REJTŐZKÖDŐK

Lapulnak akár a megalkuvók,

stricik akik munkanap végeztével fölmarkolják

százalékarányos járandóságukat – cigarettavégek ásító kéményén át

koncentrikus körökben,

formákban s alakzatokban hajlik a füst:

Egy-egy oda nem illő, tétova szikra ellobban,

a megvilágítja a szánalmas Lényeget mutató,

beesett arcokat:

Elfeledett emlékeinket igyekszünk

mi is dédelgetni magányosan

– mert ha a feledékenység kopogtat ideje korán

szerettünk elvesztésével rakja ránk súly-terheit,

a láthatatlan Mulandóság!

A megfáradt s dajkált önsajnálat változandó

metamorfózisos alakokban

életed szövetébe küldözgeti kétségbeejtő jelzéseit,

titkosított apokrif-rovásait

s napi gondjaid mögé, hamar téged is elsüllyeszt,

ha nem vigyázol eléggé! Meggyűrődött arcokat,

szeretet-önzőségeket látni

sikátorszagú hétköznapok árnyékában:

A megértő s adakozó részvét – félő,

hogy már nem létezik! Meglehet,

leáldozott a cselekedet Holnapra is;

ásít az akarat, nyújtóztatja egyre

melankóliás lustaságba süppedt végtagjait!

Vágyaink s ölelésünk már tán örökre feledhető,

bolondos ifjúságunk szervesülő alkatrésze lett

s csillagokat dédelgető glória-tekintetekben

csupán épek hogy lélegeznek s pislákolnak

még megszelídített igazgyöngy-ragyogások!

Vizenyős erekkel kénytelen tespedni a lustaság!

– Alaktalan s ideges falak zuhannak rád, körbevesznek,

s bárhogy is toporzékolsz,, ordítasz az ismeretlen lehetetlen

tapadókorongjaival halálos szorításban részesít:

Közömbösség horgonya hirtelen az önpusztítás szakadékába ránt

– elfajuló lelkiismeret-furdalás pusztít s kínoz:

Emlékeznek kellene a sorsot szétszakító Időkben

is hogy védelmezett s óvott mindennapok veszedelmével

szemben a befogadó édesanyai öl, kedvesed simogató tekintete,

törékeny a mégis védangyal hattyús-keze!