TÁJKÉP ECSETTEL, ÉS GYEREKKACAJJAL

A fiatal és kezdetben nagyon sikeres színésznő – akit persze szokásos nagyzolós, és vakuvillogatós keretek között -, mint ezúttal is ünnepelt sztárként képzelt el magának, és állított be a médiahadjárat, nyugodt, megbékélt, és harmóniára talált családi idillt álmodott magának; ahol békében nevethet, és nem kell folyton folyvást azon ügyeskednie, hogy melyik kameraállásból mutat jobban a mennyországot is megigéző, halhatatlan mosolya, vagy lefegyverző tekintete!

Amikor még abban a hogy is hívják? híres sorozatban játszott, ahol a legtöbb néző, már az első húsz percben is tökéletesen elvesztheti a fonalat – elvégre egyszerre több szálon futó, és párhuzamos történettel ismerkedhetnek meg a tévé előtt ülők, - így nem meglepő, hogy a legtöbb barátság, és tisztelet, amiből majdan szerelem sarjad ezúttal sem a kamerák előtt; sokkal inkább a kulisszák mögött következett meg.

Egy fiatal, szakállas, kissé hetyke, nagyon tehetséges zeneszerző, aki mellesleg az egész futó sorozatot hangszerelte, és nyugodtan mondhatjuk, hogy hangmérnök is volt egy személyben szeretett volna udvarolgatni a tehetséges, és már a Nyomorultakban is játszó művésznőnek, viszont az a bizonyos extra plusz szinte minden élethelyzetből kihagyta, legalább is akkor, amikor a művésznő lélegzetelállító mosollyal, és magától értetődő, önzetlen kedvességével mindenkit elbűvölt, és mindenkit levett a forgatási szünetekben a lábáról!

A sorozat egyik producere lett később arra figyelmes, hogy abban a szentséges, és varázslatos pillanatban, amikor az adott művésznő szövegkönyvvel hattyúkezében belépett az adott forgatásra a fiatal zeneszerző lelkében valami megállt, összetört, és valami elszabadult, bár a külvilág ebből pusztán csak annyit érzékelhetett, hogy közöttük egyértelműen megálljt parancsolt a levegő!

- Na, Gézukám! Ne legyél már ennyire anyámasszony katonája! Hát csak akarni kell az isten áldjon már meg! Hát ki volt a te apád, mi?! Mire tanított? – kérdezte meg tőle a producer, aki már szemlátomást meglehetősen zabos, és nagyon ideges volt amiatt, hogy aznap szinte csak egy-két kivétel akadt, akik készültek a forgatási próbára, de a többség még így is inkább szeretett improvizálni, mert akkor sokkalta gördülékenyebben halad a szöveg is!

- Ne izélgess kedves Tóni, mert már így is kész idegroncs vagyok! Láttad a szemét! Ezeket a halhatatlan, barnalángú üstökös szemeket! Ezek elevenen keresztre feszítenék az emberi lelket, ha lenne módjuk mélyükre látni, és meglátnák az igazi lelkeket!

- Csak nem?! – hüledezett a producer. – Szerelmes vagy? – csattant a szó az ajkán. – Hányszor elmagyaráztam kedves Gézukám, hogy abból még semmi jó nem származott, ha az egyik munkatársaddal bonyolódsz szerelmi légyottba!

- CSsss! Csak csendesen kedves Tónikám! – így a fiatal zeneszerző -, mert a végén még meghallja ez a szépséges tündér, és akkor aztán lesz nekem nemulass!

- Csak nem izgul egy akkora toronymeszelő mamlasz, mint te Gézukám! Hát neked akkora rutinos tapasztalatod van, hogyha én így muzsikálnék, hát már Amerikába is kimentem volna bátran!

- Ja, persze! Én is tudom mi a különbség Beethoven IX, és XI. szimfóniája között, de ez most egészen más! – s meglátszott rajta, hogy elgyötört lelkében majd meggebed azért, hogy megszólítsa valamelyik nap az egzotikus szembogarú színésznőt, vagy hagyja a fenébe az egészet?

