis eszedet máris briliáns ötletekkel rukkolsz elő!

 

(Anna jön ki köntösben, sugárzóan boldog)

 

ANNA Jaj, Istenem… nemsokára itt vannak az ünnepek… Most mihez is kezdjek magammal (idegesen fel-alá rohangál)

SZANDRA Tiszteletem nagysága! Hogy ityeg a fityeg! Sikerült a numera? Hány menet volt?! (olyan kíváncsi, mint egy csalafinta kisgyerek)  

ANNA Mit képzel drága asszonyom?! Csak nem hiszi, hogy az orrára kötöm! Hát nézze meg az ember, mintha a hálószobának egyedül ez lenne a rendeltetési célja! És mondja csak? Arra még nem gondolt, hogy én az urammal aludni, vagy esetleg pihengetni is szoktam?!

POLLA (bekapcsolódik a beszélgetésbe) A nemi aktusuk előtt, vagy után?!

ANNA De kérem! Mit képzelnek?! Ez egy tisztességes otthon! Itt nem szabad így viselkedni! Itt ez nem szokás, hogy kibeszéljük vadidegenek előtt magánéletünk legszentebb titkait!

SZANDRA Gondoljon csak úgy rá drága asszonyom, mint egy pszichológiai terápiára, ahol a beteg és az orvos is kölcsönösen beavathatják egymást külvilágtól rejtegetett titkaikba!

POLLA Hát, ami igaz, az már bizony igaz! És milyen volt? Az előjátékkal sokat tököltek, vagy rögtön a lényegre tértek!

 

(Szandra fölemelkedik, és gyorsan odamegy barátnőjéhez, akinek látványosan befogja a száját; kis kézitáskájából egy ragasztószalagot vesz elő, és hosszú csíkot vág, azzal kezdi beragasztani a száját)

 

POLLA No, de drága barátnőm! Hát te meg mi a csudát csinálsz?!

SZANDRA Fogd csak fel nyugodtan úgy a dolgot, mint aki megszabadít téged a kényszeres lefetyelések káros hatásaitól!

POLLA Hát ez nagyon jó!

 

(Anna odamegy Pollához, és óvatosan igyekszik kissé ügyetlenkedve lefejteni szájáról a ragasztószalagot, kicsit nehezen meg a dolog, mert Polla enyhe fájdalmas hangokat hallat, mint akit gyorsan gyantáztak)

POLLA Auu! Az istenke áldja már meg magát ifjú asszonyom! Legyen hozzám könyörületes, nekem is van még felsőajkam! (fájdalmasan felnyög)

SZANDRA Hát ezt már jól elbaltáztad egyetlen bogaram! Nem baj! gondolj rá úgy, hogy a gyantázást nem neked kell kifizetned! (magában huncutul kuncog egy kicsit)

ANNA Megkérnem Szandra, hogy ne kuncogjon olyan vétségeken, melyekért elsősorban Ön felel!

POLLA Kérem nagysága! Mindenre könyörgök magának, ami kedves, vagy szent! Csak finoman húzza le! (valósággal retteg a kellemetlen fájdalom gondolatától)

SZANDRA Drágám! Te még nem hallottál róla, hogy a kozmetikusok is gyorsan, és hirtelen szokták ezt a kényeskedő műveletet végrehajtani, épp azért, hogy az adott páciensnek ne annyira fájjon! (Annához fordul) Húzza csak le bátran! Hiszen már nagylány! Igaz?! Szorítsd össze a fogadat! Viseld karakán csajosan!

POLLA Könnyű neked! Nem a te évekig dédelgetett, kis bajuszkádat tépdesik!

 

(Anna szépen, óvatosan lehúzza a ragasztószalagot. Polla visít, mint egy kismalac, hiszen fájdalmai vannak, könnye csordul, de azért igyekszik türtőztetni magát)

 

ANNA Hát ennyi volt! Ugye, hogy nem is volt annyira fájdalmas beavatkozás?! (kedvesen megpaskolja Polla pofikáját)  

POLLA Akarja esetleg ön is megpróbálni? Fogadjunk, asszonyom, hogy maga ki se bírná!

ANNA Nem fogok önnel erről vitát folytatni, vannak fontosabb dolgok is az életemben: már nagyon szeretnék édesanya lenni!

SZANDRA Na, látod! Szépen, türelmesen csak kibújt a szög a zsákból!

ANNA Már nem vagyok szűz!

POLLA Hát ezzel mi sem szeretünk hencegni! Igaz-e barátném?!

SZANDRA Csak a magad nevében beszélj, ha megkérhetlek! Én például nagyon büszke voltam magamra, amikor először csináltam egy fiúval, és egészen a mennyekig jutattam egymagam! (könnyedén, mint egy modell meglibbenti a haját)

ANNA Én még most is úgy gondolok magamra, hogy nem vagyok könnyűvérű nőcske! Nekem igenis fontos a halhatatlan romantika, és szerelem! El sem tudják képzelni, hogy amikor az én drága, egyetlen Kornikámmal kettesben voltunk a görög szigeteken, az egyszerűen elképesztő érzés volt: amikor vérkönnyeivel a horizonton túl áldozatot mutatott be a Nap, és úgy esett a sziklák mögé, mint aki önszántából megadja magát a sötét éjszakának… (álmodozva) Tőle kaptam talán a legelső, igazi, és őszinte csókot egy olívabokor alatt!

SZANDRA Mindenkinek kell, hogy legyen az életében legalább egyetlen romantikus lovagja!

POLLA …És mikor érkezett a gyerek?!

ANNA Hát ez volt a probléma! Egyre csak hitegettük, és szédítettük egymást, hogy a túlságosan stresszes munkaköri leírásunk miatt késik a menzesz, és a havi klimax nálam, míg végül elmentem az orvosomhoz, és közölte, hogy valamilyen ismeretlen eredetű, megterhelő lelki trauma állhat a háttérben ezért volt eddig eredménytelen a fogantatás!

SZANDRA (Pollához) Látod? Én mindig mondom, hogy figyelj a meggondolatlan szavaidra! Hogy lehetsz ennyire tapintatlan?!

POLLA De ne is tagadd, hogy az őszinteséggel sajnos gyakorta együtt jár a sértettség, és a harag is, mert senki sem viseli el annyira sebezhető lelkiismerettel a tényeket, mint az igazságot, és annak bizonyos változatait!

ANNA Mit akarnak még tőlem? Mit kínoznak egyre?! A saját testem biológiai időzített szerveiről sajnos nem tehetek, kivéve a folyamatos lelki megpróbáltatásokról! Már lassan öt éve lesz, most márciusban, hogy teherbe szeretnék esni, és még mindig semmi!

(magába roskad megbántottan, és teljesen kiszolgáltatottan)

Reménytelen versenyfutás ezzel a könyörtelen ténnyel az életünk! Nem bírom már tovább, mégis egy különös belső érzés tart, és láncol magához, ami egyre csak azt suttogja a füleimbe: ,,Nem szabad feladnom, és erősnek kell lennem!” Kornika úgy érzem, még mindig fogja a kezemet, és szeret, csak neki is nagyon nehéz lehet úgy megélni az adott pillanatok varázslatát, ahogy szeretné, hiszen roppant felelősségtudó, és erkölcsös! Eddig például egyszer sem láttam még felszabadultan mosolyogni! Vagy csupán hogy a társaságban elengedné magát, és megpróbálna teljes értékűen élvezni az életét, mely olyan rövid időre szabadott.

SZANDRA De hát édes, egy aranyoskám! Ez a világ legtermészetesebb, emberi ösztön dolga; minden nő vágya, hogy megélje az anyaság földi varázslatát! S ha másként nem megy a dolog, miért nem próbálkoznak meg esetleg az örökbefogadással? Egészen biztos vagyok benne, hogy egy ilyen kiváló, anyagi forrásokkal rendelkező házaspár, mint amilyen önök is, bátran rábíznának egy felnevelésre várakozó, tipegő, s új életet! (látja, hogy Anna meghatódik, és megint könnyfátyolos a szeme) Ne szégyellje magát! Sokkal inkább legyen mindarra büszke, amit önerejéből felépített, és ne foglalkozzék a világ áskálódásaival!

ANNA Én tökéletesen megértem a Kornika helyzetét! Tudják drága hölgyeim, ő egy nagyra nőtt gyerek, bár mostanság meglepően kezdi elhagyni a gyerekes szokásait… Most próbáltam elmondani, hogy mindennap a kiutat keresi. Nézzék csak! Én elismerem, hogy néha túl gyorsan szeretném a társas kapcsolatot, de ő is igazán megértheti, hogy egy harmincéves nőnek magával szemben már lehetnek igényei. Mit csináljak ezek után?! Ezt én már nem tudom megemészteni! (kicsit kétségbeesett hanggal)

POLLA Ha megbocsátja őszinteségemet, most nagysád meglehetősen szánalmas és kétségbeesett látványt nyújt, amint itt össze-vissza kelletlenül vonaglik. És egy kicsit ostobácska is, hogy itt folyvást csak kesereg, ahelyett, hogy előbb érdemben megpróbálná megvizsgálni a többi lehetőséget!

SZANDRA De drága barátném! Hogy a csudába mondhatsz te ilyen meggondolatlan, keresetlen szavakat ennek a finom úri nőnek?! Hát nem szégyelled magad?! (felháborodottan)  

POLLA Az ostobaságot, és a hülyeséget inkább takargatni illenék, hogyha már kibukott, akkor lehetőleg a továbbiakban már ne mérgezze a társas kapcsolatok mélységeit!

ANNA Nem tesz semmi! (Pollához fordulva) mondja ki, és kérdezzen rá csak bátran, és remélhetően nyíltan! Szóval, ön azt állítja, hogy jobban bele kellene magunkat vetnünk a mélyvízbe, ami a nemi együttlétünket illeti?!

POLLA (kicsit bosszankodva) Hát, ha már mindent ennyire jól ismer, és tud, akkor miért nem azt csinálja?!

 

(Új képben vagyunk már: romantikus, igazi gyertyafényes vacsora, gyönyörűen megterített, rózsacsokros asztal. Kornél jön be ünneplő ruhában, kicsit félszeg, és tétova, látszik rajta, hogy keresi a helyét. Anna is bejön gyönyörű kisestélyiszerű ruhát vett fel a különleges alkalomra, mely mindig gyönyörű alakjára feszül vonzón, és kacéran, hosszan nézi az ünnepi terítéket, melyet bizonyára nagy gondossággal Kornél készített elő, hosszan elpirul, amint megpillantja a csetlő-botló Kornélt, mégis megindítóan elmosolyodik)

 

KORNÉL Oh, drága Moncer! Mennyire gyönyörűséges! Mindig elfelejtem, hogyha csak magányom burka betakar, vagy önző kétségbeesésem gyilkos bilincsként rám tekeri láncait, a te sugárzóan tiszta napsugár-mosolyodtól egyszerre megnyugszom, és ismét boldog lehetek!

ANNA Igazán úgy örülök, hogy ezt mondod drágám! Talán mindig is ezért szerettem beléd, mert benned még meg van valami az elfeledettnek hitt lovagiasság, titkos alteregóiból!

KORNÉL Ahogy neked jobban tetszik drága. (illedelmesen meghajtja magát)  

ANNA Bocsáss meg drágám, de meg kell kérdeznem: szeretsz-e még? (hezitálva, tétovasággal)

KORNÉL De drága asszonykám! Hát hogy mondhatsz ilyet? Mit gondolsz? Kiért csináltam ezt a kis megbocsátható gyertyafényes áldozatot? Most is olyan sugárzóan lebilincselő vagy, mint akkor, amikor megismertelek!

ANNA Valójában teljesen meg kellene változnunk! Azt hiszem, hogy tisztába kellene tennünk egymás iránt eddig érzett érzelmeinket. Azt gondoltam eddig, hogy teljesen megalapozott, és átgondolt az életem, de bocsáss meg nekem kérlek… már igazán magam sem tudom, hogy mit gondoljak erről az egészről! Néha úgy érzem magam, mint egy kinyitható medence, amiben a férfiak kedvüket tölthetik, hogy aztán menjenek továbbra is a saját maguk feje után. Kérlek, most ne szakíts félbe! (Kornél meghökkent szájára illeszti kezét)

Úgy érzem, hogy valami rejtélyes kapcsolat fűz tehozzád, és hogy sok esetben, és helyzetben össze vagyok veled nőve, de mégis mintha hiányozna a közös életünkből egy új kis élet felnevelhető reménye!

 

(Elfordul, hosszú csend, majd megint visszatér Kornélhoz)

 

Ó, meglehet, túl szigorú vagyok magamhoz, és ezzel hozzád is, hogy bevallom, őszintén annyira  nyomaszt!

KORNÉL De hát, drágám nem így természetes?!

ANNA Mit is mondtam neked az imént?! (csípőre teszi kihívóan a kezét, mint aki sérelmet, vagy kisebb szemrehányásnak volt kitéve) Mindketten fölemésztjük önző, saját elvakult idegeink, miközben a legfontosabbról magunk is megfeledkeztünk! Miért nem sikerült nekünk a gyermekáldás édes uram?

KORNÉL (nyugodtan, csöndesen) Nyugodjon meg egyetlen Moncer! Most kicsit össze vagy zavarodva, de tudnod kell… én nem hibáztatlak, sőt esendőségében is minden mozzanatában egyre jobban megszerettelek! De kérlek, ez még nem lehet ok a vádbeszédre. Én tökéletesen megértem azt, hogy mennyire fontos egy hölgy számára egy felnövekvő, kis élet dédelgetése, miközben karjaiba veszi a kisdedet, aki kiszolgáltatott védtelenségében egyedül őtőle függ! Te adsz létezésének értelmet, és további hitet arra, hogy ez a sokszor megpróbált, és sorsproblémákhoz állító élet a maga összes viszontagságaival azért mégiscsak szép! Nem tagadom: Sajnos falom az emberek idegeit, mert talán nagyon kevesen vannak csupán, akik még eltűrnek, és elviselnek összes többi rigolyámmal együtt! Szólj, kérlek közbe nyugodtan, ha tévednék!

ANNA (kedvesen tartja a kézfejét, és hagyja, hogy megcsókolja Kornél, inti, hogy foglaljon helyet) Szóval, azt mondod szívem csücske, hogy neked tökéletesen elég önmagad, és hogy ezért a kis önzőségedért már ne hibáztasson senki emberfia? De te is tudod, hogy ha valaki úgy szeret, mint én feltétel nélkül elfogadva minden apró-cseprű hibádat, akkor ez igazán nem jelenthet további akadályt! 

KORNÉL Én nagyon sajnálom egyetlen kincsem, de…

ANNA (gyöngéden szájára teszi a kezét)  Egyetlen szót se többet! Tudunk már egymásról, mint árnyék és fény, mint éjszaka, ha hajnal előtt a sötétséggel kacérkodik. Elfogadlak téged, hiszen társad vagyok, és megbocsátom azt, ha esendő vagy, és csak még jobban tisztellek és szeretlek azért, hogy sebezhetőséged így nyíltan is ki mered mutatni! Olyan vagy ezekben a percekben, mint amikor édesanyádat először bemutattad nekem: ugyanaz a kisfiús félszegség bujkál öntudatlan arcod barázdái között, mint akkor… (rábeszélőn)  De szívecske figyelj csak, rám kérlek! Nem lehet egy életen át édesanyádra várakozni egy másik hölgy, vagy asszony képében hátha majd egyszer végleg betoppan.

(elővesz egy zsebkendőt, lágyan meglengeti, és kifúja az orrát)

Meg kellene tanulnod végre a kisfiút félretenni, hogy a benned lakozó férfi is felnőhessen végre a feladathoz…

KORNÉL Mit szólna hozzá drága asszonyom, ha fognánk csapot-papot, és elutaznánk valami távoli, meghitt, és romantikus szigetre, ahol a vérző naplementében szerelmesen búgó, csalafinta kis töredékszavakat suttognánk egymás fülébe? Nem lenne megváltás, és üdítő élmény? Csak mi ketten, s a végtelenséggel flörtölő azúrkék óceán…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ANNA Megkérlek, hogy ne fecsegj nekem itt össze-vissza a romantikáról így, meg a halhatatlan szenvedélyről úgy, amikor én itt a lelkem teszem ki! (harciasan) Nem kerülhetjük meg a sorsdöntő kérdéseket: Azt hiszem, ha sürgősen nem teszünk valamit, hogy kis fiúcska, vagy angyalka érkezhessen hozzánk, akkor ez mindenképpen töréseket eredményez. Nem gondolod?!

KORNÉL Megtudhatnám, mire gondolsz pontosan? (kíváncsiskodva néz a másik szemébe)  

ANNA Semmi esetre sem arra, hogy elválok tőled, bár folyvást morfondírozó eszem ötleteiben – többek között -, ez is szerepelt!

KORNÉL Legyen olyan drága kincsem, és nem törje össze sebezhető lelkemet: Nem látja, csak érezheti, mennyire gyilkosan megforgatott tőrként hatnak a szavai?! (kétségbeesetten)

ANNA (Átöleli férje fejét, érzi, ahogy szívdobbanása dörömbölve majd felszakítja bordái kosarát, míg nyugalma nehezebben csillapul)  

Támaszod szeretnék végre lenni, hát vedd már észre, csak borzasztóan makacs, és akaratos vagy hozzá, hogy megértsd szívem! Sokszor már a magam fejében is megfordult, hogy csak ártalmadra vagyok, mert mostanság semmi sem sikerült nekünk, mint közös párnak!

KORNÉL Egyetlen Moncer! Nem szabad ilyet mondanod! Mihez is kezdenék nélküled?! Pótolhatatlan, szervesülő része egész hányatott életemnek!

ANNA Most elmondom neked, hogy arról merengek sokszor, amikor közösen ágyunkba bújunk, hogy én egy rossz menedék vagyok: kétségtelen, hogy minden erőmmel azon tüsténkedem, hogy megértően támogassalak, miközben lelkiismeretem is csupa megválaszolandó kérdőjel, és kérdezni vágyó felkiáltás! Kisfiús arcoddal mellem két dombja közé vackolod magadat, és titkon abban reménykedsz, hogy édesanyád is vagyok, mert igyekszem feltárni előtted nyitott, és befogadó testemet, ahova bátran elbújsz, mint egy árva kisgyerek, megrémült arccal esendőségem titkait. Beborítalak magammal, mint illatos szederinda, vagy kúszó borostyánlevél, hogy ezzel semmisíthessem meg kínzó, és hitehagyott búskomorságodat, és mindennapos pesszimistaságod mallőrjeit.

KORNÉL Segít rajtam Moncer? (térdre rogyva, esdeklőn)

ANNA Talán az lenne itt a baj, hogy kiküszöbölhető hibáiddal sem vagy hajlandó önszántadból megbirkózni, és megvívni hősi küzdelmeidet téged feszítő, önző démonaiddal! De mert, elfogadtunk egymást társaknak a szív esküje szerint, mindig melletted fogok állni, s ezt kérdezned sem illik!

KORNÉL Drága Anna…

ANNA (mélyen belenéz a szemébe, és látják egymás lelkét is)  Megkérdezem ezúttal fennhangon: Mindketten szeretjük, és tiszteljük egymást?

 

(Kornélnak könnytől csillog a szeme, leborul áldozatkészen előtte, és csókolgatja lábát alázatosan; Kornél és Anna képe eltűnik, majd megint bejönnek a nők: Szandra és Polla, beszélgetésük magánjellegű, de annál érdekesebb)

POLLA mi lenne, ha én gyorsan leteperném ezt az irtózatosan félszeg pojácát, te pedig addig lefogadnád a harcias asszonykát, és hozzánk egy harmadik személyt, aki helyettünk is kirámolná a kérót? Szerintem kis tervem az ötletek csúcsa! Te mit gondolsz?

SZANDRA (hatalmas koffert cipel, benne van az összes ruhája, erőlködik, és nagyon ügyetlenkedik, mert nehéz a koffer) Mit gondolsz édes egy barátném, mi van ebben a kis retikülben?

POLLA Hát ne mondd már! Így lenyúltad az ötletemet! Mit képzelsz? Én gondoltam ki előbb! (mérgesen, felháborodottan)

SZANDRA (kivesz a jócskán megpakolt kofferből egy szép kerámia virágos vázát, két ezüst gyertyatartóval) Mit gondolsz? Ezek az ócskaságok elegek lesznek úgy átmenetileg, hogy megalapozzuk a jövőnket?!

POLLA Fogalmam sincs róla! Eddig még soha nem jelentkeztem a mestertolvajok továbbképzésére! De lehet!

 

(Karba fonják a kezüket, méltatlan, szúrós tekintetet váltanak egymásra, mint akik egymásra neheztelnek, majd visszafojtottan kuncogni kezdenek)

 

SZANDRA Hát a család az család! Vagy nem így van?!

POLLA Bizony, ha te mondod, kis matuzsálemem! A szeretettel mindig is visszaéltek az emberek az már igaz! Ez is pusztán kölcsönös bizalmi kérdés!

SZANDRA Jaj! Hát hogy is mondhat ilyen meggondolatlanságot egy művelt, kifinomult hölgy?

POLLA Édes aranyanyám! Csakis a magad nevében beszélj!

SZANDRA Megértelek! Mióta nyugdíjba mentem, valahogy megfeledkeztem saját magamról is, és egyáltalán nem találom a helyemet! Érted ezt?! Felfoghatatlan.

POLLA Még te beszélsz! Hisz sose volt egy megbízható, fix állásod, és csak most kezdel sopánkodni, hogy így meg úgy! De nézz meg engem! Én hivatással űzöm az ipart! (körbefordul párszor kacéran)  

SZANDRA Egyáltalán nincs igazad! Én már öregebb is vagyok valamicskével, mint mondjuk te! Elfáradtam legalább ezt értsd meg azzal a kellően kelekótya fejeddel!

POLLA Én azért, ha megengeded, még élvezném az életet, mondjuk egy egzotikus földi paradicsomban, feltéve persze, ha találnék rá alkalmas jelentkezőt, aki tele van zsózsóval, és könnyedén magával vihetne!

SZANDRA Hát ez jellemző! Látom, te mindig is a könnyedebb megoldásokat választottad, mint azok, akik tisztességgel kiveszik a részüket a munka dandárjából!

POLLA Én csak előrelátó vagyok! Hisz ezt a mesterséget űzöm már egész gyerekkorom óta: Hogyan befolyásoljam úgy a dolgok alakulását, hogy azok elsősorban egyedül nekem kedvezzenek! (céltudatosan, mintha egy kicsit fenyegetne)

SZANDRA (hallgatózik) Úgy látom, hogy a mi kis házigazdánk most igazán belelendült! (aprókat kuncog a foga alatt) Ha csak a fele is igaz annak a kis szerelmeskedő együttlétnek, aminek jelenleg fültanúi vagyunk, akkor szapora gyerekáldás várható!

POLLA (elővesz a kiskofferből egy szendvicset, és falatozni kezd)

Te kis lotyó! Te csak hallgass, mert amiket én rólad hallottam te se voltál világ életedben egy megtestesült szent!

SZANDRA Neked sem éppen azon járt az eszed, hogy karbantartsd az elméd, de látom hibátlan csípőddel, és arányos tested térfogatával már annál inkább minden rendben! Ugye?! (ironikusan)

POLLA Isteni ez a sült hús, azzal a kis majorannával megbolondítva! Húspogácsa álá Polla! Te is kérsz? (mézes-mázosan kínálgatja)

SZANDRA (kis kofferjét gondosan elzárja, majd ő is egy-két szem kocka csokoládét majszolgat, míg Polla kicsit irigykedve figyeli)

POLLA Ez nem ér! Te csaltál a játékban drága barátném! Én itt eszem a szerénykedő szendvicsemet, te pedig erre a könnyelműségre vetemedsz, hogy mint egy vérbőző királynő kellő eleganciával előttem van képed majszolni a csokidat?! Hát szabad ezt tenned a legjobb barátnéddal? (dúl-full)

SZANDRA (Épek hogy letör egy falatnyi darabot, az egész táblából, és még mindig elegánsan, és nagylelkűen odanyújtja társa felé)  Hát ha már annyira rákaptál a csokoládé élvezetére csak nem foglal megfosztani tőle ennyire hamar!

POLLA Látod-látod! Én mindig mondtam, hogy nálad értelmesebb, kifinomultabb embernek párja nincs!

SZANDRA Csak ne vesd el a sulykot! Kíváncsi vagyok, hogy vajon te mikor vetted le utoljára a bugyidat annak, akit igazán megkedveltél?

POLLA Még a végén zavarba hozol drága barátném! De ha már itt tartunk, elő a farbával: Te mikor poroltad le a pókhálós, és molyrágta fehérneműidet!

SZANDRA Hát, ha már ennyire szabadszelleműen diskurálunk egymással, hát kérlek a minap volt, hogy kibéreltem ebben a lakásban az egyik fürdőszobát!

POLLA Hát kérlek, ez nagyon nehezen hihető kis mese: tekintettel csupán egyetlen fürdőszoba van, közvetlenül a hálószoba szomszédságában! Vagy tán arra gondolsz?

SZANDRA Miért? Szerinted, van itt más szoba is?!

POLLA Nem szeretnék már a nyakadon csüngeni, de én mégis neked adtam az életem felét!

SZANDRA Hó-hó! Álljunk csak meg egy pillanatra! Miket beszélsz te? Még hogy nekem adtad! Dehogy adtad! Rémült kisleányka voltál, amikor már egyik napról a másikra a szakmában találtad magad kénytelen-kelletlen, mert otthonról egyszerűen kidobtak!

POLLA Tudom, tudom! Engem még úgy neveltek őseim, hogy őrizzem tisztességem annak, akit igazán megszeretek, és önszántamból a szívembe fogadok, de hát nézz csak körül; ez itt a realitás, aztán odakint a kőkemény véres valóság, és pénzt kellett keresni! Ugyan hová a csudába menjen egy középkori, kivénhedt maca, akinek legfeljebb érettségije van? Napi tizenkét órába takarítson, mint egy átkozott szánalmas rabszolga?!

SZANDRA De legalább úgy feküdnél le minden éjjel, hogy nem nyomná súlyos tehertételként a lelkedet a bűntudat, hogy másként is cselekedhettél volna! (próbálná meggyőzni)  

POLLA Egy frászt! Te is tudod, hogy a magunkfajtának itt nem terem babér! De meglehet, hogy külföldön is csupán akkor, ha már kiépített kapcsolati hálózattal rendelkezünk!

SZANDRA De ha már így falatozgatunk kicsit hallgatózhatnánk kicsivel intenzívebben!

 

(füleit a kulcslyukra tapasztja, és éber csöndességgel fülel. Odabent az öröm, és gyönyör kínhangjai fullasztóan hatnak, és betöltik a teret!)

 

Te is hallod Pollám?

POLLA Ezek a természetes biológiai ösztönök mellékzöngéi! Fel nem foghatom, hogy egy olyan állítólagos tapasztalt nő, mint mondjuk te, hogy nem képes megérteni, hogy a szex is egyfajta kényeztetés és rugalmas lazítás!

SZANDRA Talán azért, mert internátusba kellett járnom kisebb koromban, és tudod az apácák között ezek a fontos emberi, és főként nemi dolgok nem igazán kerültek szóba!

POLLA Hát igen… (elgondolkozva megcsóválja a fejét) Hát így már érthető a dolog! Hát aztán! Most mihez akarsz kezdeni?

SZANDRA Egyelőre csak éberen őrködöm, és hallgatózom, aztán, ha ezek odabent végeztek egymással, majd még meglátom…

POLLA Azt hiszem veled tartok! De el ne feledd, hogy felesben aratunk!

SZANDRA Csak nem képzeled, hogy elfelejtettem! Nevetségesen gyerekes vagy!

POLLA Csak szóltam!

 

(Odabent visszafojtott nyöszörgések, vágyak, és kéjek hullámozva hallatszanak, Szandra és Polla figyelmesen hallgatózik, és önmagukban kuncognak, hirtelen kivágódik az ajtó: Kornél bokszergatyában kiviharzik a konyhába, és a mélyhűtőből egy nagyadag csokifagyival tér vissza, sikeresen fel is dönti a kulcslyuknál hallgatózó Szandrát)

 

KORNÉL Oh, elnézést kérek drága hölgyem! Várjon csak! (fölsegíti, meglátszik testén az egy-két petyhütt úszógumi) Ugye nem történt semmi baja?! (arcára van írva az aggodalmas kifejezés)

SZANDRA Jaj a hátam, hisz ha még nem mondtam volna reumám is van, és vizesedik az egyik csülköm!

