HARMINCNEGYEDIK FEJEZET

Időközben Myrea is megpróbált gondolkodni, bár tisztában volt a gondolattal, hogy sajnos az emberek felszínes és szándékosan számító ,,többsége” még mindig egy ostoba, kis idióta fruskát lát benne csupán csak azért, mert semmi pénzért nem volt hajlandó megválni természetes mézszőke színű, észbontóan álló hajfürtjeitől; ugyanis, ha történetesen napjában már legalább vagy ezer, ha nem milliószor hallotta az ostobácska szőke nős vicceket azonnal hányinger fogta el, és valósággal ott helyben a legszívesebben kiugrott volna az ablakon.

,,Micsoda egy ostobaság, hogy minden szőke nőt egy kalap alá vesznek a butuska, hülye libákkal!” – gondolta ilyenkor, és mindig volt valami megfogható, és lenyomozható, belső logika kiszámított mondatai mögött.

- Szerinted étterembe menjünk, vagy jó lesz a sarki büfé? – annyira izgult, hogy a gyönyörű, kisestélyijét majdnem sikerült teljesen elszaggatnia, és ilyenkor valósággal utálta magát, és mindenkit, akivel a nap folyamán akárcsak összefutott.

- Én nem választhatok helyetted! Különben is… nem egyezik a méretünk! Én legalább jó egy fejjel magasabb vagyok mint te gyönyörűségem! – Szilvi mindig józaneszű, és kimért szava most valahogy lecsillapították. ,,Különben is mi az istennyilát izgul már ennyire – faggatta magát -, ha nem jönne össze azzal a jófej hapsival akkor sem fogja az egereket érte itatni! Majd jön a következő! Ki hallott még olyat, hogy egy szuper szexis, igazi bombázó csajszi Adonisz macsókért hullassa drága könnyeit?!” – ebben a percben, ahogy közös hálószobájuk nagy, a barnalakkozás miatt kicsit ódivatú, és nagyméretű tükre előtt állt gyönyörűen felöltözve valahogy mintha nem tudta volna megállapítani, hogy az az ,,idegen hölgyemény” akit történetesen a tükör másik oldalán lát, valóban az-e, mint aki most éppen a szemceruzával igyekszik aprólékosan megkomponált fecskefarkat sminkelni a szempilláira?

- Na, szerinted? Hogy festek?! – hangja enyhén remegő volt, és bizonytalan! - tehát még most se hajlandó megbízni önmagában aztán a legkevésbé.

- Drága barátnőm! Felnőtt, ambiciózus igazi nő vagy! Légy végre valahára önálló! – Szilvitől mindig is kitelt egy-egy jókora odamondogatás, főként, ha érezte, hogy valami nincs rendben mások háborgó, nyughatatlan lelkében. Most is, mint mindig lehetett rá számítani!

- De légyszi most komolyan! Ne hülyéskedj már! Szeretném, ha őszintén elmondanád, mit gondolsz?! – ez már több volt, mint egyszerű izgulós félelem. Valahogy, mintha egy elítélt fohásza, vagy segítségkérése lett volna a többi ember felé, hogy: ,,Hé én is itt vagyok! Figyeljetek végre rám!”

- Hát nézzük csak! Mit is tehetünk a siker érdekében! Bár szerintem a kevesebb néha sokkal több! De ha ennyire ragaszkodsz hozzá! – végigmérte női érzékeit latba vetve, míg a másik kísérleti alanyként szándékosan körbe fordult, hogy aprólékosan megnézhesse előnyösebb oldalait.

- Nos?!

- Igen! Szívecském! Szerintem az alapozó púdert és a vastagító rúzst el is hagyhatod, persze hacsak nem csókálló! De, ha előnyösen szeretnél kinézni én azt javaslom, hogy egy kis eperízű szájfénnyel tuti befutó lehetsz a pasid szemében!

- Hát akkor mire vársz még?! – szándékosan felidegesítette magát feleslegesen, kicsit hisztiskedve. – Láss hozzám végre!

