LÁBMASSZÁZS

Feri hozzá se mert nyúlni. Még egy ujjal se. Csupán csak érthetetlen boci-szemekkel szemlélni tudta, és figyelni, mint egy ártatlanságra ítélt kisfiú az édesanyját mondjuk fürdés közben, amint kecsesen kilép a mindent átható, perszelően fojtogató, vulkáni gőzök homályából, flotírtörölközőbe csavarja hona alatt szépen ívelt melleinek katedrális boltozatait, hamvazó dombokat, és úgy lép ki, mint egy egységesült, és földi jelenvalóságában megtestesült Dzsokonda-kép a fürdőkád fogságából. A látvány nemcsak hogy rabul ejtette, de az igaz az, hogy nem is volt kedve ettől szabadulni! Itt volt egy hibátlansággal felvértezett felnőttes, és tán épp ezért érett, felnőtt emberi test Éva-kosztümben. Kata érett teltségét átmeneti jelleggel törölközőbe rejtve szépen lehuppant a hálószobai ágyra. Hihetetlennek, és egyszerre megbabonázottnak tűnt fel ez a csodálatos Madonna kép. Katára mindig becsületes meghittséggel, és alázattal gondolt. Úgy gondolt rá, mint egy pajkos kis állatka lett volna, aki kedves apró jelentéktelenségekkel, vagy bagatellnek tetsző hiábavalóságokkal szórakoztatja őt, és soha nem fogy ki a beszédből.

De egyszerűen, és ennyire könnyelműen levetkezni, és ráadásul kissé hanyag, és divatos szexisség mellett rögvest az ágyra ülni. Ez a túlzott, kissé provokatív nyilvánvalóság több mint valószínű, hogy azonnal meglepte. Hatalmas szorongást, és rosszkedvet váltott ki hirtelen belőle. Mintha elítélt lett volna, aki a szabadulása boldog perceit is azzal töltötte volna, hogy titkos tervekkel megkeresse börtöne eddig feltérképezetlen, és egyszersmind nagyon is sebezhető pontjait! Ez volt az egyik véglet; az illúzióba vesző álomlátás, hogy majd Kata egy szép napon vele együtt fog lakni, és fölépítenek valami halhatatlan maradandósággal kecsegetőt. Valami örök érvényűt!

Kata most fürkészőn, mintha személyesen a végezet asszonya lett volna, aki orvgyilkosok módjára lecsapni készül hangtalan türelmemmel figyelte meg őt, majd szépen tagoltan megszólalt:

- Kaphatnék esetleg egy lábmasszázst?

A szék most ijedten megbillent egyensúlyát átmenetileg elvesztve alatta. Ügyetlen módon próbálta visszaállítani testével az elveszített egyensúlyt.

- Hát hogyne! Természetesen! – úgy ügyetlenkedett, mint egy kezdő zsonglőr, vagy légtornász.

- Valami baj van? – fordult oda hozzá kedvesen a másik.

- Ugyan… dehogy csak… kicsit kijöttem a gyakorlatból! – ekkora ostobaságot is ritkán mondott, de leplezni szerette volna a bájos ifjú hölgynél kezdődő, egyetemes zavarát.

- Csak egészen nyugodtan… - javasolta. – Ahogy én látom ez a vizsga is épp annyira lesz kellően unalmas és tortúrás mint az összes ilyen jellegű szigorlat. – áldozatkészen mosolygott; ebben a mosolyban nem a szánakozó, vagy együtt érző részvét fordult meg, de valami ellenállhatatlan mágikus, mágneses erő, mely öntudatlanul is arra kényszerítette a másikat hogy megszeresse ezt a földi istennőt, aki most mellette ült, és karcsún feszes lábikráinak egy kisebb kényeztetést rendelt.

Szándékosan lassan kezdte, hogy még bőven legyen ideje felmérni azokat a kisebb akupunktúrás pontokat, melyeket talán a kínai gyógymód is előszeretettel javasol művelőinek; azzal a különbséggel, hogy Ferinél most egyáltalán nem voltak kéznél tűk, és egyéb segédeszközök!

- Nem túl szoros! – próbálgatta ügyetlenül és esetlenül csak hogy kérdezzen valamit.

- Nem ez most pont jó! Istenien csinálod! Csak így tovább! – lelkendezett a hölgy. – Nem is gondoltam volna, hogy ilyen finom kezed van!

