Kortárs ponyva

2019.máj.31.
Írta: Tasi83 Szólj hozzá!

Új Novella

MACSKA-EGÉR JÁTSZMA   Meglepő módon a polgári esküvőre kevesebben érkeztek, mint a már hagyományossá vált templomi keretek között megtartott, ünnepi szertartásra. Egyesek úgy vélekedtek, hogy az Úr színe előtt való igazságtétel fontosabb, mint az egyszerű emberek nyelvén közölt, és elmondott…

Tovább

Új vers

NAGYKAPUK, KISOLLÓK   Útolag már mindent sokkalta szánalmasabb számba venni. A Lét törékeny sebezhetősége miért nem titkos parancsra kötetett s szilárdult?! Benső, önemésztő Golgotai magány a Mindenség párbaj-alkatrészeként kitágult s nem tarthatta végül egybe a halhatatlanságot ígérgető szerelmi…

Tovább

Új Novella

KÁVÉHÁZI SOUVENÍR A belvárosi kávéházban – ahova minden április tizenegyedikén -, állítólag ingyenesen lehetett kávét, és teasüteményeket fogyasztani, a feltétel csupán egy-egy versike, vagy aprócska tárcaszerű novella volt, mint afféle különös, mondhatni ünnepi fizetség, az egyik napon egy ideges,…

Tovább

Új Novella

LUXUS-KIVITEL Kovácsék nagy múltra visszatekintő, tekintélyes méretű luxusnyaralója éppen a kis tavacska partján terült el! Az idősebbik Kovács persze gondoskodott róla, hogy saját stéggel, jetskivel, és egyéni hófehér yactttal legyen ellátva a kis homokzátonyból építetett kikötőlétesítmény – amit…

Tovább

Új Novella

LÍRAI PORTRÉ   Hadár Kálmán mint a Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója nem is tudta, hogy számtalan furcsa, és különös, különcködő szokásával máris kivívta azt a rangos elismerést, hogy az élő történelem szerves részese lehet. Ami szakmáját illete nem volt éppen a legtehetségesebbek közül…

Tovább

Új Novella

ELÉGTÉTEL A hatalmas, Emprire State Buildingre hasonlító, tükrözött, banki irodaépületben késő estig folyt a kíméletlen robotmunka. Ahhoz képest, hogy a lehető megmodernebb felszereltséggel bíró épületegyüttesről volt szó az adott három-négy diplomával, és legalább ennyi nyelvvizsgával rendelkező…

Tovább
süti beállítások módosítása