POLLA Úgy kellett neked! Vagy te még nem hallottad a mondást: ,,Aki kíváncsi hamar megöregszik!”

SZANDRA Köszönöm okos Tóni! Ezt már magam is sejtettem!

KORNÉL Ha megengedi segítek, azonnal hozok önnek egy széket, amin majd kicsit kifújhatja magát!

 

(A szobából ideges motoszkálás hallatszik fel-alá egyre sürgetőbben. Anna dugja ki kicsit összekócolt frizurájú fejét)

ANNA Kornika, hol vagy bogaram? Istenien sikeredett ez a menet is! Siess vissza drágám, mert már alig bírok magammal nélküled! Ki fogja végigcsókolni bizsergő, tűzben élő testemet? (áradozva, elalélva)

KORNÉL Mindjárt megyek egyetlen Moncer! Csak látod, itt fekszik ez a drága hölgy, és sajnos feldöntöttem, amikor fagylaltért szaladtam! De mindjárt megyek, megígérem!

ANNA Jaj, Kornika! Hát meg akarsz ölni engem?! Kicsit jobban is siethetnél! Hát nem látod, hogy testem az emésztő lávafolyam gerjedelmében ég?

POLLA (Szandrához) Látod édes egy öregem? Ha egyszer beindul az ipar, akkor minden el van rendezve!

SZANDRA Hát persze! Te mindig csak jártatod azt a nagy szájadat!

POLLA Kikérem magamnak! Csak a magam nevében vagyok hajlandó nyilatkozni!

SZANDRA Hát akkor tudod mit? Marad ott ahol vagy! Már épp elegem van belőled ma estére!

POLLA Hát Ez meg mégis, hogy értsem?! (kérdően)  

SZANDRA Édes bogaram! Talán nem voltam eléggé világos?! Hát jó: Ha már így kérdezted! Szeretnék egy kicsit szunyókálni, mielőtt megpattanok innen! Így már vetted az adást?

POLLA Ja, most már minden klappol! Hát akkor jó éjt drága barátném!

 

(bebújik az ágyba, és magára hozza félig a takarót)

SZANDRA Barátném! Barátném! Hát még mindig nem tanultál semmi jó modort! Tessék azonnal pizsamába bújni, ha már a mosakodásról megfeledkeztél!

 

(Polla azonnal pizsamára vetkezik, csiricsáré, és vegyes fehérneműje kicsit kilátszik a ruhájából, Szandra addig befelé fordulva megpróbál egy kicsit aludni)

 

POLLA Látod, látod! Nem nagy cucc az egész! Csupán kérned kell tőlem szépen! Így már megfelel?!

SZANDRA Ezt most fejezd be, kérlek! Aludni szeretnék, különben nem lesz elegendő erőm lelécelni innen!

POLLA Bocsánat! De meg kell kérdeznem, hogy mi lesz holnap az ebéd?

SZANDRA Mondd csak? Te tényleg ennyire érthetetlen van, vagy csupán konokul makacs?!

POLLA Azt hiszem vegyesen!

SZANDRA Hát, ha így folytatod, és nem hagysz engem békiben, akkor megharagszom! Megértetted?! (mérgesebben)  

POLLA Meg, de még mindig nem tudom…

 

(Szandránál betelik a keserű pohár, elővesz a kofferjából egy ragasztószalagot, és beragassza barátnője száját, aki még mindig makacskodik)

SZANDRA Így ni! Most pedig, ha kérhetem, csendet, mert csak a hangtalan ima hallgattatik meg!

POLLA Müm, mümi, mim! Muum! (még mindig beszélne, próbálná kimondani a szavakat)  

SZANDRA Azt én is elhiszem, de hát megbeszéltük, hogy alszunk! Különben sem kötöztelek le, vagy tán azt szeretnéd? Megtehetem, ha nagyon ragaszkodsz hozzá!

POLLA Müm, muum, müm!

SZANDRA Felőlem azt csinálsz, amit csak akarsz!

 

(A hálószobából szerelmes hangok foszlányai hatolnak be a nappaliba. Szandra édesdeden horkol, míg Polla bosszús szemekkel nézi őt, mert nem tud aludni. Kornél kijön inni egy pohárka vizet, megpillantja a két barátnőt, hogy az egyiknek be van ragasztva a szája, gyorsan odarohan hozzá)

 

KORNÉL Hát itt meg mi történt? Azonnal hívom a rendőrséget! (óvatosan letépi Polla szájáról a ragasztószalagot) Bocsásson meg, ha fájdalmat okoztam!

POLLA Na, látod ezt te ördög satrafa! Így bánik az emberrel egy finom úriember! Nem olyan tapintatlan masztodon, mint egyesek! (mérgesen néz Szandrára)

SZANDRA Hát, engem sem kényeztetett el úgy az élet, mint egyeseket!

KORNÉL De kérem, drága hölgyeim! Hát mi volt az összezördülésük tulajdonképpeni alapja?

POLLA Hát tudja drága Kornélka az úgy volt… (Szandra ugrik, és betapasztja kezével a száját)

SZANDRA Nem szerettünk volna semmi kellemetlenséget önöknek drága uram! Mi csupán guberáltuk a további lehetőségeket!

KORNÉL … És drága hölgyem! Megkérdezhetem, hogy mire jutottak?

SZANDRA Hát hogyne! Elhatároztuk, hogy önnek háló drága Kornélka végre új életet kezdhetünk, a már meglévőnk romjaiból!

POLLA A számból vetted ki a szavakat drágám! (ellenállhatatlanul, grimaszosan mosolyog)

KORNÉL Hát ez remek! Visszamegyek gyorsan halhatatlan kedvesemhez, és megosztom vele ezt a felfrissítő örömhírt! (máris készülődne, hogy bemegy a hálóba, de Szandra felugrik, és lefogja)

SZANDRA De drága Kornika! Hát mi értelme lenne, most mondja meg nekem őszintén elvenni mások elől a lehetőséget? Ön még nem hallott drága a tudatos megtévesztésről?

KORNÉL Hát eddig nem volt egymással szerencsénk, de egyszer, ha úgy adódik, akkor mutasson be neki!

SZANDRA Hát kedves barátom! Kész örömmel

 

(a kofferjéből elővesz egy kisebbfajta sodrófát, és kupán vágja Kornélt, majd a meglévő rabolt kincsekkel távozik, hátába tapadva barátnőjével)

ANNA Édes egyetlen boldogságom! Már nagyon várlak téged! El se hinnéd, hogy mi mindent tartogatok még számodra te görög istenség…

                                     

 

                                               FÜGGÖNY  

                          

 

 

 

I. FELVONÁS

 

 

EDINA megköszönöm a kedvességed…

KORNÉL (Bemegy a hálóba, és tisztességesen eltakarítja az ágy alatti kisebb életmaradványokat) No, hát életem! Ezt is elrendeztük, nem igaz?

ANNA De szívem, hát mit ne mondjak! Egyszerűen pompásan! Hogy neked mekkora géniusz eszed van! Hát le a kalappal! Ha már így szoba hoztad a közös alvási teóriád, akkor már miért nem hívtad meg, hogy fürödjünk le közösen, micsoda erotikus fantázia lett volna! magában kuncog)  

KORNÉL Elvégre sok dolgot láttam már megélt éltemben… (sokat sejtetően mosolyog)

ANNA Drágám, Kornél! Tudod, hogy én nagyon szeretlek téged.

KORNÉL Jó, jó drágaságom! Majd ezt még megbeszéljük, csak ennek az éjszakának lenne már egyszer végleg vége! (sürgetőbben)

ANNA Én még most is beleborzongok, és erősen liftezik a gyomrom, és lúdbőrösen megremegek, ha csak smaragdzöld szemeibe nézhetek. Elborít valami megmagyarázhatatlan, különösen fölizgató, izzó vulkáni hullám, mintha álmaim tengerén lubickolnék veled… Emlékszem az egyetemen ültem talán éppen az aulában, a nagyszünetben, abban a csinos nyárias ruhában voltam tudhatod… s te már akkor is lélegzetelállító szerelmes verseket komponáltál csak nekem egyedül, mert megbabonázott, és fogvatartott macska-tekintetem… Emlékszel még, te fogalmaztál később így! Jöttél, és szerénykedve odaadtad szarvashibás kézirataid. Már akkor beleremegtek félszeg térdeim… Megfulladtam, ha közelebb akartál volna jönni. Kettőnk között feszült egy második belső tér igézete… Emlékszel, amikor fölvetted azt a dalmatás, bocis termo pulcsidat… és én erős, és már akkor széles vállaid gödrébe borultam megadón, de te mégsem árultál el, inkább megértőn babusgattál…

KORNÉL Istenem, az emlékek! Mindig rabul ejtik, és megfogják az emberi elmét kicsit önző kiszolgáltatottságukkal…

ANNA Nem tudom, hogy benned egy filozófus, vagy egy bölcselme vesztett el?

KORNÉL Látod, ez még megfejtésre vár!

ANNA Éppen azt szeretném elmagyarázni szívecském, hogy az egész belsőm valósággal felizzik, és megremeg, ha csak hallhatom bársonyos, és szép zengésű hangodat! Egyszerűen már a gondolattól is bizsergek. Én nem tehetek erről édesem! Tudnod illenék, hogy nagyon kívánlak a nap minden órájában, és percében.

KORNÉL Nézd drágám! Kétségtelen, hogy te vagy a földkerekségen az a bizonyos, és igazi, rendkívüli nő, akivel legszívesebben, vagyok, és aki az összes flinci-flanci rigolyámat, és hóbortjaimat makacsul elviseled, de nem gondolod életem, hogy vannak a szexuális kapcsolatoknál fontosabb dolgok is! Mi a véleményed például a munkanélküliségről? (szemlátomást érdeklődő, kutató pillantást vet rá)

ANNA De aranyom! Hát mit izgasson ez engem, amikor én a szívemet öntöm eléd, és akkor te meg így viselkedsz!

KORNÉL Kérlek, bocsáss meg! Talán azért történt mindez, mert túlságosan ragaszkodtam a saját önző gyermeki énemhez, és az ezzel járó kötelesség szolgálatához. Talán csak igazán a gyerekek érthetik meg, hogy mit is jelent az önfeledt, játékközpontú boldogság. (elgondolkodik)

ANNA Kérlek, de mondd ezt! Mi igyekeztünk normálisan élni!

KORNÉL Hát igen! (megcsóválja a fejét)  Igyekeztünk… Neked mit jelent ez az egyszerű szó?

ANNA Hát azt, hogy a kölcsönös egyetértés nevében kikényszerítettük magunkból is a boldogságot!

KORNÉL Már megbocsáss áldott asszonykám, de ezt úgy értsem, hogy a kikényszerített boldogság a megerőszakolás egyik lehetséges formája?

ANNA Beszélj csak nyugodtan, amit akarsz! Én akkor is úgy fogadtalak el, ahogy vagy! (gyöngéden fölhajol arcáig, és megpuszilja)

KORNÉL Látod édesem, ez minden szempontból dicséretes!

ANNA Édesem! Mit szólnál hozzá, ha újrakezdenénk? Elmennék kettesben valami hangulatos, meleg helyre! Ahol a forró homokban benne a vérvörös naplementében egész nap csak szeretkeznénk, és szerelmeskednénk…

KORNÉL Szívem! És ki fogja kifizetni a közös költséget, és a rezsit?

ANNA Jaj, már megint komolytalankodsz?! (enyhén bosszús)

KORNÉL Életem! Nem te emlegetted már az édesanyád előtt is kissé méltatlankodással, hogy az urad nem száll le a valóság talajára! Hát tessék, most itt vagyok! Realistává vedlettem!

ANNA Mondd meg az igazat! Ki ez a nőcske? (mint aki számon kér)

KORNÉL Szerinted én tudhatom? Ugyanúgy fogalmam sincs róla, mint neked!

ANNA Most zuhanyozik!

KORNÉL Hát aztán! Ha megkívánta a forró vizet!

ANNA Mondd csak neked nincs olyan dejá' vu érzésed, mintha ez felhívás lenne egy ócska keringőre?

KORNÉL Beszélsz édesem bolondokat!

ANNA Nem gondolod, ha egy ilyen kis szűzlány fruska éjnek évadán belibben egy tisztes otthonba, akkor az nyilván jelent valamit?! (gondolkodóba esik)  

KORNÉL Hát ez meg mit akarjon jelenteni?

ANNA Úgy rakta a lábfejét maga elé művészi módon, mint egy kis örömlány.

KORNÉL Bogaram! Ugye már számtalanszor megbeszéltük, hogy nem esünk bele a bagatell közönségességek ócska hibájába! Igaz?! Emlékszem, úgy kamasz lehettem, és éppen a gimnáziumban lementünk egy vadregényes kirándulásra az Északi-középhegységbe. Én az osztálytársaimmal mentem, és már akkor megtetszett az egyik őzikeszemű angyalocska Krisztinácska, tizennyolc éves már elmúlt, de azok a hamisíthatatlanul csillogó, ragyogó, fényes, barna szemek, ahogy ketten táncoltunk később a kulturális otthonban a csárdás táncot, és ahogy átfogtam nádszál derekát… És, a mennyország mosolya, megfizethetetlen…

ANNA Hát nem arról volt szó, hogy engem szeretsz halhatatlanul?! (tágra mereszti gyönyörű szemeit)

KORNÉL De életem! Hát az emlékeknek pontosan ez lenne a szerepe, hogy megszépítsék a nyers, és könyörtelen valóságot!

ANNA Egy hazug dög vagy! Vedd ezt tudomásul! És ha nekem még egyszer csak jópofáskodni mersz ezzel a kis lotyószármazékkal hát akkor móresre foglak tanítani, és elnadrágollak!

 

(Edina kellemesen letusolt a zuhany alatt, és most törülközővel a fején, mint egy császárné, és törölközővel a testén visszajön)

 

EDINA Bocsika, elfelejtettem hová is rakhattam a ruháimat! Nem láttátok véletlenül gyerekek? (kissé tanácstalanul néz körbe párszor)

ANNA Jó volt a fürdő kedves Edina? (látszik rajta, hogy türtőztetnie kell magát)

EDINA Kitűnő (Annához fordulva) Egyszerűen kellemes, és fenomenális, ha szabad ezt mondanom! Bocsánat, de már annyira hiányzott a jó meleg zuhany érzése, mint az anyatej. (fáradt, kellemes zsibbadtsággal leereszkedik egy székre)

KORNÉL Csak egészen nyugodtan helyezze magát kényelembe drága, mintha csak itthon volna! (kedves ajánlkozik, miközben Anna szúrós szemekkel mustrálja)

ANNA Tölthetek önnek egy kis Sangriát? Most hoztuk a nyári vakáció ideje alatt Spanyol honból!

 

(kibontja a termetes üveget, poharakba tölt, mint egy pincérnő)

 

EDINA Oh! Ez aztán a valódi kellemes meglepetés! Honnan tudtátok? Ki mondta meg? Tudjátok nagy Sangria rajongó vagyok! Csak arra figyeljetek kérlek titeket, hogy ne hagyjátok, hogy sokat igyak, mert attól kacér leszek, és tüzes! (csábos szempilla villogtatás következik)

ANNA Tessék csak! (szándékosan jó sokat tölt a poharába)

EDINA Kérlek ez egy kicsit sok! De hát, ha már ennyire kedvesen ragaszkodtok hozzá! (mint egy vérbeli zugivó, azonnal fölhajtja a szeszt, ami perceken belül átjárja, és bizsergetőn fel is melegíti) Úgy is felejtésre van szükségem, mert a mostani pasim is kilépett ebből az izgága, elhibázott életemből!

 

(poharát az asztalra teszi, ezzel jelez, ha gondolják tölthetnek még. Kornél veszi át az üveget, és csak pár kortyot adagol)

ANNA De szívem! Pont most akarsz minket a takarékosság leckéjére oktatni? Tölt csak nyugodtan, én akkor sem sértődöm meg!

EDINA (szájához emeli a poharat) Van valami kölcsönös megvezettetés az egészben nem?! Hogy az ember önszántából, mert feltétlen, és önzetlen bizalommal fűződik a másikhoz, már nyomban kitárulkozik, és teljes szívével odaadja magát valakinek! Idősebb is volt nálam az igaz, de csupán hat, vagy legfeljebb hét évvel… Most már úgy látom, hogy nagy hiba volt… nem akart tőlem gyereket! Értitek ezt! Minden pasi egy rohadék! Csak a farkuk jelezhet nekik, mint egy kibiztosított iránytű, semmi más! (látszik, hogy megviseli, mert elpityeredik. Kornél gálánsan gyorsan zsebkendőt nyújt neki)

KORNÉL Ugyan kedvesem, no, ne szégyellje magát! Ez bárkivel előfordulhat! Szeretni, és szerelembe esni az én véleményem szerint nem bűn. A megbocsáthatatlan szándék sokkal inkább talán ott kezdődhet, ha nem szerettünk viszont!

ANNA No hát erre inni kell! Igaz-e?! (készségesen továbbra is nyújtja Edina felé a teli szeszes poharat)

EDINA Aranyos, kedves emberekkel hozott össze engem a sors, már látom! De kérlek szépen, ne itassatok le, mert már állni sincsen semmi kedvem! Képzeljétek én voltam a családban az egyetlen aggszűz! Bizony ám! Direkt sört vettem annak a senkiházi tuskónak, mert azt szerette, no meg a töménytelenül sok, és haszontalan cigarettát. Valamilyen marketingigazgató volt, aki egyszer csak hirtelen elcsábult. Semmit sem szólt. Hazajött, összeszorított indulatokkal berúgta a bejárati ajtót, és elkezdett ütlegelni! A szemét, mocsok! Hát hogy lehet egy törékeny hölgyet megütni, ilyen alattomosan, és galádul?! Úgy szerettem volna megérteni ezt a barmot, hogy miért csinálta?… Beszélgetni vele, legalább egy kicsit. Szerintem már akkor be volt rúgva, mert nem szólt, nem kérdezett, csak egyszerűen pofonvágott méghozzá jó nagy svunggal! – Mégis imádtam azt a nagy, robosztus testét, ahogy medve módjára morgott, ha éjjel álmodott, és fekvés közben nem ritkán megesett, hogy majdnem agyon is nyomott! Kipréselte belőlem a maradék nőiességemet is, ha nem vigyázok! – Hogy miért mondom most nektek ezeket?! Jó kérdés! Csak úgy kibukott!

KORNÉL Nem baj drága, beszéljen csak nyugodtan! Minket úgyse tud már zavarba hozni!

EDINA De hát én is kifinomult hölgy vagyok. S mi főbb ember, aki küzd az esendőség, és a gyarlóság ösztöneivel. Ne haragudjatok, de az emberek életéből szüntelen önzőséggel, és belátható, kölcsönös kötekedésekkel mindig hiányzik valami megfoghatatlan, elérhetetlen valami! Talán egy érzés… igen talán egy hullám, amit bátran meglovagolhatunk, mert érezzük azt, hogy sodor, és visz minket magával szabadon, és amire bátran rábíznánk akár még a saját életünket is!

ANNA De Edina! Ha minden ember ennyire őszinte, és belátó lenne, mint most magácska, akkor nem volna szükség a lelkiismeret ősi szavára, ami mindenkiben fel kellene, hogy ébredjen a hamu alól.

EDINA Nézzétek! Egy harminckét éves hölgynek, azért már lehetne annyi sütnivalója, hogy végre megállapodhasson, és családot is alapíthasson: hogy úgy mondjam ez a nőiesség egyik meghatározott, és ellenállhatatlan szakmai, és csábító kötelessége! A társadalom csak addig törődik a tagjaival, ameddig azok, akik még egyáltalán termelnek valamit hasznot tud belőlük húzni! (felugrik) Heuréka! Megtaláltam! Azért az első jöttmentel mégsem fogok ágyra menni, azért én sem adom magamat ennyire könnyedén, de ha megtennétek nekem azt az apró, kis csekélységet, hogy amíg itt vagyok, kerítenétek nekem valakit, akiben megláthatnám eljövendő gyermekeim apját, és hűséges sorstársamat!

KORNÉL De kedvesem! Hát nem most tetszett említeni, hogy a világ folyamatos ellentétes, és mágneses mozgásoknak van kitéve?!

EDINA Szerintem a világ legtermészetesebb alapdolga, hogy az ember találjon egy megbízható, lehetőleg becsületes valakit, akinek bátran, elszántan, és hűséggel odaadhatja magát! Ma már ezt így látom! (elgondolkozva)  Bocsánat… Nem szerettem volna kellemetlenkedni!

ANNA Engem momentán cseppet sem zavar! Hát téged Kornika? (Kornélhoz fordulva)

KORNÉL De hát kérlek! Ha a kis hölgynek így megfelel (könnyelműen legyint)

ANNA Szerinted minden rendben van ennek a nőnek a mentális állapotával? Kicsit búvalbéleltnek látom! Hát te?

KORNÉL Én nem vettem észre rajta semmi változást! Nem is értem tubicám, miért kell neked mindig álomképeket hajkurásznod, és fölfújni a dolgokat?

ANNA …De hát édesem, egyetlenem a létezésben! Nem akarsz rajtam segíteni?! (esedezőn, kérlelve)  

KORNÉL Áldott kedvesem! Hiszen azzal, hogy most még együtt lehetünk, szerintem a kölcsönösség rokonszenves módján önmagunkat is segélyezzük valamilyen szinten! Vagy nem?!

ANNA Te kis huncut piszok! Látod ez a másik vonzó tulajdonságod, ami miatt megszerettelek! (gyengéden hozzá akar bújni)

KORNÉL Szívem én téged is szeretlek! De édesanyámhoz még most is ragaszkodom, ha megengeded!

ANNA Bocsáss meg, hogy fájdalmas emlékeket szakítottam fel benned!

KORNÉL De édesem! Előbb, vagy utóbb minden fájdalommal farkas szemezni kényszerül esendőségében az Ember! Még most is, hogy annyi éve meghalt szinte minden pillanatban, mint egy erős, mágneses kötelék jobban gondolok, és vonzódom hozzá, mint valaha. Mindig mellettem állt a sorsfordító bajok idényén, és soha nem engedte meg azt a felelőtlen könnyelműséget, hogy elengedje a kezemet, tudod még akkor sem, amikor betöltöttem a harmincat!

ANNA Biztosan ő is azt szeretné, hogy én is fogjam, és szorongassam kezedet! (bátorítóan megfogja Kornél kezét)

KORNÉL Tudhatod jól, hogy úgy szeretett, és tisztelt téged valósággal, mintha csak a saját lánya lennél.

ANNA Drágám! Szeretnék valamit megkérdezni. S remélem, hogy kimerítő választ is kaphatok majd egyszer.

KORNÉL Tudhatod, hogy egymás között nincsenek titkaink, hisz akkor ez nem lenne egy őszinte kapcsolat. Vagy tévednék?

ANNA Nem, hát persze, hogy nem.

KORNÉL Na ugye! Hát tessék csak, parancsolj velem! Hallgatlak.

ANNA Szeretjük mi egymást úgy szenvedélyesen, és igazán, vagy csupán két elfuserált viaszbábúk vagyunk egymás mellett külön berendezkedett világok mentén?

KORNÉL Nézd bogaram! Te mindent megtettél, ami emberileg egyáltalán megtehető volt, és én is, viszont én már előre igyekeztem téged is figyelmeztetni, hogy enyhén betegeskedő, és rossz fizikai állapotú vagyok! Ami nem megy, azt szerintem is felesleges erőltetni.

ANNA Ne haragudj szívem, de most elvesztettem a fonalat… Itt vagyunk egymásnak, hát mi kellhet még? Tudhatod, hogy én mindenáron akartam volna egy áldott csöppséget, akit majd együtt felnevelhetünk, és aki talán majd abban a csodában is részeltet minket, hogy soha többet nem maradunk egyedül, főként öregségünkre! De hidd el nekem, hogy nem ment… (megilletődötten szipog)   

KORNÉL Megkérhetlek valamire?

ANNA Szívem tudhatod érted akármit! Az életemet már így is csak neked adtam…

 

(Zokogás, csönd.)

 

KORNÉL Kicsim, annyira becsüllek, tisztellek, és felnézek rád, most ezekben a pillanatokban talán leginkább, hogy így keményen megvalljuk egymásnak önző hibáinkat, és stigmavétkes bűneinket, hogy még jobban szeretlek, csak…

ANNA De mondd csak meg, ugyan mit veszíthetek még…

KORNÉL A legjobb barátom vagy! Tudod nekem mindig is az volt az alapelvem, és ebből nem engedtem életem során egyszer se, hogy az ember előbb építse fel az őszinte, bizalmas, és feltétlen hűséges barátság alapköveit, és szikla tartóoszlopait, és miután feltételek nélkül bíznak egymásban, és el is fogadják, egymás jöhet az adott kapcsolat mélyebb, tartalmasabb szintre emelése. Csak tudod, azt gondoltam én lehetek mindig a hibás, és bűnbak, mert valahányszor csak próbálkoztam, mindig rossz helyen voltam, és a legrosszabb időben…

ANNA De életem! (gyöngéden megcsókolja a kezét, babusgatja, tenyeréhez érinti ajkait) Tudod, hogy ez engem sohasem érdekelt! S hogy halhatatlan érzéseink ezt a csapást is bátran átvészelhetik, csak meg kellene próbálnunk felállni együttes lelkierővel a sárgaföldről.

KORNÉL Már nem biztos, hogy akarom! De érted életemet is bátran feláldoznám.

ANNA Jaj, kis mackóm! Gyere búj csak ide mellém nyugodtan! Emlékszel még, amikor titkosan egymáshoz értünk, és megpróbáltuk, mint a tapasztalatlan, hős szerelmesek bejárni egymás biológiai testtájait; egyszerre izgatott, és bizsergetett minket az izzó, és tovább fokozható félelem előszele, hogy kölcsönös fájdalmat okozunk, de mégis karakán elszántsággal dacoltunk vele. Emlékszel még?

KORNÉL Halhatatlan Kedvesem! Hát lehet azt elfelejteni?! Úgy ittam csókjaid, mint bűvös nektárt, mint a folyékony és édes lépes mézet. S ajkaid áldott, szenvedélyes fohásza, ahogy megadón, és gyengéden számra tetted lángoló szád ívelt kis gödreit… A mindenséget éltük át abban a varázslatos, egyetlen pillanatban, ezt soha el ne feledd!

 

(Két öregasszony jön be; látszólag fontoskodva, Dóra, és Flóra. Madammeoknak vannak felötözve, kissé rittyentősen. Mindketten egy-egy retikült hurcolásznak magukkal, melyet úgy dédelgetnek, akár személyes kincsüket. Kornél, és Anna megbámulja őket. Kornél kissé szégyenkezve az intim, és meghitt pillanatból fölocsúdva tápászkodik fel. Flóra Annára néz, majd vissza Dórára, és meglepetésében észre sem veszi, hogy összetört egy vázát.)

 

FLÓRA No lám, no lám. Hát itt vannak a turbékoló párocskák, nemde? Nézd csak Dórikám. Vonszold már ide azt az a kipárnázott fertályodat drágám!

DÓRA Már megbocsáss, de így viselkedni ezek előtt a finom népek előtt! Van is eszedbe! Ide finomabb modor kell, és polgári jellemvonás egy kis ritka kifinomultsággal megspékelve! Világos?!

FLÓRA Hát szerintem ez a hölgyike tiszta az anyja! Te mit mondasz Flórám?! Ugye szerinted is beigazolódtak a meglátásaim?

DÓRA Hát kérlek drágám! Az nem kétséges! Nem is lehetne tréfásabb kedvű az élettani biológiai örökség, mely ebben az asszonykában is minden bizonnyal testet öltött.

FLÓRA Emlékszel, hogy lovagolt még anno Bazsó bácsi derekán, mert azt hitte a vén hiéna is igásló! Istenem, hogy szerette a ravasz rókaképű ezt a gyereket, mintha a sajátja lett volna.  Egyszerűen most káprázatos nővé cseperedett nem igaz?! (Dórához)  Szinte rá sem lehet ismerni!

DÓRA Édes egy Annácskám! Volna egy roppant, és nagyon egyszerű kérdésem tehozzád: Miért nem rúgod ki a hites uradat, ha már semmi közötök sincsen egymáshoz?

ANNA Ne legyenek ennyire galádok! Maguk kedveskéim ehhez nem értenek, s különben is maguknak ehhez aztán már végleg semmi közük sincs! (Nórához)

FLÓRA No, nézd csak! Hát ennek meg hogy felvágták a nyelvét! Mégis csak szorult beléd egy kis tartás kisanyám! Hát nézze meg az ember! Én mondom, csak álltassátok még egymást egy pár évig, amíg ilyen magunkhoz hasonló kriptaszökevények nem lesztek, mint mi, akkor majd magatok is megtudjátok, hol lakik az atyaisten!