A fiatal művésznő azonban mi tagadás érthetett egyet-mást a csábítás női démon művészetéhez, mert amint az aznapra való betanulandó szövegkönyvet tanulmányozta minél szájbarágósabban – elvégre fontos a helyes artikuláció, nem ezt mondja mindig a beszédtanár -, le nem vette a szemét a zeneszerzőről, aki hangyaszorgalommal csapott most a zongorahúrok közé.

A fiatal színésznőnek a család az egy kisebbfajta szentség volt, aminek a tiszteletébe a legkisebb hányavetiséget, a legaprócska könnyelműséget sem bírta elviselni, és csak arról ábrándozott, már kislányként is, amikor nagymamája szoknyája mellett rohangált, hogy bizony ő, ha nagy lesz anyukaként gondoskodni fog szíve csöppségéről! De mivel már olyan sokszor csalódnia kellett az életben, és főként a férfiak néven elhíresült cégéres haramiák csoportjaiban, akik előszeretettel – elsősorban falkákként vadásznak a nőstény-áldozatokra, s miután megtörtént a nagy általánosságban egyetlen éjszakás kaland, hát fogják magukat és hamarjában kereket oldanak!

Így történhetett, hogy a művésznő gondosan megválogatta, és szó szerint listázta is barátait; valahogy úgy, mint amikor a későbbi Oidipusz királynak a rettegett Szfinx föltette három lényeges kérdését: Reggel csak egy lábon jár, délben már kettőn, de este már három lábon! Kérdés: Mi az? – S amikor a büszke harcos egyből megmondta feleletét, hogy ez maga az Ember! a Szfinx szégyenében levetette magát egy hegyszirtről, és a mélybe porrá lett! – Valahogy így listázta barátait is a párkapcsolatokban tudatosan is esetlenül mozgó művésznő, és sajnos óhatatlanul is mindig kiesett előszeretettel kobakjából, hogy az ajtókat bizony a mai könyörtelenül anyagiaskodó világban bizony illik bezárni! S mivel sűrűn megesett vele, hogy nem zárta az ajtókat azok a bizonyos emberek, akik előszeretettel húztak abból hasznot, ha embertársaikat megkopaszthatják busás hasznot remélve kertelés, és különösebb kérés nélkül bementek lakásába és ki is fosztották!

Pedig hajdanán mennyire egyszerűnek tűntek – kivált gyerekkorban, a dolgok, mikor még mindenki barátnak számított, s nem ellenfélnek! De hát sajnos egyszer minden véget ér, és azok az idők, bizony már jócskán elmúltak!

A fiatal színésznő most azonban mégis úgy határozott, hogy szemügyre veszi kicsit közelebbről az illetékes lovagot, akinek feltett szándéka, hogy elsősorban az Ő szívét gyarmatosíthassa; nem is habozott sokáig mert másnap, és harmadnak is a titokzatos pingvinkülsejű lovagocska ugyanúgy otthagyta plüssállatos csomagocskáit az öltözőben! Éppen ezért, megkérte mindig a darabok aktuális rendezőit, hogy kicsivel a függönybontást követően hadd mehessen öltözőjébe, mert egy fontos eset nyomára bukkant! A többi színészek, és persze legkivált a rendezők előszeretettel kinevették, és persze jókat is derültek rajta, de azért csak elengedték.

- Jól van Erika kedves! – mondogatták vihogva neki -, menj csak egészen nyugodtan! A boltot majd mi visszük! -–s jókat derültek távollétén, amit viszont most ő vett halálosan komolyan, mert biztosra vette, hogy az életére törnek; méghozzá az az ismeretlen, és gyanús pingvinkülsejű férfi, akit mindig is látott!

Egyik alkalommal szándékosan az olvasópróbákon sem jelent meg -–mert öltözőjének szekrényében elrejtőzve várta a titkos percet, mikor is leplezheti le a rejtélyes besurranót! nem kellett sokáig várakoznia, és a megdöbbenés annál hihetetlenebbnek, és megdöbbentőnek látszott, minél kézenfekvőbb volt: kiderült, hogy a kedves idős Tamás bácsi is segítette ezt a rejtélyes lopakodót, így a fiatal művésznő teljes jogosan elárulva érezhette magát, amiért mindent elhitt a hódolóval kapcsolatos híresztelésekből!