Szilvinek sem kellett kétszer mondani; elővett egy eldobható újrafelhasználható, beillatosított babakendőt, és úgy ahogy volt igyekezett letörölgetni a feleslegesen túlzásba vitt sminket Myrea arcáról. Majd fogta a saját sminkkészletét; kihúzott egy vékony szemceruzát és valamivel kisebb fecskefarkat varázsolt a babonázó mogyoróbarna szemek alá, majd ezt követte a szájfény, amivel finoman végigfutott az ajkak párnázatán.

- Így ni! Készen is vagyunk! Most nézd csak meg magad! Ugye, hogy egészen más, mint amilyen volt! – fordította szembe teljesen meglepődött barátnőjét, aki szemlátomást nagyon örült, és el sem hitte a végeredményt.

- Ez igen! Micsoda dögös egy pipi vagyok! Nem igaz bébi?! – fordult körbe, és szemlátomást megvolt nagyon elégedve a végeredménnyel.

- Ide hallgass kicsi szívem! Te nem pipi, és nem bébi vagy, de egy roppant kifinomult hölgy! És bárki mást gondol, vagy odamondogat, azt nyugodtan tökön rúghatod! Megszorongatva a puha mogyoróit!

Szilvi azon kapta magát, ha kicsivel felizgatta idegrendszerét helyenként meglepően sok töltelék, és szlengszerű káromkodást tanulhatott el Annamaritól.

- Ez a te nagy napod! Semmivel se foglalkozz, csak érezd nagyon jól magad! – kívánt neki szerencsét, amint könnyű nyárias szellőként, tökéletes izgalomban lelépkedett a magassarkúban a gangos házuk márványlépcsőin. A falak még mindig visszhangot vertek, amikor sóhajként belemondta a levegőbe:

- Remélem, hogy így lesz…

Szinte minden évben elkövetkezik az a felemelő, és magához emelő pillanat, amikor az emberek többsége – főként akkor, ha hosszabb idejű szabadságot vett ki, vagy elutazott valahova, hogy egy kicsit önmagában lehessen, és talán tudatosabban átgondolhassa még fennálló, vagy megvalósításra váró teendőit.

Úgy volt, hogy a három legjobb barátnő immáron Milánkával az oldalukon szakavatott édesanyai szerepbe léptek, és elhatározták, hogy elmennek valami meghitt harmóniát árasztó helyre nyaralni.

Annamari kivételesen teljesen belehabarodott abba a folyamatosan csetlő-botló, állandóan bocsánatot kérő, tétovásodó mackós srácba, akinél úgy nem múlhatott el nap, hogy egy-egy figyelmes gesztussal ne küldött volna a számára egy kis édességet, vagy egy hosszabb, körülményesebb, és épp ezért tekervényesebb, és cikornyásabb szabad verset, amiről – igaz ugyan -, hogy Annamarinak fogalma sem lehetett, de valahogy gerincesebb, talán nemesebb tartást kölcsönzött a számára, hogy végre még akadnak olyan emberek a földön, akik nem csupán egyéjszakás kalandokat, és a jó szexuális ösztönök kiélvezésére gondolnak csupán, ha őt meglátják, - de megláthatták a kibontakozó virágszirmokból az igazi Nőt is, melyre minden esetben illik tisztelettel bánni, és vigyázni!

Mindhárom tisztában volt a kecsegtető gondolattal, hogy Milánka – immáron törvényesen örökbefogadott ,,nagyfiúk” is már jócskán elmúlt nyolc hónapos, és amit mindhárman nagyon szerettek volna megvalósítani az az, hogy Milánka bármilyen kellemetlen, vagy szomorú élmény is érhesse, a későbbi életében valahogy talpraesett vagánysággal állhasson ki bármiféle veszélyt!

- Csajok! Kérdezhetek tőletek valamit? – faggatózott szokásához hűen Myrea.

- Csak tessék! Parancsolj! – engedte át furfangos, amolyan jó hugica módjára a válaszadás elsőbbségi jogát Annamari.

Myrea most mindkettejüket Szilvit, és őt is karon fogta és hármasban sétáltak, miközben előttük már legalább jó utcahosszal Milánka pedálozott legújabb kis háromkerekűjével a lehető legsugárzóbb önfeledtséggel és megérdemelt boldogsággal:

- Mondjátok meg nekem, de őszintén! Semmi suskuss, meg ilyen-olyan szlenges hanta, jó?! Mi a mi közös titkunk?