DÓRA (az apró ládikából kivesz egy szépséges porcelánbabát, és odaadja Annának)  Ezt neked hoztuk.

ANNA (örömtelin meghatódik) Nekem?! Ezt komolyan mondjátok?!

FLÓRA (Dórához) Hát nem megmondtam neked, hogy nem fogja majd elhinni!

DÓRA Jaj, az ég szerelmére! Ne értetlenkedj már annyit, te lány! Hát persze, hogy te kapod, hiszen felnőtt virágszál lettél! Mikor is volt, amikor még utoljára látunk? (befelé mereng, gondolkozik)  Ha jól emlékszem… Igen azt hiszem, hogy megvan annak már jó húsz-huszonöt éve is, igaz Flórácska?

FLÓRA Én pedig hányszor megmondtam neked, hogy soha többet ne szólíts Flórácskának! Vedd tudomásul, hogy kiköveteltem magamnak, hogy rendes nevem legyen! Az anyám is Flórának hívott, hát tanuld meg, hogy így szólíts! (kissé feldúlt, és mérges)

DÓRA De addig is! Mit kell mondani a jó kislánynak? (odatartja megviselt, ráncosodó arcát)  Kaphatok tőled, egy puszit, bogaram?

ANNA (kényszeredetten) Persze természetesen, amennyit csak parancsolni tetszik! (lehajol, és megpuszilja két oldalról)

FLÓRA Látom már, hogy a családban ki viselte az aggszűz címet!

DÓRA Hát ezt most rögtön szívd vissza, te olcsó némber, mert ha nem leteremtelek, mint a taxiórát! (Összemarakodnak)

FLÓRA Te voltál mindig a jó kislány, az eminens tanuló, aki mindent percre pontosan megcsinált! És most? Nézz csak magadra! Számkivetett, bukott ember vagy! Hát mi hajt még előbbre téged mi?! (kicsit megcibálja a haját)

DÓRA Látnom kellett ezt a már ifjú hölgyet, akit egykoron én pesztráltam az otthonában! Hát ezért volt célja az életemnek! De nehogy azt hidd, hogy majd önkéntes alapon le fogok róla mondani! Hát nem! Harcolok a jogaimért, ha kell, és legázolok, eltaposok bárkit, aki ezzel ellentétesen mást mondd! (Ő is meghúzza egyszer társnője haját)

KORNÉL No, de drága, derék hölgyeim! Hát szabad ezt csinálni egy tisztességes otthonba, ahol erőszakmentesen történtek mindig is a dolgok?! Kérem ez egy rendezett középosztálybeli családi, szerelmi fészek lenne! Mi nem szoktunk így viselkedni! Megkérném önöket, hogyha nézeteltérésük van egymással, azt inkább tágasabb körülmények között, és lehetőleg odakint vitassák meg!

FLÓRA Mit fecsegsz te itt fiacskám? Hát vedd tudomásul, hogy te még az anyád ölében henteregtél, amikor én már legalább száz, vagy annál több birkát is megkopasztottam a tág mezőn! Te merészelsz nekem itt csicseregni, mi?! Befogod te mindjárt azt a szélesre tárt bagólesődet! (mintha egyenesen feléje tartana, fenyegetőzve)  

DÓRA (Nórához) Elég volt a gyilkos fenyegetőzésekből Flórika! Hát nem látod, hogy ez a szerencsétlen teljesen összecsinálta magát, és tökéletesen megijedt a bosszúálló haragodtól? Légy szíves, és ha már ide keveredtünk próbáljuk magunkra erőszakolni a kulturált együttélés kölcsönös, és kellemes szabályait! (hátradől az egyik karosszékben) Mondjátok csak tündéreim! Nincs nálatok egy kis könnyed itóka? Lehet pálinka, vagy pirinyó is!

ANNA Ne haragudjanak a hölgyek, de itthon nem tartunk alkoholt, mert mi szigorúan absztinensek vagyunk!

FLÓRA (értetlenkedve töri a fejét) Hát az meg micsoda?!

ANNA Talán, ha többet tetszett volna olvasni szépirodalmat, vagy szakirodalmakat, akkor tudhatná kedves asszonyom, hogy az absztinens annyit tesz, mint: nem iszik szeszt! A köznyelvre lefordítva! (tudálékos)  

FLÓRA Szóval volt képed azt mondani, hogy én egy tudatlan tuskó, és analfabéta vagyok! (Dórához) Te ezek szándékosan ki akarnak velem kezdeni, és ezt én már nem állhatom!

DÓRA Dehogy is! Már miért akarnának! Hát nem látod, te agyalágyult, hogy tisztességes, normális házaspár benyomását keltik! Az ifjú hölgy csupán elmagyarázta annak a sükedék, mogyoró nagyságú fejednek, hogy mi a különbség a kortyolgatás, és a tényleges notórius, kóros ivászat között! Ugye már te is kezded kapizsgálni? (egyik kezével a feje körül végez körkörös mozgást, ezzel mutatva, hogy a másiknak elmehetett az esze)

FLÓRA Én az egészből nem értek egy mukkot se! De ha te mondod Dórikám, hát akkor el kell hinnem!

DÓRA (megkönnyebbülve) Na, látod! Nem akarnak ezek bántani minket! Jóravaló népek ezek! Emlékszel még milyen kis cserfes kisasszony volt ez az Anna?

FLÓRA Már hogyne emlékeznék! De ki a fene az az Anna, vagy hogy is hívják?!

DÓRA Hát nem látod? Ott áll melletted! Nézd csak meg jobban! Nem emlékeztet téged is valakire? (erősen figyel Annára, gondolkozik)  

FLÓRA Csak nem az Irénke asszony kislánya? (döbbenet fut végig reszkető tagjaiban)  

DÓRA Dehogyisnem! Na, gyere velem, bizony-bizony édes Flórika neked aztán még sokat kell tanulnod, ha érteni kívánod a közgondolkodást!

 

(kiblattyognak csöndben)

 

ANNA Hát ilyet! Igaz könnyebb is nekik. Még elmondhatják valakinek becstelen, és alávaló titkaikat, mert ketten vannak! Félő, hogy nekem már csak te maradtál Kornikám! (gyengéden megsimogatja fejét)  

KORNÉL Ahogy mondod kis galambom! És ne félj! Én majd őrködök feletted, mint egy pallosjogú védangyal szüntelen.

 

(Szandra és Polla állítanak be, mindketten a húszas éveikben járnak, csinosak, és extravagánsak, mint korukkal is tüntetni szeretnének, és felhívni magukra a figyelmet)

 

POLLA Hát ti még fönt vagytok! Juj, de jó, hogy idejében jöttünk, igaz-e Szandrám?

SZANDRA Szerintem ezek már éber állapotukban is éppen annyira holdkórosok, mint mi!

POLLA Hát komolyan mondom, egy az egyben kizsigerelnek, alig állok a lábamon. Hogy itt mennyire jó idő van! Szinte az ember elfelejti egyetlen pillanatra azt a sok kellemetlen mellékhatást, amit az élet tartogat! Mondd csak Szandikám? Ki hozza be a bőröndöket? (Szandrához)  

SZANDRA Most mit nézel, mi úgy rám? Azt hiszed, ha még jobban kigúvad a szemed, akkor azok a bőröndök, majd a saját lábukon ide bejönnek?! Egy-kettő! Hadd lám! Hozd csak be! (kitaszigálja parancsolgatva)

ANNA Csak semmi kapkodás, ha kérhetem, úgy is fárasztó napom volt! S most ti is jöttetek!

SZANDRA Polla, Pollácska! Hát te meg hol vagy? Hozd csak, a csomagokat kérlek, hullafáradt vagyok! Talán itt… igen itt is jó lesz! Ugye tudjátok még nélkülözni kicsit a nappalit, ha nem gond? (mintha otthon lenne; leveti magát a kanapéra)  

ANNA Hát persze csak egészen nyugodtan (iróniával) Mintha, mi itt se lennénk!

POLLA (csomagokat cipelgetve, mint egy málhás, majd megszakad) Ne is zavartassátok magatokat, mintha itt sem lennék! Igazán elragadó egy lakosztály, mintha magam is királynő volnék!

 

(lehuppan a nappaliban az egyik kanapéra, ami most úgy fest, mintha egyedül rá várakozna)

 

SZANDRA Én Igazán nem is tudom, hogy mihez is kellene már kezdenünk, és egyáltalán kihez is kellene fordulnunk kettőnknek, hogy egyáltalán szociális segélyt kaphassunk? Pedig már mindent kipróbáltunk, amit csak elénk vetett ez a keserves élet! Igaz Pollácska! Neked biztosan több udvarlód is volt, mint mondjuk a Szakár Gizikének, nemde?!

POLLA Fogalmam sincs, kérlek, hogy mire gondolsz! (értetlenül felül a kanapén)

SZANDRA Hát drága tündérem! Bocsáss meg, hogy is szólíthatlak?

ANNA Anna vagyok, legyen elég most ennyi!

POLLA Mit nyüstölöd te folyton ezt az áldott angyali teremtést?! Ha beszélni szeretne ,egyszer csak megszólal, addig meg, jobb, ha békén hagyod!

SZANDRA Elnézést kérek, én csak szerettem volna beszélgetni, mert össze vagyok már zárva egy kicsit ütődött és habókos vénlánnyal, akiből kicsit kiveszett a beszélő szó! És mondd csak Anna lelkem! Hogy hívják a lovagodat! (kíváncsian fordul feléje)  

ANNA Engedjétek meg, hogy bemutassam az én szívem csücskét: Kornélt! Drágám gyere csak ide, így ni, egy kicsit közelebb, hogy jobban megnézhessenek ezek a bájos, elragadó hölgyek!

POLLA Csak a magad nevében beszélj, ha megkérhetlek, mert Szandikámat csöppet sem nevezném hölgynek!

SZANDRA Hát drágaságom, ha te már így magadban eldöntötted, akkor nem is tudom, hogy én egyáltalán mit is keresek itt? (egymás ugratásában merül ki szinte minden további tudományuk)  

KORNÉL Drága ifjú hölgyeim! Állok mindenben szíves rendelkezésükre!

SZANDRA Látod, te marha! Egy kis etikett, és lovagias udvariassággal a lányok többségéről még a bugyijuk is könnyedén lehúzható! Pedig a mostani korban, már lassan az is kimegy a divatból, hogy embereknek megmaradjunk, és ne válhassunk mosolygó idiótákká!

POLLA Nézd csak meg drága Kornél, hogy fogytam-e egyáltalán a legutóbbi diétás kardió edzésem óta? (karcsú alakján a hasát tapogatja, mintha nem lenne megelégedve magával)

KORNÉL Drága hölgyem! Talán fáradjunk át az előszobába, ott van egy tükör, amiben nyugodtan, kényelmesen szemügyre veheti magát.

POLLA Mindenhová követlek egyetlenem! (elragadtatóan)

SZANDRA Ennek már az agyára ment ez a koplalós fogyókúra! Pedig egyetlen Pollám! Ha csak egy kis ésszel áldott volna meg téged a mindenható, akkor jó tudnád, hogy a fogyást nem lehet sem erőltetni, sem pedig saját szervezeted kárára kikényszeríteni! Még ilyet, ekkora balgaságot! Mondd csak hány éves is vagy? Harminc múltál, vagy öt? (folyamatosan csipkelődik)  

POLLA Igen is vedd tudomásul csajszikám, hogy a mai modernebb korban, sajnos az emberek többsége a külső alapján ítél! Azt hiszed, hogy nem vettem észre, amikor a múltkor is, amikor ott annál a hogy is hívják étteremben az egyik pasi kidülledő szemekkel mustrálgatta a finom dekoltázsomat? (megtapintja finoman a melleit, méricskél) Mért? Van ezekben anyag, ha az kell, nem?! Minden férfi galád, hiszen máson sem jár az eszük, csak ,,azon!”

SZANDRA Most mondja csak meg bátran drága Kornél, hogy mihez is tudnék még kezdeni én ezzel a magamutogató sport őrült nőszeméllyel, aki már most s fejébe vette, hogy étrend reformokat akar bevezetni az étkezéseink során? Kész vicc az egész! Hát egyébként is, mikor engedhettem én meg magamnak, hogy egy jó disznótorost ehessek főt káposztával, és jó sok krumpilval? Ez meg itt elkezd kondizgatni nekem! (megvakarja fejét)

POLLA Pedig csajszikám te is jobban tennéd, ha gondolkodnál a jövővel együtt, mert ahogy én már most látom, még egy-két hónap, és lassan a farmerodba sem fogod bele csúszatolni gyönyörű, kis popsidat!

SZANDRA Miért? Szerintem ennek a popsinak az égadta világon semmi baja sincs! Mit gondol drága Kornél? Maga szerint? (Odamegy Kornélhoz, két kezét a saját fenekére teszi, és élvezi a félreérthető helyzetet, hogy Kornél tétován megtapogassa) Ugye mennyire finom, bársonyos és puha? Hát mikor kap az ember, kérdem én ilyen minőséget?

KORNÉL Igaza van drága, ifjú hölgyem! Nagyon kellemes! (Nagyon elpirul, mert észreveszi, hogy valami illetlent csinált, gyorsan visszahúzza a kezét) Bocsásson meg drága Szandra, én voltam a hibás!

SZANDRA No, látod már te lány! (Pollához) Ezt nevezik illemnek, és udvariasságnak, amit a magadfajta sohasem fog kellőképpen értékelni, mert csakis saját magad érdekel!

POLLA Hát bizony! Tény és való ebben a mostani értelemben igen!

ANNA Akkor én most magukra hagyom a hölgyeket a nappalimban. Nyugodtan helyezzétek magatokat kényelembe, én addig megyek és lefekszem, mert elfáradtam! Kornélka! Kérlek, kísérj el, és búj velem az ágyba!

POLLA Ezt a romantikus felkérést ugyan ki fia borja tudná visszautasítani? (tükör előtt áll, mustrálgatja a hasát)

KORNÉL Engedelmükkel, akkor én megyek, életem párjához!

(mint aki hirtelen nagyon is feszélyezve érzi magát, elsiet)

 

SZANDRA Akkor Pollácska kedves, te addig, míg az ifjú pár kellemesen turbékolgat egyet, szerintem nyugodtan megvetheted az ágyat! Nemde?!

POLLA Mit képzelsz magadról? Nem vagyok én cseléd! Ha akkora a szád, miért nem veted be meg, ahelyett, hogy itt sertepertélsz itt körülöttem össze-vissza!

SZANDRA Hülye, korlátolt, kis tyúk vagy, vedd csak tudomásul! (átveszi tőle a lepedőt, és ágyazni kezd, megágyaz a nappaliban)

Látod édesem, ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát! Biztos lehetsz benne tündérem, hogy nekem garantáltan jó álmom lesz, mert maximálisan kifogom élvezni a nappali adta kényelmi luxust! (fogja magát, és a szépen megvetett ágyba dől, egyetlen szabad helyet sem szánva társának)

POLLA Mondd csak Szandikám? Nem felejtettél el valami egészen aprócska, kis részletet? (erősen célozgat az ágyra, nem mondja ki, de minden rezdülése, és neheztelése jól kivehető arcjátékából)

SZANDRA Ha esetleg lettél volna annyira kegyes, és végrehajtod az adott feladatot a cél érdekében, amivel megbízlak, akkor esetleg meggondoltam volna, hogy magam mellé engedjelek! Így azonban… (széttárja karjait) Sajnos tündérem be kell, hogy érd a padló szolgáltatásaival!

POLLA De most komolyan Szandra! Mióta is vagyunk kebelbarátnők? Én ismerlek amióta a szomszéd kis vakarék kissrác lehúzta előtted a fütyülőjét, és kölcsönösen megmutatták egymásnak a ,,micsodátokat”! Hogy lehetsz ennyire stréber?!

SZANDRA Hát, kedveském! Majd, ha már te is legalább annyit éltél e földön, mint most én, akkor tökéletesen átlátod a dolgok összefüggéseit!

(Néhány pillanat múlva mintha meggondolná magát kisebb helyet szorít maga mellett mintegy leereszkedő kegyességgel)

De lásd, hogy nem vagyok én olyan sátán szolgája… nesze, remélem ez a hely elég lesz a számodra, különben is olyan cingár vagy te, mint egy bőregér! Alig eszel valamit!

POLLA Hát igazán köszönöm a nagylelkűségedet! Különben is azért vagyok sovány testalkatú, mert a pajzsmirigyeim nem működnek megfelelően! Ez kérlek alássan orvosi ténnyel is rögtön bebizonyítható!

SZANDRA Felőlem! Etesd inkább a hóhért! Még hogy… pajzsmirigy! Azt sem tud mi fán terem ez az orvosi szakszó?!

POLLA De igen, én tudom az igazat, mert voltam orvosnál is!

SZANDRA Hát persze édeském! Amikor megszülettél, azóta is ritkán hiszem!

POLLA Hiába gúnyolódol én akkor is tudom az igazat! (Átöltözik pizsamára, majd bebújik melléje, tiltakozásul a fal felé fordul)

 

(hálószoba, ágyjelenet; Kornél és Anna ágyukban fekszenek, és egymással beszélgetnek)

 

ANNA Végre kettesben! Senki sem zavarhat bennünket! Igaz, édesem? Még egy istentelen földrengés, vagy vulkánkitörés sem!

KORNÉL Egyetlenem Monser! Igazad lehet…

ANNA Harminc éves múltam Kornélka! Tudod, mit jelent ez remélem?!

KORNÉL Hát persze, hogy tudom, csak azt reméltem, hogy te leszel annyira szíves, és kicsit részletesebben is kifejted előttem, kérlek szépen. (esdeklőn)

ANNA Azt hiszem, hogy a biológiai szempontból olyan sok időnk már nincsen a biztos gólyavárásra, vagy tán igen?!

KORNÉL Bocsáss meg édes egyetlenem, de fogalmam sincs, hogy mi köze a gólyának egy asszonyhoz? Csak nem éppen most zajlik az Afrikába költözés? Csak nem elszalasztottam már megint egy újabb tudományos felfedezést?! Jaj, mindig a legrosszabbkor jön a hír!

ANNA (kedveskedőn becézgeti, cirógatja, babusgatja) No, de te kis rosszcsont mókuska! Hát mit szeretne egy kisasszony egy férfitől? Na, szabad a gazda! (sejtelmesen mosolyog huncuttul)

KORNÉL Azt akarod mondani Monser…

ANNA (sokat sejtető, fülig érő mosoly)  Pontosan!

KORNÉL Tudod már régóta szerettem volna én is egy utódot magam körül, csak mintha kicsit megijedtem volna az élet kiszámíthatatlan kihívásaitól!

ANNA Kornélka, kérlek, téged! Én elképzeltem a szerelmet, és azt, hogy a vágyak, és az ösztönök mindent átölelő, szenvedélyes mindenség-pillanatokban eggyé forrhatnak, és testet öltenek! S most, amikor az ünnepi percek egyikében teljes valómban fölkínálom neked ropogós, ifjú testemet te így viselkedsz?! Mondd csak?! Ki itt az igaztalan? (türelmetlenkedve)

KORNÉL Hát kérlek, kedvesem, semmivel sem szerettelek volna megbántani, vagy kellemetlenséget okozni neked, de meg kell értened…

ANNA Csak annyit mondj drága: Szeretsz-e még?! (könyörgő, fohászkodó hanggal)

KORNÉL Mindennél jobban a világon! (kicsit elszokott ügyetlenül csetlő-botló szerencsétlenkedéssel Anna ajkát keresgéli a sötét szobában, majd, amikor megtalálni vélte szenvedélyesen megcsókolja)

Nem is tudtam, hogy forró tested sokkalta hidegebb, mint egy lámpatest! (gyorsan szemügyre veszi; kiderül, hogy az éjjeli lámpát csókolta meg)

ANNA Szívecském! Én itt vagyok, és kitárulkozva vágyom rád izzó szenvedéllyel! (elkapja a nyakát, és szenvedélyesen magához vonja)

KORNÉL (még habozik egy pillanatig) Drága Monser! Ugye nem fog fájni, mert nekem… tudod… ez a legelső alkalom!

ANNA Hát kérlek, akkor mindent átölelő élményben lesz majd részed! Olyan ez, mint egy rítus, vagy mint egy titkosított beavatás, amiről csupán két beavatott ember tud!

KORNÉL (ügyetlenkedve átfogja, hosszan tartja karjaiban, míg Anna teste nem reszket a vágyak tüzében, majd megcsókolja)

ANNA Hát ez igen! Ez most valóban férfihoz méltó volt!

KORNÉL Drágám! Meg kell bocsátanod nekem, de szégyellem teljes valómat: kimerített egy ilyen felfokozott, és tudatosan éhes tevékenység! Nem vagy éhes?

ANNA Mit szólnál egy kis tejhez, és csokis sütihez?

KORNÉL Kedvesem te is nagyon jól tudod, hogy az orvos már most azt mondta, hogy édesszájú vagyok, és hogy vigyáznom illenék gömbölyded vonalaimra!

ANNA Nem baj! Nekem te így kellesz! Szeretni fogsz, ugye?

KORNÉL Hát hogy is mondhat ilyet?! Hát persze! Amikor önnel lehetek Monser, az olyan minden betöltő, egyszerre különleges élmény, mint amikor a védtelen, és árván kiszolgáltatott csecsemő anya emlőibe csimpaszkodik, mert egyedül az ő testét, az ő szellemét ismeri el magáénak!

 

 

 

 

 

 I. FELVONÁS

 

     

(Egyszerűen berendezett nappali szoba, feltűnően az ablak mellett van közvetlenül a fotel, hogy több nappali fény világíthassa meg, a fotellal szemben dohányzóasztal vesztegel, amire általában a lábakat szokták fölrakni a szereplők, az asztallal szemközt pedig tágas, hosszú szófa, aminek a rúgozása már bizony nem a régi, Anna a szófán üldögél keresztbe tett, kényelmes tartással, Kornél pedig közvetlenül az ablak melletti fotelben üldögél hanyagul, mert megfájdult a lába fölrakja a dohányzóasztal tetejére.)

 

ANNA Drága szeretőm! Mondd csak, még meddig gyilkoljuk egymást kölcsönösen ezzel a macska-egér háborúskodással?

KORNÉL Drágám! Én mindig is mondtam neked, hogy itt te voltál a ludas: te kötötted mindig az ebet a karóhoz! Vagy nem így volt?!

ANNA Igen, most már belátom, hogy így volt!

KORNÉL Na, hát nem mondtam!

ANNA Kérlek szívecském, ne hidd azt, hogy lehengerlő intelligenciáddal máris a világ közepe lehetsz!

KORNÉL Ki hitte ezt magáról! Azt gondoltam kellemesen elbeszélgetünk!

ANNA Nem akarsz rajtam segíteni?

KORNÉL Szeretnék őszintén csinálni valamit, de mindig visszatart valami belső kényszer: valami nem is tudom már… talán kettőzött magány-tudat!

ANNA Soha többet nem akarom ilyen orbitális baromságot hallani! Még hogy kettőzött magány! Látom, hogy neked már az agyadra ment édes uram az olvasás!

KORNÉL Ez kegyetlen volt mókuskám, ugye te is tudod?!

ANNA De hát mondd meg nekem, mert lassan én is kezdek teljesen megbolondulni! Hogy jutottunk idáig?! (égnek emeli a tekintetét, miközben fogja fejét)  

KORNÉL Jó fej vagy hercegnőm! Ha én azt egyáltalán tudnám!

ANNA De ugye azért még kedveljük egymást?

KORNÉL Hát így is megközelíthető a kérdés.

ANNA Ez kínosan kellemetlen.

KORNÉL (följebb pockolja a lábát, amin egy csúnya forradás éktelenkedik, autóbaleset következménye)  Oh, jaj, aranyom! Hát ez most valóban fájt!

 

(kisebb csönd)

 

ANNA Most mondd, meg mit tudok csinálni?!

KORNÉL Egy ilyen rendkívüli karakán és magabiztos hölgynek adjak én életvezetési tanácsokat?

ANNA Ne gyerekeskedj, amikor tudod, hogy a lehető legkomolyabban kérdezlek!

KORNÉL Kit szeretnél magad mellé drága Annám?

ANNA Hát nem mondom, az a csupa izom Adonisz egyszer ott a konditeremben, aki szinte mágikus kedvvel bűvölte a súlyozókat… Nem tagadom, az én szívemet is fölizgatta! (kacéran, csábosan megnyalja ajkait)

KORNÉL Hát így állunk! No, csak kibújt a szög a zsákból! (neheztel, kicsit viccesen)

ANNA Kérlek szépen ne légy ellenséges! Az emberi szenvedélyek korlátlanok!

KORNÉL Látva téged, hogy bezsongtál ez nem is lehet kérdéses!

ANNA A mamával sikerült beszélned?

KORNÉL Igen, de egy ideje már szegénykém nagyon nem érzi jól magát (sírásra görbül a hangja)

ANNA Kérlek, bocsáss meg! Most voltam csak igazán hülye, hogy ilyen meggondolatlanságot mondtam!

KORNÉL Drágám! Szerintem jobb volna, ha most mindketten lefeküdnénk!

ANNA Nem akarod megmondani, ugye?

KORNÉL Hát… az igazság… (mélyen hallgat)

ANNA Tudtam! Mindig is tudtam rólad, úgy éljek!

KORNÉL Most meg már megint mi bajod van? Mi? (teljesen érthetetlen)

ANNA Azt mondtad az édesanyád. Hogy ragaszkodtok egymáshoz!

KORNÉL Tulajdonképpen elképzelhető. Tudod… főleg apám korai halála után kerültünk egymáshoz még szorosabbra, és közelebb. Elővettem a régi cipős dobozban eldugdosott fényképeket, családi albumokat, és magam sem tudom miért… nézegetni kezdtem! Tudod, van egy angyali, fiatalos, és csupa szív mosolygós képe, ahol önfeledten mosolyog, miközben lágyan ölelik körül a tenger tarajos hullámai… Finom hattyúkezeivel vékony fonálként beletúr lágyan a hajába… Körötte tombol, mint a katlan az izzó nyári levegő… a kempingbungalóra is nagyon jól emlékszem, mindig apám fényképezett, így róla sajnos kevesebb képem van… Milyen gyönyörű volt akkoriban… fiatalosan, ruganyosan, lángoló vörös, rövidre vágott, igazi modern frizurával szaladgált, míg apám ügyetlenül megpróbálta utolérni… Mit is akartam mondani?

ANNA Azt, hogy mindig is bántad, hogy amikor kellett nem voltál, nem lehettél már mellette! (érzelmesre vált a hangja)

KORNÉL Talán igazad lehet! Sajnos, ahogy a munkahelyi gondjaim is megszaporodtak, egyre kevesebb időm jutott csak rá! S ezt egy életre már bánni fogom mélységesen! (lehorgasztja fejét, mélyen meg van sebezve)

ANNA Akkor mondd meg nekem, mi az elképzelhetetlen?

KORNÉL Jól tudom, hogy gyáva embernek fogsz tartani, de tudnod illik: anyámat soha nem fogom elereszteni!

ANNA De szívem! Semmit sem kell mondanod (gyengéden, elérzékenyülve) Tudod jól, hogy én ezt a sebezhető tulajdonságodat is ugyanúgy elfogadtam, mint az összes többi érzékeny rigolyádat.

KORNÉL Egyébként gondold csak el, hát nem őrjítő, hogy egy harmincéves embernek már a családalapításon kellene gondolkodnia, hogy a megtalált, családi harmóniában teljesek a mindennapjai, és én ehelyett – itt rostokolok! Hát nem kész röhej az egész?! (kicsit feszült, türelmetlenül tördeli kezeit, meglátszik rajta, hogy hezitál)

ANNA Drágám mindig édesanyádról mesélsz nekem, és tudod jól, ez teljesen rendben van, mert én is nagyon szerettem őt! Tudom, hogy másképpen viszonyult sok egyéb hóbortosnak feltűnttetett dolgodhoz. Tudom, hogy nagy világutazó rajongó volt, akinek az utazás kitöltötte mindennapjait, és olyan lételemévé vált, mint az embernek az oxigén. Tudom, hogy a tejbegrízt, ha megmaradt a tegnapi adag kirántotta és fahéjas porcukorral valami egészen isteni, és feledhetetlen íz-orgiát sikeredett kreálnia.

