Új vers
MEGFELELÉSI KÉNYSZER
Meglehet, már megundorodtam rég az Egésztől…
hogy úgy kell tenni, mintha púp a hátunkon foglalkozásokat,
olcsó munkaerős állásokért repesnénk,
s mindannyian odavolnánk
– hogy mások két órákat dolgoznak lazsálva naponta,
a másik meg tizenkét órába belerokkan,
s aztán éppen ezekkel:
Sorsot tűrő pálcika-emberekkel közlik,
csiri-csáré kegyelemmel: ,,Ennyi a béretek!
Én a helyetekben repesnék, hogy ennyit is kereshetek!”
– Önsajnálat, kisebbrendűségi érzés,
becsületvesztés öngyilkos levében ázik
most mindenki: Sokak fejében bizonyára megfordult már mi lenne ha,
nem volna több Holnap,
gürcölés olcsóságba nyert éhbérekért!
– És Senki sincs a dehumanizált ég alatt aki fennszóval hirdetné:
,,Emberséget az ember fiának,
s lányainak!” – Unalmas vagy:
Csökevényesedett erkölcsi eszmédben hálátlan s
hasztalan, csak idétlenkedni tudsz,
ha Igazságról s őszinteségről van szó,
miközben magad is már rég menekülnél
a holnapok mérleg-súlyától,
amiken majd lelkiismereted megmérik,
s megítéltetsz milyen is voltál,
s milyen módszerekkel voltál képes túlélni s tűrni?
– Talán jobb is, ha az embert csupán halála pillanata után magasztalják vagy leköpik
, s így legalább míg életében Sebezhetőségét,
kiszolgáltatottságát kímélik,
- a létezés aprócska részletei legalább tudhatók biztos módszerekkel s lakhatók!
A legrosszabb tény: Az ember mindent hátrahagyva,
kedvenc versei nélkül, Ádám-pucérsággal majd földbe megy,
s utána a nagy Semmi költözködik
ideiglenes keretek között a helyébe!