- Kicsit talán kifejthetnéd bővebben is drága barátnőm, hogy mire gondolsz?

- Tudod te is! Hogy hogy a fenébe sikerült megúsznunk ezt az egész zagyvalékos, cifra életet? Majd megöl a marcangoló kíváncsiság!

- Szerintem drága barátnőnk arra gondolhatott – vette át a szót mindig bölcs előrelátással Szilvi, aki immáron párkapcsolattal rendelkező, még mindig ambiciózus, és karakán városi, modern nőként éles előrelátási képességgel rendelkezett. – …Hogy hogyan sikerült berendezkednünk a zavaros életbe, ahol minden bizonytalan, és napról-napra kénytelenek élni az emberek?

- Pontosan szívem! A számból vetted ki a szót!

- Hát kérlek, drága Mirám! Ez pofon egyszerű! Vegyünk három igazán őszinte és nagyon jófej csajszit, majd adjunk hozzájuk kellő őszinteséget, csajos vagányságot, és karakánságot, és voá la! Máris kész a titkos elixír, amitől csak úgy gerjednek a pasi szívek, és irigykedővé válhatnak a nők! – szögezte le Szilvi. Majd odakiáltott a havában futkározó, és vidáman viháncoló, már öt éves Milánkának:

- Drága Milánka! Csak óvatosan nekem!

- Azt hiszem én megfejtettem a dolgok titkát! – Annamari személyisége, amint megismerkedhetett végre egy hozzá való kedves és roppant udvarias félszeg sráccal valahogy a másik két barátnője számára különös változáson ment keresztül; mintha egyszerre csak önmaga is megnyílt volna, nyitottabbá válhatott volna, azáltal, hogy érzékenyebb, és tapintatosabb lett, hála az új fiújának, aki beavatta őt a költészet, és az irodalom rejtettebb, felszín alatti titkaiba. Sokszor előfordult, mintha telepatikus, rejtett útvonalak megközelítésével önmaguk között beszélgetnének, és úgy ízlelgetnék az egymásnak mondott szerelmes vallomásértékű szavakat, mint a mézet, vagy a betölthető Mindenség-nektárjait. Ha ehhez hasonló szépműves dumát nyomatott Annamari két barátnője tutti biztos, hogy fejét kezdte vakarni, és értetlen kifejezést vágott, mint akik azt sem tudhatják, a harmadikuk mit is beszél!

- Ne kímélj drágám! Hallgatlak! – karolt bele lezser könnyedséggel másik oldaláról Myrea.

- …Szerintem az életnek egy titka van! Minden embernek saját magának kell rájönnie arra az egyszerű törvényre, ha tetszik útmutatásra, hogy hogyan is boldoguljon benne! Tudjátok a rejtettebb módszer, amit nem lehet az iskolában is ellesni, mert azt talán a tapasztalat diktálja!

- Bölcs gondolat! Hasznos tanács! – helyeselt Szilvi.

Myrea sokkal megfontoltabb, és komolyabb lett mióta kiderült, hogy tanára azért van vele, hogy családot alapíthasson, és gyerekeket is szeretne valakitől. Megvásárolt ecsetjeit, temperáit, és hófehér vásznait mindig pedáns precízséggel igyekezett maga körül gondoskodón rendbe tenni, és kínosan ügyelt arra, hogy amíg egy-egy portrén, vagy festményen dolgozott a házilag átalakított műtermében, amit Szilvivel, és Annamarival közösen csak neki hoztak létre a lakás bizonyos lebontott, és újrarakott szobáiból örömét, és kreativitását szárnyaló szabadsággal, és valamivel elszántabb bátorsággal kiélhesse.

- Képzeljétek csak csajszikák! El sem fogjátok hinni! – már megint ebbe a kissé idiótáknak tűnő, csicsergő, kislányos lelkendezés lett rajta úrrá, valahányszor számára kedvező híreket kapott.