KORNÉL Márpedig véleményem szerint a fahéjas porcukornak nincs párja.

ANNA Veled már semmiről sem szabad beszélgetni? Ne légy már olyan gyerekes!

KORNÉL Kérlek, ez egy érzékeny, gyerekkori emlék, amit jobb talán nem háborgatni!

ANNA Nagyon haragszol aranyom? (esdeklő, őzikeszemével mélyen belenéz a szemébe, miközben térdel előtte)  

KORNÉL Dehogy haragszom! Ugyan már miket beszélsz te itt?

 

(kis csönd)

 

ANNA Mit szólnál, ha csinálnék neked rántott grízt, a kedvencedet?

KORNÉL Látod most vagy a legelbűvölőbb, a legodaadóbb, halhatatlan Kedves, akit csak ismerhetek ezen az alattomos földtekén.

ANNA Mondd mi a baj velem?

KORNÉL Ne haragudj rám, de ezt hogy érted?! (fölkapja fejét, meglepődik) Csak nem haragszol saját magadra?

ANNA Talán egy kicsit igen, hogy ilyen hamar… megkedveltelek, és hogy beléd szerettem! Folyton azon zakatol agyam fogaskereke, hogy vajon nem hamarkodtam-e el a döntést, mely aztán hátralévő életemre kihatott? (kételkedik)

KORNÉL Bocsásd meg nekem, de helyetted is borzalmas, és visszataszító lelkiismeret-furdalás gyötör, mert attól félek elárultam beléd vetett hűségem, és örökkévaló érzelmeimet!

ANNA Ne mondd ezt! Nálad hűségesebb, áldozatkészebb, önzetlenebb halandót nem ismerek!

KORNÉL Tudod, az lehet a baj, hogy nem értek az élet pofonjaihoz: hogy hogyan szálljak szembe önző próbatételeim vállaimat nyomó súlyával, illetve a fokozatosan ölő infarktussal, melyet a gondok jelentenek!

ANNA De édesem! Ha látnád most magad (hozzásiet, és gyöngéden megfogja verejtékező kezét, belsőséges pillanat) Tudod, hogy én jóban-rosszban szívem kapuit csak egyedül neked kitártam, és soha nem hagyom, hogy keserű pesszimizmusod felülkerekedjen benned!

KORNÉL De kedvesem, hiszen magad mondtad már oly gyakorta: az ördögöt nem küldték, hanem bennünk lakik…

ANNA Igaz, hát persze! De ez még nem lehet elegendő indok arra, hogy tönkretegyünk egy kialakulófélben lévő, egyetemesebb életet, és a lehetőséget, hogy boldogok legyünk benne!

KORNÉL Akkor veled aludhatok ma este egyetlenem? Nehogy azt hidd, hogy megsérteni szeretném önálló lényed angyali varázsát, csupán te is tudod, hogy nagyon nyugtalanít a villámcsapás, és a mennydörgés!

ANNA Ne butáskodj már (előtörnek anyai ösztönei) Feküdj csak ide bátran mókuskám! Ne félj semmitől, nem harapok!

 

(Kornél kissé tétován, és bukdácsolva az ágy felett odafekszik csetlőn-botlón asszonya mellé)

 

KORNÉL Nem is tudod szívecske, mennyire sokat segítettél rajtam!

ANNA Tulajdonképpen nagyon jól megértem, hogy mit érzel… Akkor még más idők jártak… az ember most sokkal védtelenebb, s talán a kiszolgáltatottságában is ártatlanabb, és sebezhetőbb… hamarabb feladja eszméit, és elveit, ha nincs, aki megfogja a kezét… Minden más lett… ez olyan, mint egy időzített, egy kibiztosított felismerés a gyorsuló időben, melyet csak mi érzékelhetünk! Igazad van! Csak feküdjünk itt egymás mellett, a többit majd meglátjuk… Várj… kicsit betakargatlak kincsem! (gyengéden, anyain betakargatja)

KORNÉL Igazán tündéri vagy, és igazi felbecsülhetetlen kincs! Nézd, én tényleg sajnálom, hogy nem tudtalak eléggé megbecsülni! (mintha sírás fojtogatná)

ANNA Egyetlenem? Alszol

 

(hosszú csönd)

KORNÉL Megpróbáltam elaludni, amíg föl nem zavartál!

ANNA Szerettem volna kérdezni tőled valamit édesem! Hallod? Kornél! Szeretnék kérdezni!

KORNÉL De édesem tényleg nagyon fontos ez? Nem halaszthatnánk el holnapig?! (kicsit nyűgös, hogy felzavarták álmában)

ANNA Muszáj szívem, számomra ez feltétlen erkölcsi parancs: különben is veszettül dörömböl a szívem! Hallgasd csak! (kezével megfogja Kornél kezét, és a szívére teszi, érezni, hogy kicsit remeg a keze, miközben hallani a szívhangok erőteljes dobolásszerű zörejeit) Szerettél te egyáltalán saját magadon kívül valamit? Csak erre válaszolj nekem! Hallod, amit mondok?

KORNÉL Hallok mindent!

ANNA Elmentem veled az állásinterjúdra! Emlékszel, amikor úgy be voltál tojva, mint egy kisiskolás, aki már az első öt perc után összepisili a nadrágját! Elmentél, hogy munka után nézz, és én féltőn, és óvón mindig megfogtam a kezedet! Egy kiszuperált munkásszállón laktál, egy leprafészken, hogy egyedül megtudj, élni. Mindig is olyan munkát szerettél volna magadnak, ami szellemi kompetenciádat elősegítse. Talán ez lehetett az életelemed. Az a csinos, kis nyári ruha volt rajtam… Még most is beleborzongok, amikor úgy néztél rám, mint aki nyomban föl akar falni kiéhezett, és mohó szemeivel… Te szexis vadállat! Szőrös kis Tarzanom! Én megvártalak az előcsarnokban, és sok sikert kívántam örökkévaló csókkal. Tűsarkú cipőben voltam, mert azt gondoltam, ez majd felébreszti benned szunnyadó férfiasságod, és nem tévedtem sokat… kisfiúsan, és megszeppenten álltál ott, mint aki édesanyára várakozik! Mindig is a tüsi frizurát részesítetted előnyben, főleg a bombázó, kánikulai melegben. Csak profilból láthattam markáns arcéledet, de akkor nagyon tetszettél. Félszeg, és tétova voltál, de roppant udvarias, és gáláns! Mondd csak, akkor megfordult a fejedben, hogy együtt lehessünk?

KORNÉL Milyen inget vettem fel?

ANNA Arra már nem emlékszem! De hisz oly rég volt már!

KORNÉL Tévedsz! Igenis nagyon fontos lenne, hogy az emberek a kitágítható részletekből is építkezhessenek!

ANNA Ebben igazad lehet. Miért nem akarsz közelebb engedni magadhoz? Úgy eltávolodtál! (kicsit közelebb dörgölődzik hozzá az ágyban)

KORNÉL Nem tudom! S te ezért ne hibáztass! Sok a személyes problémám!

ANNA Két hét szabadságot vettem ki direkt miattad kismedvém! Már úgy hiányoztál nekem, mint az oxigén és a lélegzet együttvéve! (gyöngéden, és figyelmesen arcon csókolja)

KORNÉL (hirtelen kiugrik az ágyból, mint akit áram csípett meg) Elég volt, kérlek! Nagyon megfájdult a lábam! Kérlek, értsd meg! (jobb lábán műtéti forradás látszik, arcán torz vonásokkal kísért a fájdalom)  A fene vigye el! Nem bírom ki! (Járkál, kiabál) Túlzsúfolttá lett ez a szoba is! Az emlékek mindig visszatérnek, és fojtogatnak! Látod? Itt vannak! Itt a szobában.

ANNA De drágaságom! Nincsen semmi baj! Hogy juthatott ilyen butaság az eszedbe? (hitetlenkedve, és érthetetlenül körülnéz, de nem talál semmi szokatlant)

KORNÉL Jaj, angyalom, drága szentem! Arra kérnélek, hogy ezekkel a léleklátó, hatalmas barnaszemeiddel lásd meg a dolgok mögötti összefüggéseket! Itt áll a hálószobán teljes közepén az ágyunkkal farkasszemezve az egész emlékkép. Bebújnak a fejembe, és belső hangok fölszaporodnak…

ANNA Szívem nem gondolod, hogy ez már klinikai eset!

KORNÉL Miért?! Hát te sem hallod?

ANNA Kornikám, kis gyerkőcöm! Ideje volna egy kis hancúrnak! (csábosan, sokat sejtetőn elmosolyodik)

KORNÉL Hagyd kérlek, abba ezt a baromságot, amikor fontosabb dolgokról van szó!

ANNA Imádnivaló szőrmókom szeretkezzünk már! Hiszen ez lenne a természetes kiválasztódás rendje!

KORNÉL Elég! – Kérlek, téged inkább beszélgessünk! (nyugodt, higgadt, rábeszélő stílussal)

 

(kopogtatnak)

 

ANNA Csak nem várunk még ide valakit éjnek évadán? Ki lehet az ilyenkor?!

KORNÉL Pszt! Csak csöndben! Hallgass! Egyetlen szót se! Megértetted?!

(minden lecsöndesedik, csupán a fokozott kopogás hallatszik)

 

ANNA Édesem! Az Istenke áldjon már meg, légy óvatos! (aggodalmaskodva tördeli a hattyú-finom kezeit)

 

(Kornél óvatosan lopakodva kilép az ágyból, megragadja a vasalódeszkára tett esernyőt, mintha fegyver volna)

 

KORNÉL Épp elég, ha én félek egyedül, egyetlenem! (még intenzívebben kopognak) Várj csak egy kicsit… Búj be az ágy alá, és maradj halálos csöndben!

ANNA De hát a saját házunkban csak nem fogunk bujkálni, mint az idegenek, vagy a száműzöttek?!

KORNÉL A fene vigye el, kérlek, most rögtön búj az ágy alá! Világos?!

ANNA Előbb-utóbb úgyis ki kell nyitnod azt a fránya ajtót! Egykönnyen nem hagyják abba!

 

(Kornél koncentráltan fülel, hallgatózik, azt remélni, hogy előbb-utóbb csak föladják majd a hiábavaló küzdelmet, és elmennek. Még mindig kopognak)

 

Talán már megint azok az átkozott Kovácsék, nem szívem?

KORNÉL Csak halkan angyalom! Te is tudod, mintha a tű sercenését is meg lehetne hallgatni, lélegzet visszafojtva…

(Kornél lopakodva az ajtóhoz megy, kezében fegyverként megfeszül az esernyőszár, ajtót nyit óvatosan, egy fürge, őzikeszemű lány álldogál tökéletes kiszolgáltatottságban az ajtóban, szemüveges, de mintha láthatatlanul viselné a szemüveget csupán gyönyörű ékkőszeme fényeskedik, egyébként közgazdász)

 

EDINA Már aludtatok? Hékások, ezt a lazsát! Még csak… Hú, most veszem csak észre (septiben karórájára pillant)  most veszem csak észre, már így elment az idő?!

KORNÉL Á! Ne is foglalkozz vele kedvesem, mindennapos dolgokhoz nincs közünk!

EDINA Bocsássatok meg, de világosságot láttam, és arra gondoltam, hogy…

KORNÉL De kérem kedvesem, az égadta világon semmi baj sincs ezzel, de ne álldogáljon már ott egy szál pongyolában, mert súlyosan fölfázhat, inkább fáradjon be… tessék csak egészen nyugodtan! Megenged egy kérdést? Kit tetszik keresni?

EDINA Hajnali három óra van… Én csak szerettem volna valakit megtalálni, akit már rég elvesztettem. Igazán ne haragudjatok, de csupán most értem ide… (mentegetőzik)

KORNÉL Igen kedves, de ha harapófogóval kell magácskából minden épkézláb mondatot elővarázsolni az senkinek se használ.

(Kornél kevéske sikerrel megpróbálja törmelék magánéletüket megőrizni azzal, hogy egy hatalmas, hófehér lepedőt terít a nászi ágyra, és ezzel lefödi az ágy alatt kuporgó Annát)

 

EDINA Én tényleg nem szeretnék kellemetlenkedni!

KORNÉL Ugyan, ugyan! Hát, ha már így alakult, inkább ismerkedjünk!

EDINA Tényleg nem szeretném zavarni… látom hogy roppant elfoglaltak voltatok, míg eddig is elértem! De hol van a kedves ifi asszony? Nem látom őt sehol (kutatón körbetekint)

KORNÉL Nem is tudom pontosan, hogy hová tűnhetett, az előbb még itt tett-vett csábos kacérsággal illegette magát előttem, mert feltétlen gyermeket akart!

EDINA Ezt őszintén sajnálom. De bámulatos eredményre jutott manapság az orvostudomány. Bizonyára már ti is értesültetek a jótékony hatású lombikbébi programról, aminek áldott, termékeny hatásait már alig cirka három hét alatt látványosan ki lehet mutatni. (okoskodva)

KORNÉL Hogy gondolja kedves? Nekünk erre nincs pénzünk!

EDINA Nem is arra gondoltam! De manapság már egy hétvége alatt teljes embrió beültetést végeznek, csak türelmesnek kell lenni!

KORNÉL Nem is tudtam eddig a magam botor, és buta fejével, hogy pénz nélkül annyi mindent el lehet érni! (finoman ironizál)

EDINA Van jégszekrénye?

KORNÉL Kit tetszik meggyilkolni?

EDINA (körülnéz) Mintha a tárgyak is sikoltanának ebben a gyilkoló csöndben, mely őket körbeveszi!

KORNÉL Kedvesem önben egy költő vesztett el.

EDINA Mikor bújhatunk be az ágyba? (egyre érdeklődőbb)

KORNÉL (mintha félrenyelt volna, kellemetlenül fulladási roham jön rá)  Mi… tetszik… drága???

EDINA Talán nem talál eléggé vonzónak (jellemző pupillarezegtetéssel csábos pillantásokat vet rá)

KORNÉL De kérem kisasszonyka! Én nős ember vagyok, már nem tudok magamnak sem eléggé hazudni bizonyos kérdésekben! Valamikor még az asszonykámat is szerettem! (erélyesen, mint akit nem lehet megingatni)

EDINA Oh, hát attól tartok, hogy kihűlhetett a parázs, mert nekem eddig még soha nem mondtak nemet, és nem is utasítottak el! (megcirógatja finoman az arcát)

KORNÉL Fenéket! Magácska drága azt hiszi, hogy minden a szexualitás körül forog, mint az univerzum centrifugális pályáján a bolygó-kontinensek? Ez mind értelmetlen butaság! Az ember igaz megszületik, de csillapíthatatlan szeretet-éhséggel vajúdik anya placenta-gödreiből a világra, akár egy szőrös, lucskos poronty. Nyomják-húzzák, fogóval fogják a fejét, aztán egyszer hátha kijön. Össze van kaszabolva szerencsétlen feje, aztán kipottyan. Bőg, mint a gyárduda, visítozik, mint egy állat, aztán jönnek a természetes emberi szükségletek, és megint csak anyát hívná sikongatva, hisztériázva. Majd etetik, és fürdetik.

EDINA Bocsika! De nincs valami kajátok idebenn? Reggel óta egy jót nem ettem. (mintha egész másról beszélne)

ANNA Már bocsánat, de mégis hogy gondoltad, hogy éjnek évadán, és ráadásul mi etetni fogunk, mint valami bélpoklost?

EDINA Csupán csak a felebaráti szeretetetekre apelláltam! De ha nektek így kényelmesebb, van valahol nyitva valami éjjel-nappali bolt, ahol szerezhetek egy kis rágcsálnivalót?

ANNA Kíváncsivá teszel! (finom iróniával) Ezt megnézem magamnak! Ha tudsz egy boltot, ami hajnali három körül is nyitva áll a vásárlók előtt, megemelem előtted nem létező kalapomat!

 

(Kornél kimegy a konyhába, és megken egy vastag szeletű májkrémes kenyeret, visszajön, majd átnyújtja a gazdag feltétű szendvicset)

 

KORNÉL Tessék parancsoljon drága, ifjú hölgyem! Jó étvágyat! Látod drága Edinám!

EDINA Csak egy kis szolgálatkész alázat, és előrelátó erkölcs az, ami szükséges a nemesebb emberi gesztusoknak!

( Edina mohón falatozni kezd)

KORNÉL Ezzel ne haragudj, de nem érthetek egyet! Te jöttél ide kunyerálni!

 

(Edina félrenyelt egy aprócska falatkát, mert lilul a feje, Anna megszánja, mert tölt neki egy pohárka vizet)

 

EDINA Köszike szépen! Na, látod, tudsz te, ha akarsz kedves is lenni!

ANNA Csak ne bízd el magadat olyan nagyon!

KORNÉL (Edinához fordulva, bizalmasan) Nézze drága hölgyem! Én szeretem a feleségemet, de ez már túlmegy az aktuális szeretet, boldogság kitágítható határain. Mondja csak drága, meddig lehet szeretni teljesen igazán egy másik embert?

EDINA Hát én azt honnan tudnám?! Jókat kérdezel kedves Kornél!

KORNÉL A társadalmi berendezkedéssel gyakorlatilag mindig is voltak problémák! Már azóta, hogy az első emberpár lejött a fáról, és megszülettek a kicsinyesen gyilkolni is kész előítéletek, és beskatulyázások!

EDINA Ne haragudjál Kornél, de mégis mire gondoltál? (értetlenül mereszti rá szemeit)

KORNÉL Arra, hogy az első, mindent eldöntő, kozmikus találkozás utóhatása az, ha szervezetünkben az ősi ösztönök fölizzanak, és mint a vulkán ki is törnek. Érti? Úgy öleltük egymást, mint akik biztosan tudják magukról, hogy talán az utolsó perceket vétkezik együtt… ájulásig-bolondulásig rajongtam érte!

EDINA Hát akkor még mit hadovált itt össze a társadalmi berendezkedésről?

KORNÉL Hiszen pontosan ezt igyekszem magácskának is elmesélni. Nincs tökéletes férfi-asszony viszony, mert valaki mindig gyarlóvá, és esendővé lép elő, és vétkezik. Csak az számítana, mi hogyan tudná ezt megvallani, s tovább folytatni kibicsaklott életét!

EDINA Kornél ön biztosan sokat szeretett udvarolni, amíg fiatalosabb volt! Nem tévedek?

KORNÉL Már hogy én?! (meglepődik)

EDINA Vagy talán a temperamentumos asszonykája?

KORNÉL Nézze, amikor először láttam, meg sem akartam szólítani jóformán, mert hát egy ilyen semmirevaló alakkal, mint én is, csupán a nagyon kevés érdemben megmérhető kivételek randiznak!

EDINA De azért ne is tagadja le, hogy megpróbálta elképzelni, és magáévá tenni a adott kínálkozó helyzetet! Nem így volt?!

KORNÉL Hát bolond lehettem volna, de nem ragadtam meg az alkalmat!

EDINA (megtörli a szalvétába májkrémes kezecskéit) Nagyon köszönöm a finom vacsit! Istenien tud kenyeret szelni! (mint aki jóllakott, üldögél egy darabig)

 

(Kornél egy percre kimegy a hálóba, megnézi, hogy az ágy alatt kuporgó asszonyát, addig Edina nézelődik a szobában)

 

KORNÉL Drágám merre vagy?! (aggodalmasan letérdel, az ágy alatt keresgéli Annát, s nem is tudja, hogy az bebújt a sokkal kellemesebb ruhásszekrénybe) Hol vagy egyetlenem? (bizalmasan sugdolózik)

(Tompa, ám jól hallható hangok hallatszanak a szekrényből, Kornél tesz néhány lépest, és óvatosan kitárja a szekrény ajtaját, ahol Anna eddig kellemesen elvolt)

 

KORNÉL Jaj egyetlenem! Most mihez kezdjünk ezzel a kis némberrel, mondd csak?! (belsőségesen átöleli)

ANNA Egyáltalán mi a fenének hívtad be?! (neheztel)

KORNÉL Akkor még magam is úgy hittem, hogy alig fél órácska múlva, ha jóllakott, majd szépen elmegy innen, de most arra kell rájönnöm, hogy még feltett szándéka, hogy az éjszaka második felét is nálunk tölti!

ANNA Akkor jogosan adódik az egyszerű kérdés: Miért nem szabadulsz meg tőle?

KORNÉL Nem ismerheted eléggé a dolgok összefüggéseit, és különben is megsajnáltam!

ANNA Hát, ha te nem édes uracskám, akkor majd én! (készül rá, hogy cselekvésre szánja el magát, de a férfi visszatartja, és meg is állítja)

KORNÉL De hát aranyszívem! Csak nem fogunk mind a ketten ostoba gyerekcsínyeken törni a fejünket, ráadásul javában már éjjel?

ANNA Akkor mit javasolsz, mit tegyünk? Hallgatlak? Talán még soha sem voltam ennyire kíváncsi a véleményedre! Látod, a lábam is belereszket, hogy meghallgathassalak téged! (cinikus, ironikus)

KORNÉL Kérlek drágám! Te is nagyon jól tudod, hogy az ilyesmit komolyan kell venni!

 

(föláll párszor össze-vissza járkál a szobában)

 

Tegyük fel, hogy van itthon egy kis égetett aperitifnek fönntartott szeszes ital, de hozhatok esetleg pezsgőt is – attól majd jól berúgik, és aztán szépen másnap reggelig nyugtunk lesz, hiszen úgy fog aludni, mint a kisangyal. Mi szólsz? Szerintem sokkal briliánsabb ötlet, mint a te ostobácska gyilkososdid!

ANNA Azért valld csak meg, hogy az se lenne egészen képtelen, és abszurd ötlet!

KORNÉL Nem, hát persze, hogy nem…

EDINA Á! Azt hittem, hogy ti már rég lefeküdtetek! (benéz a hálószoba ajtón, majd kicsit beljebb megy, mint egy lelkes vendég, akit meghívtak, de akire nem voltak fölkészülve) Mit csináltok, mondjátok csak?

ANNA Szerinted? Éppen társasozunk! És roppant jól szórakozunk! (gúnyosan, csipkelődve)

EDINA …Esetleg beszállhatnék én is, mert még nem tudok elaludni, és itt sokkal békésebb a hangulat, és fesztelenség tartalma lobog a levegőben, mint a másik kietlenebb, lakatlanabb szobában.

KORNÉL Üljön csak le drága, ifjú hölgyem! Mondjuk ide a karosszékbe! Várjon csak, hozok magácskának egy kényelmesebb párnát!

 

(Kornél feláll, és hoz egy kényelmesebb párnát neki, miközben Anna féltékenyen mustrálja, mit eszelhetett már megint ki az ura)

ANNA azt hiszem, hogy éppen eléget kapott már a mi ifjú, és rokonszenves vendégünk az állandósított kényeztetésből, nem gondolod?! Épp itt az ideje, hogy folytassuk a megkezdett játékot.

EDINA Hát ez csuda jó! (párszor ujjongva tör ki)

 

(Kornél megfogja a nagy társas táblát és középre teszi, hogy mindenki könnyűszerrel elérje, ha dobni akar, vagy lépni, kedveskedve egy dobókockát nyújt át Edinának)

 

KORNÉL Parancsoljon kedveském! (odaadja Edinának a dobókockákat)

EDINA Igazán köszönöm! Ez aztán hátborzongatóan izgalmas!

ANNA (sokat sejtetően) El se hinné kedves, hogy mennyire…

KORNÉL Nem az a baj, ha az ember játszik, sokkal inkább az adott játékosok hozzáállása számít csak igazán, míg kitart a játék!

EDINA Hát ez nagyon jó! Éljen a játék!

KORNÉL Tudja kedves, az egész egy bizonytalan szituáció, amibe az ember egyszer csak belekényszerül, és egyszerre csak megtörténik a totális csalódás állapota! Olyan ez, mint… már nem is tudom… talán a szeretet-önzőségünkben felnevelt testünk egyetemes biológiája, mely szinte már ösztönöktől áthatott, és maga vezérelt. És mégis van benne valami tudatos érzékelhetőség! De már a felszín alatt a mélyben lenn a titkok megfejtése, a rejtélyek kibogozása áll… mint egy bűntény, melynek ismeretlen, és tán épp ezért homályba vesző szálait föl kell határozott időre minél hatékonyabban, és célszerűbben deríteni! Az emberi lelkiismeret is becsapható, de csak akkor, ha az ember tudatosan átengedi magát hozzá, hogy teljesen becsaphatóvá vállhassék! Az emberi lelkek megmagyarázhatatlan, és mindig is különös dolgok, folyamatok láncolatai voltak. Talán a párkapcsolatok is éppen ennyire bonyolult, ugyanakkor kristálytisztán letisztult mechanizmusok, melyeket legfeljebb csupán még a mindenkori beszámítható, emberi elme sejthet talán igazán… (magában elgondolkozik, lehajtja fejét, mintha egy belső monológot mondana)

ANNA Feleslegesen szenvedteted magad ezekkel a bagatell kérdésekkel drágám! Csak gyötröd, gyötröd az agyad, és közben nem jutsz el sehová!

KORNÉL Drága, ifjú hölgyem! Az ön véleményét is nagyon szívesen meghallgatnám, hogy tudjam magácska, mint vélekedik a dolgok menetéről? (odafordult Edinához)

EDINA Már hogy én?! (körbenéz a szobában)

ANNA igen, aranyom! Magácska! Miért van itt a szobában még valaki?

KORNÉL Szerintem az összefüggések itt megrekednek, és pontosan azért, mert az emberek többsége legalább annyira fontosnak tartja a szexuális kapcsolatokat, mint az eredeti együttlét egyetemesen kitágítható szabályait!

ANNA Mondd csak, szívem? Te ezt a sok magadba pumpált zagyvaságot mind elhiszed? Szerintem komplett balgaság! A legfontosabb dolog, ha már egyszer párkapcsolatra szerződtek egymással az adott felek, akkor szépen, a fokozatosság türelmes kívánságaként haladhassanak a szexualitásban is. Vagy nem?!

EDINA Azt hallottam, hogy például Amszterdam külkerületeiben, ahol előszeretettel foglalkoztatnak örömlányokat, az ember befizeti, letejelni az adott zsét, és utána – persze, ha tud angolul, és ismeri a nemzetközi nyelvjárást -, akkor az adott szolgáltató hölgyike még beszélget is vele! Aztán, akivel kialakult egyszer már a test, és a lélek hullámhosszának kölcsönös állapota azzal megtörténik az adott dolog!

KORNÉL No de kérem szépen drága, ifjú hölgyem! Mégis nem elhamarkodott az imént tett kissé olcsó kijelentése?!

ANNA Meglehet…

EDINA Ugyan kérem! Csak nem azt akarjátok nekem bemesélni, mint átmenetileg átutazó vendégeteknek, hogy ti még sohasem kísértettétek meg önző, saját testeket? Nevetségesek vagytok!

KORNÉL Látja drágám, az meglehet, sőt nem is kizárható ok! De ami fontos elveink örökletes, és egyetemes feladása sohasem szerepelt, mint megkísérelhető vállalkozás célkitűzéseink között. Tudja drága – ha már itt tartunk -, az intézményesített kapcsolat is valamilyen már előre berendezett kapcsolati formula! Egészen más, ha teszem azt, kegyed önként megadja magát a test esendő, és gyarlóságában vétkező igényeinek, mint azok a cifra bagatell-mohó ösztönök, melyekkel naponta kábítanak bennünket! Nem érti igaz?!

EDINA Ezzel én megmondom neked sohasem törődtem!

ANNA Miért nem vagyok meglepve! (gúnyosan)

KORNÉL Itt kérem nincsen győztes-vesztes elcsépelt, poroszos terminológia! Amíg itt beszélgettünk akár még nyugodtan ágyba is bújhattunk volna egészen nyugodtan így hármasban!

EDINA Ezt kérem, ne hidd! De fölfrissülhetnék a fürdőszobában? (kacérkodón villogtatni kezdi előtte kilátszódó vállait a háló pongyolájából)

KORNÉL Hát hogyne! Hogy kérdezhet ilyen mérvű kis butaságot?