- Hát maga Tomi bácsi meg mit keres itt? – vonta szúrós szemöldökkel kérdőre a kissé meglepődött öreget.

- …Kisasszonyka…azt hiszem, hogy nagyon is félreérti az adott helyzetet! – próbálkozott igazát bizonygatni az öreg. – Én itt csak kisegítő vagyok! A többihez azonban semmi közöm!

- De hát én megbíztam magában Tamás bácsi! – egy vastag krokodilnagyságú könnycseppet sikerült kitörölnie a szeméből. – Hogy tehette ezt?! Hadd halljam?! – ment át egyik pillanatból a másikba a hangja védelmemből vádolásba.

- Nézze, drága kisasszonyka! Én csak egy nagyon kedves hölgy ismerősömnek a fiának segítettem egy kicsit, és semmi több, mert Ő maga félt megtenni a kínálkozó lépést! Ha érti mire is gondolok!

- Ne is folytassa! Azt hittem, önben megbízhatok! Hiszen tudja, hogy a legutóbbi kapcsolatomnak is mi lett a vége? Elhagyott, mert biológiai ösztönei fontosabbak voltak, mint a kölcsönös tisztelet, és az őszinteség! – kicsit el is sikeredett a sok szipogásban elmaszatolnia a sminkjét.

- Jaj, ejnye, kisasszonyka! Ne ittassa az egereket, inkább gondoljon úgy erre a félszeg fiatalemberre, mint az élettől ajándékba kapott, újabb nagyszerű lehetőségre, hogy párt találhat magának, és ne hallgasson a süketfülűekre, ha megkérhetem! – azzal kacsintott egyet. A művésznő pedig, mintha csak a nagyapja volna mellkasához bújt:

- Nagyon köszönöm Tamás bácsi! Tudtam hogy önre mindig számíthatok! – hebegte a meghatottságtól.

- De most pedig kedves kisasszony nem fogunk pityeregni, mert lenne itt egy tétován lézengő fiatalember, aki ismét hozott önnek egy csomagot. Azzal behívta a félszeg udvarlót a helységbe.

- Jó napot kívánok és kezét csókolom drága művésznő! – köszönt illedelmesen, meghajolt a portás felé, majd kézcsókkal üdvözölte a fiatal hölgyet, akinek ez felettébb szokatlan, és különös volt – tekintettel a mai értékvesztett világban!

- Üdvözlöm! – mosolyodott el bájosan őzikeszemével, és egy kicsit talán el is sikeredett pirulnia -, úgy értesültem, hogy ezt a sok csomagot, mind ön küldte a számomra! Megtudhatnám, mi célból? – kérdezte kíváncsiskodva, puhatolózva.

- Drága művésznő! Bocsásson meg nekem az őszinteségem miatt, de ön engem mindig is lenyűgözött, és bár tudom, hogy csupán színpadi alakításaiból ismerhetem önt, mégis önből valósággal valami megfoghatatlan, mágneses energia árad, ami önhöz egyre vonzz és képtelen vagyok szabadulni tőle! – áradozott, kissé megrészegülten szavainak súlyától.

- Na ne mondja! – hitetlenkedett a másik. – És mondja csak kedves…szabadna a nevét?

- Horgács Antal vagyok kérem tisztelettel!

- Hát kedves Tóni úr, miből jutott arra a következetésre, hogy én szeretnék egy új párkapcsolatot kiépíteni?! – szögezte neki a kérdést.

- Én csak…azt gondoltam, hogy megismerkedem önnel, és ha minden jól alakulgat, akkor megkérném, hogy egy kisebbfajta szíveskü keretében szerény szertartással legyen mellettem mindig az elkövetkezendő ötven évben! – amint ezt elrebegte már térdre is ereszkedett illedelmesen.

- Jaj, ilyet ne mondjon, mert végleg megüt a guta! Tessék rögtön fölkelni és inkább beszélgessünk! – volt javaslata.

Azzal tulajdonképpen az est hátralévő részét átbeszélgették, és nem is vették észre, hogy rájuk virradt a nap, és hogy ebből az új ismeretségből számukra is talán kisülhet valami új lehetőség…