Új Vers

 

 

FOGYATKOZÁS

 

Összekötözött a Tudat, hogy e földön aligha lehetek,

találhatok megoldással is kiutat.

Nagyobb – nem-tudom, hogyan zűrzavarba,

lét-felfordulásba:

Emlékezetem szép aranycsempéit tán jobb lett volna

végleg tisztító Léthe-habok közé vetnem;

Undorodva, tisztátalan-mocskosan ártatlanság

könnyeiben szeretnék tocsogva – míg még lehet – megfürdeni!

A megoldás kiúttalansága az mely sötétséggel megfenyeget:

 

Talán nem merek már magamra nézni se,

hogy fölpofozva fölrázhatnám a kisembert, ki legbelül Én vagyok?

Az Idő fojtogató hurkáit nem tudtam kibogozni

– Gordiuszi-csomós problémák elefánttá nagyított

bagetell-kérdések válaszokat kuncsorognak,

követelnek tőlem!

S naponta partoktól messzi,

legfeljebb Atlantisz-kegyelmekbe kapaszkodva vagyok

 

kénytelen Holnapok kiszámíthatatlanságával szembe szegülni:

harcok, küzdelmek teljes joga nélkül:

Talán békét szándékozó pacifizmusom kényszerít,

hogy mint a tudatos gyávák önmagamban is bújtassam az Egészet,

az Igazság lényegét:

Létsodródásban bezárt kagylóhéj.

– Milyen átható, túlvilági szavak

 

lennének rá képesek lelkem igazgyöngyeit héjból óvatosan

kiemelve a Nap megbocsátó kegyelme felé fordítani:

Fölszikráztatva sebezhető értékeket? –

Megpróbáltam józan gondokkal terhelten pánik hangulat-mentesen

kimerészkedni veszélyes emberforgatagokba:

Űzött tudást szomjazó értelmem!

 

Talán a boldogtalanság gyógyszere az,

mely óvja s nem ereszti az embert megvesztegetett illúziók,

kiábrándító csalódások határmezsgyéjére!

– Csöndben kell világvégig maradnom,

hogy mint finom porszem-sűrű szivárvány

s napfény lelkiismeretemen keresztül őszintébben,

megbocsátóbban s törékenyebben átvilágolhasson!

 

A borzongató, terebélyes félelem-érzet:

A tudat, hogy bármikor könnyűszerrel fenyegethetnek,

eltaposnak, agyonlőnek mindennapok

lehetséges elképzelhetőségével körbekerített,

mint tudatos épelméjűt a bérgyilkosok között!