 

(Föláll, és megmutatja merre van a fürdő közbe benyúl a szekrénybe ahol a törölközőket tartják, és kivesz egy tisztát, odaadja neki)

 

 

 

 

 

 KÜLÖNLEGES SZERENÁD

   (Egy elképzelt randevú története)

 

 

A hallgató valamivel már éjfél után inkognitóban próbálta saját magát becsempészni a Dózsa György úti Kollégium épületegyüttesének valamelyikébe, hogy elképzelt ,,álmai hölgyének” mint egy nagyon is balszerencsével, és túlzottan megáldott udvariassággal is megáldott pufók Sancho Panza szerenádot adjon, ha nem is a legmegfelelőbbet: saját versét adta volna elő, egy kisebbfajta zenei kíséret aláfestésével, ami több mint valószínű, hogy nemcsak az ott élő lakóknál verte volna ki az a bizonyos biztosítékot, hanem ráadásul a kollégiumi szobatársaknál is lényeges felháborodásoknak, kisebb szitkozódásoknak adott okot – elvégre az embernek már éjfél után tanácsosabb inkább aludnia, semmint bulizásban dorbézolnia, tivornyáznia, mert nagy a valószínűsége, hogy a holnapi Zh-dolgozatokon (amit csak azért neveznek így, mert zárt helyen történik a kivitelezésük) megbuknak, és begyűjthetik azokat a kellemetlen jegyeket, amik sokkal inkább egy kellemetlen félreértés emlékei rovására irthatnak, semmint valódi, megtörtént baklövéseikre.

A pufók, és kellemes mackós termetű fiatalembert Prog Gábornak hívták – de mivel mindenki csak a becenevén emlegette -, így lett ő a közkedvelt Moncsicsi! – Több mint valószínű, hogy éppen azért, mert szinte egész testét dús, szinte áthatolhatatlan, és édeni szőrcsomó borította, és ha valakinek ez sem lett volna elég, akkor ott volt még az a megfellebbezhetetlen tény, hogy két vaskos, tölgyfakezének tetején is fekete szőrcsomók tivornyáztak!

Most jött rá, hogy talán ez életének utolsó, és talán egyetlen lehetősége, ha ezt is elpuskázza, - meglehet, hogy öngyilkossági kísérletre fogja magát elszánni, mert olyannyira szerette volna, ha ez a kapcsolat sikeredhet, és összejön. Sokszor hallotta már azt a bölcs mondást, vagy talán inkább bölcs mesét, hogy a sündisznó, és a sirály meglehet, hogy nagyon jó barátok lesznek, de sohasem lehetnek teljesen egymáséi; hiszen a sirálynak ott van a tágas lég, míg a sündisznó általában a földön tartózkodik, és nem így megy máshova, ha legalább is helyváltoztatási képességei meglehetősen szűkösek!

De Moncsicsit nem lehetett lekenyerezni, most határtalan büszkeség, és mély ösztönszerű elszántság fűtötte!

,,Most vagy soha! Majd Ő megmutatja, egyes egyedül fogja megkérni a világ legcsodásabb hölgyének a kezét, hogy legyen az élettársa, mert szüksége lenne rá!” – ilyen gondolatok motoszkáltak a fejében. Arra most kimondottan ügyelt, hogy a lehető legkifogástalanabbul legyen felöltözve; öltöny, hófehér ing, és hozzávaló lakkcipő – ami új lévén már bizony jócskán, és meglehetősen kellemetlenül kezdte véresre feltörni a jobb sarkát, mert egyik lába mindig rövidebbre sikeredett, mint a másik. De számára szinte már ez sem okozott – kivételesen az égető, és valóban kellemetlen fájdalmon kívül egyéb gondot -, mert azt szerette volna, ha emberi, elveszett szívük, most szomjazva egymásba kulcsolódik, mint valami kibogozhatatlan, megszentelt kötelék, vagy lakat!

 

,,Itt állok előtted áldott kedvesem, kedvesem! Mindennél jobban vágyom rád érzem ezt, szerelmesen, szerelmesen! Ha adhatnál nekem egy esélyt, csak egyet, csak egyet, milliószor suttognám holdvilágos estén a te megszentelt neved!”

 

- Eddig jutott aprócska, ám annál szellemesebb, kis dalával, és mondanunk sem illik, hogy nemsokára már a Kollégium teljes apraja-nagyja ott lézengett, és minden áron kíváncsiskodott, hogy vajon ki lehet ez az ismeretlen, nagyon szépen éneklő lelkes, amatőr trubadúr, akit annyira megbabonázott az adott hölgy halhatatlan, és bizonyára egzotikus szépsége, hogy minden bizonnyal, ha módjában állna még a csillagokat is lehúzná neki, egy fűzfa kosárban, és lábai elé helyezné.

Az őzikeszemű hölgy – akihez tudvalevőleg -, a lelkes, amatőr sorokat énekelte hirtelen kinézett a Kollégium ablakán, amihez egy hangulatos, ruhaszárító kötelek pókháló szerkezete is tartozott; több mint valószínű, hogy azért, hogy az adott ideiglenes lakók is tisztességesen kimoshassák gönceiket, és ruhadarabjaikat!

A hölgyet Áginak hívták, és ha láttak nála egzotikusabbat, nála gyönyörűségesebbet, akiért valósággal kirobbantották volna a második Trójai háborút is, akár, ha a forró hőmérsékletű ifjak egyáltalán abban a korban lettek volna, akkor ez tökéletesen nyilvánvaló!

- Hát ez valóban meglepetés, kedves Ákos! – köszöntötte kedves lovagját. – Nagyon aranyos vagy! Csak… tudod… - az utolsó mondatot, önkéntelen is elharapta.

- Kedves, és tisztelt Ágim! megtisztelnél azzal, ha élettársam lennél, és együtt próbálnák meg felépíteni egy közös életet? – kérdezte a tőle telhető félszegséggel, és sutasággal.

- Figyelj csak Ákoska kedves! Nagyon aranyos, és mindig kedves fiúcska voltál, de nem szeretnék neked fájdalmat okozni azzal, hogyha azt mondom, ebből – ne is haragudj -, de nem lehet semmi!

Ezzel, mintha élettanilag is a másik félben megszakadt volna valaki, és be is telt volna a csordultig kitöltött pohár; valami olyan bizalmas, különös, és mégis meghitt lelki folyamat szakadhatott meg a fiatalemberben, amit talán az öngyilkosok példájával lehetne a legmegdöbbentően illusztrálni. Hirtelen eget zengető, keserű, és szomorú harag férkőzött a józan gondolkodás helyébe, ami a féltékenységnél, vagy az irigységnél is veszélyesebb lehet, mert számára már csöppet sem számíthat az emberi élet védelme…

Még a finom, enyhe, balzsamos májusi éjszaka is komor hangulatokkal telítődött…

- Kérlek Ágikám! Ne csináld ezt… - önmaga is alig vette észre harapófogóval kikényszerített szavait, amikkel jóformán szinte már a levegőben is vagdalkozott. – Kérlek, csak egy másik lehetőséget szeretnék tőled! Miért ne maradhatnánk akkor már egyszerű barátok!

- Nézd most roppant kínos, és feszélyezett helyzetbe hoztál engem, és ezt nem vagyok hajlandó eltűrni! – emelte fel szépen csicsergő, pacsirtákra emlékeztető hangját. – De… várj csak meg! – azzal, mint egy éjszakai, habkönnyű szírén fölvette hálóköntösét, belebújt papucsába, ami a kíváncsi szemek elől, is bátran elrejtette fenséges lábikráit, majd lesietett a kis híján már az általános pityergés határán álló lovaghoz.

- Kedves Ágim! Nézd csak! – hatalmas, kissé összegyűrődött, de épp kéziratcsomót nyújtott át, a legjobb gyöngyírásával szavatolva garanciát vállalva a hölgy hattyúkezébe. – Ezt mind neked írtam!

S abban a pillanatban, amikor Ági már a szakítás megfellebbezhetetlen gondolatát fontolgatta saját magában, kezecskéit, mintha titkos, mágneses áram járta volna át hirtelen melengetés miatt bíborvörös ajkaihoz emelte: szemei hirtelen átnedvesedtek, meghatódtak, és az áldott gyöngy-fátyolon keresztül, ami most még intenzívebbé tette a mindenség érzetét, valami kimondhatatlan furcsaság járta át a hölgy egész, benső valóját.

- Jaj, Ákoska! Igazán… én nem is tudom, hogy… mit is mondhatnék neked? – szabadkozott, próbálgatta, mintha csak éppen most ízlelgetné szavai nyomatékos, és súlyos tartalmát.

- Drága Ágim! Én tisztában vagyok azzal, hogy egy ilyen magamfajtának semmi esélye sem lehet nálad, de csak annyit kérek, hogy legalább olvass bele, és ha megmaradhatna az a mély, és meghitt barátság, ami köztünk kialakult az egyetemen, akkor annak igazán hálás lehetnék! – azzal megfogta kölcsönbe kapott gitárját, és már éppen menni készült, amikor Ági szép míves kezecskéivel megállította, és előbb egy cuppanós puszit nyomott a félszegséggel megáldott fűzfapoéta pirospozsgás arcára, majd amikor úgy látta, ez bevált, ajkait kicsivel közelebb vitte, és elnyújtotta a minden érzéket egyszerre blokkoló, és ugyanakkor érzelmeket is felkorbácsoló csókot! Talán önmaga is tudhatta, hogy ezt most így kell, mert ez egy jószívű embernek jár, viszont, akinek már volt egy komolyabb kapcsolata, és éppen nyakig csücsül egy másikban is, annak kétszer is illik meggondolnia, hogy miként cselekszik!       

 

 

 

 

 

VALAMI MÉG HÁTRA VAN!

 

Megszólítanak gyakorta a tárgyak:

A priccs-ágy melyet gondos makacssággal apám választott:

,,Ez épp jó lesz neki”- tekintettel,

s az ütött-kopott, kiszolgált veterán-asztal:

Idők poloskái pettyezték szégyenfoltosra!

Hogy mertem öntudatlan gyermek-ragyogás

mellett mosolyok világmegváltó ígéreteiben hinni?!

 

Nyomorok ismétlődő Sziszifusz-kötéljárása,

érzem még hátra van! Néha még felbukkan

– de csak titokban – szívem zakatoló ér-labirintusaiban az érzés:

Jobb volt ártatlan gyereknek lennem,

ki rátarti, makrancos makacssággal

hinni mertem felnőttek ítélkező fondorlatait,

s az agy-koponyák, üresfejű-gorillák

is önszántukból barátokká váltak.

Lemondtak leckéztetések vendettáiról!

 

Múltam kísértő, tékozló elhibázottságával kelek naponta;

pesszimista babonákba temetkezve akár a kóros fóbiások tábora!

Kinézek sorrendben hadakozó hegygerinceimre:

A is völgy-katlanban emberek torzsalkodnak élesen,

terpeszkednek anyagias forrásaikkal:

Talán angyalok igazlátó szembogarán át különös jeleket,

jelképeket érzelem-metamorfózisokat láthatok!

 

Volt idő, mikor megbecsülték selyemfiús bókjaim széptevéseit!

S puszikban köszöntötték önsajnáló kedvemet,

volt-nincs világ!

A szível azóta hallgatagok, némák!

Elfeledték hamar az egyetlen ütemre dobogás zenéjét:

Hogy csupán Együtt tehetnek ki egy tökéletes egészet,

mint az ősi egyetértés talpkövei!

 

Sok sebet eltitkolva cipelek magamban,

mint rabot aki csak rácsok szakadékából szabadult,

de lelkét fogva tartja valami!

 

 

 

 

 

 

II. RÉSZ

 

(Két héttel később. Estefelé. Szokásos összevisszaság és káosz uralta állapotok. Egy modern XXI. századi rádió híreket mond be. A nappali szobában Tv készüléken az özvegy néz egy sorozatot. Jókat nevet, röhögcsikél magában. Ferenc kényszeredetten már beállította a tv-t az özvegy feledékenysége azonban nem ismer határokat, és ezt a műveletet többször is végrehajtja, Edit kényelmesen helyet foglal magának az egyik szemközti fotelban.)

 

 

FERENC (mérgelődve, neheztelőn) Hát ez lehetetlen! El sem akarom hinni! (kínjában már félig nevet) Anyus! Hát mi a fészkes fenét csináltál te ezzel a tv-vel, hogy majdnem mindegyik csatorna kásás, amikor parabola antennád van?! Biztosan szórakozol velem, igaz?!

EDIT Jaj, édes uram! Hát hogy mondhatsz ilyet! A teringettét! Egy kedves, idős hölgyről beszélsz! Legyen már eszed az ég szerelmére!

 

(pillanatnyi csönd, a fellegekből lassan hull a hó)

 

FERENC Hát ez aztán a műsor! Megint rákezdte az idő! Ezt nem akartam! azt hittem otthon leszünk, még mielőtt elkezdődik! (önmagában fortyog, és bosszús)

EDIT Hát hogy lehetsz ilyen az egy szem anyáddal, mi?! Csak cirka fél órát engedsz meg neki az életedből? Hát ez aztán a kimért pontosság! Egy perccel sem több! Nehogy véletlenségből még maradjunk egy ideig! szégyellhetnéd magadat! Na, hát!

FERENC Te is érzed? Mintha sokkal hidegebb lenne! Hoznom kellett volna a sapkám! Vagy egy fejfedőt! Nem gondolod?!

EDIT Valószínűleg, ha rólad van szó, akkor az is sértette volna azt a hatalmas férfiúi önérzetedet! (gúnyosan)

FERENC Már két éve mást sem hallasz tőlem kicsi szívem, mint hogy mikor veszel már nekem egy rendes sapkát! És ez a köszönet? Hát köszönöm szépen!

EDIT Pont te beszélsz! Nézzenek oda! Amikor meg a ruhaosztályon vagyunk, akkor eszedbe nem jutna kinyitni azt a nagy szádat, és beszélni, hogy ,,Anya! Vegyél nekem egy sapkát légy kedves!” Erről én nem tehetek! Mosom a kezeimet! (jelképesen széttárja a kezét)

FERENC Itt a sufniban láttam még valami használható fejvédőt…

EDIT Na, hát azt most rögtön felejtsd el! Még hogy egy ilyen koszos, piszkos helyről akarsz öltözködni! Ki hallott még ilyen megveszekedett, félkegyelmű ötletet?

FERENC Te mit gondolsz? Hideg van kinn? (kinéz a kiskonyha ablakán, amit jégvirágok borítanak)

EDIT Jaj! Hagyd már ezt! Majdcsak kitalálunk valamit!

 

(Csönd.)

FERENC Attól tartok, hogy elfelejtettem felvenni a jégeralsómat is! (vájkálni kezd rajtalévő ruhadarabjai között. Bohóckodik, akár egy gyerek)

EDIT Be kéne reteszelni azt az átkozott korhadó sufni ajtót legalább valami léccel, mint ideiglenes szükségmegoldás, mert kedves anyád sajnos erre sem gondol! De a forralt, savanyú, ecetes borát persze az egekig dicséri!

FERENC Ugye nem várod el tőlem, hogy ebben a farkast kiáltó, sanda hidegben kitotyogjak, és bereteszeljem neked! Eláll az amíg tavasz lesz!

EDIT Ezt is én fizessem ki anyád helyet, ugye ezt akartad mondani?! (fenyegetően, szúrós szemöldökkel néz rá, látszik, hogy legszívesebben megtépné ott helyben az urát)

 

(Egyikük sem mozdul. Az özvegy hirtelen kimegy a spájzba, és elővesz egy kopottas takarót, fejére teríti, majd kirohan a hóesésbe, és a sufniba megy, ahol egy használt vékony fémlemezzel beszögeli a korhadt, rozsdásodásnak induló ajtót)

 

FERENC Most legalább a saját szemeddel is láthatod egyetlen drágaságom, hogy az én anyám is van olyan kiváló, és nagyszerű, mint a tiéd! (kicsit szemre hányón)

EDIT Most erre inkább hadd ne mondjak semmit!

FERENC Tényleg! Anyádat felhívtad, hogy hogy van? Vannak-e fájdalmai?

EDIT Miért? Szerinted elárulja?! Ha minden fájdalma összeesküdne ellene, és összetörne az összes éppen maradt csontja akkor se vallaná be a fájdalmait, ahhoz méltósága van, és kitartott büszkesége! Ezt is csodálom benne! (kihúzza magát, őszinte büszkeséggel)  

FERENC Öreg már! Ez az igazság! Mindenkinek be akarja bizonyítani, hogy a saját igazsága tévedhetetlen! (belenyugodva, közönnyel)

EDIT Hát akkor azt hiszem, hogy én szerencsésen az anyámra ütök!

FERENC Hát ebben én sem látok különbséget (majd mikor Edit vádolón, szúrós, mérges szemekkel ránéz kicsit enyhültebben, békítően) De azért pont így szeretlek életem!

(Ferenc hosszan fürkészi Editet)

EDIT Mit nézel? Nem láttál még nőt?

FERENC Egyáltalán ne vedd magadra, csak ezzel az új séróddal most olyan fiúsnak tűnsz!

EDIT Most dicsérsz, vagy csupán sértegetsz édes uram?! (csípősen) Egyébként meg már több mint öt hónapja, hogy levágattam, és egy kicsit föltupíroztam! De ismervén a te előretervezett alaposságodat ez nem is lepett meg túlzottan!

 

(Kis csönd)

 

FERENC Arra gondoltam, hogy megvan-e még az a gyönyörű, kisestélyid, amit nem is tudom mikor láttam rajtad szállni?

EDIT Melyikre is gondolsz, szívem? Mert azért valljuk be, van belőle több is!

FERENC Tudod te, amit egyszer vettél magadnak az én beleegyezésemmel! (kicsit idegeskedik, vakargatja a fejét)

EDIT Csak nem arra az ízléstelen, retrós korcára gondolsz, amelyiket leöntötték az értekezleten vörösborral? (látszik rajta, hogy töpreng, gondolkozik)

FERENC Ha te mondod! Akkor bizonyára az nincs meg már! Így van?!

EDIT Azt már régen eltökintettem a meghitt kis házunk portájáról.

FERENC (kikelve magából, kiabál) Mondd csak, ki engedte meg neked, hogy az én beleegyezésem nélkül cselekedj?! Tudnod kellett volna, és ne merészelj tagadni: hogy fontos volt nekem az a ruhadarab, mert úgy szerettelek akkor benne, mint senki mást! Igenis gyönyörű volt a kisestélyid! Majd megörültem érted!

 

(Odamegy a ruhásszekrényhez, keresgéli, szabályosan az összes fiókot kihúzigálja, és tüzetesen szemügyre veszi.)

 

Lássuk csak! Hogy a fenébe lehet! A változatosság kedvéért nem segítenél megkeresni, kicsi galambocskám?!

EDIT Már megbocsáss drága Ferencem, de ha azt hiszed, hogy fogok majd őrizgetni egy vörösboros foltos korcát, ami egyetlen mosás alatt tönkremegy, hát akkor nagyon tévedsz! Ott hiába is keresgéled, és hiába szeretnél fölidegesíteni, már előzőleg megtetted, mikor merészeltél felelősségre vonni! Azt hittem, hogy a bizalom kettőnk között fennáll! Tévedtem: A bizalom éppoly ingatag lábakon álldogál, mint a drága jó anyád roskadozó kulipintyója!

FERENC Pedig tudtad, hogy odáig voltam érte, még te is belementél a játékba, hogy átmenetileg velem együtt örüljél, és akkor ilyesmit művelsz! Egy kicsit elvárnám, hogy szégyelld magad! (neheztelően)

EDIT Korábban kell felkelned ahhoz édes uram! Eszem ágában sincs! Majd veszek én magamnak ruhát, ha megtetszik valami! Attól te ne tarts!

FERENC Egyetlenem ma nem lesz vacsora? Nem gondolod, hogy illene főznöd valamit? (csípőre teszi a kezét, mint aki kérdőre vonná a másikat)

EDIT Amikor te is tudod nagyon jól, hogy utálok a konyhában vesződni! Látod-látod, ha édesanyád megtanította volna neked a kulináris élvezetek alapjait, akár te is elkészíthetnél egy-két könnyedebb fogást, és nem kéne folyvást terrorizálnod azzal a folyton korgó beleddel!

 

(Dühösen kimegy a kis konyhába, keresgél a konyhaszekrényben, odacsapja a serpenyőt a tűzhelyre, kikészíti az alapanyagokat az asztalra, és úgy csinál, mintha főzne)

 

 Ha már eltökélted, hogy köröttem lábatlankodsz, és semmi dolgod sincs, akkor túl nagy kérés lenne azt az átkozott szakácskönyvet előkeríteni? (idegesen)

FERENC Szó sincs róla galambom! Azonnal már keresem is! (hátramegy a ruhásszekrényhez, és megint kutat valamit)

EDIT Talán, ha esetleg megpróbálnád a konyhaszekrénybe a fehérneműim stírölése közben, biztosan meglenne!

FERENC Hát persze! Ezer bocsánat! Azonnal!

 

(bekullog a kis konyhába, és kutat a polcokon, míg végül egy molyrágta, elszakadt kézikönyvre bukkan)

 

Hát ez lenne az?! (csodálkozik) Úgy látom, hogy minket megelőztek gondoskodó, kis barátaink, akinek még a papír is ízletes lakoma.

EDIT Ezt most fejezd be, amíg béketűrő vagyok! Addig is hámozd meg a krumplit! Ott van hátul a kés, meg egy tál!

 

(Ferenc hátramegy előkészíti a krumplis zsákból a már csírásodásnak indult krumplit, és kivesz egy életlen kést a tartóból, munkához látna, de Edit leinti.)

 

EDIT Nem hiszem, hogy te ezzel a rozsdás vacakkal hámozni tudsz!

FERENC Nem?! Hát akkor csak figyelj! (trancsírozni kezdi a szerencsétlen krumplikat, de még a héjukat sem tudja leszedni)

EDIT Ez az életlen lom még a meleg vizet sem viszi; jobb lenne, és hatékonyabb, ha élesebb késsel manővereznél, ha egyáltalán vacsorát akarsz!

FERENC Ne oktass! Én is nagyon jól tudom, hogy mi a jó a kezemnek! (mint aki vesztett odakullog megszégyenülten a konyhafiókhoz, és kivesz egy valamivel élesebb kést)

EDIT Azért ezzel legalább vigyázz, mert tudod, hogy hajlamos vagy saját magadban kárt tenni, és nem szeretném riasztani az orvosi ügyeletet!

FERENC Hát ilyen nincs! Ezt nem hiszem el! (megvágja a kezét, és ujjbegyéből kibuggyan a vér) Na, most boldog vagy gondolom, és ugyebár nagyon is elégedett, hogy lám te megmondtad! Igaz?! Dőlj csak hátra nyugodtan, és élvezd a diadalmámorodat, amíg szegény vérem utolsó cseppje hull!

EDIT Á! Nem is tudtam, hogy benned egy költő veszett el! (odamegy hozzá, a fiókból mulpolyát, és kötszert vesz elő, sebhintőporral) Na mutasd a nagy mancsodat, te macsó!

 

(gyöngéden ölébe veszi férje sebes ujjbegyét, majd óvatosan lefertőtleníti, és bekötözi)

 

FERENC Auu! Szsssz! Ez csíp!

EDIT Gondoltál volna akkor erre, amikor rád szóltam, hogy vigyázz a késsel! De nem mert te bírod a gyűrődést, és a fájdalmat! Hát akkor most légy férfi, és mutasd meg magadnak is, hogy viselik el a fájdalmat a profik!

FERENC Auu! Ez akkor is csíp és éget!

EDIT Hát ez nem lehet igaz, el se hiszem! Még egy ekkora mamlasz anyámasszonykatonáját ritkán láthattam! Hogy szülnél te gyereket? Tudod te mekkora pokoli fájdalommal jár az, mikor kitágul a medencét, és a szülőcsatornán keresztül elindul kifelé egy kis élet, mely a világra vágyik?! Van fogalmad?!

FERENC Hát ez már a nők dolga! Vagy nem?!

EDIT De a gyerekszüléshez két ember kell, ha még nem esett volna le, elvégre ketten csináltuk!

FERENC Hát ez már pontosan igaz!

EDIT Hát kedves férjem, ha tovább folytatod a kis műsorodat az életben nem lesz ebéd se, nemhogy vacsora! (fenyegetőzve)

FERENC Te még most is a sérülés ádáz kapujában is viccet csinálsz az egészből! Hát mondhatom! Nem kellene esetleg pátyolgatnod engem, édesem?!

EDIT Már megbocsáss, de hány éves is vagy? Ötvennyolc, vagy nyolc?! Egy ekkora férfinek már bizony meglehetne a magához való esze! (éles hangon)

FERENC Észre se vettem, hogy milyen könnyedén elsuhansz dolgok, és tények felett!

EDIT Én meg sokszor megfeledkezem magamról, hogy elviselem a goromba pokróc természetedet! Tehát, ahogy vesszük! Így is, meg úgy is egálba vagyunk, nem gondolod?!

FERENC Hát azt azért nem mondanám! De egyfajta különös munkamegosztás a miénk, ha megengeded! (kicsit jópofáskodva, tréfálva)

EDIT (egyre sürgetőbben)  Készen van már az a ragyás krumpli, te?!

FERENC Máris, máris! Tudod, világ életemben utáltam, ha valami sürget és hajt! (meggondolja magát) De hát miket is beszélek, te aranyom, ugyanilyen mentalitással bírsz, mint én, csak te még normális vagy!

EDIT Ha sokáig folytatod még a kisded játékaidat lassacskán a maradék józan eszem is könnyedén elillan! (csípőre teszi a kezét, és támadó állást vesz fel)

FERENC Figyelj csak édesem! Mit szólnál hozzá, ha az idén nem mennék nyaralni, hanem rendbe hoznánk anyámnak a tetőjét! Az egész hóbelevanc teljesen elvan már korhadva, és nem biztos, hogy kibírna még egy zimankós telet! Te mit gondolsz? (esdeklően tekint rá, mint egy árva kisgyerek)

EDIT Már ne haragudj, de van egy mihaszna öcséd, aki mégiscsak közelebb lakik, mint mi, akik Budáról szoktunk látogatóba jönni. Miért nem kéred meg őt, hogy adjon egy kis pénzt a tetőbe! Várjál csak… meg ne mondd… kis is találtam! A te öcséd a legravaszabb ember az egész elátkozott családban: szépen megvárja, amíg a mindenben segítőkész, és áldozatvállaló bátya majd intézkedik! Hát vedd tudomásul, hogy azt lesheti! Ha ő nem ad egy fityinget, akkor az én pénzemet nem fogom csak úgy elkótyavetyélni!

FERENC De édes galambocskám! (mézes-mázosan) Hát micsoda cudar, kis pajkos szenvedélyek lobognak tisztán, és áttetszőn a te kristályszemedben!

EDIT Ezt most azonnal fejezd be! Te is tudod, hogy a bókolás, és az udvarlás soha nem volt az erősséged! (kicsit mérgelődve)

FERENC Hát hogy mondhatsz ilyet életem?! Hisz te is láttad ez a szegény özvegyasszony teljesen egyedül maradt, mint a kisujjam apám halála után! Mégis mit vársz tőle?

EDIT Hadd kérdezzem meg, hogy a jól jövedelmező nyugdíját mire költi?

FERENC Mire?! Hát vesz egy két kiló kenyeret, meg egy kis párizsit aztán kész! Nem eszik olyan sokat, legfeljebb csak madáradagokat! Most mit jössz ezzel?

EDIT Persze az az átkozott, és fölösleges házbiztosítás ugye! Hát szerintem annak semmi értelme! No meg ugye igyekeztem a lelkére beszélni, hogy négy kéményből bőségesen elég volna, ha csupán egyet fizetne, mivel egyetlen kémény üzemel! Erre mit tett, nem mert jó az, ha minden ki van fizetve! Van neked fogalmad, hogy mennyi tartalék összeg megy el fölös kiadásokra?! Oh, el is felejtettem, hogy te nem szoktad nyilvántartani a kiadásokat! Ellenben én mindig igyekszek pontos könyvelést vezetni! A drága anyád az a legnagyobb baj, hogy soha nem nézi az árakat, hogy mi mennyibe is kerül!

FERENC Szerintem csak a féltékenység, meg a fölfuvalkodott irigység beszél belőled édes! Hogy az én anyám szinte mindig röhög-vihog akárhányszor csak meglátogatjuk a hosszú téli estéken, a te anyád meg olyan, mint egy kovászos uborka, olyan savanyú! (szarkazmussal)  

EDIT Megkérlek, hogy fogad vissza magad! Ez volt az első figyelmeztetés!

FERENC Miért, akkor mi lesz, ha továbbra is nyitva marad a szám?! (provokáló hangon)

EDIT Akkor édes uram, házastársi jogomnál fogva megfogom a bekészített sodrófát, és jó nagyot húzok vele arra a veleéig értelmes kobakodra! Világos?!

