Új Vers
FOGYATKOZÁS
Összekötözött a Tudat, hogy e földön aligha lehetek,
találhatok megoldással is kiutat.
Nagyobb – nem-tudom, hogyan zűrzavarba,
lét-felfordulásba:
Emlékezetem szép aranycsempéit tán jobb lett volna
végleg tisztító Léthe-habok közé vetnem;
Undorodva, tisztátalan-mocskosan ártatlanság
könnyeiben szeretnék tocsogva – míg még lehet – megfürdeni!
A megoldás kiúttalansága az mely sötétséggel megfenyeget:
Talán nem merek már magamra nézni se,
hogy fölpofozva fölrázhatnám a kisembert, ki legbelül Én vagyok?
Az Idő fojtogató hurkáit nem tudtam kibogozni
– Gordiuszi-csomós problémák elefánttá nagyított
bagetell-kérdések válaszokat kuncsorognak,
követelnek tőlem!
S naponta partoktól messzi,
legfeljebb Atlantisz-kegyelmekbe kapaszkodva vagyok
kénytelen Holnapok kiszámíthatatlanságával szembe szegülni:
harcok, küzdelmek teljes joga nélkül:
Talán békét szándékozó pacifizmusom kényszerít,
hogy mint a tudatos gyávák önmagamban is bújtassam az Egészet,
az Igazság lényegét:
Létsodródásban bezárt kagylóhéj.
– Milyen átható, túlvilági szavak
lennének rá képesek lelkem igazgyöngyeit héjból óvatosan
kiemelve a Nap megbocsátó kegyelme felé fordítani:
Fölszikráztatva sebezhető értékeket? –
Megpróbáltam józan gondokkal terhelten pánik hangulat-mentesen
kimerészkedni veszélyes emberforgatagokba:
Űzött tudást szomjazó értelmem!
Talán a boldogtalanság gyógyszere az,
mely óvja s nem ereszti az embert megvesztegetett illúziók,
kiábrándító csalódások határmezsgyéjére!
– Csöndben kell világvégig maradnom,
hogy mint finom porszem-sűrű szivárvány
s napfény lelkiismeretemen keresztül őszintébben,
megbocsátóbban s törékenyebben átvilágolhasson!
A borzongató, terebélyes félelem-érzet:
A tudat, hogy bármikor könnyűszerrel fenyegethetnek,
eltaposnak, agyonlőnek mindennapok
lehetséges elképzelhetőségével körbekerített,
mint tudatos épelméjűt a bérgyilkosok között!