Feri valósággal a mennyekben érezte magát; hiszen eddigi életében még soha nem tudta megtapasztalni az adakozó boldogság szikráját sem, nemhogy még egy bájos, roppant csinos ifjú hölgy arra kérte volna, hogy segítsen neki lazítani! Őszintén szólva, azt sem igen értette, hogy mit jelent a ,,lazítás” fogalma.

- És mondd csak? Te mit szoktál csinálni a szabadidődben?

- Hát… izé… szóval… versekkel, meg regényekkel bíbelődöm!

- Te írsz??? – olyan pacsirtahangú ujjongással sikoltotta ezt a kérdést bele a levegőbe, mint aki most eszmél. – Nahát! Bocsáss meg az őszinteségemért, de egyáltalán nem néztem volna ki belőled!

Feri kedvesen, már érdeklődőbben fordította felé az arcát; mint akit nagyon is izgat, és érdekel egyszerre a véleménye.

- Tudod a barátnőimmel mindig is azon a véleményen voltunk, hogy te saját magaddal szemben szigorú önzőségbe menekülsz, mert képtelen vagy baráti vagy, egyéb irányú kapcsolatokat kialakítani! De most már látom, hogy igazán jólesően félreismertelek! – kedves puszit adott a másik fülig elpirult arcára.

- Tudod… ez nekem se volt mindig könnyű! – szűkszavúsága mögött mélyen megélt emberi érzelmek feszültek, és szomorkás, vizenyős zöld szeme most többet mondott minden szónál.

- Biztosan nagyon felkavart, amit eddigi életedben tapasztaltál! Úgyhogy, ha bármiben segíthetek, vagy csak kiszeretnéd magadat beszélgetni, és kell egy barát, aki szívesen meghallgat, rám mindenben számíthatsz! – megsimogatta fekete, már enyhén őszbevegyülő haját.

- Ez csudajó! Én is már őszülök, és te is őszülsz! A megélhető tapasztalatszerzés egyik konkrét bizonyítéka az öregedés! Ezáltal sokkal eszesebbek lehetünk! Vagy te nem gondolod?! – kissé fruskás megállapításnak tetszett így elsőre, mégis nagyon a lényegre tapintott. Van abban valami, amikor az ember a tartalmasan megélt életén végigtekint, mintha belekerülne egy beszippantott örvénybe, ahol a körforgásban feltárulnak előtte megélt múltjának baljóslatú emlékei, melyeket a megtörtént balszerencsés viszontagságokkal együtt kellene tisztelnie, vagy megbecsülnie!

- Igen… így húszas éveimnek a végén a családom többi tagjánál is ez a tendencia megfigyelhető!

- Szerintem roppant elgondolkodtató komolyságot kölcsönöz! Elvégre író vagy! Ezt akár még előnyösen ki is használhatnád!

- Igen… erre most hogy mondod… még nem is gondoltam, de tervbe van véve! – kissé idiótán sikeredett a bájmosolya, melyet a jótékony siker reményében feléje megeresztett.

- Jaj, ez most olyan isteni! Ez a technika! Biztos, hogy nem voltál nyári munkán a Gellért Szállóban?

- Én inkább azt mondanám, hogy éhbérért kellett egy kis hot dogos büfében melóznom a Balaton partján!

- Az is nagyon jó, mert így legalább jobban megtanuljuk értékelni a pénz fogalmát.

- Szerintem is, és egy nagyadag önállóságot kaphatunk érte cserébe, mellyel illik felelősséggel bánnunk!

- Mondták már neked, hogy veled olyan könnyű és rugalmas beszélgetni?

- Eddig te vagy az első szerencsés kiválasztott!

- Ha veled vagyok, úgy érzem, mintha nem kellene feleslegesen megjátszanom magam mások előtt! Bátran megvallhatok neked mindent szabadon, mert tudom, hogy te nem árulnál el! Annál te áldozatkészebb és nemes szívóbb is vagy!

Erre alig tudott elsőre mit felelni; olyan volt ez a kisebb felállás, mintha egy szerelmi vallomás kellős közepébe csöppentek volna mindketten, és egyikük sem tudta melyik a jobb; leplezni őszinte érzelmeiket egymás iránt, vagy mindent megmutatni de azonnal!

- Tudod… már régóta szeretném fontolgatni, csak eddig nem gyűjtöttem elegendő bátorságot, ha volna, kedved azért alkalmanként egyszer-egyszer beülhetnék egy moziba, vagy színházba? – finom hattyú-gyöngéd kezecskéit tördelte, és pirulva szabadkozott, de ez most halatlanul jól állt neki.

- Igen… szerintem is nagyon jó ötlet lenne! Csak tudod… én kicsit tartok az emberektől akik irigykedők, és gonoszak is, és csak a saját kicsinyes gondjaikkal törődnek!