FERENC (kicsit megrémül) H-h-hát hogy-ne! De-de-de azért vedd tudomásul, ho-ho-hogy nem rezeltem be tő-tőled! (félelmében pár lépést hátrább lép)  

EDIT Mi van csak nem szabadnapos volt a logopédus, vagy az aktuális beszédterapeuta?! (ironikusan, gúnyolódon)

FERENC Egyetlen szavadból is mindent megértek!

EDIT Hát ebben erősen kezdek kételkedni!

FERENC Ez igaz! Ha azt mondod ,,kuss” egyértelműen világos vagy!

EDIT Te is jól tudod, hogy nem szeretek csúnya szavak használni, csak ha feltétlenül szükséges!

FERENC Az az igazság, hogy te saját magaddal nem vagy kibékülve! Sohasem felejtem el – ezt később mindig megcsináltad -, hogyha fáradt, vagy kedvetlen voltál, akkor a te anyádhoz feltétlen beugrottunk, viszont szegény anyám akkor is majdnem mindig kimaradt! Mond csak? Ez fair?

EDIT Ha esetleg kíváncsi vagy az igazságra, akkor elmondhatom: Az volt a helyzet, hogy egy kis pihenés erős, megfeszített tizenkét órás munkavégzés után – úgy érzem nekem is kijár! Van ellenvetésed?!

FERENC Ha tudni akarod, nekem pedig fiú kötelességem, ha már az a szerencsétlen öcsém nem néz anyámra, legalább én nézzek már rá, ha erre járok! Ezt diktálná számomra a belső lelkiismeret!

EDIT Á! Nem is hittem volna, hogy mennyire szentéletű lettél! Valóságos Ferenc arkangyal! Gratulálok! (ünnepélyesen megtapsolja)

FERENC Drága kis feleségem! Ez számomra nagy szégyen! Én igenis szégyellem, de felelősséget is érzek anyám iránt, hogy ennyire igénytelen, és nem törődik a romos házával sem, csak azzal a kiirthatatlan, mosolygós optimizmusával! Igen… elismerem, hogy nagyon kellemetlenül érint! Most már jobb? Elégedett vagy, hogy ki mertem mondani?

EDIT Látod, nem is volt olyan nehéz!

FERENC Tényleg már megint hová lett a mama?! (belekiált a levegőbe, de válasz nem jön)

EDIT Szerintem már megint átment a kereskedőnéhez ahhoz a Horgasinéhoz, vagy hogy is hívják! Tudod, anyádtól minden kitelik!

FERENC Nem hallod magad? Miért nem vagy képes legalább egyszer kicsit vidámabban, vagy felszabadultabb beszélni róla? Nem értelek!

EDIT Mert ismerem, és ez azt gondolom elég indoknak!

FERENC Nem szeretnék szemrehányást tenni, vagy mondani, de házasságunk, és közös kis berendezett életünk alatt soha nem voltál olyan elemedben ebben a kertvárosban, mint éppen most. Még a fiunkat is elvitted az anyádhoz, és neked köszönhető, hogy majdnem a munkahelyemről is elkéstem, mert elfelejtetted beállítani azt az átkozott ébresztőórát. (méltatlankodva)

EDIT Hirtelen most minden az én nyakamba hullik, nemde?!

FERENC (keserűen) Hát ezt meg hogy találtad ki?

EDIT Arra számíthatsz édes uram, hogy mostantól kezdve külön alszunk!

FERENC Hát kérlek ez már mindennek a teteje! Ez aztán tőled igazságtalanság! (önmagát vallatón) Jó! Meglehet, hogy az ágyban sokat horkolok, meg szuszogok, de ki nem? Én sajnos mély alvó vagyok, ami egyet jelent a tudat kikészített hibernációjával, és akkor megszűnik köröttem a világegyetem! Azt hittem ezért már mind bocsánatot kértem!

EDIT Nem hallod magad?! Ezt is úgy közlöd, mintha egyenesen nekem kellene tőled elnézésért fohászkodni, hogy egyáltalán meg mertem szólalni! Hát köszönöm szépen! Így állsz te ki mellettem?!

FERENC Hát ez az! Ha most különalszol tőlem, azt a kis lélek biztonságot is elveszed tőlem, amit addig jellemzett, míg mellettem voltál! Ezt akarod? (térdre esik)  Mindenre könyörgök neked, ne tedd!

EDIT (nagyon megsajnálja az urát, lehajol hozzá, anyai mozdulatokkal párszor megsimogatja a fejét)

Drágám! Nézzenek oda, hogy te mekkora nagy gyerek maradtál! Csak nem fogsz sírdogálni, mert ilyet a kisfiúk, meg a kislányok szoktak, nem egy ötvenöt éves férfi! Hányszor adtál már támaszt és anyagi juttatást anyádnak? Temérdekszer csak annyit mondhatok, míg az a galád öcséd egy mihaszna!

FERENC Ebben lehet valami. De én csak támogatni szerettem volna anyámat mindig is, hiszen olyan szűkösen tudták csak összekuporgatni azt a keveset, ami nekünk jutott!

EDIT …És vajon azt is tudod ugye, hogy miért?!

FERENC Most már kíváncsivá teszel! No, kérlek, mesélj! (kíváncsiskodó tágas szemekkel figyeli felesége minden mondatát)

EDIT Mert drága jó anyád minden kis vagyonkáját még aznap elköltötte, ahogy azt megkapta; gondolta, a pénz egyfajta értékálló eszköz, csak a rendszer változással nem számolt, és azzal sem hogy mindennek csillagászati az ára!

FERENC Ezt meg honnan veszed?

EDIT Jaj, a mindenségit már! Ne tettesd magad ostobábbnak, mint amilyen már így is vagy! Mit gondolsz, amikor édesanyád megkérdezte tőlem, hogy mennyibe fog kerülni az új tető, és megmondtam neki az árat, azt felelte: ,,Ennyi pénz nincs is a kerek egy világon édes lyányom!” – hát ennyire igénytelen, de közben meg előnyös fényben szeret sütkérezni a nem létező jómódjában!

FERENC Az volt akkor a bajom, hogy mindig igyekeztem bevásárolni neki? (vallatón rámered)

EDIT Félreérted a szavaim jelentőségét! Az sohase baj, ha gondolsz rá, a baj az, hogy anyád nem mindig mondja meg az igazat, és nagyon sok dolgot szándékosan elhallgat, mert azt hiszi, hogy ezzel megkönnyíti saját helyzetét, pedig ez sem így igaz!

FERENC Ahá! Most már értem! Értem én, mi a bibid! Csak attól félsz, hogy anyád mindig optimistán jobbkedvű, mint a tied, aki sajnáltatja önmagát!

 

(Pofon csattan, Edit lekever egy pofont Ferencnek, aki ettől megszédül, majdnem föl is bukik, de nem esik el)

FERENC Auu! De édes kis szívecském! Hát ezt meg miért kaptam?! (megdöbben, csodálkozik)

EDIT Gondolkozz csak el rajta! Mert az idősebbet tisztelni illenék, és nem rágalmazni! Ezt nem tanították meg neked?!  

FERENC … És akkor te azzal a kenetteljes dumáddal, hogy az anyám minden pénzét elkölti ilyen-olyan vacakokra? Az mi volt, mi?! (terpeszben áll, kezét maga előtt összekulcsolja)

EDIT Az jogos megállapítás volt, de a tisztelet feltétlen betartásával!

FERENC Ó, már megbocsáss! Ezt látod nem is vettem észre! És az mi volt, amikor azt mondtad, hogy ,,anyád olyan, mint valami Csekonics! Mindig csak megjátssza magát, hogy mennyire tehetős, és módos”?

EDIT Hát hogy legyen ezután Feri? Mennyi, de mennyi alkalommal el lett neki mondva, a szájába lett rágva, hogy: Mama, figyeljen már a pénzére, és a nyugdíjára, mert minden aprócska fillérje is kihullik a kezei közül! Vagy szerinted ezt is én akartam?

FERENC Értem! Hát innen fúj a szél. Most leleplezted saját magad! Attól félsz, hogy nem hagy majd rád semmit, mert te csak a menye vagy, és különösebben egyáltalán nem kedvelitek egymást!

EDIT Na, mit értesz, mit értesz, Okoska? Nem az én anyám! (egyre inkább hecceli, kekeckedik vele) De anyád egyetlen érdeme, hogy legalább a gyereket rá lehet bízni, mert imádja!

FERENC Mindig is azt mondogattad, hogy nem használ a fiunknak, ha túl sok finomsággal tömik a mamák. Meg hogy mindent megcsinál a ház körül. Szerinted ki mesélt neki régi történeteket a múltból, amikor te állandóan dolgoztál, igaz velem együtt?! Azt mondtad, hogy nem kellett volna túlságosan a közelünkbe szoktatni a gyereket, mert így képtelen volt megszokni azt a nyavalyás kiságyat, amit aztán nem is használunk már legalább öt éve!

EDIT Jössz itt nekem ilyen régi históriákkal…

FERENC Azért sem pucolom meg a krumplidat vedd tudomásul! (megmakacsolja magát)  

EDIT Hát akkor én sem sütöm meg a rántott húsodat na? Jó lesz így? Elbeszélgethetünk így kettecskén akár még napestig is! Nekem aztán édes mindegy!

 

(kis csönd)

 

Emlékszel még, hogy milyen jó disznótoros kis lakomákat csaptunk anyámék?

FERENC Ez nem mentség! Nálunk is voltak nagyon szép, bővérű mulatságok! De hát a pálinka, meg a szesz nem serkenti a józan gondolkodást!

EDIT Pedig még most is a számban érzem azt a jó hagymás sült vért; csak úgy megcsapolták a disznó nyakát…

FERENC Fúj! Hogy lehetsz ennyire gusztustalan?

EDIT Bocsánat! Már el is felejtetem, hogy a büszke férfi nem merte megölni a malackát, viszont imádja a hurka-kolbászt! Ejnye, ejnye! (huncuttul)  

FERENC Muszáj ennyit a mamáról beszélnünk! Mióta ismerjük ennyit még sohasem gondolkoztunk róla! Tudod te micsoda patália lesz majd itt, ha a rokonok majd az örökségéért marakodni kezdenek? Én ebből köszönöm szépen, de egyáltalán nem kérek!

EDIT én sem úgy gondoltam… De a mi részünket, ami megillett minket is, azt be kell hajtani!

FERENC Most meg mit keresel?

EDIT Nem láttál itt véletlenül egy másik műanyag tálat, amibe fölkockázhatnám a hagymát?

FERENC Hát ez jellemző! Mondd csak, a te családodban mindenki ennyire haspók, falánk típusú emberke, vagy ez egyedi vonás? (iróniával, de kedveskedőn)

EDIT Nagy vicc! Mondja ezt, egy olyan valaki, aki imád enni, és csak a finomabb falatokat fogadja be a gyomra!

FERENC Láttad a nappali szobában azt a kiságyat? Ott aludtam én gyerekkoromban, ha az öreg tatám kicsit bekótyagosodott. Mit gondolsz, a villanyt legalább ki tudja fizetni? (kicsit aggodalmaskodik, kezét tördeli)

EDIT Mivel a te anyádról van szó, talán neked jobban kellene ismerned, mint mondjuk nekem… De a mama még soha nem mondott igazat, mert folyton linkel!

(Ferenc érzelmesen átfogja Editet, és egymásba borulnak.)

Szegény, áldott jó mama!

FERENC Villany? Azt a nyomorult házbiztosítást kellene a fenébe is lemondani! De csak ahhoz ragaszkodik. Szerinte földrengés várható… Hallottál már ennyire képtelen ötletet? Hát nem nevetséges?

EDIT Legalább a kerítése legyen rendben, ha a mihaszna öcséd azt az átkozott, ócska kúpcserepet nem hajlandó megcsinálni, csak a következő nyáron!

FERENC Ne akarj minden munkát az én nyakamba varrni! Tudod te, hogy mi hol lakunk, és hol lakik a drága öcsém? Sokkal közelebb van anyámhoz, mint mi, és akkor így viselkedik! Sokszor szégyellem is magamat miatta!

EDIT Jellemző! Az öcséd csak ideállít hébe-hóba, napjában legfeljebb kétszer, amíg vesz a sarki boltban anyádnak egy fél véka szeletelt kenyeret, aztán utána ágye-bugyesz, volt nincs! Szép kis családtag mondhatom! (lenézően)

FERENC Mit akarsz? Mondd meg! Mit csinálhatnék én? Lassan már ott tartunk, mit régen, hogy ide hordjam a fizetésemet, ha anyámnak kell valami!

EDIT Azt talán nagy meggondolatlanság lenne! Arról nem is beszélve, hogy akkor én miért is dolgozom?

 

(Csöngetnek.)

 

FERENC Hát ez meg megint ki az ördög lehet?! Az a baj ebben a házban is, már ideje korán megfigyeltem, hogy olyan az egész, mint valami különös átjáró ház… Itt mindenki jön megy, mint az átutazó, és senkiről nem lehet tudni bizonyosan, hogy ki? Kicsoda?

EDIT Biztosan a Margitka néni!

FERENC Ne beszélj butaságokat! Már hogy volna a Margitka néni, amikor olyan smucig, hogy csak azért nem használja a vadonatúj csizmáját a téli hidegben, mert hamar elkopik a talpa!

EDIT Miért? Szíve joga! Különben is! Ilyen egy élelmes idős asszonyság! Takarékoskodik legalább, míg van sütnivalója és ép agyi fogaskereke; sokan már ebben a korban kótyagosak, és nagyon hamar felejtenek!

FERENC No, megyek kinyitom az ajtót, mert a végén még a hibás csengőtől azt gondolhatják, hogy senki sincs idehaza!

(megy, ajtót nyit)

 

SZALONKA (belép) Csak én vagyok! Tán mást vártak? Olyan nagy most a kavarodás ezzel a táli közlekedéssel, hogy gondoltam megnézem nincs-e valami baj? (bejön)

EDIT Nem, nem! Éppen jókor érkezett! Segítsen kérem, eloszlatni egy aprócska félreértést legyen kedves!

SZALONKA parancsoljon drága Editke! Miben állhatok rendelkezésére?

FERENC …És mondja csak, ön hogy érzi magát Szalonka?

SZALONKA Hát nem panaszkodhatok; rendszeresen kapom a nyugdíjat, és azt a keveset is igyekszem mindig beosztani, amit fáradtságos munkával eddig megkerestem! De hát, ha jönnek a drága unokák, akkor az ember csak nem tagadhatja meg tőlük a cukorkát, meg a kisebb nyalánkságokat! Igaz-e?

EDIT Ahogy mondja! A gyerek mindig áldás egy családban!

SZALONKA (hóna alatt termetes, fekete dobozt szorongat: számlák vannak benne)

Hopp! Jó hogy eszembe jutott! Ezeket a számlákat, még be kellene fizetnem a postán!

 

(látványosan kiborítja a doboz tartalmát a földre; egy hatalmas számlakupacot lát a közönség)

 

EDIT Szalonka úr maga aztán nem vesztegeti a drága idejét! De hadd kérdezzem már meg, hogy szükséges volt ennyit várakoznia? Hát nem lett volna célszerűbb, ha esetleg kerített volna valaki alkalmas személyt, vagy ismerőst, aki elintézi magának ezeket a kacifántos számlákat? Muszáj így megerőltetnie magát? Hát hol vannak a gyerekei?! Elhanyagolják magát kamatostul?

SZALONKA Jaj, jaj! Ne is tessék folytatni drága asszonyom! Én a magam szerencsétlenségével is már nagyon jól kibékültem tetszik tudni! Csak hát már nem tudok annyira hangyaszorgalommal járni-kelni a világban, mint egykor ifjúkorom mérföldkövén. Pedig, ha jó negyven évvel ezelőtt találkozhattunk volna mi ketten drága Editke meghódíthattuk volna a Himaláját is!

EDIT Maga mindig annyira kedves Szalonka úr! Itt szerénykedik, miközben odakint kisebb hóvihar keveredett! De gyorsan (kanapéra mutat) de melegedjen már meg egy kicsit! A végén még teljesen átfagy!

(Szalonka bajszáról egy vastag jégcsapot tör le, felmutatja bohókásan)

SZALONKA Hinye! Hát farkas vacogtató egy hideg van odakint, annyit mondhatok! De az itthoniakat sem kell félteni, ha jó látom! A radiátoruk még működik?

FERENC Ismervén anyámat, szerintem azt sem tudná, ha éppen csöpögne! Egyáltalán mikor voltak itt utoljára ellenőrizve a fűtőtestek?! Mert minden fontos ebben a házban, csak az az egy nem, hogy az emberek ne fagyjanak meg, amint beléptek! Nahát!

SZALONKA …És hogy van a kis trónörökös? Jó egészségnek örvend úgy hiszem!

EDIT Köszönöm kérdését! Szerintem nagyon jól érzi magát a kiságyban, amit nemrég vettünk! (próbál mosolyogni)

FERENC Jól egy fenét! Hallottad volna, hogy mit művelt már megint az éjszaka! A rikácsoló bömbölésével kis híján az álmot is kikergette a szememből! De téged ez sem zavar egyetlenem igaz, mert te és az orbitális, eget rengető horkantásod nagyon jól megértitek, és kölcsönösen ki is egészítitek egymást!

EDIT (ráripakodik mérgesen) Az Isten áldjon meg, ne kezd már megint!

FERENC Csak folytatom!

EDIT (Szalonkához) A kisszobában van, békésen szundizgat!

SZALONKA Bizony mondom én magának, kedves Editkém, nagy érték ám a kertes ház! Mert ugye mihez is kezd egy munkához hozzászokott szerencsétlen ember a panellakás fogságában? Csak egész nap lustálkodik, és heverészget! Az egyetemes lustaság matematikája nem? Ezért a házért én is nagy summát félreraknék, ha lenne még valamiből! De a mostani állapotában, ami igaz, az igaz! (párszor, mintha viszketne, megvakarja a fejét)  Az ingatlanos úgyis nagyon keveset fizetne érte! Ki tudja mikor…

FERENC Már ideje korán rendbe kellett volna tenni, amikor apám meghalt! Csak hát az a rigolyás, jó anyám, ezt is kihagyta a számításból!

SZALONKA Jók az alapok az a legfontosabb! A több meg legalább úgy is meg majd magától, nem?! Mindenesetre, ha a tető már végleg tönkremegy, majd elkérhetném a faanyagot tüzelőnek? Szegény ember – tudják -, vízzel főz!

EDIT Hát persze, hogy megkapja!

FERENC (fölhorkan) Hát ez jellemző! Már megint csak a hasznot lesi, ugye?! Hogy képzeli, hogy besétál, és akkor egyből rendelkezik, mi?! Hát ki maga egy végrehajtó?

SZALONKA Bocsásson meg kedves Ferenc, ha megbántottam volna, de igazán megérthetné, hogy egy ilyen magamfajta szegény és egyszerű ember azzal gazdálkodik, amihez hozzájut, és nem mondhatnám, hogy állam bácsi segítőkészebb, mint mondjuk egyesek! (Editre sandít majd cinkosan összekacsint)

Arra gondoltam, hogy a kis műhelyembe csinálok a két lány unokámnak egy kerti kis hintát, alapanyag még akad elég! Csak a tavaszt várjam ki! Már olyan régen nem láttam őket!

EDIT Szerintem mondjuk meg neki (Ferenchez suttogva)

SZALONKA Én mondom, könnyelműség volna elkótyavetyélni ezt a jó, és hasznos alapanyagot! Mondják csak, a mamónak szüksége van még a konyhaszekrényre? (érdeklődve)

FERENC (mérgelődve) Hát ez már sok! Elég volt! Megértette?! Inkább fogja be azt a lepcses, trécselős száját, mert különben pofán gyűröm!

EDIT Ferikém! Ideje volna megmondani… (súg)

SZALONKA Elakartam kérni – persze csak -, kölcsönbe a mamó étkészletét, mert az olyan finom ezüstnemű, ha esetleg jönnek majd hozzám a gyerkőcök vacsorára. De ha a kedves mama most még nincs itt, akkor megvárhatom…

EDIT Fogalmunk nincs, hogy hova lett!

FERENC Honnan tudja Szalonka, hogy anyámnak ezüst étkészlete van, amit ráadásul itthon tart? Csak nem szokott kutatgatni, míg ő nincs idehaza?! (enyhén gyanakodva)

SZALONKA Nem, nem! Félreérteni tetszik! Csak úgy – tetszik tudni -, okoskodtam!

FERENC (fölháborodottan) Hát ezentúl okoskodjék másutt! Megértette?!

SZALONKA És önök nem veszítenek magukkal semmit innen? (

 

(kis csönd)

Rendben van! Úgysem tartozik ez rám!

FERENC Azt hiszem, hogy ebben a szobába semmi sem tartozik magára!

EDIT Jaj, Ferikém! Hát nem látod, hogy kíváncsi emberrel akadt össze a bajszod? Ejnye, ejnye! (csitítólag)

FERENC Te csak ne add alá a lovat! Már rá is jöttem; az az egyetlen bajom, hogy túlságosan könnyen elnézek másoknak dolgokat!

 

(Újabb kissé ideges csöngetés)

 

EDIT Te, Ferikém! Mit mondunk, hogy anyád hova lett? Szerintem jobb volna, ha úgy tennénk, mintha semmi sem történt volna…

FERENC (ajtót nyit) Csókolom… (Kedveskedve) Hát hogy tetszik lenni drága Frencsik néném? Biztos nem tetszik már emlékezi ránk! Mi vagyunk azok: Itt laktam ebben a házban! Ez itt bájos, kis feleségem az Edit! (

 

(Frencsik néni otthonkában betotyog, kezében felmosó fa, meg egy műanyag vödör. Ezek ketten bólogatnak, folyton rázós fejjel a férfi, és ideges mosollyal az asszony)

 

FRENCSIK Jaj, hát maga az, a kis töpörtyűs Ferike? Nahát, hogy megnőtt! (csodálkozik, mint akinek csak épek hogy eszébe jutnak a dolgok)  Hát ez remek, és mondd csak itthon van az a balerina Csekovitsné?

EDIT De, ne tessék már ott álldogálni nénikém kérem! (gyorsan odamegy hozzá, kiragadja a kezéből a felmosófát, és a vödröt, és leteszi az ajtó mellé)

 

(Az idős asszony beljebb tipeg, aprókat lépeget, mert fáj a lába, aprólékosan szemügyre veszi a helyiséget)

 

FERENC Ha megengedi drága Frencsik mama! Erre tessék parancsolni (kedveskedőn hellyel kínálja)

FRENCSIK Ugyan Ferike kicsi, csacsi fiúcska (anyai gondoskodással össze-vissza kezdi csókolgatni az arcát) Nézd meg magad a tükörben! Már megint csupa piszok a képed! Azonnal tessék a fürdőbe menni, és megmosakodni!

EDIT Drága Frencsik néni! Hát nem tetszik tudni, hogy a Feri már nagy legény lett?

FRENCSIK (töpreng, látszik rajta hogy erősen gondolkozik) Hát akkor maguk meg kicsodák? És hol van az az átokfajzat Csekovitsné, aki már lassan minden pénzemet elszipkázta, mert nagyvilági életre vágyott világéletébe az a szőrös hátú matróna?!

FERENC De mama kérem! Így nem szabad mások előtt beszélni, a végén még híre megy! (csöndesre, suttogóra fogja a hangját) Kicsit halkítsa le magát mama, nehogy meghallják a szomszédok!

FRENCSIK Igazad van Ferike drága, mennyire így igaz! A malacperselybe tettem a konyhapénzt, ha kérné az uram… (meggondolja hirtelen magát)  Már megint hová lett az uram? Jaj, ez a Béla! Folyton csak az ivót járja, hogy aztán jól elverjem a sodrófámmal!

EDIT Kicsit fölvagyunk fordulva drága nénike! De már azon vagyunk, hogy mindent kitakarítsunk!

FRENCSIK Egyet se törődj azzal a nyüves háztartással édes lyányom! Holnap is jobb nap lesz még! Minek úgy kapkodni? Megvár az a munka! Az a baja a mostani világnak is, hogy az emberek össze-vissza járkálnak, mint a felhúzott játék babák!

 

(kis csönd)

 

Egyáltalán aranyoskám! Én már annak is örülnék, ha egyáltalán valamelyik fiam meglátogatna! De hát, amióta mind a kettő elment katonának… jaj, Jaj! Soha nem kaptam még eltávot!

FERENC De hát legutóbb is beszéltem a Tomival! (összekacsint cinkos módon a feleségével)  És, ő azt mondta, hogy amint lehetséges Kalocsáról majd fölutazik!

FRENCSIK Hát azt már neki kell tudnia édes fiacskám! Pedig mennyit áradozott rólad! S hogy kiabál, mert légnyomása támadt az ágyúdörgéstől… (fogatlan szájával jóízűen nevet)

EDIT Mit gondol a mama, megjönnek ezek valaha is vacsorára? Biztos hogy rengeteg dolguk van!

FERENC De addig is, míg a vacsorára várakozunk, nem lenne kedve kicsit körbekukkantani a drága mamának a nappaliban? Most cseréltük le a szőnyegeket, és új redőnyöket is vettünk!

FRENCSIK Hát, talán igen! (hosszúra sikeredett léptekkel beüget a nappaliba, és gondosan nézi a tárgyakat)

FERENC Drágám, kérlek, hozz valamit inni! Megszomjaztam!

 

(Edit poharakat vesz elő a konyhaszekrényből, eléje teszi, és egy kis felest is tölt, Ferenc körbejártatja a szemét az egész konyhán, és egyetértőn bólogat)

 

Véleményem szerint a csengőt sürgősen ki kellene cserélni; hát hogy néz az ki, hogy az embernek ínhüvelygyulladást kell kapnia rendre, ha a lakásba egyáltalán be akar jutni?! (rámutat a kinti telefonpóznára) Emlékszel még, hogy örült drága anyám, amikor bevezettük számára a vezetékes telefont! Valósággal ujjongott örömében! Madarat lehetett volna vele fogatni!

FRENCSIK (visszajön a nappaliból, miután mindent aprólékosan kiértékelt magában) Hát drága gyerkőceim! Siralmas, jaj de siralmas az adott helyzet! Én nem is hiszem el, csak ha saját két szememmel látom, hogy mondjátok csak? Hogy tudtok ti ilyen disznóólba létezni! Ez a Csekonitsné még soha életében nem használt se hippót, se más tisztítószereket! Pedig szegény drága anyám mindig azt mondta: ,,Fiam! Tanuld meg, hogyha majd férfi áll a házhoz mindig legyen patyolattiszta, és rendezett a környezeted, azzal kedvére tehetsz az uradnak!” Mondja csak aranyom (a fiatalasszony felé fordulva) Magácska csókolózott már életében? (kuncog, mint aki tiltott dolgot mondott ki)

EDIT (bájosan elmosolyodik, és arca két szeglete kissé elpirul) Hát… ami azt illeti… annál sokkal többet is drága néni!

FRENCSIK Jól teszi aranyoskám, nagyon jól teszi! (kicsit megpaskolja a fiatalasszony térdeit) Hát meg kell hagyni fiatalabb koromban nekem sem volt párom, aki úgy tudta egrecírozni a férfinépet, mint jómagam! Én bizony virágcsokor, meg édesség helyet mindig csókot követeltem!

FERENC Ez bizony így volt abban az időben!

FRENCSIK Hát bizony talán még nem jöttem ki annyira a gyakorlatból!

 

(Elkapja Ferit és szenvedélyesen, fogatlan szájával cuppanósan megcsókolja)

 

FERENC No, de drága öreganyám! Mit képzel, az Istenke áldja meg?! (Vadul köpködni kezd, mint aki kellemetlen ízt, vagy szagot érez, majd megtörli egy zsebkendővel a száját)

Ejnye no, mama! Hát mi nyomja a szívét? Látom magán, hogy valami nyomasztja! Adja ki magából, talán akkor hamarább megkönnyebbül!

FRENCSIK Nemrég meghalt a kiskutyám is… Magam kellett, hogy elássam az udvar tövébe! Jaj, mindenki elhagy engem! (sírás határán)

EDIT (odamegy hozzá, karon fogja, gyöngéden átöleli, és egy székhez vezeti) Tessék csak nyugodtan leülni, és mindent kibeszélni, hátha attól majd jobb lesz! Családtagok között van, nem szükséges semmit sem szégyellnie! No, csak bátran, bátran!

FRENCSIK Jaj, édes lyányom! Csöpi odavan! Négy lábacskája volt, és mindig olyan kis mozgékony és fürge volt, mindig megvárt, ha munkából már későn jöttem hazafelé… ott várt engem mindig a kapuban… borzasztó az egyedüliség! Bélám is hol a csudába kujtorog a gazember! Elvette tőlem a lányságomat, és nem adott cserébe semmit, csak vezessem a háztartást, meg neveljem a kölkeimet! Ez nem tisztességes!

