Új vers

 

MEGFELELÉSI KÉNYSZER

 

Meglehet, már megundorodtam rég az Egésztől…

hogy úgy kell tenni, mintha púp a hátunkon foglalkozásokat,

olcsó munkaerős állásokért repesnénk,

s mindannyian odavolnánk

– hogy mások két órákat dolgoznak lazsálva naponta,

a másik meg tizenkét órába belerokkan,

s aztán éppen ezekkel:

Sorsot tűrő pálcika-emberekkel közlik,

csiri-csáré kegyelemmel: ,,Ennyi a béretek!

Én a helyetekben repesnék, hogy ennyit is kereshetek!”

– Önsajnálat, kisebbrendűségi érzés,

becsületvesztés öngyilkos levében ázik

 

most mindenki: Sokak fejében bizonyára megfordult már mi lenne ha,

nem volna több Holnap,

gürcölés olcsóságba nyert éhbérekért!

– És Senki sincs a dehumanizált ég alatt aki fennszóval hirdetné:

,,Emberséget az ember fiának,

s lányainak!” – Unalmas vagy:

Csökevényesedett erkölcsi eszmédben hálátlan s

 

hasztalan, csak idétlenkedni tudsz,

ha Igazságról s őszinteségről van szó,

miközben magad is már rég menekülnél

a holnapok mérleg-súlyától,

amiken majd lelkiismereted megmérik,

s megítéltetsz milyen is voltál,

s milyen módszerekkel voltál képes túlélni s tűrni?

 

 – Talán jobb is, ha az embert csupán halála pillanata után magasztalják vagy leköpik

, s így legalább míg életében Sebezhetőségét,

kiszolgáltatottságát kímélik,

- a létezés aprócska részletei legalább tudhatók biztos módszerekkel s lakhatók!

A legrosszabb tény: Az ember mindent hátrahagyva,

kedvenc versei nélkül, Ádám-pucérsággal majd földbe megy,

s utána a nagy Semmi költözködik

ideiglenes keretek között a helyébe!