- Igen, ezzel sajnos én is tisztában vagyok! De meg kellene szerintem tanulnunk felemelkedni a helyzeten nem? Ha csalódunk, vagy összetörik a szívünk egyszerre vagyunk sebezhetőek és kiszolgáltatottak! De talán éppen ez az érzékenység tesz minket emberekké, ez tesz minket elfogadóbakká és erősebbekké! Szerinted?

A fiatalember még soha nem bámulta ennyire a hölgy száját, és azon kiejtett minden mondatait; valósággal megbabonázta ennek a fogékony intelligenciának a vegyülete, melyet az imént hallhatott.

- Teljesen egyetértek veled! De éppen a legszükségesebb pillanat felismerésében kellene megtanulnunk emberekként viselkednünk azzal, hogy emberségesek vagyunk a másikkal és nem dobjuk el mint egy használt rongyot! – hangjában egyszerre vegyült bele a fájdalom, és a szomorú sebzett megbántottság.

- Én… bocsáss meg… nem akartalak felzaklatni! Nagyon sajnálom, ha bántottalak volna! Ne haragudj!

Közben kinyílt a vizsgaterem hófehérre meszelt ajtaja; úgy nyikorgott, mint egy vadnyugati kocsmaajtó, csak éppen ez egy felsőoktatási intézmény ajtaja volt; kilépett rajta egy lelkiekben tökéletesen megnyomorított fölzselézett hajú, öltönybe belebújtatott fiatalember, akit a túlzásba vitt elbizakodott magabiztossága egoista arrogánsságba hurcolt, és amint megtapasztalta a csalódottság konkrét dimenzióit, máris leszállt a földre:

- Hát ez a hapsi gyerekek! Tökre el van tévedve ami a törit illeti!

- Na, ki vele! Halljuk! Mit Húztál? – érdeklődött a többiek, akikből a népes, zsúfolt délutánra már csupán csak lézengtek.

- Hát a Görög-perzsa háborúkat meg azt az istenverte Hérodotoszt kellett elemeznem! Ezt kapjátok ki!

- Mit akarsz? Ha olvastad volna Svetoniust ezzel sem lehetne semmi baj! Tudhatod hogy ez Pityke őrmester heppije, ha az elsőéveseket azonnal megszívatja, de a második próbálkozásra már mindenkit átenged!

- Kösz gyerekek, nagyon kösz! – mérgelődött. –De apám megígérte, hogy megkapom a Peageut 407-es Kabriómat, ha most átmegyek!

- Busszal is ugyanúgy ide lehet érni! – javasolta egy látszólag értelmiségi beállítottságú szemüveges lány a hátsó sorból.

- Igen! Ezt én is nagyon jól tudod cicuka! De nekem csajozásra kell a kocsi bébi!

- Á! Vagy úgy! Hát kérlek az egészen más!

- Na, most már aztán mindegy! Kívánom ennek a szemétládának, hogy fulladjon bele a saját agyvelejébe! Szevasztok és mindenkinek sok sikert! – azzal dühösen, és feldúlt állapotával betette cuccait a fekete aktatáskájába és szomorú lelkiállapotban távozott tőlük. Valaki még utána szólt, hogy ne keseredjen, és hogy fel a fejjel, de már az sem különösen érdekelte!

Az ajtó mögül felhangzott a jellegzetes, könnyed fiatalos tanársegédi hang:

- Szuhács Ferenc és Sterz Lillát kérem!

- Hú! A francba! Ezek mi vagyunk! – a gyönyörű fiatal hölgy látszólag nagyon megijedt, mert kissé megreszketett a hangja.

- Ne félj semmitől! Majd csak lesz valahogy! Ha az esélytelenek nyugalmával lépünk a terembe nem mer bántani minket! És ha meghúz hát legalább elmondhatjuk hogy mi is megpróbáltunk!

- Igazad van! Kérlek fogjuk meg egymás kezét és sétáljunk be a bizonytalanság poklába!

Megfogták egymás kezét; Ferijé tökéletesen át volt izzadva, míg a bájos hölgy ezt is elragadónak találta ezt a kisfiús félszegséget.

Beléptek a terembe és aznap délután már csupán ők ketten voltak azok, akiket a tanársegéd úr is az elrettentést diplomáciájában részesített: így történhetett, hogy legközelebb megint csak közösen jöhetek pótvizsgázni, és örülhettek egymásnak, hogy végre sikerült dobogó szívükben is a valódi megismerés!