EDIT (vigasztalja) No, meglátja drága mama, hogy nem lesz semmi baj! Biztos vagyok benne, hogy a fia nemsokára itthon lesz, és az ura is hamar megkerül, amint kijózanodik!

FRENCSIK Lyányom! Majd én gondoskodom róla, csak kerüljön a kezem közé a sodrófa, majd adok én neki, de úgy, hogy azt megemlegeti! (Látványosan kezdi fölgyűrni karján a ruhadarabot bizonyítva erejét, majd egyre nézi a bejárati ajtót, reménykedik)

FERENC Jaj drága Frencsik mama! Hát ne bámulja már úgy azt a szerencsétlen ajtót, a végén még kicsavarodik a nyaka! Vigyázzon már magára az Istenke áldja meg!

EDIT Az bezzeg tetszene neked ugye?! (csípőre tett kezekkel, támadó állásba helyezkedik)

FERENC De hát mókuskám! Hát hogy mondhatsz te ilyet?

EDIT Ne játszd itt a szentet, jó! Látom ám én, hogy már alig várod, hogy ez a kedves idős néne innen lelépjen!

FERENC Hát… (elgondolkozik) Ami igaz, az igaz: nem bánnám, ha már a maga dolga után nézne, de még sincs szívem elküldeni!

EDIT Tudtam! Így görbüljek meg! Mindig is volt benned egy kis füllentős ámítás!

FERENC (fejét fogja, kicsit közelebbről haját tépdesi) Istenem! Ezek a rakoncátlan női praktikák! Hát sose unjátok meg?

EDIT (Frencsikhez) Drága mama ott nagyon vigyázzon, mert a kamra nemrég lett kimeszelve, és nem szeretnénk, ha koszos lenne az új otthonkája! (Ferenchez)  Na, mi lesz?! (fenyegetve) Te is mondj már valamit!

FERENC Drága Frencsik mama! Magát az ég küldte! Ha kamrába lép vigyázzon magára! (Edithez)  Így gondoltad szívecske?

EDIT Fejezd be, még a végén túlságosan hamar kihozol a béketűrésből!

FERENC (készségesen kinyitja az idős asszonyság előtt a kamraajtót, majd betessékeli)  Frencsik mama fejre fokozottan tessék vigyázni!

FRENCSIK Ugyan már fiacskám! Nem kell engem támogatni! Mikor jöttek a németek én már akkor tudtam ám, hogy mi a csízió! Csak nézz ide!

 

(fejével rögtön beleütközik a szalonna és kolbászvégekbe, amiket a gerendára fellógattak, kicsit meg is szédül)

 

Hát ezek a finomságok most meg honnan termettek ide?! Ezt a bőségtárat! Ezentúl az én imádott Erzsikémhez fogok mindig jönni, ha az uram fölenné előlem a szalámi adagomat!

FERENC Tessék már vigyázni drága öreganyám! Hát itt akarja kitörni a nyakát? Az ég szerelmére!

FRENCSIK No, egyet se félts te aranygyerekem! Anyuka tudod most még kicsit kótyagos, de hamar helyre áll! (az időskori feledékenységtől néha nem is tudja mit is beszél)  Pistámat csókoltatom… halottam, hogy még ég a szerelmi tűz… nagyon helyes… fiatalabb koromba nekem is volt egy héten legalább öt… (hirtelen magához tér) …De hát mit is akartam?! (erősen töpreng; Ferenchez fordulva) Te csintalan gyerek! Hát a hippót meg hova tette az a vén satrafa? Mert mindent eldug előlem az a vénséges boszorkány! (matat, kutat a kamra polcain, a talált süteményeket azonnal megeszi)

EDIT (benyit a kamrába, meglátja, hogy Frencsik szája tejszínhabos) De hát mi történt drága néném magával?! Csak nem az a bitangoló Feri bánt el a mamával? Jöjjön csak, fölsegítem!

 

(már nyúl is érte, az öregasszony pedig hagyja, hogy föltámogassa a kis konyhai székre)

 

FRENCSIK Jaj, édes kislányom! Hogy sikeredett az esküvő? Bőséges gyerekáldást kívánok a fiataloknak drága szentem… (megint feledékeny és kicsit kótyagos a feje) Aztán a Robikát már bevitték-e, vagy elengedték azok a bitang bizottságtagok?

EDIT Igen drága mama! Én már sikeresen megszültem a kisfiam a benti szobában alussza édesded álmát. (megpróbálja tapintatosan közölni) Nem is tudom, hogy is mondhatnám el… drága mama! Róbert sajnos már… nem fog hazajönni, mert eltűnt a nagy honvédő háborúban!

FRENCSIK Mindig is tudtam, hogy inkább a nőcsábász, gazember apjára ütött, semmint a galamblelkű édesanyára! De hát a gének! (sírva fakad, Edit közelebb lép hozzá, vigasztalni próbálja) Jaj, édes drága kicsi fiam! Jobban kellett volna veled törődnöm! Most mi lesz velem így egymagamba?! Megvesz az isten hidege!

EDIT Jaj drága mama! Most nem szabad ilyesmivel törődni! Meg kell tanulnunk erősnek, és lélekben mindenképpen szilárdan viselkedni!

FRENCSIK Csak jöjjön haza a kocsmából a hites uram! Széttöröm a fejét! Ő szoktatta a szeszre a kis drágámat…

 

(megint elerednek a könnyei, Edit kihúzza a konyhai fiókot, zsebkendőt ad az idős asszonyságnak)

 

EDIT Drága mama! Megígérem, hogy nem lesz semmi baj! Megértett?! Nem inna valamit addig is, míg várakozunk?

FRENCSIK Édes lelkem! Valami kis itóka nem mondom, jólesne! De ne gyomorkeserű legyen, mert azt nem bírja az epehólyagom!

EDIT (konyhaszekrényhez megy, kivesz belőle egy poharat, és kis töménnyel)  Tessék, ezt kóstolja meg a néném! (kedveskedőn, barátian kitölti a sűrű szeszt a pohárba, jóféle pálinka legalább nyolcvanfokos)

FRENCSIK Hű, azt a kiskésit! Édes lyányom! Ennek van még csak zamata! Haj! Ha most csak húsz évvel lennék fiatalabb, minden legényke menekülhetne előlem! Falunk egy kis maradék disznósültet?

EDIT Hát azzal nem tudok szolgálni drága, de adhatok egy falás kenyeret, meg egy kis fasírtot!

FRENCSIK Az is jó lesz drága édesanyám! Csak hozd hamar, mert most farkaséhes vagyok!

 

(Edit szabályosan kiszalad az ajtón, majd kutyafuttában visszatér egy megpakolt tálcával, amin a fasírtpogácsák kis halomba állnak, és jó sok kenyér van rajta. Frencsik azonnal falni, habzsolni kezd, és néhány perc után a torkán akad a falat, Edit azonnal hoz neki egy pohárka vizet, kicsit fulladozik, és el is színeződhet a kendős feje)

 

EDIT …De drága öreganyám! Hát az Istenke áldja már meg! Mi a csudáért habzsol így? Csak nem gondolja, azt megeszi maga elől valaki?! Én még ilyen butaságot nem is láttam!

FRENCSIK (miközben jóízűen fal, és fulladozik, magyaráz) Nem úgy van ám az lyányom! Te is tudod, hogy a háborús költségvetés ezt, meg azt nem teszi lehetővé, és éppen ezért nem árt spórolni!

EDIT De hát öreganyám! Hát lássa már! Tanulja már meg használni azt a drága jó sütnivalóját! Hát ugyan kinek állhatna ebben az időben, hogy elvigye az élelmiszerkészleteket? (értetlen)

FRENCSIK Látom lyányom, hogy téged is megfertőzött a konkurencia hatalma! Hát gondolod, hogy nincsenek közöttünk besúgók, akik minden tapintható fülest leadnak?! (bizonytalanul, és félénken körbenéz, fél, hogy kihallgatja valaki)

EDIT Csak nem azt tetszik gondolni? (hirtelen szöget üt a fejében az ötlet) Egyet se féljen öreganyám! Ha valaki innen el akarna vinni valamit majd megkóstoltatom vele a parfisnyelet, vagy a sodrófámat! Akkor lesz csak majd nemulass!

FRENCSIK Jaj, lyányom! Itt olyan meleg van! (fölhajtja az asztalra tett vizet, ami később kiderül, hogy szilvapálinka) Hogy ennek a víznek milyen tüzes egy ereje van! Szinte új erőre kap tőle a megfáradt ember!

EDIT Nem csak hogy új erőre kap öreganyám, de még jobban is érzi majd magát! Meglássa! Elszáll majd minden talpalatnyi gondja!

(Frencsiken érződik már, hogy használt a szesz, mert kicsivel dülöngéli kezd, amint megemelné magát)

FRENCSIK Hát az én édes, jó uram meg hová a fenébe tűnhetett?! Már megint azt a kis lotyót szédítgeti a kocsmából! De várjon csak, majd adok én neki, ha megjön! Úgy elnáspángolom, hogy nem marad majd egy ép foga, amivel rágjon!

EDIT No, de mamóka! Hát nem szép dolog ilyesmiken jártatni az eszét! (kedveskedőn figyelmezteti)

FRENCSIK Majd úgy húsz év után te is be fogod látni édes lyányom, hogy a férfiakat két dologgal lehet lekenyerezni: Vagy a gyomrukkal, vagy a szexuális étvágyukkal! Az utóbbi sajnos az évek súlyától függően van nálunk nőknél megállapítva! Ahogy öregszünk egyre fonnyadunk, és a férfiak mindig a fiatalabb pipi húsokat kedvelik!

EDIT Nem is tudtam, hogy a mamának ennyire élénk, és körmönfont a fantáziája! (élénken meglepődik) Az újdonság erejével hatott!

 

(Szalonka besiet a színre, hona alatt valami könyvet cipel, látszik rajta, hogy készül valamire, bőrönd is van nála, mint szabadon variálható kellék)

 

SZALONKA Hát, drága ifjú hölgyeim! Akkor én már mennék is, mert semmi esetre sem szeretnék túlságosan alkalmatlankodni!

FRENCSIK (megállítja, mintha arcába meredve felismerné régen meghalt urát) Állj csak meg te szoknyapecér gazember! Hát hol voltál te ma, mi?! Amikor én itthon pesztrálom ezeket a kölköket, a nagyságos úr meg dorbézol, és eljátssza a mágnást?!

SZALONKA (érthetetlenül bámulja az öregasszonyt, majd Editet, semmit sem ért, és csak hebegő mondatok jönnek szájára) Bocsásson meg én… ismerem önt?

FRENCSIK No, gyere csak ide te hétpróbás ripőklelkű, te kis alamuszi! Majd adok én neked! (valósággal rátámad a parfissal, amit még a nappaliban felejtett, és püfölni kezdi, de mint feleség az urát) Azt hiszed, nem tudok arról a kis csinos csirkéről, akinek a tomporán úgy legeltetted a szemed? Majd adok én neked! Nesze, nesze! (püfölni kezdi, ahol csak éri, mert azt gondolja az ura)  

SZALONKA Jaj, jaj! Szegény fejemnek! Drága asszonyom, tessék mán csinálni valamit ezzel a kótyagos vénasszonnyal! Könyörgöm! (Edithez fordulva)

EDIT (odaszalad az öregasszonyhoz, kitépi a kezéből a parfist, és megpróbálja csillapítani, szelídíteni)

Drága anyám! Hát nem látja, hogy ez a szerencsétlen nem is a maga ura! Ő csak ide tévedt, hogy a férjemmel beszélgessen kicsit! Mit szól majd a község, ha a fülökbe jut, hogy a Frencsik mama ennyire harcias?! Tegye le szépen azt a fránya parfis nyelet, és beszélje ki a dolgát! Nekem bármit elmondhat, mert eszem ágában sincs továbbadni!

SZALONKA (mutatja az ütleges foltjait) Ezt okozta nekem ez a ronda, gonoszkodó boszorka! Azonnal jelenteni fogom a rendőrségen!

EDIT (rábeszélőn félrevonja, és elárulja neki, hogy az öregasszonynak már nem jó a memóriája, és mindent összekever)

SZALONKA Hát miért nem ezzel kezdte drága ifjú asszonyka?! Ha már az elején ezt tudom, nem csaptam volna ekkora ramazúrit!

FRENCSIK Na, akarsz még egy raszterral, te sintér, te?! (fenyegetően mered rá)

FERENC (visszajön) Hát itt meg mi folyik?! (kérdőn mered feleségére) mi ez a háborús csatatér?! Mintha háború, vagy világégés lett volna itt! (megdöbben) Hát magával meg mi az ördög történt drága Szalonka?! Ki volt az az pokolfajzat, aki így elintézte magát?

SZALONKA talán kérdezze meg kedves uram az öreganyát, aki egyik percről a másikra irtóztató házisárkánnyá vedlett és agyba-főbe kezdett püfölni azzal az átkozott parfis nyéllel! Nem is találom szavakat!

FERENC (Edithez) Drágám, igaz ez?! Frencsik mamának eldurrant a maradék esze is?

EDIT Hát a jelek szerint! Azt képzelte Szalonka úrról, hogy már megint azzal a semmirekellő férjével beszél, aki állítólag ráhajtott a kocsma ifjú, csinos virágszáljára!

FERENC Ne mondd! Hi-hi-hi! (aprókat rötyörész) Ez aztán a belevaló öreglány! Hát annyit mondhatok, hogy nem csalódtam benne!

 

(Enyhén arcon legyinti a felesége; inkább egyfajta becézgetés ez a legyintés, semmint valódi pofon)

 

EDIT Hát nézze meg az ember! Szégyelld magad édes uram!

(Benyit végre az özvegy; csiricsárésan, a lehető legtarkább ruhadarabokba öltözködve érkezik meg, Ferenc egyből eléje siet)

FERENC Hát végre valahára megvan a mama! (közben erőteljesen súg neki) Te meg hol a csudába voltál, ha szabad tudnom?!

EDIT (tisztítószereket cipel magával; látszik, hogy alaposan kitakarította a szobákat, és a mellék helységet is) Hát ezzel is megvonnánk! Ha legalább édesanyád egyszer használná a hippót és tisztasági társait, akkor talán tisztábbak lehetnénk! (meglepődik) Á! Mama! Máris visszaérkezett?

(odadobja férje elé a tisztítószereket, aki gyorsan elpakolja azt a konyhaszekrénybe, odaszalad az Özvegyhez két oldalról megcsókolja, az Özvegy nézi az összeverődött társaságot, kicsit meglepődik)

 

ÖZVEGY No, hát hogy vagytok drága gyermekeim?

EDIT Hát eddig se unatkoztunk, drága mama!

ÖZVEGY Hallottam, hogy az átkozott Frencsikné is tiszteletét tett minálunk! Igaz ez?! (gyanakodva, bizalmatlanul körbetekint) Hol van az a kötélrevaló? Hol bujkál? (Lehajol, mintha keresne valamit; hosszan vizsgálja a csempét) Hogy itt milyen kellemes, finom illat van! Mondd csak drága Editkém! Milyen kotyvalékot használsz?

EDIT Hát drága mama, csak azt, amit önnek hoztunk ki drága! Ha néhanapján nemcsak hidegvízzel mosna fel, talán az összes kosz is feljönne, és nem lenne olyan pöcegödör szag! (éles ironikus hanggal)

ÖZVEGY Hát majd még meggondolom! (elengedi a föle mellett a gúnyos megjegyzést, mintha meg se hallotta volna)

FERENC De hát biztosan megéheztél drága anyám a hosszú tennivalóid közepette. Kérsz esetleg valamit enni? (kihúzza a nyitható asztalt, és evőeszközöket tesz rá)

ÖZVEGY De hát még annyi paprikás szalámim van a kamrában, hogy azt sem tudom, mihez is kezdhetnék vele! Várjatok csak, egy pillanat! (fogja magát, kirohan a kamrába, és megpakolva paprikás szalámival, és süteményekkel tér vissza) No, hát akkor mindenki legyen inkább az én vendégem, mert én úgy is kákabélű vagyok, és csupán madáradagokat eszem!

 

(Az Özvegy segít megteríteni ebben is kissé rendetlen fiának, majd kirakja a tányérokat, és rárakja a süteményt, meg a paprikás szalámit, amit ízlésesen szeletelni kezd)

 

ÖZVEGY Így, szépen! Hadd nőjön a begyetek drága gyermekeim! Ki tudja még, meddig lehetek veletek?! Jaj, csak ne volnék már annyira öreg! (úgy hangzik a hangja, mintha saját magát szeretné sajnáltatni, ehelyett fia, és menye is kuncog halkan rajta) Jaj, ezt is annak a részeges alkesz uramnak köszönhetem! Ő öregített meg! Pedig annak idején udvarolt ám nekem egy fess, és jóképű orvosnövendék is, aki nem ivott és nem is dohányzott… De én látom – kötöttem az ebet a karóhoz, és hozzámentem egy ilyen semmirekellő emberhez! (odalép a fiához, aki már sok mindent átélt, fölágaskodik hozzá, mert kis nővésű, és megsimogatja párszor a fejét) Ne haragudj rám fiam! De te is tudod az igazságot! Beismerem, hogy jobb anyád is lehettem volna; ehelyett naphosszat hagytalak hadd menj a magad fejed után, és állandóan csak csámborogjál! Ezt nagyon szégyellem! (mintha könnyezne az arca, párszor megtörli a tarka mintás kendőjével a szemét)

De azért nem volt itten nagyon rossz igaz-e? Azért volt valamicske szeretetféleség is?

FERENC Jaj, anyám! Hát hogy mondhatsz ilyet! A végén megint azt akarod, hogy megharagudjak? A legtöbb, amit csak adhattál az a feltétlen szereteted volt, amiért én örökké hálás leszek! Sokkal tartozom!

EDIT …Édes uram el ne feledd, hogy inkább drága jó anyád tartozhatna nekünk, amennyivel mindig is támogattuk; de hát ez a gyerek dolga nem? Ha a szülők már idősebbek? Ugye a kedves mama nem tervezte a korai elutazást?

ÖZVEGY Aztán hová mehetnék már én így hetvennégy évemmel lyányom?

EDIT Csak azt próbáltam meg drága mama elmagyarázni magának, hogy talán nem ártana, ha gondolna, és vigyázna magára, hogy még töltsön legalább húsz évet az élők sorában! (őszintén aggódva) 

ÖZVEGY (meghatottan néz rájuk) Isten éltessen mindenkit! (fölemeli a pálinkás üveget, és kitölt mindenkinek egy keveset) Ez aztán az égetett szesz! Csak úgy marcangolja hitvány torkomat! De legalább fertőtlenít, igaz-e?

(mindnyájan isznak egy áldomást)

 

No, most pedig együnk egy-egy falatot, mert kezdek farkaséhes lenni! (kulturáltan eszegetnek)

EDIT (félőn, aggódon veszi szemügyre a faló öregasszonyt) Drága mama! Az Istenke áldja már meg magát! Hát mi a csudáért kell – mondja -, falnia?! Hisz nem viszik el az élelmet!

ÖZVEGY (félve, mintha kémek lennének a szobában körültekint párszor, még az asztal alá is benéz, olyan az arca, mint aki egyszeriben halálsápadt, és üldözési mániás)

Csitt, te lyány! És arra a mostohafejű, gaz Frencsikre gondoltam! Hát tudod is te hogy mit művelt velem az fiatalkoromban? (majdhogynem könnyezőn) Elszerette majdnem tőlem azt a semmirekellő szeszkazán uramat, amíg a két fiam kicsi volt! Hát ezért vedd tudomásul drága lyányom: Nem is kap semmit! Már épp elég kövér az a hájas valaga!

FERENC (megint ideges lesz, amint anya arcát figyeli) Jaj, anyám! Miért kell neked, ennek a kellemes este hangulatát elrontanod?! Hát még mi fát tett a tűre az a szegény Frencsik mama?

ÖZVEGY Te csak ne csitítgass itt nekem, mert felnégyellek, te gazember! (nagyra tátja műfogsoros száját, kenyeret tol belé, csámcsog, és nyeldekel) Hát vedd tudomásul, hogy megkopasztott az a hitvány, aljas perszóna!

EDIT Azért csak nem ennyire rémes az eset! Vagy igen?!

ÖZVEGY No, gyermekeim! Akkor nincs más hátra: hegyezzétek a fületeket! (kényelmesen hátradől a széken, elhelyezkedik, mint aki történetet mesél) Fiatal voltam, a szegény, jó élhetetlen uram meg egy alkesz, mert az volt búsa feje, és akkor jött a gazdag, meg a módosabb Frencsik apó, újsütetű asszonykájával, akikben kereskedői véna buzgott. Aztán az uram néha egy litykó borért felásta nekik a kertet, meg veteményezett, meg ültetett! Hát nem egy igaztalan állapot! Mondjátok csak meg!

EDIT Anyuka drága! (próbálja csitítani) Azóta már kamatostul megbűnhődött a vétkeiért! Hát hová lett magából drága a felebaráti szeretet?!

FERENC Ebben még lehet valami anyuka! Hallgasson csak a borotvaeszű menyére!

EDIT Frencsik mama is már igen idős, akárcsak anyuka drága: az esze is szegénynek már igen kótyagos! A maga fiát is régen elhunyt férjének hitte! Hát mondja csak meg! Mi ez, ha nem érelmeszesedés!

ÖZVEGY Igen?! (csípőre tett kézzel kivágja a rezet, terpeszben áll) … És az meg mi, hogy a pénzt érdekes módon megtudja olvasni? Hát nem érdekes, hogy azzal a habókos agyával az utolsó fillért is gondosan megvizslatja! Hát mondjátok csak meg, hogy ez mit is jelent akkor?

EDIT Anyuka drága! Maga is tudja, hogy az idősebb korosztály a pénzszerzés módozatait megint csak másként értelmezte, mint mondjuk a magukat követő generáció!

ÖZVEGY Hát igen! Ez jellemező! (lemondóan, beletörődve) Azt el is hiszem! De akkor miért volt annyira eltelve magával ez a hitvány, ripőklelkű, mondd meg?!

FERENC Anyám! Hát nem volt még elég ebből az ostobácska, szomszédok közötti értelmetlen huzavonából: ha az egyik nem add szalonnát a másik szerez, ha a másik nem ad tojást a másik ellopja! Hát még meddig folytatódik az ököljog két meglett korú asszonyság között?!

ÖZVEGY Ha majd az az ádáz Frencsik végre bocsánatot kér elkövetett alávaló bűneiért, akkor esetleg én is hajlok majd a megegyezésre, de addig totális készültség! Megértettétek?! (idegesen, dühösen)

ÖZVEGY (hirtelen a torkához kap; előbb heves köhögési roham környékezi, majd fulladás) Adjatok már egy kis vizet! Hát itt múljak ki?

 

(Edit rögtön felugrik, még mielőtt a férje mozdulna, és hoz egy pohárka vizet, Ferenc pedig a hátát ütlegeli)

 

EDIT Egy párszor elég lesz drágám! (Ferenchez)

ÖZVEGY (fulladva) Hát nem elég, hogy minden a feje tetejére áll, nekem is most kell kimúlnom! Még az unokámat sem láthatom felnőtt férfiként! (erősen köhög)  

EDIT Feri! Kicsit jobban üsd hátba, attól majd elmúlik!

(Ferenc egy nagyot taszít az anyán, aki egy hatalmasat esik a székről; meglátszik az otthonkája alja is, ahol tarka harisnyát visel)

FERENC Ne fulladj anyám már annyira! Nesze itt a víz! Ezt idd meg! (elé tolja a pohár vizet, szó szerint belédiktálja) Rögtön tessék meginni, és utána hagyni ülepedni!

ÖZVEGY Hát így főztök ti gyilkosok! Megakartok szándékosan mérgezni, hogy tiétek legyen a vagyon

 

 

 

I. RÉSZ   

 

 

 (Elhanyagolt keretes ház képe a háttérben, viszont az első kép egy szép, rendezett kis szobát takar, amiből egy hangulatos, kis konyha nyílik. Régies, kilincses ajtó mindenütt, ütött-kopott régisége meglátszik, ódon tölgyfaajtó, hófehér, kellemetlen meszeléssel, a faajtón látni lehet, mintha deszkákból tákolták volna össze.

A lakásban mindenütt meghittség, és otthonos nyugalom honol, mintha egy valódi lomtárban lennénk összegyűjtögetett holmik között. Baloldalon egy bevetett, recsegő hangú ágy, rajta mindenféle változatos ágynemű oszlopokba rendezve, a végén egy horgolt takaróval letakarva, mintás elemekkel. A falon régi gyerekkori fényképek, az előszobából egy vastag barna kertes, néhol barna pöttyöket őrizgető hatalmas tükör látszik ki, fölötte félhomályos lámpa világít, ami bizonytalanságot, és sejtelmességet sugároz. A barna tükör alatt egy valóban kis asztalka: rajta egy törött nyomógombos, ötvenes évekbeli rádió, de még működőképes. A tükör mellett nyílik az aprócska, törött csempékkel kikészített fürdőszoba, rozsdásodó káddal, és mellette nyílik a kis konyha, ahol szintén félhomály uralkodik, csupán egyetlen ablakkal, az is egy szőlőlugasra néz. A kis konyhában kopottas, alapvetően fából készült székek vannak, csupán egy bőrrel bevont széket őrizget itt az idő, a nagyobbacska konyhabútor betölti majdnem az egész konyhai helységet, a szereplők mégis a konyhabútorok előtti, kis faasztalka köré gyülekeznek, és ott beszélik meg a történéseket.

A nappali szoba kissé zsúfolt, de tágasnak mondható, lehet benne mozogni, de kínzó fegyelemmel, egyik lábat csak a másik után, otthonos és elhanyagolt egyszerre, néhol már málik a világossárga vakolat, melyet megkoptattak az évek, kis tipegőben egy kisgyerek visít a szobában.

Az idős özvegyasszony áll, kis otthonka van rajta, és kontyba tett haját is babos kendővel kötötte be, rongyos papucsa már majd lefoszlik róla, az egyetemes igénytelenség látszatát kelti, de mindig fülig ér a szája, és szereti megjátszani magát, hogy neki mennyi sok pénze van! Ferenc bosszankodik édesanya magatartása miatt, Edit pedig igyekszik megvigasztalni a síró kisgyereket.

 

FERENC Jaj, anyám, anyám! Hát nem látja, hogy hogy néz ki ez a viskó?! Kis híján összedől! (mérgesen fortyog, indulatait alig lehet türtőztetni) Hányszor megbeszéltük, hogy lemondja azt a fránya házbiztosítást, és akkor kicsit több pénzt is fordíthat a háza rendbehozatalára! Legyen már eszénél, lassan itt van a farkasordító, hideg tél, és akkor honnan kerít fedelet a feje fölé? (idegességében tépdesi a haját)

 

(Edit megnyugtatta a síró gyereket, most anyósa felé tart egyenesen, megpróbálja rábeszélni, hogy gondolkozzék el a dolgokon)

 

EDIT De drága mama! Ezt így nem lehet! Értse meg! Már legalább ezerszer megbeszéltük, hogy mindig megmondja becsületesen az igazat: Mennyi pénze van még, és miből tud még gazdálkodni? Hát ki hallott még olyat, hogy ezt tisztes asszony nem tud spórolni?

ÖZVEGY Jaj, ugyan édeskéim! Hát már így is annyi mindent hoztatok, meg állandóan segítettetek, hogy azt sem tudom, hogy hogyan fogom ezt majd nektek visszafizetni? (kicsit járkál a színen, és idegesen tördeli a kezét, meghatódva)

FERENC Na, látod?! (Edithez) Pont ettől vagyok máris a plafonon! Hát csoda hogy még nem kaptam infarktust! Nézd meg, na, nézd! Úgy kelletti magát, mint egy grófné, miközben egy árválkodó bunyákja sincsen! (nagyon feszülten, idegesen)

EDIT De, kedves mama! Hát mit szeretne még? Hogyan is segíthetnénk még magának? Árulja el!

ÖZVEGY jaj, mondtam drága gyermekeim, hogy mindenem van még! Tegnap is kaptam az öreg Kovácsnétól egy kis befőttet! Azon eléldegélek egy darabig: különben is! Egyszerre csak nagyon kevés, madáradagokat tudok fogyasztani, mert hamar felpöffedek!