- Szívem! Ugye megbeszéltük, hogy nem kezded el pacsirtákként danolászni, mert a hangfekvésed egy elefántot is elijesztene! – jegyezte meg elmésen Szilvi.

- Óh! Bocsi! Ezer bocs! Csak nem fogjátok elhinni! – pirult és ujjongott egyszerre a határtalan boldogságtól.   

- Hát, ha máris így kezded, akkor azonnal kitágul számunkra is a hihetetlen képtelenség fogalma! – csipkelődött virgoncan Szilvi.

- Jól van már! Na! Tehát! – vett egy nagyobbacska, komoly lélegzetet, majd pár pillanatig szándékosan bent tartotta a levegőt, és csak aztán fújta ki fokozatosan:

- Meg nem erősített tény, de akarnak egy kisebb kiállítást rendezni a képeimből! Ja, és nem mellesleg a terhességi teszem is elszíneződött! Na, mit szóltok? – mosolygott huncutkás vigyorral.

- Hát ez nagyszerű, fantasztikus mennyire ügyesen megcsináltad! És ráadásul önerőből! Elismerésem! – ölelte melegen magához elsőként Szilvi, majd mindketten kíváncsi kritikus szemekkel Annamarit kezdték vizslatni, hisz rajta volt a jókívánságok sora:

- Jól van! Vettem az adást lányok! Leesett a tantusz! Én is gratulálok, de arra aztán várhattok, hogy mindjárt örömtáncot járok a tiszteletetekre! – őt is magukhoz ölelték, és annyira boldogok, és függetlenek voltak, akiket még a szürke, és unalmasnak ígérkező robotoló hétköznapok közönyössége sem képes eltántorítani, meghátrálásra kényszeríteni kitűzött céljaik elérése elől…

- Hölgyeim, ha megengeditek… - próbálkozott a fenntartott véleménynyilvánítás ősi jogával ezúttal Szilvi.

- Hát csak bátran, bátran öregem!

- Igen, már megvolt! Köszi! Szóval… Mit szólnátok hozzá, ha azt mondanám, hogy felesége szeretnék lenni annak a kedves nyurga-deszka srácnak, akivel mindig is együtt dolgoztam, és aki a legjobb barátom lett?! – bizakodón, szinte megint csak kislányossá átfedve pillantott a másik két hölgyre.

- Ez igen! Mire vársz még csajszi! Hát lépd meg! Gyorsan esküdjetek csak meg aztán, ha minden jól alakult… ki tudja… - lett hangja mosolygósan egyre rejtélyesebb.

- Neked mi a véleményed Annamari? – fordult feléje.

- Pont a legjobbtól kérsz randizás terén tanácsot! Hisz tudhatod, már valóságos szakértőnek számítok a magam területén, de viccet félretéve! Mi az, amit a szíved súg?

- Hát azt érzem vele kapcsolatban, hogy előbb hevesen dübörögni kezd, majd nem akar csillapodni! És már valósággal hőhullámaim is vannak!

- Az jó! Akkor nem lesz gond! És ha nem úgy alakulnának a dolgok, ne feledd én bármikor tökön, és seggbe rúghatom még helyetted is! Nekem, azt nem tiltja az égvilágon semmi!

- Előre is köszi! Akkor hát megvan a megoldás! Azonnal hozzámegyek!  

- A legjobb döntést csináltad csajszim! – lelkedzett már megint Myrea.

Mivel Annamari furcsán magába merülten hallgatta őket, és valószínűleg most ő volt az egyetlen olyas valaki, aki még egy mukkot sem szólt a két barátnő egyenesen kíváncsiskodva ránézett, mintha kérdezni akarnának tőle valamit.

- Jól van! Igazatok van! Én pedig úgy érzem, hogy megállom majd a helyemet, mint óvónő, vagy valami hasonló, és máris bepasiztam! Inkább élvezzük a kellemes napsütést! – levette hajába feltűzött napszemüvegét, és megpróbált csak a szép, és meghitt dolgokra gondolni. – ezt így is gondolta, miközben jókedvűen igaz, és mindig hűségesen őszinte barátnőibe belekarolt…  

                                                                     VÉGE