FERENC Mama! Ez itten nem szórakozás! Vagy elmondod, hogy mi kell a háztartásodba, vagy magadra vess! (dühösen)

EDIT (csitítva, türelmesen) Akkor hát, anyuka drága! Akkor kezdjük elölről: Legutóbb még azt rebesgette a telefonba, mikor ideszóltam magának, hogy a nyugdíjából maradnia kellett egy kis fölöslegnek! Igaz ugye, hogy így van?  

ÖZVEGY Jaj, édes lányom! Hát hol vannak már azok a szebb napok! (égnek emeli a tekintetét, miközben széttárja a kezét)

EDIT Ezt megértem! De azt már kevésbé, hogy a maradékot is mi az istennek költötte el?! Ez számomra kissé zavaros! Ha volna oly szíves, és elmondaná, meghallgatnám! (csípőre tett kézzel áll, mint aki vallatásra készül)

ÖZVEGY …De édes lányom! Csak nem képzeled, hogy tolvajok járkálnak az én házamban! Micsoda alattomos dolog ez! A pénzre szükségem volt, mert nemrég születtek a dédunokák, és mind a kettőnek kellett vinnem egy kis ajándékocskát!

FERENC Na, látod szívem, ettől vagyok már a plafonon! (idegeskedve fogja a fejét, és tépkedi róla a hajat) Mi köze van neked a más családjához?!

ÖZVEGY Hogy mondhatsz ilyet édes fiacskám?! Hát a dédunokák is a család vagy már elfelejtetted? (két göcsörtös kezét összeteszi, mintha imádkozna)

FERENC Most fogjatok le! Ha csak még egy szót szólsz, akármit én esküszöm neked a kis Jézusra is, hogy nem állok jót magamért! (fenyegető pózba vágja magát)

EDIT Na de, Ferikém! Uralkodj magadon! Mégis csak az anyádról van szó!

FERENC Most nézd meg! Mi van a lábán? Nem a vadonatúj csizmát húzta fel! Ó, ugyan! Még hogy egy Pende asszonyság ilyesmire vetemedjék! A már három éves, szakadt, ócska papucs van rajta, aminek már jóformán talpa sincs, mert olyan viseletes! Hát ez kész röhej! Komolyan mondom, nem értem én ezt a nőt! Ha a ruhákban ennyire tud spórolni, föl nem foghatom, hogy a számlákat miért nem tudja rendesen kifizetni, amíg meg nem jön a nyugdíja?! Vedd már le magadról ezt a gusztustalan, szakadt otthonkát, mert azonnal leszaggatom rólad! Miért nem vetted fel a szép ünnepi ruhát, ha vendégek jöttek hozzád látogatóba? Mi?!

ÖZVEGY …De hát, csak ti jöttetek! Nem értem, hol itt a baj?

EDIT Mama kérem! Ha jót szeretne nekem, és egyetlen fiamnak, akkor most bemegy szépen a nappaliba, és fölkap magára, valami újnak ható holmit! Ne hozza már kellemetlen helyzetbe a férjemet, legyen szíves!

 

(Az özvegy betotyog a nappaliba, ahol mindenfajta lim-lommal van telerakosgatva a bútor, az egész sokkal inkább egy raktár, semmint valódi szoba benyomását kelti, leveti otthonkáját, és fölvesz helyette egy háromszor használt pulóvert, és valami kényelmesebb fekete nadrágfélét, majd kijön)

 

ÖZVEGY No, hát megvolnék! Így már fogadóképes vagyok?! (körbefordul, mintha divatbemutatón lenne)

EDIT Látja, egy rendes ruha mindig javít valamicskét az ember megjelenésén! De hogy nézz ki a körme? (körmeire pillant) Tiszta kosz, és retek. Azonnal menjen be a fürdőbe, és rendesen suvickolja ki a kezét! Remélem, szappanja csak van, igaz?!

ÖZVEGY Hát… (bizonytalankodik, tétován) az éppen elfogyott, de marad még tegnapról egy kis Ultra mosogató az is megteszi kényszerhelyzetben!

EDIT Menjen szépen, ha megkérhetem, mielőtt a fia megint fölkapja a vizet, mert akkor magácska is tudja, hogy milyen! És vegye le ezeket a rongyos göncöket, ha nem akarja, hogy ebből megint fölösleges összezördülés szülessen!

ÖZVEGY Megyek már lányom! Csak ne tessél hajtani! (becsoszog a fürdőbe)

FERENC Mindenkinek áldozatot kellene hoznia! De én úgy érzem, és ezért bocsánatot kérek, hogy egyedül én vagyok, aki mindent feláldoz maga körül, miközben a hivatalos világ tesz az egészre nagy ívben!

EDIT (Ferenchez) Ugyan drágám! Hagyd el! Drága anyád már egy kicsit idős, te is tudod, hogy ebben a korban már nehezebben megy az embernek, és megbocsátható a feledékenység! Majd én kifizetem helyette a számlákat!

FERENC Hát ez jellemző! Ne haragudj édesem, de ez már bizony mindennek a teteje! Nem várhatom el tőled, hogy csak így, egyszerűen kidobj az ablakon egy kisebb vagyont!

EDIT Drága, élhetetlen uram! Mikor fogod már fel, hogy bizonyos dolgokhoz te egyáltalán nem értesz!

FERENC Most mit csináljak? Fogjam be a szám, vagy tovább jártassam?! (kicsit tanácstalan)

EDIT Ahogy neked éppen megfelel! De ha megengeded: pénzügyi kérdésekben én hadd határozzam meg a döntő szót!

FERENC Kérlek, parancsolj! (széttárja a kezét)

EDIT Jól tudom, hogy most haragszol! De meg kell értened, hogy én csak a javadat akarom, az anyádnak, hogy legalább a fontosabb számlái be legyenek fizetve! Mi a fenének kellett, ez az átkozott lakásbiztosítás? Ez is csak feleslegesen viszi a pénzt!

FERENC Kérlek, szívem, ne olyan hangosan, mert a végén még meghallja! Tudod, ebben a házban könnyen meglehet, hogy még a falaknak is fülük van…

ÖZVEGY No, gyerekek! Mit vagytok? Hogy vagytok?  Hát az én kis unokámmal mi történt, hogy ennyire pityereg a kiságyban? Enyje, enyje!

EDIT Semmi mama drága! No, akkor most figyeljen egy kicsit ide! Legyen kedves olvasószemüvegét tegye fel, és jól figyeljen! Megbeszéljük a számlákat!

ÖZVEGY (erőteljesen habozik) Jaj, lányom! Arra semmi szükség sincsen! Minden rendben lesz, amint a szomszéd Rózsikának megjön majd a nyugdíja!

EDIT Mama, a mindenségit neki! Elvárná, hogy a Rózsika fedezze a számláit?!

ÖZVEGY Nem úgy értettem! (tördeli a kezét, hezitál, keresgéli a szavakat, miközben fel-alá járkál) Te is tudod, hogy… a jelenlegi helyzetben sajnos…

EDIT Na, jó! Itt pont! A Rózsika nem fog nekünk még egy szívességet tenni, mert előszeretettel szereti kisemmizni a mamát!

ÖZVEGY Ez nem igaz! A múltkor is tanúsíthatom, amikor éppen Nagykátán voltunk a birtokukon segítettem eltenni harminc üveg baracklekvárt!

EDIT No, látja! Pontosan ezért használják ki magát mama, méghozzá előszeretettel, mert úgy is tudják, hogy nem fogad el semmit cserébe!

ÖZVEGY De hát, lányom! Jó szomszédok megteszik egymásért ingyen is! (gyermek-naivan)

EDIT Még jobbat mondok magának mama! A jó szomszéd ingyen megcsinálja igaz, de nem hagyja semmi esetre sem, hogy egy korosodó hölgyet igás állatnak nézzen!

ÖZVEGY Jaj, lelkem… Az nem úgy volt…

EDIT Mama! Nem érdekel! Most legyen kedves és hozza csak a közüzemi számlákat!

 

(Az özvegy kimegy az előszobába, és a villanyóra szekrényből kiveszi a számlák paksamétáit, kutat egy ideig)

  

FERENC Jaj, az én egyetlen anyácskám rosszabb, mint volt!

EDIT Szerintem sokkal inkább hóbortosabb, ravaszul rátartibb: Csak annyit vall be amennyi feltétlenül szükséges!

FERENC Figyelted! Direkt megjátssza a nagyvilági dámát, hogy őt mennyire felveti a jólét, miközben másoknak teszi el a befőtteket, meg a főzött lekvárokat.

EDIT Az még semmi! Szerintem ebbe a kis kulipintyóba a bank teljes havi jövedelme is kevés volna! (kicsit bosszankodva) De hova a fenébe képes elszórni ennyi pénzt! Hirtelen mindennek lába kell! Emlékszel, remélem, hogy múlt karácsonyra is vettünk neki egy kényelmes téli csizmát, és mit csinált vele?

FERENC Fogalmam sincs!

EDIT Látod! Amikor újévet jöttünk köszönteni hozzá, és megláttam, hogy már megint az a piszkos és ócska papucs fityeg a talpán azt hitem, hogy menten megfojtom!

FERENC Biztosan csak kíváncsi volt, hogy emlékszel-e még az ajándékodra! (csitítólag)

EDIT Már hogyne emlékeznék! Elvégre én fizettem érte, már megbocsáss! A te drága édesanyád egy életen át segíthet másokon, és elvárhatja mások jóságát, de mindig arra gondolni, hogy más majd megsegít, szerintem nagyon könnyelmű, és meggondolatlan lépés!

FERENC Mindegy! (legyint) Ne rontsuk el ezt a kellemes együttlétet ilyen bagatell kérdésekkel!

EDIT Figyeld csak meg! Egy héttel ezelőtt még a lábát is húzta, és milyen jól alakította a szerepét, hogy ki ne kelljen mennie az utcáig!

FERENC Gonosz vagy! Hogy mondhatsz ilyet! Nemrég műtötték a lábát!

EDIT Mikor is volt ez a műtét, ha szabad kérdenem?

FERENC Gondolom a huszadik század elején lehetett!

EDIT Látod-látod! Te még erre sem emlékszel! Egy hangot nem szeretnék tőled a közeljövőben meghallani!

FERENC Ne légy ennyire könyörtelen!

EDIT Még hogy könyörtelen?! Csupán előrelátó vagyok, és még két lábbal a földbe kapaszkodnék, ha hagynád!

FERENC Én itt kikészülök, de anyám a mártír! Már úgy néznek ránk itt az utcában, mintha éppen most szabadultunk volna valamelyik börtönből! Ő a szenvedő áldozat! Hát akkor mi a kiszolgáltatottak vajon mik vagyunk?! Hadd kérdezzem meg!

EDIT Ezt ismerem!

FERENC Már lassan komolyan mondom, hogy ott tartunk, hogy látni sem akarom, amikor mint a vigyorgó vadalma elkezd nekem mindenen mosolyogni, és állandóan bárgyún jókedvű! A hideg futkos tőle a hátamon, miközben nagyon felidegesít, és csökönyösen csak ingerel!

EDIT Egyszer nem kérdezted meg, hogy én mit szeretnék? (neheztelően)  

FERENC No, hát akkor halljuk! (keresztbe fonja mellkason a kezét) Mit szeretnél?

EDIT Csak egy kis nyugalmat szeretnék már magam körül, megérted! Fogadjunk, hogy mindjárt majd visszajön, és rögvest elfelejtette, hogy eddig miről is beszélgettünk!

FERENC Tudod cicám, hogy ő már feledékeny! Ezt igazán megérthetnéd!

EDIT Hát látod ez különös, mert még elég jól megtudja, olvasni a bankjegyeket!

FERENC Hát ebben látod, lehet valami!

EDIT Különben is! Én mindent megtettem már érte, úgy érzem! A testvéred meg tudod mit, jobb lenne, ha néha napján, amikor ráér megjavítaná tisztességgel azokat a dolgokat, amiket egyszer-kétszer már könnyelműen, és hányavetin megígért! Sokkal közelebb laknak ők, mint mi! Ezt se felejtsd el!

FERENC Most mit izgatod magad már?! (frusztrált, stresszes, ideges; számára minden beszélgetés anyával kapcsolatban kényelmetlen)

EDIT Tudod mit, én befizetem a számlákat, és már csak hátradőlve nézem a pusztulást! Egyszerűen belefáradtam, ezt vedd az eszedbe!

FERENC Szóval itt hagynál a bajban? Erről van szó?! Hát ez szép! A saját feleségem mondja meg nekem, hogy mit kell tennem! Tiszta égés az egész!

EDIT Inkább jobban tennéd, ha hallgatnál a szavamra, mert úgy látom, hogy téged sokkal inkább önző indulataid vezérelnek, semmint a józan belátásod letisztult gondolata!

 

(Az özvegy kintről a spájzból jön egy tálca, púpozott süteménnyel, lerakja az asztalra, kicsit bicegősre veszi a lábát)

 

ÖVEGY Hű, de hideg lett egyszerre! Talán jobb is, ha kicsit feljebb veszem a termosztátot! (odamegy a konyha végébe, fölcsavarja a hőt termelő készüléket) Hoztam nektek egy kis kóstolót! Fogyasszátok egészséggel!

EDIT Köszönjük! Bárcsak egyszer tisztességgel tudnék ilyen omlós finomságot sütni! (sóhajt egy nagyot)

ÖZVEGY Ugyan, ugyan aranyosom! Hát nem nagy művészet ez! Gyorsan liszt, tojás, cukor, egy kis víz, utána hagyjuk kicsit szikkadni a tésztát, majd be a forró sütőbe, és már kész! Nincs vele olyan nagy gond!

EDIT Igen drága anyuka, ezt is tudjuk! Csak hát én világ életemben ódzkodtam a pepecseléstől, és a tököléstől! Nekem az kell, hogy azonnal bevágjam a sütőbe a kész tésztát, és utána jókat falatozzon a család!

FERENC Hát ez is egy elképzelés!

ÖZVEGY Ugyan lányom! Egy gondos háziasszonynak a sütés-főzés tudományát is szükséges megtanulnia, különben hogyan láncolnánk magunkhoz a férfiak hasát? (ravaszkásan, különösen mosolyog)

EDIT Hát, ami igaz, az igaz! (kivesz egy süteményt a tálcáról, és jóízűen beleharap) Ez aztán a süti! Maga sütötte mama?

FERENC Szerinted van itt rajtunk más is?

ÖZVEGY Én hát! Nem nagy dolog!

 

(Kívülről kopogás hallatszik)

 

EDIT Ki lehet az ilyen ítéletidőben?

(Ferenc és Edit mindketten meglepődve egymásra néznek)

FERENC Biztosan a számlás! Ezek minden utcát napjában többször is végigjárnak!

EDIT Jól látom már ki az! Az öcséd!

 

(Tibor lép be, fekete bőrdzsekiben, bakancsban, svájcias jellegű sapka van hanyagul a fejébe nyomva, cigaretta fityeg a szája szélén)

 

TIBOR Szép estét mindenkinek! Hát hogy van az én drága sógornőm? (elvigyorodik)

EDIT Jobban is lehetnék, ha nem vigyorognál ennyire!

TIBOR Mit gondolom te is tudod, az egészséges nevetés gyógyítja a sejteket!

EDIT Hát az szinte biztos! De mondd, kérlek, hogy is vagy te ezzel a házi munkálatokkal anyádnál?! Mert nagyon úgy látom, hogy csöppet se füllik hozzá a fogad. Pedig aki valamire a szavát adja, az legalább állja is! (neheztelőn)

TIBOR (győzködve, hízelkedőn) Te is tudhatod, drága sógorasszony, hogy a jelenlegi munkaügyi beosztásom, és a gyerekek szinte minden időmet leköti, és hogy odahaza is van még mit cselekedni, mert nemrég öltünk disznót!

EDIT Már megbocsáss! De engem ez egy csöppet sem érdekel! Én biztos vagyok benne, ha tennék egy ígéretet, akkor azon lennék minden erőmmel, hogy teljesítsem is, minél hamarább!

TIBOR Igen, igen de… (az özvegy belé fojtja a szót, amikor kicsit elkezd anekdotázni)

ÖZVEGY …Tudjátok édes gyermekeim, amikor ezek a fiúk még kicsik voltak… Jaj, bizony! Az apjuk, szegény, élhetetlen, jó uram, de sokszor megrakta őket! (szinte felszabadultan, boldogan) Egyszer is, amikor már kora hajnalban elmentem zöldséget árulni a Borikámhoz a piacra, akkor a Tibit az apja föllógatta a régi diófára! Te is tudod ugye Feri, milyen síró csinadrattát csapott akkor még a kicsi fiú! (Edithez, és Ferenchez fordulva) Képzeljétek én az esti órákban jöttem meg a munkából, mert nyár volt, és kérdem az uramtól, hogy csak egy gyereket látok az udvarban a Ferit, hát a másikkal meg mi lett? Kérdezem! Azt mondja: ,,úgy kell neki, az ő álmait senki se merje megzavarni!” Erre én már nem tudtam uralkodni az indulataimon berohantam a konyhába, kivettem a sodrófát és istenesen elpüföltem!

(enyhe kuncogást, vihogást hallani a háttérben)

FERENC Tudjuk ezt jól mama! Elegem is volt már akkor is belőle!

TIBOR Én már egyáltalán nem is emlékszem rá!

ÖZVEGY Hát nem is emlékezhetsz drága fiacskám, mert akkor még alig múltán csupán négy éves!

EDIT De drága anyuka! Magácska mindig annyira érzelgős! Hát ki emlékszik már pontosan mindenre! Például amikor a férjemmel ismerkedtem össze, akkor is pillanatok alatt történt minden!

FERENC (kicsit méltatlankodva) Hát ezt nem is mondtad nekem drága ciccám!

EDIT Mert gondold figyeltél volna rám! Szerintem akkoriban, mint a szemellenzős ló csak ügettél előre, miközben a valódi, lényeges dolgok elmaradtak a hátad megett.

(Az özvegy hátramegy, mert szorítja a kis papucsos kalucsni, és most leveti, majd mezítláb járkál. Elővesz egy nagyon színes, és giccses köntöst és belebújik, tetszeleg benne kicsit, majd visszatér a konyhába)

 

ÖZVEGY (parádézva, tetszelegve) No, bogárkáim! Hogy festek? Mondjátok meg az igazat! (párszor körbefordul, illegeti magát tetszetősen)

EDIT Hát, mit is mondhatnék drága anyuka! Mint egy valóságos kis királynő! Báróné Csekonics!

FERENC Megkérlek titeket csak semmi felesleges ceremónia! Egyébként is van dolgunk éppen elég! (Tiborhoz fordul, aki önmagában jóízűeket kuncog) Már látom, hogy a családban ki volt a tevékenykedő, és ki a mihaszna!

TIBOR De kérlek! Hogyan jutottál el ilyen mélyreható következtetésre, ha szabad tudnom?!

FERENC Ne is erőltesd meg magadat drága öcsém, hogy csak egy csöppet rokonszenvesnek tűnj! Ki volt az, meséld csak el nekünk, ha már ilyen szépen összejöttünk, aki mindig megcsinálta a ház körüli dolgokat, és megjavította a tönkrement tárgyakat?

TIBOR Várjál, meg ne mondd! (tettetve hosszasan töpreng) Csak nem a Piri néni???

FERENC Ugyan, menj már, te nagy marha! Hát hogy lehetett volna a Piri néni, amikor már akkor egy matuzsálem volt, amikor minket tanított a hatodikban!

TIBOR Hát kérlek, sosem lehetünk eléggé törekvőek, nem igaz?!

FERENC most pedig azonnal mész, és tisztességesen újra felrakod a kúpcserepeket! Megértetted?! (szigorúan utasít)

TIBOR Mondd csak, kedves bátyám! Van neked fogalmad arról, hogy tél van, és hogy vonyítanak a hidegtől a farkasok?!

FERENC Engem az, tudhatod csöppet sem érdekel! Vagy megcsinálod, vagy szegény anyánk pénzét nem viszed fölöslegesen el! Mit gondoltál, hogy tartom majd érted is a hátamat?!

TIBOR Na, na, na! Édes, egy öregem! Nem kell mindjárt úgy felfortyanni! Mit ártottam én neked?

FERENC Ó, csupán csak annyit, hogy egész életedben mindig arra várakoztál, hogy mindenki helyetted cselekedjen, míg te csak sütkérezel a melengető babérjaidon!

TIBOR Hát élvezni kell az életet, nem igaz? Szegény apám mindig azt mondta nekem… (nosztalgiázásba kezdene)

FERENC Légy szíves és fejezd be, de rögtön! Az apánk azt sem tudta, hogy egyáltalán a világon vagyunk, mert állandóan nyakalt, és nem volt magánál!

TIBOR Viszont ellentétben egyesekkel csak élvezte az életet!

FERENC Olyannyira, hogy ez ki is kezdte szerencsétlen máját, és szervezetét!

ÖZVEGY De drága fiaim! Hát szabad így viselkedni! Elég legyen a fölösleges marakodásból, inkább meséljetek még valamit!

 

(kopognak az ajtón, feltűnően jól öltözött, öltönyös úriember lép be)

KOPÉ (belép, kicsit vonszolja a lábát) Jó estét.

ÖZVEGY Hát szervusz kis unokám! Hogy utaztál?

KOPÉ Kicsit beljebb jövök, mama, aztán majd meglátjuk.

EDIT Legalább hoztál volna valami kis ajándékot szegény öreganyádnak nem?! (elégedetlenül)

FERENC Kérlek drágám! Legalább ma ne akarj veszekedni! Szerintem ennek a gyereknek bőségesen elég, amit majd odahaza kapni fog!

EDIT Hát éppen ez az! Hogy odahaza is csak a káosz, és a fejetlenség uralkodik!

TIBOR Azért az én kis töltött galambom is mindenben igyekszik kivenni a részét!

EDIT Ebbe inkább ne menjünk bele! Apropó mi is lett azzal a félig megzápult, és gusztusosan tönkrement eperszósszal, amit a hűtőbe suvasztottatok még a nyáron, ha nem vagyok Windischgratz?! (kérdőre vonva)

TIBOR Hát gondolom, az asszony tudja mi lett vele, mert tudod, drága sógorasszony én csak addig nézek be a hűtőbe, amíg valami kicsi eleséget találok magamnak, aztán megyek a magam dolgára!

EDIT Hát azt látom!

KOPÉ Mamus! Van itthon valami kaja? Korog a nyomrom!

ÖZVEGY Hát hogyne kincsem! Na, várjál csak!

 

(Az özvegy kimegy a kamrába, ahonnét pár rúd szalámival tér vissza, gondosan megterít, evőeszközöket, és tányérokat tesz a konyhaasztalra, majd megszegi a tegnapról megmaradt ám még mindig friss kenyeret, az idősebbik unoka pedig rögvest nekilát, falatozik) 

 

Tessék csak, fogyasszál aranyom! Jó étvággyal!

KOPRÉ Jaj, mamus el sem tudom mondani ez már mennyire hiányzott! Ne is tudod, de az életemet mentetted meg! (nagyot sóhajt) kaphatok még egy kis csokit is?

ÖZVEGY Hát hogyne! Ne kérdezz mindig, hanem cselekedj!

TIBOR Hogy ezt hányszor hallottam magam is gyerekkoromban…

EDIT Hát ez jellemző! Csokika, meg édesség! Hát hol vagyunk? (hirtelen talpon terem, és látszólag kikel magából, de csak színlelve) Majd én megmondom hogy hol vagyunk! Ez itt egy rendes, tisztes, idős, özvegyasszony háza, aki egyedüli lévén, csupán annyi élelmet vesz mindig magához, hogy éhen ne haljon, és akkor mi meg ide pofátlankodunk, és szó nélkül esszük azt, amit kedveskedő szívességből elénk tesz! Tudjátok ezt az én családom háza táján hogy nevezik?

FERENC Drága szívem, ne kímélj!

EDIT Tolvajlásnak! Méghozzá előre megfontoltan!

TIBOR Jaj, drága bátyám asszonya! Nem kell mindjárt úgy felfortyanni! A mama, tudod te is nagyon jól, csak jót akart, mert minden egyes családtagjáért egy emberként aggódik! Igaz-e mama?

ÖZVEGY (kicsit meghunyászkodva, félszegebben, kezét tördelve) Ahogy mondod édes fiam!

TIBOR Na, te is láthatod! Felesleges minden további szószaporítás!

EDIT Ebből is látszik kedves Tibor, hogy neked mindig éppen annyi elég, amennyit az élet neked juttat! Nem gondolkozol azon egy percig sem, hogy ennek az idős asszonynak mondjuk – teszem azt -, megjavítsd a kúpcserepet, ami már kis híján megreped, és eláztatja a zsúptetőt! Nem gondolkozol, amikor a meleg vizes tartályt kellene feltöltened, hogy forrók legyenek a fűtőtestek! Egyáltalán te csak vagy, mint légy a levesben! Idejössz nagy agarakkal, hogy téged mindenki kiszolgáljon, megjátszod magad kidülledő mellkassal, majd elegánsan távozol! Nehogy véletlenül is akárcsak egy centit is arrébb mozdíts, vagy megjavíts ezen a rozoga, több sebből vérző viskón! Hát vedd csak tudomásul: szégyellhetnéd magadat!

TIBOR (még mindig tenyérbe mászóan vigyorog, de már kicsit alázatosabb)  Na, ne, azért azt gondolom, hogy nem vagyok én ennyire szőrösszívű léha, és semmirekellő széltoló, mint azt az imént igyekeztél ecsetelni! Jó elismerem! A tetőt tényleg meg kellene javítani, meg a kúpcserepekre is ráférne a tatarázás, de mindent egy szál magam nem kivitelezhetek! Hol van az én nagy és erős bátyám! Otthon van Budán, és ott tevékenykedik! (ironikusan)  

EDIT (azonnal közbevág) De azért mindig megcsinálja egyetlen szó nélkül, amit kérnek tőle, vagy ha úgy érzi meg kell csinálnia, mert a kis öcsikéje mindig másokra hivatkozik! El ne felejtsd!

TIBOR Mondd csak sógornő? Most szándékosan provokálsz, mi?! Jól vigyázz, mert a végén még túlzottan hamar kijövök a sodrásból!

EDIT Na, hát arra magam is befizetek! Kevés vagy te hozzám kisöreg! Nézd meg magad! Hagyod, hogy a saját apósod úgy bánjon veled, mint egy inassal! Hát tudod, mikor hagynám én magam! Te meg mindenben lesed a kedvét!

ÖZVEGY (próbálja békíteni őket) No, no, enyje gyerekeim! Csak nem fogom itt nekem egymásnak esni, amikor fontosabb dolgaitok is lennétek: például valaki – ha már itt vagytok -, lenyírhatná a füvemet, mert a motoros fűnyíró éppen tegnap döglött be!

FERENC (szó nélkül kimegy az ajtón, hosszan keresgél, majd egy agyonstrapált, berozsdásodott fűnyíróval tér vissza)

Mondd csak drága édesanyám? Te ezt az ócskavasat szeretted volna fűnyírásra használni?! Enyje na, hát ez még a meleg vizet sem igen viszi!

 

(a konyhaszekrényben különböző csavarhúzókat vesz elő, és javítgatni kezdi a gépet)

 

EDIT Feri! Ha mindenáron szerelni van kedved, akkor legalább vesd le a tiszta ruhádat, és vegyél fel valami ócskább dolgot, mert nem vagyok hajlandó az elhasznált gépolajat a vadonatúj pulóveredből kimosni! Megértetted?!

FERENC Hát, ha már ennyire aggódsz, akkor leveszem! (leveszi az ünneplő ruhát, és mintha egy jelentéktelen rongy lenne csak, a sarokba hajítja)

EDIT Azt a jó édes… Tudod, mit… Én itt a lelkem teszem ki, és akkor te meg így dobálod a szép holmiaidat! Legalább becsülhetnéd is a dolgokat, ha már az embereket sem tartod semmire! (mérgesen)  

FERENC Kérlek, most nem alkalmas a pillanat! Amint látod, ezt a gépet még be kellene pöccinteni, hogy rendesen lehessen használni! Aztán majd megbeszéljük! (koszos kezekkel munkához is lát)

 

(Edit fogja magát, tüntetően kimegy a nappaliba, ahol a bölcsőben nemrég aludt el a gyerek, óvatosan, és gyengéden ráteríti a takaróját, majd meghatottan nézi őt egy darabig)

 

EDIT Az én egyetlen, gyönyörű kisfiam! (suttogva mer csak beszélni, fel ne ébressze) Remélem, nem leszel olyan, mint jó apád! Néha egészen kibírhatatlan tud lenni!

 

 

 

Vége az I. Résznek